Jegyzetek az Élelem-önrendelkezés olvasókörhöz
A legenda szerint a magyar nemzet Kárpát-medencei történelme egy olyan történettel kezdődik (A fehér ló legendája) amelyet manapság a szakirodalom a földzsákmánylás (land grab) témakörébe sorol. Több mint ezer év elteltével a földzsákmánylás mára globális mértéket öltött, s az élelem-önrendelkezés alapjának számító termőföldhöz való hozzáférést ássa alá Magyarországon, más EU-tagállamokban illetve a globális Dél országaiban egyaránt.
Ahhoz, hogy érdemben beszélgethessünk, a földzsákmánylás (land grab) jelenségéről, azt a maga teljességében, a történelmi, globális, gazdasági és társadalmi kontextus figyelembe vételével érdemes megtenni. Hogy ez nem is olyan egyszerű, talán érzékeltetheti a mellékelt elmetérkép-vázlat. (nagyítsatok bele!). Most bevezetésként néhány gondolatot részletesebben kifejtek, később megpróbálom bővíteni ezt a jegyzetet, és remélem, valamikor tudok erről a témáról készíteni egy átfogó összefoglalót.
Na de, mi is az a földzsákmánylás/földrablás (land grab)? Röviden azt mondhatjuk, hogy a földzsákmánylás egy rendkívül komoly probléma, amely hatással van környezetünkre, a gazdaságra, a társadalmi jólétre és az emberi jogokra egyaránt. Annak ellenére, hogy a földzsákmánylás ma már globális méretű probléma, még nincs széles körben elterjedt, egyértelmű definíció, amely a maga teljességében ragadja meg a kérdést.
Ez a kifejezés a 2007-2008-as élelmiszer-árrobbanás idején került be a köztudatba, részben a gazdag „északi” országok vállalatainak agroüzemanyag-célú befektetései kapcsán, részben pedig annak hatására, hogy ebben az időszakban Szaúd-Arábia és Dél-Korea stratégiai célú befektetési programok keretében hatalmas nagy földterületeket szerzett meg olyan fejlődő országokban, mint Madagaszkár vagy Etiópia. Kicsivel később, mi, élelem-önrendelkezéssel foglalkozó hazai civil szervezetek rájöttünk, hogy a földzsákmánylás nem csupán Észak-Dél viszonylatban értelmezhető jelenség, hanem az általunk már jól ismert „zsebszerződések” témaköre is ide tartozik.
Miután 2011-ben, az ausztriai Kremsben tartott Nyelenyi Europe Fórumon európai barátaink figyelmét felhívtuk arra, hogy a földzsákmánylás Európán belül is zajlik, a Transnational Institute koordinálásával készült egy tanulmány az európai földzsákmánylásról. E tanulmány megállapította, hogy az európán belüli földzsákmánylás mértéke vetekszik az afrikai, ázsiai, latin-amerikai land grab szintjével. Hazánkban az utóbbi években az állami földek bérletével, majd privatizációjával kapcsolatos botrányok kapcsán az ún. „kormányzat által támogatott földzsákmánylás” (government-assisted land grab) került elsősorban téma kapcsán előtérbe (l. Ángyán-féle jelentések). Amire viszont itthon kevesebben figyeltek fel, hogy a földzsákmánylás témakörébe tartoznak azok az esetek is, amikor zöldmezős beruházások (autógyárak, akkumulátor gyártó üzemek, napelem parkok, stadionok, bevásárló központok, ipari parkok, lakóparkok, turisztikai fejlesztések, vízierőművek, bányák stb.) keretében értékes termőföldeket vonnak ki művelés alól akár hazánkban, akár a világ más területein. De szintén ide sorolható az, amikor környezeti katasztrófák (pl. kolontári vörösiszap-szennyezés) következtében elszennyeződnek a talajok, és emiatt hatalmas területek válnak élelem-termelésre alkalmatlanná.
A Via Campesina románia tagszervezete, az Eco Ruralis pár évvel ezelőtt egy 18 oldalas kritikai áttekintő tanulmányban járta körül a földzsákmánylás definícióit, hogy egy számunkra is használható definíciót kaphassunk. Tanulmányukban az alábbi kérdéseket vették figyelembe.
- Méret – mekkora birtokmérettől beszélhetünk földzsákmánylásról?
- Kit tekinthetünk földrablónak (land grabber)?
- Miképpen zajlik az ellenőrzés a föld felett (How is tha land controlled?)
