Élelmiszer-önrendelkezést most! - beszámoló a Nyéléni Europe Fórumról

Írta fidusz , 2011. augusztus 30. 15:14 , Hozzászólsz?

Címkék: élelmiszer önrendelkezés nyeleni europe forum

Augusztus közepén rendezték meg az ausztriai Krems városában a Nyéléni Europe Fórumot, vagyis az első európai élelmiszer-önrendelkezés fórumot. A rendezvényen, amelynek a szervezői között ott volt a Föld Barátai Európa is, 34 európai ország 400 küldötte (gazdák, fogyasztók, környezetvédő- és civil szervezetek egyaránt) vett részt,  s természetesen az MTVSZ is képviseltette magát.

Ezen a találkozón ismételten megbizonyosodhattunk arról, hogy a fenntarthatatlan, iparszerű, nagyüzemi gazdálkodás és élelmiszertermelés, a termőföldek, az élelem és erőforrásaink árucikké silányítása, valamint a nyakló nélküli globalizáció és a világkereskedelem révén ugyanazokon problémákon osztozunk, s a megoldás: az élelmiszer-önrendelkezés. Ezért is dolgoztunk ki cselekvési terveket, stratégiát az élelmiszer-önrendelkezés elérése érdekében, s fogadtuk el az "Élelmiszer-önrendelkezés: egy európai válasz a válságra!" című nyilatkozatot.

(Mariann Bassey, Föld Barátai Nigéria beszél a fórum második napján. - Fotó: nyeleni2011.net)

Mi fán terem az élelmiszer-önrendelkezés?

Mielőtt részletesen mesélnék a fórumról, érdemes tisztázni, mi is az az élelmiszer-önrendelkezés? Röviden: az élelmiszer-önrendelkezés azt jelenti, hogy az embereknek, közösségeknek, államoknak és népeknek legyen joga önállóan dönteni saját mezőgazdasági, élelmezési és termőfölddel kapcsolatos szabályozásukról úgy, mindez ökológiai, társadalmi, gazdasági és kulturális körülményeiknek is megfeleljen. Ez nem járhat azzal, hogy más országok piacait dömpingárúval árasztják el. 

Az élelmiszer-önrendelkezés koncepcióját a kistermelők nemzetközi mozgalma, a Via Campesina dolgozta ki még 1996-ban, tiltakozásul az ellen, hogy egy nemzetközi egyezmény keretében a mezőgazdaságot és az élelmiszereket is a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) hatáskörébe vonták. Mára már számos globalizáció-kritikus szervezet is csatlakozott a multicégek által dominált, iparszerű gazdálkodás és élelmiszertermelés, az élelem, a termőföld és más erőforrásaink árucikké silányítása elleni küzdelem jegyében az élelmiszer-önrendelkezésért fellépő nemzetközi mozgalomhoz.

Az élelmiszer-önrendelkezés főbb pillérei: 1) a tápláló, egészséges, biztonságos és kulturálisan is megfelelő élelmiszerhez való jog. 2) a termőföldhöz, vizekhez, vetőmagokhoz, genetikai és egyéb természetes erőforráshoz való hozzáférés biztosítása 3) a gazdák és parasztok joga ahhoz, hogy élelmiszert termeljenek 4) a fogyasztók joga ahhoz, hogy eldöntsék, mit akarnak fogyasztani, és ki által és hogyan termelt élelmiszert kívánnak megvásárolni. Fontos elem génmódosítás elleni fellépés, a helyi termelés, a tájfajták alkalmazása, a helyi piacok ill. az termelő és fogyasztó közötti élelmiszerlánc lerövidítése.

 

Ki volt az a Nyéléni?

A fórum nevét – Nyéléni - az afrikai Maliban a hagyomány szerint népét nehéz időkben hősies módon élelemmel ellátó legendás nőalak ihlette, aki már a jelen rendezvény előképét adó, 2007-ben Maliban megrendezett Élelmiszer-önrendelkezési Világfórum (Nyéléni 2007) szellemét is meghatározta.

