A veszprémi Csalán Egyesület elnöke. Ahogy honlapjukon írja: „Nem kell fenekestül felfordítanod az életed. Ha csak egy kicsit változtatsz, ha egy apró lépést megteszel mindennapi teendőid során, máris az eddigieknél többet tettél környezetünkért.” A honlap megírása óta Timi belső mozgatórugói megváltoztak, de mások életét most sem akarja fenekestül felfordítani. Csak szelíden beszél arról, hogy ő mitől lett még elkötelezettebb természetvédő.

 Az interjút Gadó György készítette.

Környezetmérnökként végeztem a Veszprémi Egyetemen, amit azóta Pannon Egyetemnek hívnak. Rengeteg kémiai tárgy volt a tananyagban, ugyanazokat az ismereteket kérték számon rajtunk, mint a vegyészmérnökökön. Nagyon sok technikát tanultunk, amik általában arról szóltak, hogy a környezetet hogy lehet megvédeni tőlünk emberektől, saját magunktól. A szemléletváltás szükségességével és módjával viszont nagyon keveset foglalkoztunk. Pedig éppen ezt éreztem már akkor is fontosnak, ezért az egyetem után ezzel kezdtem foglalkozni.

Hogy történt ez? Nem tartom magától értetődőnek, hogy olyan hallgatók, akik nagyrészt vegyész képzésben részesülnek, egyszer csak elkezdenek a földi élet jövőjéről gondolkozni.

A Csalán Egyesület 1997-ben alakult, én pedig 2000-ben csatlakoztam. Úgy kell elképzelni, hogy az egyetem folyosóján összeverbuválódtunk, kerestünk egy üres termet, és ott beszélgettünk arról, hogy mit lehetne a gyakorlatban is tenni a környezetvédelemért. Nem mind környezetmérnökök voltunk, voltak köztünk tanárnak készülő diákok és például menedzsment szakos fiatalok is. Ők is ugyanúgy érezték ezt a hívást, és részesei lettek ennek a folyamatnak, amit sikerült elindítanunk.

De ekkor a Csalán már élt?

Mindenképpen élt. Lehet, hogy még nem voltak nagyon erős gyökerei, inkább csak hajszálgyökerek. De nagyon örültem, hogy már van valami, amihez jó szívvel csatlakozhatok.

Milyen tevékenységbe kapcsolódtál be?

Talán mindenki azzal kezdi, hogy a gyerekekkel foglalkozik. Nekünk is volt egy játékos környezetvédelmi vetélkedőnk az „Ablak a Földre” ami nagyon dinamikusan fejlődött, mi is meglepődtünk, hogy mennyire bíztak bennünk az iskolák, a tanárok, és a szülők, akik elengedték velünk a gyerekeiket a táborainkba. Mi jobban aggódtunk, mert nagyon fiatalok voltunk. A tábor nagy élmény volt, amit az is mutat, hogy még ma is rám köszönnek a városban ezek az egykori táborozó gyerekek.

Amit távolból lehetett rólatok hallani, hogy a helyben termesztett egészséges termények népszerűsítésén dolgoztatok.

Igen, ez hamar elindult. Már 2001-ben volt egy biogazda képző tanfolyamunk Veszprémben, amin körülbelül húszan végeztek. Ebből indult el egy olyan folyamat, amibe később bekerültek a helyi termelők, megszerveződött a termelői piac, próbáltuk elérni, hogy minél többen helyi egészséges élelmiszerhez jussanak. Talán nekünk is lehet részünk abban, hogy most van egy olyan helyi közösség, amelynek tagjai a családjuk zöldségeit egy helyi gazdától hetenkénti előfizetéses rendszerben szerzik be. Ez már túlmutat rajtunk, de egy olyan életképes megoldás, aminek létrejöttében talán a mi munkánk is benne volt.

Gondolom, hogy azért is indultatok ebbe az irányba, mert ti ismertétek a mezőgazdaságban használt vegyszereket és azok hatásait.

Igen, én nagyon szépen megtanultam az egyetemen azt, hogy mi az, amit nem szabad csinálni. A PhD dolgozatomat is ökotoxikológiából írtam, és láttam, hogy ezeknek a vegyszereknek a felhasználása nem annyira Istentől való. Vagy csak bizonyos célokra, óvatosan szabad őket használnunk. Sokszor hiányzik belőlünk a bölcsesség a vegyipari termékek felhasználásához.

Mikor kerültetek kapcsolatba az MTVSZ-szel? Akkor már erős szervezet voltatok?

