Nem szokványos alakja az MTVSZ csapatának. Az Elnökség munkájában egyéni tagként vesz részt, a szakértői munkát fogja össze. Tanult, kutatott és tanított a Kertészeti Egyetemen, később akadémiai doktori címet szerzett. Igazán akkor volt elemében, ha tudását másokkal megoszthatta. Nagyon sok előadást tartott civileknek. Lelkesen készített átfogó terveket, stratégiákat. 2009 tavaszán minisztériumi vezetőként vett részt a Stratégák gúzsba kötve című beszélgetésen a HuMuSzban. Ironikusan azt mondhatnánk, Erzsi egész életét ez a cím írja le. De nem adja fel.

Az interjút Gadó György készítette.

Mi a foglalkozásod? Környezetpolitikus, kutató, tájépítész, esetleg zöld mozgalmár? Melyiket vállalod legszívesebben?

Egy ügyet szolgálok különböző módokon. Hiszek abban, hogy életünk során különböző tapasztalatokat kell szerezni, különböző emberekkel kell együttműködni, hiszen akkor tudok jól dolgozni, ha mások motivációját is megértem. Az egyetem elvégzése után akadémiai ösztöndíjas voltam, tanítottam az egyetemen, a kertészetin vezettem is egy tanszéket. Az akkori intézetigazgatónk azzal kezdte a mondanivalóját, hogy „Tudod Erzsi, amikor innen nyugdíjba mész te is …”

Mennyi idős voltál akkor?

Mondjuk 27-28, és nem éreztem magam rosszul, de már akkor azt gondoltam, hogy az nem lehet, hogy egész életemet egy helyen töltsem, és a tanításon túl az legyen a legnagyobb gondom, hogy a következő elvárt publikációmhoz milyen témát rángassak elő. Azt gondoltam, hogy bele kell csapni az életbe, és az életben felvetődött problémákat kell az ott megszerzett tudásommal megoldani. Az akadémiai ösztöndíj nagy segítség volt. A tanulmányaim alatt mindent meg kellett tanulnom, amit mások leírtak, az ösztöndíj 3 éve alatt viszont mindent megkérdezhettem és megkérdőjelezhettem, márpedig a kérdezés az egyik legfontosabb dolog. A tájökológia akkor formálódott, nekem mégis sikerült magabiztosságot szereznem ezen a területen. Ez nekem egy életre muníciót adott. Meg kellett értenem, hogy ha egy rendszerben valamit megváltoztatok, annak milyen következményei lehetnek.

Na, és akkor az ösztöndíj után tényleg váltottál?

Igen, elmentem dolgozni egy konzultáns szervezethez, az ÖKO Rt-hez. Ez volt az a szép időszak, amikor a rendszerváltás után kiépült a magyar környezetpolitika, és szinte minden olyan munkában részt vehettem, ami ezt megalapozta. Ilyen volt a Nemzeti Környezetvédelmi Program készítése, környezeti hatásvizsgálatok és megvalósíthatósági tanulmányok írása vagy az EU-csatlakozáshoz szükséges környezetpolitikai feltételek végiggondolása. Ezekből rengeteget lehetett tanulni, nagyon sok nemzetközi ismeretet összeszedtem.

Sokáig azért itt sem állapodtál meg?

Dehogynem, 10 évet töltöttem az ÖKO-nál, az azért hosszú idő. Még akkor sem akartam továbblépni, de volt egy kormányváltás, és a következő Nemzeti Környezetvédelmi Programok készítésekor kiderült, hogy kapacitáshiánnyal küzdenek. Igaz, hogy megfogadtam, hogy soha nem fogok Minisztériumban dolgozni, mégis átcsábítottak. Ez csak azért sikerülhetett, mert olyan emberek hívtak munkatársnak, akiket régóta jól ismertem és így vagy úgy már dolgoztam is velük. Faragó Tiborról, Schmuck Erzsiről és Haraszthy Laciról van szó. Tulajdonképpen az sem volt ellenemre, hogy miközben fontos ügyet szolgálok, a környezetpolitikai munkának ezt az ágát is megismerjem. A Stratégiai Főosztály főosztályvezetője lettem, szinte mindennel foglalkoztam, ami a környezetüggyel valahogy összefügg. Mi alkothattunk meg számos stratégiát, programot, beleszólhattam a területfejlesztéstől a vízgazdálkodáson át az agráriumig számos terület tervezésébe. Kicsit szerényebben azt mondhatom, hogy környezetvédelmi konyhamalac lettem. A csapat hihetetlenül jó volt, azóta is tartjuk a kapcsolatot, összejárunk. Ez az életszakaszom is 10 évig tartott. Közben engem személyesen többször megválasztottak a Koppenhágában működő Európai Környezetvédelmi Ügynökség alelnökének.

