Írta: Harmat Ádám, éghajlatváltozás és energia programvezető, WWF Magyarország

Ahogy egyre több ország – mint például Magyarország is – kötelezi el magát a klímasemlegesség elérésére, úgy egyre inkább hangsúlyt kap az erdők szénelnyelő képességének növelése. Ezzel párhuzamosan a klímavédelmi tervekben ugyanúgy előkelő helyen láthatjuk az erdészeti biomassza energetikai célú felhasználását. A kettő közötti látszólagos ellentmondást a biomassza fenntartható hasznosításának hangsúlyozásával igyekeznek feloldani. De vajon tényleg lehetséges a biomassza energetikai felhasználásának és az erdők szénelnyelő képességének az egyidejű növelése? A cikk ezt a problémakört járja körül a közép- és hosszútávú nemzeti klímastratégia elemzésével.

Mit tekinthetünk fenntartható biomasszának?

Először is érdemes azt tisztázni, hogy mit tekinthetünk fenntartható biomasszának. Faanyagtermelés szempontjából ez elsősorban a tartamos erdőgazdálkodást jelenti, vagyis hosszú távon kevesebb fát termelünk ki az erdőből, mint amennyi újratermelődik. Ezen az alapvető feltételen kívül azonban még legalább két fontos fenntarthatósági szempontot meg kell említeni, amelyek nem következnek a tartamos erdőgazdálkodás meglétéből.

Az egyik a biológiai sokféleség (biodiverzitás) kérdése, hiszen a tartamos erdőgazdálkodás megvalósulhat például tarvágás és szálalásos gazdálkodás esetében is. Azonban utóbbit alkalmazva az erdő jobban hasonlít egy természetes állapotú erdőhöz, így fajgazdagabb élőhely.

A másik fontos kérdés a biomassza klímasemlegessége. Szűk értelemben nézve a biomassza energetikai felhasználása szén-dioxid semleges, hiszen az égetés során annyi szén-dioxid szabadul fel (ún. biogén kibocsátás), amennyit a fa az élete során elnyelt. Ez a megközelítés két tényezőt hagy figyelmen kívül. Egyrészt onnantól kezdve, hogy egy facsemete növekedésnek indul, odáig, hogy a kivágott és előkészített fát elégetjük, fosszilis üzemanyagot használunk fel a különböző erdőművelési tevékenységek, a fakitermelés, a szállítás és a feldolgozás során. Másrészt a zárt szénciklus a klímaváltozás szempontjából egy időben visszafelé érvényes folyamat – vagyis amit ma elégetünk, azt az utóbbi évtizedekben (vagy akár évszázadban) kötötte meg az erdő, ugyanakkor a klímapolitikai vállalások, a kibocsátás csökkentése időben előre tekintő feladat. Ez azért is kiemelten fontos kérdés, mert a fának nagy a széntartalma: 1 kg szárított fa széntartalma közel 0,4 kg. Ez az érték a kőszén esetében 0,66, ugyanakkor annak fűtőértéke közel duplája a fához képest. Ezért ha például egy széntüzelésű erőművet átállítunk biomassza tüzelésre – amely egyre gyakoribb példa Európa-szerte - az egy megtermelt kWh-ra több szén-dioxid kibocsátás jut (kizárólag az erőművi kibocsátást vizsgálva).

Éppen ezért csak olyan erdészeti biomassza felhasználását lenne szabad támogatni, amely ténylegesen hozzájárul az üvegházgáz-kibocsátás csökkentéséhez. Azonban ez a feltétel rendkívül sok tényezőtől függ. Ennek szemléltetésére nézzünk egy-egy példát a „jó” biomasszára és „rossz” biomasszára. Ha például egy fakitermelés elsősorban a faanyag ipari felhasználása céljából történik, a fatermékek tovább raktározzák a szenet évtizedig, és más, fosszilis alapanyagú terméket kiváltanak; továbbá a kitermelés és feldolgozás során keletkező melléktermékek használata nagy hatásfokú, kapcsolt energiatermelést szolgáló erőművekben (tipikus hatásfok 80-90%) történik, akkor az a fosszilis energiahordozókhoz képest ténylegesen szén-dioxid kibocsátás csökkentést jelent. Ugyanakkor, ha pl. egy erdőgazdálkodási szempontból rossz termőhelyen lévő, idős erdőt termelünk ki kizárólag energetikai célból, és abból csak villamos energiát állítunk elő (tipikus hatásfok 30-35%), akkor egyrészt az új erdő csak nagyon lassan, akár évszázados léptékben képes csak megkötni azt a szén-dioxid mennyiséget, ami az égetés során felszabadult, másrészt a rossz hatásfok miatt az egy kWh-ra vetített szén-dioxid kibocsátás még nagyobb.

