Oroszország ukrajnai agressziója teljesen új geopolitikai kontextusba taszította Európát és a világot, amely hatással van mind az energia-, mind az éghajlati viszonyokra. Ám az energiaárak Európában már az orosz invázió előtt emelkedni kezdtek. Közép- és Kelet-Európa (KKE) számára az ambiciózus éghajlat-politikai intézkedésekben a szolidaritás és az energetikai átállás társadalmi előnyei mindig is kulcsfontosságúak voltak. A közelmúltban az EU-országok közül (a balti országok mellett) ez a régió nézett szembe a legmagasabb inflációval, egyúttal ezt a térséget sújtotta leginkább az elszabadult megélhetési költségek okozta válság is. A földrajzi közelség, a történelmi háttér és a kulturális kapcsolatok miatt a kelet-közép-európai tagállamok politikája szorosan kapcsolódik az oroszországi és ukrajnai fejleményekhez, és jobban tükrözi azok hatásait. Ugyanakkor szolidaritásukról is tanúbizonyságot tesznek azáltal, hogy többségük Európa többi részéhez képest általában jobban támogatják az ukrán társadalmat.

Rögtönzött megoldások

Mindeközben a kelet-közép-európai kormányok által az áram- és gázárakkal kapcsolatos rövid távú sürgősségi beavatkozások sok háztartás számára örömteli mentőövet jelentettek, mivel sok közösség és kisvállalkozás már a tél beállta előtt is komoly gondokkal küzdött. Csehországban, Magyarországon (már 2013-ban) és Lengyelországban kiskereskedelmi árkorlátozást vezettek be (a fogyasztás korlátozásával együtt), amely alapvető védelmet nyújtott a polgároknak, mivel így nem közvetlenül őket sújtja az energiaárak esetleges hirtelen emelkedése. Ezeknek a mentőöveknek - amelyek eredetileg az energiaszegénységtől való megóvást célozzák - azonban jelentős ára van: jelentős terhet rónak a gazdaságokra és az állami költségvetésekre, amelyek nem fogják tudni sokáig fenntartani őket.

Az árkorlátozás, vagy más néven ársapka azonban strukturálisan sem biztosít hosszú távú védelmet az energiaszegénységgel szemben. Valójában a pénzköltésnek ez a módja egyáltalán nem hatékony: a kormányok nincsenek tisztában azzal, hogy kik profitálnak leginkább ezekből az intézkedésekből, és hogy ezek valóban a kiszolgáltatott polgárok-e. Az összes fogyasztó megkülönböztetés nélküli, földgázárakkal szembeni védelme megakadályozza, hogy az árváltozás spontán keresletcsökkentést idézzen elő. Ezzel a drága gáz használatára kárhoztatjuk az embereket anélkül, hogy ezt egyáltalán észrevennék. Az árkorlátozás jellemzően nem tesz különbséget a célcsoportok között, és inkább a tehetősebb embereknek kedvez (akik többet fogyasztanak, a maximált áron keresztül több "támogatást" kapnak), és nem a legkiszolgáltatottabb háztartásoknak. (Magyarországon a háztartások számára 2013-ban vezették be a szabályozott energiaárakat (gáz és villany), ami miatt 2013–2014-ben negyedével csökkentek az energiaárak. Az árcsökkentés akkor egységes volt, nem differenciált a háztartások jövedelmi szintje szerint. 2022 augusztusában az átlag feletti energiafelhasználás árplafonja megszűnt: a rendelet értelmében a háztartások villamosenergia-felhasználáson évi 2523 KWh-ig, gázon pedig évi 1729 köbméterig jogosultak a mindenkori limitált árakra, amely felett a piaci árakhoz közeli ár érvényes. - MTVSZ)

A gazdasági szempontokon túl kimondható, hogy az ársapka valójában nem kezeli a megélhetési válság egyik fő okát: a drága fosszilis tüzelőanyagok iránti nagy keresletet. Kevéssé ösztönzi a háztartásokat, a közösségeket és a vállalkozásokat arra, hogy növeljék energiatakarékosságukat, ami tovább növeli a fosszilis tüzelőanyagok fogyasztását, és további terhet ró a természeti erőforrásokra és az éghajlatra.

Mentőöv helyet hosszútávú tervezés

A kelet-közép-európai országok fosszilis üzemanyagoktól való függésének kezelése strukturális, hosszú távú megoldásokat igényel, amelyek az általános energiaigény csökkenéséhez vezethetnek. A legkézenfekvőbb az energiafelhasználás hatékonyságának javítása, a megtakarítási intézkedések és mértékletesség (sufficiency), valamint a megújuló energiaforrások arányának növelése az energiamixben, ami hozzájárulhat az olcsóbb energiatermeléshez.

