A Zsil-völgy, Románia leghírhedtebb széntermelő régiója végre igen jó helyzetbe került a helyi közösségeknek és az Európai Unió szénkivezetésre, méltányos átállásra szánt forrásainak köszönhetően. Tanulva a térség fájdalmas múltjából – a '90-es évek tömeges bányabezárásaiból – az aktív helyiek második, ezúttal méltányos átálláson dolgoznak.

Zsil-völgy

Elhintették a magvakat

2017 decemberében az Európai Bizottság megnyitotta az Uniós Szénrégiók Átmenetének Platformját, amely a szénrégiókat erőforrások és ismeretmegosztás útján segíti függetleníteni a fosszilis tüzelőanyagoktól („szénkivezetés”) az alacsony kibocsátású majd karbonsemleges régiós gazdaság kialakításához úgy, hogy nem hagyják a szénipari vagy más munkavállalókat hátrányos helyzetben (ezért méltányos átállás). A Platform továbbra is útmutatást és szaktanácsadást fog nyújtani az elkövetkezendő években, és mindez jelentős anyagi forrásokkal egészül ki.

A szénkivezetés mozgalom folyamatos megerősítése már 2018 áprilisában kezdetét vette a Zsil-völgyben: a térség ugyanis ekkor csatlakozott az Uniós Szénrégiók Átmenetének Platformjához. A román kormány pedig csodával határos módon nyitott volt a Platformmal való együttműködésre. Nem sokkal később két civilszervezet, a Bankfigyelő és a Greenpeace is szerepet vállalt a helyi közösségek és az európai keretrendszer közötti egyeztetések gördülékeny megvalósításában.

„Akkoriban még csak kevesen tudták, mit is jelent a méltányos átállás, vagy, hogy milyen nagy lehetőségek kopogtatnak majd az ajtón. Ezért igyekeztünk minden információt átadni a közös megegyezés érdekében” – nyilatkozta Alexandru Mustață, a Bankfigyelő méltányos átállás programjának tagja.

2018-tól egészen mostanáig a Bankfigyelő szakemberei a Platform valamennyi ülésén részt vettek Brüsszelben. Az üléseken az alulról felfelé építkező helyi fejlesztések népszerűsítésén dolgoztak és a társadalmi részvétel, a lakosság korai bevonása mellett érveltek, mivel a helyi szereplőket a folyamatból való kiszorulás veszélye fenyegette.

A 2018 májusában a Zsil-völgyben megrendezett Hunyad megyei tanácsüléseken is részt vett a Bankfigyelő, a prefektus, a polgármesterek, valamint a civilek mellett, és sikerült a helyi szereplők között további együttműködéseket kötni.

„Egyes résztvevők, például a szakszervezetek nem voltak biztosak a szándékainkat illetően, de ez várható volt a 2030 előttre szóló uniós szintű szénkivezetési célkitűzésünk miatt. Mi azonban inkább arra koncentrálunk, ami közös bennünk: az elhatározás, hogy el kell kerülnünk egy újabb, tervezetlen átállásból adódó katasztrófát” – nyilatkozta Mustață, majd hozzátette:

„Tekintve, hogy az 1990-es években a régió a szénhez kapcsolódóan 90 ezer embernek adott munkát, ma csak 4 ezernek, a méltányos átállás kezdeményezésben sokan vesznek aktívan részt. A civilek a leglelkesebbek, már a kezdetektől fogva a legfőbb partnereink közé tartoznak. Közülük sok civilszervezetnek több évtizedes tapasztalata van.”

A Bankfigyelő és a helyi közösségek szervezésében két ülés is megvalósult az Európai Alapok Minisztériumának képviselőivel 2018 nyarán, Bukarestben. Ez a minisztérium felel a Platformon megtárgyaltak romániai kivitelezéséért, a Bankfigyelő pedig az alacsony kibocsátású, kevésbé szénfüggő gazdasági átállást szorgalmazza, országos társadalmi részvételi folyamat mellett. Mind a Greenpeace, mind pedig a Zsil-völgyi helyi kezdeményezés szerepvállalói részt vettek a második ülésen.

A Zsil-völgy méltányos átállásának idővonala

Izgalmas projektek

2019 áprilisában az Európai Bizottság delegációja ellátogatott a Zsil-völgybe a Bankfigyelő és a Greenpeace Románia szervezésében és velük létrejött a helyi hatóságok, civil szervezetek, szakszervezetek, helyi vállalkozások közötti kerekasztal-beszélgetés. Az ülésen egyfelől az Uniós Szénrégiók Átmenetének Platformja kínálta lehetőségeket vitatták meg, másfelől a közvetlen párbeszédet indított Brüsszel és a Zsil-völgy között.

Az Európai Bizottság tisztviselői két, már folyamatban lévő projekt helyszínét is meglátogatták. Az első Petrila, Románia egyik legrégebbi bányája, amely 1858-ban nyitotta meg kapuit. Itt a Planeta Petrila nevű helyi civilszervezet a bánya (kulturális) örökségének megmentésén és helyreállításán dolgozik. A másik projekt a Noi Orizonturi Alapítvány által a 2000-es évek elején létrehozott hegyi bicikliút Lupeniben, így a festői Zsil-völgyben is lett világszínvonalú (terepi) kerékpárút.

„A Planeta Petrila projekt: Petrila település – vagy akár mondhatjuk, hogy az egész Zsil-völgy – egy új központjáról álmodott kép megtestesülése. A fenntarthatatlan bányászat helyébe új funkciók lépnek: környezetbarát, kulturális, innovatív gazdasági és kutatási projektek” – nyilatkozta Mihai Danciu, a Planeta Petrila építésze.

„Ami 2012-ben még egy lebontásra váró ipari létesítmény volt, mára már az alulról jövő városfejlesztés helyszíne. Bár kezdetben adminisztrációs nehézségekbe ütköztünk, mostanra már a bányakomplexum helyreállításának első szakaszánál járunk. Pályáztunk a felújítás költségeit fedező támogatásra, a projektet a településrendezési tervekhez csatoltuk, illetve a látogatóknak napi tájékoztatókat tervezünk” – tette hozzá Danciu.

Ion Barbu és műalkotása Petrilában

Már a polgármesterek is érdeklődnek

Bármennyire is fontosak, Románia gazdasága nem alapozhat kizárólag a civil szervezetek projektjeire. A lakosoknak jól fizető állásokra lenne szüksége, ez azonban csak az üzleti infrastruktúrába történő befektetések által valósítható meg.

A régió hat polgármesterének már nem volt újdonság a Bankfigyelő és a Greenpeace által javasolt méltányos átállás fogalma. A szervezetek elősegítették részvételüket a Szénkivezetés Platformon, és az ott elhangzottak felkeltették a helyi vezetők érdeklődését: miként segíthetnének ezek a tervek a változás és a gazdasági több lábon állás elérésében?

A polgármesterek az EU-s Platform 2019 júliusi ülésén aláírták a szénkivezetésről szóló egyetértési nyilatkozatot, ezzel megerősítve, hogy együttműködnek a helyi gazdaság széntől történő függetlenítésében. Az ülés keretében a polgármesterek Klaus Dieter Borchardttal, az Európai Bizottság Energiaügyi Főigazgatóságának főigazgató-helyettesével egyeztettek a fejlesztésekhez szükséges erőforrások hiányáról.

A szénkivezetésről szóló nyilatkozat már a gyakorlatban is működik: októberben a hat román polgármester pályázatot nyújtott be az Uniós Szénrégiók Átmenetének Platformja által kínált technikai segítségnyújtásra. Ez a START program része, és segíti az olyan projektek beazonosítását, amelyekből a szénrégió egésze profitálhat.

„Kezd beérni a munkánk, bízunk a jövőben és az Európai Alapokban. (...) Olyan projektekre van szükségünk, amelyek az egész Zsil-völgyre, minden lakosára pozitívan hatnak... Szeretnénk minél nagyobb alapot összegyűjteni erre a kezdeményezésre, hiszen a saját erőforrásaink nem elegendőek” – nyilatkozta Lucian Resmeriță, Lupeni polgármestere egy sajtótájékoztató alkalmával.

Annak érdekében, hogy a szénkivezetés minden lehetséges forgatókönyvét kidolgozzák, a Bankfigyelő és a Greenpeace a Román Gazdaságpolitikai Központot bízta meg a Zsil-völgy makrogazdasági modelljének elkészítésével. A kutatás által öt gazdasági forgatókönyv született meg: kettő beavatkozás nélküli, három eshetőség azonban az újjáépítésé. Az utóbbi három a gazdaság fő ágazataira (mezőgazdaság, ipar és szolgáltatások) összpontosít, és működőképes, méltányos, valamint fenntartható alternatívát kínál. Ezek megvalósításához szükséges elemek: (szénipari dolgozók) átképzése, a helyi termékek és szolgáltatások versenyképességének növelése, az adminisztratív kapacitás növelése és a fő helyi szereplők közti együttműködés elősegítése.

Lucian Resmeriță, Lupeni polgármestere beszédet tart a Bankfigyelő és a Greenpeace közös tanulmányának bemutatásakor

A két szervezet 2019 szeptemberében mutatta be a kutatás tanulmányát, „Hunyad megye méltányos átállása – a gazdaság igazságos és fenntartható diverzifikációja” címmel. Mivel az eredmények mind a helyi hatóságok, mind pedig a kormány számára fontosak voltak, ismertetésükre a Bankfigyelő és a Greenpeace két eseményt is szervezett. Az elsőt a Zsil-völgyi Lupeniben tartották meg, a helyi polgármesterek, megyei képviselők, civil szervezetek, a sajtó, valamint a helyi vállalkozások képviselőinek részvételével. A második helyszín Bukarest volt, ahol mind a kormánytisztviselők, mind pedig a szakszervezetek és civilek is megjelentek az eseményen. Közép-kelet-európai szénrégiókból is érkeztek előadók, akik a régiójuk kihívásairól és a pozitív tapasztalataikról egyaránt beszámoltak.

A Zsil-völgyi kezdeményezés részeként 2019 végén az Európai Alapok Minisztériuma egy pályázatot is benyújtott az EU-hoz az átállás technikai segítségnyújtására, hogy ki tudják dolgoztatni a megfelelő átállási stratégiát. A kiválasztott szaktanácsadó a PricewaterhouseCoopers (PwC) lett. A vállalat nemrégiben dolgozott ki hasonló stratégiát Felső-Nyitra szénrégió térségére Szlovákiában, ami jó gyakorlatot mutat a tervezési folyamatba való széleskörű társadalmi részvételről. A PwC képviselői úgy nyilatkoztak, hogy figyelembe veszik a Bankfigyelő és a Greenpeace által közösen publikált tanulmányban leírtakat.

2019 decemberében a civilek hivatalos koalíciót alkottak „Jiu Valley Involved” (Szerepvállalás a Zsil-völgyért) néven. Céljuk a völgy fenntartható fejlődésének támogatása nem csupán az átállás folyamatában, hanem egyéb helyi közösségi kihívásokban is.

A koalíció egy, a PwC-vel közös találkozó összehívását kérte 2020 januárjában, a tanácskozások pedig azóta is rendszeresek: „A PwC képviselői nyitottak voltak a koalíció javaslatára, irányelvük megegyezik a szervezeteinkével. (...) A Jiu Valley Involved (Szerepvállalás a Zsil-völgyért) részéről hét képviselő tárgyalt a tanácsadócéggel: mindkét fél részéről fennáll az igény egy valódi alulról építkező, minden helyi civil szereplőt bevonó konzultációra. Így a készülő stratégia valóban a helyi közösségé és minden érintett régiós lakos lehetőséget kaphat véleményének kinyilvánítására.”

