A zöld békabőr – avagy kik etetik a fekete kígyót?

Írta fidusz , 2016. november 11. 13:06 , Hozzászólsz?

Címkék: tüntetés bankok olajvezeték land grab földzsákmánylás Trump Standing Rock fekete kígyó

Hónapok óta tiltakoznak az észak-dakotai őslakosok a Dakota Access nevű olajvezeték kiépítése ellen. A dakotai sziú törzs ellenállása mára nemzetközi vált, egyre több környezetvédő és emberjogi szervezet áll ki mellettük. A Magyarok az amerikai őslakosokért közösség szervezésében tegnap megrendezett szolidaritási demonstráción arról beszéltem, hogy kik etetik a fekete kígyót, vagyis kik pénzelik a beruházást.

fekete_kigyo_1.jpg

Fotó: Dorgó Zsuzsanna

A csővezeték a Standing Rock (Álló-szikla) Rezervátumban élő sziú indiánok szentföldjén haladna keresztül, érintve ősi temetkezési és kultikus helyeiket, mindeközben elszennyezné a vízbázisaikat is.

A "fekete kígyó" - a Dakota Access olajvezeték - nem a semmiből ereszkedik le. Nem az "égiek" rendeltetése. Vannak, akik építik, vannak akik etetik a fekete kígyót. Az olajkitermelés hatalmas üzlet. Nem véletlenül hívják a kőolajat fekete aranynak is. Sokan benne vannak közvetetten vagy közvetlenül a bizniszben – sokakat csábít a „zöld békabőr” (így nevezik az indiánok az amerikai fizetőeszközt, a dollárt).

CETA: tényleg nyertek a multik?

Írta fidusz , 2016. november 01. 10:36 , 1 hozzászólás

Címkék: szabadkereskedelem Belgium ICS Európai Bíróság ISDS CETA StopTTIP Vallónia Megnette

Avagy valóban megvették Vallónia vezetőit?

 

Az EU és Kanada közt megkötött szabadkereskedelminek mondott megállapodásra gondolva sok embernek nem csak pár napja émelyeg a gyomra. Az elmúlt két hét politikai és mediális CETA-hullámvasútja azonban feltehetőleg még annak is heveny szédülési tüneteket okozott, aki eddig tudni vélte, hogy miről szól ez a történet és hol húzódnak a frontvonalak.

magnette_pozol.jpg

Paul Magnette, Vallónia miniszterelnöke pózol a transzparens előtt, amely azt üzeni, hogy milliók számítanak Vallónia kiállására a CETA ellen


Október közepén még úgy tűnt, a lelkiismeretes szociáldemokratát ideig-óráig megjátszó osztrák kancellártól a vízumukért aggódó románokon és bolgárokon keresztül a “szabadságharcos” Orbán Viktorig mindenkit sikerült a CETA oldalán hadrendbe állítani és már csak a német alkotmánybíróság fura feltételeit kell egy ügyes megoldással kiszolgálni. Ekkor robbant a vallon bomba, és kiderült, hogy a belga jóváhagyás hiányában borulhat az egész projekt.

Egészen csütörtök reggelig aztán úgy tudta a világ, hogy a vallon miniszterelnök Paul Magnette antiglobalizációs szabadsághősként fél kézzel fogja feltartani a neoliberális paktum gőzhengerét avagy agyafúrt belpolitikai csatát vív a belga szövetségi kormány ellen, amiben kapóra jött neki a CETA mint kitűnő zsarolási potenciál. Közben mindenki az Európai Unió nemzetközi cselekvőképességét temette. Csütörtök dél óta pedig azzal van tele a nemzetközi sajtó, hogy a vallonok végül mégis befeküdtek a gépezetnek és szombat reggelre az EU azt is bejelentette, hogy vasárnap mégis meglesz az elhalasztott aláírási ceremónia (meg is lett, bár a végén még Trudeau gépének műszaki problémája miatt is csúszott pár órát).

