A veszprémi Csalán Egyesület elnöke. Ahogy honlapjukon írja: „Nem kell fenekestül felfordítanod az életed. Ha csak egy kicsit változtatsz, ha egy apró lépést megteszel mindennapi teendőid során, máris az eddigieknél többet tettél környezetünkért.” A honlap megírása óta Timi belső mozgatórugói megváltoztak, de mások életét most sem akarja fenekestül felfordítani. Csak szelíden beszél arról, hogy ő mitől lett még elkötelezettebb természetvédő.

 Az interjút Gadó György készítette.

Környezetmérnökként végeztem a Veszprémi Egyetemen, amit azóta Pannon Egyetemnek hívnak. Rengeteg kémiai tárgy volt a tananyagban, ugyanazokat az ismereteket kérték számon rajtunk, mint a vegyészmérnökökön. Nagyon sok technikát tanultunk, amik általában arról szóltak, hogy a környezetet hogy lehet megvédeni tőlünk emberektől, saját magunktól. A szemléletváltás szükségességével és módjával viszont nagyon keveset foglalkoztunk. Pedig éppen ezt éreztem már akkor is fontosnak, ezért az egyetem után ezzel kezdtem foglalkozni.

Hogy történt ez? Nem tartom magától értetődőnek, hogy olyan hallgatók, akik nagyrészt vegyész képzésben részesülnek, egyszer csak elkezdenek a földi élet jövőjéről gondolkozni.

A Csalán Egyesület 1997-ben alakult, én pedig 2000-ben csatlakoztam. Úgy kell elképzelni, hogy az egyetem folyosóján összeverbuválódtunk, kerestünk egy üres termet, és ott beszélgettünk arról, hogy mit lehetne a gyakorlatban is tenni a környezetvédelemért. Nem mind környezetmérnökök voltunk, voltak köztünk tanárnak készülő diákok és például menedzsment szakos fiatalok is. Ők is ugyanúgy érezték ezt a hívást, és részesei lettek ennek a folyamatnak, amit sikerült elindítanunk.

De ekkor a Csalán már élt?

Mindenképpen élt. Lehet, hogy még nem voltak nagyon erős gyökerei, inkább csak hajszálgyökerek. De nagyon örültem, hogy már van valami, amihez jó szívvel csatlakozhatok.

Milyen tevékenységbe kapcsolódtál be?

Talán mindenki azzal kezdi, hogy a gyerekekkel foglalkozik. Nekünk is volt egy játékos környezetvédelmi vetélkedőnk az „Ablak a Földre” ami nagyon dinamikusan fejlődött, mi is meglepődtünk, hogy mennyire bíztak bennünk az iskolák, a tanárok, és a szülők, akik elengedték velünk a gyerekeiket a táborainkba. Mi jobban aggódtunk, mert nagyon fiatalok voltunk. A tábor nagy élmény volt, amit az is mutat, hogy még ma is rám köszönnek a városban ezek az egykori táborozó gyerekek.

Amit távolból lehetett rólatok hallani, hogy a helyben termesztett egészséges termények népszerűsítésén dolgoztatok.

Igen, ez hamar elindult. Már 2001-ben volt egy biogazda képző tanfolyamunk Veszprémben, amin körülbelül húszan végeztek. Ebből indult el egy olyan folyamat, amibe később bekerültek a helyi termelők, megszerveződött a termelői piac, próbáltuk elérni, hogy minél többen helyi egészséges élelmiszerhez jussanak. Talán nekünk is lehet részünk abban, hogy most van egy olyan helyi közösség, amelynek tagjai a családjuk zöldségeit egy helyi gazdától hetenkénti előfizetéses rendszerben szerzik be. Ez már túlmutat rajtunk, de egy olyan életképes megoldás, aminek létrejöttében talán a mi munkánk is benne volt.

Gondolom, hogy azért is indultatok ebbe az irányba, mert ti ismertétek a mezőgazdaságban használt vegyszereket és azok hatásait.

