Ma az éghajlatváltozás kétségtelenül az egyik legnagyobb veszély, amely bolygónkat fenyegeti. Letagadhatatlanok környezeti összetevői: a hőmérséklet- és a tengerszint-emelkedés, állat- és növényfajok tömeges kihalása, pusztító időjárási szélsőségek pl. viharok, árvizek és aszályos időszakok, az évszakok váltakozásának felborulása. 2015 telén a globális felmelegedés 1 °C-kal meghaladta az ipari forradalmat megelőző átlaghőmérsékletet, és ezzel már a fele meg is valósult a (az igazából amúgy is elégtelen) kritikus 2 °C-os hőmérséklet-emelkedési küszöbnek.

Ide kattintva szimulációs videofelvételek láthatók különböző nagyvárosok víz által fenyegetett részeiről. E fiktív felvételek jövőbeni forgatókönyveket mutatnak be arra az esetre, ha a globális felmelegedés és egyéb tényezők változásai jelentősen meghaladnak kilenc meghatározott környezeti indikátort (planetary boundaries). (Egyébként három indikátor alapján a Föld máris túllépte az erősen kockázatosnak tartott határt és kettő alapján már belépett a bizonytalan zónába.) A National Geographic honlapján egy kisebb Észak-Amerika látható. Ez azt modellezi, hogy mi történne e földrésszel, ha bolygónkon minden jég elolvadna.

Bármilyen ijesztőek is e modellek, realisztikusan jelzik az éghajlatváltozás nyomán bekövetkező esetleges következményeket. Még hosszan sorolhatnánk azokat a katasztrofális hatásokat, amelyek már jelenleg is tapasztalhatók a bioszférában.

Ha csupán környezeti kérdésként kezelik az éghajlatváltozást, az indokolatlanul leegyszerűsíti a problémát. E poszt célja éppen az, hogy bemutassuk az éghajlatváltozás különböző hatásait a Föld különböző részein.

Amikor akadoznak az évente tartott klímatárgyalások, gyakran hallható, hogy „még egy összetákolt eredmény is jobb, mintha semmilyen sincs”. A nemrég véget ért párizsi klímacsúcs (COP21) kapcsán is többen aggódtak, hogy semmilyen egyezmény sem születik: „Túl sokat nem is várhatunk. A kérdés nagyon összetett. Mivel csaknem kétszáz ország képviselői tárgyalnak, lehetetlen tökéletes egyezményt készíteni. Ha tökéletességre törekszünk, még a jót sem érjük el”. Brice Lalonde, az ENSZ egyik főtitkárhelyettese odáig ment, hogy kijelentette: a megállapodás tartalma kevésbé fontos, mint hogy egyáltalán megszülessen. Ezek célja a várakozások lehűtése és az, hogy azt is elfogadtassa, hogy ha esetleg a megállapodás és az általa előírt intézkedések nem igazságosak.

A Párizsi Megállapodás végül december 12-én megszületett. Az alábbiakban az előzetes szakmai elvárásokkal összevetjük, hogy megnézzük, mennyire léptünk a megállapodással ténylegesen előre a klímavédelemben.

( JELMAGYARÁZAT: zöld: előrelépés, pozitív klímavédelmi irány; sárga: figyelni kell rá/még fontos vitás pont; piros: hátralépés, klímavédelmi vagy klíma-igazságossági szempontból negatív )

A téveszme

Ha az éghajlatváltozásra terelődik a szó, újra meg újra előjön: változtatni kell az életmódunkon! „Ne járj kocsival, ne egyél húst, kapcsold le a villanyt, ha kimész a szobából és vegyél környezetbarát termékeket – és mindezzel máris megmentheted a világot az éghajlatváltozástól” – hozakodnak elő.

E posztban egyáltalán nem az ellen szólunk, hogy váltsatok át környezetbarátabb életmódra. Arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy egyesek miként használják az ilyen tanácsokat arra, hogy eltereljék a figyelmünket a klímaválság valódi okairól, és hogy a felelősséget a rendszerről az egyénre hárítsák. Áttekintjük, hogy hosszú távon az ilyen javaslatok miért kedvezők pl. a nagyvállalatoknak, hiszen általuk növelhető a fogyasztás és elkendőzhető a vállalatok környezetileg és társadalmilag káros tevékenysége. Ráadásul ismételgetésükkel az éghajlatváltozás valódi veszteseit is annak okozóinak lehet kikiáltani, hiszen az egyénekben így lelkiismeret-furdalás kelthető.