Ember legyen a talpán, aki mindezt követni tudja. Az alábbiakban megpróbálunk némi fényt deríteni arra, hogy miről szólt akkor valójában a belga régiók ellenállása, pontosan milyen feltételekkel voltak végül is mégis hajlandók zöld utat engedni a CETA-nak, miben különbözik az aláírásra váró csomag attól, amit az Európai Bizottság júniusban letett a Tanács asztalára és milyen akadályokat kell még vennie az egyezménynek ahhoz, hogy valaha is hatályba léphessen. Végezetül pedig megpróbáljuk azt is kicsit feszegetni, hogy mit jelent a CETA krízise az EU kereskedelmi politika jövője számára.

CETA: Belgium az Európai Bírósághoz fordulna az ICS jogszerűsége ügyében

Írta fidusz , 2016. október 27. 18:00 , Hozzászólsz?

A Föld Barátai Európa és a Magyar Természetvédők Szövetsége üdvözli, hogy Belgium az Európai Bírósághoz fordulna, hogy az mondjon véleményt arról, hogy a CETA-ba tervezett befektetői bírósági rendszer összeegyeztethető-e az európai joggal.

pozsony_ceta.jpg


Belgium a mai nap elfogadott nyilatkozatában kijelentette, hogy regionális kormányzataik közül négy nem fogja ratifikálni a kereskedelmi egyezményt, ha a tervezett befektetési bírósági rendszert meg nem változtatják. Ezen felül Belgium az Európai Bírósághoz fordul, annak tisztázása érdekében, hogy a CETA-ba tervezett befektetői bírósági rendszer összeegyeztethető-e az európai joggal. Jogi szakértők és jogász professzorok ugyanis komoly aggályokat vetettek fel amiatt, mert szerintük a befektetési bírósági rendszer ellentétes az európai joggal.

A befektetésvédelmi egyezmények keretében alkalmazott „választott bíróságok” valójában kívül esnek a nemzeti igazságszolgáltatási rendszereken, és lehetővé teszik a külföldi befektetőnek, hogy bepereljék azokat a kormányokat, amelyek állampolgáraik egészsége vagy környezetünk védelme érdekében meghoznak bizonyos intézkedéseket, jogszabályokat.

A befektetési bíróságok lehetővé teszik a multinacionális cégek számára, hogy kártérítést követelve az elmaradt haszon miatt bepereljenek egyes kormányokat, amikor azok törvényeket hoznak az emberek vagy a környezet védelme érdekében. Ezeknek az „offshore bíróságoknak” semmi keresnivalója nincs a demokratikus társadalmakban, ezért örömmel fogadtuk a CETA-val szemben ellenállást tanúsító belga régiók határozott kiállását – jelentette ki Paul de Clerck, a Föld Barátai Európa gazdasági igazságosság programkoordinátora.  

A belga régiók által ma elfogadott megállapodás szerint
- a CETA-val szemben komoly kifogásokat megfogalmazó belga régiónak nem áll szándékukban ratifikálni a CETA-t a jelenlegi befektetésvédelmi fejezet miatt;
- Belgium az Európai Bírósághoz fordul jogértelmezést kérve annak megállapítására, hogy a befektetési bírósági rendszer összhangban van-e az európai joggal;
- ha a belga regionális kormányzatok bármelyike tájékoztatja Belgium kormányát arról a döntéséről, hogy nem járul hozzá a CETA ratifikálásához, a belga szövetségi kormány legfeljebb 1 éven belül köteles tájékoztatni az Európai Tanácsot arról, hogy nem ratifikálja az egyezményt.

(Megjegyzés: azt, egyébként, hogy a magyar kormány forduljon az Európai Bírósághoz a befektetési bírósági rendszer jogszerűségének megvizsgálása érdekében, mi is számtalan alkalommal szorgalmaztuk, legutóbb még Szabó Marcel, a jövő nemzedék szószólója is emellett érvelt. Reméljük, Belgium példáján felbátorodva a magyar kormány is meghozza az Európai Bírósághoz fordulásról szóló döntést.)

