Trójai egyezmények: egyre aggasztóbb a kép

Írta fidusz , 2015. január 08. 18:46 , 3 hozzászólás

Címkék: globalizáció petíció szabadkereskedelem génpiszka élelmiszer-önrendelkezés TTIP NAFTA CETA StopTTIP

Több mint 1,2 millió aláírás a „trójai” egyezmények ellen. Kanadának már 171,5 millió dollárjába került az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény. Egy független gazdasági elemzés szerint a TTIP Európában 600 ezer munkahely megszűnéséhez, valamint a gazdaság visszaeséshez vezethet. Az amerikai CIEL tanulmánya szerint a TTIP a növényvédő szerek felhasználásának növekedését vonja maga után, és veszélybe sodorja az évente több tízmilliárd dolláros forgalmat jelentő bioélelmiszerek ágazatát.

Közel fél éve nem írtunk már a készülő EU-USA szabadkereskedelmi egyezményről (TTIP), pedig elég sok minden történt az elmúlt hónapok során. Ideje felvázolni az azóta lezajlott dolgokat, napvilágra került híreket, tanulmányokat.

Júliusban lezárult a TTIP részét képező befektető-állam vitarendezési mechanizmus (ISDS) európai társadalmi vitája, amelynek során – eddig példa nélküli módon – több mint 150 ezren mondtak véleményt. A többség természetesen azt mondta, hogy nem kér az ISDS-ből, nem szeretné, ha magáncégek beperelhessenek demokratikus kormányokat abban az esetben, ha az állampolgárok egészségét vagy a környezetünket védő intézkedések esetleg sértenék a multik érdekeit.

 

degucht_1.jpg

· 4 trackback

Gigabányák Mongóliában - európai közpénzekből, de nem európai standardok szerint működnek

Írta MTVSZ_Alexa , 2014. december 19. 11:54 , Hozzászólsz?

Címkék: EBRD Mongólia Bankfigyelő kitermelőipar bányaprojekt környezeti-társadalmi károk

 

Az út porától megbetegedett állatok, a téli szálláshelyek és vízvételi helyek tönkremenése – a Tayan Nuur vasbánya Mongóliában nagyon megnehezítette a helyi őslakos nomád pásztorcsaládok életét a Gobi Altai hegyekben. Ez sajnos még nem kirívó hatás a környéki bányaprojekteknél, azonban az már igen, hogy a bányatulajdonos Altain Khuder cég állandóan fenyegeti a lakosokat, és amikor a lakosok panaszt nyújtottak be a bánya szennyezései miatt, a cég beperelte őket hitelrontás miatt és hogy „károsítani akarták a cég üzleti érdekeit.”

 15006463776_34af2ddffb_z.jpg

Élhetőbb világ: tematikus napon közreműködtünk a Tilos Rádión

Írta kingako , 2014. október 16. 20:50 , Hozzászólsz?

Címkék: tilos rádió közösségi energia

Szeptember 22-én, az autómentes napon Élhetőbb világ címmel tematikus napot szerveztünk a Tilos Rádió műsorkészítőivel. Az alábbiakban kicsit bővebb információt és linkeket találhattok az elhangzottakról.

5 érdekes szempont az európai-orosz gázjátszmához

Írta MTVSZ_Alexa , 2014. július 11. 21:05 , 8 hozzászólás

Címkék: gáz energia energiabiztonság palagáz EIB EBRD

 

Ellátható Európa biztonságosan gázzal, és ha igen, hogyan és milyen áron? Hogyan áll az európai-orosz gáz-játszma, mit veszíthet, mit nyerhet Európa az újabb gázvezetékekkel? Mennyire lehet függetlenedni az orosz importtól? A gázkérdésről és szerepéről az energiabiztonságban sokan sokszor írtak már. Most a Bankfigyelő Hálózat és partnerei szakmai anyagai alapján 5 pontban foglaljuk össze az eddig alig említett érdekes szempontokat, belevéve az elmúlt hét eseményeit is. Ha kíváncsi vagy, melyek a fő gáz-dilemmák és mennyire vannak az oroszok a spájzban, olvass tovább!

 Pipeline-bankwatch.png                                                                  A BTC-gázvezeték építése. Kép: Bankfigyelő Hálózat.