1. Az éghajlatváltozást nem elsősorban az egyének viselkedése okozza

Ha pusztán életmódunk megváltoztatásával megállítható lenne az éghajlatváltozás, akkor kijelenthető lenne, hogy már eleve főleg az életmódunk okozta azt. Nem mintha egyénenként vagy közösségi szinten semmit sem tehetünk: nagyon is fontos, hogy nyomást gyakorolhatunk a vállalatokra és kormányokra, hogy változtassanak politikájukon. De teljesen félrevezető az állítás, hogy a lakosság egyedül a felelős e kérdésben.

A következőkben részletezett érvet a legtöbbször bevetik, ha valahol igény támad átfogó intézményi reformra, rendszerszintű változtatásokra avagy a piac szabályozására. Az érv nagyjából így hangzik: „Átfogó változtatásokra nincs is szükség! Mindannyiunknak megoldást hoz a technológia, a szabad piacon korlátlanul kibontakozó innováció és találékonyság.”

Nos, mi is úgy gondoljuk, hogy a fosszilis energiahordozókról a megújulókra történő átállás során fontos a technológia és a hatékonyság szerepe. Viszont a teljes szerkezetváltást igénylő energia-átmenet a szakértők szerint nem valósulhat meg a jelenlegi, nagyvállalatok által uralt üzleti modellben. Ráadásul az éghajlatváltozás kezelésére ajánlott műszaki megoldások egy része maga is súlyosan környezetszennyező vagy társadalmilag problémás.

A továbbiakban kifejtjük, hogy miért nem remélhetjük, hogy éghajlatváltozási gondjainkat pont azokkal a technológiai módszerekkel oldhatjuk meg, mint amelyek a gondokat létrehozták. Sorra vesszük az álmegoldást kínáló technológiákat, a techno-optimisták által felvetett ötleteket; nézzük meg, hogy valóban hozhatnak-e megoldást a klímaválságra.

dr. Faragó Tibor összegző értékelése:

(A párizsi ülésszakra a Magyar Természetvédők Szövetsége,
a „Föld Barátai” nemzetközi civil szervezet tagja delegált)

Az új Megállapodás elfogadása

Az új Megállapodást 2015. december 12-én este fél nyolckor elfogadták az 1992. évi ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményében részes államok kormányzati delegációi. E Párizsi Megállapodás és az ahhoz kapcsoló Határozat fontos eredménynek tekinthető és általában is hozzájárulhat a nemzetközi együttműködés erősítéséhez. Ugyanakkor a Megállapodás tényleges jelentőségének, hatékonyságának megítélésével egyelőre nagyon óvatosan kell bánni legalább két okból: (a) a Megállapodás alapján nem lehet felmérni, hogy általa elérhető lesz-e a mind kockázatosabbnak látszó globális éghajlatváltozási folyamat megfékezése (többek szerint erre már most nemleges a válasz); (b) a Megállapodás és a Határozat nagyon sok, egymással szorosan összefüggő témakörre vonatkozó, de többnyire nem kellően tisztázott rendelkezést tartalmaz, így ezek megfelelő értelmezéséhez, a végrehajtásukhoz elengedhetetlen feltételek, részletek meghatározásához további – több évet igénybe vevő – tárgyalásokra lesz szükség.

A tárgyaló feleket, a megfigyelőket mostantól már nem köszönti a párizsi helyszín; a bonyolult egyezkedések
a „részletekről” majd folytatódnak és azok következő magasszintű állomása a jövő év végén Marokkóban lesz.

Az elmúlt években az éghajlatváltozás kapcsán gyakran hallani, hogy az Európai Unió a legaktívabb. Különösen az EU 2020-as klíma–energia javaslatcsomagjáról lehetett a hírekben olvasni, hogy áttörést hoz a klímapolitikában. Eszerint az európai országok összefogtak a közjó, a közös célok érdekében. Túlléptek politikai nézetkülönbségeiken és ezzel is bebizonyították, hogy klímaügyben van lehetőség a regionális együttműködésre. A közbeszédben is úgy hivatkoznak az EU-ra, mint az ENSZ égisze alatt zajló tárgyalások leghaladóbb csoportosulására.

Valójában árnyaltabb a kép: