Cancun 4. nap - Mexikói környezet-tudattalanság

Írta CadenaMarco , 2010. december 02. 20:08 , Hozzászólsz?

Címkék: éghajlatváltozás föld barátai cancún marco jelenti cop16

Mexikó mint a klímacsúcsot rendező ország - élén az elnökkel, aki 2006-ban azzal a kijelentéssel lépett hatalomra, hogy ő lesz az ország eddigi 'legzöldebb' elnöke -  egész évben azt hirdette, hogy a konferenciát a 'sostenibilidad' (fenntarthatóság) tükrében vezényli majd le.

Mégis, a teljesen - vagy még túl is - légkondícionált Hold Palotában a tiszteletreméltó kormánydelegáltak mosolyogva szürcsölik a Nescafét, miközben a besorolhatatlanul rossz minőségű sonkás kifliért állnak sorba, melynek darabja 10 amerikai dollár. Mindezt teszik 2010-ben, amikor az európai cégek Dél-Mexikóból importálják a bio és fair trade kávét, és a fenntarthatóság témájában az eddiginél is nagyobb szerepe van a helyi, kisléptékű farmgazdálkodásnak, különös tekintettel a hús-, és tejtermékiparra.

Sostenibilidad

Így mondják a fenntarthatóságot spanyolul. Szépen (és divatosan) hangzó szó, melynek jelentése nagyon távol van a Moon Palace-ban tapasztaltaktól. Természetesen senki nem várja el, hogy egy luxus szálloda egyszerre a fenntarthatóság bajnoka lesz, viszont több odafigyeléssel, apróságokkal, mint a megfelelő fajtájú étel-ital, a szervezők jobban belophatták volna magukat a delegáltak szívébe. Félre ne értsétek, mindenki akivel eddig szóba elegyedtem csak mosolyog a mexikói elnökség fenntarthatatlan fenntarthatóság-propagandáján, meg úgy általában a szervezésen.

Így van ez a nemzetközi médiában is: a brit Guardian újság például egy egész hosszú cikkben, szatírikus humorral kritizálja az elnök 'zöldségeit', kiemelve a pozitív és a negatív eredményeket egyaránt.

Pozitív például, hogy az erdővédelmi program elérte, hogy az erdők 70%-a helyi közösségek tulajdonában levő területnek számít ma Mexikóban. Az már más kérdés, hogy a program kivitelezésének minősége erős kritikákat kapott az ezzel foglalkozó helyi és nemzetközi civil szervezetektől, így a Föld Barátaitól is.

Az elnökre nézve már kevésbé pozitív, hogy az általa hirdetett újraerdősítési program keretében, 2007 és 2009 között telepített 500 millió fának mindössze 10%-a maradt életben a hivatalos források szerint. Ez egy elég fekete folt az elnök zöld mellényén, már csak azért is, mert az erdősítő programjáért még kitüntetéseket is kapott az ENSZ-től (mikor még a fák éltek). De ami még ennél is szomorúbb, írja a Guardian, hogy e sikertelen erdősítésre a pénzt a kisközösségi erdőgazdálkodási projektektől elvonva teremtették elő.

De a nap azért süt, így aggodalomra is kevesebb az ok. Főleg annak tudatában, hogy a Föld Barátai által szervezett indián karavánok Dél-Mexikóból a napokban érkeznek Cancunba, és itt a helyszínen fogják elmondani üzeneteiket a döntéshozóknak. Úgyhogy valószínűleg én is több napfényt fogok majd akkor látni, ugyanis interjúkkal és hangulatképekkel készülünk beszámolni a Dialogo Climatico és a Via Campesina fórumokról.

Marco Cadena, a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) cancúni tudósítója

Cancun 3. nap - Japán blokkolná a tárgyalásokat?

Írta CadenaMarco , 2010. december 02. 04:53 , 3 hozzászólás

Címkék: konferencia éghajlatváltozás klímapolitika cancún marco jelenti cop16

A ma reggeli hírek tele voltak Japán 'kivonulásáról' a hétfői plenáris ülésről. Legelső felszólalásában a japán delegáció kijelentette, hogy megtagadja a Kiotói Jegyzőkönyv meghosszabbításának aláírását. Ez nemcsak súlyos eltávolodást, de a tárgyalások blokkolását is jelentheti. A Föld Barátai delegációja közreműködő civilekkel ma sajtótájékoztatót tartott ebben az ügyben.

"Japán veszélyezteti a cancuni klímatárgyalások haladását"

Ez a Föld Barátai nemzetközi szervezet mai sajtóközleményének kezdő mondata. A természetvédő hálózat sajtótájékoztatót tartott meghívott szakértőkkel a Moon Palace konferenciaközpont 'Aztec' épületében.

