A téveszme
Amikor a hírekben az ENSZ éves klímakonferenciáinak (COP) sikertelenségéről írnak, azért gyakran a fejlődő országokat hibáztatják, főleg a jelenleg gyorsan fejlődőket, az úgynevezett „feltörekvő” piacokat (Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát – a BRICS-országokat).
Rendre felbukkan a fordulat: a klímakonferencia sikerét „Kína és India akadályozta meg”. A hírekben a gyorsan fejlődő országok nem hajlandóak felelősen viselkedni, nem látják be, hogy mennyire szennyezőek. Másokat hibáztatnak, miközben úgy szennyezik a környezetet, mint hajdan a fejlett országok. Azt is halljuk, hogy bár az problémás, hogy a gazdag országok évtizedeken át szennyezték a környezetet, most ezzel az egyenlőtlenséggel semmiképpen sem szabad törődni, hiszen a Föld szükséghelyzetben van.
A fejlődő országok a hírekben látszólag egyáltalán nem együttműködőek és azzal, hogy egyre csak a gazdag, fejlett országok történelmi felelősségét hangsúlyozzák, "a haladás kerékkötői". A klímaváltozás terheinek igazságos megosztásáról szóló tárgyalások "miattuk siklanak ki".
Az alábbiakban kísérletet teszünk a különböző egyszerűsítő megfogalmazások, torzítások tisztázására és a képmutató magatartás leleplezésére.
- Miért fontos a történelmi felelősség tisztázása?
Az iparosodott, fejlett országok felelőssége az éghajlatváltozásban vitathatatlan. Történelmi távlatban egyértelmű, hogy a gazdag országokból származik az összes fosszilis üzemanyag-égetésből származó szén-dioxid mintegy 80 százaléka (lásd alább az erre vonatkozó térképet). E szén-dioxid mennyiség évszázadokon át a légkörben marad. Megállapítható tehát, hogy az a gázmennyiség, amely ma melegíti a légkört, mintegy 80 százalékban az északi félteke országaiból származik. Mivel az üvegházhatású gázok ennyire hosszú időn át a légkörben maradnak, még az ipari forradalom utáni több mint kétszáz évvel is indokolt történelmi felelősségről beszélni.
Azt is érdemes hangsúlyoznunk, hogy az utóbbi ötszáz esztendőben európai országok erőltették a világ többi részére az éghajlatváltozás fő kiváltó okát: a Föld erőforrásait ki- és túlhasználó gazdasági modellt. Ehhez hol kisebb, hol nagyobb mértékben erőszakos eszközöket alkalmaztak: gyarmatosítást, szerkezeti átalakítást, szabadkereskedelmi egyezményeket… Így kijelenthető, hogy a fejlett országok kétszeresen is történelmi felelősséget viselnek.
A gazdag országok rengeteget nyertek ebből a gazdasági modellből, ugyanakkor hajlamosak elbagatellizálni ez irányú történelmi felelősségüket. Ez a nem elégséges kibocsátás-csökkentési vállalásaikból is látszik. Egyenlő elbírálást várnak el a fejlődőkkel - ez így egyszerűen nem fair, nem igazságos.
- Országos kibocsátási adatok szembeállítva az egy főre jutókkal
Amikor mi, európaiak Kínát és Indiát hibáztatjuk, hogy e két ország milyen mértékben szennyezi a légkört ma, akkor az országos kibocsátási adatokra és nem az egy főre vonatkozókra figyelünk. A szén-dioxid lábnyom ezen értékelése jelentős különbségéket elfed: bár Kína összességében mára több szén-dioxidot bocsát ki, mint az Egyesült Államok, az egy főre jutó kínai kibocsátás két és félszer kisebb, mint az amerikai.
Semmi értelme az egyes országok kibocsátási értékeit összehasonlítani, ha figyelmen kívül hagyjuk a lakosság nagyságát.
Ha össze kívánjuk hasonlítani a szén-dioxid-kibocsátás országos és az egy főre jutó adatait, kattintsunk szén-dioxid atlaszra.
- Miként exportálnak a fejlett országok rejtett kibocsátást?