Zsil-völgyi polgármesterek a Szénkivezetésről szóló egyetértési nyilatkozat aláírásakor Brüsszelben

Körvonalazódnak a nemzeti tervek

A COVID-19 világjárvány és az ebből következő lezárások többek között a Platform üléseinek elhalasztását is eredményezték. Mindezek ellenére a PwC töretlenül dolgozott az átállási stratégián, majd idén márciusban kiadta az első tervezetét nyilvános társadalmi konzultációra.

A konzultáció első fázisában két hétig online üléseket tartottak civilszervezetek és vállalatok képviselőinek részvételével. Ebben a szakaszban a méltányos átállás legfőbb akadályait és lehetőségeit tárgyalták meg. A következőkben a helyi közigazgatással, a kormánnyal, illetve remélhetőleg a völgy lakosaival történik majd egyeztetés. Bár a konzultáció résztvevői hajlamosak voltak a térség bányászati örökségére és a korábbi kudarcba fulladt fejlesztési stratégiákra koncentrálni, nagy érdeklődést mutattak az új kezdetet ígérő projektek iránt. Ezek négy, igen fontos területet érintettek: az infrastruktúra, a gazdasági diverzifikáció, a helyi örökség, valamint az egészséges és fenntartható életminőség. A turizmusról és az infrastruktúráról szóló tárgyalásokkor a környezet és a régió természeti szépségeinek megőrzése is központi szerepet kapott. A résztvevők egyhangúlag megegyeztek, hogy ez a szempont a Zsil-völgyben történő jövőbeli fejlesztések alapköve kell, hogy legyen.

Ezzel egyidejűleg az Európai Alapok Minisztériuma nyilvánosságra hozta az első, méltányos átállással kapcsolatos pénzügyi program tervezetét. Uniós források: 2021 és 2027 között a román Méltányos Átállás Operatív Program kedvezményezettjei a szénkivezetésben résztvevő régiók – Hunyad (Zsil-völgy) és Gorj megyék – mellett a karbon-intenzív román térségek lesznek. A program keretében kis- és középvállalkozások létrejöttéhez és meglevők erősítéséhez szeretnének hozzájárulni a kutatás, a zöld energia és az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentésének területén. Cél továbbá a munkaerő átképzése, illetve új munkahelyek teremtése. A végleges tervek 2021 áprilisára készültek el, júniusi jóváhagyásra.

18 tagállam nyújtott be támogatási kérelmet szénrégiós méltányos átállási (szénkivezetési) terveikhez - köztük Románia (és Magyarország is az Észak-magyarországi szénrégióra - szerk.) - 2020 májusban az Európai Bizottság valamennyit jóváhagyta. Terveik elkészültével a tagállamok hozzáférést kapnak a Méltányos Átállási Mechanizmus alapjához. A folyamat már zajlik: a Zsil-völgy egészen 2020 végéig részesül technikai segítségnyújtásban. (Várhatóan Észak-Magyarországhoz hasonlóan, év végéig kell elkészítenie és benyújtania a régiós szénkivezetési tervet. - szerk.)

A felsorolt fejlesztések és a helyi közösség elkötelezettsége alapján a völgy sikeresen halad a méltányos átállás, újjáépítés útján. A térség tíz éves időszakra szóló szénkivezetési terve egy tisztább, válságálló és méltányos, alacsony kibocsátású gazdaság alapjait fekteti le.

Az eredeti szöveget írta: Raluca Petcu (Bankfigyelő, Románia), Dan Dobre és Alexandru Mustață közreműködésével

Fordította: Busi Bernadett

Fotók

Címfotó: Az Európai Bizottság küldöttjeinek látogatása a Zsil-völgyben. A Planeta Petrila részére készítette: Andrei Duda. Forrás. A Bankfigyelő részére Ion Barbu fotóját készítette: Adrian Catu. A cikkben szereplő többi fénykép a Greenpeace és a Bankfigyelő által készült.

Avagy hogyan birkózott meg egy innovatív ukrán közösség az atom-traumájával? Éghajlati reménységeink történetei Nr.2.

Európában sok helyen civil közösségek lépnek fel a klímaválság káros hatásai ellen – nemcsak követelik a tiszta, megújuló energia alapú gazdaságba való energiaátmenetet, hanem maguk is részt vesznek benne.  Közösségek, városok és hétköznapi emberek dolgoznak a közösségi tulajdonban lévő megújuló energiáért, zöld munkahelyeket hoznak létre és küzdenek az energiaszegénység ellen.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatója születésétől kezdve Budapesten él, de ez nem akadályozta abban, hogy alaposan megismerje a madarakat. Megtanít egy angol kifejezésre: a madarászat selling point, amin keresztül el lehet adni a természetvédelmet. Halmos Gergő számára élményt jelent az MTVSZ-szel és WWF-fel folytatott közös lobbizás.

 Az interjút Gadó György készítette.

Mikor és hol kezdtél madarászni?

13 évesen, 1989-ben lettem a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagja. Ötödik osztályos koromtól az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Iskolájában tanultam, és talán hetedikesek voltunk, mikor néhány barátommal úgy döntöttünk, hogy belépünk az MME-be, mert érdekelt a természetjárás, a természetvédelem. Nem kellett messzire mennünk, az iskolától néhány utcányira a Nemzeti Múzeum hátsó traktusában voltak az MME Budapesti Helyi Csoportjának gyűlései.

A Trefort utcában nem lehet valami gazdag madárvilág.

Ott tényleg elég gyér, de Csillaghegyen laktam, és sokat mászkáltunk a Dunakanyarban, Visegrád környékén. Aztán barátaimmal elmentünk táborozni Fülöpházára, ahol Szűcs Laci nagyon jó táborokat szervezett, és kirándulni is vitt minket. Vele jutottam el az Ócsai Madárvártára, igazából ott merültem bele a madarászásba. Csörgő Tiborral, a madárvárta legendás vezetőjével azóta is szakmai kapcsolatban vagyok.

Ezek szerint elég egyenes úton haladtál a madártani ismereteid elmélyítésében.

Igen, a Trefortba is biológia tagozatra jártam, amit Dr. Lénárd Gábor indított, aki az iskola igazgatója is volt akkoriban. Nekünk Szászné Heszlényi Judit biológiatanár nagyon jó órákat tartott. Onnan mentem az ELTE biológus szakra, az egyetemi diplomamunkám témavezetője az Ócsán megismert Dr. Csörgő Tibor volt. És az egyetem után az első munkahelyem az MME lett. 2001-ben A Madárgyűrűzési Központban kezdtem dolgozni, aztán néhány év után természetvédelmi igazgató lettem majd 14 évvel ezelőtt, 2006-ban elnyertem az igazgatói állást. Azóta ez a munkám.

Ha gonoszkodni akarnék, mondhatnám, hogy a pályaíved elég unalmas, de valójában irigyellek, hogy milyen egyenesen haladtál. És nyilván a munkakörödön belül nagyon is változatosak a feladatok. Aki cikizni akarja a madarászokat, azt mondja, hogy olyanok, mint a bélyeggyűjtők. Szeretik a sokszínűséget, és hajlandók sok ezer forintot költeni arra, hogy az ország valamelyik eldugott sarkában egy télen erre tévedő ritka madarat megpillantsanak. De valójában az MME-nek a nevében is benne van a természetvédelem.

Igen. Ez a nyitás jóval azelőtt megtörtént, hogy én idekerültem. Az Egyesület tagjai a 74-es megalakulás után sem csak madarakkal foglalkoztak, aztán 1990-ben a hivatalos nevünk is Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületre változott. Az akkori vezetők ezzel a névvel azt akarták kifejezni, hogy a fókuszban a madarak vannak, de nem csak velük foglalkozunk, hanem kétéltűekkel, hüllőkkel, emlősökkel, lepkékkel és más csoportokkal is. Másrészt a név azt is kifejezi, hogy nemcsak számoljuk a madarakat meg konkrét madárvédelmi intézkedéseket hajtunk végre, mondjuk műfészkeket helyezünk ki, hanem szélesebb értelemben vett természetvédelemmel is foglalkozunk. Ez a változás az én érkezésem előtt történt, de én is ezt képviselem. Más országokban is úgy tartják, hogy a madarakon keresztül közel lehet hozni az emberekhez a természetvédelmet. Nagyon sok embert érdekelnek a madarak, mert szépek, mert többnyire nappali állatok, amelyek itt élnek körülöttünk, viszonylag nagyok, nem kell az avart túrni és nagyítót elővenni, hogy megismerjük őket. Könnyű rajtuk keresztül kapcsolódni a természethez. Ez magyarázza, hogy a külföldi partnerszervezeteink is próbálnak madárközpontúak maradni, de nyitnak a természetvédelem más területei felé. Mi is így vagyunk ezzel. A madáretetőtől a tudományos igényű felméréseken keresztül a gyakorlati természetvédelemig és a szakpolitikáig sok témával foglalkozunk.

A madarakat önmagukban nyilván nem lehet megvédeni. Az életfeltételeik kapcsolódnak a táplálékállataikhoz, és tudom, hogy például az ipari mezőgazdasággal is foglalkoztok, hiszen az ott használt vegyszerek és módszerek pusztítják a madárvilágot. Ez utóbbi terület már inkább a környezetvédelem körébe sorolható.

Igen. De ha tágítjuk is a fókuszunkat, akkor is elsősorban biodiverzitás-védelmi szervezetnek tekintjük magunkat, témáink ehhez kapcsolódnak. A szén-dioxid kibocsátás kérdésével mi direktben nem foglalkozunk. Nagyon sok más szervezetnek szerencsére ez a fő területe. Persze a klímaválság és a biodiverzitás-válság szerintünk szorosan összekapcsolódik, mi ebből a biológiai sokféleség védelmére tesszük a hangsúlyt.

Az elmúlt évben Magyarország is felbolydult, az embereket elkezdte foglalkoztatni a klímavészhelyzet. Felétek is nagyobb érdeklődés fordult?

Mi is érzékeljük, hogy a figyelem a környezet- és természetvédelem iránt nőtt. Ennek persze nem mindig van mélysége. De mindenképpen jó irány, hogy ne csak egy szűk kör témája legyen a természetvédelem, hanem a közbeszéd részévé váljék, és a politikára is hatást gyakoroljon. Mi, akik a biodiverzitás-buborékban üldögélünk, persze azt is próbáljuk kommunikálni, hogy lényegében ugyanarról a témáról beszélünk, és az egész üggyel egyben kell foglalkozni. Ezt az érdeklődést próbáljuk a biológiai sokféleség védelme felé fordítani, mert idén több kulcsfontosságú nemzetközi esemény témája a biodiverzitás lesz. Egyébként érdekes, hogy tavaly ősszel kiderült számunkra, hogy a magyarországi klímatüntetéseket szervező fiatalok közül ketten is madarászok.

És már beszélgettetek velük?

Igen, érdekes volt, remélem lesz folytatás is. Segíteni akarjuk a munkájukat, és kíváncsiak vagyunk arra, hogy ők hogy látják az MME-t. Mi magunk is önkritikusan mamutnak szoktuk nevezni az egyesületünket, mert nagy a tömegünk és nehezen mozdulunk, de próbálunk reagálni az új helyzetekre.

Hány egyesületi tagotok van?

5-6 ezer aktív tagunk van, ami családostul legalább 10 ezer főt jelent. És az elmúlt 10 évben sokat dolgoztunk azon, hogy a társadalmi támogatottságunkat és beágyazottságunkat növeljük. Anyagilag is szeretnénk elérni, hogy ne a pályázatoktól függjünk, hanem a legfontosabb stratégiai céljaink megvalósításán hazai és európai politikától függetlenül dolgozhassunk. Másrészt azt is fontosnak tartottuk, hogy tagjainkon keresztül is minél nagyobb hatást tudjunk elérni. Volt eredménye a kampányunknak. Ma nagyjából 30 ezren támogatják anyagilag az egyesületet, azok száma pedig, akikkel rendszeres kapcsolatban vagyunk, olvassák hírleveleinket, jóval több, mint 50 ezer. Ha azokat is beszámítjuk, akik valaha támogatóink voltak, akkor a 100 ezret közelítjük. Ez azt is jelenti, hogy nagyon nehéz lenne olyan intézményt találni, ahol nincs szimpatizánsunk.