De nem csak eseti szinten ragadható ki rossz példa, hanem nagyobb léptékű – így jobban ellenőrizhető -, akár országos szintű folyamatok is vezethetnek többlet szén-dioxid kibocsátáshoz. Ha például egy állandónak mondható erdészeti gyakorlat mellett, ahol a tűzifa és az ipari fa részaránya viszonylag állandó, egy jellemző fafaj vágásérettségi korát előrébb hozzuk[1] annak érdekében, hogy a megnövekvő keresletet az energetikai hasznosítás iránt kielégítsük, akkor az csökkenteni fogja az erdők fakészletét, és értelemszerűen többlet szén-dioxidot jelent a légkörben a jelenlegi szinthez képest. De ugyanez igaz abban az esetben is, hogyha az addig farostlemez-gyártáshoz használt faanyagot a magasabb átvételi ár miatt energetikai célra értékesítik.

Tehát a biomassza energetikai felhasználása csak akkor tekinthető ténylegesen fenntarthatónak, ha az erdő tartamosságának fenntartása mellett hozzá tud járulni a biológiai sokféleség csökkentésének visszafordításához és a klímasemlegességi célok eléréséhez.

Ennek fényében vizsgáljuk meg alább, hogy a nemzeti klímatervek – tehát a 2030-as időtávra vonatkozó Nemzeti Energia és Klímaterv (NEKT), illetve a 2050-ig érvényes Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia (NTFS) tervezete [2] hogyan számol az erdészeti biomassza felhasználásával, és hogy milyen mértékben biztosítják annak fenntarthatóságát.

Az erdő tartamosságának biztosítása

A NEKT-ben a biomassza keresleti és kínálati oldalára is találhatunk előrejelzést. Keresleti oldalon a szilárd biomasszára nézve jelentős növekedéssel számol, a villamos energia és a hűtés-fűtés területén a 2020-as, összesen 2111 ktoe-ről[3] (ezer tonna kőolaj egyenérték) összesen 36%-kal nőne a felhasználás, 2870 ktoe-re. Famennyiségre átszámolva ez légszáraz, keményfát feltételezve is kb. 12 millió m³.

A kínálati oldalon külön táblázat mutatja be az erdőtelepítés és az energetikai ültetvények tervezett ütemét, illetve a meglévő erdőkre modellezett fakitermelési forgatókönyveket. Az erdőtelepítés eleve kérdéses, hogy miért releváns 2030-as időtávlatban, hiszen azok kitermelése inkább a század második felében valósul meg, és karbonelnyelés szempontjából is az újonnan telepített erdők csak 20 éves korukban kerülnek be a szén-dioxid elnyelési leltárba. Az energetikai ültetvények terén összességében nagyon csekély, 1500 hektáros területtel számol a dokumentum, amelyből nem derül ki, hogy ezt éves új ültetvényként értelmezik, vagy összesített számnak, de a csekély mennyiség miatt nagy jelentősége nincs is, hiszen összehasonlításképpen az erdőterületek nagysága kb. 2 millió hektár. A már meglévő erdőterületeket nézve két forgatókönyv szerepel a NEKT-ben: egy alacsony szinten tartott fakitermelés, amely kb. a jelenlegi szintnek felel meg, kb. 7,4 - 7,5 millió m³/év-es mértékkel, illetve egy folyamatosan emelkedő fakitermeléssel, amely 2030-ra már közel 9,5 millió m³-t jelent. A dokumentum azonban nem állította egymás mellé a kínálatból fakadó famennyiséget a keresleti famennyiséggel. Hasonlatképpen ez olyan, minthogyha úgy terveznénk költségvetést, hogy a kiadási oldalra felvezetjük a tervezett kiadási költségeket, de a bevételekhez csak a bevételi forrásokat listázzuk fel, összegek nélkül.

