dr. Sáfián-Farkas Fanni, Illésné Szécsi Ilona, Pálffy Anikó – Magyar Energiahatékonysági Intézet
Az Európai Tanács 2020 decemberében döntést hozott arról, hogy az Európai Unió kibocsátásának legalább 55%-os csökkentésére van szükség 2030-ig 1990-hez képest. Ennek eléréséhez a tagországokban 60%-kal kell csökkennie az épületek üvegházhatásúgáz-kibocsátásának, 14%-kal az energiafogyasztásuknak, 18%-kal a fűtéssel és hűtéssel kapcsolatos energiafogyasztásnak. Ezeknek a céloknak a megvalósításához terjesztette elő az Európai Bizottság a Fit for 55 javaslatcsomagot, amely keretében számos irányelv és jogszabály módosításával, illetve újak bevezetésével biztosítaná, hogy a tagállamokban megtörténjenek a kitűzött mértékű kibocsátás-csökkentéshez szükséges lépések.
A Fit for 55 javaslatcsomag épületenergetikai vonatkozású célkitűzései igazán ambiciózusak, így bár szinte minden szakember üdvözölte az ilyen irányú erőfeszítéseket, a konkrét eszközök és célok megosztják a szakmát. Az egyik fő gócpont az intézkedéscsomag energiaszegényekre való hatása – hogyan tudnak energiaadót, karbonadót fizetni és határidőre energetikai felújítást véghezvinni azok a háztartások, amelyek tagjai már most is komoly egzisztenciális problémákkal küzdenek?
A válaszokról a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) munkatársai publikáltak hiánypótló tanulmányt 2023 januárjában. A szakértők energiahatékonysági szemüvegen keresztül tekintették át a komplex javaslatcsomagot, hogy megvizsgálják az épületeket érintő elemeket, majd külföldi szakirodalom és közel 100 esettanulmány alapján kerestek megoldási lehetőségeket hazánk számára is, melyeket egy példatárban gyűjtöttek össze. Külön figyelmet szenteltek az energiahatékonysági szempontból legrosszabbul teljesítő, legkorszerűtlenebb épületeknek, melyek a klímavédelmi intézkedések fókuszában állnak, miközben jellemzően energiaszegény, alacsony jövedelmű háztartások tulajdonát képezik.
Az új jogszabályokhoz kötődő változások mindenki által jól érezhetőek lesznek a mindennapokban is – de az energiaszegények számára súlyos nehézségeket okozhatnak, ha nincsenek megfelelően megtervezve. Így a tanulmány második fele kiemelten foglalkozik a magyarország ienergiaszegénységgel és kiemeli a legfontosabb hazai kihívásokat, illetve szakpolitikai javaslatokat fogalmaz meg, hogy szakmai párbeszéd induljon el Magyarországon is ebben a témában. Az alábbi cikk a MEHI Fit fot 55 és az energiaszegénység tanulmányának rövid, kivonatos összefoglalója.
A kibocsátás-kereskedelmi rendszer kiterjesztése az épületekre (ETS2)
A jelenlegi kibocsátás-kereskedelmi rendszer a Fit for 55 tervei szerint 2025-26-ban minden épületre kiterjedne, így az épületek kibocsátásához is szén-dioxid-kvóták vásárlására lenne szükség. Az ebből származó bevételek (a jelenlegi tervek szerint) 25%-a a Szociális Klímaalapba kerülne (SCF), és ebből az alapból – amely 2025 és 2032 között kb. 72,2 mrd EUR lenne – valósulhatna meg az energiaszegény háztartások támogatása.
