Cancuni mérleg: fő tények és reakciók

Írta CadenaMarco , 2010. december 13. 00:04 , Hozzászólsz?

Címkék: konferencia éghajlatváltozás értékelés klímapolitika föld barátai cancún marco jelenti cop16

Amilyen hamar elkezdődött, olyan hirtelen lett vége: a világsajtó szerint van eredménye, mások szerint viszont a tárgyalásokon született döntések csupán az ENSZ tárgyalásokat mentették meg, az éghajlatot még nem.

A fő tények és reakciók

  • A nagyban ünnepelt megegyezés beszél némi kibocsátás csökkentésről, viszont a megállapított cél sokkal nagyobb globális átlaghőmérséklet emelkedéshez vezethet, mint a tudomány által kritikusnak kimutatott 2 Celsius fok határérték. Ezt a Cancúni záródokumentum is elismeri - katasztrofális következményekhez vezethet, ha mindez így marad.

Nnimmo Bassey, a nemzetközi Föld Barátai elnöke így nyilatkozott:

"Ez pofon azoknak, akik már eleve szenvednek a klímaváltozás okozta problémáktól, mivel ez a megegyezés 5 Celsius fokos hőmérséklet emelkedéshez is vezethet. A legvégén mindannyian fogunk szenvedni annak a következményétől, hogy ezen a tárgyaláson pár ország politikai akarat hiányában tárgyalt. Amerika, Oroszország és Japán ambíciótlansága megakadályozta, hogy komolyabb megállapodás születhessen."

 

  • Megegyezés született egy globális klíma pénzügyi alapról, ami jól hangzik, viszont van egy pár elég fontos hiányossága és megkérdőjelezhető része.

Asad Rehman, az itteni klímacsapat koordinátora a klíma alapról:

"Ez alapvető lépés afelé, hogy a fejlődő országok pénzügyi segítséget kapjanak a klímaváltozás okozta gondok enyhítésére. Az ígéretek viszont alulmúlják a valóban szükséges összeget, ugyanakkor nem értünk egyet azzal, hogy a Világbanknak bármilyen szerepe is legyen a pénzügyi alapban. Az igazi próba az, hogy ezek a pénzek eljutnak-e egyáltalán a fejlődő országokba, ugyanis hasonló korábbi ígéretek sokszor nem teljesültek."

 

  • Néhány ország azon volt, hogy megállítsa a Kiotói Jegyzőkönyv meghosszabbítását. Ezek közül Japán már a konferencia első napján kijelentette, hogy nem kíván részt venni a folyamat második periódusában, mely nagy vihart kavart a tárgyalásokon. Nagy diplomáciai- és kampányerőfeszítések kellettek ahhoz, hogy Japán végül beadja a derekát. Ez most egyelőre annyit jelent, hogy a Kiotói Jegyzőkönyv életben maradt, de a folytatásához igen erős nyomásra van szükség a következő évben. A Kiotói Jegyzőkönyv nélkül nincs a fejlett országokat törvényesen kötő egyezmény a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséről.

Nnimmo Bassey minderről ezt mondta:

"Nem értük el Cancunban amit szerettünk volna, mivel a fejlett országok, akik a éghajlatváltozás fő előidézői, nem hagyták hogy megvalósuljon (a valódi megegyezés). A gazdag országok megpróbálták kivégezni a Kiotói Jegyzőkönyvet, ami most lélegeztetőgépen van. Meg kell dupláznunk az erőinket jövőre, hogy újraélesszük."

A bejegyzés trackback címe:

https://mtvsz.blog.hu/api/trackback/id/tr872512125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

MTVSZ blog

A Magyar Természetvédõk Szövetsége (MTVSZ) blogbejegyzései.