A tájékoztatón Yuri Onodera, a Föld Barátai japán szervezetének munkatársa a következőt nyilatkozta: "Japán ezen lépése, miszerint kilépne a Kiotói megállapodásból 2012 után, azt mutatja, hogy mennyire nem ismeri fel saját történelmi és morális felelősségét. Ezzel a lépéssel Japán elszigeteli magát a világtól. Ami még ennél is rosszabb az az, hogy ezen lépése aláássa a folyamatos tárgyalásokat, ami komoly veszélyt jelent itt, Cancunban a szükséges előrehaladásra nézve."

A cancuni klíma konferencia törékeny tesztje a többoldalú folyamatoknak, segíthetne visszanyerni a fejlődő országok bizalmát. Ennek ellenére Japán megtette a maga első lépését: miniszterelnökének a beleegyezésével kijelentette, hogy nem fogja semmilyen feltételekkel folytatni a Kiotói Jegyzőkönyv következő szakaszát.

A Föld Barátai nemzetközi szervezet arra kéri a japán delegációt, hogy sürgősen vizsgálják felül ezt a döntést, és ne blokkolják le a tárgyalásokat, melyek jóformán még el sem kezdődtek.

Miért megdöbbentő Japán lépése?

A gazdag országok az USA és az EU vezetésével egy új, mindenkire kiterjedő paktumban akarják leszorítani a világ szén-dioxid kibocsátását. A tavalyi koppenhágai konferencia azért dőlt össze, mert a fejlett és fejlődő országok megközelítése között ellentét van. A fejlődő országok ugyanis az eredeti Kiotói Jegyzőkönyv szerint akarják a további lépéseket megtenni, amelyben csak a fejlett országok vannak törvényben kötelezve a kibocsátás csökkentésre.

Az EU vezetésével azóta a Kiotói Jegyzőkönyv megújítása a téma a tárgyalásokon, azzal a feltétellel, hogy az majd egy másik szerződést behoz a képbe, amely minden országot, így az Egyesült Államokat és Ausztráliát is magába foglalja.

Épp ezért, Japán kilépése veszélybe sodorja a megegyezés lehetőségét. Cancunból könnyen zsákutca lehet, mely reménytelenné teszi a megegyezést a klímavédelemről.

 

A következő napokban sok minden kiderülhet

Senki sem tudja hogyan fognak alakulni az események a napokban. A Föld Barátai delegációja tovább folytatja munkáját a megegyezés érdekében: minden fejlett országnak, Japánt beleértve, bele kell egyeznie a 2020-ig megvalósítandó 40 százalékos kibocsátás csökkentésbe, szén-dioxid kvótakereskedelem nélkül; mindezt a Kiotói Jegyzőkönyv második időszaka keretében.

A Föld Barátai és magyar tagszervezete a Magyar Természetvédők Szövetsége, Cancun alatt is rendszeresen mozgósítja a lakosságot a döntéshozóknak szóló on-line lobbilevél küldési lehetőségekkel. Aktuális: ha Te is üzennél a Japán kormánynak, hogy ne blokkolja a cancúni folyamatot, a brit Föld Barátai oldalán megteheted.

Cancun 2. nap - Jelentés és szeminárium a szén-dioxid kereskedelem alternatíváiról

Írta CadenaMarco , 2010. december 01. 05:41 , Hozzászólsz?

Címkék: konferencia éghajlatváltozás kiadvány klímapolitika cancún marco jelenti cop16

 

A plenáris ülések mellett kedden megkezdődtek az úgynevezett 'side event'-ek, háttérrendezvények, ami a kormányközi és civil szervezetek lehetősége arra, hogy kifejezzék és megvitassák álláspontjaikat a nagyközönséggel. A Föld Barátai erre a napra időzítette a várva várt mélyreható jelentését a klímaváltozás problémáinak finanszírozási alternatíváiról.

Föld Barátai jelentés a klíma finanszírozás alternatíváiról

A brit Föld Barátai a mai napon kiadott jelentésében Sarah-Jayne Clifton, a nemzetközi klíma kampány csoport tagja, a szén-dioxid piac ellenében azon finanszírozási alternatívákat mutatja be, melyekről nem hallani a magas szintű tárgyalásokon egyelőre. Azok, akik el kívánnak mélyedni a témában, technikai részleteket itt találhatnak: a jelentés összegzésében (ez az, amit mi itt terjesztünk Cancunban) és a teljes jelentésben (mindkettő egyelőre csak angolul és spanyolul).

A minden részletet nem ismerő olvasó ezen a ponton most azt gondolhatja, hogy részletes pénzügyi és technikai elemzés következik. De pont azért, hogy ne untassalak benneteket, a cancuni forgatag közepén megpróbáltam a jelentést csak nagy vonalakban bemutatni. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy az esték egyre csak hosszabbodnak, a reggelek meg rövidülnek, úgyhogy nézzétek el nekem, ha valami nem teljesen érthető.

