Tegnap kaptunk egy drótlevelet a Herman Ottó Természetvédő Körtől (HOTEK), hogy Ecsegfalva önkormányzata génmódosítás-mentes övezetté nyilvánította a települést.
Egy gyors levélváltás után faxon is megkaptuk túrkevei barátainktól Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő Testületének 2010. november 30-án megtartott üléséről készített Jegyzői kivonatot:
112/2010.(XI.30) KT. sz. határozat:
Nyilatkozat génmódosítás-mentességről
Ecsegalva Község Önkormányzatának képviselő testülete elzárkózik a génmódosított növények termesztésének engedélyezésétől, ezáltal megőrizve Magyarország génmódosítás-mentességét.
Ezzel Ecsegfalva lett hazánkban a 88. génmódosítás-mentes település hazánkban. A magyarországi génmódosítás-mentes övezetek nagy felbontású térképe innen letölthető.
Mivel a levelet december 6-án írták, ezt fel is foghatjuk egyfajta Mikulás ajándéknak is :)
Amilyen hamar elkezdődött, olyan hirtelen lett vége: a világsajtó szerint van eredménye, mások szerint viszont a tárgyalásokon született döntések csupán az ENSZ tárgyalásokat mentették meg, az éghajlatot még nem.
A fő tények és reakciók
A nagyban ünnepelt megegyezés beszél némi kibocsátás csökkentésről, viszont a megállapított cél sokkal nagyobb globális átlaghőmérséklet emelkedéshez vezethet, mint a tudomány által kritikusnak kimutatott 2 Celsius fok határérték. Ezt a Cancúni záródokumentum is elismeri - katasztrofális következményekhez vezethet, ha mindez így marad.
Nnimmo Bassey, a nemzetközi Föld Barátai elnöke így nyilatkozott:
"Ez pofon azoknak, akik már eleve szenvednek a klímaváltozás okozta problémáktól, mivel ez a megegyezés 5 Celsius fokos hőmérséklet emelkedéshez is vezethet. A legvégén mindannyian fogunk szenvedni annak a következményétől, hogy ezen a tárgyaláson pár ország politikai akarat hiányában tárgyalt. Amerika, Oroszország és Japán ambíciótlansága megakadályozta, hogy komolyabb megállapodás születhessen."
Megegyezés született egy globális klíma pénzügyi alapról, ami jól hangzik, viszont van egy pár elég fontos hiányossága és megkérdőjelezhető része.
Asad Rehman, az itteni klímacsapat koordinátora a klíma alapról:
"Ez alapvető lépés afelé, hogy a fejlődő országok pénzügyi segítséget kapjanak a klímaváltozás okozta gondok enyhítésére. Az ígéretek viszont alulmúlják a valóban szükséges összeget, ugyanakkor nem értünk egyet azzal, hogy a Világbanknak bármilyen szerepe is legyen a pénzügyi alapban. Az igazi próba az, hogy ezek a pénzek eljutnak-e egyáltalán a fejlődő országokba, ugyanis hasonló korábbi ígéretek sokszor nem teljesültek."
Néhány ország azon volt, hogy megállítsa a Kiotói Jegyzőkönyv meghosszabbítását. Ezek közül Japán már a konferencia első napján kijelentette, hogy nem kíván részt venni a folyamat második periódusában, mely nagy vihart kavart a tárgyalásokon. Nagy diplomáciai- és kampányerőfeszítések kellettek ahhoz, hogy Japán végül beadja a derekát. Ez most egyelőre annyit jelent, hogy a Kiotói Jegyzőkönyv életben maradt, de a folytatásához igen erős nyomásra van szükség a következő évben. A Kiotói Jegyzőkönyv nélkül nincs a fejlett országokat törvényesen kötő egyezmény a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséről.
Nnimmo Bassey minderről ezt mondta:
"Nem értük el Cancunban amit szerettünk volna, mivel a fejlett országok, akik a éghajlatváltozás fő előidézői, nem hagyták hogy megvalósuljon (a valódi megegyezés). A gazdag országok megpróbálták kivégezni a Kiotói Jegyzőkönyvet, ami most lélegeztetőgépen van. Meg kell dupláznunk az erőinket jövőre, hogy újraélesszük."
Egy gyenge megállapodás-csomag elfogadásával ért véget az ENSZ klímacsúcs a mexikói Cancúnban. Szerintünk a megállapodás ugyan megakadályozta a tárgyalások összeomlását, de a legfontosabb, tartalmi része elbukottnak tekinthető.
