A nagybányai ciánszennyezés huszonegyedik évfordulójára emlékezve a Magyar Természetvédők Szövetsége arra hívta fel a figyelmet, hogy nem tanultunk a múltból, s a hasonló potenciális szennyezőforrások felszámolása helyett újabb cianidos technológiájú aranybányák megépítése fenyeget minket. A Verespatakra tervezett aranybánya beruházás még mindig nem került le a napirendről, mivel a kanadai beruházó 5 milliárd dolláros kártérítési perrel fenyegeti a román kormányt, emellett Felsőcsertésen is cianidos technológiájú aranybányát tervez egy másik kanadai beruházó.

A külföldi befektetőket még több hatalommal felruházó "szabadkereskedelmi" egyezmények helyett inkább végre a nemzetek feletti vállalatok felelősségre vonhatóságát biztosító nemzetközi egyezményekre és uniós szabályokra lenne szükség.

Fotó: Délmagyarország/Karnok Csaba (forrás: Wikipédia, CC BY-SA 3.0 licenc)

2000. január 30-án 22 órakor a nagybányai Aurul bányavállalat létesítményéből 100 ezer m³ cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába, és óriási környezeti katasztrófát okozva elszennyezte folyóvizeinket. A ciánszennyezés hatására becslések szerint 1240 tonna hal pusztult el a Tiszán. A szennyezés 2000. február elsején lépte át a magyar határt, a történtek óta február 1-je a Tisza élővilágának emléknapja.

Az ökoszisztémában végzett mérhetetlen pusztításon túl jelentősek voltak a gazdasági károk. Magyarország 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, de a ciánszennyezésért felelős ausztrál-román vegyesvállalat, az Aurul megúszta anélkül, hogy egyetlen fillér kártérítést kellett volna fizetnie.

Elfogadhatatlan, hogy miközben a nemzetekfeletti vállatok büntetlenül megúszhatják a nagybányai ciánszennyezést és hasonló környezetpusztító tevékenységeiket, a különféle szabadkereskedelmi és befektetési egyezményekben elbújtatott rendszert kihasználva beperelhetnek kormányokat és milliárdokat húzhatnak ki az adófizetők zsebéből. Ez sok esetben a globális egyenlőtlenségek növeléséhez is hozzájárul.
Ezt a torz rendszert egyszer- s mindenkorra fel kell számolni!

A külföldi befektetőket még több hatalommal felruházó "szabadkereskedelmi" egyezmények helyett inkább végre a nemzetek feletti vállalatok felelősségre vonhatóságát biztosító nemzetközi egyezményekre és uniós szabályokra lenne szükség.

A cikk az EU társfinanszírozásával készült. Tartalmáért kizárólagosan a Magyar Természetvédők Szövetsége felel, és az nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját.

Kép: flickr.com

Az épületek, főleg a lakóépületek energetikai felújítása számos társadalmi, gazdasági és környezeti probléma komplex kezelésére képes. A legnagyobb energiamegtakarítási potenciállal rendelkező lakóépületeken elvégzett mélyfelújítások (60 %-nál nagyobb energiamegtakarítást hozó felújítás) nélkül nem reális az energiafogyasztás- és kibocsátás-csökkentési célok, pláne a klímasemlegesség elérése. Ezen a területen az elmúlt évek alatt nem sikerült látványos áttörést elérni sem uniós szinten, sem hazánkban.

Magyarország Nemzeti Energiastratégiája (NES 2020) megállapítja, hogy a családok többségének nincs annyi megtakarítása, hogy saját erőből épületfelújításba kezdjen. Az alacsony energiaár-környezetben a lakosságot kevésbé vonzzák a hosszú távú épületfelújítási hitelek. Ösztönző finanszírozási lehetőségek hiányában legfeljebb egyedi intézkedések valósulnak meg, számottevő energiamegtakarítás nélkül, a ’lock-in’ (belakatolási) hatás veszélyével; mélyfelújítások elenyésző arányban történnek. A lakóépületek energiahatékonysági felújítását – különösen a kívánatos komplex, mélyfelújításokat – ezért ösztönözni szükséges. 

A MEHI lakossági épületfelújítási felmérése és eredményei

Milyen beavatkozási eszközök tudnák hatékonyan motiválni a lakástulajdonosokat? Hogyan ösztönözhetné az állam a léptékváltást a beruházások számában és volumenében és a mélyfelújítások elterjedését?

Ennek megismerésére 2020. novemberében a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) megbízásából reprezentatív lakossági felmérés készült arról, hogy a válaszadók milyen energetikai korszerűsítéseket végeztek lakóingatlanjukon az elmúlt öt évben, milyen beruházásokat terveznek a következő öt évben, miből tervezik ezeket a beruházásokat finanszírozni, és mekkora igény lenne valamilyen támogatási-ösztönző rendszer bevezetésére.

A lakossági kérdőív a 2016-os MEHI felmérést vette alapul, de a kérdéssort kibővítettük. A MEHI újdonságként most azt is megtudakolta a válaszadóktól, hogy milyen támogatási lehetőségek esetén vágnának bele a felújításba azok, akik egyébként nem terveznek korszerűsítést, ill. hogyan bővítenék ki a beruházásukat a felújítani tervezők, ha rendelkezésre állnának különböző ösztönző ill. támogatási formák.

A válaszok alapján a lakosság nagy része (57%) végzett az elmúlt 5 évben valamilyen energiahatékonysági felújítást, azaz hőszigetelést, nyílászárócserét vagy fűtéskorszerűsítést. Meglepő, de nagyon pozitív eredmény, hogy a 2016-os felmérésben a megkérdezettek 24%-a tervezett a rákövetkező 5 évben energetikai korszerűsítést, ehhez képest a friss felmérés alapján ennek több mint a duplája történt meg valójában. A beruházások közel háromnegyede egyedi intézkedés volt, azaz a felújítások mindössze egynegyedében történt valamilyen kombinált (legalább két elemet érintő) korszerűsítés. A növekvő tendencia ellenére az ingatlantulajdonosok 59%-a úgy gondolja, hogy szükség lenne (további) energetikai korszerűsítésre otthonában. Több, mint egyharmaduk (36%) tervezi is, hogy a következő 5 évben végez valamilyen energiahatékonysági beruházást. A családi házak 40%-át, a társasházi lakások 22%-át, a panellakások 14%-át kívánják felújítani a következő 5 évben.

A kérdőív a korszerűsítések elsődleges okára is rákérdezett, hogy megtudjuk, mi motiválja a lakástulajdonost a felújításra. Az elmúlt 5 év beruházásainál a legfontosabb motivációt a tönkrement épületrész/berendezés (szükségszerű) javítása és a komfortérzet növelése jelentette. A tervezett felújításoknál azonban már érzékelhetően nő a jelentősége az energiahatékonysági szempontnak, sőt a hőszigetelés esetében az első számú ok lett. Az eredmények alapján azonban elmondható, hogy tudatos tervezéssel még ritkán párosulnak ezek a beruházások: a felújítások kevesebb, mint egynegyedében (24%) készítettek műszaki vagy energetikai tervet, jellemzően a társas- illetve a panelházaknál. Energetikai szempontból nem is voltak feltétlenül sikeresek ezek a beruházások: a múltbeli felújítások kevesebb, mint felénél jelölték meg a válaszadók, hogy csökkent az energiaszámlájuk.