Elismerésre méltó számokat mondasz. A tagok közül azok, akik a terepen is aktívak, mivel foglalkoznak?

A fajmegőrzési és felmérési programjaink eddig is jól működtek. Kerecsensólyom, parlagi sas, kék vércse, szalakóta, túzok, ezekről a fajokról nagyon sokat beszéltünk – és tettünk is értük. Egyre jelentősebbé válik a „Mindennapi Madaraink Monitoringja” nevű madárszámlálási programunk, amelyet több országban modellnek tekintenek. Lényege, hogy a madarak segítségével az élőhelyek állapotát, és így például az EU-csatlakozásnak a környezetre és az élővilágra kifejtett hatásait is tudjuk mérni. Rendkívül fontos trendeket lehet így nyomon követni, az adatokat pedig önkénteseink szolgáltatják.

Térjünk rá a természetvédelmi szakpolitikára! Ezen a területen mire törekedtek?

Az elmúlt időszakban nagyon odafigyelünk a tudatos stratégiák megtervezésére. A mezőgazdasági politikára koncentrálunk. Sajnos az európai mezőgazdasági támogatási rendszernek az elmúlt évtizedekben komoly szerepe volt a biodiverzitás csökkenésében. Óriási jelentősége van annak, hogy ez a támogatási rendszer a jövőben hogyan alakul. Néha úgy tűnik, hogy szélmalomharcot vívunk, de legalább azt elértük, hogy most már mindenki tudja, hogy a mezőgazdasági területeken az indikátor szerepet betöltő madarak faj- és egyedszáma vészesen csökken. Ezért is gondoltuk, hogy ezzel mindenképpen foglalkoznunk kell. Magyarországon pedig az európai országok átlagánál is jóval nagyobb a jelentősége annak, hogy milyen jellegű mezőgazdasági termelés zajlik.

Ezt miért mondod? Nem azért mert mindenki a saját országát, saját tájait tartja a legfontosabbnak?

Nem csak ezért. Magyarország egy rendkívül felszántott ország, óriási mezőgazdasági területekkel, ugyanakkor ezeken a területeken a fajgazdagság még jóval nagyobb, mint Nyugat-Európában. A Magyarországon nemzetközileg is jelentős veszélyeztetett fajok mindegyike a mezőgazdasági tájhoz kötődik. Ilyen a kerecsensólyom, parlagi sas, túzok, szalakóta de a fogoly is. Az, hogy ezek a fajok megmaradnak-e, attól függ, hogy hogyan kezeljük a mezőgazdasági területeinket. Több olyan faj van, amelynek európai vagy akár globális sorsa attól függ, hogy mi Magyarországon hogyan gazdálkodunk.

Aki követi a természetvédelmi híreket, annak feltűnhetett, hogy hazai természetvédelmi szervezetek több témában közösen lépnek fel. Az MTVSZ-szel is sokszor közösen akcióztok. Ez új jelenség?

Az MTVSZ és az MME együttműködése 30 éves, akkor kezdődött, amikor én általános iskolás voltam. Szóval nem emlékszem rá. Viszont mikor már az MME munkatársa lettem, a zöld mozgalom képviseletén keresztül én is kapcsolatba kerültem az MTVSZ-szel. Bekapcsolódtam abba a munkába, amelynek célja a zöldek hatékonyabb együttműködése volt. A havi találkozók egy ideig jól működtek, később elhalványultak. Aztán a brüsszeli zöld tízek mintájára Magyarországon is megvalósítottuk a nagyobb országos szervezetek rendszeres kapcsolattartását. Ez hol jobban működött, hol kevésbé. Később kialakult és ma is működik a koordinációs tanács, amelynek az a dolga, hogy az éves országos találkozók között intézze a közös dolgainkat. Ennek az elindításában az MTVSZ mellett mi is aktívak voltunk.

Ezek fontos dolgok, de még mindig nem az a természetvédelmi politikával foglalkozó együttműködés, amire én gondoltam.

Máris mondom. Egyszerűen körül kellett néznünk, és láttuk, hogy a WWF Magyarországon, az MTVSZ-en és az MME-n kívül ebben a témában Magyarországon nincs több országos hatókörű civil szervezet. Persze a nagyok közül a Greenpeace is időnként foglalkozik természetvédelemmel, de nem ez a fő témájuk. Szóval ez a közös munka 2013-14 környékén alakult ki, mert akkor már egy ideje éreztük, hogy nagy nyomás nehezedik a természetvédelem intézményrendszerére. Dokumentálhatóan történtek lépések a leépítés, a szétzilálás irányába, és várható volt, hogy a folyamat folytatódik. Eldöntöttük, hogy igazán kritikus ügyekben megpróbál a három szervezet közösen fellépni. Hogy egy példát mondjak, más országokban is vannak nemzeti parkok, de az, hogy Magyarországon a nemzeti park igazgatóságok az ország adott területén minden természeti értékért felelnek, és ehhez van intézményi struktúrájuk, munkaerejük és szakértelmük, hát ez hungarikum. Persze nem mindig működnek jól, de amíg megvannak, addig van mire építeni. Úgy láttuk, és most is úgy látjuk, hogy ezt mindenképen meg kell őriznünk.

Milyen konkrét üggyel indult a három szervezet közös munkája?

Talán 2014-ben robbant be a földügy. Röviden és egyszerűsítve arról van szó, hogy az úgynevezett Nemzeti Földalap kezelésébe akarták bevinni a nemzeti parkok által kezelt bérbe adott földeket, aminek az lett volna az eredménye, hogy a nemzeti parkok csak mint szakmai véleményező szervezetek szólhattak volna bele ezeknek a földterületeknek a kezelésébe. Ez komoly visszalépés lett volna. Óriási dolog volt, hogy összehangolt, megtervezett, közös kampánnyal sikerült ezt megakadályoznunk. Persze ez hosszú, többlépcsős küzdelem volt, végül az Alkotmánybíróság ítélete állította meg a kedvezőtlen változást.

Titeket meg gondolom, megerősített a siker.

Nagyon! Jött a többi közös akció, köztük a Magyar Természet Napja kezdeményezés. Fontosnak tartottuk, hogy az emberek nem valami ellen, hanem egy pozitív célért jöjjenek össze. Persze ha már megvolt ez a keret, akkor próbáltuk arra is használni, hogy ha egy-egy konkrét ügyben sok ember támogatására van szükség, akkor például közös petícióink aláírását kérjük. Közösen léptünk fel az erdőtörvény természetvédelmi tartalmának gyengítése ellen, és bár az ügy máig nem zárult le, ebben egyáltalán nem állunk jól. Az ombudsman karolta föl az ügyünket, ő fordult az Alkotmánybírósághoz, most erre a döntésre várunk.

Mi a munkamódszeretek, ha egy közös ügyet sikerre akartok vinni?

Esetenként lehetnek különbségek, de az erdőtörvény ügyében és más ügyekben is először részt vettünk a vitákban, közös szakmai álláspontot alakítottunk ki, aztán ezt megpróbáltuk a társadalom felé együtt kommunikálni. Ez nem azt jelentette, hogy csak mi hárman léptünk fel közösen, de hárman sokkal hatékonyabban tudtunk dolgozni, mintha 100 szervezet álláspontját kellett volna egyeztetni. Hárman gondos munkával kialakítottuk a közös álláspontot, aztán meghívtuk a zöld szervezeteket, hogyha gondolják és egyetértenek, akkor csatlakozzanak hozzá.

Érezhető volt, hogy az MME, a WWF és az MTVSZ egy-egy témában máshova helyezi a hangsúlyt?

Az alapélmény az volt, hogy olyan témáink voltak, amelyek mindhármunkat erősen foglalkoztattak, és az együttműködés nagyon hatékonyan működött. Félszavakból értettük egymást, és mindenki csinálta a maga dolgát. A három szervezetnek mások az erősségei. Az direkt jó, hogy kicsit más a profilunk, mert nem versenyzünk egymással a forrásokért. Jól ki tudjuk egymást egészíteni. Én személyesen az MTVSZ-ből Farkas Istvánnal dolgoztam együtt, aki nagyon erős volt a szakpolitikai érdekérvényesítésben. Földügyben például mi az alapanyagot szállítottuk meg a társadalmi bázist mozgósítottuk, a WWF a kommunikációban végzett nagy munkát. Más témánál aztán kicsit változtak a szerepek. Az erdő például a WWF-nek központi témája, tehát abban ők adták a szakmai alapokat. A közös munka személyesen is nagyon összehozott minket.  

Volt egy győztes ügyetek, egy másik, amiben vesztésre álltok, vagy mondhatom, hogy az erdők vesztésre állnak. De gondolom nem kellett sokáig új témát keresnetek?

Nem, sajnos nagyon aktuálissá vált az agrárkörnyezetvédelmi támogatások ügye, ahol a magyar kormány a célzott, bizonyítottan természetvédelmi eredményeket hozó intézkedések helyett a forrásokat általános, sekélyes, környezeti eredményt bizonyítottan nem hozó intézkedésekhez kötötte, ezzel egy hosszú évek alatt kialakított rendszert rontott le.  

De hát nem az Európai Unió agrárpolitikájában van a hiba?

Bőven lehet kritizálni az Európai Unió környezetvédelmi politikáját, mi is meg szoktuk tenni. De ha az ember ismeri a szabályrendszereket, akkor a legtöbb esetben azt látja, hogy nagyon nagy a nemzetállamok mozgástere. Sajnos Magyarország az agrártámogatások ügyében a mozgástéren belül a természetvédelmi szempontból kedvezőtlen szélső értéket képviseli. Minél több pénzt akar a lehető legkisebb változtatások árán odaadni a gazdáknak, így a környezetvédelmi teljesítmény csak sokadlagos szempont. Reméljük ezen sikerül a következő ciklusra változtatni.  

Az MME foglalkozik Európai Uniós lobbizással?

Igen, ugyanúgy, ahogy az MTVSZ a Föld Barátain keresztül, a WWF a nemzetközi szervezetén keresztül ott van Brüsszelben. Mi tagszervezete vagyunk a Birdlife International-nak, amelynek van egy brüsszeli irodája. Mivel a Birdlife alulról felfelé építkezik, azt szoktam mondani, hogy ez a mi brüsszeli irodánk. Ha nem érzelmi alapon, hanem pénzügyileg fogalmazok, akkor azt mondhatom, hogy azért fizetjük a brüsszeli irodát, hogy európai szinten képviselje azokat az ügyeket, amiket az egyes tagszervezetek megfogalmaznak, és a közös stratégiába beépítettek. A mi brüsszeli irodánk talán a legtöbbet a mezőgazdasági politikával foglalkozik. Minket Magyarországon a mezőgazdasági politikán kívül az Európai Uniós irányelvek megvalósulása foglalkoztat. Ezeket a témákat a brüsszeli iroda az Unióban, a tagszervezetek otthon határozottan képviselik.

Folytatódni fog a közös munka a magyar természetvédelmi szervezetekkel?

Ha rajtam múlik, egész biztos. Már alig várom.

Gyerekkorától rajong a növényekért. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságon botanikai tudását és rendszerszemléletét is nagyra értékelték, ám vezetőként egyre több szakmailag nehezen vállalható ügyet kellett volna elfogadnia, ezért 17 év után szomorúan, de saját döntéséből befejezte nemzeti parkos pályafutását. A WWF Magyarország igazgatójaként visszanyerte lendületét és optimizmusát. A természetvédelmi szervezetekkel – köztük az MTVSZ-szel – folytatott együttműködést új életszakasza nagy élményei közé sorolja.

 Az interjút Gadó György készítette.

Honnan indult a pályád?

