A következőkben részletezett érvet a legtöbbször bevetik, ha valahol igény támad átfogó intézményi reformra, rendszerszintű változtatásokra avagy a piac szabályozására. Az érv nagyjából így hangzik: „Átfogó változtatásokra nincs is szükség! Mindannyiunknak megoldást hoz a technológia, a szabad piacon korlátlanul kibontakozó innováció és találékonyság.”

Nos, mi is úgy gondoljuk, hogy a fosszilis energiahordozókról a megújulókra történő átállás során fontos a technológia és a hatékonyság szerepe. Viszont a teljes szerkezetváltást igénylő energia-átmenet a szakértők szerint nem valósulhat meg a jelenlegi, nagyvállalatok által uralt üzleti modellben. Ráadásul az éghajlatváltozás kezelésére ajánlott műszaki megoldások egy része maga is súlyosan környezetszennyező vagy társadalmilag problémás.

A továbbiakban kifejtjük, hogy miért nem remélhetjük, hogy éghajlatváltozási gondjainkat pont azokkal a technológiai módszerekkel oldhatjuk meg, mint amelyek a gondokat létrehozták. Sorra vesszük az álmegoldást kínáló technológiákat, a techno-optimisták által felvetett ötleteket; nézzük meg, hogy valóban hozhatnak-e megoldást a klímaválságra.

 1. Atomenergia

Az atomenergia-ipar régóta azt a látszatot kelti, mintha a klímagondokra az atomenergia lenne a tökéletes megoldás. Pedig az atomenergia maga is számos problémát felvet: az üzemanyag-lánc minden szakaszában szennyezi a környezetet; a nukleáris ipar baleseteinek halálos áldozatai is vannak; statisztikailag nő az elnyomás azokban az országokban, ahol atomenergiát alkalmaznak; az atomenergia termelését sokszáz tonna kezelhetetlen hulladék is kíséri. Ide kattintva kiadvány található, amely a témára vonatkozó, első kézből származó tapasztalatokról ad számot.

Megjegyzendő, hogy a nukleáris üzemanyag-lánc maga is erősen szén-dioxid intenzív (1 KWh áram megtermelése minimum 30g szén-dioxidot hoz létre). Emiatt álláspontunk az, hogy az atomenergia nem tiszta, hanem szennyező energiaforrás. A nagy kérdés az, hogy új atomerőművek építésével harcolhatunk-e az éghajlatváltozás ellen? A számok magukért beszélnek. Három kategóriába sorolhatjuk őket, és mindhárom lényege, hogy nem elegendő:

Nem elegendő a rendelkezésre álló uránium:

Globálisan jelenleg atomerőművek állítják elő az összes villanyáram (tehát nem az összes megtermelt energia) 11 százalékát. Ha ezt a részarányt jelentősre, pl. 70 százalékra kívánnánk emelni, a teljes ismert globális urániumkészletet mindössze két év alatt elhasználnánk. És akkor még nem is beszéltünk az uránium kitermelésével járó geopolitikai konfliktusokról, környezeti és társadalmi káros hatásokról.

Nem elegendő a rendelkezésre álló idő:

2008-ban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) globális forgatókönyvet készített arra az elméleti esetre, ha az atomenergiát szánnák az éghajlatvédelem fő eszközének. E forgatókönyv szerint 2050-re az atomenergia termelése négyszeresére nőne. Vagyis negyven év alatt az atomerőművek száma háromszorosára nőne: évente 32 újat kellene beindítani. Még ekkora erőfeszítéssel is csak 6 százalékkal lenne csökkenthető az energiaszektor üvegházgáz-kibocsátása globálisan. E forgatókönyv ráadásul egyáltalán nem reális: az atomenergia használata egyértelműen csökken világszerte: a mostani 11 százalékos részaránya a legalacsonyabb 1981 óta. Az 1989-es legmagasabb részaránya óta 8 százalékkal csökkent, és ebből 5 százalék az utóbbi tíz évre esik. Az ok: a legtöbb atomerőművet még az 1980-as években építették és élettartamuk a vége felé közelít. Egy újnak az építése pedig legalább tíz év – de a beruházások tapasztalatai alapján még ennél is több.