Bár az elmúlt években érezhetően nőtt az épületenergetikai beruházások száma, és egyre többen tervezik a korszerűsítéseket energiahatékonysági célból, még mindig az egyedi, részleges felújítások dominálnak, jellemzően műszaki vagy energetikai terv nélkül, amelynek eredményeképp a keletkező energiamegtakarítás sem jelentős.

A felmérés alapján a hazai otthonok 36%-án, azaz számszerűen 1,42 millió lakáson terveznek valamilyen energetikai felújítást végezni a következő öt évben. A tervezett beavatkozások, a 2020-as építőipari árak és a kérdőívben mért átlagos lakás-alapterület alapján a szerzők kiszámították és összesítették a várható beruházási értéket: ez közel 3000 milliárd Ft-ot tett ki anyag- és munkadíjjal együtt.

A felmérés eredményei alapján egy nagy volumenű lakossági energiahatékonysági piac rajzolódik ki, jelentős beruházási értékkel, amely különösen figyelemre méltó. A tanulmány kiemeli: ezt a felújítási igényt nagyon fontos lenne olyan mederbe terelni, ahol a megtakarítási lehetőségek a lehető legnagyobb mértékben kiaknázhatók.

Fotó: unsplash.com

Mivel ösztönözhetők a felújítások?

A válaszadók háromnegyede (74%) saját forrásból (is) tervezi megvalósítani a korszerűsítést, és így felmerülhet a kérdés, hogy ebben az esetben szükség van-e bármilyen pénzügyi támogatásra. Ugyanakkor a felmérés rávilágított: a múltbeli vagy közeljövőben tervezett jelentős számú energetikai korszerűsítések leginkább részleges, egyedi intézkedések, elsősorban nem energiahatékonysági fókusszal, tudatos energiafogyasztás csökkentési cél és tervezés nélkül, és ezáltal jellemzően nem eredményeznek jelentős energiamegtakarítást.

Az állami beavatkozás egyik legfontosabb szerepe az lenne, hogy beterelje az energetikai felújítást tervezőket egy olyan rendszerbe, amely során

• komplex, azaz mélyfelújítással járó,
• energetikailag megtervezett, és így
• valódi energiamegtakarításokat hozó,
• nyomon követhető (monitorozható),
• elszámolható (az EU-s célok teljesítését segítő),
• ütemezett (azaz tervezhető, egyenletesebb piacot biztosító)

energiahatékonysági korszerűsítések történnek.

Ehhez a támogatási feltételeket a szerzők javaslata alapján úgy kell meghatározni, hogy az a felújítókat a komplex beruházások megvalósítására ösztönözze, vagyis a támogatások energiahatékonysági feltételekhez legyenek kötve. Egy támogatási rendszer bevezetésével az állam egyszerre tudná segíteni azokat, akik enélkül a finanszírozás nélkül nem tudnák elvégezni a beruházásokat – tehát növelné a felújítások és a felújított ingatlanok számát –, és egyúttal azt is elérné, hogy a már egyébként (akár saját forrásból) felújítani tervezők jól megtervezett, komplex, az energiamegtakarítási potenciált minél inkább kiaknázó beruházásokat hajtsanak végre.

Ezáltal lehetővé válhat az is, hogy ezeket a megtakarításokat az európai uniós vállalásaink, az Energiahatékonysági Irányelv 7. cikke mentén hazánk elszámolja. Ebből a szempontból külön előnyös lenne az is, hogy a felújítani tervezők nagyobb része (61%-a) már 1-2 éven belül megvalósítaná a beruházást – így a kumulatív megtakarítások esetében azokat több éven keresztül lehetne elszámolni.

A lakossági kutatás során a leggyakrabb ösztönző és támogatási formák népszerűségét is felmérték, melyek az egyablakos szakértői tanácsadás, a kedvező kamatozású piaci hitel, a kamatmentes hitel, az 5%-os ÁFA, a 30%-os illetve 40%-os vissza nem térítendő támogatás volt.

Legtöbben a vissza nem térítendő támogatások és az 5%-os ÁFA esetén vágnának bele vagy bővítenék ki az energetikai felújításukat, ezt követte a kamatmentes hitel, majd az egyablakos tanácsadói hálózat. Érdekesség, hogy a műszaki és pénzügyi tanácsadói hálózat (amely hazánkban pilot jelleggel 2021. tavaszán indul a RenoHUb projekt keretében) jobban ösztönözné a felújítani kívánókat a korszerűsítésre, mint a kedvezményes kamatozású piaci hitel. Ennek oka valószínűleg az, hogy ma már szinte csak az vághat bele magabiztosan egy energetikai felújításba, aki a megfelelő döntésekhez szükséges műszaki, jogi és pénzügyi ismeretek mellett jó menedzsment készségekkel is rendelkezik – az egyablakos szaktanácsadás így elég sok stressztől és bizonytalanságtól kímélheti meg az embert, miközben biztosítja a megfelelő minőségű eredményt. 

A tervezett felújítást potenciálisan bővítők körében felmérték azt is, hogy milyen típusú beruházást végeznének, illetve egészítenék ki a már tervezett beruházásukat, ha az elméletben rendelkezésre álló támogatás segítségével újítanának fel. A korábban alkalmazott módszertan segítségével kiszámolták a különböző támogatási formákhoz tartozó várható beruházási értékeket. Számításuk szerint a legnagyobb befektetési összeg a 40%-os vissza nem térítendő állami támogatásnál jelentkezne, több, mint 1200 milliárd Ft.

A várható költségvetési hatást is összesítették: az ÁFA-, társasági adó-, személyi jövedelemadó- (SzJA), egyéb munkabér közteher- és iparűzési adó bevételeket, a többlet-foglalkoztatást és a beruházások mentén keletkező energiamegtakarítást és szén-dioxid kibocsátáscsökkentést.

Legnagyobb hatást a 40%-os vissza nem térítendő támogatással lehetne elérni: az állami bevételek 493,58 Mrd Ft-ot tennének ki, ami meghaladná a támogatásra fordított kiadásokat; 145 ezer új munkahelyet teremtene 5 év alatt az építőiparban és a gazdaság többi ágazatában a fogyasztásnövekedés által, és évente 7,5 PJ primerenergiát és 420 ezer tonna szén-dioxid kibocsátást takarítana meg.

