Nincs ritka neve, de ha magyar környezetvédő körökben megkérdezzük, hogy Kiss Józsi hova való, nagyon sokan rávágják: Miskolc, Holocén Egyesület. Azt kevesebben tudják, hogy a parasznyai Pitypalatty Nonprofit Kft. igazgatója. Pedig ez is igaz, bármennyire úgy hangzik, mint egy Lázár Ervin mesében szereplő szójáték.
Az interjút Gadó György készítette.
Ahogy beszélgetek az MTvSz jeles tagjaival, sokukról kiderül, hogy természetvédőnek születtek. Te is így voltál ezzel?
Nem, ezt azért nem mondanám. Az igaz, hogy a földrajz és a biológia mindig is érdekelt, és nagyon szerettem kirándulni, de a szakmai pályám másképp indult. Voltam vasutas, aztán képesítés nélküli tanár, és csak utána iratkoztam be Miskolcon egy magánegyetemre, ahol földrajz szakra jártam. Később aztán Keszthelyen az agráron ökológia szakot majd a Miskolci Egyetemen településfejlesztési menedzser szakot is végeztem.
Vörös-szakadék, Erdély, Szászsebes városától 3 km-re északkeletre
És a civil pályád hogy kezdődött?
A civilkedést Gyulai Ivánnak köszönhetem, aki óraadóként jött az egyetemünkre tanítani. Ő akkor, a 90-es évek elején tudatosan vadászott olyan emberekre, akik keresik a helyüket, mert az Ökológiai Intézet számára keresett munkatársakat. Én ennek nagyon örültem.
Iván mindjárt állást ajánlott?
Na, azt azért nem, de feladatot igen. Egy megbízás keretében készítettem oktatási anyagot. A téma a Bükk-hegység és a víz volt, azóta is ezek a szerelmeim. Először az Ökológiai Intézetben dolgoztam be, és már akkor kapcsolatba kerültem az MTvSz-szel is. Iván Miskolcon meghatározó figura volt, ráadásul gondolhatod, hogy a stratégiai gondolkodásban is sokat tanultam tőle.
A Holocén Természetvédelmi Egyesület a 90-es évek elején már létezett? Azt olvastam, hogy ti vagytok az ország legrégebbi civil természetvédő egyesülete.
Majdnem, de ezt azért illik pontosítani. A Magyar Madártani Egyesület például jóval előttünk megvolt (1974-ben), de az igaz, hogy jogelődünk, a Bükki Nemzeti Park Baráti Köre volt az első olyan egyesület, amit természetvédelmi céllal jegyeztek be. A regisztrálást 1979-ben maga Grósz Károly, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártbizottság akkori vezetője engedélyezte. Persze elődeink „társadalmilag” nem voltak veszedelmesek, főleg kirándultak és szemetet szedtek. Ez a csapat vette fel 1984-ben a Holocén Természetvédelmi Egyesület nevet.
Mikor kezdett a Holocén súlyosabb természetvédelmi és környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozni?
Miskolcon az első lépés az volt, hogy 1990-ben megalakult a Zöld Akció Egyesület, aztán két évvel később az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány. Ők ma is a miskolci zöld élet meghatározó szereplői, bár azóta szerencsére vannak más csoportok is. Nem titok, hogy felosztottuk egymás között a terepet. Az Ökológiai Intézet nevéhez, Gömörszőlős, Gyulai Iván, a zöld filozófia és a fenntarthatóság kapcsolódik. A Zöld Akció híres küzdelmet folytatott a Sajó higanyszennyezése ellen. Aztán a Holocén is aktívvá vált, és megtalálta szerepét. Mi a településekkel foglalkozunk, mégpedig elsősorban nem Miskolc városával, hanem Borsod-Abaúj Zemplén-megye és a régió kisebb településeivel.
Biztos vagyok benne, hogy a BAZ-megyei kistelepülések gondjairól sokat hallottál. De azt is tudtad, hogy milyen módon lehet segíteni a munkájukat?
A településfejlesztési menedzser szakon elég sok önkormányzati embert megismertem. Az önkormányzati emberek persze idegenkednek, mikor jönnek az ökomókusok, és mindenféle nagy okosságokat mondanak. A kis települések polgármesterei főleg attól félnek, hogy ez a településüknek sok pénzbe fog kerülni. De sokszor tapasztaltam, hogy valójában fogékonyak a fenntarthatóságra, mert ez összefügg a tisztasággal, a renddel, a takarékossággal. Mikor erről az oldalról közelítettük meg a témát, akkor sikerült megértetni magunkat.
