Az MFB nem adna pénzt a szalmaerőműre

Írta fidusz , 2011. március 04. 15:19 , Hozzászólsz?

Úgy tűnik, eldőlni látszik a Szerencsre tervezett szalmaerőmű sorsa. A Magyar Fejlesztési Bank tegnap közzétett közleményében kijelenti, nem finanszírozza lágyszárú biomassza tüzelőanyagból villamos energiát előállító erőmű építését. Ezzel talán végre megmenekül a világörökség közé tartozó tokaji borvidék.

2007. október 27. Tiltakozás a tervezett szalmaerőmű ellen Szerencsen.


Régóta húzódik a Szerencsre tervezett szalmaerőmű ügye, pár évvel ezelőtt helyi civil szervezetekkel és tagszervezeteinkkel részt vettünk egy szerencsi tiltakozó demonstráción is. Tavalyra úgy tűnt, a külföldi befektetők is kihátrálnak a beruházás mögül, és akkor a szalmaerőmű mögött álló hazai körök a Magyar Fejlesztési Banktól próbáltak pénzt szerezni a megvalósításra. Ekkor levélben fordultunk a miniszterelnökhöz, az illetékes miniszterekhez és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgatójához, szorgalmazva hogy ne támogassák a Szerencsre tervezett hőerőmű beruházást, mert az nagy veszélyt jelent a világörökség részeként számon tartott Tokaji Történelmi Borvidékre. Kértük a korábban kötött hitelszerződés nyilvánosságra hozatalát és felbontását is.

Ma jutott el az MTI-n keresztül hozzánk az MFB szóvivőjének szűkszavú közleménye, amelyben kifejtik, hogy a "Magyar Fejlesztési Bank sehol Magyarországon, így Borsod-Abaúj-Zemplén megyében sem finanszírozza lágyszárú biomassza tüzelőanyagból villamos energiát előállító erőmű építését.
Az MFB elkötelezett a környezetvédelem, a környezetbarát gazdasági fejlődés ügye mellett. Döntéseiben természetesen figyelembe veszi egyebek között az UNESCO ajánlásait, jelentéseit is."

Ez közlemény azt jelenti, hogy az MFB nem fogja pénzelni a szerencsi szalmaerőmű beruházást. Reméljük, ezzel véglegesen megpecsételődött a szalmaerőmű sorsa, és megmenekül a tokaji borvidék egy értelmetlen, környezetszennyező beruházástól. Bízom benne, hogy az idei nyári Hegyalja Fesztiválon már úgy koccinthatunk a borkóstolón, hogy nem kell többé aggódnunk a szalmaerőmű miatt.

 

Génpiszka: egyszer fenn, egyszer lenn

Írta fidusz , 2011. február 23. 16:39 , Hozzászólsz?

Egyre jobban visszaszorul a génmódosított növények termesztése Európában: két év alatt 23%-os csökkenés. Bulgária is betiltotta a génmódosított kukoricát. Kinek hoznak hasznot a génmódosított növények? Brüsszel feloldja a zéró toleranciát. Jó és rossz hírek a génmódosítás frontról.

Díjazzuk a legkreatívabb hozzászólót!

Írta MTVSZ_Martina , 2011. február 22. 12:12 , Hozzászólsz?

Címkék: verseny energiatakarékosság

Lezárult a „Történelem legveszélyesebb drogja” kisfilmünk kapcsán meghirdetett ötlet-versenyünk. A „Miként vennéd rá a szomszédodat, hogy éljen energiatakarékosabban?” felhívásunkra vártunk humoros, ám hatékony tanácsokat. A legkreatívabb hozzászólásokat beküldők között egy áramfogyasztás mérőt sorsoltunk ki. A szerencsés nyertes Teo73 néven osztotta meg velünk ötletét.

 

Az ajándék átvételéhez kérjük, keressen fel bennünket a 06-1-216-7297-es telefonszámon!
Ezúton gratulálunk neki!