Ezeket a széles körű nyilvános vitákkal kísért strukturális megoldásokat most kell bevezetni, ha nem akarunk a populizmus vagy az igazságtalanság csapdájába esni. Tekintettel arra, hogy az épületekre és a közúti közlekedésre vonatkozó új adók 2027-ben lépnek hatályba, és azt a kormányoknak át kell ültetniük a nemzeti jogszabályokba, ezért ennek a szolidaritásnak sürgősen meg kell valósulnia.

Az egyenlőtlenségeket csökkenteni kell – kezdve a költségek igazságos és kiegyensúlyozott elosztásával. A fogyasztóknak érzékelniük kell az energia valódi költségét, és lehetőséget kell kapniuk egyfelől az energia előállítására, másfelől a fogyasztásuk csökkentésére. Mindezt a kiszolgáltatott fogyasztókra és az energiaszegénységre vonatkozó alapvető fogalmak és mutatók meghatározásával kell kezdenünk; valamint olyan szabályokkal, mint például az energiarendszerekről való lekapcsolás tilalma, és szociális alapú kedvezmények bevezetése az energiaszegénység kockázatának kitett háztartások védelme érdekében. A kormányoknak ki kell dolgozniuk az energiaszegénység definícióját (az EU Szociális Klíma Alaphoz használt definíciója alapján), és azonosítaniuk kell az ebbe a kategóriába tartozó társadalmi csoportokat. A villamosenergia-piac kialakításának folyamatban lévő reformja, valamint az épületek energetikai teljesítményéről szóló irányelv (EPBD), amely hamarosan az uniós szintű tárgyalások végső szakaszába lép, kulcsfontosságú szakpolitikai eszközök, amelyekkel az EU ösztönözheti és támogathatja tagállamait ilyen intézkedések kidolgozására.

„Új energiát” az embereknek

E szociális intézkedések mellett sürgősen szükség van a fenntartható megújuló energiára való átállásra, amelynek középpontjában az emberek állnak. A kormányoknak világos ütemtervet kell kidolgozniuk a megújuló technológiák elterjedésének fokozására és az energiamegtakarítás növelésére a különböző ágazatokban - és az emberek otthonában is. A háztartások és a közösségek jelentős szerepet játszhatnak az energetikai átállásban. Olyan ambiciózus programok kellenek, amelyek segítik az energiaközösségek és a termelőfelhasználók (prosumers) gyarapodását (például azokat, amelyek a tetőre szerelt napelemeket hőszivattyúkkal kombinálják), valamint egy mindezt lehetővé tevő szabályozási keretet, így például e technológiák gyorsabb engedélyezési eljárásait. A megújuló energián alapuló technológiák telepítését egylépéses, alapos épületenergetikai felújításokkal kell kombinálni, amelyek drasztikusan csökkenthetik az energiaigényt a nagy energiafogyasztóknak számító épületekben. Mindezeket az EPBD keretén belül lehet kezelni.

E programok finanszírozására a rendelkezésre álló forrásokat, például a Helyreállítási és Rezilienciaépítési / Ellenállóképességi Eszközt (Recovery and Resilience Facility, RRF) és a Szociális Klíma Alapot (Social Climate Fund) kell használni, először a legkiszolgáltatottabb otthonokat célozva. A szolidaritásról, azaz a költségek és a támogatások Közép- és Kelet-Európában való elosztásáról vitákra van szükség, mivel az éghajlat és az energia nem lehet egymástól független „siló” politika. Emellett fel kell gyorsítani a fosszilis tüzelőanyag-támogatások fokozatos megszüntetését, mivel azok a gyors energetikai átállás egyik fő akadályát képezik. Ezek a támogatások tovább erősítik az európai gazdaságok függőségét a fosszilis gáz-, olaj- és szénimporttól.

Vissza a fosszilis múltba

A bolgár kormány tavaly bejelentette, hogy a fosszilis gázzal kapcsolatos projekteket nem fogja finanszírozni az RRF. Ugyanakkor más kelet-közép-európai országokhoz hasonlóan Bulgária is fordulatot vett a szén-dioxid-mentesítésre vonatkozó kötelezettségvállalásaiban. Hamis érvek jelentek meg, miszerint szükség van hazai erőforrásokra, például szénre, ami az energiabiztonság növelése érdekében erősíti az erőforrás-nacionalizmust. Csehországban tavaly az energiaár-válság miatt újranyitották a szénbányákat, míg Magyarországon tavaly újraindították a Mátrai Erőmű II. blokkját, amelynek élettartamát 2029 végéig meghosszabbították, és vizsgálják a lignitfeltárás bővítését. Romániában a válság kilenc megavízerőmű-projekt újraéledését eredményezte védett területeken, amelyek katasztrofális hatással lehetnek a vízi ökoszisztémákra.

