Hiába költünk egyre többet az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, ha ez csak ront a helyzetünkön.

A klímatörvény mint példaértékű civil kezdeményezés nagy útja egy maroknyi, de lelkes csapat tervezőasztalától a parlamentbe kerülésig és azon túl. Hogyan nyerte el a Magyar Természetvédők Szövetsége klímatörvény kampánya a lakosság és a döntéshozók jelentős része támogatottságát és hogyan hiúsult meg az utolsó pillanatban a fosszilis lobbi miatt?  Tanulságok, avagy közel egy évtized elteltével miért időszerű újra napirendre tűzni.

A világ és benne Magyarország a saját bőrén tapasztalja a klímaváltozást, az egyre gyakoribb és szélsőségesebb időjárástól az évi 80 milliárd Ft-os gazdasági kárainkig. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) tavalyi szakértői jelentése alapján bő egy évtizedünk van, hogy az éghajlatváltozás elszabadulását megelőzzük "rendszerszintű változtatással", az energiaátmenet beindításával. Azonban nem lehetünk csőlátóak: a klímaválság nem függetlenül létezik, része egy ökológiai-társadalmi válságnak. Fel kell ismernünk, hogy az éghajlatváltozás egy nem fenntarthatóan gazdálkodó társadalomra adott természeti válasz, hogy a környezetünk és társadalmunk helyzetét nem lehet egymástól elválasztani, ezért átfogó és rendszerszintű megoldások kellenek. 

Avagy miért nem elegendő a szelektív hulladékgyűjtés, vagy az izzók lecserélése energiatakarékosra az ökológiai válság idején?

A Klímahét alkalmával indított cikksorozatunkban azt az üzenetünket járjuk körbe több irányból, hogy az éghajlati válság, az ökológiai válság és a napjainkban bennünket érő egyéb kihívások megoldásához rendszerszintű változtatásra van szükség.

Jelen írásban e válságok és kihívások mögött álló hajtóerőkre fókuszálva arra próbálok rávilágítani, miért nem elegendő az egyén felelősségét előtérbe helyező részmegoldások hangoztatása, miért van szükség rendszerszintű változtatásokra (system change).

Nem birkózhatunk meg a klímaválsággal, ha nem változtatjuk meg a fenntarthatatlan társadalmaink hajtóerőit.

Belátható, ha a gazdasági-társadalmi rendszerünkben átfogó változásokat szeretnénk elérni, akkor a szemléletünket is meg kell változtatnunk.

Kultúránk egyik alapvetően hibás gondolkodási paradigmája, hogy hiszünk az emberi elme korlátlanságában. Erre a hibás gondolkodásra figyelmeztet minket két ősi történet. A görög mitológia Prométheusza Zeusz tiltása ellenére ellopta a tüzet az emberek számára, ezért kegyetlen büntetést kapott. A bibliai emberpár Isten tiltása ellenére evett a jó és rossz tudásának fáján lévő gyümölcsből. Ki is űzték ezért őket a Paradicsomból.

Sem törvényes keretek között, sem illegálisan nem kellene felégetni a természetet.

Egy lajhár éppen mosolyog, miközben három karmával kapaszkodik egy ágba, anélkül, hogy tudná mi vár rá. Pont most végzett pár levél elfogyasztásával, és éppen az emésztését segítő, soha véget nem érő sziesztájához készülődik.

A lajhárok a Föld leglassabb emlősei. Nyugalmas életük segítette túlélésüket 64 millió éven át, mely több, mint amire az emberek vagy más mozgékonyabb állatok képesek voltak.

A tűz továbbra sem észrevehető, ám szélsebességgel terjed. Eközben a lajhár alszik.