Mondtad, hogy egyik kedvenc témád a víz. Ezzel egyesületi szinten is foglalkoztatok, igaz?
Egyre többet, és egyre nagyobb összefüggésekben. Azt gondolom, hogy a víz a 21. század egyik nagy problémája lesz. Ha azt mondom, hogy víz, akkor nálunk pazarlásról, szennyezésről van szó, miközben a Föld más részein nincs elegendő víz. Utazásaim során villámárvizeket néztem végig. Korábban írtunk tanulmányokat róla, vizsgáltuk az Északi-középhegység villámárvizeinek tanulságait. Én is próbáltam megfogalmazni, hogy hogyan kell védekezni ellene. Aztán mikor közelről láttam ilyet, akkor rájöttem, hogy reménytelen a védekezés. A klímaváltozásnak szörnyű hatásai vannak. Annyit lehet tenni, hogy az emberek gondoljanak rá, hogy sajnos ma már ilyen mindig előfordulhat.
Nagyon érdekes volt, mikor egy észak-afrikai emberrel beszélgettem erről. Ez most úgy hangzik, mintha arabul beszélő világutazó lennék, de nem! Az idős bácsi valamikor régen a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett, szóval magyarul társalogtunk. Nagyon csodálta, hogy nálunk mennyi vizet látott. Elképedve csodálta a nagy folyót. Elmondta, hogy ő, amikor kicsi volt, akkor a sivatagban lakott, és eljutott egy nagyvárosba, ahol vízcsapok voltak. Mikor hazament és elmondta, hogy ő látott olyan helyet, ahol a falból jött a víz, akkor megverték és hazugnak nevezték. Azt mondták, hogy ilyen nincs, hogy a víz csak úgy folyik a falból, a fölösleg meg csak úgy elfolyik. Akkor tudatosult bennem, hogy nekünk mekkora kincsünk van, és milyen óriási a pazarlás. Kutatások szerint nálunk az ivóvíz hálózati vesztesége sok helyen 40-50 %. Még egyszer: a tisztított víz csaknem fele elszivárog a földbe, nem jut el a lakosokhoz.
Közben meg palackozzuk a vizet.
Igen, azt hozzuk ide műanyagba csomagolva. Döbbenet, hogy milyen ésszerűtlenül viselkedünk. Amikor a Bükkbe viszünk egy túrát, akkor nagyon sokszor csodálkoznak az emberek, hogy nem kell vizet vinni, forrástól forrásig gyalogolunk. Nem akarják elhinni, hogy a források vize most még iható.
Gyerekekkel a bükki Dobrica-forrásnál
Te mint földrajz szakos sokfelé utaztál?
Nem vagyok nagy világjáró, de voltam víz szempontjából érdekes helyeken. Például Izraelben és arab országokban. Voltam a Tisza és a Duna forrásánál is, a Duna-deltában. A Kárpát-medencét még az egyetem alatt kezdtük el szisztematikusan bejárni. A többi utazás az már a pályázatoktól és a szabadidőmtől meg a pénztárcámtól függött.
A Kárpát-medencei kapcsolatok is a vizekkel indultak, hiszen a folyók nem állnak meg a határoknál. A kassai székhelyű Sosna Polgári Társulással közösen dolgoztunk a Hernád mentén. Iskolásokkal mentünk le a vízpartra, hogy mérjék meg a vízminőséget és értsék meg, hogy a megmért adatok mit jelentenek. Ha egy folyó szennyezett, mint amilyen a Sajó volt, akkor a település nem az arcát mutatja a folyó felé, hanem a hátát. Nem mindegy, hogy a folyó felé az üdülők fordulnak vagy az ipartelepek. A Szarvasi-Holt-Körös-holtágak mellett szép utcákat, arborétumot és üdülőket találunk. A Sajó felé Kazincbarcika, Sajószentpéter, de Miskolc is a hátukat fordítják.
De az előbb nem a Sajót emlegetted, hanem a Hernádot.
