A téveszme

Ha az éghajlatváltozásra terelődik a szó, újra meg újra előjön: változtatni kell az életmódunkon! „Ne járj kocsival, ne egyél húst, kapcsold le a villanyt, ha kimész a szobából és vegyél környezetbarát termékeket – és mindezzel máris megmentheted a világot az éghajlatváltozástól” – hozakodnak elő.

E posztban egyáltalán nem az ellen szólunk, hogy váltsatok át környezetbarátabb életmódra. Arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy egyesek miként használják az ilyen tanácsokat arra, hogy eltereljék a figyelmünket a klímaválság valódi okairól, és hogy a felelősséget a rendszerről az egyénre hárítsák. Áttekintjük, hogy hosszú távon az ilyen javaslatok miért kedvezők pl. a nagyvállalatoknak, hiszen általuk növelhető a fogyasztás és elkendőzhető a vállalatok környezetileg és társadalmilag káros tevékenysége. Ráadásul ismételgetésükkel az éghajlatváltozás valódi veszteseit is annak okozóinak lehet kikiáltani, hiszen az egyénekben így lelkiismeret-furdalás kelthető.

1. Az éghajlatváltozást nem elsősorban az egyének viselkedése okozza

Ha pusztán életmódunk megváltoztatásával megállítható lenne az éghajlatváltozás, akkor kijelenthető lenne, hogy már eleve főleg az életmódunk okozta azt. Nem mintha egyénenként vagy közösségi szinten semmit sem tehetünk: nagyon is fontos, hogy nyomást gyakorolhatunk a vállalatokra és kormányokra, hogy változtassanak politikájukon. De teljesen félrevezető az állítás, hogy a lakosság egyedül a felelős e kérdésben.

Második cikkünkben bemutattuk, hogy a nagyvállalatok tevékenysége a fő felelős az éghajlatváltozásért. 1751 és 2010 között az ipar által kibocsátott összes üvegházhatású gáz 63 százaléka mindössze 90 nagyvállalattól származott. E sokatmondó adat jól illusztrálja, hogy a kibocsátás fő előidézői néhány világcég. Ott van közöttük 50 részvénytársaság, mint például a Chevron, a British Petrol, a Shell és az Exxon; továbbá 31 állami vállalat, például a szaúd-arábiai Saudi Aramco, valamint kilenc, állami kézben levő ipari szektor – és itt főleg Lengyelország és Kína szénbányászatára gondolunk. Tegyük még hozzá: e kibocsátás fele 1988 óta keletkezett.

Kilencven cég a felelős az összes emberi eredetű üvegházhatású gázkibocsátás 63 százalékáért
Forrás: http://carbonmajors.com

Mivel éghajlati szempontból egyenlőtlenség jellemzi az egyes országokat, szó sincs arról, hogy egyenlő felelősség terhelné az éghajlatváltozásért mind a 7,3 milliárd földlakót. Egy friss kutatás eredménye szerint a társadalom legfelső 1%-ának üvegházhatású gázkibocsátása 2000-szer magasabb, mint a társadalom legalsó 1 százalékáé. Nyilvánvaló, hogy a leggazdagabbak nehezen lennének rábírhatók, hogy váltsanak át anyag- és energiatakarékosabb, szerényebb életmódra annak ellenére, hogy a fenti adatból is kiderül: milyen nagymértékben felelősek az éghajlatváltozásért. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy történelmileg az összes üvegházhatású gáz 80 százalékát a fejlett országok bocsátották ki. Ha csak úgy általában beszélünk „életmódváltásról”, ezzel szemet hunyunk a különbségek felett és egy kalap alá hozzuk mindannyiunk életmódját és felelősségét.

2. Zöldrefestés: az alternatív életmódok kiváló üzleti lehetőségeket kínálnak

Mivel napjainkban egyre többekben tudatosodnak a környezeti gondok, a cégek zöme igyekszik magát társadalmilag és környezetileg felelős színben feltüntetni, „zöld” üzleti stratégiát fogadnak el. Ezzel kiválóan növelhető a fogyasztás pl. ha a zöldrefestett termékeket úgy reklámozzák, hogy etikus dolog azokat vásárolni. A cégek az ökológiai tudatosságukra hivatkozva új piacokat és környezettudatos fogyasztókat hódítanak meg, és így fenntartják (sőt növelik) profitjukat.

