Sikeres hazai kistelepülések a fenntarthatóság felé - mi a receptjük?

Írta MTVSZ_Alexa , 2018. augusztus 09. 20:14 , Hozzászólsz?

Címkék: polgármester napelem fenntarthatóság megújuló energia önrendelkezés fenntartható vidékfejlesztés helyi hős falusi önkormányzatok ökolokalizmus

 ujszilvas_napelem_racka_juh.jpg

Újszilvási nyár: rackajuhok hűsölnek a napelemek alatt.

Írta: Plachi Attila (ELTE TáTK Humánökológia mesterszak)

Kutatásom[1] tárgya a magyar falusi önkormányzati vezetők és az ökológiai fenntarthatóság közötti kapcsolat vizsgálata volt. A fenntartható fejlődés fogalma mára mindennapjaink részévé vált: elsősorban azt fejezi ki, hogy a környezeti problémák – komplexitásuk és változatosságuk okán – nem kezelhetők önmagukban, megoldásuk csak a gazdaság-, a társadalom- és a környezetpolitika integrált kezelésével valósulhat meg. A fenntarthatóság tehát egy globális elv, az elvek gyakorlatba történő átültetése azonban a helyi szintek cselekedetein keresztül történik. Ezért fókuszáltam a helyi – esetünkben a falusi – szintre. Ugyanis felismerve a környezeti értékek pusztulásának veszélyeit, minél több jó példára (falura) van szükségünk, melyek megismerésével jövőt lehetne mutatni olyan falusi vezetők számára, akik elkötelezettek egy élhető vidék megteremtéséért.

A vidék jelenlegi kínos helyzete elszomorító. A magyar állam soha nem hanyagolta el annyira a vidéki térségek fejlődésének segítését, mint a rendszerváltás óta. Falvaink többségére a kilátástalanság, a munkanélküliség, az elöregedés, az értelmiség elvándorlása és a közösségi összetartás hiánya jellemző. Ugyanakkor nem igaz, hogy csak kudarcok térsége a vidék. Léteznek olyan falvak is, amelyek felismerve meglévő erőforrásaikat és azokra építkezve képesek előre lendíteni saját helyzetüket.

 

Egy falu jövőjét és érdekérvényesítő képességét jelentősen meghatározza az önkormányzata, azon belül is a település vezetője, így a falvak kitörési lehetőségeit az ő szempontjukból tárgyaltam. Kutatásom során olyan polgármesterekre voltam kíváncsi, akik elköteleződést mutatnak a fenntarthatóság elvei iránt és sikerrel képviselik azokat tevékenységük során. Akiknél az ökológiai orientáltság belső indíttatásból fakad, és nem szorulnak háttérbe nála az ezzel kapcsolatos feladatok a település többi feladataival szemben.

 bioszentandras_marka.jpg

A bioszentandrási szociális farm termékeit bemutató stand.

 

Munkám fő kérdései alapvetően négy csoportba sorolhatóak:

  1. Szerettem volna képet kapni arról, hogy a polgármester befolyásolja-e és milyen mértékben a helyi politikák fenntarthatóbb irányba terelését?
  2. Szerettem volna minél több, a ma megszokottnál környezetkímélőbben működő és a közösségekre jobban alapozó falut megismerni.
  3. Kíváncsi voltam a polgármesterek környezetkímélő megoldásaira, ökológiai fejlesztéseikre, illetve ezek kapcsán arra is, hogy a környezettudatosság mennyire hangsúlyos az életükben.
  4. Végül arra is kíváncsi voltam, hogy milyen folyamatokat vagy eszközöket alkalmaztak a polgármesterek fenntarthatósági céljaik elérése érdekében?

 

Tanulmányom alapját 20 félig strukturált mélyinterjú képezi, amelyet 2017–2018 között készítettem el összesen nyolc településen: Derekegyházon, Hernádszentandráson, Kunszigeten, Magyarszéken, Őriszentpéteren, Rozsályon, Szigetmonostoron és Újszilváson.

 terkep_plachi.jpg

 

