Írta: Gyulai Iván

Néhány fafaj, a pionírokra jellemző elsősorban, a gyökerei mentén hoz un., gyökérsarjakat. Ilyenkor a talaj felszínével párhuzamosan futó gyökér sarjad, amikor a sarjképzés feltételei kedvezők, pl. elhagyja a fa árnyékát.

A rezgőnyár az egyik legismertebb fafaj, amely így viselkedik, és jelentős szerepet játszik az erdők elterjedésében, amennyiben az ember nem áll az útjába. A cserjék közül többek között a kökény és a vörösgyűrű som képes kolonizálni gyepterületeket ilyen módon. A gyümölcsfajok esetében a szilvafa, meggy, cseresznye, birs viselkedik hasonlóan. A felhagyott, reliktum gyümölcsösök leginkább a szilva fajtákat őrizték meg.

Miért viselkednek vajon így ezek a fák? Minden fajnak alapvető szükséglete a fennmaradás, hogy szaporodjon, és elterjedjen, amennyire csak lehetséges. A szilva, ahogy a legtöbb más gyümölcs is, kétféle szaporodási stratégiát folytat. Szaporodik ivarosan, magról, és ivartalanul, vegetatív módon. A környezeti változásokhoz való alkalmazkodás szempontjából ez logikus. Az ivaros szaporodás adja a genetikai változatosság megújulását, míg a vegetatív szaporodás az állandóságot. Így változó környezeti feltételek esetén a szelekció kiválaszthatja a leginkább rátermettet.

A vegetatív szaporodás következtében létrejövő társas lét előnye, hogy a sarjak és az anyafa támogatják egymást az anyagcserében és a védekezésben.

A wood wide webről szerzett ismeretek arról tanúskodnak, hogy az ektomikorrhíza gombák akkor is szállítanak táplálékot és információt a különböző egyedek között, ha azok nem állnak közvetlen gyökérkapcsolatban egymással.

Egy kellően idős, reliktum gyümölcsösben a szilvafák esetében mindkét mechanizmus működik. A közvetlen gyökérkapcsolat adott a sarjak és az anyafa között, míg az áprilisban megjelenő tövisalja gomba fonalai gazdagon behálózzák a talajt.

Ennek a rendszernek az előnyét mi is megtapasztaltuk a saját reliktum gyümölcsösünkben. Gömörszőlős határában egy ismeretlen korú (a település 800 évnél idősebb, az első térképes ábrázolások a gyümölcsösről a XIX. századból valók) 10 hektáros reliktum gyümölcsösben 16 szilvafa fajta él.

25 évvel ezelőtt a gyümölcsös felújítása során a lékekbe, egy ott nem honos fajta került telepítésre. Az őszi ültetés után tavasszal már egyetlen egyed sem élt a nyúl károsítása miatt, amelyek a kérget lecsupaszították. Feltűnt, hogy az ott honos fajták, hasonló méretű és korú sarjai nem károsodtak. Az idegen fajta kérge édes, amazoké keserű, élvezhetetlen volt. Úgy véltük, hogy ez fajtatulajdonság, de kiderült, hogy vegetációs időben ezeknek a fajtáknak változik a keserű anyag tartalmuk.

A későbbi megfigyelések arra utaltak, hogy a keserű anyag termelés a károsítók elleni védekezés idejére korlátozódik, majd a vegetációs időszak végén a kéreg keserű anyagokkal töltődik fel. Árnyékban szorult tősarjak pedig állandó készenléti állapotban vannak, és állandó a keserű anyag tartalmuk. Ezeket az anyafák táplálják. Összességében az egy tőről sarjadt kolónia minden tagjára kiterjedt az információ, ám a kapcsolati háló nélkül elültetett egyedek védekezés képtelennek bizonyultak.

Mindezek ismeretében nehéz megítélni, hogy amikor az ember beavatkozik, hol van az a határ, ahol a gazda is jól jár, de a fa is megmarad egészségesnek. A gazda szempontjából a kevésbé sűrű, termő állományok az optimálisak, míg a fa érdeke a kolónia képzés. A hagyományos, sarjakat gyérítő-hagyó művelés talán jó kompromisszum volt.