Monsanto Tribunal: emberiség elleni bűntett miatt citálták nemzetközi (népi) bíróság elé Monsantot

Írta fidusz , 2016. október 16. 09:08 , 1 hozzászólás

Címkék: emberiség elleni bűntett génpiszka Monsanto ökocídium vegyianyagok Monsanto Tibunal

Ezen a hétvégén Hágában nemzetközi (népi) bíróság elé állították a vegyipari-géntechnológiai óriáscég Monsantot. Pénteken kezdődött a Monsanto Tribunal, amelynek során egy neves bírókból és jogászokból álló testület fog ítéletet mondani számos tanú vallomása alapján arról, hogy a tevékenysége során a Monsanto követett-e el emberiség elleni bűntettet ill. elkövette-e a nemzetközi egyezményekben még nem szereplő "ökocídium" bűntettét?

monsanto-730x350.jpg

Vallónia-Brüsszel menti meg Európát a CETA-tól?

Írta fidusz , 2016. október 13. 07:10 , Hozzászólsz?

Úgy néz ki, az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) elleni közdelemben a Vallónia-Brüsszel Szövetségi Parlament lesz a jó fiú, és az ő ellenállásunkon hiúsulhat meg az egyezmény október végére tervezett aláírása.

stopceta_foee_2974.jpg

Az ombudsmani hivatalban megrendezett múlt heti CETA konferenciánkon azt mondtam, hogy bár az Európai Bizottság már arra készül, hogy október végén a tagállamok nevében a kanadai kormányfővel együtt aláírják az egyezményt, továbbra is hiányzik több EU tagállam beleegyezése. A tagállamok brüsszeli állandó képviseleteinek tegnapi találkozója (Coreper) után a Views.EU azt írta, hogy hat tagállam még mindig nem áll készen arra, hogy támogassa a CETA aláírását.

Belgiumban az összes tartomány hozzájárulása kellene az egyezmény aláírásához, de a tegnapi hírek szerint a Vallónia-Brüsszel Szövetségi Parlament tegnap úgy szavazott, hogy továbbra sem járul hozzá a CETA aláírásához. Őket ugyanis nem győzte meg az Európai Bizottság és Kanada által javasolt magyarázó nyilatkozat, amely állítólag orvosolná a CETA kapcsán a tagállamok és civil szervezetek által felvetett aggályokat. E nyilatkozat-tervezetről egyébként már mi is többször kifejtettük, hogy lényegében semmi sem ér, porhintés csupán, és csak a tagállamok és a közvélemény megnyugtatását szolgálná. Hétfőn a Transnational Institute, a Föld Barátai Európa, a PowerShift, a BothEnds és az Aitec közös elemzése ízekre is szedte a magyarázó nyilatkozatot. Úgy tűnik, a Vallónia-Brüsszel Szövetségi Parlament képviselőinek aggályait sem sikerült eloszlatnia a Bizottságnak ezzel a nyilatkozattal. A hírek szerint pénteken a vallóniai regionális parlament egy hasonló tartalmú, a CETA aláírásának elutasítását javasló határozatot fog megszavazni.

Tehát, van rá esélyünk, hogy nem fog hozzájárulni az összes EU tagállam illetve régió a Kanadával megkötendő szabadkereskedelmi egyezmény aláírásához. Jelen esetben viszont úgy néz ki, hogy a vallóniai-brüsszeli régiók parlamentjei vívják meg helyettünk a szabadságharcot: ezúttal "Brüsszel [és Vallónia] üzent Brüsszelnek."

Október 13., csapataink továbbra is harcban állnak.
#StopTTIP, #StopCETA

CETA: erősödő ellenállás Európa-szerte

Írta fidusz , 2016. szeptember 22. 07:30 , 2 hozzászólás

Címkék: cselekedj aktivizálódj szabadkereskedelem Pozsony TTIP CETA StopTTIP Malmström

Az elmúlt napokban százezrek tüntettek a Kanadával és az Egyesült Államokkal megkötendő szabadkereskedelmi egyezmények ellen Németországban, Ausztriában, Brüsszelben. Lázár János osztja a CETA-val kapcsolatos aggodalmakat. A multik már a spájzban vannak. Munkanélküliséghez, egyenlőtlenséghez, a jólét csökkenéséhez vezet az CETA. Az Országgyűlés előtt egy határozati javaslat a CETA aláírásáról (vagy alá nem írásáról). Ma és holnap: informális miniszteri tanácsülés valamint CETA-ellenes tüntetések és civil rendezvények Pozsonyban. Hétfőn az EU kereskedelmi biztosa Budapestre látogat – tüntetés a Kossuth téren, fórum az egyetemen.