Egy marék föld, egy kosár vetőmag, egy korsó víz...

Az élelmiszer-önrendelkezés első európai fóruma első napján, augusztus 16-án, kedden a 2007-es fórum szervezőinek képviseletében Ibrahim Coulibaly, afrikai gazdaszervezeti vezető Nyéléni szellemiségében átnyújtott néhány maréknyi  termőtalajt, egy kosárnyi vetőmagot és egy korsó vizet - a termékenység szimbolumait - az európai gazdaszervezetet képviselő Geneviéve Savigny-nak. Ezzel hivatalosan is kezdetét vette a Nyéléni Europe Fórum.
(Mindeközben valamiért a Fehér Ló legendája jutott eszembe, bár e mostani történetnek teljesen más az üzenete, mindenesetre, azért a "land grab" elég hangsúlyos témája volt a találkozónak...)

 

'La Mystica'

A következő naptól kezdve programot a reggeli után (ill. részben reggeli közben) a 'La Mystica' keretében megszervezett előadások indították. Ez egyfajta utcaszínház-szerű dolog, amelynek során szimbolikus, spirituális, érzelmi, művészi eszközökkel segítik a fórum résztvevői számára a földműves munka kihívásainak, sikereinek megélését, s ez egyesít minket egy csoporttá. A programfüzet szerint a 'Mystica' közösségtudatot teremt, motivál minket hogy élvezzük a küzdelmet, megünnepeljük a kulturális sokféleséget és hogy kifejezzünk mindenféle érzelmeket. Az első alkalommal például egy jópofa előadást láttunk a vetőmagok szabadságáért való küzdelemről.

 

 Pénteken délelőtt terepi programok voltak, délután pedig a város főterén szerveztek egy látványos, élelmiszer-önrendelkezés témájú "vásárt" (Fair of Ideas). Itt a fórum résztvevői mellett a város lakó is megkóstolhattak különféle tájfajta gyömülcsöket, zöldségeket, volt vetőmag-cserebere, játékok, ingyen elvihető (freegan) zöldségek, gyümölcsök stb. A legnépszerűbb talán a vajköpülő bemutató volt, ahol mire a közönség a hölggyel együtt végigénekelt egy ideillő mondókát, már el is készült a friss vaj, és a merészebbek még az íróból is kortyolhattak. Számomra a legérdekesebb az volt, hogy a bécsi gerillakertészek standján belelapozgathattam két erdőkertről szóló könyvbe is.

A kikapcsolódást szolgáló programok között természetesen komoly szakmai munka folyt, több tematikus vonalon beszéltük meg az érintetteket sújtó problémákat - köztük a térségünket érintő zsebszerződéseket is -, és kerestük a közös teendőket. A végén pedig elfogadtuk az "Élelmiszer-önrendelkezés: egy európai válasz a válságra!" című nyilatkozatot - amelyből szívesen idéznék pár bekezdést, de már így is túl hosszúra nyúlt ez az írás, ezért javaslom, kattintsatok a fenti hivatkozásra -, valamint egy cselekvési tervet is.

Ez utóbbi része például a szeptember végén Verespatakon megrendezésre kerülő Reclaim The Fields tábor, amelynek az élelmiszer-önrendelkezés, a földművelés,a termőföldekhez való hozzáférésrészben mellett az is a célja, hogy segítse az ottani gazdákat, valamint a Verespatak megmentéséért folyó küzdelmet. Akit érdekel a tábor, itt talál további részleteket.