Az MTVSZ – a Föld Barátai nemzetközi hálózat magyar tagszervezete – az iparosodott, fejlett államokat, közte az Európai Uniót kritizálja. A EU ígéretei ellenére nem játszott igazi vezető szerepet, inkább más országok inaktivitása mögé bújt és a klímatárgyalásokat arra használta, hogy lobbizzon a szén-dioxid piacok kiterjesztéséért.
A most elfogadott csomag akár 5 °C fokos globális hőmérséklet-emelkedéshez is vezethet, miközben a tudomány állása szerint 2 °C fokos emelkedés is kritikus és katasztrofális következményekkel járhat. A csomagban hiába állítják fel a zöld klímaalapot és hiába ismerik el, hogy a jelenleginél nagyobb kibocsátás-csökkentési célokra van szükség, a valódi, hatásos éghajlatvédelmi lépések még mindig hiányoznak.
A csomagban továbbá kétséges intézkedések szerepelnek:
- a jövőbeni jogi keret tisztázatlan;
- az iparosodott országok szükséges nagyarányú kibocsátás-csökkentési céljai helyett a Koppenhágai Egyezmény gyenge és önkéntes felajánlási rendszerét alkalmazza;
- a Világbank szerepe a klíma-finanszírozásban elfogadhatatlan
- és a szén-dioxid piacok és kereskedelem lobbija is elfogadhatatlan.
A széndioxid-piacok kiterjesztése ugyanis nem segít az éghajlatvédelemben. Az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszere (EU ETS) nem csökkentette a kibocsátásokat és akadályozza más, hatékony eszközök bevezetését. Például az Európai Uniónak kivásárlás (offsetting) nélkül, hazai szinten kellene 40%-kal csökkentenie kibocsátásait 2020-ra – 1990-hez képest.
A Föld Barátai nemzetközi szervezet ezért tovább segíti a klíma igazságosságért küzdő társadalmi kezdeményezéseket és eljuttatja hangjukat a döntéshozókhoz. Az Európai Unióban pedig folytatja „Big Ask” (Nagy Kérés) kampányát, amelyben az adott ország klímatörvényben kötelezi magát arra, hogy évről-évre csökkenti fosszilis energiafelhasználását és ezzel kibocsátását. Az MTVSz is ezért küzd.
Már az első hét vége után akartam egy rövid helyzetértékelést a konferenciáról, de az események és a tennivalók meggátoltak abban, hogy leüljek egy órára és megpróbáljam átlátni a helyzetet. Mélyreható elemzés helyett arra próbálok figyelni, hogy mik a kilátások a Föld Barátai szemszögéből.
Ezekben a pillanatokban Nnimmo Bassey, a nemzetközi Föld Barátai szervezetének elnöke tart felszólalást a Moon Palace magasszintű plenáris ülésén.
A napokban minden kiderül: tudnak-e a delegáltak legalább arról megegyezni, hogy folytatódjanak a tárgyalások, legyen új Kiotói Jegyzőkönyv 2012 után...? A helyzet sajnos egyre rosszabb, és munkatársaink minden nap fáradtabban és kevesebb reménnyel térnek haza.
A rossz, a rosszabb és a legrosszabb...
Tegnap tartottunk egy éjszakába nyúló ülést, melyen a konferencia lehetséges kimeneteleit és a Föld Barátai válaszait terveztük. Hát nincs sok jó hírem: a megbeszélésen a rossz, rosszabb és legrosszabb helyzet volt a terítéken. Tehát ott tartunk, hogy az lesz a legkisebbik rossz ha rossz a vége, vagyis nem születik gyenge megállapodás. Mert sajnos az már világos, hogy az országok között nagyon mély érdekellentétek munkálkodnak.
Megegyezés ugyan lehet, hogy lesz. Hiszen a fejlett országoknak nagyon fontos, hogy ne tűnjenek teljesen tehetetlennek a szavazóik előtt. Ha "egyszerűen" a Kiotói Jegyzőkönyvet hosszabbítanák meg, az legalább kötelező kibocsátás-csökkentési célszámokat jelent a gazdag világnak... Legalábbis egy részének. Ugyanis például az USA nem írta alá.
Viszont ha az USA-lobbi sikeres, akkor a Kiotói Jegyzőkönyvből könnyen múlt lesz és a nemhivatalos Koppenhágai Egyezmény kerül érvénybe, melyben az úgynevezett "pledge-and-review" rendszer lenne. Ez azt jelenti, hogy ígéret alapon történnének a kibocsátáscsökkentések, és semmi konkrét cél nem kötné a fejlett országokat.