Ez viszonylag korán, talán 2003-ban vagy 2004-ben történt. Az MTVSZ-hez nagyon könnyű csatlakozni, mert egy nagyon jó, nyitott szervezet, aki mindig keresi azokat a csoportokat, akiknek hasonló érdeklődésük van. Nagyon könnyen be tudtunk kapcsolódni, és fokozatosan kiderült, hogy mélységében is milyen sok közös dolog tart össze minket. Persze nagyon fontosak voltak az erősödő emberi kapcsolatok is. Ebben a közösségben tényleg ott van a szeretet. Ez legalább olyan fontos, mint a közös cél. Én mindig ezt éltem meg.

Ami pedig a tagszervezetekkel való kapcsolatot illeti, az MTVSZ nagyon tudatosan törekedett arra, hogy tényleges hálózat legyen. A Központi Iroda nagyon szépen és tudatosan dolgozott azon, hogy a tagszervezetekkel harmonikusan dolgozzon együtt.

2006-ban ti már Országos Találkozót szerveztetek Veszprémben. Hogy emlékszel erre?

Nem hiszem, hogy aki valaha OT-t szervezett, az ezt elfelejtené. Rengeteg kihívással jár, és rengeteg ajándékkal. Nemcsak az erőfeszítésre emlékszem, hanem arra is, hogy nagyon szépen erősödtek a kapcsolataink. Aki elég erős ahhoz, hogy egy ekkora feladatot felvállaljon, annak mindenképpen jót tesz az OT szervezése.

Első közelítésben helyi ügynek tűnik, hogy valaki hol veszi meg a zöldséget. De valahogy mindig az derül ki az akcióitokból, hogy ti ezt a globális válság elleni küzdelem fontos részének tartjátok.

Mindig jellemző volt a Csalánra, hogy próbált olyan utat keresni, aminek látta az értelmét. Éppen ezért van az, hogy folyamatosan fejlődött, változott a szervezet. Ahogy változott a gondolkodásmódunk, új irányba vittük a szervezetett, és ez a változás, ez a szekérrúdfordulás mind a mai napig tart. Nem titkolom, hogy most a környezetvédelem ügyében is egyre nagyobb jelentőségét látom a lelki élet megváltozásának. Lehet, nekem nem az a dolgom, hogy megtanítsam az embereket, hogy hogyan kell komposztálni, hiszen ez a tudás lassan megvan a társadalomban. Hogyha azt keressük, hogy mitől leszünk boldogabbak és nem azt, hogy mitől lesz több pénzünk, akkor az egész értékrendszerünk át tud alakulni. Ez az, amiről legszívesebben beszélek mostanában.

Ezek szerint szoros kapcsolatot látsz a fogyasztói társadalmon való túllépés és a spirituális dolgok között.

Nagyon szorosat, mert ez az egész probléma onnan indult el, hogy elvesztettünk valamiféle lényegi értéket, amelyet fel kellene kutatnunk, és a mentén kéne élnünk a mindennapjainkat.

Amikor a belső változásról beszélsz, akkor az megtérésről, istenhitről, kereszténységről szól?

Nekem a kereszténység hozta meg ezt a változást, de én el tudom képzelni, hogy másnak más az útja. Viszont a módja, hogy ezt hogy találjuk meg, az azt hiszem, hogy nagyon-nagyon hasonló. Meg kell hallanunk a szívünk hangját, és arrafelé kell indulni. Valahogy a gondviselés ebben nagyon szépen megerősít. Engem a kereszténység felé vitt ez a lépés.

Mikor volt ez a fordulat az életedben?

Pár évvel ezelőtt.

Nem téged akarlak osztályozni, hanem a lelki változás kézzel fogható haszna miatt kérdezem: Az éghajlatváltozás elleni küzdelem szempontjából jó irányba mozdultál el? A leckét tudod: autózás, repülés, húsfogyasztás, az energiafogyasztás és szeméttermelés szempontjából meghatározó vásárlás. Sikerült lejjebb adnod?

Igen! Én azt vettem észre magamon, hogy mióta azon dolgozom, hogy jobban érezzem magamat a bőrömben, vagyis hogy jó legyen a kapcsolatom az emberekkel, a természettel, a világgal, azóta egyszerűen környezettudatosabban élek. És ez egy nagyon nagy felismerés. Előtte se nagyon érdekeltek a boltok polcai, de azóta tényleg egyáltalán nem érdekelnek.

A tényleges szükségleteinkre kell figyelnünk, és akkor az is természetessé válik, hogy mindig hordok magamnál egy zacskót a kenyérnek meg a zöldségeknek, vagy hogy nem autózom. Ezek egy tőről fakadnak, csak meg kell találnunk a hangot, ami megszólal bennünk.

Na de azért addig is környezettudatosan éltél, nem?