A zöldrefestés arra is jó, hogy a vásárlóközönség figyelmét az éghajlatváltozás valódi okairól saját vásárlási szokásaira terelje. „A világot váltod meg, ha bio szupermarketben újrahasznosított anyagba csomagolt terméket veszel”. A cégek az egyének bűntudatára bazíroznak marketing-üzenetükben: morális kérdésként tálalják az éghajlatváltozás elleni fellépést. „Minden rajtad, az átlagemberen múlik, azon, hogy képes vagy-e változtatni életmódodon!”

Ugyanakkor leginkább ugyanezen cégek mindent megtesznek, hogy eltereljék a figyelmet saját környezetkárosító tevékenységükről. A legtöbb nagy élelmiszeripari cég környezettudatos vállalatnak állítja be magát, miközben számos termékének alapanyagai között ott a pálmaolaj, amely pedig jelentős tényező Indonézia zajló környezeti pusztulásában. Vagy több, plázákban fellelhető ún. fast fashion ruházati cég sportot űz abból, hogy minél zöldebbre fesse magát. Ugyanakkor e vállalatok sikerének titka, hogy nyilvánvalóan nem környezetbarát módon, gyorsan változó divatirányzatokat követő, eldobható minőségű ruhadarabokat értékesít.

3. Ahol maga a rendszer nem klímabarát, nem élhetünk „zöld” módon

A rendszerrel „szemben” nagyon nehéz környezetbarát módon élni. Nézzünk néhány példát! Hasonlítsuk össze a távolsági busz, a vonat és a repülő jegyárait. Rögtön kiderül, hogy minél szennyezőbb közlekedési eszközt választasz, annál olcsóbban jössz ki. Különösen feltűnő az árkülönbség a vonat és a repülő között: általában olcsóbb repülni – még ha a repülő szennyezőbb is – mint vonatozni, annak egy főre jutó kisebb kibocsátása ellenére. Ez olyan döntéshozók miatt van, akik favorizálják a repülést, no meg a „fogyassz minél többet!” kultúráját. Nem csoda tehát, ha a kényelmi szempontok ma már minden mást felülírnak. Aztán ott van az autóhasználat. Igen, tudjuk, hogy kevesebbet kellene autóznunk. Csakhogy mi legyen azokkal, akiknek nincs a közelükben tömegközlekedés?

Az úgynevezett „tervezett avulás” is a környezettudatos életmód ellen dolgozik: számos használati tárgyunkat eleve úgy tervezik, hogy egy idő múlva tönkremenjenek; ráadásul általában olcsóbb újat venni, mint megjavíttatni. De az is előfordul, hogy tárgyaink nem is javíthatók. E gazdasági modell arra ösztönöz, hogy ami nem működik, azonnal dobjuk el és vegyünk helyette másikat. Ez az életmód gyorsítja az éghajlatváltozást, viszont az egyén egymaga nem változtathat az ilyen rendszeren.

Mint már említettük, a pálmaolaj iránti óriási kereslet az indonéziai erdőtüzek egyik fő oka. A pálmaolaj ugyanis olcsó és sokféleképpen hasznosítható. A legtöbb élelmiszeripari és kozmetikai nagyvállalat felhasználja termékei gyártásakor. Ezenkívül agroüzemanyagként is elterjedt. Annyira sok helyen hasznosítják, hogy nehéz listát készíteni arról, vajon hány mindennapi termékben van jelen; és amikkel helyettesíteni lehetne, az mind drágább.

Egyébként, ha fel akarjuk térképezni, hogy hányféle vegyi anyagot tartalmaznak a kozmetikumok, mennyiféle hormon van a feltálalt húsban és növényvédő szer a talajban – nos, akkor sok időre és kiváló detektívszimatra lenne szükségünk, hogy elkerüljünk minden olyan terméket, amelynek gyártása nem etikus és fogyasztása nem egészségtelen. Persze ott vannak a fair trade (méltányos kereskedelem) termékei is, de azok bizony elég drágák, és a címkéjüket akkor is érdemes ellenőrizni.