Egy Ócsához közeli faluban nőttem fel. Gimnáziumba Ócsára jártam, és másodikos koromban már biztos voltam benne, hogy biológus akarok lenni. A növények iránti lelkesedésem sokkal korábban kezdődött, fél gyerekkoromat a konyhakertben töltöttem, szobanövényekről szóló könyveket bújtam, és kaktuszokat gyűjtöttem.

A szüleid is a botanikus pálya felé irányítottak?

Nem mondhatnám. Apukám, aki mérnök volt, azt szerette volna, hogy villamosmérnök legyen belőlem. De azért szüleimnek is szerepük volt abban, hogy a növények iránti megmagyarázhatatlan érdeklődésem ne lankadjon. A családunkban a vasárnap délutáni erdei séta gyakori volt, szóval hamar találkoztam a vadon élő növényekkel is. Utólag azt is fontosnak tartom, hogy anyukám a Zemplénből származik, és volt egy idő, mikor a nyarak nagy részét a Zemplénben töltöttük. Testközelből megtapasztaltam a paraszti életmódot, a tehéntartást, a szénaszedést. Vittem ki a szénégető nagyapámnak a hegytetőre az ebédet, ismerkedtem a gombákkal és a hegyi kaszálókkal, szóval gyönyörű volt! Középiskolás koromban elkezdtem túrázni, és ez azóta is tart.

Magashegyi túrán

Mikor gimiben apukám a villamosmérnöki pálya felé akart terelni, már késő volt. Akkoriban már arra is találtam időt, hogy néha kiugorjak a közeli Ócsai Tájvédelmi Körzetbe, és tudtam, hogy természetvédelemmel akarok foglalkozni. Elsőre felvettek biológusnak, el is végeztem az egyetemet. Utána jelentkeztem a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságra, és csak fél évig kellett várnom, hogy beléphessek.

Természetes volt, hogy ilyen hamar felvettek? Akkoriban gondolom sokan akartak a Duna-Ipolynál dolgozni. Az egyetemi eredmények számítottak?

Azt hiszem, hogy az akkori igazgatómnak az tetszett, hogy Seregélyes Tibor, ismert botanikus vezetésével készítettem el a szakdolgozatomat, az Ócsai Tájvédelmi Körzet területén végeztem vegetációtérképezést. Tibor nagyon gyakorlatias, érthető, jól használható térképeket készített, kiváló botanikus volt, ráadásul mindig próbált közvetíteni a tudomány és a gyakorlat között.

Tibor szórakoztató, de nagyon komoly ember volt.  Emlékszem, mikor szomorúan magyarázta, hogy a dolgok Magyarországon arrafelé haladnak, hogy lesznek védett területeink, ahol jó esetben sikerül megvédeni a természeti értékeket, a védett területek között meg rettenetesen elszegényedett élővilágot fogunk találni.

Igen, sajnos efelé haladunk, de tudjuk, hogy ez így nem működik. Nem lehet szigetszerűen megvédeni a védett területek élővilágát. 98-ban, mikor én elkezdtem dolgozni, még jobban figyeltünk a nem védett területekre is.  Pont akkortájt alakult ki Magyarországon a 10 nemzeti park igazgatóság, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságot is beillesztették ebbe a rendszerbe.

Hogy érezted magad a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságnál?

Nagyon jól indult. Botanikai felügyelőként  5 évig védett növényfajok térképezésével, élőhelykezeléssel, ökológiai hálózat kijelöléssel, élőhelyrekonstrukciók tervezésével  foglalkoztam. Aztán én lettem az Élővilágvédelmi Osztály vezetője. Elkezdtem kicsit távolodni a napi terepi munkától, és persze sokasodtak az összetett konfliktusok. Azt is mondhatom, hogy számomra a DINPI folyamatos és fokozatos kiképzőközpont volt. A gyeplegeltetés szakmai vezetésétől a nagy média és politikai figyelem mellett zajló kényes ügyekig volt minden!

Kevesebb időt töltöttél terepen. Ez azt jelenti, hogy kevésbé szakmai munkát végeztél?

Ezt így nem mondanám. Most úgy látom magam, hogy kicsit kijöttem a botanikai gyakorlatból, nem vagyok egyetlen élőhelytípusnak sem az avatott ismerője, viszont a rendszerszintű kapcsolatokat és a szakmapolitikát azt hiszem, hogy elég jól átlátom. Később egy átszervezés után a geológiai értékek, a településrendezési tervek és a tájvédelem is hozzám került, és a teljes természetvédelem is a bővített osztályunkon maradt. Az utolsó két DINPI-nél töltött évemben pedig szakmai igazgatóhelyettes voltam. Ezt a munkát egy idő után nem tudtam tovább végezni. Úgy éreztem, hogy folyamatosan szűkült a mozgásterem.

Az zavart, hogy túl erős kompromisszumokat kellett kötnöd?

Hát kompromisszumokat mindig mindenhol kellett kötni. Mindig az a kérdés, hogy a szakmailag nem korrekt ügyek aránya milyen arányban van azzal, ami tényleg a küldetésed része. Ha nem billent volna át az arány a szakmailag vállalhatatlan ügyek felé, akkor el tudtam volna képzelni úgy is az életem, hogy teljes alkotó életidőm végén onnan megyek nyugdíjba. De egy idő után azt kellett mondanom, hogy én nem erre szerződtem. Akkor mondtam föl.

Ezután a WWF következett. Ez mekkora váltás volt? A civilség számodra vadonatúj dolog volt, vagy egyéniségedből adódóan jól ment, hogy egyik napról a másikra más közegbe kerültél?

Így utólag azt kell mondanom, hogy sokkal nagyobb váltás volt, mint amire én gondoltam. Lehet, hogy az a 17 év, amit az állami szektorban töltöttem, a személyiségemet is módosította. Biztos óvatos és diplomatikus lettem. De nemcsak erről van szó. Úgy látom, hogy egy társadalmi szervezet egész más eszközként működik, mint egy nemzeti park igazgatóság. Ezt fel kellett fognom. És egész más a csapat is. Egy társadalmi szervezetnél szinte csak szabadon gondolkozó, önálló véleménnyel rendelkező emberek dolgoznak, akik ilyen sűrűségben nincsenek jelen az állami szektorban. Egy ilyen csapat teljesen más közös munkához szokott, és teljesen más vezetői attitűdöt igényel, mint egy hierarchikus munkahely dolgozói. Az eszköztárban is voltak újdonságok, például meg kellett tanulnom, hogy a kommunikáció és a média hogy működik. Teljesen más a finanszírozási rendszere egy ilyen szervezetnek, nagyon agilisnek és rátermettnek kell lenni ahhoz, hogy a szükséges pályázatokat és pénzforrásokat elnyerjük. És szokatlan volt az a fajta szabadság is, hogy bárkihez odamehetünk, bárkivel tárgyalhatunk. Ha egy nemzeti park igazgatóság megkeres egy önkormányzatot, akkor rögtön ott vannak a sötét gondolatok, hogy vajon mit akar.

Azt értem, hogy az állami szektorból eleged volt, de biztos maradt választási lehetőséged. Mi volt vonzó a WWF-ben?

Ami miatt nagyon izgatott ez a WWF-es felkérés, az a természetvédelem társadalmi oldala volt. Ez nekem a nemzeti parknál egy idő után nagyon hiányzott, úgy éreztem, hogy az állami szektor stratégiai szintű hibája, hogy nem épít ki partnerséget a társadalommal.

Aláírásgyűjtés a Mura megmentéséért

Belátom, hogy egy hatóság máshogy tud barátkozni, mint egy társadalmi szervezet, de biztos, hogy fel kell építeni azt a társadalmi bázist, amire támaszkodni lehet, és erre egy civil szervezetnek sokkal jobb lehetőségei vannak. Szerintem a természetvédelemben ez az egyik legfontosabb dolog.

Ez rendben van, de azt nem érezted, hogy a társadalmi változás elég nehezen mérhető. Ha ott van egy rét, van költségvetésed a kaszálásra, akkor megcsináltatod a nemzeti park embereivel, és mindenki láthatja az eredményét.

Ebben igazad van. Nem is mindenki tudná ezt a fajta váltást meglépni. Ha megcsináltatok egy vízvisszatartó műtárgyat és holnaputántól  jobb vízellátása lesz egy élőhelynek, ez olyan konkrét eredmény, aminek lehet örülni. Személyesen is, hogy ebben szerepem volt, ezt én csináltam.

Terepi főzés Duna-kutatás közben

Egy társadalmi szervezet más munkát végez, inkább befolyásol. Az hogy kicsit nyitottabban áll hozzá egy döntéshozó, hogy az erdőtörvény jó irányba változzon, az nehezebben mérhető. Még ha javulnak a dolgok, akkor is nehéz megmondani, hogy ebben mekkora szereped volt. Viszont makroszinten mégiscsak ezek a dolgok vezérlik a folyamatokat. A természetvédelmi szakemberek többsége érthető módon a nagyon terepi, nagyon megfogható dolgok megvalósításában jó, és nem nagyon vállalja be ezt a szétfolyónak látszó szakmapolitikai küzdelmet, pedig számomra nyilvánvaló, hogy mindkettőre szükség van. Ezért azok, akik képesek vállalni az utóbbit, sokkal többet tudnak tenni az ágazatért, ha elengedik a terepi munkát, és beleállnak a természetvédelem társadalmi kérdéseibe.

Ezek szerint te ilyen vagy?

Igen, és látom a munkám fontosságát és szépségét. Úgy érzem, hogy most jó helyen vagyok.

Az a stáb, aki most itt dolgozik, iszonyatosan erős csapat. Nagyon jó szakembereket sikerült részben megtartani, részben újakat bevonni. Persze az is nagyon fontos, hogy nagyon letisztultak a célkitűzéseink. Fontos, hogy ne kapjunk bele mindenbe úgy, hogy nincs folytatása. Hosszútávú és nagyléptékű céljaink vannak, és azok megvalósításáért nagyon keményen küzdünk.

Előző beszélgetőtársaimtól csupa jót hallottam a három nagy magyar természetvédelmi szervezet együttműködéséről. Most már el sem hinném, ha rosszat mondanál róla.

Tiszta szívemből hirdetem, hogy a környezetügy meg a természetvédelem olyan témakör, amelyet csak úgy érdemes csinálni, hogy a küldetés mindenek felett álljon. Tehát az, hogy a szervezetek furkálják egymást vagy akár csak rivalizáljanak, az teljesen elfogadhatatlan. Az a tök jó, hogy a zöld szervezetek döntő többsége ezt ugyanígy látja. Szerintem nagyon büszke lehet magára a civil természetvédelmi szektor, hogy most már 30 éve formálisan is van együttműködés a szervezetek között. Évente van zöld országos találkozó, a két OT közötti együttműködésre létrejött egy Koordinációs Tanács, amelynek választják a tagjait. A zöld szektor megszervezte magát, ilyet nem találhatunk más civil ágazatokban. Én Európában sem tudok hasonlóról. Nyugodtan dicsérhetem, mert nem volt szerepem az elindításában és az első 25 évében. Nagyon jó, hogy ez van nekünk. Nyilván vannak erős különbségek a zöld szervezetek jellegében, egy Greenpeace nagyon más, mint egy WWF, de ez jó így, mind a kettőre szükség van.

Van az országban három nagy természetvédelmi szervezet, az MME, az MTVSZ és a WWF, amelyek közös akciókat szerveztek. Ennek mi volt az oka?