Most egészen más szinten működik mindez. Régen ésszel éltem, és próbáltam figyelmeztetni magam, hogy ne vegyem meg a dolgot, és ne üljek autóba, hanem menjek tömegközlekedéssel vagy gyalog. Most viszont természetesen, belülről jön. Nem kell rá figyelnem, hanem önkéntelenül beépül az életembe, hogy gyalogolok, és szívvel-lélekkel érzem azt, hogy ez nekem miért jobb, mint mikor autóval mentem. Nem idegeskedek, hogy hol fogok parkolni. Egyébként nyilván a környezetnek is jobb, hiszen nem pufog a városban még egy autó. Tehát máshonnan jönnek a környezetvédelmi válaszok, hogyha azt keressük, hogy hogyan tudunk békében élni magunkkal és másokkal.

A te recepted szép és egyszerű: legyél hívő, és a természet védelme a belsődből fog fakadni. De az MTVSZ-ben nem általános ez a felfogás. Az ateistákkal nem vagy türelmetlen? Szót értesz velük?

Az az érdekes, hogy sokkal több emberrel szót értek, mint korábban. Nem akarok senkit meggyőzni. Nem akarok senkinek változtatni az életén, a szokásain, a gondolkodásmódján. Egyszerűen csak beszélgetek velük. Persze azt gondolom, hogy mások is ezt az utat vágyják, hogy hogyan tudnak boldogabbak lenni. Csak a világ a pénzről, az árukról szól. De aztán sokan ráébrednek, hogy mitől lehetünk boldogok. Én például attól, ha egy jót beszélgetek emberekkel vagy kiülök egy parkba, és csak csodálom órákon át. És aki ezt átélte, az nem az autóba akar bepattanni, és elhajtani a világ másik felébe nyaralni. Itt is meg tudom teremteni a nyaralásomat.

A hírekből Magyarországon is egyre többen értesülnek arról, hogy nagy baj van. Ahogy mondani szokták: a klímaváltozás berúgta az ajtót. Tudjuk, hogy ha most azonnal az egész világon mindenki átállna a te életmódodra, akkor is egy darabig még folytatódna a felmelegedés. Szerinted van remény?

Egyértelműen igent tudok mondani. A saját megélt tapasztalataimból tudom, hogy mekkora változást tud megélni az ember, és a szokásain is milyen gyorsan és hatékonyan tud változtatni. Nagyon sokáig azt gondoltam környezetvédőként, hogy a világot kell megváltani, aztán rájöttem, hogy tényleg magamat kell. Magamon kell dolgoznom, magamat kell rendbe tennem, hogy jól érezzem magam. Aztán érdekes módon változik körülöttem a világ. Nagyon látványosan változnak rajtam keresztül a Csalán kapcsolatai is az intézményekkel, az önkormányzatokkal, a zöldekkel. Lehet, hogy ennyi a dolgunk, hogy az emberek belső változását segítsük.

Most hol tart a Csalán? Mi a fő tevékenysége?

A Csalán nagyon változik köszönhetően a személyes változásomnak. Nagyon sok programunk van, ami éghajlatváltozáshoz kapcsolódik, ami helyi közösségeket épít. Az alapvető tevékenység talán nem is változik, de az üzenet az igen. Az éghajlatváltozástól való félelem mozgatja az emberek egyre jelentősebb részét. Ebben a témában kell megszólítanunk az embereket.

Sok civil szervezetnél elfogyott a pénz arra, hogy alkalmazottaik legyenek. Ti is így vagytok, vagy befutnak azért pályázati pénzek? Egyáltalán fontosak a főállású dolgozók, vagy önkéntesekkel is lehet jól dolgozni?

Rátapintottál a lényegre. Éppen ez volt az, ami miatt elkezdtünk gondolkozni, hogy jó-e, amit csinálunk. Ezt a típusú üzenetet, hogy nincs pénz, úgy éltük meg, hogy a társadalom szerint a munkánkra nincs szükség. Másképp kell tevékenykednünk. Pontosan ez eredményezte, hogy nem ezen a szinten kell dolgoznunk, hanem mélyebben, és az hatékonyabb is lesz. A személyes történetemben ez volt a válságpont, amikor a Csalánból mindenkit el kellett küldenem, én is felmondtam, egy icipici irodánk maradt. Ott álltam, és nem láttam, hogy mit rontottunk el, és miért.

Na de lehet, hogy a magyar kormány rontott el valamit, azzal, hogy megváltozott a finanszírozási rendszer, nem?

Hát hogyha most nézek rá erre a dologra, akkor azt mondom, hogy lehet, hogy nem elrontotta, hanem segítette a szervezetünket, hogy átalakuljunk egy jobbá.

Sokan mások azt mondják, hogy ha a felkészült civileknek azzal kell törődniük, hogy a megélhetésüket biztosítsák, akkor nem sok idejük marad minőségi munkára. Ezek szerint ezt ti megoldottátok?