A Fórum mindenesetre egyértelművé tette, hogy közös feladatunk az élelmiszer-önrendelkezés kiharcolása itt Európában is. Akik most hallottak először az élelmiszer-önrendelkezésről, az új élményektől fellelkesülve térhettek haza, akik számára pedig ismert volt már ez a fogalom, azok pedig további megerősítést nyertek az élelmiszer-önrendelkedésért való küzdelemhez. A Fórum kapcsán kiadott sajtóközlemények pedig számunkra is lehetőséget biztosítottak, hogy végre az európai (közte a hazai) sajtó is foglalkozzon a témával, s ennek hatására a hazai közvélemény és megismerkedhessen az élelmiszer-önrendelkezés koncepciójával. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mtvsz.blog.hu/api/trackback/id/tr673190779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

MTVSZ blog

A Magyar Természetvédõk Szövetsége (MTVSZ) blogbejegyzései.

Hozzászólások

Címkék

#10YearPhone (1) 1% (1) 7tévhit klímaváltozásról (1) Áder János (1) adócsalás (2) adóelkerülés (1) adóigazságosság (3) adományozás (1) adóparadicsomok (2) Ág (1) Agent Orange (1) agroökológia (12) agroüzemanyagok (3) Agua Zarca (1) airport (1) ajánló (1) akció (5) akciónk (2) aktivizálódj (38) aláírásgyűjtés (5) Álló szikla (1) alma (1) arany (1) aranybánya (2) atom (4) atomerőmű (5) Aurul (3) Ausztria (1) autóipar (2) autómentes nap (1) A fák titkos élete (1) A természet jelbeszéde (1) A természet rejtett hálózata (1) Bankfigyelő (5) bankok (3) bánya (9) bányaprojekt (3) bányászat (3) Baranya (1) barátai (1) Bayer (1) BAZ (1) Belgium (2) beporzók (18) Berlin (1) Berta Cáceres (2) BindingTreaty (8) biodiverzitás (5) biogazdálkodás (1) biokert (2) biológiaisokféleség (1) biomassza (3) bólintsrá (1) borsod fejlesztéséért (6) börzsőny (1) Budapest (1) büntetlenül (5) cambo (1) Cambridge (1) cancún (20) CETA (12) Chevron (1) chillout (1) cián (4) ciánszennyezés (4) Ciolos (1) ClimAct (1) cop16 (20) cop17 durban (5) cop18 doha (3) cop19 varsó (1) cop21 Párizs (1) COP21 Párizs (8) cop23 (1) COP24 (1) COP26 (3) corporate capture (1) croissant (1) csarna völgy (1) cseh (1) cselekedj (4) cseresznye (1) csernobil (2) cunami (1) DavidAttenborough (1) Davos (1) demokrácia (1) Derekegyház (1) dieselgate (1) dió (1) divestment (1) dohányipar (1) e-Figyelő (1) EBRD (4) eFigyelő (1) EFSA (1) egészség (2) égetés (1) éghajlat (4) éghajlatváltozás (50) éghajlatvédelem (12) éghajlatvédelmi törvémy (1) egyeztetés (1) EIB EBRD (2) élelmiszer-önrendelkezés (24) élelmiszerbiztonság (1) élelmiszer önrendelkezés (1) életigenlő (10) életigenlők (1) életigenlőkaláka (7) életmód (4) ellenállás (1) élménybeszámoló (1) elosztó (1) Elosztó (1) előválasztás (1) emberiség elleni bűntett (1) emberi jogok (3) endokrin (1) energia (49) energiaár (4) energiaátmenet (19) energiabiztonság (10) energiahatékony (1) energiahatékonyság (8) energiapolitika (6) energiaszegénység (7) energiatakarékosság (25) energiatudatosság (11) Energia CHarta (1) energia demokrácia (2) energia