Igen, a Hernád az más volt, mint a Sajó, azzal érdemes volt foglalkozni. Az volt a program címe, hogy „Védem az én folyómat”. Azért emeltük ki a személyes névmást, mert azt akartuk, hogy szlovák és magyar gyerek egyaránt érezze, hogy a folyó az övé, a sajátja, és vigyázzon rá.
Összekapcsolódnak a dolgok. A Hernádon most áteveztünk a környezeti nevelés témájába.
Igen, a környezeti nevelés az egész MTvSz -hez hasonlóan nekünk is nagyon fontos volt. Az önkénteseink és a velünk együtt dolgozók közül nagyon sokan pedagógusok. Az iskolai rendezvények ügyében is nagyon sok pedagógussal vagyunk kapcsolatban. Az
általános iskolától az egyetemig foglalkozunk diákokkal. Bizonyos területeken ma már csak kívülről követjük a folyamatokat. Ilyenek a táborok és oktatóközpontok. Például az erdészeknek nagyon jó minőségű táborhelyeik vannak, mi nem versenyezhetünk velük.
Azt is a pedagógus múltam magyarázza, hogy mennyire jól megértjük egymást a kalotaszentkirályi földrajztanárral, Péter György-Árpival. Korábban tánctáborokat és Ady megemlékezéseket szerveztek, mi abban segítettünk, hogy aktívabban foglalkozzanak környezetvédelemmel is. Ennek része volt a Silvanus Egyesület megalapítása, amihez mi is adtunk tanácsokat.
Faültetés a Kalota-parton
Gondolom, a Kárpát-medencei munkátok finanszírozására találtok pályázati forrásokat.
Nem mindig. Erről mindjárt beszélek. De előbb Kalotaszentkirályról hadd mondjak annyit, hogy ott a Föld napja már 18 éve visszatérő nagy ünnep. Az eseményt az Ady Endre Általános Iskolában rendezik, a szórványmagyarság jól felszerelt, színvonalas iskolájában, ahova15 településről járnak a diákok. A kalotaszentkirályiakkal a kapcsolatunkat nagy gonddal ápoljuk, akkor is, ha erre nincs pénzünk.
Na, akkor áttérhetek a pénzkérdésre és a folyamatos munkára. Erről sajnos rengeteget tudnék beszélni. Van egy olyan elhatározásunk – ahogy különben az MTvSz -nek is –, hogy nem hagyjuk abba azokat a dolgokat, amelyek számunkra fontosak. Ez nem pénzkérdés. Nekünk ilyen a Madarak és Fák Napjának megünneplése, ami nagyon régi időkre nyúlik vissza. A Dél-borsodi Madarak és Fák Napját a ma már 80 évnél idősebb tagunk, Répászky Zoli bácsi 30 éve kezdeményezte, azóta is minden évben megrendezzük.
Ez a folyamatosság nekem persze nagyon szimpatikus, de attól tartok, hogy a civil szervezetek mostani, pályázatokra épülő finanszírozási rendszerében az ilyen munka elég nehéz lehet.
Ez így van. És az is igaz, hogy mi is csinálunk olyan dolgokat, ami a pénztől függ. De akkor is kitartottunk az irányvonalunk szempontjából fontos munka mellett, mikor saját forrásból kellett fedezni. Márpedig aki manapság civil szervezetnél dolgozik, az tudja, hogy a saját forrást nem szakajtóval, hanem legfeljebb fél marékkal vagy még inkább gyűszűvel mérik. A dolog fenntarthatóságát bizonyítja, hogy például a Madarak és Fák Napját takarékosan, pénz nélkül is meg tudjuk oldani. Ha a helyiek is fontosnak tartják, akkor több segítséget kapunk az iskolától vagy a szülőktől. Persze ahhoz, hogy újítani tudjunk, fejlesszük a színvonalat, és ne égjünk ki, ahhoz időnként szükség van külső finanszírozásra. A szervezet hosszú távú működése szempontjából ez a hektikus forráshoz jutás egyszerűen tragikus. Nemcsak Magyarországon vannak súlyos bajok, az Európai Unió forrásai is kiszámíthatatlanok. Lehet, hogy természetvédelmi munkáinkat mondjuk a közösségfejlesztésről szóló kiírásokba kell becsempésznünk. Pályázatot írunk, várjuk az elbírálást, koplalunk, aztán a ciklus vége felé hirtelen kell a pénzeket értelmesen elkölteni. Az sem könnyű!