A lakossági felmérés eredményei alapján az állami szerepvállalás államháztartási és foglalkoztatási hatásai

• minden intézkedésnél egyértelműen pozitívak,
• a költségvetési bevételek egyes támogatási formák esetében meghaladják a költségvetési támogatás volumenét,
• a támogatás hatására történő beruházások számottevő energiamegtakarítással és szén-dioxid kibocsátáscsökkentéssel járnak.
• Ha a fentiek mellé még az energiahatékonyabb épületállományból fakadó további társadalmi, egészségügyi, környezeti hatásokat is számításba veszünk, akkor minden kétséget kizáróan pozitív nemzetgazdasági mérlegről beszélhetünk.

Fotó: unsplash.com

Mélyfelújítások a legnagyobb energiamegtakarításért

Magyarországon a lakóépületekben rejlik a legnagyobb energiamegtakarítási lehetőség, amelyből a családi házakban rejlő potenciál aknázható ki a leginkább költséghatékonyan. A lakossági felmérés eredménye szerint az energetikai korszerűsítések jellemzően egyedi intézkedések és nem eredményeznek jelentős energiamegtakarítást, ezért a komplex vagy más néven mélyfelújítások ösztönzésére lenne szükség, hogy kiküszöbölhető legyen a „lock-in” (belakatolási) hatás, és a beruházások a várt energiamegtakarítást eredményezzék. Minden olyan felújítási beavatkozással, amely során az energiahatékonysági szempontot nem vették figyelembe, vagy történt ugyan ilyen beavatkozás, de nem megfelelő minőségben, újabb évek vesznek el a következő beavatkozásig úgy, hogy a megtakarítási lehetőség nem került kiaknázásra.

A felújításokat olyan támogatási rendszerrel lehet a komplex korszerűsítések irányába terelni, amely a korszerűsítés mélységétől (tehát az energiamegtakarítás nagyságától) függően biztosít többlet támogatást egy, a mélyebb felújítást díjazó bónusz rendszer bevezetésével.

További fontos szempont a valós energiamegtakarítások elérése. Ehhez szükséges, hogy a beruházások előtt energetikai felmérés és terv készüljön, és a beruházás az alapján valósuljon meg.

A tanulmányban vizsgált támogatási formák közül gazdaságélénkítésre mindegyik alkalmas, a legegyszerűbben bevezethető és legtöbb nettó államháztartási bevételt termelő támogatási forma az 5%-os ÁFA, azonban a komplex beruházások ösztönzését, az energiamegtakarítások megvalósulását, monitorozását és elszámolását a vissza nem térítendő támogatási formával lehet leginkább elérni.

Egyéb célú állami támogatások esetében is, amellyel a lakásfelújításokat ösztönzik, nagyon fontos, hogy horizontálisan az energiahatékonysági szempontok is megjelenjenek. Minden olyan lakóépület-felújításba fektetett forint, amely nincs energetikai követelményekhez kötve, egy elszalasztott lehetőség, hiszen nem eredményezi az elvárt és elszámolható energiamegtakarítást, és az ahhoz köthető, széles körű pozitív hatásokat.

A cikk szerzői: Illésné Szécsi Ilona, dr. Sáfián Fanni, Magyar Energiahatékonysági Intézet

Egy rendezvény, teljesen beleillik az Élelem-önrendelkezés hónap tematikájába: Becsüld meg a földet! (Kiss the ground!)
online filmvetítés és beszélgetés ma este az Ökofilmklub keretében.

Időpont: 2021. január 29. péntek, 19.00-22.30
A beszélgetéshez csatlakozz be itt:

A film üzenete roppant egyszerű, mégis annál nehezebb átadni és foganatosítani, nevezetesen: ami a talajnak jó, az nekünk is jó.
(...)
A Becsüld meg a Földet ugyanakkor nem csupán felhívja a figyelmet a közismert problémákra, de az amerikai pragmatizmus virtusával egyszerű, közérthető megoldási javaslatokat is közöl, mindezt Woody Harrelson (Született gyilkosok, Ostrom Seattle-ben) ízes, déli akcentusában narrálva.

(Forrás: Filmtett - Erdélyi filmes portál)

A Becsüld meg a földet! (Kiss the ground!) c. film bemutatja, hogy a szántással, a gyilkos "növényvédő szerekkel" teljesen tönkretesszük a talajainkat, és helyette különféle szántás nélküli agroökológiai módszereket mutat be, amelyekkel ahelyett, hogy elpusztítanánk, inkább helyreállíthatjuk bolygónk talajait, és egyúttal a légkörben levő üvegházhatású gázok mennyiségét is csökkenthetjük.

A filmet angol nyelven vetíti az Ökofilmklub, magyar illetve angol felirat pedig elérhető lesz hozzá.

Szakértőkkel folytatott beszélgetés a film után:

- Dr. Gyulai Iván - ökológus, az Ökológiai Intézet a Fenntartható fejlődésért Alapítvány elnöke
- Borsos Béla - állatorvos, humánökológus, író. - A gyűrűfűi ökofalu alapítója

Moderátor: Gajárszki Áron - Az Ökofimklub Egyesület elnöke

A vetítés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Itt lehet regisztrálni.

Kép: unsplash.com

A Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) vendégcikke, az új tanulmányuk alapján.

Kutatók körében ma már széleskörű egyetértés van arról, hogy az energiahatékonyság a klímacélok elérésének megkerülhetetlen és egyik leginkább költséghatékony eszköze, ami az energiamegtakarításokon és kibocsátáscsökkentésen kívül számos kedvező tovagyűrűző hatással is jár.

Mire készül Európa?

Az energiahatékonysági beruházások széleskörű hasznait egyre több tanulmány vizsgálja. A témában áttörést az International Energy Agency (IEA) 2014-es jelentése hozta, amely a kutatók mellett a döntéshozók és piaci szereplők szélesebb körének figyelmét ráirányította az energiahatékonyság sokrétű előnyeire. Az Európai Bizottság 2016-os Téli csomagjának hatáselemzése is tartalmazott becslést ezek nagyságára. 2017-ben pedig külön Bizottsági jelentés készült az energiahatékonyság makrogazdasági és szektorális hatásairól. Ez csak a kezdete a tanulmányok sorának, amelyekből egyenes út vezetett a téma stratégiai jelentőségűvé válásához.

Az Európai Bizottság 2019-ben tette közzé az Európai Zöld Megállapodást, az Unió új növekedési stratégiáját, ami Európa klímasemlegességét tűzte ki célul 2050-ig, 2030-ig 55%-os kibocsátáscsökkentés megvalósításával. A stratégia egyik sarkpontja az európai épületállomány karbonsemlegessége, amit az épületek nagyszabású energetikai felújítása révén lehet elérni.

Az európai épületfelújítási hullámot az indokolja, az energetikailag korszerűtlen épületekben hatalmas megtakarítási lehetőség rejlik. Az épületek építése, használata és korszerűsítése teszi ki Európa energiafogyasztásának 40%-át és szén-dioxid kibocsátásának 36%-át. Az épületek háromnegyede energetikailag korszerűtlen, felújításra szorul, ezáltal jelentősen csökkenthető az energiafogyasztása. Az európai épületállomány 11%-án végeznek évente valamilyen felújítást, de ezek a beavatkozások jellemzően nem javítják jelentősen az épületek energetikai jellemzőit. Az épületállomány éves korszerűsítési aránya 0,4% és 1,2% között mozog a tagállamokban, az 50-80%-os energiamegtakarítást eredményező mélyfelújítások aránya viszont szinte elhanyagolható, 0,2% körüli.