Nincs elegendő anyagi fedezet:

Minthogy a világgazdaság dekarbonizációja, vagyis átállítása fosszilis energiahordozókon alapulóról energiahatékony és megújuló-alapúra, éppen elég sok pénzt és erőfeszítést igényel; nagyon meg kell fontolni tehát, hogy milyen beruházásra fordítjuk a pénzkeretet. A megújuló energiákkal összehasonlítva az atomenergia egyszerűen nem állja ki a versenyt. Az atomenergia csaknem kétszer olyan drága, mint a szélenergia, egységnyi kibocsátás-csökkentésre vetítve.

Értékelés: mindössze vágyálom, hogy az atomenergiával megmenthetnék az éghajlatot. Csak arra lenne jó, hogy a valódi megoldásoktól elterelje a figyelmünket és feleméssze a máshol olyannyira szükséges pénzügyi és fejlesztési forrásokat. És akkor még nem is vettük figyelembe magas biztonsági, környezeti és társadalmi-egészségügyi kockázatait. Összegezve: sajnos tévút.

2. „Tisztább” fosszilis üzemanyagok

A felvetés, hogy a fosszilis energiaforrások – főleg a szén – „karbonsemlegessé” tehető, főleg a szén-dioxid-leválasztásnak és -tárolásnak (CCS) nevezett technológiára utal. Eszerint a hőerőművek szén-dioxid-kibocsátása csapdába ejthető, csővezetéken keresztül szállítható, majd az alábbi műszaki megoldások valamelyikével elvben semlegesíthető:

1) megfelelő anyakőzet mély repedéseibe sajtolható (geológiai tárolás),

2) félig kimerített olajkutakba sajtolható, hogy így még több olaj legyen kinyerhető (e technika neve: kőolajkihozatal-növelő eljárás (EOR),

3) feloldható az óceánokban (melynek nyomán azonban tovább nőne az óceánok veszélyes savasodása)

4) vegyi reakcióba hozható kalcium-oxiddal, eredményeképpen mészkő jönne létre.

Érdekes ötletek – de hát akkor mi a gond velük?

Először is, a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás nagymértékben rontja a fosszilis energiahordozók energiamérlegét (vagyis a kinyert teljes energia és befektetett teljes energia arányát, angol rövidítéssel: EROEI). A CCS alkalmazásakor az erőmű elfogyasztaná a maga által termelt energia 40 százalékát és emiatt az erőmű költséghatékonyságát elfogadhatatlan alacsony szintre süllyesztené. Ha pedig a legvalószínűbbnek tűnő eljárást, a geológiai tárolást használjuk, annak komoly szivárgási kockázata van. A CCS alkalmazásával tovább terjeszkedne a szénbányászat, pedig az már így is katasztrofális hatással van a helyi földhasznosításra és a környéken élők egészségére. Az energiapolitika ismét szén-alapra helyeződne ahelyett, hogy az energiatakarékosságra és a megújulókra tennénk a hangsúlyt. Érdemes megnézni Corporate Watch szervezet jelentését a CCS hatásairól.

Végül és leghangsúlyosabban: élesben, egészében (nem kísérletiként) még sehol sem valósult meg ilyen szén-dioxid-leválasztó és -tároló projekt. Egy vizsgálat – amelyet a Massachusetts Institute of Technology (MIT) támogatott – arra következtetésre jutott, hogy 2030 előtt nem is várható ilyen beruházás megvalósulása. Az a határidő pedig túl késő lenne ahhoz, hogy a projektnek bármilyen érdemi hatása legyen, hiszen a szakértői jelentések alapján legkésőbb a jelen évtized folyamán a szén-dioxid-kibocsátásnak meredeken csökkenni kellene, ha esélyt akarunk arra, hogy elkerüljük az éghajlatváltozás katasztrofálissá válását. Ráadásul az eddigi CCS próbaüzemek kísérletei máris jelentős késésben vannak.