Mennyi időt töltöttünk 20 éve stratégiagyártással! Mindig azt tanultuk, hogy előbb stratégiát kell készíteni, aztán majd abból lesznek a tervek. Azokat a stratégiákat, amiket mi gyártottunk, gyakorlatilag mindig eldobtuk. Mert mire odaérkeztünk volna, hogy valami kiteljesedik, addigra már régen megváltozott a pályázatok prioritása. Szép lenne, ha következetesen építkezve lehetne pályázni! Úgy hogy egyről a kettőre jussunk, aztán háromra, négyre… De nem, hanem kitalál valaki valamit, pályázunk, aztán el kell menni egy másik irányba, és el van felejtve az előző téma, és ott marad félbe egy építkezés.
Azt meg nem tudtuk elérni, hogy egy projekt önfenntartó legyen, mert az nagyon nehéz! Valljuk meg, hogy azt elvárni tőlünk, hogy magunkat tartsuk fenn, az nem reális. Ez nem a mi feladatunk, hiszen könyörgöm, a legtöbb település sem önfenntartó! A megyében rengeteg forráshiányos település van, amelyik pályázati vagy egyedi támogatás nélkül nem tudna működni. De cégek is sokszor pályázatból pályázatba menekülnek. Egy egyesület, amelynek kimondottan az a célja, hogy mondjuk az emberek környezettudatosan éljenek, vagy a hulladékot úgy kezeljék, ahogy az elvárható, az hogy legyen önfenntartó? Azt gondolom, hogy ezt a tevékenységet illenék folyamatosan támogatni.
Fontos feladatotoknak nevezted a borsodi települések környezettudatos fejlesztését. Gondolom, hogy ezek többsége gazdaságilag, szociálisan nagyon rossz helyzetben lévő település.
Igen, de ezt én megszoktam, mert ott nőttem fel. Most Miskolcon élek, de korábban Sajóecseg, Boldva, Parasznya voltak a lakóhelyeim. Megyénk kistelepüléseinek jó része szociális és gazdasági szempontból tényleg Magyarországon a legrosszabbak közé tartozik. Sőt, sokkal többen élnek szociálisan és gazdaságilag hátrányos helyzetben, mint néhány évvel ezelőtt. De szerintem itt is lehet eredményt elérni, és nagyon hálásak ezeken a településeken. Sok helyen egy-egy aktív közösség vagy egy jó polgármester talál kiutat. Roma közösségek között is ismerek ilyet. Nagyon önállóan tanulták meg, hogy hogyan küzdjenek a helyi körülmények között. Ami a természet állapotát illeti, a Sajó-völgy helyzete az tényleg nagyon rossz. De ha Borsod-Abaúj-Zemplén megye egészét nézzük, akkor ne feledjük, hogy ide tartozik a Bükk, az Aggteleki-karszt és a Zemplén. És olyan folyók vannak itt, mint a Bodrog, a Tisza és a Hernád. Ha erre gondolunk, akkor elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy természeti szempontból ez az egyik legváltozatosabb, legértékesebb vidék. Sokféle érték van itt, az alföldtől a vízparti településeken és a kis egyutcás völgyben lévő dombsági településen át a hegyvidéki jellegű erdőkig. Szociálisan meg a roma nyomortelepektől a miskolctapolcai villákig minden megtalálható. Van tennivaló, és minden a közelben van, nem kell messzire menni.
„ Hulladékos” kiállítás egy csereháti faluban, Lakon
Azért ez nagy falat. Az erőforrások meg a feladat nagyságához képest gondolom korlátozottak. Településfejlesztési kérdésekben mit tudtatok elérni? Volt olyan, hogy igazán szegényeknek tudtatok segíteni?
Igen, de ne nagy dolgokra gondolj! Volt például egy roma közösség, amelyik konkrét ügyben segítséget kért. Vannak ötleteik, de nincs aki megmondja, hogy erre lehet-e pályázni vagy milyen önkormányzatot, céget vagy egyesületet érdemes megkeresni, aki segíthet. Volt egy aktív ember, aki megkapta a szükséges információkat, és utána már csinálta a dolgát. Tudok olyan közösséget, ahol régen gombásztak, vesszőből kosarat fontak, háncsból, csuhéból díszeket csináltak, aztán ez a tudás feledésbe merült. Egy ilyen településen, Keleméren a roma kisebbségi önkormányzat segítségével youtube-ról tanultak meg újra kosarat fonni. Most már ott tartanak, hogy mi is tőlük vesszük a kézműves termékeket. Jártak Gömörszőlősön, és utána elkezdték a napkollektoros aszalót gyártani. Mi is vettünk Parasznyára, mert én egyébként a parasznyai Pitypalatty Nonprofit Kft. igazgatója vagyok.