- Jogszerűség – a földzsákmánylás legális vagy illegális?
- Földhasználat – miképpen, és milyen célra használják a földet?
Mindezek figyelembe vételével az alábbi definícióra jutottak:
földzsákmánylás a helyi szinten tipikus méretnél nagyobb földterület felett bármilyen természetes vagy jogi személy (hazai vagy külföldi egyaránt) által, bármilyen módon (legális vagy illegális)
spekulációs, kitermelési, az erőforrások birtoklása vagy áruvá tétele céljából a paraszti gazdálkodók, az agroökológia, élelem-önrendelkezés és emberi jogok kárára történő ellenőrzés megszerzése. (Kiemelés tőlem, a bonyolult mondatszerkezet magyar változatának könnyebb érthetősége érdekében.)
Később a földzsákmánylás itt ismertetett megközelítését és definícióját egy-az-egyben átvette a Via Campesina európai koordináló szervezete, az ECVC is.
Történelmi kontextus: igazából a földzsákmánylás jelenség már a földművelő társadalom kezdeténél megjelenik a hierarchikus társadalmak kialakulása során. Évezredeken át a földzsákmánylás elsődleges terepét a háborúk jelentették. A fehér ló legendája szerint a honfoglaló magyarok viszont már háború nélkül, csupán egy furfangos trükkel, valamint a Szvatopluknak ajándékozott fehér ló mellett a magyar törzsek katonai erejének felvonultatásával szerezték meg a Kárpát-medence területét.
Andrásfalvy professzor úr tanulmánya szerint, honfoglalást követő évszázadban az akkori földesuraknak még viszonylag kevés földjük volt, de a XIII. században már hazánkban is elindultak a főurak földszerzési próbálkozásai.
A középkori Magyarországon] egy-egy faluközösség határán belül mindenkinek joga volt a vadon termő növények gyűjtögetésére, amelyekből kétszáznál is többet is ismerünk, ismertünk. (...) Az erdő évszakonként változó haszonvételére, vadászatra, a vad és oltott fák gyümölcsének, nedvének, tenyésztett és vadméhek mézének, bokrok, cserjék és még kisebb, bogyós termések (eper, áfonya, fekete szeder) rendszeres gyűjtésére a háznál és a határban, irtásokon kialakított kertekben a zöldségek, gyógynövények, fűszerek termelésére és mindenféle állat legeltetésére úgy, hogy az másoknak kárt nem okozhatott, minden faluközösségi tag jogosult volt.
(...)
A 13. századra felfejlődött és meggazdagodott Magyarország egyre nagyobb hatalmat gyakorló főurai távoli országok luxuscikkeire áhítozva felismerik, mennyire keresett a magyarországi marha a tőlünk nyugatra lévő országokban, ahol erre az időre egyre nagyobb mértékű, nagytáji munkamegosztás és árutermelés is kialakult. Szőlő- és bortermelő, valamint különféle háziállítokat tenyésztő körzetek alakulnak ki, egyre nő az igény kényelmes , finomgyapjú és gyapotruhára, távolkeleti porcelánra, déligyümölcsre, fűszerekre, indigóra stb. Az angliai 'bekerítés' erről szól. Az angol földesúr egyszerűen elkergette jobbágyait földbirtokáról, mert a jobbágyoktól behajtott terménytized és egyéb szolgáltatások nem jövedelmeztek neki annyit, mint amit e területek legeltetésre való fordtásából, elsősorban a birkák gyapjából kaphatott. George Duby szerint akkor az angol erdők és lápok peremvidékén futott fel az állattartás az erdők és szántók rovására.. Az Alpok oldalában megjelentek a 'Schweighofok', az 'Alm'-ok, tehenészetek. A Földközi-tenger mellékén, Ibériában, Itáliában, Sziciliában, Apuliában, Kelet-Európa síkjain, hasonlóan a Magyar Alföldhöz, az 'árutermelő' nagyállattartás terjedt ki a földművelés és erdős ligetek területeire. (Andrásfalvy 2014)
Ezt követően hazánkban a folyószabályozással még nagyobb mértéket öltött a földzsákmánylás, globális szinten pedig az európai hatalmak gyarmatosító törekvéseivel pörgött fel a jelenség.