Az események gyors pörgése miatt nagyon jól kell tudni improvizálni a teendőkkel: a lejjebb olvasható szemináriumról való beszámolót a COP plenáris ülése alatt öntöttem érthető szavakba, míg Domingo Lechón (Föld Barátai Mexikó) felszólalására vártunk. Az ő felszólalásáról remélhetően a következő napi beszámolómban tudtok majd olvasni, most irány vissza a jelentésre...

A jelentés célja

Alternatív megoldások felkínálása a pénzügyi háttér megteremtéséhez, hogy a klímaváltozás által súlytott fejlődő országok valódi segítségben részesülhessenek a jövőbeli káraik enyhítésére, és emellett mind a fejlett és fejlődő országokban kibontakozhasson egy alacsony szén-dioxid kibocsátású fejlődés.

A jelentés sorra veszi a szektorokat és a kínált alternatívákat, melyekből a legfontosabbakat emelem itt ki.

Valódi megoldások a klímaváltozás okozta károk enyhítésére

Energia - Egy világszintű támogatási rendszer le tudná vinni a megújuló energia technológiáinak árát mindenki számára megfizethető szintre.

Agrár szektor - Ipari méretek helyett a kisléptékű, fenntartható farmgazdálkodás elterjedése drasztikusan csökkentené a szén-dioxid kibocsátást. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a fejlett országok túlzott élelmiszer igényét csökkenteni kell, mely elsősorban a hús- és tejtermékek nagyarányú fogyasztását érintené.

Ipar - Első lépésként nemzetközi megegyezés kell közös és általános szabványokról az elérhető legjobb technológia alkalmazása érdekében világszerte.

Erdők - Mérhetőnek és átláthatónak kell lennie minden, az erdőkkel kapcsolatos kibocsátás-csökkentő programnak, annak érdekében, hogy igazságos megoldás szülessen az erdőírtás fő okaira. A helyi közösségek jogainak védelme és a közösségi erdőgazdálkodás kiterjesztése szintén fontos pontok. Támogatás szükséges annak érdekében, hogy megálljon a gazdasági okokból történő erdőírtás, és helyette természetbarát, fenntartható fejlődés induljon el az érintett területeken. 

Valódi megoldások a klíma-pénzügyekre

Adó a pénzügyi tranzakciókon - A határokon keresztüli pénzügyi műveletek adóztatásán keresztül hatalmas többletbevételre lehetne szert tenni, mely segítene fedezni a klímaváltozás problémáinak költségeit.

Szén és energia adó - Az EU-ban és az Egyesült Államokban bevezetendő adó 200 milliárd amerikai dollár bevételt jelentene, amiből bőven juthatna klíma finanszírozásra.

A kőolaj alapú üzemanyagok támogatásának átirányítása - A kőolaj alapú üzemanyagokon az anyagi támogatás világszerte 700 milliárd amerikai dollár körül van. Ezen támogatásokat javarészt a kőolajjal dolgozó cégek kapják a fejlett országok kormányaitól. A támogatások átirányítása szükséges környezetbarát célokra; ráadásul ez csak minimálisan érintené a mindennapi emberek életét a fejlett országokban.

Föld Barátai szeminárium

A mai este egészen különleges volt itt Cancunban. A nemzetközi Föld Barátai nagy sikerű szemináriumot tartott a fent említett jelentés megjelenése alkalmából itt a konferenciaközpontban.

A jelentést bemutatták a Föld Barátai munkatársai:

  • Ricardo Navarro Salvadorból,
  • Siziwe Khanyile Dél-Afrikából,
  • Samuel Nnah Ndobe Kamerunból,
  • Karen Orenstein az Egyesült Államokból,
  • Lidy Nacpil a Jubilee South koalícióból,
  • és a riport szerzője Sarah-Jayne Clifton Londonból. 

A beszélgetés alatt a fejlődő országokból érkezett delegáltak kiemelték a veszélyét annak a javaslatnak,  melynek értelmében a Világbankot bíznák meg a klímaváltozás enyhítéséért való pénzek folyósításával. Lidy Nacpil kiemelte, hogy az utóbbi jópár évtized megmutatta, hogy a Világbank megbízhatatlan intézmény, amely folytatja a kőolajba való befektetéseket, melyek kifejezetten ártalmasak mind a természetnek, mind az ottélőknek.

Siziwe Khanyile elmondta, hogy a Világbank majdnem 4 milliárd amerikai dollár kölcsönt adott Dél-Afrikának szénerőmű finanszírozásra, ugyanakkor ennek a pénznek csupán 1%-át folyósította megújuló energiaforrásokra. Ez Siziwe szerint nyilvánvalóan mutatja a Világbank hiteltelenségét, amikor az az alacsony szén-dioxid kibocsátású gazdaság megteremtéséről érvel.