Én örülök, hogy szót értek a romákkal. Velük jártam iskolába, velük fociztam, és az életben itt is, ott is találkozunk. Nem tekintenek idegennek, és ezért – bár nem gondolom, hogy alapjában tudok megváltoztatni dolgokat – de kapcsolódási pontot jelenthetek számukra. Nagyon sok minden nem sikerül, most erről nem beszélek. De az nagy eredmény, mikor olyan embereket tudunk segíteni, akik aztán ott helyben továbbviszik a dolgokat.
Ebből a probléma felsorolásból is látszik, hogy a tevékenységetek igen-igen sokszínű. Mi az, amiről úgy érzel, hogy ezek között a körülmények között prioritás és szívesen foglalkoztok vele?
Mint településfejlesztési kérdésekkel foglalkozó ember végignéztem, hogy a településeknek mi mindennel kell foglalkozni a mi szakterületünkön. Készíteniük kell környezetvédelmi programot, fenntarthatósági stratégiát, minden megye kemény 30 millió forintot kapott klímastratégia kidolgozására, van válságstratégiájuk, energiával kapcsolatos terveket kell készíteniük. Ezekből aztán nagyon sok minden nem valósul meg. Ez egyik részről nagyon boldogtalanná tesz, másik részről látom, hogy mennyi munkánk van még, tehát szükség van ránk. Úgy érzem magam, mint az a nagymama, akinek a főztjére szükség van, és amikor nagyon rosszul érzem magam, akkor erre a részére gondolok. Gondolhatnék arra is, hogy egy adott település 10 évvel ezelőtt talán jobb környezeti állapotban volt, mint most. Az igaz, hogy most már nagyon szép a járdája, és sokan ezt tartják fontosnak. Szépen lerakták a piskótákat, ahogy Kalotaszentkirályon a térköveket nevezik. Közben a szelektív gyűjtés bevezetése nem halad, nem képződik kevesebb hulladék, mert senki nem próbálja befolyásolni a folyamatokat.
Az MTvSz -ben neked személyesen mi volt a szereped, és mit kaptatok a szervezettől?
A tagoknak ez egy nagyon fontos ernyőszervezet. Márpedig több mint 110 szervezetről beszélünk. Hogy miért jó a Holocénnek? Amikor a környezetpolitika alakításával kapcsolatban friss információra van szükségünk, nekünk, mint kis szervezetnek nincs apparátusunk, hogy megmondjuk, hogy ez milyen következményekkel fog járni, szükségünk van azok tudására, akik egy lépéssel előttünk járnak. Nyilván az MTvSz -nek előnyös, hogy vannak olyan országos pályázataik, amelyhez regionális megvalósítókat keresnek, és mi ebben partnerek tudunk lenni. Hogyha megkeresnek minket, és a feladatot meg tudjuk oldani, akkor mindig megcsináljuk. Én személy szerint nagyon sokáig a felügyelő bizottság elnöke voltam, most is az Öregek Tanácsának tagja vagyok. Már nincs titulusom a vezetőségben, de ez semmit nem változtat a kapcsolatunkon.
Éppen 2-3 éve lehettem a Holocén elnöke, mikor Schmuck Erzsivel beszélgettünk, és ő megkérdezte: „Nem akartok egy országos találkozót rendezni Miskolcon? Ez szerintem neked jó együttműködési lehetőség lenne, megismerhetnéd az egész hazai zöld világot.” És ez így is történt. 1996-ban a saját szabályzatát az OT Miskolcon fogadta el, szóval ez egy fontos találkozó volt. Tavaly pedig az első határon túli OT-t a kalotaszentkirályiakkal együtt a Holocén szervezte, és természetesen az MTvSz, akinek a szakmai rész összeállításában Kalotaszentkirályon is fontos szerepe volt. Szerintem ezek az alkalmak a zöld mozgalom számára nagyon fontosak. Nekem biztos, hogy azok.