Nálunk ez megfordult. Elengedtük azt, hogy lesz-e pénzünk vagy sem, elkezdhettünk foglalkozni azzal, ami igazán nagyon fontos, és megtaláltunk egy új utat. Én elengedtem azt, hogy fizetésem legyen a Csalánból, ezt rábíztam a Jóistenre, hogy legyen, ahogy ő akarja. Nyilván hogyha nem lett volna ebből kiút, akkor keresnem kellett volna más megoldást, de az érdekes, hogy mióta elengedtük a pénzkérdést, és tesszük a dolgunkat, azóta sokkal stabilabb a szervezet. Most rengeteg dolgunk van, és egyáltalán nem szűkölködünk. Hogy később mi lesz, azt nem tudom, de nagyon fontos, hogy megtartsuk azt a gondolkodást, hogy nem a pénzért tesszük a dolgokat, hanem tényleg a célért, akkor is, ha nincs pénzünk.

Most milyen kapcsolatban vagy az MTVSZ-szel?

Az MTVSZ-nél a cél mindig sokkal előrébb van bármi másnál. A küldetés mellett mindig nagyon fontosak voltak az emberi kapcsolatok. Ezek a kapcsolatok közösségi szinten tudnak igazán élni. Én az MTVSZ-t tényleg mindig közösségként éltem meg, és nagyon szeretem az MTVSZ-hez kötődő embereket. Mindenkinek megvan a saját karaktere, a saját készsége, a saját értéke és lehetősége, és ez nagyszerű, hogy ilyen sokszínű és egyben nyitott és befogadó a szervezet! A közösség mindig összetartja ezt a közös célra koncentráló csapatot.

Hogy tudtok kapcsolatot tartani az ország túlsó végében élő emberekkel? Évente egyszer találkoztok az Országos Találkozón?

Na nem, hát azért az OT-n kívül ott van az MTVSZ tagcsoport konferencia, az rögtön két biztos találkozás. De a közös projektek résztvevőivel is össze kell futnunk, és ezek a személyes találkozások, egymásra mosolygások mindig ünnepek. Különben meg marad a telefon meg e-mail, de ilyenkor is átéljük, hogy nem magányos harcosok vagyunk. 

A Magosfa Alapítvány elnökhelyettese. Ha megguglizod a Magosfa szót, a találatok jelentős része a váci alapítványra utal, pedig az csak 2003 óta létezik, míg a névadó Magosfa évezredek óta. (Túrázók kedvéért: a Börzsöny második legmagasabb csúcsa 916 méter magas.) Éva a hazai környezeti nevelés kiemelkedő szaktekintélye. Összes többi interjúalanyomhoz hasonlóan szoros kapcsolatban áll a Magyar Természetvédők Szövetségével.

Az interjút Gadó György készítette.

Sok éve az erdő szélén dolgozol, de gyerekkorodban Pest belvárosában laktál, és nem mindjárt környezeti nevelőként kezdtél dolgozni. Hogy indult a pályád?

Gyógynövény szakon végeztem a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen, utána visszamentem a Gyógynövénytermesztési Tanszékre, hogy ott doktoranduszként éveken át szorgalmasan kísérletezzek. Szerettem a munkámat, de volt egy olyan élményem, ami más felé indított el.

Mi történt? Találkoztál egy gyerekcsoporttal?

Nem, akkor még csak egyetemi hallgatókkal foglalkoztam. Talán nem is élményt, hanem sokkhatást kellett volna mondanom. A Fóti-Somlyón volt a kutatási területem, ahol a védett vadon termő gyógynövényeket mértem föl. A hallgatókkal három éven keresztül gyönyörű növényeket vizsgáltunk: volt ott nagyezerjófű, tavaszi hérics, apró nőszirom, leánykökörcsin és fekete kökörcsin meg sok más védett növény. A Fóti-Somlyó korábban katonai terület volt, nem sokkal a mi vizsgálatunk előtt, a 90-es évek elején nyitották meg a nagyközönség előtt. Aztán a nyomokból világossá vált, hogy az arra járók rendszeresen kiássák a védett növényeket. Ez engem annyira idegesített, hogy egy idő után azt gondoltam, hogy kutatás helyett inkább szemléletformálással kellene foglalkoznom. Meg akartam állítani az esztelen pusztítást, így indult a környezeti nevelői pályafutásom.

Ez fontos elhatározás lehetett, de hogy tudtál váltani?

Az egyetemről a doktorandusz hallgatók fél éves tanulmányútra külföldre mehettek. Akkor én már tudatosan környezeti neveléssel foglalkozó intézményt kerestem. Sikerült a kapcsolatfelvétel, a tanszéken el is mondtam, hogy az USA Minnesota államában a Nagy-tavak nyugati oldalán a Wolf Ridge Környezeti Oktatási Központban fogadnak. Kaptam egy kis fejmosást, hogy miért nem gyógynövényekkel foglalkozom, de azért elengedtek. Így tölthettem egy tanévet Amerikában, ami után már világos volt, hogy környezeti nevelő leszek.

