Azt hittük olaj, de vér volt

Írta fidusz , 2019. november 10. 20:09 , Hozzászólsz?

Címkék: globalizáció kőolaj igazságosság petíció olajszennyezés Nigéria Shell nemzetközi egyezmény BindingTreaty Stop Corporate Impunity Ken Saro-Wiwa ogoni törzs

24 éve végezték ki Ken-Sawo Wiva nigériai írót, valamint kilenc ogoni törzsbeli társát, akik a Shell olajkitermelése ellen tiltakoztak, mert az elszennyezte földjüket a Niger-deltában. A holland-brit multinacionális olajvállalat továbbra is élvezi a büntetlenséget.

ken-saro_wiva.jpg

Ma délelőtt az egyik közösségi oldalon szembe jött Nnimmo Bassey, a Föld Barátai Nigéria egykori elnökének bejegyzése, amelyben 10 darab gyertya látható az alábbi kísérőszöveggel:

1995. november 10.

24 év
Még mindig nem szolgáltattak nekik igazságot

Ken Saro-Wiwa, Saturday Dobee, Nordu Eawo, Daniel Gbooko, Paul Levera, Felix Nuate, Baribor Bera, Barinem Kiobel, and John Kpuine

Nem felejtünk!

gyertyak_nnimo_24ev.png

Ez a bejegyzés felidézte bennem, hogy 24 évvel ezelőtt, Ken Saro-Wiva és társainak kivégzése előtt valószínűleg sok ezer környezetvédő társunkkal együtt levélben fordultunk a nigériai kormányfőhöz, hogy kegyelmezzenek meg a Shell olajkitermelése ellen tiltakozó ogoni-törzsbeli embereknek. Sajnos, a széleskörű nemzetközi tiltakozás ellenére, a holland-brit olajvállalat érdekeit előtérbe helyező kormány - nem sokkal azután, hogy Ken Saro-Wiwa megkapta a Goldman Környezetvédelmi díjat  - 1995. november 10-én kivégezte Ken Saro-Wivát és kilenc társát. Az esetet követően még nagyobb lett a nemzetközi felháborodás, és Ken-Saro Wiva története méginkább felhívta a világ közvéleményének figyelmét arra, hogy a Shell óriási mértékben szennyezi el a Niger-deltát, amelynek káros hatásait - földjeik és vizük tönkretétele miatt - már ötven éve nyögi az ogoni törzs megélhetését. Hosszú távon pedig Ken Saro-Wiva szellemi öröksége hatalmas inspirációt jelentett az olajvállalatok ellen küzdő embereknek Nigériában és világszerte egyaránt, megerősítve hogy jó ügyért harcolnak.

ken-saro_wiva_goldman.jpg

Ken Saro-Wiwa a Goldman Környezetvédelmi Díj afrikai nyertese 1995-ben (fotó: Tim Lambon/Greenpeace)

Az olajkitermelés elleni tiltakozásnak sajnos nem csak a 24 éve kivégzett tíz ogoni aktivista volt az áldozata. A Shell és a többi olajvállalat ellen küzdő helyiek egyik faluját pár évvel később a kormány miliciái felégették, és több mint kétezer ogoni törzsbeli embert gyilkoltak meg.

nnimo_poems.jpg
Ez utóbbi esetre emlékezett Nnimmo Bassey "Azt hittük olaj, de vér volt" c. verses kötete, amely 13 évvel ezelőtt a Föld Barátai nemzetközi hálózat közgyűlésén került kezembe. A kötet címadó verse angol nyelven itt olvasható  (lehet, hogy később megpróbálkozom az egész vers lefordításával).

activist_nigeria2-610x259.jpg
Az olajvállalatok mint a Shell továbbra is kihúzzák magukat a felelősségre vonál alól. Pedig meg kell, hogy előzzék az olajkiömléseket, a szennyezéseket fel kellene számolniuk, továbbá megfelelő mértékű kártérítést kellene fizetniük Nigéria szennyezés által sújtott népeinek - hangsúlyozta Godwin Uyi Ojo, a Föld Barátai Nigéria ügyvezető igazgatója pár évvel ezelőtt.