A felsorolt jelenségek közös, rendszerszintű jellemzője: a profit fontosabb, mint az emberek egészsége és biztonsága. Mindaddig, amíg a jelenleg elterjedt gazdasági rendszer sikeres működésének ára az éghajlatváltozás és a fejlődő országok kiszipolyozása, az emberek egyéni életmódbeli döntései önmagukban aligha hozhatnak teljes megoldást. Aki a jelenlegi rendszerben igazán környezettudatosan szeretne élni, annak bizony szembe kell úsznia az árral.

4. Keveseknek hozzáférhető a környezettudatos életmód

Nehéz valódi környezettudatos életvitelt folytatni; jól illusztrálhatjuk ezt az élelmiszereken. Az lenne az ideális, ha a környéken termelt, vegyszermentes élelmiszert fogyasztanánk, na és a zöme legyen friss gyümölcs és zöldség. Minthogy azonban tömik az állami támogatást az ipari mezőgazdaságba, és nagyon sok helyen egyszerűen rossz az élelmiszerellátás, komoly anyagi kiadást jelent jó minőségű élelmiszert venni. Így sokan silány minőségű élelmiszeren élnek.

Gyakran már maga az életmódváltásról szóló kommunikáció is érzéketlen az anyagi különbségekre. Akik például a fogyasztói szemléletet ostorozzák, megfeledkeznek a mélyszegénységben élőkről: azokról, akik alapból szinte alig fogyasztanak, hiszen egyik napról a másikra élnek.

A „zöld” életvitel tehát sok utánajárást azaz időt és pénzt igényel. A fejlődő de még a fejlett országokban is ma sokan nem engedhetik meg maguknak; a jelenlegi gazdasági rendszer nem teszi lehetővé.

5. Az egyéni megoldások túlhangsúlyozása gyengíti a közösségi szolidaritást

Az egyéni életmód-stratégiákat hangsúlyozók sokszor szem elől tévesztik a kapcsolatot a társadalmi különbségek és a környezeti igazságtalanságok (vagyis különbségek abban, hogy a környezeti kockázatok kit milyen mértékben veszélyeztetnek) között. Például éppen a legszegényebbek vannak legjobban kitéve az éghajlatváltozás káros hatásainak, pedig ők okozták a legkevésbé. Veszélyes és demagóg retorika, ha a környezeti gondokért a felelősséget a nagyvállalatok helyett a szegények tömegeire hárítják, vagyis a tényleges szennyezőkről a szennyezés áldozataira.

Csapda az is, hogyha akik környezettudatos életmódot folytatnak, különbnek érzik magukat: ez útját állja a különböző társadalmi csoportok közötti szolidaritás kialakulásának, pedig a gondok valójában közösek. Tehát, ha csak az egyéni „zöld” cselekvést hangsúlyoznánk, éket vernénk a középosztály és a szegényebb rétegek közé.

Hasonló jelenségeket Európa számos országában láthatunk. Hányszor de hányszor hallani, hogy „gondjaikért maguk a szegények a hibásak”! Kimondatlanul ott lappang mögötte az előítélet, hogy „az ilyenek a szegénységet választották”, és hogy ez valójában az ő állítólagos „lustaságuk”, „butaságuk” következménye. A környezeti igazságtalanságoknál hasonló a retorika: „a bajokat az áldozatok maguknak okozzák”. Bár mind a fejlett, mind a fejlődő országokban a szegények érzik leginkább a bőrükön a rendszer hiányosságait (télen is fűtetlen marad a lakásuk, mert nincs elég pénzük a tüzelőre; túl drágák számukra a minőségi élelmiszerek; szennyezett a környezetük …), szenvedéseikért őket kiáltják ki hibásnak. Az éghajlati igazságosság e rendszer keretein belül elérhetetlen.