Értékelés: más üzleti érdekek által vezérelt technológiákhoz hasonlóan, a szén-dioxid-leválasztást és -tárolást is áthidaló technológiaként mutatják be, amely – úgymond – időt és forrásokat biztosítana az emberiségnek, amíg át nem tér egy valóban megújuló energiarendszerre. De a szénipar ebbeli igyekezetének nagyobb a füstje, mint a lángja. A CCS technológia túlságosan kockázatos, fejletlen és költséges ahhoz, hogy valódi megoldást nyújtson. Valójában a nagy szénvállalatok PR stratégiájának része: megalapozatlan várakozásokat keltve arra használják, hogy igazolja a szénszektor további terjeszkedését. Összegezve: tévút.

3. A földgáz mint "áthidaló energiaforrás"

Tény, hogy a földgáz kevésbé szén-dioxid-intenzív, mint például a kőolaj vagy a szén, és korszerűsítés nyomán a szenes erőművek – földgáz használatára történő átállításuk nyomán – korlátozott mértékben segíthetnek mérsékelni az éghajlatváltozást. Ugyanakkor az a felvetés, hogy a gáz áthidaló energiaforrás lenne a megújulókra történő átállásig, valójában nem jó másra, mint hogy további gáz-beruházásokat igazoljon; többek között gázvezetékeket, gázüzemű erőműveket vagy éppen a szennyező hidraulikus rétegrepesztéses technikát alkalmazó nem-hagyományos gázkitermelést (palagáz).

Ha ebbe az irányba megyünk, nő a függésünk a fosszilis energiahordozóktól, hiszen évtizedekbe telik, amíg az infrastrukturális beruházások megtérülnek (ha egyáltalán, ld. Európa gázvezetékei már most is alulhasználtak, miközben a gázfogyasztása egyre csökken). Feltűnő egyébként, hogy az Európai Unió főleg parancsuralmi rendszerű országoktól: Oroszországtól és Azerbajdzsántól importál földgázt. Amikor többségi állami szerepvállalással giga infrastrukturális beruházások valósulnak meg a földgáziparban – azzal az indoklással, hogy a földgáz „áthidaló” energiaforrás – olyan pénzeket használnak fel, amelyekkel a megújulókra épülő hatékony energiaszektort lehetne fejleszteni, amint ebből az anyagból is kiderül. Ráadásul egyre több a dokumentált bizonyíték arra, hogy a földgáz kitermelése és szállítása során komoly elfolyások, szivárgások történnek. A földgáz fő alkotóeleme metán, amelynek harmincszor akkora az üvegház-hatása, mint a szén-dioxidé.

Értékelés: tíz vagy húsz évvel ezelőtt talán még lett volna értelme kijelenteni, hogy a földgáz áthidaló energiaforrás lehet, akkor még kérdéses volt a megújulók versenyképessége. Ma már nem ez a helyzet. Összegezve: tévút.

4. Fenntarthatóbb autóközlekedés

A szállítás és a közlekedés (röviden: közlekedés) a fejlett országokban az áram és fűtés szektor után a második legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó gazdasági ágazat; ahhoz képest energiaforrásai nem annyira sokfélék. A személy- és teherszállításban meghatározó szerepet játszanak az autók, kamionok és teherautók, és egyelőre szinte csak kőolaj-alapú az üzemanyaguk. Mindenképpen csökkenteni kell a közlekedési szektor kibocsátását. Vajon elérhető-e ez anélkül, hogy jelentősen csökkenjen a gépkocsik jelenlegi dominanciája a közlekedésben? Az autóipar minimum három olyan technikai megoldást is ajánl, amely szerinte képes lenne erre. Nézzük meg őket közelebbről:

Agroüzemanyagok (helytelenül bioüzemanyagok): bár jelenleg még kevésbé terjedtek el, a repcéből és más mezőgazdasági terményekből készült üzemanyagokról kiderült, hogy felverik az élelmiszerek árát, miáltal a fejlődő országokban még több ember lesz alultáplált avagy éppen éhező. Még kedvezőtlenebb, hogy számos agroüzemanyag-projektről kiderült, hogy közvetve több fosszilis energiaforrást használnak, mint amennyit megtakarítanak, mivel termesztésükhöz műtrágya és géppark szükséges. Tehát agroüzemanyagokkal az olaj nem helyettesíthető.