Igen, én nagyon szépen megtanultam az egyetemen azt, hogy mi az, amit nem szabad csinálni. A PhD dolgozatomat is ökotoxikológiából írtam, és láttam, hogy ezeknek a vegyszereknek a felhasználása nem annyira Istentől való. Vagy csak bizonyos célokra, óvatosan szabad őket használnunk. Sokszor hiányzik belőlünk a bölcsesség a vegyipari termékek felhasználásához.

Mikor kerültetek kapcsolatba az MTVSZ-szel? Akkor már erős szervezet voltatok?

Ez viszonylag korán, talán 2003-ban vagy 2004-ben történt. Az MTVSZ-hez nagyon könnyű csatlakozni, mert egy nagyon jó, nyitott szervezet, aki mindig keresi azokat a csoportokat, akiknek hasonló érdeklődésük van. Nagyon könnyen be tudtunk kapcsolódni, és fokozatosan kiderült, hogy mélységében is milyen sok közös dolog tart össze minket. Persze nagyon fontosak voltak az erősödő emberi kapcsolatok is. Ebben a közösségben tényleg ott van a szeretet. Ez legalább olyan fontos, mint a közös cél. Én mindig ezt éltem meg.

Ami pedig a tagszervezetekkel való kapcsolatot illeti, az MTVSZ nagyon tudatosan törekedett arra, hogy tényleges hálózat legyen. A Központi Iroda nagyon szépen és tudatosan dolgozott azon, hogy a tagszervezetekkel harmonikusan dolgozzon együtt.

2006-ban ti már Országos Találkozót szerveztetek Veszprémben. Hogy emlékszel erre?

Nem hiszem, hogy aki valaha OT-t szervezett, az ezt elfelejtené. Rengeteg kihívással jár, és rengeteg ajándékkal. Nemcsak az erőfeszítésre emlékszem, hanem arra is, hogy nagyon szépen erősödtek a kapcsolataink. Aki elég erős ahhoz, hogy egy ekkora feladatot felvállaljon, annak mindenképpen jót tesz az OT szervezése.

Első közelítésben helyi ügynek tűnik, hogy valaki hol veszi meg a zöldséget. De valahogy mindig az derül ki az akcióitokból, hogy ti ezt a globális válság elleni küzdelem fontos részének tartjátok.

Mindig jellemző volt a Csalánra, hogy próbált olyan utat keresni, aminek látta az értelmét. Éppen ezért van az, hogy folyamatosan fejlődött, változott a szervezet. Ahogy változott a gondolkodásmódunk, új irányba vittük a szervezetett, és ez a változás, ez a szekérrúdfordulás mind a mai napig tart. Nem titkolom, hogy most a környezetvédelem ügyében is egyre nagyobb jelentőségét látom a lelki élet megváltozásának. Lehet, nekem nem az a dolgom, hogy megtanítsam az embereket, hogy hogyan kell komposztálni, hiszen ez a tudás lassan megvan a társadalomban. Hogyha azt keressük, hogy mitől leszünk boldogabbak és nem azt, hogy mitől lesz több pénzünk, akkor az egész értékrendszerünk át tud alakulni. Ez az, amiről legszívesebben beszélek mostanában.

Ezek szerint szoros kapcsolatot látsz a fogyasztói társadalmon való túllépés és a spirituális dolgok között.

Nagyon szorosat, mert ez az egész probléma onnan indult el, hogy elvesztettünk valamiféle lényegi értéket, amelyet fel kellene kutatnunk, és a mentén kéne élnünk a mindennapjainkat.

Amikor a belső változásról beszélsz, akkor az megtérésről, istenhitről, kereszténységről szól?

Nekem a kereszténység hozta meg ezt a változást, de én el tudom képzelni, hogy másnak más az útja. Viszont a módja, hogy ezt hogy találjuk meg, az azt hiszem, hogy nagyon-nagyon hasonló. Meg kell hallanunk a szívünk hangját, és arrafelé kell indulni. Valahogy a gondviselés ebben nagyon szépen megerősít. Engem a kereszténység felé vitt ez a lépés.

Mikor volt ez a fordulat az életedben?

Pár évvel ezelőtt.