Az épületek energiahatékony felújításának kiemelt jelentőségét tovább erősíti a Bizottság nemrég közzétett Felújítási Hullám (Renovation Wave) kezdeményezése is. A stratégia az európai felújítási ráta megkétszerezését és a felújítások mélységének növelését, egyúttal a felújítások nagyobb energia- és erőforrás-hatékonyságának elérését célozza. A Felújítási Hullám célkitűzése továbbá, hogy szigorúbb szabályozás és szabványok vonatkozzanak nemcsak az új, hanem a meglévő épületekre is, az energiahatékonyságra vonatkozó kötelező minimum követelmények fokozatos bevezetésével.

Kép: flickr.com

Az épületekbe való befektetést a COVID-19 által kiváltott, 2020-tól Európa szerte markánsan jelentkező gazdasági visszaesés különösen indokolttá teszi. Az Európai Építők Szövetsége becslése szerint az uniós építőipar a válság következtében jelentős, 20-25%-os visszaesésre számíthat 2020 és 2021 során is (2019-hez viszonyítva). Hasonló nagyságú visszaesésre számítanak a hazai építőipar szereplői.

Az energiahatékonyság javítását és a megújuló energiafelhasználás növelését célzó befektetések révén gyorsabb helyreállításra és gazdasági növekedésre lehet számítani, mint más keresletélénkítő intézkedések hatásaként. A zöld beruházások révén mérsékelhető a válság okozta visszaesés, csökkenthető a munkanélküliség és ösztönözhető a gazdaság helyreállítása. Különösen igaz ez a KKV-k által dominált építési szektorban. A válság felerősíti azt az igényt, hogy az erőforrásokat az épületek energetikai felújítására érdemes átcsoportosítani, mivel ez szolgálja leghatékonyabban a zöld átmenet céljait. Nem véletlen, hogy Európa-szerte a válságból való kilábalást célzó intézkedések egyik kulcs területe az épületekbe való befektetés, mivel ez széleskörű, tovagyűrűző hatásai révén motorja lehet a zöld helyreállításnak.

A járvány okozta gazdasági visszaesés enyhítésére és a gazdaság élénkítésre az Unió egy új pénzügyi eszközön, a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközön (Recovery and Resilience Fund, RRF) keresztül többlet forrásokat biztosít. Az RRF 672, 5 milliárd euró összegű kölcsönt és vissza nem térítendő pénzügyi támogatást jelent Európa számára. A tagállamoknak a válságot követő helyreállítás során az állami beruházásokat és a reformokat úgy kell megtervezniük, hogy azok elősegítsék a zöld és digitális gazdaságra való átállást. Az uniós forrásokat a tagállamoknak 37%-ban ezért éghajlatvédelmi célokat szolgáló intézkedésekre kell fordítaniuk. A tervezett intézkedéseket, reformokat az ún. nemzeti helyreállítási reformtervben kell benyújtani, ami feltétele a források lehívásának.

Hazai prioritások

Magyarország részesedése a teljes európai RRF-ből 15,3 milliárd euró, amelyből 6,3 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás, 9 milliárd euró pedig hitel formájában lesz elérhető; ez utóbbit Magyarország teljes egészében le kívánja hívni. Az energetikára, ún. „zöld átállás” komponensre – amely az energiaszektor dekarbonizálását célozza – fordítható összeg a jelenlegi tervek szerint ennek a 6,7%-a. Ehhez egy helyreállítási és alkalmazkodási tervet kell benyújtani az Európai Bizottsághoz, amely egy új feladatot jelent az egyidejűleg készülő Partnerségi Megállapodás mellett. A reformterv első változata 2020. november 20-án benyújtásra került, a végső dokumentumot 2021. április 30-ig kell elkészíteni; jelenleg tart a tervezet társadalmi egyeztetése. A Partnerségi Megállapodás a 2021-2027 közötti uniós fejlesztési források felhasználásának hazai prioritásait, az operatív programokban pedig a konkrét beavatkozási területeket jelöli ki. Szintén benyújtásra vár az Épületenergetikai Irányelv (EPBD) 2a. pontja értelmében egy megalapozott Hosszú Távú Épületfelújítási Stratégia.

A köz- és lakóépületek nagyszabású energetikai felújítási programjának finanszírozására rendelkezésre állnak tehát uniós források, ezek mellett magán beruházások is mozgósítandók az állami forintokkal kombináltan. Mindez a tervezés koordinálását és a rendelkezésre álló források okos, összehangolt felhasználást igényli, amihez a Bizottság számos eszközön keresztül technikai segítséget is nyújt a tagállamoknak.

A hazai tervezési dokumentumok alapján az látszik, hogy mind a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF), mind az Operatív Programok a lakóépületek energiahatékonysági korszerűsítését az ún. Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszeren (EKR) keresztül tervezi ösztönözni és támogatni. Ez nem teljesen új elképzelés, már a 2020. januárjában elkészült Nemzeti Energia és Klíma Tervben is az szerepel, hogy a lakossági korszerűsítések piaci alapon, a tervezett EKR keretében fognak megvalósulni.

Az EKR egy alapvetően piaci mechanizmusokra épülő, energiaszolgáltatókat kötelező megoldás, amely „szennyező fizet elve” alapján az energiaellátásban résztvevő vállalatokat kötelezi a számukra meghatározott energia-megtakarítási célok elérésére. A teljesítést alapvetően kétféleképpen lehet megtenni: energiahatékonyságot javító beruházások megvalósításával vagy járulékfizetéssel. Tavaly év végén meg is jelent erről a jogszabály, az Energiahatékonysági Törvény módosításán keresztül. A rendszer idén indul, a villamos energia illetve a földgáz kereskedelmi és egyetemes szolgáltatói engedélyesek, valamint a közlekedési célú üzemanyagot végső felhasználók részére értékesítő gazdálkodó szervezetek 2021. január 1-től váltak kötelezetté.

Azokban az európai uniós tagállamokban, ahol azt már korábban bevezették, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a lakóépületek esetében a kötelezettségi rendszert elsősorban viszonylag olcsó energiahatékonysági intézkedések végrehajtására használják. Ez egyértelműen maximalizálja a költség-haszon arányokat, de nem támogatja az átfogóbb, teljes épületre vonatkozó átalakítást. A hazai jogszabály a magasabb elszámolási arány lehetőségével ösztönözné a kötelezetteket, hogy a lakossági szektorban végezzenek energiahatékonyságot javító beruházásokat.