Ebben a cikkben most a kutatás általam legérdekesebbnek tartott eredményeit mutatom be. Azonban érdemes tisztázni már az elején, hogy kutatásom eddig nem igazán hozott valódi új ismereteket, hiszen egyfelől szűk egy évnyi kutatás nem elegendő ehhez; másfelől egymagam végeztem a kutatást, amely nagyon időigényes folyamat volt. Ugyanakkor a jövőben további, még mélyebb vizsgálatokat tervezek, amelyekkel már felszínre kerülhetnek eddig ismeretlen összefüggések is. Cikkünkben tehát érdemesebb nem eredményekről beszélni, hanem általános mintázatokról, hiszen célom volt, hogy az egyes eseteken átívelő tanulságot fogalmazzak meg a falvakban szerzett tapasztalatok összevetése nyomán. S habár az elmúlt évtizedek talán egyik legmeghatározóbb vidékfejlesztési tapasztalata, hogy nemigen léteznek általánosítható tanulságok, mégis a jó tapasztalatok megismerése, elemzése és terjesztése legalább olyan fontos, mint a visszaeső, hanyatló példák okainak tanulmányozása. Természetesen a kis mintanagyság miatt minden ilyet óvatosan fogalmazok meg.

 szigetmonostor_napelemes_busz.jpgSzigetmonostori napelemes busz.

 

A.) Megállapítható, hogy a nyolc önkormányzat közül egyik sem privatizál, hanem egyfajta kollektivizálás történik részükről. Arra törekszenek, hogy legyenek földjeik, eszközeik, ingatlanjaik, vállalkozásaik stb. – hogy aztán ezekbe munkát, pénzt és energiát befektetve egy élhetőbb települést teremtsenek lakosaik számára. Legtöbbjük a kárpótlás időszakában és/vagy szövetkezeti hagyatékból vásárolta meg a fenti javakat. Aki akkor nem így tett, annak most sokkal nehezebb a helyzete.

B.) Szorosan kapcsolódik az előzőhöz, de elmondhatjuk, hogy nyolc település közül hétnek van egy alapítványa és/vagy egy nonprofit vállalkozása, amely az önkormányzat 100%-os tulajdona. Ez segíti a feladatellátást és jövedelmet termel, amit visszaforgatnak a falu javára. Továbbá az önkormányzati gazdálkodást megkötő túlzott szabályozás kiskapujának is tekinthető egy ilyen alapítvány vagy nonprofit vállalkozás. Az egyetlen kivétellel Őriszentpéteren találkoztam, ott nem működik ilyen, viszont helyette a polgármester a helyi LEADER Egyesület elnöke, ami azért valljuk be, nagy segítség egy kistelepülés érdekérvényesítése során.

C.) A közfoglalkoztatás programját az összes polgármester kihasználta, azon belül is főként a startmunka mintaprogramot. A közfoglalkoztatásról rengeteg pro és kontra véleményt, kutatást találhatunk, mindenesetre az általam vizsgált polgármesterek mindegyike jó alapnak tekintette a közfoglalkoztatást, és legtöbbjük valami értékeset alkotott a segítségével. Például az önellátás felé vezető utat kövezték ki vele, azon belül is a helyi, kistermelői és bio-élelmiszerek előállítására használták pl. Hernádszentandráson. De említhetnénk Derekegyházt is, ahol az illegális hulladéklerakókat számolták fel a program segítségével. Ráadásul, még ha igaz is, hogy a közfoglalkoztatás csapdába zárja a munkanélküliek többségét, s nem ösztönöz a rendszerből való kilépésre, az általam vizsgált falvakban folyamatosan csökkent a közfoglalkoztatottak létszáma az elmúlt években, tehát a közmunkások legtöbbje visszatalált az elsődleges munkaerőpiacra.

 

kunsziget_vesszofonas.JPG

Vesszőfonás Kunszigeten.

 

D.) Mind a nyolc falusi vezetőről elmondható, hogy csináltak már valamit a településen a közjó érdekében, mielőtt még a falu lakossága polgármesterré választotta volna őket. Tehát korábban civilként (valamilyen helyi egyesületben, alapítványban) vagy a közszférában (pl. óvónő, tanár, képviselő, jegyző) dolgoztak és képesek voltak az egyéni érdekeiket a közösség érdekei alá rendelni.

E.) Szintén kiderült, hogy a polgármesterek döntően őslakosok, esetenként kisgyermekként sokáig ott éltek, aztán elköltöztek egy időre, majd visszaköltöztek. Vagyis kötődésük van a tájhoz, az adott településhez, így nem véletlen lokálpatrióta szerepük.