Amikor Kína kibocsátási adatait szajkózzák, megfeledkeznek egy fontos tényezőről, mégpedig arról, hogy mára Kína vált a „világ műhelyévé”. A globalizáció és a széleskörű termelés-kihelyezés nyomán manapság a déli félteke országai termelik jelentős részét annak, amit az északi féltekén élők fogyasztanak el. Mivel az egyes országok szén-dioxid lábnyoma kiszámításakor ezt nem veszik figyelembe, az adatok torzulnak: e számítási mód mesterségesen emeli a déli félteke országainak kibocsátási adatait és csökkenti az északiakét. Az alábbi térkép azt mutatja, hogy valójában Kína, Oroszország, Szaúd-Arábia, India és Dél-Afrika szén-dioxid lábnyomának jelentős részét az Egyesült Államokéhoz, az Egyesült Királyságéhoz, Németországéhoz, Franciaországéhoz, Olaszországéhoz… stb. kellene hozzáadni.
A témával foglalkozó (francia nyelvű) tanulmány itt olvasható.
- A hírek sokszor kettős mércét alkalmaznak a fejlődőkre és a fejlettekre
A téveszme nyomán rejtve maradnak azok az óriási erőfeszítések is, amelyeket a fejlődő országok tesznek a megújuló energiaforrások fejlesztéséért.
Az alábbi ábra például azt mutatja meg, hogy valójában Kína világelső a megújuló energiaforrások beruházásaiban. Néhány éve e téren az európai országok még védővámokat és más protekcionista intézkedéseket is hoztak attól tartva, hogy a kínai áruk elárasztják piacaikat… mindeközben a feltörekvő országok igyekezetét kisebbítették.
Ha összehasonlítjuk a fejlődő országok és a fejlett országok vállalásait, a fejlődők klímapolitikailag ambiciózusabbak és súlyukhoz képest jobban kiveszik a részüket a globális erőfeszítésekből. Jól mutatják ezt a közelmúltban tett klímavédelmi vállalásaik. A Civil Társadalmi Szemle (Civil Society review) oldalán számítások láthatók arról, hogy mi tekinthető egy-egy ország méltányos vállalásának, figyelembe véve a kibocsátásra vonatkozó történelmi felelősségüket, kapacitásukat és a fenntartható fejlődéshez való jogukat. Az alábbi térkép tanúsága szerint a fejlett országok kevesebbet tesznek a környezetért, mint ami megalapozott számítások és a méltányosság alapján kötelességük lenne. Ugyanakkor a fejlődő országok fokozzák erőfeszítéseiket, sőt sokszor többet vállalnak, mint ami reálisan elvárható lenne tőlük. Megállapítható, hogy ha a vállalások a jelenlegi szinten maradnak, akkor elkerülhetetlennek tűnik a klímaváltozás katasztrofálissá válása, valamint az is, hogy a gazdag, fejlett országok kevesebbet vállalnak, mint amennyi méltányosan elvárható lenne tőlük.
Ha többre vagy kíváncsi arról, hogy mennyi lenne az egyes országok méltányos szerepvállalása, kattints erre a linkre. A klíma-igazságosság alapján Magyarországon a mainak maximum kétharmada, kb. 42 millió tonna üvegházgáz kellene legyen a hazai szintű üvegházgáz-kibocsátása 2030-ra.
A fejlődő országok fokozott aktivitását részben az is magyarázza, hogy az éghajlatváltozás főleg őket sújtja jelenleg is és a jövőben is. A fenti térképről az is kiolvasható, hogy az éghajlatváltozás éppen azokat az országokban okozza majd a legnagyobb károkat, amelyek a legkevésbé okozták azt. Ezért mondhatjuk, hogy az éghajlatváltozás következményei igazságtalanok.
A hírek sokszor abban is kettős mércét alkalmaznak, hogy a légszennyezést rendszeresen Kína gondjaként tálalják, holott ez világszerte probléma. 2014 márciusában például több napon át Párizs volt a világ legszennyezettebb légkörű városa. Legutóbb 2015 novemberében a budapesti levegő szennyezettsége több napig az egészségügyi határérték háromszorosa volt. Bár akkor a francia és magyar politikusok is csak késve és gyengén reagáltak a szükséghelyzetre, a hírek továbbra is úgy írnak Kínáról, mint ahol a politika a kisujját sem mozdítja.
Az utóbbi években figyelemre méltó, ahogyan a nemzetközi sajtó ír Kína gazdasági növekedésének mérséklődéséről – amely hatással van az egész világgazdaságra. Ahol gyorsul a gazdasági növekedés, ott az általános nem teljes GDP - kibocsátás szétválás miatt várhatóan nő az üvegházhatású gázok kibocsátása. Mivel a fejlett országokban sem valósult meg a teljes szétválás, Kínától pláne nehéz ezt elvárni.