Ugyanakkor a tervezett energiafelhasználás alapján kalkulált 12 millió m³ és a 9,5 millió m³ között jelentős különbség van, ráadásul a kitermelésnek kell szolgálni a faipari alapanyagokat is úgy, hogy jellemzően a tűzifa választék mértéke 45% körül van. Természetesen a hazai erdőterületek és energetikai ültetvények nem kizárólagos forrásai a biomasszának, de az import lehetőségeket, a mezőgazdasági melléktermékeket, vagy a faanyag kaszkád hasznosítása végén történő energetikai hasznosítás lehetőségeit nem vizsgálja a dokumentum.[4]

Az NTFS tervezete nem tér ki a biomassza hosszú távú energetikai felhasználására, de láthatjuk, hogy a NEKT az alapvető fenntarthatósági kritériumát sem képes biztosítani az erdészeti biomasszának. Ez ráadásul már jelenlegi probléma is, legalábbis az energetikai statisztikák és az erdészeti statisztikák között jelentős az eltérés.[5]

Klímavédelmi szerep

A NEKT-et vizsgálva pozitívumként emelhető ki ugyanakkor, hogy azokban a szektorokban számolnak a biomassza-felhasználás növekedésével, ahol jellemzően nagyobb hatásfokú a felhasználás (villamosenergia- és távhőtermelés, ipari- és szolgáltató szektor), ezzel szemben a súlyos légszennyezettséget is okozó lakossági szektorban 2030-ra 46%-os csökkentéssel számolnak. Azonban ha megnézzük a tervezett intézkedéseket, ennek megalapozottsága megkérdőjelezhető.[6]

Az NTFS tervezetében részletesen szerepel a már meglévő erdőterületek szénelnyelő képességének jövőbeli modellezése (lsd. ábra). Ebből kiderül, hogy az erdők egyre idősödő korösszetétele miatt, a folyónövedék csökkenésének következtében, még ha nem is nő a jövőben a fakitermelés mértéke, a 2017-ben még 4,9 millió tonna szén-dioxid megkötés 2050-re már csak 0,74 millió tonna lenne. Ha pedig megvalósul a fent említett emelt szintű fakitermelés – amely mint láthattuk, messze nem lenne képes fedezni az energiatermelés alapján számított biomassza igényt – akkor az erdők már majdnem kibocsátóvá válnának az évszázad közepére, holott ennél jóval nagyobb szénelnyelő kapacitásra lenne szükség ahhoz, hogy a tervezett csökkentett üvegházgáz-kibocsátását az országnak ellentételezni tudják.

Nettó szén-dioxid kibocsátási projekciók a meglévő erdőkben a fakitermelési forgatókönyvek szerint. (Forrás: NTFS tervezet, 2020 jan.)

Szabályozás kérdése

Láthatjuk, hogyha a NEKT-ben és az NTFS tervezetébe írtak megvalósulnak, az ország nem fogja tudni elérni a 2050-es klímasemlegességet, ráadásul a fenntarthatóság alapvető feltétele, az erdő tartamos használata is veszélybe kerül. Ennek orvoslására szigorú fenntarthatósági kritériumrendszerre lenne szükség. Az EU 2018-ban az Új Megújuló Energia Irányelv és a LULUCF (Földhasználat, földhasználat-változás és erdészet) rendelet megalkotásával kísérletet tett ezen kritériumrendszer felállítására. Ezek idén lépnek életbe[7], azonban számos olyan gyengeségük van, ami miatt semmilyen előrelépést nem jelentenek[8]. A Megújuló Energia Irányelv, amely eleve csak 20 MW feletti új erőművekre érvényes, szabályozza:

• a minimum energiahatékonysági előírásokat, de ez lehetőséget ad a biomassza kizárólag villamos alapú hasznosítására is;
• biodiverzitás-védelmi szempontokat, de a nemzeti erdőtörvényekre hagyatkozva,
• illetve kibocsátás-csökkentési maximum értéket, amely a biogén kibocsátást figyelmen kívül hagyja, és olyan magas referencia értékkel rendelkezik, hogy akár a tengeren túlról érkező pellet-import is teljesíteni tudja.