Arra szövetkeztünk, hogy a természetvédelemnek az elemi szintű feltételeit és adottságait megpróbáljuk megvédeni. Elég sok olyan kormányzati döntés volt az utóbbi 8-10 évben, ami szisztematikusan a természetvédelem leépítését célozta. Amikor idejöttem, akkor indult azzal, hogy állami tulajdonban lévő és a nemzeti parkok által kezelt védett területeket akartak a Nemzeti Földalaphoz átvinni. Ez látszólag egy technikai úgy, de ez a lépés valójában a természetvédelmi kezelés garanciáját még állami védett területen belül is megszüntette volna. Ezzel indult a közös fellépésünk, de sajnos később is találtunk feladatokat. Ilyen volt a Natura 2000 földterületek eladása, az erdőtörvény természetvédelmi gyengítése, többször próbálkoztak a nemzeti park igazgatóságok rendszerének átszervezésével. Az átszervezés az szinte mindig a gyengítés szinonimája. Azt mondtuk, hogy van néhány olyan pillér, amit ha elbukunk, akkor a természetvédelem cserepeire fog széthullani. Ha a nemzeti park igazgatóságok a rendszerből kikerülnek, akkor a védett területek kezelése durván romlani fog. Ha a természetvédelmi törvényt elkezdik szétfarigcsálni, akkor az ágazat jogi alappillére szűnik meg, ha a finanszírozást kihúzzák a természetvédelmi pályázatok mögül, akkor egyszerűen nem lesz miből dolgozni. Ilyen alap az agrártámogatási rendszer is, mert ha túl sok a káros támogatás, akkor azt nem lehet helyi szinten ellentételezni.

Úgy tudom, hogy a három szervezet együttműködése már a te érkezésed előtt is létezett, de igazán akkor pörgött fel, mikor te lettél az igazgató.

Igen, mikor én WWF-es lettem, akkor azonnal bekapcsolódtam a munkába, és először próbáltam megtanulni az előzményeket, megérteni, hogy hogyan működik a közös munka. Látszólag egyszerűnek tűnik, mikor megjelenik egy sajtónyilatkozat, de ebben nagyon sok taktikai egyeztetés, háttérmunka, egymáshoz csiszolódás van. Ezekbe nekem röptében kellett beletanulnom. Halmos Gergővel és Farkas Istvánnal személyesen is nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Rengeteget tanultam mindkettőjüktől. Mindketten régóta a civil szektorban működnek, nagyon sok tapasztalatuk volt.

Milyen területen tudtál tőlük tanulni?

Farkas Istvánnak nagyon jó szakmapolitikai érzéke van. Ez Halmos Gergőre is jellemző, és az MME-ben egy hatalmas támogatói kör is áll mögötte, akikhez rendszeresen fordulnak. Nagyon fontos, hogy a közös munka során sokkal optimistább lettem. A Parlamentben, az MTVSZ ünnepi köszöntőjén is elmondtam, hogy az állami szektorban eltöltött évek mellékhatásaként én nem sok reményt láttam a döntések megváltoztatására. Mikor elindul egy ügy, akkor nehéz megítélni, hogy van-e bármi esély a megnyerésére. Konkrétan a védett nemzeti parki földterületekkel kapcsolatos ügyben már megszületett egy magas szintű kormányzati döntés. Nekem személy szerint meggyőződésem volt, hogy ez ellen mi az ég világon semmit nem fogunk tudni tenni. Végül az Alkotmánybíróság döntött a természetvédelmi érdekek javára. Egészen egyértelmű volt, hogy a három természetvédelmi szervezet fellépésének komoly szerepe volt abban, hogy a dolgok így alakultak.

Te pedig visszanyerted az emberiségbe és a szakpolitikai munkába vetett hitedet.

Hát igen. Őrület volt megélni, hogy egy ilyen szinten eldöntött ügyet meg lehetett fordítani. Azóta volt egy Csarna ügyünk is, ami a jutalomjáték kategóriába tartozik. Szerintem ma már majdnem mindenki tudja, hogy a Csarna-völgy egy szinte érintetlen terület a Börzsöny északi oldalán. A Csarna-völgy ügyében 2011-ben már volt egy kör, akkor az Ipolyerdő Zrt. akart fakitermelést végezni a területen, a WWF ez ellen kampányolt. Az akkori petíciót kb. 5 ezer ember írta alá. 2018-ban aztán ugyanezen a területen a turisztikai infrastruktúra fejlesztése volt a téma.

Kisvasutat akartak építeni ugye?

Igen, felújítani és meghosszabbítani úgy, hogy egy szakasz a Csarna-völgy fokozottan védett részén vezetett volna. Egy 2018-as kormányhatározat már jóváhagyta a tervet, mikor november 15-én aláírásgyűjtést indítottunk. A petíciónkat 7 nap alatt aláírták 66 ezren. Ez egészen elképesztő szám. Nemcsak Magyarországon volt a legnagyobb természetvédelmi aktivitás, erre európai szinten is azt mondják, hogy: húha! Mikor győztünk, az állami természetvédelemben dolgozó volt kollegáktól is elképedt és elismerő véleményeket kaptunk, mert ilyenre nem nagyon emlékeztek, hogy egy kormányhatározatban kihirdetett fejlesztésből a kormány visszalépett.

Gondolom, hogy elemeztétek a tanulságokat. Mi volt a siker titka?

Mondhatnánk, hogy gondosan felépítettük a kampányt, és ez igaz is, de 6-7 évvel korábban egy fakitermelés ellen 5 ezren tiltakoztak, most meg egy amúgy szerethető kisvasút építés ellen 66 ezren. Ezt nem magyarázza meg, hogy mi – egyébként teljesen jogosan – a kampányban hangsúlyoztuk, hogy a hiúz élőhelye van veszélyben. Ami óriási különbség, hogy a 2010-es években az emberek sokkal nyitottabbá váltak a környezet- és természetvédelemre. Ez óriási dolog!

2019-ben ez még nyilvánvalóbbá vált.

Igen, nekem nagy élmény volt a tavaly szeptemberi klímasztrájk is, amin péntek délben ott volt legalább 5-6 ezer ember.

Középiskolás korúak.

Ők is, de voltak ott idősebbek is. Nagy érzés volt, hogy a klímaváltozás ügyében ennyi ember kimegy az utcára. Ez is fordulatot jelez, és a közvélemény-kutatások ezt abszolút megerősítik. Zárójelben megjegyzem, hogy ezt a nagypolitika is lassan elkezdi lekövetni. Hogy hova jutunk mondjuk mostantól 10 év alatt, azt még nem lehet tudni. Már ki van találva, hogy az erdőgazdálkodás, a vízgazdálkodás vagy akár a körforgásos gazdálkodásra való átállás területén merre kell indulni, de az nagy kérdés, hogy ezekből mi és mennyi idő alatt fog megvalósulni. Arra nem merek fogadni, hogy mindenben az ésszerűség győz, de most legalább látok rá valamilyen esélyt.

Próbálok én is optimista lenni, de egyelőre nem látom, hogy a fogyasztói őrület lanyhulna. Márpedig a technikai megoldások önmagukban nem lesznek elegendőek.

Igazad van, de az nem mindegy, hogy a környezetpusztítás úgy zajlik, hogy mindenki helyénvalónak is tartja, vagy pedig a színfalak mögött érzékelhető a feszültség, hogy nincs ez így jól, és el is kezdenek kidolgozni változtatási forgatókönyveket. Csak valahogy még azt a kritikus pontot nem értük el, hogy a döntések is megszülessenek. Ha holnap valaki Budapesten be akarná vezetni a dugódíjat és egy nagyon masszív belvárosi forgalomkorlátozást, kérdés számomra, hogy Budapest és az agglomeráció lakossága készen állna-e a döntés elfogadására. Az ilyen témákban a civil szervezeteknek is fontos szerepük van, hiszen fel kell készíteni az embereket. A szociológusok azt szokták mondani, hogy a társadalmi paradigmaváltásokhoz az kell, hogy az emberek 5-25 %-a fejben váltson, és akkor az már végigfut. Ez már elég felhatalmazás a döntéshozóknak ahhoz, hogy a szabályozásokon merjenek változtatni, azt már le fogja követni a gazdaság és a vállalatok, mert ez lesz a társadalmi trend. Az az érzésem, hogy most abban a szakaszban vagyunk, amikor a paradigmaváltáshoz szükséges kritikus tömeg összegyűlik. Persze nem tudom megmondani, hogy ez pontosan mikor következik be, de biztos vagyok benne, hogy itt vagyunk a fordulópont körül.

És nyilván azt gondolod, hogy az elmúlt év klímatüntetései közelebb hozták ezt a pontot.

 A klímatüntetések is, de szerintem ez már tünet. Olyan szintre fokozódott a feszültség és az elégedetlenség a környezetvédelmi intézkedésekkel kapcsolatban, hogy az életre hívta a tüntetéseket. Most Greta Thunberg a hős, persze kap ő szegény hideget-meleget, rajta kérik számon az okosok, hogy mondja meg, mit kell tennünk. De az ő személyével kapcsolatban felidézték, hogy már a 1992-ben, a Riói Föld-csúcstalálkozón volt olyan tizenéves résztvevő, aki beszédében próbálta számon kérni a döntéshozókat. Akkor 15 percig figyelt rá a média, aztán elfelejtették. Ahhoz, hogy Greta szavai ennyire betaláljanak, az is kellett, hogy a fiatalok készen álljanak. És a döntéshozók is tudták, hogy valamit mondaniuk kell a kritikákra. Azért hívták Davosba meg az ENSZ-be, mert kimondja azokat a dolgokat, amiket a globális döntéshozók egy része is tisztán, világosan lát.

Az nem fáj neked, hogy nem a biodiverzitás témájával lépett fel egy Greta vagy Kathrin vagy Jessica a világszínpadra?

Ez tényleg fontos téma, és itt jön többek között a mi szerepünk. Mindenhol, ahol csak lehetséges, beszélnünk kell arról, hogy valójában két nagy környezeti probléma van. Persze ezek egymásba fonódnak, de a felmelegedés problémája és a természeti környezet rombolásának problémája két külön ügy. Ha holnapután kiváló technológiai megoldásokkal teljesen karbonsemlegessé válna az energiatermelésünk, és ki tudnánk szedni a légkörből a többlet szén-dioxidot, akkor elméletileg meg tudnánk oldani a klímaválságot. De csak ezzel nem tudjuk megoldani az ökológiai krízist. Ennek része a környezetszennyezés, területhasználat, anyaghasználat.

De azért a természetrombolás megállítása is szerepel a világpolitika napirendjén. Vagy nem?

Úgy tudnám összefoglalni, hogy a klímaválság most mindent visz, de éppen 2020-ban lesz az ENSZ Biodiverzitás Egyezmény világtalálkozója, és ami ugyanilyen fontos, a zöld szervezetek a bűvös 2020-as dátum apropóján nagy lobbitevékenységbe fogtak, hogy a párizsi klímamegállapodással azonos politikai súlyú feladatvállalás történjen a természeti környezet védelmében. Van dolgunk bőven!

Kalotaszeg történelmi központjától, Bánffyhunyadtól alig 6 kilométerre található egy több mint ezer lakosú falu, Kalotaszentkirály-Zentelke, amely a magyarországi civil környezetvédők között egyáltalán nem ismeretlen. Ez nagyrészt Péter György-Árpád alpolgármesternek köszönhető. Nem jön zavarba, ha a környéken élő medvékről vagy a falusi turizmusról kérdezem, hiszen földrajztanár.

 Az interjút Gadó György készítette.

Kezdjük a munkáddal. Most alpolgármester vagy, földrajztanár, vagy mindkettő?

Igaz, hogy főállásban alpolgármester vagyok, de mellette a kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskolában a földrajz órákat én tanítom, így heti 5 órám van.

A faludat én is ismerem, hiszen 2018 áprilisában nálatok volt a magyar Zöld Szervezetek Országos találkozója. Mint minden résztvevő, én is kaptam egy szép bögrét, amiről teázás közben reggelenként félálomban leolvashatom, hogy a találkozó helyszíne Kalotaszentkirály-Zentelke. Ez régen két falu volt?

Igen, a Kalota-patak választja el a két falut, 1968-ban egyesültek. Itt is, mint más ilyen helyzetű falvak között volt rivalizálás, nem nézték jó szemmel, ha valaki a szomszédból házasodott, de mára ez eltűnőben van. Már csak a közös református templomban van külön vezetősége a két falunak.