- Elhallgatják, hogy a fejlődő országokban is milyen sokan tesznek a klímavédelemért
A hírekben a fejlődő országokból látszólag hiányzik a kezdeményezőkészség az energia-átmenet irányába. Pedig náluk is sok fenntartható energia-kezdeményezés működik mind helyi, mind országos szinten.
A fejlődő országokban évtizedek óta a bőrükön érzik az éghajlatváltozás és az egyéb környezeti károk hatásait. Éppen ezért erős civil mozgalmak alakultak ki, amelyek változást követelnek hazájuk vezetőitől. Kínában például számos városban tiltakoznak a lakosok az erős légszennyezés miatt és rengeteg energiatakarékossági és megújuló energiás kezdeményezést indítottak. Indiában helyi csoportok küzdenek a szénbányászat és szénfeldolgozók környezetszennyezése, továbbá az erdők irtása miatt. Algériában pedig a helyi lakosoknak több helyen sikerült megakadályozni a környezetet és helyi lakosságot veszélyeztető, hidraulikus repesztéses palagáz-kitermelés beindítását. Itt fejlődő országokbeli közösségi energia kezdeményezésekről is olvashatsz, amivel elősegítik az energia-átmenetet.
Ezek a helyi közösségi fellépések hazájuknak alternatív fejlődési modelleket kínálnak. Vajon miért hallunk róluk olyan ritkán?
- Kik akadályozzák valójában az ENSZ klímatárgyalásokat?
Nézőpont kérdése, hogy mely országokat tesznek felelőssé az ENSZ klímakonferenciái egy helyben topogásáért. Ki-ki másként magyarázza, hogy lehet az, hogy több mint húszéves tárgyalássorozat sem volt képes áttörést hozni.
Ami azonban tény: ritkán hallani azokról a különböző módszerekről, amelyekkel egyes fejlett országok élnek, hogy megosszák az egyes országcsoportokat és megakasszák a tárgyalásokat. Amikor például az Egyesült Államok nem hajlandó ratifikálni a Kiotói Jegyzőkönyvet, Kanada nem tartja be vállalásait, Japán visszakozik korábbi ígéreteitől és Európa nem hajlandó többet tenni azért, hogy az energia-átmenet valóban eredményes legyen; amikor a fejlett országok nem teljesítik a Zöld Klíma Alapnak tett ígéreteiket; amikor azzal az ürüggyel javasolnak az országok történelmi felelősségét figyelmen kívül hagyó megállapodásokat, hogy – úgymond – „ma más idők járnak”, és gazdag, fejlett országok a terhek megosztásáról szónokolnak, miközben a hasznot maguk seperték be – nos, akkor valójában ki akadályozza a tárgyalások sikerét?
Összefoglalva
Teendője mindegyik országnak akad bőven, de az egyes országoknak nem azonos a felelőssége. Miközben a fejlett országok zöme passzív, a helyzet súlyosságára hivatkozva azt várják, hogy a fejlődő országok hagyják már abba a méltányos teherviselés állandó felemlegetését. E magatartással a fejlett országok el akarják tüntetni történelmi felelősségüket, és megnehezítik a fejlődő országok számára, hogy megfelelően alkalmazkodhassanak a klímaváltozáshoz és átállhassanak a energiatakarékos, megújuló energiaforrás-alapú gazdaságra. Ugyanis a fejlett országok pénzügyi, kapacitás-építési és technológiai együttműködése nélkül a fejlődő országok nem képesek erre.
Nem vált be az, hogy alulról építkezővé (bottom-up) tegyék ENSZ klímaváltozási tárgyalási sorozatát. Arra van szükség, hogy méltányossá tegyük a Föld szén-dioxid-háztartását (carbon budget), vagyis az egyes országok között igazságos módon osszuk fel a még kibocsátható szén-dioxid mennyiségét. Egy ilyen – méltányosan kialakított – felülről lefelé építkező (top-down) mechanizmus olyan keretet biztosítana, amelyben a gazdag fejlett országok járnának elől, a fejlődő országok pénzügyi és technológiai-kapacitási segítséget kapnának energia-gazdaságuk átalakításához. Ha mindez megvalósulna, nos, csak akkor beszélhetnénk igazságos klímapolitikáról.
A cikk alapja, forrása: Fiatal Föld Barátai, http://www.foeeurope.org/yfoee Fordította: Sellei Iván
A képek forrása: http://www.foeeurope.org/yfoee, utolsó rajz: Rustam Vania (c)
Kövess minket a 
Olvass minket a 