Hidegvérű pestiek – egy kutatás tanulságai

Írta MTVSZ_Alexa , 2011. február 17. 12:04 , Hozzászólsz?

Címkék: kutatás éghajlatváltozás energiatakarékosság

Amikor a klímaváltozás következményeit emlegetik, a pestiek szeme előtt természeti katasztrófák, jégtakarók olvadása és szélsőséges időjárási események jelennek meg. Ez nem is annyira meglepő, hiszen sajnos sok ilyen esemény történt, és ezekről széltében-hosszában lehetett olvasni.

Az MTVSZ friss, Budapesten és Pest megyében végzett reprezentatív kutatása ugyanakkor aggasztó jelekre is rávilágít. Például hogy a klímaváltozás egyéb, gazdasági-társadalmi hatásaira alig figyeltek fel az emberek. Kevésbé ítélték veszélyesnek pl. hogy nőhet az éghajlati menekültek száma, háborús konfliktusok lépnek fel az élőhelyek megváltozása miatt, új betegségek jelenhetnek meg, csökken a gazdaság teljesítőképessége, és nőhet a szegények és gazdagok közötti különbség.

Kötelező energiatakarékossági célszám: Ragyogó ötlet, Magyarország!

Írta MTVSZ_Alexa , 2011. január 27. 12:21 , 1 hozzászólás

Címkék: petíció energiatakarékosság eu elnökség föld barátai


Az energiatakarékosság az EU 2020-as vállalásaiban mindig is mostohagyereknek számított. Ugyanis az EU csak önkéntesen vállalta, hogy 20%-kal csökkenti az energiafelhasználását 2020-ra. Az energiahatékonysági- és takarékossági programokra a végén valahogy mindig jóval kevesebb uniós pénz jutott az eredetileg tervezettnél – hol válságra, autópálya-építésre vagy más gazdasági érdekekre hivatkozva. Eddig csak ímmel-ámmal próbálta az EU teljesíteni az önkéntes vállalását, ha így folytatja, a felét sem fogja elérni.

 

A magyar EU Elnökség alatt, elsőként a február 4-ei Európai tanácsülésen elválik, mennyire akar/tud változtatni hozzáállásán az Unió, mennyire veszik komolyan az EU-ban az energiatakarékosságot, mint gazdasági lehetőséget.  Magyarul, az EU végül mennyi pénzt és eszközt juttat Magyarországnak és más tagállamoknak energiahatékonysági- és takarékossági programokra a jövőben. A keddi államfői találkozó napirendjén ugyanis az egyik téma az energia lesz, sajnos az új a programtervben ezt a részt lecsökkentették, a gazdasági részek rovására. Hogy miért nem lepdődtem meg?!

Pedig az energiatakarékosság biztosítja leginkább költséghatékonyan a rendelkezésre álló eszközök és technológiák közül a gazdaságélénkítést és tartós munkahelyteremtést, az energiabiztonságot és energiaszegénység csökkentését együttesen.


 

Ezért indít kampányt a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) a Föld Barátai nemzetközi zöldszervezet programja keretében, hogy az energiatakarékosság végre megkapja megérdemelt helyét az energiapolitikában. Ennek keretében január 27-én Olajos Péter helyettes államtitkárnak petíciót adtunk át. Ebben felhívjuk a Kormányzat figyelmét arra, hogy a hazai EU Elnökség egyik sikeres zászlóshajója lehetne az EU energiatakarékossági célszám kötelezővé tételének előkészítése. A február 4-i EU csúcs az egyik első lehetőség erre. A célszámhoz viszont a végrehajtását segítő hatékony eszközöket kell rendelni.

Nem is húzom tovább az időt, lássuk magát a petíció tartalmát:

A történelem legveszélyesebb drogja

Írta MTVSZ_Alexa , 2011. január 13. 15:00 , 117 hozzászólás

Címkék: video fogyasztás aktivizálódj

Ez az anyag nagyobb pusztításra képes, mint az összes többi „drog” együttvéve, melyeket az emberiség valaha használt. Mégis ez az egyik legnépszerűbb tudatmódosító. A legkülönösebb, hogy csak közösen tudjuk visszaszorítani. Külön-külön nem lehet lejönni róla.