KÖVETKEZTETÉS: nem a közösség, a lakosság a probléma, sőt csak ők lehetnek a megoldás kulcsa

Ha minden figyelem az egyéni cselekvésre összpontosul, szem elől veszítjük magát a rendszert. Viszont az éghajlatváltozás rendszerszintű jelenség, éppen ezért kezelése is rendszerszintű változást igényel. Valahányszor a közbeszédben azt halljuk, hogy „meg kell változtatnunk vásárlási szokásainkat” ahelyett, hogy „alapjaiban kell megváltoztatni a termelés-fogyasztás rendszerét” – nos, akkor tulajdonképpen mellébeszélés történik. Ilyenkor a közvélemény figyelmébe azt ajánlják, hogy pl. ki-ki cserélje energiatakarékosra villanykörtéjét és ne kérjen minden vásárlásnál nejlonszatyrot. Ahelyett, hogy őszintén szólnának Földünk erőforrásainak fékevesztett kirablásáról és annak szükségességéről, hogy a még a föld alatt levő fosszilis energiahordozók 80%-ának ott is kellene maradniuk.

Ha csak a fejlett országokban, környezettudatosan élő kevesekkel zajlik a párbeszéd, figyelmen kívül maradnak az élelmiszeripar valós gondjai, a hulladékgazdálkodás, a csomagolóanyag ipar, a fosszilis energiahordozó-bányászat stb. A csak az életmódváltásról szóló vita a felelősség-elhárításról szól, elpárolog belőle a politikai tartalom, a társadalmi előjogok kényes témája, de ugyanígy a fejlettek és fejlődők helyzete közötti különbségek és igazságtalanságok is.

Nem jutunk messzire, ha az éghajlatváltozásról csupán egyének szintjén társalgunk, hiszen egyéni döntéseinket a bennünket körülvevő rendszer alakítja. Csak akkor lehetnek érdemiek az életmódbeli változtatások, ha azok olyan mozgalmakat hívnak életre, amelyek megváltoztathatják a társadalmi erőviszonyokat. Ld. pl. az élelmiszer-ellátás terén így.

Fejlett országokban élő fiatalok lévén tisztában vagyunk kötelességünkkel, hogy életvitelünket környezetbarátabbá kell tennünk. Valóban feladatunk, hogy változtassunk étrendünkön, utazási és vásárlási szokásainkon. Országaink ökológiai lábnyoma túl nagy. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy e helyzet egy bizonyos gazdasági rendszer következménye, és hogy az egész rendszernek kell változnia – mert egyes emberek „megvilágosodása” nem elegendő… Közösségi szintű cselekvésre van szükség, ha a társadalmat akarjuk átalakítani. Az élelmiszerek, az energiaforrások és a piaci mechanizmusok rendszerszintű átalakítására van szükségünk. Nem zöldre kozmetikázott rendszert akarunk, hanem éghajlati igazságosságot. Célunk nem az, hogy zöldrefessük a jelenlegi rendszert, hanem hogy megváltoztassuk azt.

„Nem tudjuk kivásárolni magunkat a klímaváltozásból” – Naomi Klein

A cikk forrása: Fiatal Föld Barátai, http://www.foeeurope.org/yfoee  Adaptálta-szerkesztette a MTVSZ.

Képek forrása: http://www.foeeurope.org/yfoee

A cikk-sorozat 1. része itt:

http://mtvsz.blog.hu/2015/12/07/teveszmek_a_klimavaltozasrol_1_ez_az_egesz_csak_kina_es_india_hibaja

2. része itt:

http://mtvsz.blog.hu/2015/12/10/teveszmek_a_klimavaltozasrol_1_a_nagyvallalatok_a_megoldas_reszei

3. része itt:

http://mtvsz.blog.hu/2015/12/14/teveszmek_a_klimavaltozasrol_nr_3_az_eu_a_valtozasok_ellovasa

4. része itt:

http://mtvsz.blog.hu/2015/12/17/teveszmek_az_eghajlatvaltozasrol_nr_4_a_technologia_majd_megoldja_es_megved_bennunket