Samuel Nnah Ndobe Kamerun kapcsán megemlítette a REDD programmal kapcsolatos problémákat. Elmondása alapján ezen a programon keresztül (amely egyelőre a legnagyobb erdővédelmi program) az erdőket egyfajta 'olcsó áruként' kezelnék. Samuel azzal érvelt, hogy amióta a REDD vita elkezdődött, a párbeszéd eltolódott a klímaváltozásról a pénzügyi és kereskedelmi mechanizmusokra, melyek a szén-dioxid piacon keresztül lehetőséget adnak a szén-dioxid kibocsátás kivásárlására.

A szén-dioxid kereskedelemről behatóbban Sarah-Jayne Clifton, a fenti jelentés szerzője beszélt. Véleménye szerint a szén-dioxid kibocsátási jogokkal való kereskedelem semmilyen módon nem segít klímaváltozás kezelésében, mivel az nem más, mint az iparosodott országok felelősség-elkerülő eszköze.

Ráadásul a szén-dioxid kereskedelem nyertesei nem a fejlődő, hanem a fejlett országok. Az ilyen spekulatív piac továbbá növeli a szén és kőolaj függőséget, és nem ösztönzi a hazai szintű kibocsátáscsökkentést a fejlett országokban.

Sarah a jelentésre utalva elmondta, hogy a Föld Barátai szervezete valódi lehetőségeket hirdet a szükséges háttér megteremtésére ahhoz, hogy mind a fejlett mind a fejlődő világ számára átlátható és igazságos megoldás szülessen a klímaváltozás pénzügyi következményeinek fedezésére.

Cancun 1. nap - A konferencia elkezdődik

Írta CadenaMarco , 2010. november 30. 15:45 , Hozzászólsz?

Címkék: konferencia éghajlatváltozás cancún marco jelenti cop16

Egy egész napos vasárnapi delegáció ülés után hétfő reggel, áthatolva a hatalmas dugón és a biztonsági blokádokon, a Föld Barátai (Friends of the Earth) nemzetközi delegációja nekifogott a munkának a Moon Palace Hotel konferenciaközpontjában.

Márvány padlózat, óriás csillárok, csillogó tükrök és luxus étterem; ez a látvány tárult a szemünk elé ahogy beléptünk a Moon Palace Maya épületébe. A mexikói szervezők láthatóan mindent megtettek, hogy az ideérkező közel húszezer résztvevő a lehető legmódosabb körülmények között tárgyaljon. De vajon szükséges-e ez a királyi luxus egy olyan tárgyaláson, ahol többek között a nyugati-típusú felhalmozás központúság szemléletváltása az egyik fő téma?

Felipe Calderón mexikói elnök megható beszéde a zöld fejlődésről ékesen indította a konferenciát. És még az általa avatott szélturbináról szóló hír is jól jött volna a növekvő népszerűségének, azonban a kijelentése arról, hogy az az egyszál szélturbina a két konferencia központ között (mely csiga lassúsággal ugyan, de forog) majd remélhetőleg ellátja az egész konferenciát árammal, mosolyt csalt a szélenergiához kicsit is értő küldöttek ajkára, és egyáltalán nem emelte az elnök zöld fejlődéssel kapcsolatos vízióinak hitelességét a környezetvédők szemében.

A nyitó üléseken lelkes felszólalásokat lehetett hallani a különböző országok küldötteitől, viszont a felszólalások különbözőségéből már lehetett következtetni az egyes országok álláspontjaira és a pontokra, amikben nehéz lesz a megegyezés.

A Föld Barátai sajtótájékoztatója

A Föld Barátai nemzetközi csapata számára a kora délután tartott sajtótájékoztató volt a nap legfontosabb pontja, melyen Meena Raman, a nemzetközi Föld Barátai bizottságának tiszteletbeli titkára elmondta, hogy a következő két hétben a tárgyalásoknak meg kell oldaniuk a fő problémákat és ellentéteket a felek között.

Beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy a tendenciának, mely kihagyni látszik a fejlődő és a legszegényebb országok véleményét a klímaváltozás kérdésében, nem szabad kibontakoznia a tárgyalásokon. Véleménye szerint a fejlődő országok szavának nagyobb, egyenlőbb figyelmet kell szentelni a következő két hétben.

A sajtótájékoztatón a Föld Barátai mexikói szervezete felhívta a szervezők figyelmét arra, hogy nincs nyilvános értesülés arról, hogy kik azok az állam és kormányfők akiket meghívtak a konferenciára, és akiket nem. Ugyanis vannak olyan államfők (például a bolíviai elnök), akik jelezték, hogy részt szeretnének venni a konferencián, de meghívást egyelőre nem kaptak.