Azt hittem, hogy a magyarok csak a románokkal szoktak időnként összeverekedni a vegyes lakosságú vidékek kocsmáiban.

Úgy látszik, nem kellenek nyelvi különbségek a távolságtartáshoz, hiszen mind a két falurészben szinte csak magyarok laknak. De mondom, most már béke van. Az igaz, hogy hozzánk tartozik egy Malomszeg nevű falu, ott románok élnek. Kalotaszegen szórványban élünk. Sok a román, de velük sem verekszünk. Mi jól megtanulunk románul, az inkább a tömbmagyar Székelyföldre jellemző, hogy sokan bajban vannak, ha románul kell megszólalniuk.

Ez a tájegység, Kalotaszeg ma nagyrészt fátlan vidék, bár nyilvánvaló, hogy valamikor tölgy- és bükkerdők, a magasabb hegyeket pedig lucosok borították. Hogy fogyatkoztak meg az erdők? Biztos, hogy mint földrajztanár foglalkoztál ezzel a kérdéssel.

Az erdők irtása nem mai jelenség. A környékünk Bánffy-birtok volt, itt legelőknek meg az állattartáshoz szükséges kaszálóknak estek áldozatul az erdők, sőt később még szántóknak is irtottak erdőt. Az utóbbi időkben nagy erdőirtások nem voltak, sőt, most, hogy egyre kevesebben foglalkoznak mezőgazdasággal, sok helyen újra beerdősülnek a hegyoldalak.  Szerencsére még itt a községünk határában is maradt természet.

Milyen természeti értékeitek vannak?

Büszkék vagyunk a Kő-hegyre, ami hozzánk tartozik. Eddig itt nem volt medve, vagy csak úgy, hogy lejöttek a Bihar-hegység magasabb vidékéről nyaranta, aztán visszavándoroltak. Most viszont két éve itt él egy mackócsalád. Már a vendég turistáink figyelmét is fel kell hívnunk, hogy ha arra kirándulnak, legyenek óvatosak. Be van kamerázva a hegy, és a vadásztársaság tagjai azt mondják, hogy most már több egyedet különböztettek meg. A Bihar-hegységben sajnos sok erdőt vágtak ki, ráadásul 2017-ben az óriási szélvihar egész hegyoldalakat tarolt le, talán a medvék emiatt vándoroltak le hozzánk. Nálunk, a Kő-hegyen 90 óta alig volt fakitermelés, vannak erdők, amelyek szinte érintetlenek. Elég nehéz is lenne gépekkel megközelíteni, mert meredekek a hegyoldalak.

Említetted a turizmust. Tudom, hogy tőletek nem messze, a Pádis-fennsíkon veszélyt jelent a természetre a sok látogató. De ha Budapest belvárosában körülnézünk, akkor tudjuk, hogy városi környezetben is lehet túl sok turista. Ti még nem féltek ettől?

Én is jártam többfelé a világban, és a legtöbb hellyel összehasonlítva azt mondom, hogy Kalotaszentkirályra még jöhet több vendég. De nálunk is kezelni kell a problémát, addig, amíg kezelhető. Foglalkoznunk kell az infrastruktúrával, a hulladékgazdálkodással. Amit észrevettem, hogy a turizmus átmozdult egy másik dimenzióba. Annak idején vetted a bakancsot, hátizsákot, elindultál. Most meg sokan, ha lehet, ki se szállnának az autóból, az a fontos, hogy elkészítsenek egy fotót vagy manapság egy szelfit, kipipálják a helyet, és mennek tovább. Nálunk még megvan egy másfajta turistáskodás. A diákokat is erre próbáljuk ösztönözni, hogy jobb, mikor mész, látod, egy kicsit szenvedsz is érte. Más az érzés, mikor este elmondhatod, hogy hú de jó volt, végigjártam, mit láttam. Azt nem várhatja senki, hogy mindenhova aszfaltos út vigyen.

Kalotaszentkirályon az volt az érzésem, hogy mindenki abból akar élni, hogy panziója van. Félő, hogy lassan megszűnik a hagyományos paraszti életmód. Tényleg van ilyen veszély?

Igen, van ilyen, de nemcsak a vendégfogadás miatt. Ma már a mezőgazdaság igazából nem éri meg. Még az idősebbek foglalkoznak állattartással, de a fiatalok már nagyon kevesen. Szerintem lehetne ezt befolyásolni. Most már évek óta a vendégfogadókkal erről beszélünk, bízom benne, hogy előbb-utóbb lesz eredménye. Ha a vendégfogadók arra fognak összpontosítani, hogy megbízható minőségű helyi termékeket kínáljanak a vendégeknek, akkor változik a dolog. Akkor lesznek olyanok a faluban, akik állattartással foglalkoznak. Nem kell mindenki állattartással foglalkozzon, egyértelmű. De lesz, aki bivalytejet, juhsajtot vagy tojást kínál, és ebből családok meg tudnak élni, így egy kicsit visszabillen a dolog.

Ez nagyon illene a faluhoz, nem?

Erről beszélünk most már évek óta, ma már van egy család, aki bivalytenyésztéssel foglalkozik, állandóan van náluk friss bivalytej, és úgy néz ki, hogy megéri nekik. Ez lassan ki kell alakuljon. Természetesen kölcsönös bizalomra van szükség. A gazdálkodó kell tudja, hogy a vendégfogadó megvásárolja az ő termékét, a vendégfogadó pedig tudja, hogy attól a gazdától jó minőségű terméket kap.

Más példa is van?

Igen, többen vannak, akik kürtöskalácsot sütnek, mert van rá igény. A vendégfogadók várják, hogy mindig legyen kürtöskalács. Tehát kialakul ez lassan, csak erőszakosan nem lehet kényszeríteni, az emberek között kell kialakuljon. Reméljük lesz házi kenyér, házi tojás és a többi.

Mikor és hogyan kezdtetek el a faluban környezetvédelemmel foglalkozni?

Először a kolozsvári székhelyű Erdélyi Ökológiai Klub kezdeményezett környezetvédelmi tevékenységet Szentkirályon 1999-2000 körül, és ebbe én is bekapcsolódtam. A kolozsváriak hatására vetődött fel az ötlet, hogy nekünk is jó lenne Szentkirályon egy ilyen jellegű civil szervezetet létrehozni. Aztán 2003-ban 23 alapító taggal megalapítottuk a Silvanus Ökológiai Egyesületet.

A tagok főleg tanítványaid, gyerekek voltak?

Akkor nem. Azóta bekapcsolódtak volt tanítványok, de az alapítók mindenféle foglalkozású falubeliek voltak, pedagógusok, önkormányzati munkatársak, asztalosok, vendégfogadók.

Kezdetben milyen céljaitok voltak?

Fő tevékenységünk akkor is a környezeti nevelés volt, most is az. Emellett fontos volt a konferenciák, találkozók szervezése. Mivel Kalotaszentkirályon sok a vendégfogadó, a turizmus fejlesztését is felvettük céljaink közé.

Jóval öregebb vagyok, mint te. Emlékszem, hogy legalább 25 éve van az erdélyi környezet- és természetvédő szervezetek között együttműködés, régen találkozók is voltak.  Most mi a helyzet? Kapcsolatban vagytok más csoportokkal?

Mióta én aktív vagyok három erdélyi találkozóra emlékszem. 2009-ben és 2010-ben volt nálunk, aztán 2011-ben a Nyárád mentén. Ezek megszűntek. A kapcsolatot még tartjuk a székelyföldi és a vásárhelyi egyesületekkel. Az az igazság, hogy mi kis egyesület vagyunk. Nincsenek alkalmazottak, mindenki önkénteskedik. Annyi munkát vállalunk, amit tényleg meg tudunk valósítani. A nagyon nagy projektekben inkább csak partnerek tudunk lenni. A tavalyi országos találkozón őszintén én több erdélyi szervezetre számítottam. Hajdu Zoli a Marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ vezetője élénkebb kapcsolatban van az erdélyi környezetvédőkkel. Ő is kapcsolatba lépett velük, de sajnos az OT-ra kevesen jöttek. De a magyarországiakkal több erdélyi csoportnak is van kapcsolata.

Itt az idő, hogy áttérjünk a te magyarországi kapcsolataidra.  Az a gyanúm, hogy te már akkor megismertél néhány magyarországi környezetvédőt, mikor Miskolcon tanultál.

Hát igen, úgy látszik a korral jár az is, hogy tudsz következtetni. Miskolcon Kiss József egy évvel fölöttem járt földrajz szakra, és már ott baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Ugye ő lett a Holocén Természetvédelmi Egyesület elnöke, innentől kezdve mindent elárultam.

Akkor ebből adódott, hogy ti tavaly közösen szerveztétek a kalotaszentkirályi országos találkozót?

Így van. Miután hazakerültem, és elkezdtem tanítani, az egyetemi kapcsolatok és a baráti kapcsolatok megmaradtak. Mikor szó esett az egyesület alapításról, Józsi már mintának küldött alapító okiratot. Bár a romániai jogi helyzet más, arról a kolozsváriak többet tudtak, de azért Józsi is tudott segíteni. Aztán 2004-2005-től a Holocénnal hivatalosan is együttműködtünk, főleg a környezeti nevelés terén. Voltak diákcsere kapcsolataink, szerveztünk közös versenyeket. Ha jól emlékszem 2004-ben szervezték a hajdúböszörményiek a zöldek országos találkozóját, azóta egy-két kivétellel mindegyiken ott voltam, és persze egyre több embert ismertem meg. Pár év után már az is megfogalmazódott, hogy jó lenne Szentkirályon országos találkozót szervezni. Nem véletlenül volt 2009-ben és 2010-ben nálunk Kárpát-medencei zöld civil találkozó, aztán 2013-ban MTVSZ tagcsoport konferencia.

A kalotaszentkirályi Silvanus Ökológiai Egyesület tagja az MTVSZ-nek?

Nem is tudom, hogy ez hivatalosan hogy van. Azt hiszem külső tagok, vagy együttműködő partnerek vagyunk, de a lényeg, hogy befogadtak minket. Hogy befejezzem az előző gondolatot, a Kárpát-medencei és a tagcsoport konferenciák igazából próbának nagyon jók voltak, felkészültünk egy nagy találkozó megszervezésére. Látnunk kellett, hogy szállást, étkezést, szervezést tekintve mit bírunk el. 2016-ban, mikor az Őrségben jelentkeztünk a 2018-as OT megrendezésére, akkor már tudtuk, hogy a Holocénnel együtt képesek leszünk rá.

Hogy emlékszel vissza a tavaly tavaszi nagy eseményre a kalotaszentkirályi Zöld OT-re?

Másfél évvel korábban, az őriszentpéteri találkozó után elkezdtük a szervezést. Itt nálunk csütörtöktől vasárnapig tartott a program, és úgy láttam, hogy jól pörgött. Mindenre oda kellett figyelni. Nagyon fontos – és ezt a záró eseményen is elmondtam – hogy a település apraja-nagyja beleadott mindent. Belülről is néztem, mert ott kellett lenni és dolgozni, de néha kívülről is figyeltem: nekem az az érzésem, hogy ment. Látszott a résztvevők arcán, és mondták is, hogy meg vannak elégedve. 500 regisztrált résztvevő volt, több mint 350-en az anyaországból. A végén kértük a résztvevőket, hogy internetes oldalunkon mondják el véleményüket. 250-en írtak, ráadásul névvel vállalták a véleményüket. Örömmel elemeztük a válaszokat, a legtöbb dologgal elégedettek voltak.

Gondolom az is célotok volt, hogy Kalotaszentkirályra és a környékre felhívjátok a résztvevők figyelmét.

Egyértelmű. A találkozó szakmai részét azt a nagyobb szervezetek, az MTVSZ és a Holocén rakták össze. Nekünk az is célunk volt, hogy egy olyan célcsoportot megérintsünk, akik majd visszatérnek turistaként, és ők biztos a természetre érzékeny turisták lesznek.