Hidrogén: A hidrogén előállításához több energiára van szükség, mint amennyi kinyerhető belőle. Jelenleg nem ismerünk olyan műszaki eljárást, amely a hidrogén üzemanyagként történő alkalmazását gazdaságossá és széles körben elérhetővé tenné.

Villanyautók: közvetlenül semmilyen kibocsátásuk sincs. De vigyázat! Vajon honnan kapják az elektromos áramot? A másik kérdés az, hogy képesek lennénk-e egyszerre növelni a villanyautók fejlesztését, termelését és működtetését és átállni a megújulókra úgy, hogy közben csökkenjen a kibocsátás? Megvalósítható-e ez anélkül, hogy ne csökkenne erősen az autóhasználat? Még azok a tanulmányok is, amelyek abszolút optimisták a villanyautók gyors elterjedése kapcsán, azt mutatták ki, hogy a villanyautók csak elhanyagolható módon tudnák csökkenteni a teljes kibocsátást.

Értékelés: az autókkal nem csak az a probléma, hogy milyen üzemanyaggal futnak, hanem, hogy alapvetően nem hatékony közlekedési eszközök. Pusztán energiaforrásuk megváltoztatásával nem csökkenthetjük jelentősen káros környezeti hatásukat. Valós és működő alternatívák után kellene néznünk. Ehhez megfelelően meg kellene adóztatni az olajat és jelentős beruházásokat kellene tenni egy valóban mindenki számára elérhető tömegközlekedésbe, vonatokba és helyi érdekű vasutakba, valamint fejleszteni kellene a kerékpározás infrastruktúráját és kultúráját. A szállításigény csökkenthető a helyileg termelt élelmiszerek fogyasztásának növelésével; teherszállításban a hangsúlyt a közúti szállításról a vasútira kellene áthelyezni. Világszerte számos nagyváros már felismerte, hogy a túlzott autóhasználat település-szerkezeti probléma is, nemcsak a szennyezett levegő vagy a klímaváltozás szempontjából káros. Összegezve: tévút.

5. Zöld gazdaság? Miként függ össze a megújulók elterjedése és a hatékonyság?

A legtöbben egyetértenek abban, hogy a megújuló energiaforrások használata remek. Hatékonyak, tiszták, helyben használhatók, a lakosság elvben beleszólhat a hasznosításukba. Megvan az esélye annak, hogy hozzáértő menedzseléssel minden ember energiaigényét kielégíthessék. A hatékonyság fontosságát – vagyis azt, hogy csökkenteni kellene a felhasznált energia mennyiségét – szintén mindenki elismeri.

A probléma ott kezdődik, amikor hozzáteszik, hogy „a lakosságnak ezzel kapcsolatban semmi teendője sincs, hiszen a piaci erők majd spontán elrendezik a jövőt”. Közlik, hogy nem szabad beavatkozni a kereslet és kínálat „természetes” mechanizmusába, hiszen a „zöld gazdaság” fokozatosan úgy is utat tör magának és majd lehetővé válik, hogy a gazdasági növekedés ne járjon egyszersmind nagyobb energia- és anyagfogyasztással (és nagyobb kibocsátással).

Az igazság azonban az, hogy hiába nő a megújuló energiák termelése abszolút értékben és hatékonyságban, ennek nincs sem közvetlen, sem szükségszerű hatása a fosszilis energiahordozók fogyasztására (és a kibocsátás szintjére). Sőt, még csökkentheti is a fosszilis energiák piaci árát, vagyis élénkítheti azok használatát. Egy ilyen paradoxont első ízben már 1865-ben leírt egy angol közgazdász: William Stanley Jevons. Megdöbbentette ugyanis, hogy hiába nőtt a gőzgépek hatékonysága, a szénfogyasztás nem hogy csökkent volna, de még nőtt is. Több tanulmány is állítja, hogy a jelenlegi gazdasági szerkezet mellett ilyen hatása lehet manapság a megújulóknak is.

Ha a fejlett országokban még tapasztalhattuk is, hogy relatíve elválik a gazdasági növekedés az energia- és anyagfogyasztás növekedésétől, ez főleg azért lehet így, mert a globalizáció során a fejlett országok már „kiszervezték” a legszennyezőbb nehéziparuk nagy részét a fejlődő országokba. E fejlődők (ld. Kína) pedig készárut exportálnak a fejlettek piacaira, miközben a kibocsátások zöme a termelés helyén, a fejlődő országokban marad, azaz egyre nő kibocsátásuk. De továbbmegyünk: manapság sehol sem beszélhetünk tényleges „szabadpiacokról”. Hiszen a fosszilis energiahordozók komoly állami támogatást élveznek (ld. adókedvezményeket is stb.) mind a fejlettekben, mind a fejlődőkben: évente mintegy 500 milliárd dollár értékben. Ez több, mint amennyit világszerte az egészségügyre költenek.

Értékelés: ha azt akarjuk, hogy az éghajlatváltozást okozó üvegházgáz- kibocsátások még a 2020 előtt csökkenésnek induljanak és elkerülnénk a kritikus 2 fok feletti globális felmelegedést, akkor semmiképpen sem hagyhatjuk az energiaszerkezet átalakítását a piaci kereslet és kínálat mechanizmusaira. Komoly beavatkozásra van szükség, ha azt akarjuk, hogy a 2 fok tartásához a fosszilis energiahordozók (minimum) 80 százaléka a föld alatt maradjon. E cél érdekében meg kell vonni az engedélyt tervezett, szennyező energia-beruházásoktól, új fosszilisenergia-lelőhelyek feltárásától valamint a nem hagyományos fosszilisenergia-források pl. palagáz kitermelésétől. A közpénzeket át kell irányítani valóban tiszta és mindenki számára helyben hozzáférhető energiaforrások takarékos használata irányába. Ne feledjük: ha fenntartható, igazságos társadalmat akarunk, akkor a technológiai váltás nem elegendő. Ahhoz, hogy a szerkezetváltás elsősorban a szegények és a más szempontból is hátrányos helyzetűek javát szolgálja, felül kell vizsgálnunk a gazdaság tisztán profitorientált jellegét, és átfogó intézményi reformokat kell végrehajtani.

 6. Beavatkozás az éghajlatba

A geoengineering kifejezés műszaki megoldások széles skáláját takarja. Mind arra irányul, hogy csökkentse a Föld átlaghőmérsékletét (vagy éppen kivonja a szén-dioxidot a légkörből). Van közöttük nevetségesen drága is, mint például az, hogy minden háztetőt és hegyet fessünk fehérre és így tükröztessük vissza a napsugarakat, vagy olyan eljárással kezeljük az óceánokat, hogy azok több szén-dioxidot nyeljenek el. Mások agyafúrt eljárást ajánlanak, mint például azt, hogy szórjuk be az óceánokat polisztirol szemcsével vagy genetikailag módosítsuk a fákat, hogy több szén-dioxidot nyeljenek el.

Az előbbieknél komolyabb figyelmet kapott az úgynevezett napsugárzás-menedzsment (SRM). Lényege, hogy léggömbökkel vagy repülők segítségével tömlőket juttatnának fel a légkör felső rétegibe, ahol is szulfát aeroszolt szórnának szét. E részecskék pedig visszavernék a napsugarakat, miáltal csökkenne a felmelegedés. A szerzők e technikát „tökéletes, piaci elven működő megoldásként” jellemzik, viszont mélyen hallgatnak számos hátrányáról. Kezdjük mindjárt ott, hogy az ég mindörökre elvesztené megszokott színét: halványszürkére változna. Elismerjük: a kék ég eszmei értéke dollárban nem fejezhető ki. Ennél sokkal fontosabb a második gond: egy ilyen beavatkozást csak elkezdeni lehetne, befejezni sosem. Ha ugyanis abbahagynánk, bolygónkat azonnali, pusztító hatású hőmérséklet-emelkedés érné. Harmadszor: e módszer elméleti modellje azt mutatja, hogy alapjaiban írná át, hogy a jövőben hol és mennyi eső esne. A változások leginkább az Egyenlítő térségét érintenék: leállnának a monszunesők, pedig azok emberek milliárdjai számára biztosítják a túlélést.