Mit lehetett ott tanulni? Azért kérdezem, mert ebben az időben én is voltam amerikai tanulmányúton, és emlékszem, hogy mi európaiak elhűltünk attól, hogy mennyire másképp gondolkoznak a gazdag amerikai környezetvédők.

Én úgy látszik jó helyre kerültem, mert tényleg rengeteget tanultam. Ott már akkor is „nagyüzemi” környezeti nevelés folyt. Egész tanévben minden héten 300 gyerek érkezett, és ott töltöttek egy hetet. Olyan volt, mint a mi klasszikus erdei iskolánk, csak nem úgy hogy csak tavasz végén meg esetleg szeptember elején foglalkoznak a gyerekekkel, hanem egész télen érkeztek a csoportok. Pedig arrafelé télen a mínusz 10-20 fok sem volt ritka. A 300 gyerekre volt 12 állandó dolgozó meg 12 gyakornok. Nekünk, kezdőknek az első két hétben megtartották az összes gyerekeknek szóló foglalkozást, aztán utána már mi vezettük az órákat. Az állandó munkatársak komolyan vettek minket, 3-szor meglátogatták az óráinkat, és mint Magyarországon a gyakorló tanárokat, minket is értékeltek. Hamarosan én is egy kétszáz fős környékbeli iskola kapcsolattartója lettem, a tanárokkal én egyeztettem az időpontokat.

Szemléletben mit adott neked Wolf Ridge, mi az, ami új volt?

Az egésznek a rendszere. Nálunk akkoriban már elindultak az erdei iskolák, de kevésbé voltak elterjedtek. Ott nem előadások voltak, hanem mindent játékosan mutattunk be a gyerekeknek. Az volt a cél, hogy tapintsák, hallgassák, szimatolják a természetet. Három órás blokkokat tartottunk. Egyet délelőtt, egyet délután, egyet este. Beletartozott az is, hogy a gyerekek sífutni és sziklát mászni tanultak, szóval készségfejlesztés is folyt. Igazából engem is meglep, hogy ezt a szemléletet Amerikában kellett megtanulnom, mert mi Magyarországon még mindig természetközelibben élünk, mint az amerikai nagyvárosok lakói. De ott, abban az oktatóközpontban, a semmi közepén tényleg sokat lehetett tanulni.

Az a hatalmas Felső-tó, amiről már az általános iskolai földrajzórákon is tanultuk, hogy a Föld legnagyobb területű édesvize, közel volt a Központhoz?

Viszonylag közel, de azért annyira nem, hogy oda a gyerekeket elvigyük. Viszont az oktatóközpont területén is volt két tó. Amerikában még maradtak nagy természeti területek. Ez is óriási terület volt, két heggyel, két tóval, már akkor is voltak kenus órák. Máig tartom a kapcsolatot az ottaniakkal, szóval tudom, hogy azóta még jobb lett a felszereltség. Közben meg tényleg ott voltunk a természetben. Amikor néha ott maradtunk hétvégén az állandó dolgozók nélkül, akkor csak mi voltunk, a 12 gyakornok meg a medvék meg a farkasok. Jöttek a medvék a madáretetőből ellopni a kaját. Láttuk a farkas nyomokat, és ott voltunk az erdő közepén. Persze értem, amit Amerikáról mondasz, egy kicsit én is voltam nagyvárosokban, tudom, hogy ott hogy élnek az emberek. De a mi oktatóközpontunk dolgozói tényleg a saját életükben is próbálták a fenntarthatóságot megvalósítani. Az, hogy a gyerekek fejében sikerül-e egy hét alatt tartós változást elérni, ott is nagy kérdés.

Visszajöttél Amerikából tele élményekkel, és bementél a Gyógynövénytermesztési Tanszékre?

Igen, akkor pont befejeztem a doktorimat, a tanszékvezető pedig vázolta a karrier lehetőségeimet. Elmondta, hogy hány év alatt lehetek tanársegéd, aztán adjunktus, és így tovább. Mit kell ehhez teljesítenem. Én meg azt mondtam, hogy köszönöm szépen, akkor jövő héten fölmondok. Nem bírtam elképzelni magam, hogy visszamegyek a tanszékre, és csinálom a kísérleteket, annak ellenére, hogy tulajdonképpen azt is szerettem. Érdekes most visszagondolni erre, mert van olyan barátnőm, aki ott maradt a tanszéken, és ma már tényleg a nagydoktoriját írja. Én viszont akkor a környezeti nevelést választottam, és a nemzeti parkok, cégek, civilek háromszögben a civilek mellett döntöttem. A Független Ökológiai Központba mentem dolgozni.

Aztán néhány bemelegítő év után a révbe értél a Magosfa Alapítványnál?