Számos nemzetközi kutatás igyekezett lemodellezni az ETS2 várható makrogazdasági és társadalmi hatásait. Összességében azt találtuk, hogy önmagában az ETS2 kiterjesztése nem hozza az elvárt kibocsátáscsökkentési hatásokat az épületek területén, miközben tovább ronthatja az energiaszegény háztartások jólléti indexét. Az SCF-en keresztüli újraelosztás – amennyiben az ETS2 kvóták 50-100%-a ide kerül – azonban nettó bevételt jelenthet az alacsony jövedelmű háztartások számára, akik így a változások nyertesei lehetnek. Fontos azonban, hogy az SCF és egyéb állami támogatások már néhány évvel a tüzelőanyagokat érintő árnövekedés előtt eljussanak a rászorulókhoz, hogy az energiahatékonysági beruházások időben megvalósulhassanak – miközben várhatóan a gyakorlatban az SCF bevételek az ETS2 rendszer indulása után (akár 1-2 évvel) válnak csak fognak majd elérhetővé válni. A másik kihívás a finanszírozás megteremtése: az IEECP modellezése alapján összességében a 2025-2040-ben megvalósítandó energiahatékonysági korszerűsítések és egyéb szükséges intézkedések költségeit várhatóan nem fedezik az ETS2 és az SCF forrásai; de biztosan szükség lenne az összes ETS2 bevétel becsatornázására az SCF-be.
Energetikai minimumkövetelmények bevezetése az EPBD keretében (MEPS)
Energetikai minimumkövetelmények néhány épületszegmensre már régóta használatban vannak az európai országokban – ilyen például Magyarországon is az új épületekre – sajnos még mindig csak tervezett – közel nulla vagy a jelentős felújításkor érvényes költséghatékony felújítási kötelezettség. A tervezett minimumkövetelmények azonban a teljes épületállományra, azaz a meglévő lakóépületekre is fokozatosan szigorodó elvárásokat vezetnének be – jellemzően nem egyszerre, hanem egyes épületszegmensekre típustól, kortól vagy energetikai teljesítménytől függően olyan beavatkozási pontokhoz kötve, mint például az ingatlan adásvétele vagy bérbeadása. Így Hollandiában például minden irodának el kell érni a „C” szintet 2023-ra, illetve Franciaországban 2019-es előírás, hogy 2028-tól minden lakóingatlan érje el legalább az „E” energetikai besorolást.
A minimum energetikai követelmények előírása a meglévő épületekre – a megfelelő finanszírozási, tanácsadási, technikai háttér biztosításával együtt – hatásos szakpolitikai eszköze lehet az épületfelújítások ösztönzésének. Ennek legfontosabb feltétele a megfelelő támogatási keretrendszer biztosítása: pénzügyi támogatás, technikai segítségnyújtás, a felújítások előtt álló akadályok elhárítása nélkül csak teljesíthetetlen elvárás marad az új szabályozás. Az állam fontos feladata emellett a társadalmi hatások nyomon követése, különösen a leginkább kiszolgáltatott háztartások körében, akiket szociális alapon, célzottan szükséges különböző támogatási formákkal támogatni, hogy kiszabadulhassanak az energiaszegénység csapdájából – amelyre megtakarítások híján önerőből semmiképpen nem lennének képesek – ráadásul a MEPS egyik hátránya, hogy az céldátumokhoz közeledve az alacsony energetikai besorolású ingatlanok piaci elértéktelenedését okozza.
A MEPS “mindent vagy semmit” intézkedés az energiaszegénység szempontjából: megfelelő szabályozási rendszerbe ágyazva és a szükséges forrásokat biztosítva a legerősebb ütőkártya lehet az energiaszegénység felszámolásában és háztartások ezreinek jóllétének javításában. Ugyanis a pozitív következmények nemcsak az ottlakók életminőségét emelik – télen meleg, nyáron hűvös, penészmentes, jó levegőminőségű és magasabb piaci értékű otthon, javuló egészségi mutatók, szociális bevonódás – de mindezek társadalmilag is jelentős értékeket és megtakarításokat eredményeznek. Az energetikai felújítások az energiaszegénység kezelésének legköltséghatékonyabb módját jelentik.