kutatás (1) ENSSER (1) ENSZ (5) épület (1) erdő (2) erdőkertek (1) eredményhirdetés (1) erkölcs (1) értékelés (6) értékrendszer (1) esőerdők (1) EU (11) európa (1) Európai Bíróság (3) Európai Bizottság (4) Európai Parlament (5) európai polgári kezdeményezés (3) Európai Unió (4) eu elnökség (1) eu költségvetés (3) fa (1) falusi önkormányzatok (1) fejlesztés-finanszírozás (1) fejlődő országok (1) fekete kígyó (4) felmérés (1) felújítás (6) felvonulás (1) fenntarthatóság (7) fenntartható vidékfejlesztés (1) fesztivál (1) fiatal föld barátai (4) film (2) foe (2) foehu (1) fogyasztás (10) föld (2) földbarátai (1) földgáz (1) földhő (1) földrengés (2) földspekuláció (1) földszerzés (1) földtörvény (1) földzsákmánylás (7) föld barátai (27) Föld Barátai (14) föld napja (1) folyószabályozás (1) fórum (1) fotó (1) friendsoftheearth (1) Fukuoka (1) fukusima (2) fűszernövények (2) fűtés (6) Gaia könnycseppjei (1) GameOn (1) Game over (1) gáz (6) gazdasági (1) gázkivezetés (4) gázvezeték (4) Genf (3) génmanipuláció (3) génmódosítás (6) génpiszka (19) glasgow (3) glifozát (6) globális akciónap (1) globalizáció (13) GMO (4) GMO-Kerekasztal (1) gólya (1) gömörszőlős (1) Green-Go (1) greenrecovery (1) gyógyászat (1) gyógynövények (2) gyomirtó (5) gyulaiiván (2) gyümölcsészet (2) gyümölcsfa (1) hajtóerők (1) hatásvizsgálat (1) háztartás (6) hellókarácsony (1) helyi hős (1) helyreállítás (2) Heves (1) hitel (2) Hófehérke (1) Hollandia (1) Honduras (1) honlapajánló (2) hosszú élettartam (1) hulladék (2) hülyeség kora (1) IARC (2) ICS (3) ifjúsági program (1) igazságosátmenet (1) igazságosság (2) Impossible Burger (1) ingyenhitel (1) írd alá (13) ISDS (14) itt az idő (1) japán (1) javíthatóság (1) jelentés (3) jó példák (1) just transition (10) kaláka (1) Kalifornia (1) kályha (2) Karácsony Gergely (1) karbonsemleges (3) Karl Bär (1) kártevő (1) katasztrófa (2) katonaság (1) Katowice (1) kazán (1) Ken Saro-Wiwa (1) képek (4) kert (3) kertészet (2) késés (1) kiadvány (1) kibocsátás (2) Kína (1) Kishantos (3) kiskert (3) kitermelőipar (1) klíma (9) Klímacsúcs (1) klímahét (5) klímaper (1) klímapolitika (36) klímasemlegesség (6) klímatörvény (5) klímavédelem (7) klíma igazságoság (6) klórozott csirke (1) költségek (4) konferencia (23) konyha (1) könyv (2) könyvajánló (1) konzultáció (1) kőolaj (3) környezeti-társadalmi károk (1) korrupció (1) közmeghallgatás (1) közösségépítés (10) közösségi energia (18) közösségi kert (1) kukorica (1) kutatás (2) lakosság (4) land grab (7) Lechner Judit (1) légszennyezés (3) lengyel (1) levegő (1) levegőminőség (1) levél (2) lignit (5) lobbi (1) luxleaks (1) magvetés (2) MakeICTfair (2) Malmström (2) marco jelenti (19) Mátrai Erőmű (1) Megnette (1) megújuló energia (14) méhek (18) méhlegelő (1) méltányosátállás (2) mérés (1) Merkel (1) mese (1) mező (1) mezőgazdaság (3) MFB (1) MIC (1) millenniumi celok (2) mintaprojekt (1) Miskolc (2) Mongólia (1) Monsanto (4) Monsanto