aoa_s17_2.jpg
Százezrek tüntetnek a CETA és a TTIP ellen

Úgy néz ki, hogy az idei ősz egyik legfontosabb témája az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) lesz. A TTIP-tárgyalások állítólagos zsákutcába jutásával kapcsolatos hírek lehetővé tették, hogy végre érdemi figyelem irányuljon a CETA-ra is, amely egyrészt legalább olyan veszélyes mint a TTIP, másrészt az Európai Bizottság szeretné, hogy a tagállamok az ősz folyamán aláírnák ezt a megállapodást Kanadával. Az európai és kanadai civil szervezetek viszont mindent megtesznek, hogy keresztülhúzzák a multinacionális cégek és az Európai Bizottság terveit. Ezért meghirdették az „Autumn of Action” kampányt – magyarul talán az „Ellenállás ősze” lehetne a legjobb fordítás –, amelynek keretében számos demonstráció volt és lesz szeptember folyamán. Kezdésként a németek és az osztrákok adták meg az alaphangot: szombaton hét német nagyvárosban voltak CETA- és TTIP-ellenes megmozdulások, amelynek keretében a szervezők becslése szerint összesen 320 ezren tiltakoztak a Kanadával illetve az Egyesült Államokkal megkötendő szabadkereskedelmi egyezmény ellen.

Ausztriában is több városban tüntettek szombaton a CETA és a TTIP ellen, összesen kb. 30 ezren vonultak az utcákra. Kedden pedig Brüsszelben volt egy 15 ezres tüntetés.


Magyarország mondjon nemet az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezményre!

Mindeközben hétfőn Szijjártó Péter külügyminiszterhez írt nyílt levélben hívtuk fel a figyelmet: az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény sérti Magyarország érdekeit, ezért azt szorgalmazzuk, hogy Magyarország ne támogassa az egyezményt. A Greenpeace, a Magyar Biokultúra Szövetség, a Magyarországért Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet által kezdeményezett levelet 107 civil szervezet írta alá.

Lázár János osztja a CETA-val kapcsolatos aggodalmakat

Hétfőn a parlamentben is téma volt a CETA: az LMP a miniszterelnökhöz intézett azonnali kérdésben próbálta megtudni, hogy támogatja-e a kormány a Kanadával megkötendő szabadkereskedelmi egyezményt. A kérdésre válaszolva Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a szabadkereskedelmi egyezményekről nem a kormány, hanem a parlament dönt majd. Azt is hozzátette, hogy elmondta, hogy osztja az CETA-val kapcsolatos aggodalmakat.


Munkanélküliséghez, egyenlőtlenséghez, a jólét csökkenéséhez vezet az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezmény

Az amerikai Tufts Egyetem munkatársai elkészítették az első független tanulmányt az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezmény várható gazdasági hatásairól. Míg a hivatalos előrejelzések szerint 0,08% GDP növekedést okozna a CETA, a Tufts Egyetem munkatársai által használt ENSZ Global Policy Model alapján viszont az jött ki, hogy a CETA hatására
- 200 ezer munkahely szűnne meg az EU-ban
- 316-1331 euróval csökkennének a munkabérek
- csökkenni fognak a kormányzati bevételek
- 0,49%-kal csökkenne a GDP az EU-ban

Összességében tehát a CETA nemcsak a gazdasági recesszióhoz fog vezetni, de növeli a munkanélküliséget, a társadalmi egyenlőtlenségeket, negatív hatással lesz a társadalmi kohézióra egy már egyébként is bonyolult és törékeny politikai helyzetben.

A teljes anyag: CETA Without Blinders: How Cutting ‘Trade Costs and More’ Will Cause  Unemployment, Inequality and Welfare Losses
Összefoglaló itt érhető el.


Benyújtották a parlament elé a CETA-ra vonatkozó határozattervezetet

Úgy néz ki, a kormány tényleg azt szeretné, hogy a parlament döntsön a CETA esetleges aláírásáról, ugyanis kedden be is terjesztették az országgyűlés elé a H/12180 számú határozati javaslatot az Európai Unió és tagállamai valamint Kanada közötti Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodás (CETA) aláírásával kapcsolatos álláspontról.