Ezzel a felhívással a Föld Barátai mexikói szervezete is arra hívta fel a figyelmet, hogy a tárgyalások egyik alapelve az egyenlő részvétel lehetősége és ennek megvalósításában a Mexikói Kormánynak, mint szervező országnak, nagy felelőssége van.

Az Egyesült Államok és az EU sajtótájékoztatója

Bár nem együtt, de fél órás különbséggel tartotta sajtótájékoztatóját a két nagy érdeklődéssel kísért szereplő, az Egyesült Államok és az Európai Unió.

Jonathan Pershing amerikai főtárgyaló kihangsúlyozta: Amerika kész lépéseket tenni, hogy csökkentsen a szén-dioxid kibocsátásán, viszont a Koppenhágai Egyezményt tekinti kiindulópontnak, amiben önkéntes alapú kibocsátás csökkentésről, nem pedig törvényes kötelezettségről lenne szó.

Az EU küldöttei már részletesebben beszéltek az Európai Parlament fő elvárásairól, melyek többek között a Koppenhágai Egyezmény törvényesítéséről, a klíma finanszírozás átláthatóságáról, a Kiotói Jegyzőkönyv 2012 utáni időszakra szóló meghosszabbításáról, valamint a szén-dioxid-kereskedelem nemzetközi kiterjesztéséről szólnak.

Mindezek majdnemhogy szöges ellentétben állnak a Föld Barátai nemzetközi szervezetének a céljaival, mivel a szervezet több riportja is élesen rámutat a Koppenhágai Egyezmény hiányosságaira és egyoldalúságára, illetve a szén-dioxid-kereskedelem olyan árnyékoldalaira, melyek egyértelmű okok arra, hogy kizárják mint lehetséges utat a klímaváltozás megállítására.

Föld Barátai - REDD: a valóság feketén-fehéren

Az EU külön a sajtótájékoztatón nem, de más OECD tagállamok a nyitóbeszédekben kiemelték a REDD program fontos szerepét az erdők megóvásában. 
(A REDD - Programme on Reducing Emissions from Deforestation and Forest Degradation - az ENSZ szén-dioxid kibocsátás csökkentő programja az erdők megóvásan keresztül a fejlődő országokban, a következő napokban részletesebben is írok róla.)


Ugyanakkor a Föld Barátai nemzetközi szervezete helyi kisközösségek tapasztalatain keresztül mutatja be a REDD program veszélyeit és hátrányait a helyi lakosságra, valamint rámutat a jelenleg nagy mértékű korrupcióra az újraerdősítési programokon belül. A mai napon kiadott riport teljes terjedelmében megtalálható a Föld Barátai nemzetközi szervezetének oldalán (angolul).

Fontos napok jönnek

A Föld Barátai nemzetközi szervezete a cancúni konferencia alatt olyan kulcskérdésekben foglal állást, melyek már eleve a fő pontok a tárgyalások alatt.

Ilyen pillanat lesz például a konferencián belül a kedd esti Föld Barátai szeminárium, melynek témája a klíma finanszírozás alternatívái lesznek, erősen kritizálva a szén-dioxid-kereskedelmet.

A hét második felétől pedig a konferencián belüli Föld Barátai események szorosan összekötődnek majd a konferencián kívüli történésekkel.

Tartsatok továbbra is velem és a Föld Barátai nemzetközi delegációjával! Célom, hogy itt a blogon változatos keverékét olvassátok a tudományosabb és a szórakoztatóbb napi jelentéseknek Cancunból.

Legyél részese Te is a Föld Barátai eseményeinek Cancúnban vagy Brüsszelben!

Írta MTVSZ_Alexa , 2010. november 30. 14:34 , Hozzászólsz?

Címkék: konferencia éghajlatváltozás föld barátai cancún cop16

A Föld Barátai - melynek magyar tagszervezete a MTVSZ - cancúni delegáltjai és önkéntesei segítségével társadalmi fórumokat, találkozókat és akciókat tartanak Cancúnban. A zöldszervezet Brüsszelben is számos eseményt szervez, hiszen jelenleg Belgium a soros EU elnök, így alapvető, hogy a lakosság szavát Brüsszelben is eljuttassa az európai döntéshozókhoz. A brüsszeli és cancúni Föld Barátai események teljes listájából az alábbiakban néhány példát ragadunk ki:


Cancún
- December 5-10: Klíma párbeszéd (Climate Dialogue) fórum Cancún belvárosában civil szervezésben, hasonlóan a tavalyi Koppenhágai Klimaforum09-hez
- A nemzetközi Föld Barátai felállított egy médiaközpontot a belvárosban, ahonnan a Real World Radio élőben sugároz

 
Brüsszel
- Fiatalok gyűlése Brüsszelben, november 29-december 12
10 ország fiataljai Brüsszelben gyűlnek össze, hogy a cancúni történéseket műhelyeken, képzéseken megvitassák és akciókat szervezve felhívják a figyelmet a témára.
További info: www.foeeurope.org/youngfoee/cancun2010.html

- A Legrosszabb Uniós Lobbizók 2010 Díj – Lássunk tisztán a brüsszeli klíma lobbi ügyében! Eredményhirdetés: december 2, 9:00. További info: www.worstlobby.eu

Cancun: Elérkezett az idő, hogy a klímaváltozás áthidalja a nemzetközi érdekellentéteket

Írta CadenaMarco , 2010. november 28. 02:27 , Hozzászólsz?