Azért ez nem ment olyan gyorsan! A FÖK után még dolgoztam fél évig a Fehér Holló Természetvédelmi Egyesületnél Zalaszántón, aztán a Göncöl Alapítvány következett, és 2003-ban lettem a Magosfa munkatársa.

Az MTVSZ tagjai jól ismerik a kismarosi Kismagos Erdei Oktatóközpontot, hiszen több nagy találkozót is ott szerveztetek. Ott dolgozol az erdő és a település határán?

Tavasztól őszig ott, de idő kellett, mire odaköltözhettünk. 2009-ben vettük meg az erdei házat, és 2012-ben nyitottuk ki. Azért ez nem Amerika, télen nem jönnek csoportok, nem fűtünk, nagyon hideg van. Ilyenkor otthonról dolgozunk, és hetente egyszer találkozunk. Talán most ez is változni fog, mert nemrég támogatást kaptunk arra, hogy szigeteltté és fűthetővé tegyük a szálláshelyünket.

A többes szám mit jelent? Mekkora csapatotok van?

Az alapcsapat három fős: Kelemen Zoli, Kurucz Márti meg én. Így kezdtük 2003-ban. Az összeomlás szélén is hárman maradtunk, most négyen vagyunk, de közben egy ideig nyolcan is voltunk. Gondolom a civil szervezetek hullámzó működését nem kell elmagyaráznom.

Mindig is a környezeti nevelés volt a fő témátok?

És az ökoturizmus. A teljes nevünk is az, hogy Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány. Ezen belül én leginkább környezeti neveléssel, vagy most már úgy mondjuk, hogy fenntarthatóságra neveléssel foglalkozom. A kiindulási pontot a Wolf Ridge-es tapasztalatok adták. Az ott tanult modulokat kezdtem magyarítani. Később Kurucz Mártival és a többiekkel új dolgokat is kitaláltunk. Az ökoturisztikai ágat meg a kezdettől fogva Kelemen Zoli vitte. Olyan témák tartoznak bele, mint a helyi termékek népszerűsítése, Ipoly-tisztítás, kerékpárutak kijelölése. De a két ágazat nem válik el élesen. Mikor Ipoly-takarítás volt, akkor mi is részt vettünk a munkában.

A fenntarthatóságra nevelés az kemény feladat lehet. Ha a felnőttek világát nézzük, akkor mindenkinek tetszenek az új, környezetkímélő technológiák, látjuk, hogy sokan változtatnak az étrendjükön, de az már elég reménytelennek látszik, hogy az emberek többsége a fogyasztását tudatosan visszafogja. Ti mit tudtok elérni?

Mi is csak próbálkozunk. A saját életünkben és a Kismagosban is. Azt szeretnénk, hogy az épületeink és a stílusunk is fenntarthatóságot tükrözzön. Próbáljuk megfogalmazni, hogy mit jelent az, hogy: elég. Mártival azon is elgondolkoztunk, hogy most óriási divat a fenntarthatósági biznisz, arra bíztatják az embereket, hogy vegyenek ökotáskát, meg bevásárló hálót, pedig a dolgot házilag is meg lehet oldani.

A kedvencem az a félreértés, amit tavaly a Klubrádióban hallottam. Egy lelkes munkatárs a reggeli műsorban felháborodott azon, hogy az élelmiszer áruházak pénztáraiban nem tartanak vászontáskát. Pedig ha sok lenne belőle – mondta –, nem kellene törődni a szatyorral, az ember akár minden nap vehetne egyet. Úgy látszik a riporter a dolog lényegét nem értette meg, azt hogy a fölösleges gyártást kell visszafognunk.

Így van. Miközben ha nekiülünk, otthon a használt függönyből tudunk hálót vagy bevásárlószatyrot készíteni, amit évekig használhatunk. Nem kellene azért anyagot gyártani, hogy ökotudatosaknak látszódjunk. Mi 10 éve adtuk ki a Fogyasztó kúra című gyűjteményünket, akkor az nagyon újszerű volt. Most a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány: Nincs B-terv című pályázatából az oktatási anyag egyes moduljait át tudtuk írni, és a könyvet újra kiadjuk. A fogyasztást tágan értelmeztük. Beletartozik az életmód, élelmiszer, vásárlás, önfenntartás és az energia témája is. A cél az volt, hogy a tanárok az óravázlatok tartalmát becsempésszék az óráikra, és szerencsére az akkreditált pedagógus-továbbképzéseinken azt a visszajelzést kapjuk, hogy az anyagunk valóban jól használható.

Annál a kérdésnél tartunk, hogy különböző oktatási módszerekkel mennyire lehet megváltoztatni a gyerekek gondolkodását – vagy legalább elgondolkoztatni őket.