A modern kori földzsákmánylás Magyarországon nem az elmúlt évtizedben kezdődött. Lényegében a rendszerváltás utáni reprivatizáció, a kárpótlási jegyek körüli kavarások, majd a külföldi befektetők földszerzése (vö. zsebszerződések) alakították a hazai földhasználati- és birtokviszonyokat.
Zwi Lerman professzor, a Világbank vezető agrárközgazdászának 2000-ben végzett számítása szerint már akkoriban az összes magyarországi gazdálkodó 92%-ának kezén az összes föld alig 10%-a volt, a gazdaságok 8%-a részesült a szántóterület 90%-ából. Igaz, hogy ezek a nagyüzemek ennek a földnek csak mintegy harmadát birtokolják, kétharmadát bérlik, de a föld adás-vételének teljes szabadságát korlátozó törvények 2014-ben elvesztették érvényességüket, ezután a bérlők előjogot szerezhettek a föld megvételére. Az Európai Unió közvetlen földalapú agrártámogatásából az összes gazdálkodó egység 6%-át kitevő legnagyobb birtokosok 70%-ot kapnak, az összes többi, a gazdálkodók 92%-a pedig a támogatás 30%-án osztozik.
Már az Unióba való belépésünk előtt világos lett, hogy az Unió agrártámogatása a kelet-európai belépők számára kevesebb, mint a nyugati országokban levő gazdaságoké. Ez 2012 májusában a nyugati szintnek csak 70%-a, (és ezt hazai forrásból tilos kiegészítenünk). Ennek a támogatásnak 90%-át nálunk legfeljebb az összes regisztrált termelő 5 százaléka, vagyis a legnagyobb tőkeerejű gazdaságok élvezik, miközben a fejlesztési és beruházási támogatásokból - az "életképes gazdaság törvényi méretküszöbe miatt..." - a gazdaságok 91%-a kiesik. (Tanka 2011:133). Hozzá kell tennünk azt is, hogy 1990 után szinte a teljes élelmiszer-feldolgozóipart felvásárolták a nyugati befektetők, azokat nem korszerűsítették, nem egyszerűen leállították. (Andrásfalvy 2014)
A hazánkban a '90-es évek közepét követően kialakult zsebszerződések gyakorlata; az elmúlt közel egy évtized államilag támogatott földbotrányai, melyek hajtóerejeként részben az uniós földalapú agrártámogatási rendszer is jelentős szerepet játszik; továbbá a Magyarországon letelepedő európai és dél-kelet ázsiai óriáscégek zöldmezős beruházásai vagy a kanadai cégek által tervezett verespataki és a felsőcsertési aranybánya beruházások ugyanazon jelenség körbe tartoznak, mint az északi országok vállalatai által Dél-kelet Ázsiában illetve Afrikában létesített olajpálma ültetvények, az amazonaszi erdőirtások vagy akár a dél-amerikai őslakos népek földjeit elfoglaló, vizeiket elszennyező aranybányák, lítium bányák vagy az arab országok illetve Dél-Korea által Afrikában eszközölt, az anyaország élelmiszer-ellátásának biztosítását célzó stratégiai célú külföldi földszerző programok: ez mind földzsákmánylás (land grab), amely napjainkban már több százmillió hektárnyi területet érint.
Összességében megállapíthatjuk, hogy az ezredforduló évtizedeiben nem egy legendával állunk szemben, és ebben a történetben nem is csak egyetlen ló szerepel: a földzsákmánylás pusztító rögvalóság; és ha egy hasonlattal akarjuk érzékeltetni a problémát, akkor kijelenthetjük, hogy ezer év elmúltával a fehér ló nem egyedül, hanem egy fékeveszett ménes formájában tért vissza.
A témáról részletesen az Élelem-önrendelkezés hónap keretében jan. 25-án megrendezendő Élelem-önrendelkezés olvasókör: A földhöz jutás kihívásai és lehetséges megoldásai c. rendezvényen fogunk beszélgetni. Regisztráció: https://tinyurl.com/y3ve34b2
Kapcsolódó írásaink:
- “Földszerzés” a Világbank pénzén
- Azt hittük olaj, de vér volt
- Harc az igazságért a multikkal szemben - Igazságot Berta Cáceresnek!
- A zöld békabőr – avagy kik etetik a fekete kígyót?
- Száz hektár erdőt irtottak ki a Northvolt svéd akkumulátor gyára miatt
- "Tesla vagy ivóvíz" - földzsákmánylás, erdőirtás, veszélyben a denevérek
Kövess minket a 
Olvass minket a 