A jövő kiárusítása? – Az EU-USA szabad kereskedelmi tárgyalások veszélyei

Írta fidusz , 2014. július 03. 16:26 , 4 hozzászólás

Címkék: aktivizálódj szabadkereskedelem génpiszka élelmiszer-önrendelkezés TTIP

Az EU és az Egyesült Államok között formálódó szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) veszélybe sodorhatja többek között hazánk génmódosítás-mentességét, ránk szabadíthat egészségkárosító vegyszereket, hormonkezelt marhahúsokat, kikényszerítheti a verespataki aranybánya megépítését, alááshatja az éghajlatvédelmi törekvéseket és a helyi élelmiszerek felhasználását. A mellékelt írás a június 25-i GMO-Kerekasztalon elhangzott előadásom írásos változata.

TTIP_Bxl_1388.jpg

Elképesztő Európa energiabizonytalansága

Írta MTVSZ_Alexa , 2014. június 20. 15:41 , 16 hozzászólás

Címkék: energia energiatakarékosság energiabiztonság EU MTVSZ

 

Ha megkérdezünk egy „átlagos” európai döntéshozót, hogy mit ért energiabiztonság alatt, akkor várhatóan azt válaszolja, hogy elsősorban az orosz fosszilis tüzelőanyag-importtól való függőség csökkentését, hiszen lássuk csak az ukrán krízist és a gázcsapok el-elzárását! Más megkérdezettek a fosszilis energiafüggőség csökkentését, a tiszta és biztonságos energiához való egyenlő hozzáférés biztosítását, az import helyett a hazai energiaforrásokra való támaszkodást említenék.

FOE8.jpg

MTVSZ blog

A Magyar Természetvédõk Szövetsége (MTVSZ) blogbejegyzései.