A biogén kibocsátást a LULUCF rendelet hivatott elviekben magába foglalni. Azonban az erdő referencia szint – amelyhez képest a tagállamok a szén-dioxid kibocsátásukat vagy nyelésüket elkönyvelik – megengedhet a jelenlegi fakitermelés mennyiségéhez képest több fakitermelést is, anélkül, hogy az a referencia szinthez viszonyítva többlet kibocsátásként jelenne meg. Az ábrán ezt mutatja a magyar referencia szint (FRL) kék vonallal. Látható, hogy még az emelt fakitermelési forgatókönyv megvalósulását is, mint elnyelést lehet majd elkönyvelni.[9]

Mit tehetünk?

Szerencsére még nincsen minden veszve. Az EU új, 55%-os csökkentési célja miatt az idén mind a Megújuló Energia Irányelvet, mind a LULUCF rendeletet újranyitják, így megvan az esély arra, hogy azok hibáit kiküszöböljék. A NEKT felülvizsgálata pedig 2023-ban fog zajlani, így a mostani fenntarthatatlan szintű biomassza tervek korrigálására is meglesz a lehetőség. Addig is, rajtunk a sor: az országban több mint a háztartások harmada használ tűzifát. Kis odafigyeléssel sokat javíthatunk a felhasználás hatékonyságán. Ezek elsajátításához érdemes meglátogatni pl. a Fűts okosan kampány oldalát, főleg most, a fűtési szezonban.

 Írta: Harmat Ádám, éghajlatváltozás és energia programvezető, WWF Magyarország

 Címlapfotó: Soha Tamás, többi fotó: Harmat Ádám

Hivatkozások:

[1] Ez Magyarországon jogszabály szerint csak korlátozottan fordulhat elő, vágásérettségi szakaszon belül

[2] A cikk írásakor az NTFS-nek csak a tervezete volt elérhető, csak az abban elérhető limitált információra szorítkozik az írás.

[3] ktoe = ezer tonna kőolaj egyenérték

[4] Fontos megjegyezni, hogy ezek közül az import és a mezőgazdasági melléktermékek környezetvédelmi szempontból érzékenyek, hiszen előbbi esetben a szállításnak jelentős energiaigénye van, és az EU-n kívülről érkező (pl. Ukrajna) biomassza esetében a nyomon követés nehézkes. A mezőgazdasági területek esetében pedig a szalma fontos szerepet játszik a talajerő utánpótlásban.

[5] Bővebben: https://rekk.hu/publikacio/64/meg-megujulo_statisztikak

[6] A tervezett intézkedések között ugyan szerepel olyan, amely miatt csökkenni fog a kereslet a biomassza iránt, illetve az új épületenergetikai előírások is hatni fognak a biomassza keresletre, ugyanakkor a tűzifa felhasználók legnagyobb része alacsony jövedelmű háztartás, akiket kevésbé érint a felújítási hullám.

[7] A LULUCF rendelet ez év január 1-től lép életbe, a Megújuló Energia Irányelv rendelkezéseit 2021. június 30-ig kell a nemzeti jogszabályokba átültetni. A Megújuló Energia Irányelv felülvizsgálata az EU-ban társadalmi konzultáció alatt van 2021 február 9-ig

[8] Bővebben a LULUCF rendeletről hiányosságairól: https://www.fern.org/fileadmin/uploads/fern/Documents/2020/Fern_Study_Assessment_of_LULUCF_Regulation.pdf, illetve a Megújuló Energia Irányelvről: http://eubiomasscase.org/wp-content/uploads/2020/07/RED-II-biomass-Paper-Tiger-July-6-2020.pdf

[9] Tehát nem a nullához képest kell viszonyítani a kibocsátást/elnyelést, hanem az FRL-hez