Hogy alakult a Holocénnel és az MTVSZ-szel az együttműködésetek?

Azt hiszem, hogy ha szervezetek kapcsolatáról beszélünk, akkor az elsődlegesek az emberi kapcsolatok. Ezek a személyes kapcsolatok pedig csodálatosan alakultak. Én hidakat szeretek építeni, és nem lerombolni. Kialakítani se könnyű a kapcsolatokat, de megtartani még nehezebb. A többi jön magától. Ez így volt a Holocénnel, ahogy együtt dolgoztunk, egyre több személyes szál kötött össze minket. És ez volt a lényege az MTVSZ-szel kialakult kapcsolatnak is. Először Farkas Istvánnal, aztán Éger Ákossal, Fidusszal és a csapat többi tagjával.  Aztán jöttek az együttműködések, például diákokkal vízminőséget mértünk egy közös munka keretében.

Árpi, te Erdélyben születtél, de mint földrajzos sokfelé jártál. Magyarországon pedig sok embert ismersz. Nem fordult meg a fejedben, hogy máshol telepedj le?

Természetesen eszembe jutott, de most már maradok Kalotaszentkirályon. Sokan feltették a kérdést, hogy Miskolc után miért mentem haza. Lehet, hogy pénzesebb állásom lehetett volna, de egy rövid beszélgetés sokat nyomott a latba. Professzorom, Hevesi Attila geográfus, a karsztvidékek kutatója, a tanulmányaim vége fele azt mondta nekem: „Árpi, gondold meg jól, hogy hogyan tovább! Az biztos, hogy amit itt megtanultál, azt otthon át kéne adnod.” Ezután nem sokat vajúdtam, elhatároztam, hogy meg kell próbálnom. Aztán elkezdtem tanítani, és megerősödtem benne, hogy igen, ezt kell csinálnom.

Mi lehetne jobb mulatság, mint egy ártéri erdő fái között bolyongani, és a növényzetet kémlelni? Talán csak az, ha az ember valamelyik borsodi településen standolhat. Az utóbbi szó leggyakoribb jelentése műszakvégi kocsmai elszámolás, de környezetvédő körökben másról van szó: fesztiválokon vagy települések főterén sátorban vagy szabad ég alatt bemutatót tartani, kiadványokat osztogatni, és főleg beszélgetni. A Zöld Akció elnöke ilyenkor érzi igazán, hogy fontos munkát végez.

 Az interjút Gadó György készítette.

Úgy tudom, hogy miskolci vagy, minden ideköt. De mi történt veled addig, míg civil környezetvédőként kezdtél dolgozni?

Az általános iskolában jó voltam matekból, és a matektanárom mondta, hogy a számítástechnikáé a jövő. Hallgattam rá, és számítástechnikai folyamatszervezőként érettségiztem egy miskolci szakközépiskolában. Már a szakközépben kiderült, hogy ez a világ mégsem elég vonzó számomra, de egy ideig még próbálkoztam vele. Egy osztálytársammal még két évig, pont a rendszerváltás idején dolgoztunk a Diósgyőri Gépgyárban.

Mi volt a munkátok?

Műszaki-gazdasági elemzők lettünk. Például a DIGÉP által kis példányszámban gyártott kalapácsgépről egy vaskos dokumentációban kimutattuk, hogy a nyersanyagok beszerzésétől a gyártás végéig az előállítás és anyagmozgatás összes költsége több, mint amennyiért a termék eladható. A főnökünk ezt először nem akarta elhinni, aztán azt mondta, hogy biztos igazunk van, de ezt ő a vezérkarnak nem meri megmutatni. Kaptunk egy kis pénzjutalmat, a művünket pedig valamelyik fiókban elsüllyesztették.

Nem csodálkozom, ha ezek után nem erről a munkahelyről akartál nyugdíjba menni.

Hát tényleg. Én már akkoriban nagyon szerettem túrázni, a természetben kint lenni, tudtam, hogy valami ilyesmivel szeretnék foglalkozni. Kitaláltam, hogy földrajzból és történelemből fogok főiskolára felvételizni. Ilyen párosítás a tanárképző főiskolákon csak Nyíregyházán meg Szombathelyen volt. Nyíregyházához nem volt kedvem, nem szerettem a sík vidéket. Hát akkor legyen Szombathely, ott még úgysem jártam. Így aztán a vasfüggöny lebontása után, 1991-ben elkezdtem Szombathelyen tanulni. Szombathely akkoriban álmos hangulatú kisváros volt, Miskolc hozzá képest egy pezsgő metropolisznak tűnt. Végül földrajz szakos tanári diplomát kaptam, aztán kiegészítésképpen egy környezetvédelem szakot elvégeztem.

Meddig tartott a tanári pályád?

Majdnem semeddig. Földrajz-környezetvédelem szakos tanárként nem volt könnyű elhelyezkednem. Dolgoztam egy fél évet Miskolcon egy kollégiumban, ahol bányásztanulók laktak. Utána a katonaság jött volna, de én inkább polgári szolgálatosnak jelentkeztem. Így kerültem az Ökológiai Intézet Alapítványhoz, és közben még Keszthelyen a természetvédelmi szakmérnökit is tudtam végezni. Ott egy kicsit belekóstoltam a botanikába is, a Miskolci Gombász Egyesület segítségével pedig a gomba szakellenőri képzést is elvégeztem.

Mikor már eljutottál a természetvédelemig, akkor természetes volt, hogy civil szervezetnél fogsz dolgozni?

Máshol nem sok más próbálkozásom volt, a civil szervezeteknél átélt nyitott, kreatív légkört pedig nagyra értékeltem. Az Ökológiai Intézet Alapítványnál F. Nagy Zsuzsi mellett környezeti nevelési tevékenységbe kapcsolódtam be. Rengeteg iskolai előadásunk, programunk volt, Avasi-lakótelepi gyerekeknek tábort szerveztünk a Bükkben.  Már akkor bele-bele kóstoltam a Zöld Akciós munkákba. Elindult a megyében az illegális hulladéklerakó helyek a feltérképezése. Akkoriban nem volt főállású alkalmazott a Zöld Akció Egyesületnél. Mikor véget ért a polgári szolgálatos időszakom, lehetőségem nyílt rá, hogy 1998 januárjától én vezessem a Zöld Akció Egyesületet.

Várj egy pillanatra! Ismerek jó néhány miskolci környezetvédőt, és úgy tűnik, hogy a városban több civil szervezet van, mint a lakosságszám alapján elvárható lenne. Ráadásul amit mondtál, abból kiderült, hogy a csoportok egymással szoros kapcsolatban vannak. Miért?

A dolog abból a szerencsés helyzetből is adódhat, hogy mikor 1992-ben megalapították az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítványt, az alapítók között ott volt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és a megyei iparkamara. Ami a lényeg, a megyei önkormányzat egy belvárosi ingatlant biztosított az Alapítvány működéséhez, és ahhoz is hozzájárult, hogy Gyulai Ivánék más civil szervezeteket is befogadjanak. Így aztán létrejött egy zöld iroda, ahol a fénykorban talán hat zöld civil szervezet is működött. A fenntartási költségek is megoszlottak, így a szervezeteknek arra is volt lehetőségük, hogy főállásban vagy részmunkaidőben munkatársakat foglalkoztassanak. Ma már rosszabbak a pályázati lehetőségek, de ennek az induló állapotnak a hatásai még ma is érzékelhetők.

Azért is lehetett viszonylag sok szervezet, mert Miskolcon és környékén a szennyezés miatt nagy szükség volt környezetvédőkre?

Persze, ennek is komoly szerepe volt. A térség lakosai a környezeti problémákat hatványozottan érzékelték. Mára bizonyos területeken javult a helyzet, hiszen a nagy ipari szennyező források nagy része megszűnt – például Borsodnádasdon és Ózdon. A Sajó völgyében a BorsodChem sem használ már higanyos technológiát.

Ugye jól tudom, hogy a szennyezések feltárásában és felszámolásában a Zöld Akció Egyesületnek, a te elődeidnek is komoly szerepük volt.

Ez nem is vitás. Mikor én 1998-ban a Zöld Akció Egyesület alkalmazottja lettem, az Egyesület már több mint 7 éve működött, és az ipari szennyezésekre koncentrált. Már 1990-ben tábort szerveztek a Sajó-völgy szennyezettségének felmérésére. Kiderült, hogy a Borsodi Vegyi Kombinátban felhasznált több ezer tonna higany egy része a talajba szivárgott. A szennyezés részben az akkor Kazincbarcikához tartozó Berente vegyipari üzeméből származott, részben környékbeli hulladéklerakókból. A következő években a Zöld Akció több fronton küzdött a szennyezések hatásainak megismeréséért. Csónakos vizsgálat keretében bejárták a folyó teljes magyarországi szakaszát, nyomást gyakoroltak a vállalatokra és a hatóságokra a szennyezések megszüntetése és felszámolása érdekében, filmet készítettek a problémáról, és lakossági fórumokat szerveztek. A projektet Nagy Dezső kollegánk koordinálta, és egy japán alapítvány is támogatta. Vizsgálták a talajt, a talajvizet, a folyó vizét és üledékét sőt még a növényzetet is. Ez egy nagyon komoly munka volt, úgy tudom, hogy szoros együttműködésben a Magyar Természetvédők Szövetségével, aminek a Zöld Akció már akkor tagja volt.

Ahogy mondtad, mára a durva ipari szennyezések jelentős része megszűnt. Ez azt jelenti, hogy most jobb környezetben éltek és dolgoztok?

Inkább azt mondanám, hogy átalakult a természetpusztítás jellege. Nehézfémek nem ömlenek a folyókba, de a mi megyénkre is igaz, ami sajnos szinte az egész világra, hogy romlik a természeti környezet minősége. Ráadásul a régi szennyezések is tovább hatnak. Nemrég az országos sajtóban is megjelent a hír, hogy baj van a Borsodi Víz nevű ásványvízzel, amit annak idején egy szénbánya területéről nyertek ki. Az történt, hogy még a régi Kazincbarcika-Berente területén lévő Borsodi Vegyi Kombinát szennyezhette a talajvizet. A főként klór alapú szennyezés jóval később érte el az ásványvizet adó vízrétegeket. Mostanra a Borsodi Víz fogyasztásra alkalmatlanná vált, az üzemet be kellett zárni.

Kérlek, hogy térjünk vissza 1998-hoz, mikor a Zöld Akció alkalmazottja lettél! Akkor már nem a vegyipari szennyezésekkel foglalkoztatok?

Úgy örököltem meg a feladatot, hogy az Egyesület addig inkább szakértői, kutatási tevékenységet végzett, ezért a csapat is szakértői jellegű volt. Én úgy gondoltam, hogy a Zöld Akciónál is érdemes lenne szélesebbre tárni a kapukat, amit az is magyaráz, hogy előtte környezeti nevelési programon dolgoztam. Az szerettem volna, hogy a szakértői, kutatói vonal megtartása mellett a szemléletformálás, környezeti nevelés is erősebben megjelenjen az Egyesület munkájában.

Viszonylag új ember voltál, és mégis te dönthetted el, hogy merre forduljon a Zöld Akció?

Igen, nekem kellett kitalálnom az irányokat. Emlékszem, egyszer a legelején Gyulai Ivántól, a nagy öregtől kértem tanácsot, hogy mit válasszunk a Zöld Akció fő tevékenységének. Iván pedig azt az útmutatást adta, hogy: „Zolikám, ha rám hallgatsz, akkor azt csinálsz, amit akarsz.” Mindig próbáltam fiatal titánokat is bevonni a munkába, és jó pár évig itt tartani őket. Persze egy idő után általában tovább sodorta őket az élet vagy a jobb anyagi lehetőségek vonzása. Az elmúlt 22 évben általában 1-2-3 alkalmazottunk volt.  