Elég magas szakmai pozícióban voltál, gondolom, ahogy Magyarországon történni szokott, ennek a korszakodnak a kormányváltás vetett véget.

Hát igen, jött a FIDESZ-kormány, de nem küldtek el azonnal. A 2011-es EU-elnökség időszakában még nagy szükség volt ránk, aztán a környezetügy egyre jelentéktelenebbé vált. A Környezetvédelmi Minisztérium belesimult az agrártárca földszintjébe, vagy inkább alagsorába. Annyit sikerült elérni, hogy mi a főosztályommal Ángyán Józsefhez kerültünk. Láttuk, hogy a kormánynak nincsenek természetvédelmi céljai, de úgy gondoltuk, hogy a vidékfejlesztéshez tudunk kapcsolódni, és Ángyán professzor személye garancia arra, hogy hasznosan tudunk majd dolgozni.

Ha Ángyán tanár úr mellett dolgoztál, akkor biztos vagyok benne, hogy megint egy hősiesen küzdő vesztes csapatba kerültél.

Pontosan így van, mindig sikerült kifognom ezeket a helyeket. Szokták mondani, hogy „Okos vagy, csak a magadhoz való eszed nincs meg.” Úgy látszik, én ilyen vagyok. Ángyán professzorral és csapatával mindenesetre élmény volt dolgozni. Sokak bevonásával elkészült a vidékfejlesztési stratégia. Ezt ünnepélyes keretek között Orbán Viktor részvételével elfogadták, aztán egy hónap múlva Ángyánt kirúgták. Ebből következett, hogy a korábbi KvVM-es főosztályvezetőket is kisöpörték. Vicces volt, hogy engem a működési hiányosságok miatt csak 3 hónap múlva tettek lapátra. Épp Koppenhágában voltam, mikor kézbesíteni akarták a felmondást, a kollegáim meg visszaküldték, hogy ez nyilván valami tévedés. Az értesítés 3 hónapig kerengett az épületben, aztán mikor kiderült a hiba, szinte az egész Humánpolitikai Főosztály kiszállt, hogy személyesen átadják. Ők jobban szégyellték magukat, mint amennyire nekem ez fájdalmas volt. Tudtam, hogy a feladattal összeegyezhetetlen az én hitvallásom, gondolkodásmódom. Utólag értékelve, nekem jó volt, hogy akkor kirúgtak.

Ezután hol dolgoztál?

Volt egy kis kitérő, aztán országgyűlési képviselők hívtak, hogy környezeti ügyekben nagyon fontos volna a törvények előkészítését, javaslatok véleményezését, és ezzel az LMP munkáját segíteni. Nem voltam párttag, most sem vagyok, de azt láttam, hogy egyedül ennek a pártnak a portfóliójában van benne, hogy ökopolitikával akar foglalkozni, és igent mondtam. Most is itt dolgozom. Szakértő vagyok, rengeteg anyag van a számítógépemben, és óriási mennyiségben készítem a háttéranyagokat. Nem vagyok egy exhibicionista típus, szóval ez a munka megfelel az egyéniségemnek. Ha kötetbe rendeznénk a javaslatainkat, látszana, hogy vállalható dolgokat írtunk le. A megvalósulás persze egész más kérdés. A saját szempontomból ez a munka egy kicsit parkolópálya, mert mégiscsak frusztrál, hogy 2-3 éves munkával annyit sikerült elérnünk, hogy mondjuk egy-két disznóságot megakadályoztunk.

Ezek szerint különböző munkakörökben elég részletesen kidolgoztad azt a környezetstratégiát, ami ha megvalósulna, akkor más lenne a világ. De most lássuk az MTVSZ-t!