Mikor kijönnek hozzánk erdei iskolába, akkor azt látjuk, hogy ha fél napig vannak itt, az nagyjából semmi, ha egy napig, az valami, ha öt napig, akkor már érzékelhető a hatás. De olyan tapasztalatunk is van, hogy egy váci iskolából egy osztály rendszeresen járt hozzánk. Az ötödik alkalommal már láttam a változás jeleit. Ha az iskolában és netán otthon is hallanak a fenntarthatóság kérdéseiről, akkor még jobb eredményt lehet elérni, annak ellenére, hogy ebből nincs dolgozat, nem kapnak osztályzatot.

Gondolom, hogy ezért fontos, hogy a tanárok szövetségeseitek legyenek. Velük mennyire foglalkoztok?

Van három akkreditált pedagógus-továbbképzésünk. Az egyik a „Fogyasztókúra”, a másik a „Továbbképzés terepi környezeti neveléshez”, a harmadik a „Kicsik és nagyik”. Az, hogy milyen gyakran tartjuk meg a képzéseket, attól függ, hogy tudunk-e rá pénzt szerezni. Az a tapasztalatunk, hogy a pedagógusok akkor jönnek el, ha a képzés ingyenes és akkreditált, vagyis pontokat kapnak érte. A tanárok zöme persze biológia, földrajz, kémia szakos, de azért akad matektanár, énektanár, rajztanár is.

Ez a „Kicsik és nagyik” nagyon jól hangzik. Mi a tartalma? Most nem is a pedagógus-továbbképzésre vagyok kíváncsi, hanem magára a programra.

Bevallom, hogy ezt egy nemzetközi programból, hollandoktól tanultuk, de nálunk is nagyon bejött. A cél, hogy összehozzuk az időseket a gyerekekkel. Bemegyünk az idősek otthonába vagy egy klubba a gyerekcsapattal. A gyerekek nem előadnak az időseknek, hanem odaülnek melléjük. Jellemzően húsz idős és húsz gyerek van a teremben. Hatan-heten ülnek egy asztalnál, és feldolgoznak egy-egy témakört. Nagyon szeretnek az ünnepekről beszélni, a karácsonyról, húsvétról, farsangról. A fenntarthatóság is az egyik téma, de nem valami elvont formában, hanem például a vízzel foglalkoznak, vagy azzal, hogy régen, hogy készültek fel a télre, vagy hogyan mostak. Általában a kiosztott képekről kezdődik a beszélgetés. Ez nagyon jó, mert a kezdeti feszengés ilyenkor eltűnik. Aztán pedig feladatokat adunk, amelyekben hol az egyik korosztály, hol a másik van jobban otthon. Mikor a 80 éves néni elmondja, hogy az anyukája vagy nagymamája hogyan mosott, az már igazi történelem. De valószínű, hogy a legújabb energiatakarékos mosógépekről a gyerekek tudnak többet. Nagyon szórakoztató, mikor sorba vesszük, hogy milyen kütyüjeink vannak, mi azoknak a funkciója, és hogyan oldották meg őket régen elektromos hajtás nélkül. Lehet, hogy a klímavédelem miatt ez már nemcsak a múlt, de jövő is. A végén pedig egy kézműves feladat következik. Lényeges mellékhatás, hogy a nagyik nagyon örülnek, mikor rájönnek, hogy mennyi értékes tudás birtokában vannak, és nyitottabbá válnak a külvilág felé. Ugyanakkor a gyerekeknek is fontos, hogy megtanulják tisztelni az időseket, miközben ők is kicsit tanárokká válnak.

Ez a program ott zajlik a környéketeken?

Volt egy norvég projektünk, akkor ennek keretében körbejártunk az országban és kidolgoztuk ezt a képzést, de most már Vácra szoktunk menni. Nagyon jóban vagyunk az idősek otthonával, nekik négy részlegük is van, ezekbe megyünk.

Olyan kezdeményezésről már hallottam, hogy a gyerekek tanítják számítógép használatra az öregeket.

Azt mi is szorgalmazzuk, hogy az öregek is tanuljanak a gyerekektől, de a telefont meg a számítógépet azt kihagyjuk. Igaz, be kell vallanom, hogy most nemrég indítottunk el egy projektet, amelyben a gyerekek telefon és számítógép használattal felmérik a településük múltját klímavédelmi szempontból. Szóval azért mi sem utasítjuk el a kütyüket, de általában nélkülük próbálunk élményt adni a gyerekeknek.

Elég változatos a tevékenységetek. Sokféle projektet felsoroltál.