Címkék: konferencia éghajlatváltozás klímapolitika cancún marco jelenti cop16

© Sheila Menon

A trópusi szálloda paradicsom idén nem csak az idelátogató nyaralni vágyóknak, hanem az ENSZ éves, az idén COP16 - CMP6 névre hallgató klímakonferenciájának ad otthont.

Tavaly elmaradt a siker

Koppenhágában a várva várt széleskörű egyezmény helyett az odalátogató állam- és kormányfők csupán a két oldalas Koppenhágai Megállapodásban fektették le a megegyezés vázlatát, sok hiányossággal elsősorban a gazdag országok szén-dioxid kibocsátáscsökkentése körül.

Ebből a kudarcból kiindulva, az idén folytatott előkészítő tárgyalások a részleges megállapodások kereséséről szóltak, melyek kisebb, de stabilabb lépésekben vezetnének egy globális megállapodáshoz. Viszont a sokrétű érdekek ütközése miatt a tárgyalások igen lassú iramban haladtak.

Remények idén

Cancun tehát Koppenhágával szemben nem az átfogó megegyezésről, hanem az érdekek közelítéséről szól, annak érdekében, hogy átfogó és igazságos megegyezés születhessen a jövő évi dél-afrikai klímakonferencián.

© Sheila Menon

Viszont az érdekellentétek kiegyensúlyozásához a kormányoknak azonnali cselekvésre és pozitív hozzáállásra van szükségük. A koppenhágaihoz képest idén alacsonyabb nemzetközi sajtó figyelem miatt esély van arra, hogy a kormányok képviselői nyugodtabban tárgyaljanak a lehetséges megoldásokról.

A Föld Barátai nemzetközi szervezetének fő elvárásai

  • A gazdagabb országoknak (1990-hez képest) legalább 40%-kal kell csökkenteni a szén-dioxid kibocsátásukon 2020-ig, hazai szinten azaz szén-dioxid-kereskedelem és más kivásárlások nélkül.
  • A hosszútávú megoldás érdekében a gazdag országok erős és igazságos pénzügyi támogatással segítsék a fejlődő országokat. Ehhez a pénzeket az ENSZ-en és ne a Világbankon keresztül kezeljék.
  • A világ erdeinek igazságos védelme, együttműködve a helyi lakossággal.

 

A hétfőn kezdődő konferencián a szervezet tagjai mindent megtesznek, hogy ezeknek a pontoknak a lehető legtöbb érvényt szerezzenek a döntéshozóknál.

 

 

MTVSZ blog

A Magyar Természetvédõk Szövetsége (MTVSZ) blogbejegyzései.