Nem téged akarlak osztályozni, hanem a lelki változás kézzel fogható haszna miatt kérdezem: Az éghajlatváltozás elleni küzdelem szempontjából jó irányba mozdultál el? A leckét tudod: autózás, repülés, húsfogyasztás, az energiafogyasztás és szeméttermelés szempontjából meghatározó vásárlás. Sikerült lejjebb adnod?

Igen! Én azt vettem észre magamon, hogy mióta azon dolgozom, hogy jobban érezzem magamat a bőrömben, vagyis hogy jó legyen a kapcsolatom az emberekkel, a természettel, a világgal, azóta egyszerűen környezettudatosabban élek. És ez egy nagyon nagy felismerés. Előtte se nagyon érdekeltek a boltok polcai, de azóta tényleg egyáltalán nem érdekelnek.

A tényleges szükségleteinkre kell figyelnünk, és akkor az is természetessé válik, hogy mindig hordok magamnál egy zacskót a kenyérnek meg a zöldségeknek, vagy hogy nem autózom. Ezek egy tőről fakadnak, csak meg kell találnunk a hangot, ami megszólal bennünk.

Na de azért addig is környezettudatosan éltél, nem?

Most egészen más szinten működik mindez. Régen ésszel éltem, és próbáltam figyelmeztetni magam, hogy ne vegyem meg a dolgot, és ne üljek autóba, hanem menjek tömegközlekedéssel vagy gyalog. Most viszont természetesen, belülről jön. Nem kell rá figyelnem, hanem önkéntelenül beépül az életembe, hogy gyalogolok, és szívvel-lélekkel érzem azt, hogy ez nekem miért jobb, mint mikor autóval mentem. Nem idegeskedek, hogy hol fogok parkolni. Egyébként nyilván a környezetnek is jobb, hiszen nem pufog a városban még egy autó. Tehát máshonnan jönnek a környezetvédelmi válaszok, hogyha azt keressük, hogy hogyan tudunk békében élni magunkkal és másokkal.

A te recepted szép és egyszerű: legyél hívő, és a természet védelme a belsődből fog fakadni. De az MTVSZ-ben nem általános ez a felfogás. Az ateistákkal nem vagy türelmetlen? Szót értesz velük?

Az az érdekes, hogy sokkal több emberrel szót értek, mint korábban. Nem akarok senkit meggyőzni. Nem akarok senkinek változtatni az életén, a szokásain, a gondolkodásmódján. Egyszerűen csak beszélgetek velük. Persze azt gondolom, hogy mások is ezt az utat vágyják, hogy hogyan tudnak boldogabbak lenni. Csak a világ a pénzről, az árukról szól. De aztán sokan ráébrednek, hogy mitől lehetünk boldogok. Én például attól, ha egy jót beszélgetek emberekkel vagy kiülök egy parkba, és csak csodálom órákon át. És aki ezt átélte, az nem az autóba akar bepattanni, és elhajtani a világ másik felébe nyaralni. Itt is meg tudom teremteni a nyaralásomat.

A hírekből Magyarországon is egyre többen értesülnek arról, hogy nagy baj van. Ahogy mondani szokták: a klímaváltozás berúgta az ajtót. Tudjuk, hogy ha most azonnal az egész világon mindenki átállna a te életmódodra, akkor is egy darabig még folytatódna a felmelegedés. Szerinted van remény?

Egyértelműen igent tudok mondani. A saját megélt tapasztalataimból tudom, hogy mekkora változást tud megélni az ember, és a szokásain is milyen gyorsan és hatékonyan tud változtatni. Nagyon sokáig azt gondoltam környezetvédőként, hogy a világot kell megváltani, aztán rájöttem, hogy tényleg magamat kell. Magamon kell dolgoznom, magamat kell rendbe tennem, hogy jól érezzem magam. Aztán érdekes módon változik körülöttem a világ. Nagyon látványosan változnak rajtam keresztül a Csalán kapcsolatai is az intézményekkel, az önkormányzatokkal, a zöldekkel. Lehet, hogy ennyi a dolgunk, hogy az emberek belső változását segítsük.

Most hol tart a Csalán? Mi a fő tevékenysége?