Végül is a te idődben mi lett a Zöld Akció fő iránya? Most a honlapotokon azt olvasom, hogy környezeti nevelés és terepi kutatás?

Tulajdonképpen nagyon hamar ez alakult ki, legfeljebb a hangsúlyok változtak. A környezeti nevelésbe és szemléletformálásba beletartozik a hulladékcsökkentéstől az egészséges táplálkozáson át az energiatudatosságig sok téma. Valamikor 2000 körül tagjai lettünk a Hulladék Munkaszövetségnek, és bár az együttműködés nem mindig volt egyformán intenzív, de a hulladékos téma és az ezzel foglalkozó emberek azóta is fontosak számunkra.

Az MTVSZ-es kapcsolatot te örökségként kaptad. De úgy tudom, hogy elég hamar felvetted a szálat. 

Már a 90-es évek végén kezdett az MTVSZ felé kinyílni a szemem. Kíváncsi voltam rájuk, kerestem, hogy kik dolgoznak ott, mivel foglalkoznak, miben tudnánk együttműködni? Nem sokkal az ezredforduló után ide került hozzánk Várnagy Dávid, aki frissen végzett környezetgazdálkodási agrármérnök volt. Akkoriban, közvetlenül az EU-csatlakozás előtt napirenden volt az agrártámogatások és általában a mezőgazdaság kérdése, és ebben a témában az MTVSZ is nagyon aktív volt. A központi irodában is volt, aki Gödöllőn, Ángyán professzor környezetgazdálkodási műhelyében végzett. Sándor Szilvi vezetésével megjelent az MTVSZ tevékenységében a környezetbarát mezőgazdaság előmozdítása. Természetesen Dávid kollegánk is nyitott volt erre az együttműködésre. Az MTVSZ-szel közösen szerveztünk Dél-Borsodban gazdafórumokat, ahol Ángyán professzor volt a fő előadó. A gazdálkodók nagyon nyitottak és kíváncsiak voltak, és konkrétumokról is tudtunk beszélni. Ilyen volt a Bükkalján induló célprogram, ahol a nemzeti park Érzékeny Természeti Területeket jelölt ki. Lehetett pályázni magasabb kifizetésekre, ezeket népszerűsítettük. A városban meg a biogazdálkodásra, egészséges élelmiszerekre, egészséges táplálkozásra koncentráltunk. Ekkor jelent meg a miskolci főutcán az MTVSZ felfújható szürke marhája, a standolásunkhoz a helyi biogazdálkodók bevonásával kóstolások is csatlakoztak. Ennek hozadéka volt, hogy Miskolcon elindult a biopiac, ami a mai napig működik. Szóval az MTVSZ-szel olyan témában folytattunk nagyon sikeres együttműködést, ami itt Miskolcon a nagyközönségnek újdonság volt.

Később aztán a szűkebb értelemben vett természetvédelem területén is felpörgött a Zöld Akció MTVSZ-szel közös tevékenysége.

Igen, ez így van. Mi is foglalkoztunk a helyi jelentőségű természeti értékekkel. Ezzel kapcsolatban az MTVSZ 2009-ben országos programot indított, hogy tudatosítsa, hogy az önkormányzatok is fontos szerepet játszhatnak a természeti értékek megőrzésében.  Nekünk már korábban volt egy megyei szintű felmérésünk, ezt megújítottuk, újra felmértük a helyi jelentőségű védett természeti értékeket. Erről egy jó kis kiadványt is készítettünk, aminek nagy sikere volt. Utána a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság is több önkormányzatnak segített a helyi védettség előkészítésében.

Az MTVSZ-től a globális témákról is sokat tanultunk. Úgy gondolom, hogy a nagyobb ernyőszervezetek, szövetségek számunkra azért is jók, mert olyan gondolatokat, olyan témákat tudnak behozni az egyesületünk életébe, amelyekre mi nem látunk rá. Ez a frissítés jót tesz nekünk. És persze fontosak a személyes kapcsolatok, jó érzés szimpatikus, hiteles emberekkel együttműködni.

Mondtad, hogy másik kiemelt tevékenységetek a terepi kutatás. Mit kutattok?

Főleg nagyobb országos programokon vagy éppen nemzeti parkokon keresztül jutnak el hozzánk munkák. Ez lehet erdőállapot felméréstől a földvárak állapotának vizsgálatán keresztül a BorsodChem hatásterületén zajló biomonitoring programig sokféle tevékenység.

Ilyenkor te is ott vagy a terepen?

Igen. Most például a tavalyi év őszét a Sárospatakhoz közeli Long-erdőben töltöttem. Októberben volt lehetőség a munkára, akkor volt meleg és napos idő. Előtte sokáig víz alatt volt az ártéri erdő, aztán szúnyogok birodalmává vált, szóval nekünk kellett alkalmazkodnunk. Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából a Bodrog árterén azzal a módszertannal végeztük az erdőállapot és erdőtermészetesség felmérést, amit egy svájci program keretében Standovár Tiborék korábban kidolgoztak. A természetvédelmi kezelést nagyon jól meg tudja alapozni egy ilyen felmérés.

Idén februárban nagy hírverés előzte meg a miskolci Kocsonyafesztivált. A rengeteg koncerten kívül a zöld programok is hangsúlyosak voltak. Ti is benne voltatok?

Igen. A Zöld Sátor motorja F. Nagy Zsuzsiék Zöld Kapcsolat Egyesülete volt, és a Zöld Akció is részt vett a programokban. Az első nap energiatudatossággal foglalkozó standot működtettünk. A program tényleg nagyon sokszínű volt. A Kocsonyafesztivál idén visszatért a korábbi formájához, ismét nagy igény volt arra, hogy legyen Zöld Sátor. Azt lehetett érezni, hogy a 7 éves szünet után eleinte az emberek keresték a helyüket, de utána nagyon beindult a verkli, és 3 nap alatt több ezer ember fordult meg a Zöld Sátorban. Igaz, hogy régen volt olyan is, hogy több 10 ezer látogatónk volt, de az már tényleg az elviselhetetlenség határát súrolta. A sátorban voltak foglalkoztató játékos programok, de komoly tanácsadás is folyt. A sátor egyik sarkában olyan hely is volt, ahol a témákat komolyan át lehetett beszélgetni. Ráadásul nemcsak klasszikus zöld szervezetek voltak a sátrunkban, hanem a Miskolci Nemzeti Színház behozta a tavaly elindított zöld színház programját, a Magyarországi Cserépkályhások, Kandallóépítők és Gyártók Országos Ipartestületének tagjai pedig a helyes fatüzelés rejtelmeiről beszéltek. Szóval ha valaki igazán kíváncsi volt a zöld témákra, egy fél napot biztos eltölthetett a zöld sátorban. A legtöbb program így vagy úgy a klímaváltozásról szólt.

Az éghajlatváltozás témája Magyarországot is elérte. Te hogy látod, lényeges változás történt az elmúlt két évben?

Érdekel a fiatalok gondolkodása, már csak azért is, mert nekem is van három fiam, akik 11, 17 és 20 évesek. Kénytelen vagyok foglalkozni vele, hogy a saját gyerekeimnek milyen lesz a jövője. Az persze még közelibb kérdés, hogy ma mi foglalkoztatja őket. A 3 gyerek 3 korosztályhoz tartozik és különböző személyiségek, nem egyformán hangsúlyos gondolkodásukban a klímaválság. A 17 éves vásárláskor nagyon odafigyel arra, hogy pálmaolaj, pálmazsír ne legyen a termékben, keresi a környezetbarát termékeket. De ez csak egy elem az életében, rá is érvényes, hogy nagy harc folyik a fiatalok figyelmének megragadásáért. Általában az a jellemző, hogy nagyon el tudnak veszni a virtuális térben. A kommunikáció nagy része okostelefonon és számítógépen zajlik. Annyi az információ, hogy mi felnőttek is úgy vagyunk ezzel, hogy ha csak a minket érdeklő ismereteket és híreket akarnánk elolvasni és megnézni, ahhoz is évezredek kellenének hozzá. Érthető, hogy ez az áradat teljesen be tudja szippantani a fiatalokat, ráadásul nehéz kiválasztaniuk az igaz híreket. Sokan nagyon eltávolodnak a valóságos világtól. Különösen a szociális képességekben, a kapcsolatteremtésben, a természethez való viszonyban alakulhatnak ki komoly hiányaik. A környezeti válsággal kapcsolatban is ez aggaszt. A megoldások megtalálásához minden társadalmi rétegre szükség lenne, de egyelőre szűk az a réteg, melyik nyitott a világ problémáira.

Ha 20 alatti gyerekeid vannak, akkor őrizned kell valamit az optimizmusodból.

Persze, és otthon is aktív vagyok. A személyes példa és a személyes kommunikáció látszólag kiment a divatból, de szerintem még mindig ez az, ami hatásos – a környezeti nevelésben és otthon is. Próbálok minél több zöldséget, gyümölcsöt termeszteni és feldolgozni, talán ismét lesznek tyúkjaink, takarékoskodunk a vízzel és az elektromos energiával, nálunk jobb minőségű a fa és a kályha, de ha rossz a levegő, akkor fával nem gyújtunk be, szóval tudatosan figyelünk a környezetre.

Láttam néhány képet rólad, ahol körülvesznek a gyerekek, miközben földes kézzel ott állsz a komposztkeret mellett, fát ültetsz vagy kerti terményeket mutatsz a gyerekeknek. Úgy tűnik, hogy olyan dolgokról magyarázol, amelyekben otthon vagy.

Igen, úgy gondolom, hogy akkor vagyunk hitelesek, ha olyan dolgokról beszélünk, amivel egyébként is foglalkozunk. Ilyenkor a kérdésekre is tudunk válaszolni. Az kevésbé jó változat, ha az ember csak háttéranyagokból felkészül, és úgy magyaráz. Az egyesületi kommunikációnkban is a személyességet hangsúlyozzuk. Nem vagyunk nagy internet spillerek, a honlapunkat meg a facebook oldalunkat sokszor elhanyagoljuk. Nem szeretünk sok időt a világhálón tölteni.

Most ketten dolgoztok a Zöld Akcióban?

Alkalmazottként ketten. És van néhány önkéntesünk, aki segít nekünk. Például a földvárak felmérésénél, a miskolci források vízminőségének vizsgálatakor vagy a Zöld Sátorban is szükség volt rájuk. Korábban is arra törekedtünk, hogy más civilekkel együtt dolgozzunk. Nem feltétlenül önerőből akarjuk lebonyolítani a programjainkat. Nem félünk más civilektől, nem tekintjük őket versenytársaknak. Egy program résztvevői jól járnak, ha minél több hozzáértő civil szolgáltatja a tartalmat.

Más civilek elmondták, hogy ebben a pályázatokra alapozott civil világban nagyon kell figyelni, hogy a szervezetet ne térítsék el a pályázatok. Ti tudjátok tartani a kitűzött irányt?

Hát csak azért, mert van egy pályázat, nem biztos, hogy fogunk rá pályázni. Ha a pályázat kiírójának a céljai átfedésben vannak a mi céljainkkal, és van kapacitásunk a megvalósításához, akkor megpróbálkozunk. Az is fontos, hogy most már nem csak a pályázatokból élünk, legalább olyan fontos lett az a közhasznú tevékenység, amire más szervezeteknél, mondjuk nemzeti parkoknál leszerződünk. Persze ezt is akkor szorgalmazzuk, ha a munka összhangban van a céljainkkal. Voltak olyan hazai zöld szervezetek, amelyek felfutottak, nagy csúcsok után anyagilag összeroppantak, én mindig inkább arra törekedtem, hogy 2-3 emberünknek meglegyen a biztos anyagi háttere, és közben persze fontos tevékenységeket végezzünk. Ez eddig sikerült, de őszintén szólva most egyáltalán nem rózsás a helyzetünk.