Az elmúlt 2-3 évben sok szó esett az EU Közös Agárpolitikájának (KAP) "zöldítéséről". A KAP-reformról szóló tárgyalások előrehaladásával viszont a kezdetben ígéretesnek hangzó "zöldítés" az agrobiznisz agresszív nyomulásának hatására eléggé felhígult, s ebben sajnos a tagállamok is negatív szerepet játszottak. Végül annyi maradt az egészből, hogy a KAP keretében történő közvetlen agrártámogatások 30%-át ún. "ökológiai célterületek" fenntartásához kötik. De most az ökológiai célterületek is veszélybe kerültek, ugyanis a tagállamok azt szorgalmazzák, hogy az ökológiai célterületeken is lehessen mezőgazdasági tevékenységet végezni, ráadásul úgy, hogy a növényvédő szerek és a műtrágyák használatát sem zárnák ki.
Ezért most arra kérünk, írj Te is a vidékfejlesztési miniszternek, ne támogassa az ökológiai célterületek tönkretételét!
Két-három évvel ezelőtt még reménykedhettünk, hogy a 2014-től kezdődő időszakban a KAP-reform hatására egy zöldebb és igazságosabb európai agrárpolitika veszi kezdetét. Az első javaslatok ígéretesnek tűntek, azonban mire a végső 2013 novemberi megállapodás megszületett, a kezdeti ambíciók majdnem mindegyike elveszett. Lényegében minden maradt a régiben (business as usual).
Volt mégis egy halvány reménysugár, hogy egyetlen fontos intézkedés túléli az agrobiznisz a lobbiját, a vég nélküli tanácskozás sorozatot és az Európai Parlament végszavazását: ez pedig az, amit ökológiai célterületeknek nevezünk.
Ez azt jelenti, hogy a gazdáknak juttatandó közvetlen támogatások 30%-ának kifizetési alapfeltétele az, hogy a szántóterületek 5%-át meghagyják ökológiai célterületeknek. Ezek ugaron hagyott területek, élő sövények, fák, puffer területek, téli takaró növényzettel borított területek lehetnek. Az elképzelés lényege az, hogy mentesítsük ezen területeket az intenzív mezőgazdaságtól, a növényvédő szerektől és műtrágyáktól, ezáltal teret engedve olyan életfolyamatoknak, mint a beporzás, talajképződés, természetes vízháztartás, és tápanyag-körforgás. Ezek cserébe növelik a biológiai sokféleséget, ahogy az ökológiai célterületek állatok számára - beleértve a méheket, pillangókat, szitakötőket és gilisztákat, még a kisebb madarakat - kedvezőbb táplálkozási lehetőségeket és élőhelyet biztosítanak. Eképpen az ökológiai célterületek gazdagítják az adott gazdaság teljes ökoszisztémáját, beleértve a környező tájat, és végül de nem utolsó sorban ezáltal hozzájárulnak az élelmiszer-biztonsághoz is.
Most viszont az ökológiai célterületek veszélybe kerültek! Ahogy az Európai Bizottság jogszabályba próbálja foglalni a KAP végső szövegét, számos kivétel és a kiskapu került napvilágra. Az egyik kispaku lehetővé tenné a szintetikus növényvédő szerek és műtrágyák használatát nitrogén-megkötő növények termesztése során az ökológiai célterületeken. Ez komoly aggodalommal tölt el minket, ugyanis ebben a fázisban már csupán a KAP-reform folyamat keretében a korábbi megállapodásokon elfogadott dolgok végrehajtási jogszabályaira kerülhetne sor.
Az agrobiznisz lobbistái viszont nem szeretnének kihagyni semmilyen lehetőséget, ezért tavaly ősszel rávették 23 tagállam - köztük Magyarország - minisztereit, hogy közös levélben forduljanak az Európai Bizottsághoz, azt javasolva, hogy a KAP végrehajtási szabályai tegyék lehetővé a mezőgazdasági termelést az ökológiai célterületeken anélkül, hogy a növényvédő szerek és a műtrágyák használatát kizárnák.
Az ügyben a végső döntés 2014 márciusában várható. Ezért a fent említett fejlemények miatt aggódva az ARC 2020, a Föld Barátai Európa, az IFOAM, a PAN, a Slow Food és Groupe de Bruges által kezdeményezett kampányhoz csatlakozva arra kérünk küldj levelet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek, amelyben kérd meg arra, hogy ne támogassa a növényvédő szerek és műtrágyák használatát az ökológiai célterületeken belül!