Hozzászólások

Címkék

#10YearPhone (1) 1% (1) 7tévhit klímaváltozásról (1) Áder János (1) adócsalás (2) adóelkerülés (1) adóigazságosság (3) adományozás (1) adóparadicsomok (2) Ág (1) Agent Orange (1) agroökológia (12) agroüzemanyagok (3) Agua Zarca (1) airport (1) ajánló (1) akció (5) akciónk (2) aktivizálódj (38) aláírásgyűjtés (5) Álló szikla (1) alma (1) arany (1) aranybánya (2) atom (4) atomerőmű (5) Aurul (3) Ausztria (1) autóipar (2) autómentes nap (1) A fák titkos élete (1) A természet jelbeszéde (1) A természet rejtett hálózata (1) Bankfigyelő (5) bankok (3) bánya (9) bányaprojekt (3) bányászat (3) Baranya (1) barátai (1) Bayer (1) BAZ (1) Belgium (2) beporzók (18) Berlin (1) Berta Cáceres (2) BindingTreaty (8) biodiverzitás (5) biogazdálkodás (1) biokert (2) biológiaisokféleség (1) biomassza (3) bólintsrá (1) borsod fejlesztéséért (6) börzsőny (1) Budapest (1) büntetlenül (5) cambo (1) Cambridge (1) cancún (20) CAN LIFE (1) CCGT (1) CDE EUKI (1) CETA (12) Chevron (1) chillout (1) cián (4) ciánszennyezés (4) Ciolos (1) ClimAct (1) cobenefits (1) cop16 (20) cop17 durban (5) cop18 doha (3) cop19 varsó (1) cop21 Párizs (1) COP21 Párizs (8) cop23 (1) COP24 (1) COP26 (3) corporate capture (1) croissant (1) csarna völgy (1) cseh (1) cselekedj (4) cseresznye (1) csernobil (2) cunami (1) DavidAttenborough (1) Davos (1) demokrácia (1) Derekegyház (1) dieselgate (1) dió (1) divestment (1) dohányipar (1) e-Figyelő (1) EBRD (4) eFigyelő (1) EFSA (1) egészség (2) égetés (1) éghajlat (4) éghajlatváltozás (50) éghajlatvédelem (12) éghajlatvédelmi törvémy (1) egyeztetés (1) EgyüttAMásfélfokért (1) EIB EBRD (2) élelmiszer-önrendelkezés (24) élelmiszerbiztonság (1) élelmiszer önrendelkezés (1) életigenlő (10) életigenlők (1) életigenlőkaláka (7) életmód (4) ellenállás (1) élménybeszámoló (1) elosztó (1) Elosztó (1) előválasztás (1) emberiség elleni bűntett (1) emberi jogok (3) endokrin (1) energia (49) energiaár (4) energiaátmenet (19) energiabiztonság (10) energiahatékony (1) energiahatékonyság (8) energiapolitika (6) energiaszegénység (7) energiatakarékosság (25) energiatudatosság (11) Energia CHarta (1) energia demokrácia (2) energia kutatás (1) ENSSER (1) ENSZ (5) épület (1) erdő (2) erdőkertek (1) eredményhirdetés (1) erkölcs (1) értékelés (6) értékrendszer (1) esőerdők (1) EU (11) európa (1) Európai Bíróság (3) Európai Bizottság (4) Európai Parlament (5) európai polgári kezdeményezés (3) Európai Unió (4) eu elnökség (1) eu költségvetés (3) fa (1) falusi önkormányzatok (1) fejlesztés-finanszírozás (1) fejlődő országok (1) fekete kígyó (4) felmérés (1) felújítás (6) felvonulás (1) fenntarthatóság (7) fenntartható vidékfejlesztés (1) fesztivál (1) fiatal föld barátai (4) film (2) foe (2) foehu (1) fogyasztás (10) föld (2) földbarátai (1) földgáz (1) földhő (1) földrengés (2) földspekuláció (1) földszerzés (1) földtörvény (1) földzsákmánylás (7) Föld Barátai (14) föld barátai (27) föld napja (1) folyószabályozás (1) fórum (1) fosszilisberuházás (2) fotó (1) friendsoftheearth (1) Fukuoka (1) fukusima (2) fűszernövények (2) fűtés (6) Gaia könnycseppjei (1) GameOn (1) Game over (1) gáz (8) gazdasági (1) gázerőmű (1) gázkivezetés (4) gázvezeték (4) Genf (3) génmanipuláció (3) génmódosítás (6) génpiszka (19) glasgow (3) glifozát (6) globális akciónap (1) globalizáció (13) GMO (4) GMO-Kerekasztal (1) gólya (1) gömörszőlős (1) Green-Go (1) greenrecovery (1) gyógyászat (1) gyógynövények (2) gyomirtó (5) gyulaiiván (2) gyümölcsészet (2) gyümölcsfa (1) hajtóerők (1) hatásvizsgálat (1) háztartás (6) hellókarácsony (1) helyi hős (1) helyreállítás (2) Heves (1) hitel (2) Hófehérke (1) Hollandia (1) Honduras (1) honlapajánló (2) hosszú élettartam (1) hulladék (2) hülyeség kora (1) IARC (2) ICS (3) ifjúsági program (1) igazságosátmenet (1) igazságosság (2) Impossible Burger (1) ingyenhitel (1) írd alá (13) ISDS (14) itt az idő (1) japán (1) járulékoshaszon (1) javíthatóság (1) jelentés (3) jó példák (1) just transition (10) kaláka (1) Kalifornia (1) kályha (2) Karácsony Gergely (1) karbonsemleges (3) Karl Bär (1) kártevő (1) katasztrófa (2) katonaság (1) Katowice (1) kazán (1) Ken Saro-Wiwa (1) képek (4) kert (3) kertészet (2) késés (1) kiadvány (1) kibocsátás (2) Kína (1) Kishantos (3) kiskert (3) kitermelőipar (1) klíma (9) Klímacsúcs (1) klímahét (5) klímaper (1) klímapolitika (36) klímasemlegesség (6) klímatörvény (5) klímavédelem (7) klíma igazságoság (6) klórozott csirke (1) költségek (4) konferencia (23) konyha (1) könyv (2) könyvajánló (1) konzultáció (1) kőolaj (3) környezeti-társadalmi károk (1) korrupció (1) közmeghallgatás (1) közösségépítés (10) közösségi energia (18) közösségi kert (1) kukorica (1) kutatás (2) lakosság (4) land grab (7) Lechner Judit (1) légszennyezés (3) lengyel (1) levegő (1) levegőminőség (1) levél (2) lignit (5) lobbi (1) luxleaks (1) magvetés (2) MakeICTfair (2) Malmström (2) marco jelenti (19) Mátrai Erőmű (1) Megnette (1) megújuló energia (14) méhek (18) méhlegelő (1) méltányosátállás (2) mérés (1) Merkel (1) mese (1) metán (2) mező (1) mezőgazdaság (3) MFB (1) MIC (1) millenniumi celok (2) mintaprojekt (1) Miskolc (2) Mongólia (1) Monsanto (4) Monsanto Tibunal (1) mtvsz (3) MTVSZ (26) műhús (1) multik (3) NAFTA (2) napelem (4) naperőmű (2) Natura2000 (1) nemzetek feletti vállalatok (3) nemzeti parkok (1) nemzetközi egyezmény (4) Nemzetközi Energiaügynökség (1) Netflix (1) Nigéria (3) Nnimmo Bassey (1) no2ISDS (2) növények (1) növénytermesztés (3) növényvédőszerek (10) no gmo (1) nyári tábor (1) nyeleni europe forum (1) nyersanyagok (1) nyílt (1) offsetting (1) ogoni törzs (1) ökocídium (1) ökofilmklub (1) ökológiai lábnyom (1) ökológiai válság (1) ökolokalizmus (1) okostelefon (1) olajpálma (1) olajszennyezés (4) olajvezeték (3) Olaszország (1) olkiluoto 3 (1) OLP (1) olvasókör (1) önkénteseink (2) önrendelkezés (3) orgona (1) Otthon Melege (2) Paks (1) palagáz (3) pálmaolaj (1) pályázat (7) panasz (1) Párizsi Megállapodás (2) pénz (3) pénzmosás (1) PeoplesBudget (1) permakultúra (5) Peter Wohlleben (1) petíció (36) Philip Morris (1) PM (2) polgármester (1) pottyondyákos (1) Pozsony (1) program (1) programajánló (2) pro natura svájc (1) radioaktív (2) rákkeltő (2) reaktor (3) regionális fejleztés (2) rekultiváció (1) reménysugár (1) rendszerszintű változás (3) reptér (1) rezsicsökkentés (1) riadólánc (1) RightToRepair (1) Rio+20 (1) romániai ősz (1) Roundup (2) rovarok (1) Rovar Atlasz (1) Sandisk (1) SDG (1) Seattle (1) Seralini (1) shell (1) Shell (4) Sigmar Gabriel (2) SLAPP (1) Slow Food (1) sóder (1) Spark (1) SparkAChange (1) SSD (1) Standing Rock (4) StopISDS (2) StopTTIP (20) Stop Corporate Impunity (4) strukturális alapok (2) sugárzás (2) system change (2) szabadkereskedelem (26) szállópor (1) szalmaépítészet (4) szavazás (2) szelence (1) szén (1) szénerőmű (6) szénkivezetés (11) szénmentesítés (2) szennyezés (2) szénrégió (7) szilárdtüzelés (2) szmog (1) szociális (1) szója (1) szökőár (1) szólásszabadság (1) szolidáris (1) szörp (1) tájfajták (2) talaj (1) talajpusztulás (2) tanulmány (1) tanulmányút (1) távhő (1) technológia (1) termelő-fogyasztó (1) természetes (1) természetesgyümölcsészet (2) természetvédelem (6) termőföld (7) terv (2) tervezett elavulás (3) tévutak (4) tilos rádió (1) tippek (5) tisza (1) TogetherFor1point5 (1) toma jelenti (2) törpék (1) TrumDeal (1) Trump (4) TTIP (23) TTIPkedd (1) TTIPleaks (1) TTIPtrump (1) TTIPtuesday (1) tüntetés (4) tűzifa (3) UBS (1) ühg-kibocsátás (2) Umweltinstitu München (1) UNESCO (2) uniósforrás (1) UNtreaty (2) USA (2) vadvirágok (1) vadvirágos rét (2) Vallónia (1) válság (2) Vandana Shiva (1) védett fajok (2) vegyianyagok (9) vélemény (1) vendégcikk (3) vér (1) Verespatak (6) vers (2) verseny (2) vetélkedő (1) vetőmagok (1) vetőmagszennyezés (1) videó (1) video (10) Viktor Frankl (1) világbank (2) világörökség (2) virág (2) virágbomba (1) virágok (1) víz (2) vízgazdálkodás (1) vízierőmű (2) víztúlfogyasztás (1) VWgate (1) Western Digital (1) WHO (2) WTO (1) zaj (1) zöldhelyreállítás (1) Zöld Kapcsolat Egyesület (2)

Közösség

Kövess minket a Facebookon!

Olvass minket a Twitteren!

süti beállítások módosítása