Széles körű járulékos hasznok

A hazai épületállomány nagymértékű felújítása több, mint egy évtizede várat maga, korai teljesítésről 2020-ban már egyáltalán nem beszélhetünk. Pedig kimutatható, hogy e felújítás révén a magyar gazdaság olyan gazdasági és társadalmi, energetikai és nem-energetikai előnyökre számíthat, amelyek meghaladják a beruházásokkal járó költségeket. Javítható az épületekben élők és azokat használók életminősége, csökkenthető a károsanyag-kibocsátás és a helyi légszennyezés, mérsékelhető az energia-függőség, elősegíthető az anyagok újrafelhasználása és újrafeldolgozása. Ez az egyértelmű üzenete az épületállomány felújításának széleskörű, tovagyűrűző hatásait is vizsgáló nemzetközi kutatásoknak.

Az energiahatékonysági programokról szóló szakpolitikai döntések során jellemző, hogy csak a keletkező energiamegtakarítással számolnak, ami alulbecsüli az intézkedések eredményeként keletkező összes hozadékot. Ez rontja az energiahatékonysági intézkedések költséghatékonyságát és korlátozza a szükséges befektetéseket. A széles körű társadalmi és gazdasági hasznok azonosítása, számszerűsítése elősegíti, hogy a beruházások közelebb kerüljenek a társadalmi szempontból optimális mértékhez. A járulékos hasznok figyelembevétele mára már nem csak ajánlás, azt a vonatkozó irányelvek is előírják, pl. az EPBD alapján a hosszú távú épületfelújítási stratégia részeként.

Az előnyök az egyének szintjén (felhasználók, lakók stb.) és társadalmi szinten is keletkezhetnek, és a befektetéssel járó közvetlen előnyöket is meghaladhatják.

A környezeti előnyök a csökkenő energiafogyasztás révén jelentkeznek: a légszennyezés és szén-dioxid kibocsátás csökkenése, energiamegtakarítás, az erőforrások hatékonyabb felhasználása. A környezeti előnyök összességében a társadalom egészségi mutatóinak javulásában mutatkoznak meg. Az energiahatékonyság gazdasági előnyei között kiemelhető, hogy hozzájárul a gazdasági kibocsátás növekedéséhez, a foglalkoztatás bővüléséhez, az innováció és versenyképesség javításához, a közcélú kiadások lefaragásához, az energiabiztonság növeléséhez. A társadalmi szintű előnyök a jóléti és egészségi állapotban bekövetkező kedvező változásokat jelentik, a szegénység mérséklődéséhez való hozzájárulást, és a termelékenység növekedését.

Az energiahatékonysági intézkedések között kiemelt szerepű épületfelújítások mikroszintű előnyei egy része az épület használatához kapcsolódnak, mint például a megnövekedett komfort, a jobb minőségű belső környezet és levegő révén keletkező egészségügyi hozadékok. A mikroszintű hasznok más részben gazdasági jellegűek, a felújított ingatlan értékének növekedése, a lecsökkent lakás- és energiacélú kiadások révén keletkeznek.

Kép: unsplash.com

Mindezen előnyök és tovagyűrűző hatások azonosítása és számszerűsítése hazai szinten is kívánatos lenne, hiszen fontos szempontok lennének a szakpolitikai döntéshozásban; a szűkös állami források befektetéséről az épületek energiahatékonyságát célzó programokba minden bizonnyal könnyebb lenne dönteni, ha a széles körű hasznok számba vételének eredményeképp a pozitív irányba billenne a mérleg.

Szerzők: Pálffy Anikó, Koritár Zsuzsanna - Magyar Energiahatékonysági Intézet

Írta: Bart István, a Klímastratégia 2050 Intézet igazgatója

Váratlanul progresszív lépéssel 2020 júniusában Magyarország törvénybe iktatta, hogy 2050-re elérjük a teljes dekarbonizációt, azaz legfeljebb csak annyi üvegházhatású gázt fogunk kibocsátani, mint amennyit elnyelnek erdőink, mezőink. Az egész EU-ban csak Svédországnak, Spanyolországnak, Franciaországnak, Németországnak, Dániának és nekünk van törvénybe iktatott nemzeti dekarbonizációs célunk [1]. Bár a 2050-es uniós szintű klímasemlegességről az Európai Tanács politikai megállapodásra jutott már 2019 decemberében, ezt nem volt kötelező jogszabályba foglalni.

A 2050-es cél elérését hivatott megalapozni a törvényben foglalt másik szám, a 2030-as mérföldkő, amely szerint 2030-ra az ország teljes kibocsátása nem lehet magasabb az 1990-es kibocsátások 40%-ánál. A 2030-as cél sok szempontból jóval fontosabb, mint a már az EU által is lefektetett távlati cél. A következő évek klímavédelmi szakpolitikáit, közvetlen teendőit ugyanis ez a 2030-as cél vezérli majd. Az alábbiakban arra keressük a választ, hogy vajon megfelelő-e ez a 2030-as cél, és ha nem az, akkor milyen 2030-as cél lenne helyes hazánknak.

Megfelelően szolgálja-e a 2030-as klímacél a 2050-es dekarbonizáció elérését?

Röviden: nem. A 2030-as 1990-hez viszonyított 40%-os cél a 2018-as kibocsátásokhoz képest csak 6,5%-os csökkenést jelent, ami abszolút értékben 3,7 millió tonnát jelent. Már most, 2021 elején biztosak lehetünk benne, hogy ez a csökkenés meg fog valósulni, mégpedig az alábbi okokból:

• A Mátrai Erőmű 2030-ig egész biztosan le fog állni, és az ott folyó áramtermelést atomenergia, gáz, vagy importáram váltja ki. Az erőmű 2019-ben 4,5 millió tonna CO2-t bocsátott ki. Ha kibocsátási szempontból a legrosszabb forgatókönyvet nézzük, akkor az átalakulás után a Mátrai Erőmű teljes mai termelését ez az új korszerű gázturbinás erőmű biztosítja. Mivel az új erőmű jóval hatékonyabb, mint a régi, és a gáz elégetéséből fajlagosan kevesebb széndioxid lesz, mint a lignitből, a mostaninál kb. 65%-kal kevesebb lenne az így termelt áram széndioxid-kibocsátása, azaz 4,5 millió tonna helyett kb. 1,6 millió. Azaz évi 2,9 millió tonnát megtakarítottunk azzal, hogy bezártunk egy olyan erőművet, amely elérte a hasznos élettartama végét, teljesen elhasználódott, veszteségesen termel áramot, és a levegőszennyezési követelmények miatt amúgy sem lehetne tovább üzemeltetni. (Ha persze az új paksi atomerőmű átveszi ezt a termelést, akkor az éves kibocsátáscsökkentés elérheti a 4,5 millió tonnát is.) Így tehát a Mátra bezárása a legóvatosabb becsléssel is már önmagában megvalósítja a 2030-ra kitűzött kibocsátás-csökkentési cél 80%-át.