Hozzászólások

Címkék

#10YearPhone (1) 1% (1) 7tévhit klímaváltozásról (1) Áder János (1) adócsalás (2) adóelkerülés (1) adóigazságosság (3) adományozás (1) adóparadicsomok (2) Ág (1) Agent Orange (1) agroökológia (12) agroüzemanyagok (3) Agua Zarca (1) airport (1) ajánló (1) akció (5) akciónk (2) aktivizálódj (38) aláírásgyűjtés (5) Álló szikla (1) alma (1) arany (1) aranybánya (2) atom (4) atomerőmű (5) Aurul (3) Ausztria (1) autóipar (2) autómentes nap (1) A fák titkos élete (1) A természet jelbeszéde (1) A természet rejtett hálózata (1) Bankfigyelő (5) bankok (3) bánya (9) bányaprojekt (3) bányászat (3) Baranya (1) barátai (1) Bayer (1) BAZ (1) Belgium (2) beporzók (18) Berlin (1) Berta Cáceres (2) BindingTreaty (8) biodiverzitás (5) biogazdálkodás (1) biokert (2) biológiaisokféleség (1) biomassza (3) bólintsrá (1) borsod fejlesztéséért (6) börzsőny (1) Budapest (1) büntetlenül (5) cambo (1) Cambridge (1) cancún (20) CAN LIFE (1) CCGT (1) CDE EUKI (1) CETA (12) Chevron (1) chillout (1) cián (4) ciánszennyezés (4) Ciolos (1) ClimAct (1) cobenefits (1) cop16 (20) cop17 durban (5) cop18 doha (3) cop19 varsó (1) COP21 Párizs (8) cop21 Párizs (1) cop23 (1) COP24 (1) COP26 (3) corporate capture (1) croissant (1) csarna völgy (1) cseh (1) cselekedj (4) cseresznye (1) csernobil (2) cunami (1) DavidAttenborough (1) Davos (1) demokrácia (1) Derekegyház (1) dieselgate (1) dió (1) divestment (1) dohányipar (1) e-Figyelő (1) EBRD (4) eFigyelő (1) EFSA (1) egészség (2) égetés (1) éghajlat (4) éghajlatváltozás (50) éghajlatvédelem (12) éghajlatvédelmi törvémy (1) egyeztetés (1) EgyüttAMásfélfokért (1) EIB EBRD (2) élelmiszer-önrendelkezés (24) élelmiszerbiztonság (1) élelmiszer önrendelkezés (1) életigenlő (10) életigenlők (1) életigenlőkaláka (7) életmód (4) ellenállás (1) élménybeszámoló (1) elosztó (1) Elosztó (1) előválasztás (1) emberiség elleni bűntett (1) emberi jogok (3) endokrin (1) energia (49) energiaár (4) energiaátmenet (19) energiabiztonság (10) energiahatékony (1) energiahatékonyság (8) energiapolitika (6) energiaszegénység (7) energiatakarékosság (25) energiatudatosság (11) Energia CHarta (1) energia demokrácia (2) energia kutatás (1) ENSSER (1) ENSZ (5) épület (1) erdő (2) erdőkertek (1) eredményhirdetés (1) erkölcs (1) értékelés (6) értékrendszer (1) esőerdők (1) EU (11) európa (1) Európai Bíróság (3) Európai Bizottság (4) Európai Parlament (5) európai polgári kezdeményezés (3) Európai Unió (4) eu elnökség (1) eu költségvetés (3) fa (1) falusi önkormányzatok (1) fejlesztés-finanszírozás (1) fejlődő országok (1) fekete kígyó (4) felmérés (1) felújítás (6) felvonulás (1) fenntarthatóság (7) fenntartható vidékfejlesztés (1) fesztivál (1) fiatal föld barátai (4) film (2) foe (2) foehu (1) fogyasztás (10) föld (2) földbarátai (1) földgáz (1) földhő (1) földrengés (2) földspekuláció (1) földszerzés (1) földtörvény (1) földzsákmánylás (7) föld barátai (27) Föld Barátai (14) föld napja (1) folyószabályozás (1) fórum (1) fosszilisberuházás (2) fotó (1) friendsoftheearth (1) Fukuoka (1) fukusima (2) fűszernövények (2) fűtés (6) Gaia könnycseppjei (1) GameOn (1) Game over (1) gáz (8) gazdasági (1) gázerőmű (1) gázkivezetés (4) gázvezeték (4) Genf (3) génmanipuláció (3) génmódosítás (6) génpiszka (19) glasgow (3) glifozát (6) globális akciónap (1) globalizáció (13) GMO (4) GMO-Kerekasztal (1) gólya (1) gömörszőlős (1) Green-Go (1) greenrecovery (1) gyógyászat (1) gyógynövények (2) gyomirtó (5) gyulaiiván (2) gyümölcsészet (2) gyümölcsfa (1) hajtóerők (1) hatásvizsgálat (1) háztartás (6) hellókarácsony (1) helyi hős (1) helyreállítás (2) Heves (1) hitel (2) Hófehérke (1) Hollandia (1) Honduras (1) honlapajánló (2) hosszú élettartam (1) hulladék (2) hülyeség kora (1) IARC (2) ICS (3) ifjúsági program (1) igazságosátmenet (1) igazságosság (2) Impossible Burger (1) ingyenhitel (1) írd alá (13) ISDS (14) itt az idő (1) japán (1) járulékoshaszon (1) javíthatóság (1) jelentés (3) jó példák (1) just transition (10) kaláka (1) Kalifornia (1) kályha (2) Karácsony Gergely (1) karbonsemleges (3) Karl Bär (1) kártevő (1) katasztrófa (2) katonaság (1) Katowice (1) kazán (1) Ken Saro-Wiwa (1) képek (4) kert (3) kertészet (2) késés (1) kiadvány (1) kibocsátás (2) Kína (1) Kishantos (3) kiskert (3) kitermelőipar (1) klíma (9) Klímacsúcs (1) klímahét (5) klímaper (1) klímapolitika (36) klímasemlegesség (6) klímatörvény (5) klímavédelem (7) klíma igazságoság (6) klórozott csirke (1) költségek (4) konferencia (23) konyha (1) könyv (2) könyvajánló (1) konzultáció (1) kőolaj (3) környezeti-társadalmi károk (1) korrupció (1) közmeghallgatás (1) közösségépítés (10) közösségi energia (18) közösségi kert (1) kukorica (1) kutatás (2) lakosság (4) land grab (7) Lechner Judit (1) légszennyezés (3) lengyel (1) levegő (1) levegőminőség (1) levél (2) lignit (5) lobbi (1) luxleaks (1) magvetés (2) MakeICTfair (2) Malmström (2) marco jelenti (19) Mátrai Erőmű (1) Megnette (1) megújuló energia (14) méhek (18) méhlegelő (1) méltányosátállás (2) mérés (1) Merkel (1) mese (1) metán (2) mező (1) mezőgazdaság (3) MFB (1) MIC (1) millenniumi celok (2) mintaprojekt (1) Miskolc (2) Mongólia (1) Monsanto (4) Monsanto Tibunal (1) mtvsz (3) MTVSZ (26) műhús (1) multik (3) NAFTA (2) napelem (4) naperőmű (2) Natura2000 (1) nemzetek feletti vállalatok (3) nemzeti parkok (1) nemzetközi egyezmény (4) Nemzetközi Energiaügynökség (1) Netflix (1) Nigéria (3) Nnimmo Bassey (1) no2ISDS (2) növények (1) növénytermesztés (3) növényvédőszerek (10) no gmo (1) nyári tábor (1) nyeleni europe forum (1) nyersanyagok (1) nyílt (1) offsetting (1) ogoni törzs (1) ökocídium (1) ökofilmklub (1) ökológiai lábnyom (1) ökológiai válság (1) ökolokalizmus (1) okostelefon (1) olajpálma (1) olajszennyezés (4) olajvezeték (3) Olaszország (1) olkiluoto 3 (1) OLP (1) olvasókör (1) önkénteseink (2) önrendelkezés (3) orgona (1) Otthon Melege (2) Paks (1) palagáz (3) pálmaolaj (1) pályázat (7) panasz (1) Párizsi Megállapodás (2) pénz (3) pénzmosás (1) PeoplesBudget (1) permakultúra (5) Peter Wohlleben (1) petíció (36) Philip Morris (1) PM (2) polgármester (1) pottyondyákos (1) Pozsony (1) program (1) programajánló (2) pro natura svájc (1) radioaktív (2) rákkeltő (2) reaktor (3) regionális fejleztés (2) rekultiváció (1) reménysugár (1) rendszerszintű változás (3) reptér (1) rezsicsökkentés (1) riadólánc (1) RightToRepair (1) Rio+20 (1) romániai ősz (1) Roundup (2) rovarok (1) Rovar Atlasz (1) Sandisk (1) SDG (1) Seattle (1) Seralini (1) shell (1) Shell (4) Sigmar Gabriel (2) SLAPP (1) Slow Food (1) sóder (1) Spark (1) SparkAChange (1) SSD (1) Standing Rock (4) StopISDS (2) StopTTIP (20) Stop Corporate Impunity (4) strukturális alapok (2) sugárzás (2) system change (2) szabadkereskedelem (26) szállópor (1) szalmaépítészet (4) szavazás (2) szelence (1) szén (1) szénerőmű (6) szénkivezetés (11) szénmentesítés (2) szennyezés (2) szénrégió (7) szilárdtüzelés (2) szmog (1) szociális (1) szója (1) szökőár (1) szólásszabadság (1) szolidáris (1) szörp (1) tájfajták (2) talaj (1) talajpusztulás (2) tanulmány (1) tanulmányút (1) távhő (1) technológia (1) termelő-fogyasztó (1) természetes (1) természetesgyümölcsészet (2) természetvédelem (6) termőföld (7) terv (2) tervezett elavulás (3) tévutak (4) tilos rádió (1) tippek (5) tisza (1) TogetherFor1point5 (1) toma jelenti (2) törpék (1) TrumDeal (1) Trump (4) TTIP (23) TTIPkedd (1) TTIPleaks (1) TTIPtrump (1) TTIPtuesday (1) tüntetés (4) tűzifa (3) UBS (1) ühg-kibocsátás (2) Umweltinstitu München (1) UNESCO (2) uniósforrás (1) UNtreaty (2) USA (2) vadvirágok (1) vadvirágos rét (2) Vallónia (1) válság (2) Vandana Shiva (1) védett fajok (2) vegyianyagok (9) vélemény (1) vendégcikk (3) vér (1) Verespatak (6) vers (2) verseny (2) vetélkedő (1) vetőmagok (1) vetőmagszennyezés (1) video (10) videó (1) Viktor Frankl (1) világbank (2) világörökség (2) virág (2) virágbomba (1) virágok (1) víz (2) vízgazdálkodás (1) vízierőmű (2) víztúlfogyasztás (1) VWgate (1) Western Digital (1) WHO (2) WTO (1) zaj (1) zöldhelyreállítás (1) Zöld Kapcsolat Egyesület (2)

Közösség

Kövess minket a Facebookon!

Olvass minket a Twitteren!

süti beállítások módosítása