Ami az MTVSZ-t illeti, még akadémiai ösztöndíjasként találkoztam az IKT-val (Ifjúsági Környezetvédelmi Tanács), ami bizonyos szempontból az MTVSZ elődje volt. Az MTVSZ munkájában mindig egyéni tagként és önkéntesként vettem részt. Néhány év kihagyással az elnökségben is benne voltam és vagyok. A fizetett munkám mindig ugyanebben a témában, de egy másik szférában volt. Az MTVSZ a kezdetektől egy közösség volt. Az egyik legjobb, ami az életemben történt, hogy odakeveredtem a Szövetségbe. Itt közös ügyért dolgozunk, ez magyarázza, hogy évek alatt komoly barátságok alakultak ki. Nem mondom, hogy naponta összejárunk, de mindig ugyanott tudjuk folytatni, és ha kell, segítünk egymásnak. Nemcsak öregedtünk, de a szervezet evolúciója is határozottan megfigyelhető. Annak idején a fő téma a környezeti nevelés volt, a Szövinek nagyon nagy szerepe volt abban, hogy a környezeti nevelés Magyarországon intézményesült. Ebbe temérdek önkéntes munkát tettek bele a pedagógusaink. Ma már adott a tudás, csak hagyni kellene, hogy működjön. A másik ilyen vonal annak idején az aktív természetvédelem volt. Ebben például a Somogy Természetvédelmi Szervezet elérte, hogy saját tájvédelmi körzetet működtetnek, és több olyan tagszervezet is van, akiknek területeik vannak, és azokat fenntartják. A tevékenység ilyen résztémákból tevődött össze, aztán erre épült rá, hogy nem lehet sem környezeti nevelésben igazán eredményesnek lenni, sem védett területet fenntartani, ha nincs egy megfelelő és átfogó szakpolitikai irány. Ettől kezdve a Szövetség, különösen az Iroda, felvállalta, hogy megpróbál aktívan együttműködni a kormányzattal, a különböző ágazatokkal és más civilekkel annak érdekében, hogy létrehozza például a szükséges erdészeti politikát.

Furcsa lehetetett, mikor az MTVSZ veled, mint a kormányzat képviselőjével lépett kapcsolatba.

Volt ilyen, de én most gondolatban még ott tartok, hogy közvetlenül a rendszerváltás után az MTVSZ célja is az volt, hogy legyen jó környezetvédelmi törvényünk. Emlékszem, hogy véleményeztük a Sajó-féle változatot. Benne voltam abban a civil csapatban, amelyik Szegeden az országos találkozón erősen megkritizálta a készülő környezetvédelmi törvény tervezetét. Ennek még Erdey György, a Minisztérium jogi munkájának akkori vezetője is örült. Sikerült leegyszerűsítenünk a bonyolult jogászi közelítést. Ez a törvény még most is működik. Tehát a Szövetség folyamatosan az összefüggéseket és a hajtóerőket kezdte el keresni. Bennem is volt egy elmozdulás. Felismertem, hogy jó Nemzeti Környezetvédelmi Programot nem lehet írni, ha a társadalmi hajtóerők folyamatosan szembe mennek vele. Másképp megfogalmazva, az ágazati intézkedések csak maszatolások lehetnek, ha az alapvető hajtóerőket nem változtatjuk meg.

Az MTVSZ-nek milyen nagy témája volt még?

A háttérben kezdettől fogva a fenntarthatóság témája húzódott. Az is nagyon fontos, hogy a helyi kapcsolatok jelentősége nem csökkent, de folyamatosan épült az MTVSZ országos és nemzetközi kapcsolatrendszere. Ez az európai színtéren kezdődött, akkor, amikor Magyarország még messze nem volt tagja az Európai Uniónak. Aztán következett a csatlakozás témájának felkarolása, majd elmozdulás a globális ügyek felé. Schmuck Erzsi már az első Riói Konferencián ott volt, folyamatosan próbáltuk a közvéleménynek elmondani, hogy Magyarországnak miért fontos Rió. Olyan széles spektrumot fogott át a Szövetség, amely egy minisztérium portfólióját is kimeríti.

Nem túlzás ez kicsit? Hogy bírta és bírja ezt a Szövetség munkaerővel?

Jó, hát most nyilván kevesebb az alkalmazott, főleg vidéken. De az MTVSZ olyan emberi esernyőszervezet tudott maradni, amelyben a tagcsoportok nem azért vannak, hogy egy irodát eltartsanak. Az Iroda az egyrészt azért dolgozik, hogy a Szövetség a szakpolitikai szintéren hatékonyan tudjon működni, másfelől minden tudást és forrást visszaad a tagcsoportoknak. Közös kampányok vannak. Van egy klímakampány, de minden tagcsoport bekapcsolódhat, hogy helyi szinten is kampányoljon. Oda-vissza áramlik a tudás és a tapasztalat, mindkét fél előnyére. Az együttműködés a Szövetségben megvan, miközben szomorúan tapasztalatom, hogy ma ez Magyarországon ritkaságnak számít. Divatos kifejezés manapság a science– policy–society interface. Vagyis, hogy a tudomány, a szakpolitika és a társadalom között megfelelő kapcsolódás legyen. A cél az, hogy szóba álljanak egymással, értsék egymást, és közösen tudjanak valamit kitalálni. A Szövetség ezt már elég rég gyakorolja. Láng István professzor az Akadémia elnöke ebben kiváló partner volt. Művésze volt annak, hogy ha egy ügyet fontosnak tartott, azt úgy tudta eladni, hogy a partnere azt érezze, hogy ezt ő is így akarta. Stratégiai, taktikai dolgokban nagyon nagy volt! Nem véletlen, hogy ő az MTVSZ örökös elnöke.