A megfelelő jogszabályi környezet és támogatási keretrendszer hiányában az intézkedés regresszívvé válik, és hatására még rosszabb helyzetbe kerülhetnek azok, akik már most sem tudnak kitörni rossz lakhatási helyzetükből.
A fűtési szektor dekarbonizációja – a fosszilis alapú helyiségfűtésre használt tüzelőberendezések fokozatos kivezetése
A fűtési szektor kritikus jelentőségű Európa klímasemlegességi céljainak elérése szempontjából. Az épületek fűtése és hűtése (H&C, azaz Heating and Cooling) az EU teljes energiaigényének közel felét teszi ki, a hőtermelés 75%-át fosszilis tüzelőanyagok (gáz, olaj, fűtőolaj, szén) felhasználásával fedezik. Az északi és balti államok (Svédország, Finnország, Lettország és Észtország) azonban 50% feletti megújuló részaránnyal vezető szerepet töltenek be. Mi az a szakpolitikai és szabályozási irány, amit a dekarbonizációban élenjáró országok évtizedek óta szisztematikusan követnek? A jó gyakorlatok főbb elemei a következők:
- az épületek energetikai követelményeire (épületburokra) vonatkozó szabványok szigorítása;
- a fosszilis tüzelőanyagok fűtési célú felhasználásának korlátozása;
- a megújuló alapú fűtést elősegítő önkéntes építőipari vállalások, szakmai kódexek és egyéb szabályozások,előírások;
- pénzügyi ösztönzők alacsony szén-dioxid-kibocsátású fűtési módokra való átállásra és energiahatékonysági fejlesztésekre;
- átfogó helyi hőenergia-tervezés és -támogatás (heat plan), a távfűtés elterjedésének támogatása, megújuló alapon;
- energia- és CO2-adóztatás a fosszilis fűtőanyagokra, valamint az adórendszer zöldítése.
Ezeket az elemeket az unió jogszabályai is részben tartalmazzák, de egységes CO2 adóztatásra egyelőre csak a kibocsátás-kereskedelmi rendszer (ETS) keretében került sor. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) 2021-ben közzétett jelentése szerint a fosszilis tüzelőanyagok kivezetése már 2025-től indokolt lenne annak érdekében, hogy az energetikai kibocsátások nullára csökkentése elérhető legyen 2050-re, összhangban a másfél fokos globális hőmérséklet-emelkedési célkitűzéssel. Az IEA net zero forgatókönyve szerint 2025 után már nem volna szabad a háztartások fűtéséhez új gázkazánokat értékesíteni. A kibocsátások radikális csökkentése nemcsak, hogy technológiailag megoldható, de gazdasági és társadalmi értelemben is pozitív hatású.
A fűtés szén-dioxid-mentesítéséhez különböző technológiák és szabályozási előírások kombinációjára lesz szükség. Az áttérés során mára egyértelmű, hogy technológiai szempontból fontos szerepet kell kapniuk a hőszivattyúknak, a távfűtésnek és az épületek tömeges mélyfelújításának.
Uniós szinten is jelentős hatású intézkedések vannak ezért előkészítés alatt, de az IEA által javasoltak nem valószínű, hogy 2025-től uniós előírásként életbe lépnek. Jelenleg az EU-ban a kulcsfontosságú jogszabályok felülvizsgálata folyik azzal a céllal, hogy összehangolják a szakpolitikai keretet a 2030-as célkitűzésekkel és a 2050-es klímasemlegességi céllal. A fűtés és hűtés szén-dioxid-mentesítésével foglalkozó főbb uniós jogszabályok közé tartozik az energiahatékonyságról szóló irányelv (EED), az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv (EPBD), a megújuló energiaforrásokról szóló irányelv (RED), az EU környezetbarát tervezésről szóló irányelve (ecodesign és labelling, azaz ökodizájn és címkézés), továbbá a korábban tárgyalt kibocsátás-kereskedelmi rendszer (ETS) épületekre és a közlekedési ágazatra való kiterjesztésére vonatkozó javaslat.
Folytatjuk!