2011-ben az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) közreadott egy tanulmányt, amely megerősítette, hogy a Shell és a nigériai állami olajvállalat tönkretette, súlyosan elszennyezte az ogoni közösségek földjét és vizét. A tanulmány azt is kimutatta hogy az egyik ogoni falu ivóvízében az közismerten rákkeltő hatású benzol szintje 900-szorosan (!) meghaladja a WHO által megállapított határértéket. Sajnos, az ENSZ-jelentésben megfogalmazott javaslatokat azóta sem valósították meg, és Ogoniföld népe továbbra is várja, hogy igazságot szolgáltassanak számukra, és hogy végre felszabaduljanak az olajipar pusztítása alól.

Egy az Amnesty International által két éve kiadott tanulmány egyértelműen bizonyítja, hogy a Shell aktív szerepet vállalt az ogoni tiltakozók brutális elhallgattatásában a 90-es években. Az Amnesty szorgalmazta, hogy induljon bűnügyi eljárás a Shell ellen Hollandiában és az Egyesült Királyságban, annak fényében, hogy bizonyítékok vannak arra, hogy az óriáscég bűnrészes gyilkosság, nemi erőszak és kínzás elkövetésében.

ai_shell_criminal_company_2017_crop.png

Hosszú távon nemzetközi szinten kell megoldást találni arra, hogy felszámoljuk végre a nemzetekfeletti óriáscégek büntetlenségét. Ennek érdekében, kérünk írd alá azt a petíciónkat, amelynek egyik fő célja az, hogy létrejöjjön egy kötelező erejű ENSZ-egyezmény a nemzetek feletti vállalatok és az emberi jogot témakörében!

stopisds_hu.png

Az óriáscégeknek túl nagy hatalma van. Itt az ideje visszavenni tőlük!
Jogokat az embereknek, szabályokat a vállalatoknak! - Stop ISDS

A bejegyzés trackback címe:

https://mtvsz.blog.hu/api/trackback/id/tr2415300548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

MTVSZ blog

A Magyar Természetvédõk Szövetsége (MTVSZ) blogbejegyzései.