F.) Megállapítható az is, hogy a polgármesterek önmagukban kevesek lennének. A munkájukat legtöbbször több jó csapat (helyi és külső) segíti, sokszor a helyi véleményvezérekkel karöltve. Munkáikhoz és a fenntarthatóságról alkotott jelenlegi tudásukhoz nagymértékben hozzájárultak különféle szervezetek, mint például a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség a KlímaSztár-díjjal, az Energiaklub a Napkorona Bajnoksággal, de meg lehet említeni az Outdoor Mission segítségét Szigetmonostoron a Víz Világnap rendezvénnyel, valamint Őriszentpéteren az Őrségi Nemzeti Parkot remek Tökfesztiváljáért.

 

oriszentpeter_tok.jpg

 

G.) A polgármesterek a lakóhelyükön észlelt problémahalmazt kihívásként élik meg, és motivációt éreznek annak megoldására.

H.) Fontos számukra a személyes példaadás, példát szeretnének mutatni az ökologikus fejlesztésekkel (és úgy általában is).

I.) Érdekesség, hogy legtöbbjük független jelölt, és ciklusaikat tekintve munkájukban igencsak megbíznak a települések lakosai.

 

[1] Írásom egy hallgatói kutatói ösztöndíj segítségével készült el, melyet az „Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP-16-2 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programja” biztosított.

Készítette:

Plachi Attila

ELTE TáTK Humánökológia mesterszak

Témavezető:

Takács-Sánta Andás PhD, egyetemi docens

E-mail: plachi.atesz(kukac)gmail.com

Kulcsszavak: fenntartható vidékfejlesztés, falusi önkormányzatok, helyi hős; polgármester, ökolokalizmus

Fotók forrása: ujszilvas.hu, kunsziget.hu, hernadszentandras.hu, oriszentpeter.hu derekegyhaz.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://mtvsz.blog.hu/api/trackback/id/tr3814172257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

MTVSZ blog

A Magyar Természetvédõk Szövetsége (MTVSZ) blogbejegyzései.