Értékelés: a napsugárzás-menedzsment és a hozzá hasonló elképzelések meggyőzően mutatják annak a veszélyeit, ha csupán a klímaváltozás következményeket akarjuk elhárítani, anélkül, hogy a kiváltó okokra összpontosítanánk. Különböző szélsőséges technikákat alkalmaznának arra várván, hogy valamelyik hátha „bejön” – aztán pedig azon tanakodnának, hogy hol rontották el. Összegzés: tévút.

KÖVETKEZTETÉSEK:

Valahányszor azt halljuk, hogy gondjaink a piac elvein működő technikai megoldásokkal megoldhatók, érdemes az óvatosság. A legtöbb gondot nem éppen ez a haszonelvű szemlélet okozta? Valahányszor felmutatnak egy technológiát mint „könnyű” megoldást, tegyük fel a kérdést: ki áll ezen ötlet mögött? Kinek kedvez, ha bevezetik? Érdemes utánaszámolni – vagyis ellenőrizzük, hogy a javasolt megoldás reális-e.

Gondoljuk csak végig: a technológiai kérdések valójában politikaiak. Tükrözik a mögöttük álló társadalmi viszonyokat, azokban mélyen beleágyazottak. Egy-egy technológiai javaslat csak akkor értelmezhető és elemezhető, ha megvizsgáljuk, hogy milyen társadalmi rendszert szolgál, hiszen annak az igényeire ad választ, annak a céljait veszi célba. Vegyük például az atomenergiát: ez olyan energiafajta, amelynek hasznosítása sosem lehet igazán demokratikus. Éppen ezért az összeegyeztethetetlen azzal a demokratikus energiarendszerrel, amelyre vágyunk. El kell döntenünk, hogy miként nézzenek majd ki városaink és tájaink. Amikor nemet mondunk bizonyos technológiákra, nem általában véve a fejlődést ellenezzük. Ellenkezőleg: mi akarjuk eldönteni, hogy milyen fajta fejlődésre vágyunk. A technológia eszköz – nem cél. A kiválasztott technológia közös döntésünk eredménye kell hogy legyen, mert összefügg azzal, hogy milyen társadalomban kívánunk élni.

Bár az üvegházhatású gázok zöme konkrét technológiai módszerek hatására kerül a légkörbe és melegítik azt, nem elegendő, ha csupán felcseréljük őket más műszaki megoldásokkal. Felül kell vizsgálnunk az azokat alkalmazó és fenntartó társadalmi rendszert is – hiszen olyan rendszerről van szó, amely szünet nélküli gazdasági növekedésen és a bármi áron való profiton nyugszik. A sürgető energiai szerkezetváltásnak mindenképpen része lesz számos technológiai változás és bizonyára hasznosítunk majd sok izgalmas új műszaki megoldást is. Prioritás kell azonban kapnia a társadalmi és gazdasági intézmények változásának.

Akkor tehát milyen változást akarunk? Átmenetet az emberek által irányított, valóban tiszta és megújuló energiaforrásokon alapuló, anyag- és energiatakarékos energiarendszerre. Olyan társadalom a fenntartható és élhető, amely nem károsítja bolygónk élő rendszereit, de egyszersmind tisztességes életet nyújt minden földlakónak. Erre önmagában a technológia képtelen – ehhez tudatos emberek kritikus tömege kell. Csatlakozol?

A cikk forrása: Fiatal Föld Barátai, http://www.foeeurope.org/yfoee  Fordította: Sellei Iván, adaptálta-szerkesztette: Botár Alexa

Képek forrása: http://www.foeeurope.org/yfoee

A cikk-sorozat 1. része itt:

http://mtvsz.blog.hu/2015/12/07/teveszmek_a_klimavaltozasrol_1_ez_az_egesz_csak_kina_es_india_hibaja

2. része itt:

http://mtvsz.blog.hu/2015/12/10/teveszmek_a_klimavaltozasrol_1_a_nagyvallalatok_a_megoldas_reszei

3. része itt:

http://mtvsz.blog.hu/2015/12/14/teveszmek_a_klimavaltozasrol_nr_3_az_eu_a_valtozasok_ellovasa