• Jelentős kibocsátás-csökkentő tényező lesz várhatóan a COVID-válság utóhatása. A 2. ábra jól mutatja jól látszik, hogy mind az 1990-es években lezajlott szerkezet-átalakítás, mind a 2008-as gazdasági válság nyomán komoly zuhanás indult el a hazai kibocsátásokban, és ez tartós maradt annak ellenére, hogy később újra növekedni kezdtek a kibocsátások. 2018-ban a kibocsátások még tíz évvel a válság után is 10%-kal voltak alatta a válság előtti szintnek. Még korábban, az 1990-ben végbemenő gazdasági szerkezetátalakítás után 10 évvel az 1990-es szint 80%-án álltak a kibocsátások. Nem tudhatjuk, hogy hogyan fog alakulni a COVID okozta gazdasági visszaesés, de az a hazai válságokkal kapcsolatos tapasztalataink alapján várható, hogy a kibocsátások a kezdeti jelentős visszaesés után nem, vagy csak nagyon lassan térnek vissza a válság előtti szintre. Így szinte biztos, hogy a 40%-os célhoz még hátralevő 0,7 M tonna megtakarítást a COVID válság meghozza. Ez elvégre a 2018-as kibocsátásoknak alig több, mint 1%-a.

• További, bár kisebb léptékű kibocsátás-csökkentő hatást jelentenek az évek óta tapasztalható, a kibocsátásokat csökkentő trendek: a napenergia egyre erőteljesebb felhasználása, az épület-felújítások, a népesség-csökkenés, valamint az enyhébb telek. Ezzel szemben természetesen vannak kibocsátás-növelő hatások is, mint pl. a növekvő automobilizáció, vagy a terjedő légkondicionálás. Mindeme hatások részletes megbecslése túlmegy e cikk keretein, de a hosszútávú trendekből jól látszik, hogy a hazai kibocsátások a válságok közti időszakokban is inkább csökkenő tendenciát mutatnak.

Összefoglalva tehát, a 2030-as magyar klímacél semmilyen kibocsátás-csökkentési többlet-erőfeszítést nem követel meg az országtól azon túl, amiről már most tudjuk, hogy meg fog valósulni.

Ezen a ponton megkérdezheti az olvasó, hogy ugyan miért baj az, hogy 2030-ig tulajdonképpen nem teszünk újabb erőfeszítéseket, csak hagyjuk, hogy végbemenjen az a csökkenés, ami már „a csőben” van? Hazánkban, és a többi környező országban sokan szívesen hivatkoznak arra, hogy milyen nagy kibocsátás-csökkentések történtek a 90-es években a szocialista gazdaság összeomlása után. Kormányzati oldalról gyakran hallani azt a megfontolást, hogy Magyarország már egy csomót csökkentett, és most csökkentsenek a nyugatiak, akiknek amúgy is sokkal magasabbak az egy főre jutó kibocsátásaik.

Éppen ebből a szempontból teremt gyökeresen új helyzetet a 2050-es klímasemlegességi cél kimondása. Mivel korábbi, 1990-hez képesti csökkentések helyett már az a cél, hogy 2050-re lemenjünk nullára, immár teljesen mindegy, hogy mennyit csökkentettünk korábban, csak az számít, hogy 30 év alatt a mostani szintről nullára kell eljutnunk. Márpedig ha az első tíz évben alig haladunk, akkor az utána következő húsz évben nagyon meredeken kell csökkenteni a kibocsátásokat. A pálya hossza tehát adott, és a szintidő is fix, nekünk azt kell eldönteni, hogy hogyan osszuk be az erőnket erre a futamra. Máshogy fogalmazva, már nem az a kérdés, hogy a magyarok csökkentsék-e a kibocsátásaikat, avagy a hollandok, hanem az, hogy a mi generációnk végzi-e el a csökkentést, vagy inkább ráhagyjuk a feladatot a gyerekeinkre?

A 2030-ig tartó és az azután következő időszak csökkentési vállalásai ábrán kifejezve így néznek ki:

1. Ábra: Kibocsátás-csökkentési vállalások és fő kibocsátás-csökkentő hatások 2030-ig

Képesek lennénk-e többet vállalni 2030-ra?

A mostani és az utánunk következő korosztály közötti igazságos teherelosztás azt diktálná, hogy egyenlő arányban osszuk el a csökkentési terhet az eljövendő évtizedek között. Ez évi 3,2%-os csökkentést jelentene, és 2030-ra 59%-os csökkentést (1990-hez képest.). Abszolút értékben kifejezve ez azt jelenti, hogy kb. 21,5 millió tonnával kellene csökkenteni a kibocsátásokat a következő 10 évben.

Hogy mennyire egyenlőtlen az évtizedek közti eloszlás, jól látható a törvényből következő csökkentési ütemből. A törvényi menetrend szerint 2030-ig minden évben 2020-hoz képest 0,56%-kal, azaz kb. 320 ezer tonnával csökkentjük a kibocsátásokat, 2030 után pedig a 2030-as érték évi 4,7%-ával, azaz kb. 2,7 millió tonnával csökkentjük a kibocsátásokat. Azaz a kormány tervei szerint a kibocsátás-csökkentés üteme nyolcszor olyan gyors 2030 után, mint előtte. Ha ehhez képest lineárisan akarnánk eljutni a karbonsemlegességig, akkor a 2020-as kibocsátások 3,2%-kával kellene csökkenteni évente, ami kb. 1,9 millió tonnát jelent. (Összehasonlításul, az EU állam- és kormányfői által 2020 decemberében elhatározott 1990-hez képesti -55%-os 2030-as cél évi 2,6%-os csökkentést jelent 2018-hoz képest.) A százalékos különbségek nem tűnnek talán nagynak, de gondoljunk bele, hogy a koronavírus miatt 2020-ban várhatóan 8%-kal volt alacsonyabb a globális CO2-kibocsátás, így el lehet képzelni, hogy már egy évi 3%-os csökkentés is drámaian gyors átalakulást jelent.

2. Ábra: Magyar klímacélok 2030 és 2050, állandó természeti szén-dioxid-elnyelési kapacitással számolva (Gt CO2eq, LULUCF-el, forrás: EEA GHG Data Viewer [2]

Bár az igazságosság a lineáris csökkentés mellett szól, a csökkentések költséghatékony szintje valószínűleg nem teljesen lineáris. Számos tényezőt kell figyelembe venni a leginkább költséghatékony pálya kialakításához.

• A technológia fejlődésével bizonyos beruházások várhatóan olcsóbbak lesznek, ezeket indokolt lehet későbbre halasztani. Gondoljunk csak a napelemek árának drasztikus zuhanására az elmúlt évtizedben, illetve az elektromos autók terjedésére. Ugyanakkor az efféle évtizedes távlatú technológiai, illetve ár változások nagyon nehezen előrejelezhetők, és kockázatos dolog ezekre várva nem elvégezni azokat a beruházásokat, amelyek már most megvalósíthatók. Emellett számos olyan kibocsátási szektor van, ahol viszonylag kiforrott technológiák vannak, ilyen pl. az épületek szigetelése.