Hozzászólások

Címkék

#10YearPhone (1) 1% (1) 7tévhit klímaváltozásról (1) Áder János (1) adócsalás (2) adóelkerülés (1) adóigazságosság (3) adományozás (1) adóparadicsomok (2) Ág (1) Agent Orange (1) agroökológia (12) agroüzemanyagok (3) Agua Zarca (1) airport (1) ajánló (1) akció (5) akciónk (2) aktivizálódj (38) aláírásgyűjtés (5) Álló szikla (1) alma (1) arany (1) aranybánya (2) atom (4) atomerőmű (5) Aurul (3) Ausztria (1) autóipar (2) autómentes nap (1) A fák titkos élete (1) A természet jelbeszéde (1) A természet rejtett hálózata (1) Bankfigyelő (5) bankok (3) bánya (9) bányaprojekt (3) bányászat (3) Baranya (1) barátai (1) Bayer (1) BAZ (1) Belgium (2) beporzók (18) Berlin (1) Berta Cáceres (2) BindingTreaty (8) biodiverzitás (5) biogazdálkodás (1) biokert (2) biológiaisokféleség (1) biomassza (3) bólintsrá (1) borsod fejlesztéséért (6) börzsőny (1) Budapest (1) büntetlenül (5) cambo (1) Cambridge (1) cancún (20) CAN LIFE (1) CDE EUKI (1) CETA (12) Chevron (1) chillout (1) cián (4) ciánszennyezés (4) Ciolos (1) ClimAct (1) cobenefits (1) cop16 (20) cop17 durban (5) cop18 doha (3) cop19 varsó (1) cop21 Párizs (1) COP21 Párizs (8) cop23 (1) COP24 (1) COP26 (3) corporate capture (1) croissant (1) csarna völgy (1) cseh (1) cselekedj (4) cseresznye (1) csernobil (2) cunami (1) DavidAttenborough (1) Davos (1) demokrácia (1) Derekegyház (1) dieselgate (1) dió (1) divestment (1) dohányipar (1) e-Figyelő (1) EBRD (4) eFigyelő (1) EFSA (1) egészség (2) égetés (1) éghajlat (4) éghajlatváltozás (50) éghajlatvédelem (12) éghajlatvédelmi törvémy (1) egyeztetés (1) EgyüttAMásfélfokért (1) EIB EBRD (2) élelmiszer-önrendelkezés (24) élelmiszerbiztonság (1) élelmiszer önrendelkezés (1) életigenlő (10) életigenlők (1) életigenlőkaláka (7) életmód (4) ellenállás (1) élménybeszámoló (1) Elosztó (1) elosztó (1) előválasztás (1) emberiség elleni bűntett (1) emberi jogok (3) endokrin (1) energia (49) energiaár (4) energiaátmenet (19) energiabiztonság (10) energiahatékony (1) energiahatékonyság (8) energiapolitika (6) energiaszegénység (7) energiatakarékosság (25) energiatudatosság (11) Energia CHarta (1) energia demokrácia (2) energia kutatás (1) ENSSER (1) ENSZ (5) épület (1) erdő (2) erdőkertek (1) eredményhirdetés (1) erkölcs (1) értékelés (6) értékrendszer (1) esőerdők (1) EU (11) európa (1) Európai Bíróság (3) Európai Bizottság (4) Európai Parlament (5) európai polgári kezdeményezés (3) Európai Unió (4) eu elnökség (1) eu költségvetés (3) fa (1) falusi önkormányzatok (1) fejlesztés-finanszírozás (1) fejlődő országok (1) fekete kígyó (4) felmérés (1) felújítás (6) felvonulás (1) fenntarthatóság (7) fenntartható vidékfejlesztés (1) fesztivál (1) fiatal föld barátai (4) film (2) foe (2) foehu (1) fogyasztás (10) föld (2) földbarátai (1) földgáz (1) földhő (1) földrengés (2) földspekuláció (1) földszerzés (1) földtörvény (1) földzsákmánylás (7) Föld Barátai (14) föld barátai (27) föld napja (1) folyószabályozás (1) fórum (1) fotó (1) friendsoftheearth (1) Fukuoka (1) fukusima (2) fűszernövények (2) fűtés (6) Gaia könnycseppjei (1) GameOn (1) Game over (1) gáz (6) gazdasági (1) gázkivezetés (4) gázvezeték (4) Genf (3) génmanipuláció (3) génmódosítás (6) génpiszka (19) glasgow (3) glifozát (6) globális akciónap (1) globalizáció (13) GMO (4) GMO-Kerekasztal (1) gólya (1) gömörszőlős (1) Green-Go (1) greenrecovery (1) gyógyászat (1) gyógynövények (2) gyomirtó (5) gyulaiiván (2) gyümölcsészet (2) gyümölcsfa (1) hajtóerők (1) hatásvizsgálat (1) háztartás (6) hellókarácsony (1) helyi hős (1) helyreállítás (2) Heves (1) hitel (2) Hófehérke (1) Hollandia (1) Honduras (1) honlapajánló (2) hosszú élettartam (1) hulladék (2) hülyeség kora (1) IARC (2) ICS (3) ifjúsági program (1) igazságosátmenet (1) igazságosság (2) Impossible Burger (1) ingyenhitel (1) írd alá (13) ISDS (14) itt az idő (1) japán (1) járulékoshaszon (1) javíthatóság (1) jelentés (3) jó példák (1) just transition (10) kaláka (1) Kalifornia (1) kályha (2) Karácsony Gergely (1) karbonsemleges (3) Karl Bär (1) kártevő (1) katasztrófa (2) katonaság (1) Katowice (1) kazán (1) Ken Saro-Wiwa (1) képek (4) kert (3) kertészet (2) késés (1) kiadvány (1) kibocsátás (2) Kína (1) Kishantos (3) kiskert (3) kitermelőipar (1) klíma (9) Klímacsúcs (1) klímahét (5) klímaper (1) klímapolitika (36) klímasemlegesség (6) klímatörvény (5) klímavédelem (7) klíma igazságoság (6) klórozott csirke (1) költségek (4) konferencia (23) konyha (1) könyv (2) könyvajánló (1) konzultáció (1) kőolaj (3) környezeti-társadalmi károk (1) korrupció (1) közmeghallgatás (1) közösségépítés (10) közösségi energia (18) közösségi kert (1) kukorica (1) kutatás (2) lakosság (4) land grab (7) Lechner Judit (1) légszennyezés (3) lengyel (1) levegő (1) levegőminőség (1) levél (2) lignit (5) lobbi (1) luxleaks (1) magvetés (2) MakeICTfair (2) Malmström (2) marco jelenti (19) Mátrai Erőmű (1) Megnette (1) megújuló energia (14) méhek (18) méhlegelő (1) méltányosátállás (2) mérés (1) Merkel (1) mese (1) mező (1) mezőgazdaság (3) MFB (1) MIC (1) millenniumi celok (2) mintaprojekt (1) Miskolc (2) Mongólia (1) Monsanto (4) Monsanto Tibunal (1) MTVSZ (26) mtvsz (3) műhús (1) multik (3) NAFTA (2) napelem (4) naperőmű (2) Natura2000 (1) nemzetek feletti vállalatok (3) nemzeti parkok (1) nemzetközi egyezmény (4) Nemzetközi Energiaügynökség (1) Netflix (1) Nigéria (3) Nnimmo Bassey (1) no2ISDS (2) növények (1) növénytermesztés (3) növényvédőszerek (10) no gmo (1) nyári tábor (1) nyeleni europe forum (1) nyersanyagok (1) nyílt (1) offsetting (1) ogoni törzs (1) ökocídium (1) ökofilmklub (1) ökológiai lábnyom (1) ökológiai válság (1) ökolokalizmus (1) okostelefon (1) olajpálma (1) olajszennyezés (4) olajvezeték (3) Olaszország (1) olkiluoto 3 (1) OLP (1) olvasókör (1) önkénteseink (2) önrendelkezés (3) orgona (1) Otthon Melege (2) Paks (1) palagáz (2) pálmaolaj (1) pályázat (7) panasz (1) Párizsi Megállapodás (2) pénz (3) pénzmosás (1) PeoplesBudget (1) permakultúra (5) Peter Wohlleben (1) petíció (36) Philip Morris (1) PM (2) polgármester (1) pottyondyákos (1) Pozsony (1) program (1) programajánló (2) pro natura svájc (1) radioaktív (2) rákkeltő (2) reaktor (3) regionális fejleztés (2) rekultiváció (1) reménysugár (1) rendszerszintű változás (3) reptér (1) rezsicsökkentés (1) riadólánc (1) RightToRepair (1) Rio+20 (1) romániai ősz (1) Roundup (2) rovarok (1) Rovar Atlasz (1) Sandisk (1) SDG (1) Seattle (1) Seralini (1) Shell (4) shell (1) Sigmar Gabriel (2) SLAPP (1) Slow Food (1) sóder (1) Spark (1) SparkAChange (1) SSD (1) Standing Rock (4) StopISDS (2) StopTTIP (20) Stop Corporate Impunity (4) strukturális alapok (2) sugárzás (2) system change (2) szabadkereskedelem (26) szállópor (1) szalmaépítészet (4) szavazás (2) szelence (1) szén (1) szénerőmű (6) szénkivezetés (11) szénmentesítés (2) szennyezés (2) szénrégió (7) szilárdtüzelés (2) szmog (1) szociális (1) szója (1) szökőár (1) szólásszabadság (1) szolidáris (1) szörp (1) tájfajták (2) talaj (1) talajpusztulás (2) tanulmány (1) tanulmányút (1) távhő (1) technológia (1) termelő-fogyasztó (1) természetes (1) természetesgyümölcsészet (2) természetvédelem (6) termőföld (7) terv (2) tervezett elavulás (3) tévutak (4) tilos rádió (1) tippek (5) tisza (1) TogetherFor1point5 (1) toma jelenti (2) törpék (1) TrumDeal (1) Trump (4) TTIP (23) TTIPkedd (1) TTIPleaks (1) TTIPtrump (1) TTIPtuesday (1) tüntetés (4) tűzifa (3) UBS (1) Umweltinstitu München (1) UNESCO (2) uniósforrás (1) UNtreaty (2) USA (2) vadvirágok (1) vadvirágos rét (2) Vallónia (1) válság (2) Vandana Shiva (1) védett fajok (2) vegyianyagok (9) vélemény (1) vendégcikk (3) vér (1) Verespatak (6) vers (2) verseny (2) vetélkedő (1) vetőmagok (1) vetőmagszennyezés (1) video (10) videó (1) Viktor Frankl (1) világbank (2) világörökség (2) virág (2) virágbomba (1) virágok (1) víz (2) vízgazdálkodás (1) vízierőmű (2) víztúlfogyasztás (1) VWgate (1) Western Digital (1) WHO (2) WTO (1) zaj (1) zöldhelyreállítás (1) Zöld Kapcsolat Egyesület (2)

Közösség

Kövess minket a Facebookon!

Olvass minket a Twitteren!

süti beállítások módosítása