A Koppenhágai Egyezmény előtérbe kerülése már a rosszabb és a legrosszabb helyzethez tartozik. Ugyanis a jelenlegi erőteljes lobbit látva több mint valószínű, hogy egy ilyen helyzetben a gazdag világ mindig tudna találni kiskaput a szennyezés folytatására és ez katasztrofális következményekkel járna az emberiségre és az éghajlatra nézve.
Nnimmo Bassey felhívja a figyelmet a népek akaratára
A tegnapi felszólalásán Nnimmo elmondta, hogy nem csalódott, mert ez a fajta végjáték várható volt. Abban viszont igenis csalódott, hogy az üzleti és haszonszerző érdekek mindenhova beteszik a lábukat és szétválasztják a feleket. Hiszen a verseny alapú hozzáállásnak mindig lesznek nyertesei és vesztesei.
Nnimmo a múlt heti interjúban is kifejtette: annak ellenére, hogy Cancúnban nincs valódi megegyezés, a déli népek már hoztak egy megállapodást idén a bolíviai Cochabambában, melyet a világ vezetőinek figyelembe kéne venniük:
"Igazán ámulatba ejt, hogy míg az ENSZ klímacsúcsa továbbra is botladozik és nagyon lassan vagy egyáltalán nem halad előre, a világ népei már megmutatták, hogy van kivezető út.
Ez megmutatkozott, mikor a világ népei összejöttek Cochabambában 2010. áprilisában. Egy találkozón, amely a klímaváltozásról és a Földanya jogairól is tárgyalt és amelyen konkrét javaslatok születtek. Ezeket a javaslatokat a világ vezetőinek számításba kellene venniük, mert az emberek beszéltek, azok az emberek akikre a klímaváltozás közvetlenül hat. Ezek az embere tudják, hogy van megoldás.
Ilyen például, hogy a kibocsátást olyan szintre kell csökkenteni, hogy az csak 1 C fokos globális felmelegedést okozzon az iparosodás előtti időkhöz képest. Mivel egyszerűen nem tudunk élni extrém hőmérsékletek alatt.
Azt is fel kell ismerni, hogy a klímaváltozás okozta gondok nem fizethetők ki kölcsönökkel, és fel kell hagyni a katonai agresszióval, ugyanis több pénz megy el háborúra, mint amennyi kellene a klímaprobléma kezelésére.
A fenti megoldások bizonyítottak, mégis a vezetők úgy fognak tenni, mintha nem lennének megoldások, és tovább erőltetnek nem működő dolgokat.
De itt van a népek egyezménye, mely egy olyan átfogó egyezmény, amit egy józan és érzékeny vezetőnek támogatnia kellene."
1-2 nap van hátra
Közeledünk a tárgyalások végéhez. Ma reggel a csapat étellel-itallal felpakolva indult el, felkészülve, hogy esetleg éjszakára is maradnak, ha a tárgyalások úgy alakulnak.
Ahogy a tárgyalások lezárulnak, a Föld Barátai egy végső állásfoglalást fog kiadni, melyet itt megosztok veletek, amilyen hamar csak lehet. Mindemellett megpróbálok egy kicsit szélesebbkörű elemzést is nyújtani a napokban, hogy tanulságos összképetek legyen a tárgyalásokról.
A tárgyalások Cancunban a szakadék felé rohannak, de még van egy-két ország, mely igazságos és egyenlő döntést sürget.
Épp ezért a két kulcsfontosságú országnak a helytállása nagyon fontos a végkimenetel szempontjából.
Minden eddigi tárgyalás az igazságtalan és eddig törvénytelen Koppenhágai Egyezmény irányába tolódik, és ha ez a két ország - Bolívia és Tuvalu - nem áll ki komolyan az igazságosságért, könnyen átveheti még a Kiotói Egyezmény helyét is a koppenhágai.
Épp ezért a Föld Barátai arra kéri milliós táborát, hogy mutassák ki szolidaritásukat a két ország delegáltjainak, akik hihetetlen nyomás alatt vannak a tárgyalások utolsó napjaiban.
Mutassuk meg nekik együtt, hogy nincsenek egyedül.
Küldj levelet a Bolíviai delegáltaknak,
és tudasd velük, hogy annak ellenére, hogy a tárgyalásokon ők azon kevés országok közé tartoznak, melyek még kiállnak az igazságos egyezményért, világszerte milliók támogatják őket.
A tuvalui delegáltak a helyszíni csapatunk által fogják megkapni a leveleket.
Csatlakozz a milliókhoz, akik ésszerű és becsületes megegyezést várnak el a cancuni tárgyalásoktól