A határozati javaslat lényege: "Az Országgyűlés a Megállapodás tartalmának ismeretében egyetért azzal, hogy a Kormány a Megállapodást alá írja/nem ért egyet azzal, hogy a Kormány a megállapodást aláírja." Reméljük, úgy dönt majd a parlament, hogy nem ért egyet a CETA aláírásával. Egyelőre még nem tudjuk, mikor fog tárgyalni illetve szavazni a határozatról az Országgyűlés, amint megtudunk bármit is, hírt adunk róla.

stop-ceta.jpg

A multik már a spájzban vannak

A CETA-val kapcsolatos üzenetünket megpróbáljuk eljuttatni a hazai közvéleményhez és a döntéshozókhoz is:
"A CETA éppúgy a globális nagyvállalatok érdekeit szolgálja: szabad utat enged a génmódosított növényeknek, illetve az óriáscégek a normál bírósági rendszeren kívül eső eljárásokban perelhetik az egészséges környezetet és az állampolgárok jogait védő kormányokat." -- írta Farkas István Tamás vegyészmérnök, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke; dr. Kelemen András orvos, a Magyarországért Egyesület elnöke és Roszík Péter agrármérnök, a Biokultúra Szövetség alelnöke a Magyar Idők hasábjain tegnap megjelent közös véleménycikkében. Ajánljuk figyelmetekbe!

Informális miniszteri tanács és trójai faló Pozsonyban

Ma és holnap lesz Pozsonyban az EU kereskedelmi minisztereinek informális tanácsülése, amelynek napirendjén szerepel a CETA és a TTIP is. Ezért a CETA-t ellenző európai civil szervezetek számos megmozdulást, rendezvényt szerveznek a tárgyalásokkal párhuzamosan. Ma délután lesz egy sajtótájékoztató, amelyen a civil szervezetek bemutatnak egy friss tanulmányt a CETA várható negatív hatásairól, majd ezt követően egy panelbeszélgetés a CETA-ról. Estefelé pedig, amikor a miniszterek közös vacsorája lesz, egy demonstráció keretében tiltakozunk a CETA ellen.

2_04a_aoa-bratislava.jpg

 

Péntek délelőtt, miközben a miniszterek a CETA-ról és a TTIP-ről tárgyalnak, lesz egy nemzetközi demonstráció, amelyre számos környező országból (Ausztriából, Lengyelországból, Horvátországból, Németországból, Csehországból és hazánkból is) érkeznek kisebb-nagyobb csoportok.  Látványelemként a Föld Barátai Európa 8 méteres trójai falovát is bevetjük, arra utalva, hogy a CETA valójában a multik és a TTIP trójai falova. Péntek délután pedig műhelybeszélgetések lesznek a CETA kapcsán.

ceta_hammer.jpg

Malmström Budapesten – tüntetés a Kossuth téren, fórum a Budapesti Gazdasági Egyetemen

Hétfőn, szeptember 26-án Budapestre látogat Cecilia Malmström, az Európai Unió kereskedelmi biztosa, hogy tárgyaljon a kormány és a parlament tagjaival a TTIP-ről és a CETA-ról illetve részt vegyen egy fórumon a Budapesti Gazdasági Egyetemen.

Ezért a Greenpeace-szel és a Védegylettel közösen hétfő délután egy CETA ellen tiltakozó demonstrációt szervezünk a Kossuth téren, egy kb. 4 méter magas, felfújható “CETA kalapács” felállításával – szimbolizálva az tervek szerint a CETA részét képező befektetési bírósági rendszert. Követeljük, hogy a kormány és az EU ne írja alá a CETA-t, továbbá azonnali hatállyal állítsák le a TTIP-tárgyalásokat! Kezdés 13 órakor a Kossuth téren, a Parlament déli bejárata előtti területen (az Andrássy-szobor környéke). 15 óra körül pedig átvonulunk a Budapesti Gazdasági Egyetem elé (Budapest, V. Markó u. 29-31.). Fontos, hogy minél többen részt vegyünk ezen a megmozduláson! Gyere el, terjeszd a hírt!