Az elavult, hamis megoldásokhoz való visszalépés, a szénhez való rendszerszintű visszatérés drága és fenntarthatatlan energiaforrásokhoz kötné ezeket az országokat, ami negatívan befolyásolná a gazdaság versenyképességét is. Az egészségügyi és szociális hatások (a szénkivezetés vállalása alapján a széntermelő régióknak nyújtott Igazságos Átmeneti Alap forrásainak esetleges visszavonása) figyelembevételével mindez azt jelentené, hogy az ilyen elhamarkodott döntések igen magas költségekkel járhatnak.

Mindezeken felül a megújuló energiaforrások fejlesztésének akadályai jelentősen hátráltatják a sikeres energiaátállásra tett kísérleteket. A lengyelországi ellentmondásos "10H" szabályozás (még ha nemrég módosították is, így a szélturbina magasságának legalább tízszeresét előíró védőtávolság helyett 700 méteres távolságot ír elő) leszűkíti a szárazföldi szélerőművek számára rendelkezésre álló helyeket, így káros hatással lesz a lengyel energiabiztonságra. Magyarország jelentős visszalépést tett az új napelemes létesítmények hálózati csatlakozásainak 2022 őszén bevezetett tilalmával, ami veszélyezteti mind a nemzeti, mind az uniós éghajlati és energetikai célokat.

Közép- és Kelet-Európa energetikai jövőjének megerősítése

A fentiekkel ellentétben pozitív jelzések is érkeznek Közép- és Kelet-Európa országaiból a fosszilis tüzelőanyagokról való leválás tekintetében. Csehországban egy törvénymódosítás tervezet, amely remélhetőleg 2024-ben hatályba lép – a civil közösségek nagy örömére – jó alapot adhat a megújuló energiák közösségi megvalósításhoz. Lengyelországban a hőszivattyúk/szigetelési programok tömeges megvalósítása tapasztalható. Nemrégiben Csehországban bevezették a "lakhatási támogatást" (amelynek mértékét ugyanakkor a kormánynak rendszeresen az aktuális normatív költségekhez kellene igazítania, szélesebb körben propagálnia és eljárásrendjét egyszerűsítenie), Lengyelországban pedig a "védőpajzs-támogatást" a családok számára (jövedelem, fűtési típus és a háztartásban élő személyek száma alapján).

Azonban ennél többet is lehetne tenni. Az otthonok felújítására vagy megújuló energiaforrások alkalmazására irányuló célzott és differenciált ösztönzők szükségesek ahhoz, hogy kellene társadalmainkat igazságos és részvételi alapon az éghajlat-semlegesség felé vezető útra tereljék. Az RRF és a REPowerEU lehetőséget teremt az épületek energetikai teljesítményének növelését célzó komplex támogatási rendszerek kialakítására vagy a megújuló energiaforrások felhasználásának felgyorsítását célzó, átfogó reformok bevezetésére. Az ilyen intézkedések középpontjában a műszaki és jogi akadályok leküzdése, a hálózati csatlakozás engedélyezési folyamatának átláthatósága és a megújuló energiaforrások közösségi alapú, az emberek drága hálózati ellátástól való függetlenedését lehetővé tevő kiaknázása kell, hogy álljon. Az energiahatékonysági és energiatakarékossági intézkedések gazdasági, társadalmi és környezeti járulékos előnyeit országos figyelemfelkeltő kampányok révén kell megvitatni és népszerűsíteni.

Sok család számára a tavalyi tél valóban kemény volt a közép-kelet-európai régióban. A kormányoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a következő tél sokkal jobb legyen. A rövid távú beavatkozások bizonyos mértékig segítenek, de nem foglalkoznak az energiaár-válság alapvető okával: a gazdaságok fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségével. Összességében az európai kontinens jelenlegi "trilemmájának" - az emelkedő energiaköltségek, az energiabiztonság hiánya és a fenyegető klímaválság - megoldásához sürgősen szükség van egy decentralizált, fenntartható energiarendszerre, amely elősegíti a polgárok közötti szolidaritást, ugyanakkor megvédi őket a szennyező és drága fosszilis tüzelőanyagok használatára való rászorultságtól.

Szerzők: Kasia Ugryn, Marta Anczewska és James O’Connor, Climate Action Network Europe. Társszerzők: Jaroslav Bican, Greenpeace Csehország; Dönsz-Kovács Teodóra, MTVSZ, Magyarország; Liliana Rastocka, Szlovák Klímakoalíció; és Anna-Maria Seman, WWF Közép- és Kelet-Európa.

Eredeti cikk elérhető itt.