Nyilván mikor én minisztériumi vezető voltam, akkor a minisztériummal is jó volt a kapcsolat. Évekig rendeztünk hol az Akadémián, hol a Parlamentben környezetpolitikai fórumsorozatot. A legégetőbb témák kerültek sorra. Így, hogy az Akadémia és a környezetvédelmi tárca is ott volt a kezdeményezők között, ez olyan szintre emelte fel az eseményt, hogy nem lehetett néhány civil jelentéktelen beszélgetésének tartani. Azt gondolom, hogy egy olyan missziót tölt be a Szövetség, amit sajnos ma más Magyarországon nem végez.

Milyennek látod az MTVSZ helyét a többi civil szervezet között?

Egyrészt nagyon fontos az országos találkozók elindítása és életben tartása. Ez a Szövi nélkül nem ment volna, és nem menne. Másrészt a nagy országos szervezetekkel is jó az együttműködés. Alakulhatott volna úgy is, hogy a WWF, a Magyar Madártani Szövetség és az MTVSZ rivalizálnak, hiszen részben hasonló forrásokból élnek. Mégis az a helyzet, hogy például az erdőtörvény vagy a vízgazdálkodás ügyében a 3 nagy szervezet most már hagyományosan közös állásfoglalást ad ki, és ezzel sújt ad annak a civilségnek, amit ma Magyarországon igyekeznek ellehetetleníteni.

Nem hibáztatlak ezért, de szinte túl szép, ahogy az MTVSZ-t értékeled. Ebben nyilván érzelmi elemek is vannak. Biztos olyanok is voltak a csapatban, akiktől tanulni tudtál.

Nagyon sok ilyen van! Gyulai Iván, Ilosvay Gyuri, az MME önállósulása előtti időszakból Haraszthy Laci és Kállay Gyuri, Tömösváry Tibi Somogyból, a maga praktikus megközelítésével, Sallai Róbert Benedek, akivel később nem csak a Szöviben dolgoztam együtt. Összebarátkoztam Sára Zsuzsival, de mindig élmény volt meghallgatni, mikor Toldi Zoli beszámolt arról, hogy a környezeti nevelés ügye hogy áll abban az iskolában, ahol ő tanít. Említhetném Lajtmann Csabit, de ne hagyjuk ki Farkas Pistit sem, akinek nagy szerepe van abban, hogy a Szövi ma így néz ki. És persze ott van Fidusz és az Iroda többi munkatársa. Természetesen mindig is megvolt a szereposztás. Iván volt a nagy megmondó, Ilosvay volt a tanár, aki ráadásul humorral és emberséggel tudott kérdéseket megközelíteni. Az a jó, hogy itt sokféle ember van, nagyon sokszínű, és mégis együtt tud játszani. Ez egy virágos mező, és minden virágnak megvan a maga szerepe.

A te dolgod meg a szakértői munka áttekintése. Hogy zajlik ez?

Hát nem egyszemélyes feladat. Kicsit egyszerűsítve: Elnökségin elmondom, hogy melyik törvényjavaslatok a gázosak, szerintem mivel kell foglalkoznunk. De Farkas István és csapata mára nagyon kitanulta ezt a dolgot. Az egyéni hozzájárulások nagy szerepet játszottak abban, hogy elsők voltunk, akik a GMO-ban utaztunk, a glifozátos ügyekben, a Bankwatch-ban, a palagázban. Ha a klímatörvényre gondolunk, Európában most kezdik az első klímatörvényeket a dánok, az angolok, a németek, de kicsin múlt, hogy nem mi lettünk a nyerők. Már 2010-ben nagyon közel voltunk ahhoz, hogy klímatörvényünk legyen, és ez nagy részben az MTVSZ munkája volt.

Mit tartasz még nagy eredménynek?

Az, hogy a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács létrejött, nagy közös munka eredménye volt. Schmuck Erzsi évekig le nem szállt a témáról, és Szili Kati is segítette. Aztán Faragó Tibor, akivel szorosan együttműködtünk a minisztériumban, mondhatnám mi voltunk a kormányzati aknamunkások, akik támogatták az NFFT ügyét. Nem mondom, hogy az NFFT megváltoztatta az országot, de kevesebbek lennénk, ha még egy Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsunk sem lenne. A Nemzeti Fenntarthatósági Stratégiák nagyon bátor munkák, kár, hogy a politikusok nem olvassák.

 Az interjút Gadó György készítette.