Hozzászólások

Címkék

#10YearPhone (1) 1% (1) 7tévhit klímaváltozásról (1) Áder János (1) adócsalás (2) adóelkerülés (1) adóigazságosság (3) adományozás (1) adóparadicsomok (2) Ág (1) Agent Orange (1) agroökológia (12) agroüzemanyagok (3) Agua Zarca (1) airport (1) ajánló (1) akció (5) akciónk (2) aktivizálódj (38) aláírásgyűjtés (5) Álló szikla (1) alma (1) arany (1) aranybánya (2) atom (4) atomerőmű (5) Aurul (3) Ausztria (1) autóipar (2) autómentes nap (1) A fák titkos élete (1) A természet jelbeszéde (1) A természet rejtett hálózata (1) Bankfigyelő (5) bankok (3) bánya (9) bányaprojekt (3) bányászat (3) Baranya (1) barátai (1) Bayer (1) BAZ (1) Belgium (2) beporzók (18) Berlin (1) Berta Cáceres (2) BindingTreaty (8) biodiverzitás (5) biogazdálkodás (1) biokert (2) biológiaisokféleség (1) biomassza (3) bólintsrá (1) borsod fejlesztéséért (6) börzsőny (1) Budapest (1) büntetlenül (5) cambo (1) Cambridge (1) cancún (20) CAN LIFE (1) CDE EUKI (1) CETA (12) Chevron (1) chillout (1) cián (4) ciánszennyezés (4) Ciolos (1) ClimAct (1) cobenefits (1) cop16 (20) cop17 durban (5) cop18 doha (3) cop19 varsó (1) COP21 Párizs (8) cop21 Párizs (1) cop23 (1) COP24 (1) COP26 (3) corporate capture (1) croissant (1) csarna völgy (1) cseh (1) cselekedj (4) cseresznye (1) csernobil (2) cunami (1) DavidAttenborough (1) Davos (1) demokrácia (1) Derekegyház (1) dieselgate (1) dió (1) divestment (1) dohányipar (1) e-Figyelő (1) EBRD (4) eFigyelő (1) EFSA (1) egészség (2) égetés (1) éghajlat (4) éghajlatváltozás (50) éghajlatvédelem (12) éghajlatvédelmi törvémy (1) egyeztetés (1) EgyüttAMásfélfokért (1) EIB EBRD (2) élelmiszer-önrendelkezés (24) élelmiszerbiztonság (1) élelmiszer önrendelkezés (1) életigenlő (10) életigenlők (1) életigenlőkaláka (7) életmód (4) ellenállás (1) élménybeszámoló (1) elosztó (1) Elosztó (1) előválasztás (1) emberiség elleni bűntett (1) emberi jogok (3) endokrin (1) energia (49) energiaár (4) energiaátmenet (19) energiabiztonság (10) energiahatékony (1) energiahatékonyság (8) energiapolitika (6) energiaszegénység (7) energiatakarékosság (25) energiatudatosság (11) Energia CHarta (1) energia demokrácia (2) energia kutatás (1) ENSSER (1) ENSZ (5) épület (1) erdő (2) erdőkertek (1) eredményhirdetés (1) erkölcs (1) értékelés (6) értékrendszer (1) esőerdők (1) EU (11) európa (1) Európai Bíróság (3) Európai Bizottság (4) Európai Parlament (5) európai polgári kezdeményezés (3) Európai Unió (4) eu elnökség (1) eu költségvetés (3) fa (1) falusi önkormányzatok (1) fejlesztés-finanszírozás (1) fejlődő országok (1) fekete kígyó (4) felmérés (1) felújítás (6) felvonulás (1) fenntarthatóság (7) fenntartható vidékfejlesztés (1) fesztivál (1) fiatal föld barátai (4) film (2) foe (2) foehu (1) fogyasztás (10) föld (2) földbarátai (1) földgáz (1) földhő (1) földrengés (2) földspekuláció (1) földszerzés (1) földtörvény (1) földzsákmánylás (7) föld barátai (27) Föld Barátai (14) föld napja (1) folyószabályozás (1) fórum (1) fotó (1) friendsoftheearth (1) Fukuoka (1) fukusima (2) fűszernövények (2) fűtés (6) Gaia könnycseppjei (1) GameOn (1) Game over (1) gáz (6) gazdasági (1) gázkivezetés (4) gázvezeték (4) Genf (3) génmanipuláció (3) génmódosítás (6) génpiszka (19) glasgow (3) glifozát (6) globális akciónap (1) globalizáció (13) GMO (4) GMO-Kerekasztal (1) gólya (1) gömörszőlős (1) Green-Go (1) greenrecovery (1) gyógyászat (1) gyógynövények (2) gyomirtó (5) gyulaiiván (2) gyümölcsészet (2) gyümölcsfa (1) hajtóerők (1) hatásvizsgálat (1) háztartás (6) hellókarácsony (1) helyi hős (1) helyreállítás (2) Heves (1) hitel (2) Hófehérke (1) Hollandia (1) Honduras (1) honlapajánló (2) hosszú élettartam (1) hulladék (2) hülyeség kora (1) IARC (2) ICS (3) ifjúsági program (1) igazságosátmenet (1) igazságosság (2) Impossible Burger (1) ingyenhitel (1) írd alá (13) ISDS (14) itt az idő (1) japán (1) járulékoshaszon (1) javíthatóság (1) jelentés (3) jó példák (1) just transition (10) kaláka (1) Kalifornia (1) kályha (2) Karácsony Gergely (1) karbonsemleges (3) Karl Bär (1) kártevő (1) katasztrófa (2) katonaság (1) Katowice (1) kazán (1) Ken Saro-Wiwa (1) képek (4) kert (3) kertészet (2) késés (1) kiadvány (1) kibocsátás (2) Kína (1) Kishantos (3) kiskert (3) kitermelőipar (1) klíma (9) Klímacsúcs (1) klímahét (5) klímaper (1) klímapolitika (36) klímasemlegesség (6) klímatörvény (5) klímavédelem (7) klíma igazságoság (6) klórozott csirke (1) költségek (4) konferencia (23) konyha (1) könyv (2) könyvajánló (1) konzultáció (1) kőolaj (3) környezeti-társadalmi károk (1) korrupció (1) közmeghallgatás (1) közösségépítés (10) közösségi energia (18) közösségi kert (1) kukorica (1) kutatás (2) lakosság (4) land grab (7) Lechner Judit (1) légszennyezés (3) lengyel (1) levegő (1) levegőminőség (1) levél (2) lignit (5) lobbi (1) luxleaks (1) magvetés (2) MakeICTfair (2) Malmström (2) marco jelenti (19) Mátrai Erőmű (1) Megnette (1) megújuló energia (14) méhek (18) méhlegelő (1) méltányosátállás (2) mérés (1) Merkel (1) mese (1) mező (1) mezőgazdaság (3) MFB (1) MIC (1) millenniumi celok (2) mintaprojekt (1) Miskolc (2) Mongólia (1) Monsanto (4) Monsanto Tibunal (1) MTVSZ (26) mtvsz (3) műhús (1) multik (3) NAFTA (2) napelem (4) naperőmű (2) Natura2000 (1) nemzetek feletti vállalatok (3) nemzeti parkok (1) nemzetközi egyezmény (4) Nemzetközi Energiaügynökség (1) Netflix (1) Nigéria (3) Nnimmo Bassey (1) no2ISDS (2) növények (1) növénytermesztés (3) növényvédőszerek (10) no gmo (1) nyári tábor (1) nyeleni europe forum (1) nyersanyagok (1) nyílt (1) offsetting (1) ogoni törzs (1) ökocídium (1) ökofilmklub (1) ökológiai lábnyom (1) ökológiai válság (1) ökolokalizmus (1) okostelefon (1) olajpálma (1) olajszennyezés (4) olajvezeték (3) Olaszország (1) olkiluoto 3 (1) OLP (1) olvasókör (1) önkénteseink (2) önrendelkezés (3) orgona (1) Otthon Melege (2) Paks (1) palagáz (2) pálmaolaj (1) pályázat (7) panasz (1) Párizsi Megállapodás (2) pénz (3) pénzmosás (1) PeoplesBudget (1) permakultúra (5) Peter Wohlleben (1) petíció (36) Philip Morris (1) PM (2) polgármester (1) pottyondyákos (1) Pozsony (1) program (1) programajánló (2) pro natura svájc (1) radioaktív (2) rákkeltő (2) reaktor (3) regionális fejleztés (2) rekultiváció (1) reménysugár (1) rendszerszintű változás (3) reptér (1) rezsicsökkentés (1) riadólánc (1) RightToRepair (1) Rio+20 (1) romániai ősz (1) Roundup (2) rovarok (1) Rovar Atlasz (1) Sandisk (1) SDG (1) Seattle (1) Seralini (1) Shell (4) shell (1) Sigmar Gabriel (2) SLAPP (1) Slow Food (1) sóder (1) Spark (1) SparkAChange (1) SSD (1) Standing Rock (4) StopISDS (2) StopTTIP (20) Stop Corporate Impunity (4) strukturális alapok (2) sugárzás (2) system change (2) szabadkereskedelem (26) szállópor (1) szalmaépítészet (4) szavazás (2) szelence (1) szén (1) szénerőmű (6) szénkivezetés (11) szénmentesítés (2) szennyezés (2) szénrégió (7) szilárdtüzelés (2) szmog (1) szociális (1) szója (1) szökőár (1) szólásszabadság (1) szolidáris (1) szörp (1) tájfajták (2) talaj (1) talajpusztulás (2) tanulmány (1) tanulmányút (1) távhő (1) technológia (1) termelő-fogyasztó (1) természetes (1) természetesgyümölcsészet (2) természetvédelem (6) termőföld (7) terv (2) tervezett elavulás (3) tévutak (4) tilos rádió (1) tippek (5) tisza (1) TogetherFor1point5 (1) toma jelenti (2) törpék (1) TrumDeal (1) Trump (4) TTIP (23) TTIPkedd (1) TTIPleaks (1) TTIPtrump (1) TTIPtuesday (1) tüntetés (4) tűzifa (3) UBS (1) Umweltinstitu München (1) UNESCO (2) uniósforrás (1) UNtreaty (2) USA (2) vadvirágok (1) vadvirágos rét (2) Vallónia (1) válság (2) Vandana Shiva (1) védett fajok (2) vegyianyagok (9) vélemény (1) vendégcikk (3) vér (1) Verespatak (6) vers (2) verseny (2) vetélkedő (1) vetőmagok (1) vetőmagszennyezés (1) videó (1) video (10) Viktor Frankl (1) világbank (2) világörökség (2) virág (2) virágbomba (1) virágok (1) víz (2) vízgazdálkodás (1) vízierőmű (2) víztúlfogyasztás (1) VWgate (1) Western Digital (1) WHO (2) WTO (1) zaj (1) zöldhelyreállítás (1) Zöld Kapcsolat Egyesület (2)

Közösség

Kövess minket a Facebookon!

Olvass minket a Twitteren!

süti beállítások módosítása