Ez a „drog” az erő és a hatalom illúzióját nyújtja. Közvetett mellékhatásaként a tudat beszűkül és képtelen a függés által kínált világon kívül gondolkodni. Extrém mértékű függőség alakul ki, melynek fenntartásában sokan érdekeltek. Az anyag és a köré épített ipar elfogadottsága oly mértékű, hogy a leszokás egyedül lehetetlen. Minden pénz, minden pillanat a szolgálatába áll, és ez felemészti a valódi életet. A manipuláció és az elvárások, valamint az elvonási tünetként fellépő folyamatos hidegrázás a legerősebbeket is visszarántja. Azok, akik kiléptek a függőségből, egyfajta különcként élik életüket. Ők legalább már tudják, hogy tiszták. De mi lesz a függőkkel, ha elfogy e pusztító anyag?

 

Miért pont most írunk a fosszilisenergia-függésről?
Télen mindenki jobban érzékeli a fosszilis erőforrásoktól (kőolaj, földgáz, kőszén) való függésünk súlyosságát. A hazai háztartások háromnegyede jövedelmének több, mint 10%-át az energiaszámláira költi, ami az általánosan elfogadott nemzetközi meghatározás szerint „energiaszegénységet” jelent. Ezen felül a lakosság 15%-a saját bevallása szerint nem képes a lakását megfelelően befűteni. Hazánkban a háztartások kb. ugyanennyi százaléka állandó jellegű közüzemi tartozást halmozott föl, ami Európában a legmagasabb érték.

A hazai függés
Magyarország energetikai importfüggősége az európai átlag felett van: a kőolaj 86%-át, a földgáz 82%-át és a szénfelhasználásunk 40%-át importból fedeztük. Hazai olajkészleteink három, gázkészleteink kilenc évre volnának elegendőek a jelenlegi fogyasztási szintünk fedezéséhez. A helyi megújuló erőforrások részesedése tekintetében nem érjük el az 5%-ot és ezen belül is manapság a környezeti-társadalmi szempontból legellentmondásosabbra, a biomassza felhasználásra alapoznak a döntéshozók.

A globalizált világ fosszilis energia függése
Az energiabiztonsági forgatókönyvek általában aggasztónak tartják, hogy a növekvő népesség növekvő igényei miatt az energiaforrásokért való nemzetközi verseny felerősödik. A kitermelési csúcsok közelsége rövid távon a kőolaj, közép távon a földgáz beszerezhetőségét fogja korlátozni. A német hadsereg szakértői tanulmánya szerint 2025 és 2040 között súlyos biztonságpolitikai következményekkel kell számolni, mivel olajfelhasználással történik jelenlegi termékeink (élelmiszer, használati tárgyak, stb.) előállításának 95%-a.

 

A megoldás a mihamarabbi felismerésben és szerkezetváltásban rejlik. Csökkentenünk kell jelenlegi túlfogyasztásunkat energiatakarékossággal és -hatékonysággal, a még rendelkezésre álló energiaforrásokat pedig a gazdaság szerkezetének átállítására kell fordítanunk. Minél később kezdjük el a változtatást, annál nehezebb helyzetből indulunk. A Magyar Természetvédők Szövetsége a klímatörvény kezdeményezésével  is azon dolgozik, hogy e szükséges szerkezetváltás időben és hatékonyan elinduljon.

 

Mit tehetsz most, hogy minél több ember felismerje e függőség problémáját és a hozzáállás megváltozzon?

1. Nézd meg a fenti kisfilmünket és küldd tovább ismerőseidnek, barátaidnak!

2. Írj hozzászólást erre a blogbejegyzésre arról, hogy miként vennéd rá pl. a szomszédodat: éljen energiatakarékosabban! A legfurfangosabb ötleteket, leghumorosabb megoldásokat és a leghatékonyabb módszereket „energiatakarékosan” díjazzuk. 