A Csalán nagyon változik köszönhetően a személyes változásomnak. Nagyon sok programunk van, ami éghajlatváltozáshoz kapcsolódik, ami helyi közösségeket épít. Az alapvető tevékenység talán nem is változik, de az üzenet az igen. Az éghajlatváltozástól való félelem mozgatja az emberek egyre jelentősebb részét. Ebben a témában kell megszólítanunk az embereket.

Sok civil szervezetnél elfogyott a pénz arra, hogy alkalmazottaik legyenek. Ti is így vagytok, vagy befutnak azért pályázati pénzek? Egyáltalán fontosak a főállású dolgozók, vagy önkéntesekkel is lehet jól dolgozni?

Rátapintottál a lényegre. Éppen ez volt az, ami miatt elkezdtünk gondolkozni, hogy jó-e, amit csinálunk. Ezt a típusú üzenetet, hogy nincs pénz, úgy éltük meg, hogy a társadalom szerint a munkánkra nincs szükség. Másképp kell tevékenykednünk. Pontosan ez eredményezte, hogy nem ezen a szinten kell dolgoznunk, hanem mélyebben, és az hatékonyabb is lesz. A személyes történetemben ez volt a válságpont, amikor a Csalánból mindenkit el kellett küldenem, én is felmondtam, egy icipici irodánk maradt. Ott álltam, és nem láttam, hogy mit rontottunk el, és miért.

Na de lehet, hogy a magyar kormány rontott el valamit, azzal, hogy megváltozott a finanszírozási rendszer, nem?

Hát hogyha most nézek rá erre a dologra, akkor azt mondom, hogy lehet, hogy nem elrontotta, hanem segítette a szervezetünket, hogy átalakuljunk egy jobbá.

Sokan mások azt mondják, hogy ha a felkészült civileknek azzal kell törődniük, hogy a megélhetésüket biztosítsák, akkor nem sok idejük marad minőségi munkára. Ezek szerint ezt ti megoldottátok?

Nálunk ez megfordult. Elengedtük azt, hogy lesz-e pénzünk vagy sem, elkezdhettünk foglalkozni azzal, ami igazán nagyon fontos, és megtaláltunk egy új utat. Én elengedtem azt, hogy fizetésem legyen a Csalánból, ezt rábíztam a Jóistenre, hogy legyen, ahogy ő akarja. Nyilván hogyha nem lett volna ebből kiút, akkor keresnem kellett volna más megoldást, de az érdekes, hogy mióta elengedtük a pénzkérdést, és tesszük a dolgunkat, azóta sokkal stabilabb a szervezet. Most rengeteg dolgunk van, és egyáltalán nem szűkölködünk. Hogy később mi lesz, azt nem tudom, de nagyon fontos, hogy megtartsuk azt a gondolkodást, hogy nem a pénzért tesszük a dolgokat, hanem tényleg a célért, akkor is, ha nincs pénzünk.

Most milyen kapcsolatban vagy az MTVSZ-szel?

Az MTVSZ-nél a cél mindig sokkal előrébb van bármi másnál. A küldetés mellett mindig nagyon fontosak voltak az emberi kapcsolatok. Ezek a kapcsolatok közösségi szinten tudnak igazán élni. Én az MTVSZ-t tényleg mindig közösségként éltem meg, és nagyon szeretem az MTVSZ-hez kötődő embereket. Mindenkinek megvan a saját karaktere, a saját készsége, a saját értéke és lehetősége, és ez nagyszerű, hogy ilyen sokszínű és egyben nyitott és befogadó a szervezet! A közösség mindig összetartja ezt a közös célra koncentráló csapatot.

Hogy tudtok kapcsolatot tartani az ország túlsó végében élő emberekkel? Évente egyszer találkoztok az Országos Találkozón?

Na nem, hát azért az OT-n kívül ott van az MTVSZ tagcsoport konferencia, az rögtön két biztos találkozás. De a közös projektek résztvevőivel is össze kell futnunk, és ezek a személyes találkozások, egymásra mosolygások mindig ünnepek. Különben meg marad a telefon meg e-mail, de ilyenkor is átéljük, hogy nem magányos harcosok vagyunk.