• A nagyszabású kibocsátás-csökkentési beruházási programok beindítása is éveket vesz igénybe. A kibocsátások 40%-át adó épületszektor pl. ilyen. Ha 2050-re az összes magyar lakást karbonsemlegessé akarjuk tenni, akkor évente kb. 130 ezer lakást kellene átfogóan felújítani. Ennyi felújításhoz jelenleg nincs elég szakember, illetve az állami, hitelintézeti apparátus sem lenne képes ennyi támogatást lebonyolítani. Ennek a felfejlesztése évekig is eltarthat.

• A csökkentéseket a legolcsóbb, legkönnyebben megvalósítható intézkedésekkel érdemes kezdeni, és itt az elején viszonylag gyorsan lehet eredményeket elérni. Magyarországon ilyen alacsonyan függő gyümölcs a lakossági lignittüzelés beszüntetése – amire a Mátrai Erőmű bezárásával remélhetőleg sor is kerül.

• Fontos szempont a kibocsátás-csökkentések járulékos haszna is: az épület-energetikai felújítások pl. nem csak a kibocsátásokat csökkentik, hanem a rezsit is, tisztábbá teszik a levegőt és számos új munkahelyet teremtenek.

A költséghatékony pálya kiszámításához alapos tervezésre és modellezésre van szükség. Ezek hiányában annyit mondhatunk, hogy ha el akarjuk érni a 2050-es klímasemlegességet, akkor a 2030-as -40%-os célnál mindenképpen ambiciózusabb célra van szükségünk, és mivel a -40% elérése semmi többlet-erőfeszítést nem igényel, bizonyára képesek is vagyunk ennél többre. Ha az EU által is megcélzott évi 2,6%-os csökkentést tűznénk ki mi is, akkor a 2030-as csökkentési cél kb. 54% lenne.

Jelenleg is zajlik modellezési munka a kormány megbízásából, ám ennek eredményei egyelőre nem nyilvánosak. (Figyelemreméltó, hogy a 2020 júniusában elfogadott klímatörvény beterjesztésekor a kormány nem hozott nyilvánosságra kutatási, modellezési eredményeket, így nem tudjuk, hogy miért 40%-on áll a 2030-as mérföldkő.)

Az első években még elfogadható az, hogy kisebb az éves csökkenés, de 2030-ig még tíz év van, addigra már gyorsabb csökkentési ütemet kell és lehet is elérni. Ehhez azonnal bele kell vágni az új intézkedések (pl. évi 100-130 ezer lakás felújítása) előkészítésébe és kivitelezésébe.

A magyar klímacél és az EU-s ambíció-növelés

A 2030-as 40%-os cél emelésére már csak azért is szükség lesz, mert az EU állam- és kormányfői 2020 decemberében elhatározták, hogy az EU saját 2030-as klímacélját az 1990-hez képesti 40%-ról felemeli 55%-ra. Fontos, hogy ez az 55% nem váltható át közvetlenül nemzeti célokra, hiszen a következő tíz év többlet-kibocsátáscsökkentésének egy (várhatóan jelentős) részét az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerére (EU ETS) terhelik majd. Az EU ETS alá tartozik az ipari és energetikai kibocsátások túlnyomó része, és itt az egyes tagállamoknak se joga, se kötelessége nincs a kibocsátások alakítására, a csökkentést a közös uniós kibocsátási limit mellett a gazdasági szereplők döntései valósítják meg.

A magyar állam uniós kötelezettsége a fennmaradó ún. nem-ETS kibocsátások (lakossági energia, közlekedés, mezőgazdaság, stb.) leszorítása. Ebben a körben az uniós követelmény jelenleg az, hogy 2030-ra hazánk 7%-kal csökkentse a kibocsátásait 2005-höz képest. Ez a -7% fog megemelkedni annak nyomán, hogy az EU 40% helyett 55%-os csökkentést vállalt 2030-ra. Azt, hogy pontosan mennyivel, még nem tudjuk, ez az idei államközi tárgyalások során dől majd el. Az Európai Bizottság előrejelzései szerint megfelelő kiegészítő intézkedésekkel jelentősen túl is teljesíthetjük a -7%-os célt, ami szintén arra enged következtetni, hogy a -40%-os nemzeti vállalásunk túl gyenge.

Szigorúan véve egyébként az EU ETS miatt igazából nincs is értelme országos kibocsátás-csökkentési célértékeket meghatározni, hiszen a kibocsátások majdnem felét az uniós szabályozás alakítja, nem a nemzeti. Mindazonáltal Magyarország mellett számos más tagállam is meghatároz nemzeti kibocsátás-csökkentési célértéket, hiszen ez a laikusok számára sokkal jobban átélhető és megfogható.

Összefoglaló – Milyen céllal induljunk 2050-be?

A 2050-es hazai klímasemlegesség törvényi szintű kimondása alapvető változást jelent a magyar klímapolitikában, több szempontból is:

• A régióban egyedülálló nemzeti céllal egyértelművé tettük, hogy a klímavédelmet nem az EU kedvéért, hanem saját jól felfogott érdekünkből, a magyar nemzet megmaradásáért csináljuk.
• A 2050-es cél meghatározásával szakítottunk a múlt árnyaival – már nem szempont, hogy 1990 óta mennyit csökkent a kibocsátásunk, immár az számít, hogy a 2050-es célig hogy jutunk el.
• Mindebből az is következik, hogy elfogadtuk: a kibocsátás-csökkentés elsősorban nem anyagi, hanem nemzetbiztonsági kérdés, azaz akkor is meg kell valósítani, ha ez költségekkel, áldozatokkal jár. Fontos a költséghatékonyság, de immár nem mondhatjuk azt, hogy inkább nem védjük meg az éghajlatot, mert „túl sokba kerülne”.

Ezeket a jelentős pozitív hatásokat beárnyékolja a 2030-as -40%-os cél, ami több szempontból is elégtelen:

• A 2050-es cél belső logikája: A 2030-as -40%-os cél lényegileg már most teljesült (a Mátrai Erőmű bezárása és a COVID miatt), nem igényel többlet-erőfeszítést. Ha valóban klímasemlegesek akarunk lenni 2050-re, akkor nem engedhetjük meg magunknak hogy a rendelkezésünkre álló 30 évből az első tízben ne tegyünk semmit a kibocsátások csökkentéséért.
• A generációk közti igazságosság is azt diktálja, hogy 2030-ra többet kellene vállalnunk: A 2030-as -40%-os cél azt jelenti, hogy a gyermekeinkre terheljük a kibocsátás-csökkentési feladatok túlnyomó részét.
• A magyar állam a mostani nulla erőfeszítés vállalásánál nyilvánvalóan többre képes. Azonban az erőteljes kibocsátás-csökkentések elindítása nem megy egyik napról a másikra. Hosszú évek telnek el, amíg a szabályozás, az intézményrendszer létrejön, ezt mielőbb el kell kezdeni, nem ér rá 2030-ban nekiállni – ehhez pedig ambiciózusabb 2030-as cél kell.