Tibunal (1) MTVSZ (26) mtvsz (3) műhús (1) multik (3) NAFTA (2) napelem (4) naperőmű (2) Natura2000 (1) nemzetek feletti vállalatok (3) nemzeti parkok (1) nemzetközi egyezmény (4) Nemzetközi Energiaügynökség (1) Netflix (1) Nigéria (3) Nnimmo Bassey (1) no2ISDS (2) növények (1) növénytermesztés (3) növényvédőszerek (10) no gmo (1) nyári tábor (1) nyeleni europe forum (1) nyersanyagok (1) nyílt (1) offsetting (1) ogoni törzs (1) ökocídium (1) ökofilmklub (1) ökológiai lábnyom (1) ökológiai válság (1) ökolokalizmus (1) okostelefon (1) olajpálma (1) olajszennyezés (4) olajvezeték (3) Olaszország (1) olkiluoto 3 (1) OLP (1) olvasókör (1) önkénteseink (2) önrendelkezés (3) orgona (1) Otthon Melege (2) Paks (1) palagáz (2) pálmaolaj (1) pályázat (7) panasz (1) Párizsi Megállapodás (2) pénz (3) pénzmosás (1) PeoplesBudget (1) permakultúra (5) Peter Wohlleben (1) petíció (36) Philip Morris (1) PM (2) polgármester (1) pottyondyákos (1) Pozsony (1) program (1) programajánló (2) pro natura svájc (1) radioaktív (2) rákkeltő (2) reaktor (3) regionális fejleztés (2) rekultiváció (1) reménysugár (1) rendszerszintű változás (3) reptér (1) rezsicsökkentés (1) riadólánc (1) RightToRepair (1) Rio+20 (1) romániai ősz (1) Roundup (2) rovarok (1) Rovar Atlasz (1) Sandisk (1) SDG (1) Seattle (1) Seralini (1) shell (1) Shell (4) Sigmar Gabriel (2) SLAPP (1) Slow Food (1) sóder (1) Spark (1) SparkAChange (1) SSD (1) Standing Rock (4) StopISDS (2) StopTTIP (20) Stop Corporate Impunity (4) strukturális alapok (2) sugárzás (2) system change (2) szabadkereskedelem (26) szállópor (1) szalmaépítészet (4) szavazás (2) szelence (1) szén (1) szénerőmű (6) szénkivezetés (11) szénmentesítés (2) szennyezés (2) szénrégió (7) szilárdtüzelés (2) szmog (1) szociális (1) szója (1) szökőár (1) szólásszabadság (1) szolidáris (1) szörp (1) tájfajták (2) talaj (1) talajpusztulás (2) tanulmány (1) tanulmányút (1) távhő (1) technológia (1) termelő-fogyasztó (1) természetes (1) természetesgyümölcsészet (2) természetvédelem (6) termőföld (7) terv (2) tervezett elavulás (3) tévutak (4) tilos rádió (1) tippek (5) tisza (1) toma jelenti (2) törpék (1) TrumDeal (1) Trump (4) TTIP (23) TTIPkedd (1) TTIPleaks (1) TTIPtrump (1) TTIPtuesday (1) tüntetés (4) tűzifa (3) UBS (1) Umweltinstitu München (1) UNESCO (2) uniósforrás (1) UNtreaty (2) USA (2) vadvirágok (1) vadvirágos rét (2) Vallónia (1) válság (2) Vandana Shiva (1) védett fajok (2) vegyianyagok (9) vélemény (1) vendégcikk (3) vér (1) Verespatak (6) vers (2) verseny (2) vetélkedő (1) vetőmagok (1) vetőmagszennyezés (1) video (10) videó (1) Viktor Frankl (1) világbank (2) világörökség (2) virág (2) virágbomba (1) virágok (1) víz (2) vízgazdálkodás (1) vízierőmű (2) víztúlfogyasztás (1) VWgate (1) Western Digital (1) WHO (2) WTO (1) zaj (1) zöldhelyreállítás (1) Zöld Kapcsolat Egyesület (2)

Közösség

Kövess minket a Facebookon!

Olvass minket a Twitteren!

süti beállítások módosítása