Hiába költünk egyre többet az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, ha ez csak ront a helyzetünkön.
(A kép forrása: Wikimedia Commons.)
Ma ül össze New-Yorkban az ENSZ Közgyűlés fejlesztés-finanszírozással foglalkozó fóruma. 2015-ben a nemzetközi pénzügyi intézmények a Párizsi Klímamegállapodással és a Fenntartható Fejlődési Célok elfogadásával párhuzamosan elkötelezték magukat, hogy egy nagyságrenddel több pénzt mozgósítanak a globális problémák megoldására. Ez a „Billions to Trillions” program. Állami dollármilliárdokkal próbálnak ezermilliárdokat mozgósítani a magánszférából is.
Számokban és tervekben nincs hiány. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete legutóbbi jelentése szerint 1,6-3,8 ezer milliárd dollárt kellene az energiarendszerekbe fektetni, hogy 1,5 fok alatt tartsuk a globális átlaghőmérséklet emelkedést. A Globális Alkalmazkodási Bizottság szerint 1,8 ezer milliárd dollár befektetése a klímaalkalmazkodási technológiába és infrastruktúrába 7,1 ezer milliárd dollár haszonnal járna. Évi 1,8 ezer milliárd dollár befektetése a zöld városi infrastruktúrába 7 ezer milliár dollár megtakarítást jelentene 2050-ben. Csak úgy röpködnek az ezermilliárdok. Egyes források szerint a pénz megfelelő ütemben gyűlik, mások azt mondják, hogy még nagyon üres a kassza.
Van egyáltalán ennyi pénzünk?
Persze. Sokkal több is. Csak a világ 400 legnagyobb befektetési alapja több mint 80 ezer milliárd dollárnyi forrást kezel. Eközben a világ könnyen mozgósítható pénzállománya az elmúlt 30 évben több mint 13-szorosára nőtt!
(A kép forrása: Wikimedia Commons.)
Ez nem pénz, hanem strukturális kérdés
Az éhezést sem azért nem tudjuk megoldani, mert nincs elég élelem. Itt sem több pénzre, hanem annak jobb elosztására, és többek között ezeknél jobb döntésekre volna szükség:
- A világ 33 legnagyobb globális bankja 1,9 ezer milliárd dollárt költött fosszilis energiaforrások finanszírozására a Párizsi Egyezmény aláírása óta. A klíma-finanszírozás nem a fosszilis finanszírozás helyébe lép, hanem csak hozzáadódik ahhoz. Egyáltalán, a megújuló energia mai felhasználása elsősorban nem kiváltja, hanem kiegészíti a a fosszilis energiafelhasználást. (Ahhoz, hogy helyettesítse/lecserélje, szerkezetet kellene váltani.) Magyarország sem teljesít jobban: az Európai Bizottság és szakmai civilszervezetek kimutatásai alapján itthon a fosszilis energiák évente(!) átlag 370-660 millió euró támogatást kapnak, ami közel négyszer annyi, mint amennyi a megújuló energiákra jut.
- A szabadkereskedelmi megállapodásokkal tovább fűtjük a globális kereskedelmet. Egyszerre akarjuk a globális kereskedelem további felpörgetését és a fosszilis energiafelhasználás csökkentését, ami lehetetlen/tévút.
- Az Európai Unió mezőgazdasági támogatásra elköltött eurómilliárdjai egy energiapazarló, az Unión belüli és globális egyenlőtlenséget erősítő struktúrát betonoznak be továbbra is.
- A klíma-finanszírozás egyre nagyobb hányadát – akár 10 %-át is – elektromos autózásra költjük. Ennek környezeti fenntarthatósága kétes, hiszen a töltésre felhasznált áram általában nagyrészt fosszilis vagy nukleáris forrásból jön. Eközben olyan szennyező iparágak, mint a repülés vagy a hajózás jelentős pénzügyi kedvezményekben részesülnek.
- A fejlődő országoknak van a legnagyobb szüksége a forrásokra, az éghajlatváltozás következményei őket sújtják a leginkább és leghamarabb. Valóban egyre több pénzt kapnak a fejlett országoktól, például Magyarországtól. Azonban a pénzek akár 75%-a hitel, miközben az alacsony bevételű országok 80%-ában magas az adósságválság kockázata, és adósságszolgáltatásuk 60%-kal nőtt 2014 és 2017 között. Az éghajlati válság okozta időjárási szélsőségek nagyrészt ezeket az adósságban úszó országokat sújtják, lökik a fizetésképtelenség szélére. Eközben nincs egy olyan független nemzetközi intézmény, amely adósságválság esetén igazságos módon tudna közvetíteni a hitelezők és bajba került országok között. Az IMF “gyógymódjait” mi magyarok nagyon is ismerjük.
- A fejlődő országoknak meg lehetne a maguk pénze a problémák megoldására, ha nem tüntetnék ezt el onnan mások. Összesen több pénz áramlik ki a fejlődő országokból, mint amennyi eljut hozzájuk. A multinacionális vállalatok több pénzt szivattyúznak ki különböző kreatív adóelkerülési technikákkal, mint amennyi segélyt kapnak ezek a fejlődő országok.
- A hitelek visszafizetéséhez, a klíma-finanszírozás növeléséhez pedig nem más kell, mint gazdasági növekedés. Ezt pedig még sehol sem sikerült szétválasztani a környezeti (és társadalmi) terhek növelésétől, azaz például a klímaváltozás súlyosbításától.
Nemzeti és globális szinten olyan megoldásra lenne szükség, mely nem a problémák tüneteit akarja megszüntetni, hanem azok okát. Ilyen például a Magyar Természetvédők Szövetsége Klímatörvény javaslata, mely egyszerre veszi figyelembe a környezeti, gazdasági és szociális problémákat. A környezeti (és társadalmi) terhek általános csökkentéséhez járulna hozzá, nemcsak az éghajlatváltozás területén.
Emellett alapvető szemléleti változásra is szükségünk van, ezt a kérdést ebben a cikkünkben boncolgattuk.
„A világ baja nem az, hogy valamit rosszul csinálunk, hanem az, hogy rosszat csinálunk.
Ha végre jót csinálnánk (akár rosszul is) az eredmény (legfeljebb kisebb) jó lesz, míg ha rosszat akarjuk jobban csinálni nagyobb rossz lesz az eredmény”
Agócs József
Szerző: Éger Ákos a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke
A Klímahét keretében indított sorozatunk további írásai:
Kövess minket a 
Olvass minket a 