Mellékelünk egy sablonlevelet, amelyet elküldhetsz a miniszternek. Ha vannak külföldi ismerőseid, akkor nekik is szólhatsz, hogy írjanak saját országuk minisztereinek. Itt más nyelven is találtok sablonleveleket.
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
Fazekas Sándor
Vidékfejlesztési Miniszter részére
email: miniszter@vm.gov.hu
másolatot kap: campaign@arc2020.eu
Tisztelt Miniszter Úr!
Egy zöld közös agrárpolitika megvalósítása érdekében:
ne szavazzon a növényvédő szerek és műtrágyák használatára az ökológiai célterületeken belül
Egy zöldebb EU mezőgazdaság felé tett kis lépésként, az új KAP kötelezi a gazdákat, hogy a szántóföldek legalább 5%-át ökológiai célterületek fenntartására szenteljék, ami a közvetlen támogatások 30%-a kifizetésének alapfeltétele.[1]
Azonban, jelenleg több kivétel és kiskapu ássa alá az ökológiai célterületek eredeti célját. Egy kiskapu lehetővé tenné a szintetikus növényvédő szerek és műtrágyák használatát nitrogén-megkötő növények termesztése során az ökológiai célterületeken.[2]
Időközben különféle próbálkozások váltak ismertté, melyeknek célja az ökológiai célterületek hatékonyságának gyengítése. Egy 23 EU tagállam által aláírt levél szorgalmazza, hogy a Bizottság engedélyezze a mezőgazdasági termelést az ökológiai célterületeken belül, a KAP végrehajtási szabályok keretében, nem zárva ki a növényvédő szerek és műtrágyák használatát.[3] Arra kérjük Önt, hogy vizsgálja felül ezt az álláspontot még e szabályok 2014. márciusi jóváhagyása előtt.
A biodiverzitás védelme és ösztönzése érdekében az ökológiai célterületekben rejlő lehetőségek érvényesüléséhez megfelelő feltételekre van szükség. A szintetikus növényvédő szerek és műtrágyák biodiverzitásra gyakorolt negatív hatása szükségessé teszi betiltásukat ezeken a területeken. Az élelmiszer-biztonság megőrzésében alapvető szerepet betöltő beporzó és egyéb hasznos rovarok létfeltétele, hogy az ökológiai célterületeken belül ne használjanak növényvédő szereket. Emellett, a túlzott mértékű tápanyagbevitel során jelentkező szennyeződés elkerülése érdekében a műtrágyák alkalmazását is kerülni kell. Ezen feltételek megvalósulása csökkenti a gazdák költségeit, emeli a terméshozamot, miközben hozzájárul a biológia sokféleség növekedéséhez.
Az ökológiai célterületek jelentősége, hogy támogatnak olyan agroökológiai folyamatokat, mint a beporzás, talajképződés és javítják a víz- és tápanyag ciklusok szabályozását, mely előnyös egy gazdaság teljes agrár-ökoszisztémája számára, csakúgy mint a környező tájakra. Az ökológiai célterületek tartalmaznak egyrészt parlagterületeket, sövényeket, fákat, védősávokat, erdős- és agrár-erdészeti területeket, továbbá ökológiai célterületnek számít a köztes vetés és téli zöldtakarók létesítése. Megfelelően alkalmazva, az ökológiai célterületek hozzájárulnak az európai mezőgazdaság termékenységének és termelékenységének fennmaradásához és növeléséhez.
Határozottan ellenezzük a kiskapukat és kivételeket, melyek az EU adófizetők kifejezett akarata és érdekei ellen hatnak, hátrányos helyzetbe hozva azon gazdákat akik már alkalmazzák a fenntartható mezőgazdasági módszereket. Kérjük, hogy vizsgálja felül kormánya álláspontját és ellenezze a növényvédő szerek és műtrágyák használatát az ökológiai célterületeken belül!
Tisztelettel,
....
Jegyzetek:
[1] http://ec.europa.eu/agriculture/newsroom/155_en.htm
[2] http://issuu.com/arc2020/docs/das_efas_131216
[3] http://issuu.com/arc2020/docs/23_ms_letter_nov_2013