3. Hívd meg egy teára a szomszédot, és oszd meg vele az ötleted, vagy mások ötleteit – esetleg a szomszédnak is van egy jó ötlete a számodra?

A legkreatívabb hozzászólás beküldők között áramfogyasztás mérőt sorsolunk ki.

A hozzászólás-írások határideje: 2011. február 20. éjfél. Eredményhirdetés: 2011. február 22. A nyertest 22-én itt a MTVSZ blogon hirdetjük ki.

Kreatív ötletelést kívánunk!

MTVSZ blog

A Magyar Természetvédõk Szövetsége (MTVSZ) blogbejegyzései.

Hozzászólások

Címkék

#10YearPhone (1) 1% (1) 7tévhit klímaváltozásról (1) Áder János (1) adócsalás (2) adóelkerülés (1) adóigazságosság (3) adományozás (1) adóparadicsomok (2) Ág (1) Agent Orange (1) agroökológia (12) agroüzemanyagok (3) Agua Zarca (1) airport (1) ajánló (1) akció (5) akciónk (2) aktivizálódj (38) aláírásgyűjtés (5) Álló szikla (1) alma (1) arany (1) aranybánya (2) atom (4) atomerőmű (5) Aurul (3) Ausztria (1) autóipar (2) autómentes nap (1) A fák titkos élete (1) A természet jelbeszéde (1) A természet rejtett hálózata (1) Bankfigyelő (5) bankok (3) bánya (9) bányaprojekt (3) bányászat (3) Baranya (1) barátai (1) Bayer (1) BAZ (1) Belgium (2) beporzók (18) Berlin (1) Berta Cáceres (2) BindingTreaty (8) biodiverzitás (5) biogazdálkodás (1) biokert (2) biológiaisokféleség (1) biomassza (3) bólintsrá (1) borsod fejlesztéséért (6) börzsőny (1) Budapest (1) büntetlenül (5) cambo (1) Cambridge (1) cancún (20) CAN LIFE (1) CCGT (1) CDE EUKI (1) CETA (12) Chevron (1) chillout (1) cián (4) ciánszennyezés (4) Ciolos (1) ClimAct (1) cobenefits (1) cop16 (20) cop17 durban (5) cop18 doha (3) cop19 varsó (1) COP21 Párizs (8) cop21 Párizs (1) cop23 (1) COP24 (1) COP26 (3) corporate capture (1) croissant (1) csarna völgy (1) cseh (1) cselekedj (4) cseresznye (1) csernobil (2) cunami (1) DavidAttenborough (1) Davos (1) demokrácia (1) Derekegyház (1) dieselgate (1) dió (1) divestment (1) dohányipar (1) e-Figyelő (1) EBRD (4) eFigyelő (1) EFSA (1) egészség (2) égetés (1) éghajlat (4) éghajlatváltozás (50) éghajlatvédelem (12) éghajlatvédelmi törvémy (1) egyeztetés (1) EgyüttAMásfélfokért (1) EIB EBRD (2) élelmiszer-önrendelkezés (24) élelmiszerbiztonság (1) élelmiszer önrendelkezés (1) életigenlő (10) életigenlők (1) életigenlőkaláka (7) életmód (4) ellenállás (1) élménybeszámoló (1) Elosztó (1) elosztó (1) előválasztás (1) emberiség elleni bűntett (1) emberi jogok (3) endokrin (1) energia (49) energiaár (4) energiaátmenet (19) energiabiztonság (10) energiahatékony (1) energiahatékonyság (8) energiapolitika (6) energiaszegénység (7) energiatakarékosság (25) energiatudatosság (11) Energia CHarta (1) energia demokrácia (2) energia kutatás (1) ENSSER (1) ENSZ (5) épület (1) erdő (2) erdőkertek (1) eredményhirdetés (1) erkölcs (1) értékelés (6) értékrendszer (1) esőerdők (1) EU (11) európa (1) Európai Bíróság (3) Európai Bizottság (4) Európai Parlament (5) európai