Ezért arra van szükség, hogy mielőbb meghatározzuk a helyes magyar 2030-as célt – ami valahol az EU-s vállaláshoz mérhető 54% és a lineáris 59% között van. Emellett azonnal el kell kezdeni a már most megvalósítható csökkentési intézkedések (pl. átfogó épületenergetikai program) előkészítését. A későbbi évek évtizedek kibocsátás-csökkentési, gazdasági szerkezet-átalakítási intézkedésein is el kell kezdenünk gondolkodni, pl. egy valódi hosszútávú klímastratégia kialakításával.

Írta: Bart István, a Klímastratégia 2050 Intézet igazgatója

Címlapfotó: MTVSZ (MTVSZ Klímavédelmet! kampánya, 2009)

További hivatkozások:

[1] https://www.nsenergybusiness.com/news/countries-net-zero-emissions/
https://www.cleanenergywire.org/factsheets/germanys-greenhouse-gas-emissions-and-climate-targets

https://windeurope.org/newsroom/news/spain-rolls-out-ambitious-new-climate-legislation/

https://www.climatechangenews.com/2020/05/18/spain-unveils-climate-law-cut-emissions-net-zero-2050/

[2] Mivel a klímavédelmi törvény nem határoz meg külön célértéket az erdők és mezők által elnyelendő szén-dioxid mennyiségére, az ábrán azt feltételeztük, hogy 2050-ben ugyanannyi elnyelés lesz, mint 2018-ban. Lehet, hogy majd egyszer a kormány tényleg nagyarányú erdőtelepítésbe kezd, de ez önmagában nem lesz elég: ha 2050-re megkétszereződik az ország szén-dioxid-elnyelési kapacitása, akkor az évente elérendő csökkentés 2030-tól nem 5%, hanem csak 4,5% lenne, ami még mindig nagyon meredek.

Egy globális tanulmány szerint a vadon észlelt méhfajok száma élesen zuhant 1990 és 2015 között. Újabb érv erősíti meg a „Mentsük meg a méheket és a gazdákat!” európai polgári kezdeményezés időszerűségét.

Fotó: Budahelyi Dalma

Egy nemzetközi adatbázisban, amelyben bolygónk élővilágát dokumentálják, a regisztrált vadméhfajok száma negyedével csökkent 1990 óta – számol be egy, a méhek hanyatlásáról szóló globális elemzés.

A kutatók elemezték a méhek múzeumok, egyetemek és önkéntes megfigyelők általi észleléseit, melyeket a Globális Biodiverzitás Információs Központ (Global Biodiversity Information Facility, GBIF) összesített. Ez egy globális, állami finanszírozású hálózat, amely nyílt hozzáférésű adatokat szolgáltat a biodiverzitásról.

Meredek csökkenést érzékeltek az 1990 óta regisztrált méhfajok számában, körülbelül 25%-kal kevesebb fajt észleltek 2006 és 2015 között, mint a kilencvenes évek előtt.

Habár ez nem jelenti azt, hogy ezek a fajok kihaltak, de arra utalhat, hogy néhány faj annyira ritka lett, hogy már nem észlelik őket rendszeresen a vadonban.

Az önkéntesek megfigyelései által, és annak köszönhetően, hogy az adatok könnyebben megoszthatóak, a feljegyzések száma exponenciálisan növekszik, de a regisztrált méhfajok száma ezekben a feljegyzésekben csökken – mondta Eduardo Zattara, tanulmány szerzője, aki az Universidad Nacional del Comahue egyetem biológusa és az Argentín Nemzeti Tudományos és Technikai Kutatási Tanács tagja. – Ez még nem jelent méhkataklizmát, de annyit elmondhatunk, hogy a vadméhek állapota nem nevezhető virágzónak.

Egy másik tudományos kutatássorozat ebben a hónapban arra figyelmeztetett, hogy a rovarok száma évtizedenként 10-20%-kal csökkent, amely „rendkívül ijesztő mértékű veszteség” és azzal fenyeget, hogy „szétszakítja az élet szövetét”.

Az Egyesült Államokban egy 2020-as tanulmány arra jutott, hogy a méhek hiánya a mezőgazdasági területeken korlátozta egyes élelmiszernövények (pl. alma, cseresznye, áfonya, mandula) termőképességét. Nagy-Britanniában a kormány ebben a hónapban engedélyezte a gazdáknak a neonikotinoidok használatát a cukorrépa ültetvényeken annak ellenére, hogy ezt a méhgyilkos rovarirtót 2018-ban betiltották az EU-ban, amit akkor még az Egyesült Királyság is támogatott.

Az új tanulmány, amelyet a One Earth folyóiratban publikáltak, három évszázad adatgyűjtéseit elemezte, amely több mit húszezer méhfajt is tartalmaz a világ minden részéről.

Az elemzés szerint a csökkenés nem egyenlően oszlott el a különböző méhcsaládok között. Miközben a második leggyakoribb, karcsúméhek (Halictidae) családjába tartozó fajok száma szóló feljegyzésekben 17%-kal csökkent a kilencvenes évek óta, addig egy sokkal ritkább család, a földiméhek (Melittidae)esetében a csökkenés több, mint 41% volt.

A kép szerzője: K. Seltmann és Chantelle Dorsey (forrás: Wikimedia Commons)

A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a tudományos adatok hiánya a méhek hanyatlásáról a trópusi országokban akadályozza, hogy megértsék a globális csökkenést, mivel a GBIF adatok többsége Észak-Amerikára és Európára vonatkozik.

A tanulmány szerzői elismerték, hogy a fajok számának csökkenése részben tükrözheti azt is, hogy a GBIF adatgyűjtése változott az idők során, illetve hogy adatállománya heterogén jellegű.

Zattara elmondta, hogy miközben a tanulmányuk nem mutatja az egyes méhfajok helyzetét, egy egyértelmű globális trendre világít rá a faji diverzitás csökkenésében, amely jó eséllyel utalhat a méhek és más beporzók hanyatlására világszerte.

Arról szól, hogy megerősítjük, hogy ami lokálisan végbe megy, az történik globálisan is. Na és persze arról is, hogy sokkal nagyobb bizonyosságra fogunk eljutni, ahogy egyre több adatot osztanak meg nyilvános adatbázisokban – tette hozzá Zattara

Zattara figyelmeztet, hogy ha további adatokra várunk, hogy még pontosabban megerősítsék a méhek és más beporzók fogyatkozását, akkor lehet, hogy már túl késő lesz ahhoz, hogy megmentsük őket.

Valami történik a méhekkel, és valamit tenni kell. Nem várhatunk addig, amíg teljesen biztosak leszünk, mert ritkán jutunk el arra a pontra a természettudományokban A következő lépés az, hogy cselekvésre késztessük a döntéshozókat, amíg még van idő. A méhek nem várhatnak – hangsúlyozta a kutató.

Ezért is fontos, hogy minél többen aláírják a Mentsük meg a méheket és a gazdákat! európai polgári kezdeményezést.

(Forrás: The Guardian; Fordította: Urbányi Csaba)