Hozzászólások

Címkék

#10YearPhone (1) 1% (1) 7tévhit klímaváltozásról (1) Áder János (1) adócsalás (2) adóelkerülés (1) adóigazságosság (3) adományozás (1) adóparadicsomok (2) Ág (1) Agent Orange (1) agroökológia (12) agroüzemanyagok (3) Agua Zarca (1) airport (1) ajánló (1) akció (5) akciónk (2) aktivizálódj (38) aláírásgyűjtés (5) Álló szikla (1) alma (1) arany (1) aranybánya (2) atom (4) atomerőmű (5) Aurul (3) Ausztria (1) autóipar (2) autómentes nap (1) A fák titkos élete (1) A természet jelbeszéde (1) A természet rejtett hálózata (1) Bankfigyelő (5) bankok (3) bánya (9) bányaprojekt (3) bányászat (3) Baranya (1) barátai (1) Bayer (1) BAZ (1) Belgium (2) beporzók (18) Berlin (1) Berta Cáceres (2) BindingTreaty (8) biodiverzitás (5) biogazdálkodás (1) biokert (2) biológiaisokféleség (1) biomassza (3) bólintsrá (1) borsod fejlesztéséért (6) börzsőny (1) Budapest (1) büntetlenül (5) cambo (1) Cambridge (1) cancún (20) CAN LIFE (1) CDE EUKI (1) CETA (12) Chevron (1) chillout (1) cián (4) ciánszennyezés (4) Ciolos (1) ClimAct (1) cobenefits (1) cop16 (20) cop17 durban (5) cop18 doha (3) cop19 varsó (1) COP21 Párizs (8) cop21 Párizs (1) cop23 (1) COP24 (1) COP26 (3) corporate capture (1) croissant (1) csarna völgy (1) cseh (1) cselekedj (4) cseresznye (1) csernobil (2) cunami (1) DavidAttenborough (1) Davos (1) demokrácia (1) Derekegyház (1) dieselgate (1) dió (1) divestment (1) dohányipar (1) e-Figyelő (1) EBRD (4) eFigyelő (1) EFSA (1) egészség (2) égetés (1) éghajlat (4) éghajlatváltozás (50) éghajlatvédelem (12) éghajlatvédelmi törvémy (1) egyeztetés (1) EgyüttAMásfélfokért (1) EIB EBRD (2) élelmiszer-önrendelkezés (24) élelmiszerbiztonság (1) élelmiszer önrendelkezés (1) életigenlő (10) életigenlők (1) életigenlőkaláka (7) életmód (4) ellenállás (1) élménybeszámoló (1) elosztó (1) Elosztó (1) előválasztás (1) emberiség elleni bűntett (1) emberi jogok (3) endokrin (1) energia (49) energiaár (4) energiaátmenet (19) energiabiztonság (10) energiahatékony (1) energiahatékonyság (8) energiapolitika (6) energiaszegénység (7) energiatakarékosság (25) energiatudatosság (11) Energia CHarta (1) energia demokrácia (2) energia kutatás (1) ENSSER (1) ENSZ (5) épület (1) erdő (2) erdőkertek (1) eredményhirdetés (1) erkölcs (1) értékelés (6) értékrendszer (1) esőerdők (1) EU (11) európa (1) Európai Bíróság (3) Európai Bizottság (4) Európai Parlament (5) európai polgári kezdeményezés (3) Európai Unió (4) eu elnökség (1) eu költségvetés (3) fa (1) falusi önkormányzatok (1) fejlesztés-finanszírozás (1) fejlődő országok (1) fekete kígyó (4) felmérés (1) felújítás (6) felvonulás (1) fenntarthatóság (7) fenntartható vidékfejlesztés (1) fesztivál (1) fiatal föld barátai (4) film (2) foe (2) foehu (1) fogyasztás (10) föld (2) földbarátai (1) földgáz (1) földhő (1) földrengés (2) földspekuláció (1) földszerzés (1) földtörvény (1) földzsákmánylás (7) föld barátai (27) Föld Barátai (14) föld napja (1) folyószabályozás (1) fórum (1) fotó (1) friendsoftheearth (1) Fukuoka (1) fukusima (2) fűszernövények (2) fűtés (6) Gaia könnycseppjei (1) GameOn (1) Game over (1) gáz (6) gazdasági (1) gázkivezetés (4) gázvezeték (4) Genf (3) génmanipuláció (3) génmódosítás (6) génpiszka (19) glasgow (3) glifozát (6) globális akciónap (1) globalizáció (13) GMO (4) GMO-Kerekasztal (1) gólya (1) gömörszőlős (1) Green-Go (1) greenrecovery (1) gyógyászat (1) gyógynövények (2) gyomirtó (5) gyulaiiván (2) gyümölcsészet (2) gyümölcsfa (1) hajtóerők (1) hatásvizsgálat (1) háztartás (6) hellókarácsony (1) helyi hős (1) helyreállítás (2) Heves (1) hitel (2) Hófehérke (1) Hollandia (1) Honduras (1) honlapajánló (2) hosszú élettartam (1) hulladék (2) hülyeség kora (1) IARC (2) ICS (3) ifjúsági program (1) igazságosátmenet (1) igazságosság (2) Impossible Burger (1) ingyenhitel (1) írd alá (13) ISDS (14) itt az idő (1) japán (1) járulékoshaszon (1) javíthatóság (1) jelentés (3) jó példák (1) just transition (10) kaláka (1) Kalifornia (1) kályha (2) Karácsony Gergely (1) karbonsemleges (3) Karl Bär (1) kártevő (1) katasztrófa (2) katonaság (1) Katowice (1) kazán (1) Ken Saro-Wiwa (1) képek (4) kert (3) kertészet (2) késés (1) kiadvány (1) kibocsátás (2) Kína (1) Kishantos (3) kiskert (3) kitermelőipar (1) klíma (9) Klímacsúcs (1) klímahét (5) klímaper (1) klímapolitika (36) klímasemlegesség (6) klímatörvény (5) klímavédelem (7) klíma igazságoság (6) klórozott csirke (1) költségek (4) konferencia (23) konyha (1) könyv (2) könyvajánló (1) konzultáció (1) kőolaj (3) környezeti-társadalmi károk (1) korrupció (1) közmeghallgatás (1) közösségépítés (10) közösségi energia (18) közösségi kert (1) kukorica (1) kutatás (2) lakosság (4) land grab (7) Lechner Judit (1) légszennyezés (3) lengyel (1) levegő (1) levegőminőség (1) levél (2) lignit (5) lobbi (1) luxleaks (1) magvetés (2) MakeICTfair (2) Malmström (2) marco jelenti (19) Mátrai Erőmű (1) Megnette (1) megújuló energia (14) méhek (18) méhlegelő (1) méltányosátállás (2) mérés (1) Merkel (1) mese (1) mező (1) mezőgazdaság (3) MFB (1) MIC (1) millenniumi celok (2) mintaprojekt (1) Miskolc (2) Mongólia (1) Monsanto (4) Monsanto Tibunal (1) mtvsz (3) MTVSZ (26) műhús (1) multik (3) NAFTA (2) napelem (4) naperőmű (2) Natura2000 (1) nemzetek feletti vállalatok (3) nemzeti parkok (1) nemzetközi egyezmény (4) Nemzetközi Energiaügynökség (1) Netflix (1) Nigéria (3) Nnimmo Bassey (1) no2ISDS (2) növények (1) növénytermesztés (3) növényvédőszerek (10) no gmo (1) nyári tábor (1) nyeleni europe forum (1) nyersanyagok (1) nyílt (1) offsetting (1) ogoni törzs (1) ökocídium (1) ökofilmklub (1) ökológiai lábnyom (1) ökológiai válság (1) ökolokalizmus (1) okostelefon (1) olajpálma (1) olajszennyezés (4) olajvezeték (3) Olaszország (1) olkiluoto 3 (1) OLP (1) olvasókör (1) önkénteseink (2) önrendelkezés (3) orgona (1) Otthon Melege (2) Paks (1) palagáz (2) pálmaolaj (1) pályázat (7) panasz (1) Párizsi Megállapodás (2) pénz (3) pénzmosás (1) PeoplesBudget (1) permakultúra (5) Peter Wohlleben (1) petíció (36) Philip Morris (1) PM (2) polgármester (1) pottyondyákos (1) Pozsony (1) program (1) programajánló (2) pro natura svájc (1) radioaktív (2) rákkeltő (2) reaktor (3) regionális fejleztés (2) rekultiváció (1) reménysugár (1) rendszerszintű változás (3) reptér (1) rezsicsökkentés (1) riadólánc (1) RightToRepair (1) Rio+20 (1) romániai ősz (1) Roundup (2) rovarok (1) Rovar Atlasz (1) Sandisk (1) SDG (1) Seattle (1) Seralini (1) shell (1) Shell (4) Sigmar Gabriel (2) SLAPP (1) Slow Food (1) sóder (1) Spark (1) SparkAChange (1) SSD (1) Standing Rock (4) StopISDS (2) StopTTIP (20) Stop Corporate Impunity (4) strukturális alapok (2) sugárzás (2) system change (2) szabadkereskedelem (26) szállópor (1) szalmaépítészet (4) szavazás (2) szelence (1) szén (1) szénerőmű (6) szénkivezetés (11) szénmentesítés (2) szennyezés (2) szénrégió (7) szilárdtüzelés (2) szmog (1) szociális (1) szója (1) szökőár (1) szólásszabadság (1) szolidáris (1) szörp (1) tájfajták (2) talaj (1) talajpusztulás (2) tanulmány (1) tanulmányút (1) távhő (1) technológia (1) termelő-fogyasztó (1) természetes (1) természetesgyümölcsészet (2) természetvédelem (6) termőföld (7) terv (2) tervezett elavulás (3) tévutak (4) tilos rádió (1) tippek (5) tisza (1) TogetherFor1point5 (1) toma jelenti (2) törpék (1) TrumDeal (1) Trump (4) TTIP (23) TTIPkedd (1) TTIPleaks (1) TTIPtrump (1) TTIPtuesday (1) tüntetés (4) tűzifa (3) UBS (1) Umweltinstitu München (1) UNESCO (2) uniósforrás (1) UNtreaty (2) USA (2) vadvirágok (1) vadvirágos rét (2) Vallónia (1) válság (2) Vandana Shiva (1) védett fajok (2) vegyianyagok (9) vélemény (1) vendégcikk (3) vér (1) Verespatak (6) vers (2) verseny (2) vetélkedő (1) vetőmagok (1) vetőmagszennyezés (1) video (10) videó (1) Viktor Frankl (1) világbank (2) világörökség (2) virág (2) virágbomba (1) virágok (1) víz (2) vízgazdálkodás (1) vízierőmű (2) víztúlfogyasztás (1) VWgate (1) Western Digital (1) WHO (2) WTO (1) zaj (1) zöldhelyreállítás (1) Zöld Kapcsolat Egyesület (2)

Közösség

Kövess minket a Facebookon!

Olvass minket a Twitteren!

süti beállítások módosítása