polgári kezdeményezés (3) Európai Unió (4) eu elnökség (1) eu költségvetés (3) fa (1) falusi önkormányzatok (1) fejlesztés-finanszírozás (1) fejlődő országok (1) fekete kígyó (4) felmérés (1) felújítás (6) felvonulás (1) fenntarthatóság (7) fenntartható vidékfejlesztés (1) fesztivál (1) fiatal föld barátai (4) film (2) foe (2) foehu (1) fogyasztás (10) föld (2) földbarátai (1) földgáz (1) földhő (1) földrengés (2) földspekuláció (1) földszerzés (1) földtörvény (1) földzsákmánylás (7) föld barátai (27) Föld Barátai (14) föld napja (1) folyószabályozás (1) fórum (1) fosszilisberuházás (2) fotó (1) friendsoftheearth (1) Fukuoka (1) fukusima (2) fűszernövények (2) fűtés (6) Gaia könnycseppjei (1) GameOn (1) Game over (1) gáz (8) gazdasági (1) gázerőmű (1) gázkivezetés (4) gázvezeték (4) Genf (3) génmanipuláció (3) génmódosítás (6) génpiszka (19) glasgow (3) glifozát (6) globális akciónap (1) globalizáció (13) GMO (4) GMO-Kerekasztal (1) gólya (1) gömörszőlős (1) Green-Go (1) greenrecovery (1) gyógyászat (1) gyógynövények (2) gyomirtó (5) gyulaiiván (2) gyümölcsészet (2) gyümölcsfa (1) hajtóerők (1) hatásvizsgálat (1) háztartás (6) hellókarácsony (1) helyi hős (1) helyreállítás (2) Heves (1) hitel (2) Hófehérke (1) Hollandia (1) Honduras (1) honlapajánló (2) hosszú élettartam (1) hulladék (2) hülyeség kora (1) IARC (2) ICS (3) ifjúsági program (1) igazságosátmenet (1) igazságosság (2) Impossible Burger (1) ingyenhitel (1) írd alá (13) ISDS (14) itt az idő (1) japán (1) járulékoshaszon (1) javíthatóság (1) jelentés (3) jó példák (1) just transition (10) kaláka (1) Kalifornia (1) kályha (2) Karácsony Gergely (1) karbonsemleges (3) Karl Bär (1) kártevő (1) katasztrófa (2) katonaság (1) Katowice (1) kazán (1) Ken Saro-Wiwa (1) képek (4) kert (3) kertészet (2) késés (1) kiadvány (1) kibocsátás (2) Kína (1) Kishantos (3) kiskert (3) kitermelőipar (1) klíma (9) Klímacsúcs (1) klímahét (5) klímaper (1) klímapolitika (36) klímasemlegesség (6) klímatörvény (5) klímavédelem (7) klíma igazságoság (6) klórozott csirke (1) költségek (4) konferencia (23) konyha (1) könyv (2) könyvajánló (1) konzultáció (1) kőolaj (3) környezeti-társadalmi károk (1) korrupció (1) közmeghallgatás (1) közösségépítés (10) közösségi energia (18) közösségi kert (1) kukorica (1) kutatás (2) lakosság (4) land grab (7) Lechner Judit (1) légszennyezés (3) lengyel (1) levegő (1) levegőminőség (1) levél (2) lignit (5) lobbi (1) luxleaks (1) magvetés (2) MakeICTfair (2) Malmström (2) marco jelenti (19) Mátrai Erőmű (1) Megnette (1) megújuló energia (14) méhek (18) méhlegelő (1) méltányosátállás (2) mérés (1) Merkel (1) mese (1) metán (2) mező (1) mezőgazdaság (3) MFB (1) MIC (1) millenniumi celok (2) mintaprojekt (1) Miskolc (2) Mongólia (1) Monsanto (4) Monsanto Tibunal (1) MTVSZ (26) mtvsz (3) műhús (1) multik (3) NAFTA (2) napelem (4) naperőmű (2) Natura2000 (1) nemzetek feletti vállalatok (3) nemzeti parkok (1) nemzetközi egyezmény (4) Nemzetközi Energiaügynökség (1) Netflix (1) Nigéria (3) Nnimmo Bassey (1) no2ISDS (2) növények (1) növénytermesztés (3) növényvédőszerek (10) no gmo (1) nyári tábor (1) nyeleni europe forum (1) nyersanyagok (1) nyílt (1) offsetting (1) ogoni törzs (1) ökocídium (1) ökofilmklub (1) ökológiai lábnyom (1) ökológiai válság (1) ökolokalizmus (1) okostelefon (1) olajpálma (1) olajszennyezés (4) olajvezeték (3) Olaszország (1) olkiluoto 3 (1) OLP (1) olvasókör (1) önkénteseink (2) önrendelkezés (3) orgona (1) Otthon Melege (2) Paks (1) palagáz (3) pálmaolaj (1) pályázat (7) panasz (1) Párizsi Megállapodás (2) pénz (3) pénzmosás (1) PeoplesBudget (1) permakultúra (5) Peter Wohlleben (1) petíció (36) Philip Morris (1) PM (2) polgármester (1) pottyondyákos (1) Pozsony (1) program (1) programajánló (2) pro natura svájc (1) radioaktív (2) rákkeltő (2) reaktor (3) regionális fejleztés (2) rekultiváció (1) reménysugár (1) rendszerszintű változás (3) reptér (1) rezsicsökkentés (1) riadólánc (1) RightToRepair (1) Rio+20 (1) romániai ősz (1) Roundup (2) rovarok (1) Rovar Atlasz (1) Sandisk (1) SDG (1) Seattle (1) Seralini (1) shell (1) Shell (4) Sigmar Gabriel (2) SLAPP (1) Slow Food (1) sóder (1) Spark (1) SparkAChange (1) SSD (1) Standing Rock (4) StopISDS (2) StopTTIP (20) Stop Corporate Impunity (4) strukturális alapok (2) sugárzás (2) system change (2) szabadkereskedelem (26) szállópor (1) szalmaépítészet (4) szavazás (2) szelence (1) szén (1) szénerőmű (6) szénkivezetés (11) szénmentesítés (2) szennyezés (2) szénrégió (7) szilárdtüzelés (2) szmog (1) szociális (1) szója (1) szökőár (1) szólásszabadság (1) szolidáris (1) szörp (1) tájfajták (2) talaj (1) talajpusztulás (2) tanulmány (1) tanulmányút (1) távhő (1) technológia (1) termelő-fogyasztó (1) természetes (1) természetesgyümölcsészet (2) természetvédelem (6) termőföld (7) terv (2) tervezett elavulás (3) tévutak (4) tilos rádió (1) tippek (5) tisza (1) TogetherFor1point5 (1) toma jelenti (2) törpék (1) TrumDeal (1) Trump (4) TTIP (23) TTIPkedd (1) TTIPleaks (1) TTIPtrump (1) TTIPtuesday (1) tüntetés (4) tűzifa (3) UBS (1) ühg-kibocsátás (2) Umweltinstitu München (1) UNESCO (2) uniósforrás (1) UNtreaty (2) USA (2) vadvirágok (1) vadvirágos rét (2) Vallónia (1) válság (2) Vandana Shiva (1) védett fajok (2) vegyianyagok (9) vélemény (1) vendégcikk (3) vér (1) Verespatak (6) vers (2) verseny (2) vetélkedő (1) vetőmagok (1) vetőmagszennyezés (1) video (10) videó (1) Viktor Frankl (1) világbank (2) világörökség (2) virág (2) virágbomba (1) virágok (1) víz (2) vízgazdálkodás (1) vízierőmű (2) víztúlfogyasztás (1) VWgate (1) Western Digital (1) WHO (2) WTO (1) zaj (1) zöldhelyreállítás (1) Zöld Kapcsolat Egyesület (2)

Közösség

Kövess minket a Facebookon!

Olvass minket a Twitteren!

süti beállítások módosítása