Malmström budapesti programjának nyilvános részeként lesz CETA/TTIP fórum Budapesti Gazdasági Egyetemem a Külügyminisztérium szervezésében: Párbeszéd a polgárokkal Cecilia Malmström kereskedelempolitikáért felelős biztos részvételével.  
Hát, ha párbeszéd a polgárokkal, akkor üzenjünk Brüsszelnek, hogy nem kérünk a "trójai" egyezményekből! Mondjuk el a magyar kormány képviselőinek, hogy azt szeretnénk, hogy Magyarország nemet mondjon az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezményre (CETA), amely éppúgy a globális nagyvállalatok érdekeit szolgálja mint a TTIP: szabad utat enged a génmódosított növényeknek, illetve az óriáscégek a "offshore"  bíróságokon az egészséges környezetet és az állampolgárok jogait védő kormányokat!
A fórumra szeptember 23-ig lehet jelentkezni a parbeszed@eu.hu e-mail címen.

#StopCETA! #StopTTIP!

MTVSZ blog

A Magyar Természetvédõk Szövetsége (MTVSZ) blogbejegyzései.

Hozzászólások

Címkék

#10YearPhone (1) 1% (1) 7tévhit klímaváltozásról (1) Áder János (1) adócsalás (2) adóelkerülés (1) adóigazságosság (3) adományozás (1) adóparadicsomok (2) Ág (1) Agent Orange (1) agroökológia (12) agroüzemanyagok (3) Agua Zarca (1) airport (1) ajánló (1) akció (5) akciónk (2) aktivizálódj (38) aláírásgyűjtés (5) Álló szikla (1) alma (1) arany (1) aranybánya (2) atom (4) atomerőmű (5) Aurul (3) Ausztria (1) autóipar (2) autómentes nap (1) A fák titkos élete (1) A természet jelbeszéde (1) A természet rejtett hálózata (1) Bankfigyelő (5) bankok (3) bánya (9) bányaprojekt (3) bányászat (3) Baranya (1) barátai (1) Bayer (1) BAZ (1) Belgium (2) beporzók (18) Berlin (1) Berta Cáceres (2) BindingTreaty (8) biodiverzitás (5) biogazdálkodás (1) biokert (2) biológiaisokféleség (1) biomassza (3) bólintsrá (1) borsod fejlesztéséért (6) börzsőny (1) Budapest (1) büntetlenül (5) cambo (1) Cambridge (1) cancún (20) CAN LIFE (1) CCGT (1) CDE EUKI (1) CETA (12) Chevron (1) chillout (1) cián (4) ciánszennyezés (4) Ciolos (1) ClimAct (1) cobenefits (1) cop16 (20) cop17 durban (5) cop18 doha (3) cop19 varsó (1) COP21 Párizs (8) cop21 Párizs (1) cop23 (1) COP24 (1) COP26 (3) corporate capture (1) croissant (1) csarna völgy (1) cseh (1) cselekedj (4) cseresznye (1) csernobil (2) cunami (1) DavidAttenborough (1) Davos (1) demokrácia (1) Derekegyház (1) dieselgate (1) dió (1) divestment (1) dohányipar (1) e-Figyelő (1) EBRD (4) eFigyelő (1) EFSA (1) egészség (2) égetés (1) éghajlat (4) éghajlatváltozás (50) éghajlatvédelem (12) éghajlatvédelmi törvémy (1) egyeztetés (1) EgyüttAMásfélfokért (1) EIB EBRD (2) élelmiszer-önrendelkezés (24) élelmiszerbiztonság (1) élelmiszer önrendelkezés (1) életigenlő (10) életigenlők (1) életigenlőkaláka (7) életmód (4) ellenállás (1) élménybeszámoló (1) Elosztó (1) elosztó (1) előválasztás (1) emberiség elleni bűntett (1) emberi jogok (3) endokrin (1) energia (49) energiaár (4) energiaátmenet (19) energiabiztonság (10) energiahatékony (1) energiahatékonyság (8) energiapolitika (6) energiaszegénység (7) energiatakarékosság (25) energiatudatosság (11) Energia CHarta (1) energia demokrácia (2) energia kutatás (1) ENSSER (1) ENSZ (5) épület (1) erdő (2) erdőkertek (1) eredményhirdetés (1) erkölcs (1) értékelés (6) értékrendszer (1) esőerdők (1) EU (11) európa (1) Európai Bíróság (3) Európai Bizottság (4) Európai Parlament (5) európai polgári kezdeményezés (3) Európai Unió (4) eu elnökség (1) eu költségvetés (3) fa (1) falusi önkormányzatok (1) fejlesztés-finanszírozás (1) fejlődő országok (1) fekete kígyó (4) felmérés (1) felújítás (6) felvonulás (1) fenntarthatóság (7) fenntartható vidékfejlesztés (1) fesztivál (1) fiatal föld barátai (4) film (2) foe (2) foehu (1) fogyasztás (10) föld (2) földbarátai (1) földgáz (1) földhő (1) földrengés (2) földspekuláció (1) földszerzés (1) földtörvény (1) földzsákmánylás (7) föld barátai (27) Föld Barátai (14) föld napja (1) folyószabályozás (1) fórum (1) fosszilisberuházás (2) fotó (1) friendsoftheearth (1) Fukuoka (1) fukusima (2) fűszernövények (2) fűtés (6) Gaia könnycseppjei (1) GameOn (1) Game over (1) gáz (8) gazdasági (1) gázerőmű (1) gázkivezetés (4) gázvezeték (4) Genf (3) génmanipuláció (3) génmódosítás (6) génpiszka (19) glasgow (3) glifozát (6) globális akciónap (1) globalizáció (13) GMO (4) GMO-Kerekasztal (1) gólya (1) gömörszőlős (1) Green-Go (1) greenrecovery (1) gyógyászat (1) gyógynövények (2) gyomirtó (5) gyulaiiván (2) gyümölcsészet (2) gyümölcsfa (1) hajtóerők (1) hatásvizsgálat (1) háztartás (6) hellókarácsony (1) helyi hős (1) helyreállítás (2) Heves (1) hitel (2) Hófehérke (1) Hollandia (1) Honduras (1) honlapajánló (2) hosszú élettartam (1) hulladék (2) hülyeség kora (1) IARC (2) ICS (3) ifjúsági program (1) igazságosátmenet (1) igazságosság (2) Impossible Burger (1) ingyenhitel (1) írd alá (13) ISDS (14) itt az idő (1) japán (1) járulékoshaszon (1) javíthatóság (1) jelentés (3) jó példák (1) just transition (10) kaláka (1) Kalifornia (1) kályha (2) Karácsony Gergely (1) karbonsemleges (3) Karl Bär (1) kártevő (1) katasztrófa (2) katonaság (1) Katowice (1) kazán (1) Ken Saro-Wiwa (1) képek (4) kert (3) kertészet (2) késés (1) kiadvány (1) kibocsátás (2) Kína (1) Kishantos (3) kiskert (3) kitermelőipar (1) klíma (9) Klímacsúcs (1) klímahét (5) klímaper (1) klímapolitika (36) klímasemlegesség (6) klímatörvény (5) klímavédelem (7) klíma igazságoság (6) klórozott csirke (1) költségek (4) konferencia (23) konyha (1) könyv (2) könyvajánló (1) konzultáció (1) kőolaj (3) környezeti-társadalmi károk (1) korrupció (1) közmeghallgatás (1) közösségépítés (10) közösségi energia (18) közösségi kert (1) kukorica (1) kutatás (2) lakosság (4) land grab (7) Lechner Judit (1) légszennyezés (3) lengyel (1) levegő (1) levegőminőség (1) levél (2) lignit (5) lobbi (1) luxleaks (1) magvetés (2) MakeICTfair (2) Malmström (2) marco jelenti (19) Mátrai Erőmű (1) Megnette (1) megújuló energia (14) méhek (18) méhlegelő (1) méltányosátállás (2) mérés (1) Merkel (1) mese (1) metán (2) mező (1) mezőgazdaság (3) MFB (1) MIC (1) millenniumi celok (2) mintaprojekt (1) Miskolc (2) Mongólia (1) Monsanto (4) Monsanto Tibunal (1) MTVSZ (26) mtvsz (3) műhús (1) multik (3) NAFTA (2) napelem (4) naperőmű (2) Natura2000 (1) nemzetek feletti vállalatok (3) nemzeti parkok (1) nemzetközi egyezmény (4) Nemzetközi Energiaügynökség (1) Netflix (1) Nigéria (3) Nnimmo Bassey (1) no2ISDS (2) növények (1) növénytermesztés (3) növényvédőszerek (10) no gmo (1) nyári tábor (1) nyeleni europe forum (1) nyersanyagok (1) nyílt (1) offsetting (1) ogoni törzs (1) ökocídium (1) ökofilmklub (1) ökológiai lábnyom (1) ökológiai válság (1) ökolokalizmus (1) okostelefon (1) olajpálma (1) olajszennyezés (4) olajvezeték (3) Olaszország (1) olkiluoto 3 (1) OLP (1) olvasókör (1) önkénteseink (2) önrendelkezés (3) orgona (1) Otthon Melege (2) Paks (1) palagáz (3) pálmaolaj (1) pályázat (7) panasz (1) Párizsi Megállapodás (2) pénz (3) pénzmosás (1) PeoplesBudget (1) permakultúra (5) Peter Wohlleben (1) petíció (36) Philip Morris (1) PM (2) polgármester (1) pottyondyákos (1) Pozsony (1) program (1) programajánló (2) pro natura svájc (1) radioaktív (2) rákkeltő (2) reaktor (3) regionális fejleztés (2) rekultiváció (1) reménysugár (1) rendszerszintű változás (3) reptér (1) rezsicsökkentés (1) riadólánc (1) RightToRepair (1) Rio+20 (1) romániai ősz (1) Roundup (2) rovarok (1) Rovar Atlasz (1) Sandisk (1) SDG (1) Seattle (1) Seralini (1) shell (1) Shell (4) Sigmar Gabriel (2) SLAPP (1) Slow Food (1) sóder (1) Spark (1) SparkAChange (1) SSD (1) Standing Rock (4) StopISDS (2) StopTTIP (20) Stop Corporate Impunity (4) strukturális alapok (2) sugárzás (2) system change (2) szabadkereskedelem (26) szállópor (1) szalmaépítészet (4) szavazás (2) szelence (1) szén (1) szénerőmű (6) szénkivezetés (11) szénmentesítés (2) szennyezés (2) szénrégió (7) szilárdtüzelés (2) szmog (1) szociális (1) szója (1) szökőár (1) szólásszabadság (1) szolidáris (1) szörp (1) tájfajták (2) talaj (1) talajpusztulás (2) tanulmány (1) tanulmányút (1) távhő (1) technológia (1) termelő-fogyasztó (1) természetes (1) természetesgyümölcsészet (2) természetvédelem (6) termőföld (7) terv (2) tervezett elavulás (3) tévutak (4) tilos rádió (1) tippek (5) tisza (1) TogetherFor1point5 (1) toma jelenti (2) törpék (1) TrumDeal (1) Trump (4) TTIP (23) TTIPkedd (1) TTIPleaks (1) TTIPtrump (1) TTIPtuesday (1) tüntetés (4) tűzifa (3) UBS (1) ühg-kibocsátás (2) Umweltinstitu München (1) UNESCO (2) uniósforrás (1) UNtreaty (2) USA (2) vadvirágok (1) vadvirágos rét (2) Vallónia (1) válság (2) Vandana Shiva (1) védett fajok (2) vegyianyagok (9) vélemény (1) vendégcikk (3) vér (1) Verespatak (6) vers (2) verseny (2) vetélkedő (1) vetőmagok (1) vetőmagszennyezés (1) video (10) videó (1) Viktor Frankl (1) világbank (2) világörökség (2) virág (2) virágbomba (1) virágok (1) víz (2) vízgazdálkodás (1) vízierőmű (2) víztúlfogyasztás (1) VWgate (1) Western Digital (1) WHO (2) WTO (1) zaj (1) zöldhelyreállítás (1) Zöld Kapcsolat Egyesület (2)

Közösség

Kövess minket a Facebookon!

Olvass minket a Twitteren!

süti beállítások módosítása