Akkor hadd mondjak még egy újdonságot. Ez az úgynevezett BioLearn projekt. Ahogy a névből is sejtheted, ez is külföldi partnerekkel zajlik. A biomimikriről, azaz a természet által ihletett találmányokról szól, és arról, hogy ezeket hogyan lehet használni az oktatásban. Például a mesterséges intelligencia forradalmának is a biomimikri az egyik alapja. Éppen most megyünk majd öt magyar tanárral Hollandiába. Hat ország résztvevőivel dolgozunk ki közös oktatóanyagot. Ez egy nagyon inspiráló téma. Azt szerintem sokan tudják, hogy a tépőzár elkészítéséhez a kutyaszőrbe akadt bogáncs adta a mintát. Vagy ott van Japánban a nagysebességű vasúti hálózat, a Sinkanszen. A hegyes orrú szerelvényekkel azt akarták megoldani, hogy az alagutakból kiszáguldó vonatok ne okozzanak hangrobbanást. Na ezt a jégmadár áramvonalas csőrének leutánzásával oldották meg. Ezek persze technikai találmányok, minket viszont a biomimikriből különösen az érdekel, hogy a természet, hogy tud fenntarthatóan működni. Ha ezt eltanulnánk, az igazán nagy dolog lenne!

Főleg váci és Vác környéki iskolákkal van kapcsolatotok?

Igen, de azért erdei iskolába jönnek máshonnan is. A pesti iskolák között vannak visszatérő partnereink. Mikor még voltak pályázatok, amikből az útiköltséget is lehetett fizetni, akkor inkább jöttek alföldi iskolák is. 2006 óta nem igazán támogatják az erdei iskolákat, de az azért előfordult, hogy a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége egy svájci pályázatból tudta az erdei iskolázást támogatni.

Te az MTVSZ-en belül nemcsak elnökségi tag vagy, de úgy tudom, hogy a környezeti neveléssel kapcsolatos közös munkát is szervezed. Mit jelent ez a gyakorlatban?

2019 januárjában az MTVSZ-en belül megalakítottuk a Fenntarthatóságra Nevelési Munkacsoportot. Összeállítottunk két tudásbázist. Az egyikben a tagszervezeteknek a témával kapcsolatos programjai vannak, a másikban pedig a kiadványaik. Az utóbbi azért nagyon fontos, mert általános probléma, hogy a civil szervezetek pályáznak jobbra-balra, egész jó kiadványokat készítenek, de arra már nincs kapacitásuk, hogy ezek könyvesboltokba kerüljenek, vagy máshogy eljussanak a célközönséghez. Ha egy helyen tudjuk ajánlani, az segíti a hozzáférést. A kiadványokon kívül a másik cél, hogy rendszeresen találkozzunk, és egymásnak bemutassuk a jó módszereinket. Legutóbb januárban volt egy sikeres találkozónk. Voltunk vagy 20-25-en, mégpedig különböző korosztályokból. Voltak nagyon fiatalok Gödöllőről, a GATE Zöld Klubból, és olyan régi harcosok, mint Ilos, Toldi Zoli meg Sára Zsuzsi. Felvetődött, hogy érdemes lenne beszélgetni a környezeti nevelés hazai történetéről.

Mi az, ami fárasztó a munkádban, és mi az, ami örömet ad?

Az a rossz, hogy rengeteget kell dolgoznunk addig, amíg eljutunk oda, hogy gyerekeket lássunk, rengeteg adminisztráción kell átverekednünk magunkat. Most éppen abban vagyunk benne, hogy muszáj nemzetközi projekteket írni ahhoz, hogy életben maradjunk. Két Erasmus+ projektünk fut, mert a magyar pályázati lehetőségek mellett éhen halnánk, és a programjaink bevételéből sem lehet megélni. Persze amikor a gyerekekkel ki lehet menni, és el is kapom a lendületet, az tényleg nagyon jó érzés.

Szóval olyankor már minden rendben van?

Na, azt azért nem mondom, hogy nincs konkurencia harc a mobiltelefonokkal. Ha szigorúan nem hagyatjuk otthon velük a telefonokat, hanem azt mondom, hogy hozzad, fényképezz, és figyeljünk egymásra, na ez nem nagyon megy!

Ezek szerint olyan szigorú vagy, hogy a gyerekek kénytelenek egy hétig okostelefon nélkül élni?

Úgy szokott lenni, hogy a táborban van Wifi. A jelszó nincs kiírva, de elmondjuk a pedagógusnak, ha ő akarja, továbbadja a gyerekeknek, és este használhatják. De azt határozottan kérjük, hogy magára a programra ne jöjjenek mobillal, mert tényleg elvonja a figyelmüket. Ha viszont sikerül elengedniük az internetet, akkor nagyon nyitottak tudnak lenni a természetre. Elvarázsolja őket egy patakvizsgálat vagy egy mezei virág ugyanúgy, mint egy közös tűzgyújtás. Ugyanakkor találkozunk olyan gyerekekkel, akik negyedik-ötödik-hatodik osztályba járnak, és nem voltak még erdőben. Főleg a pestiek között van ilyen. A váciak még jobban kikeverednek a Naszályba vagy a Börzsönybe. Vagy legalább az ártéri tanösvényre.

A Magyar Környezeti Nevelési Egyesületben, a híres pulikutyás szervezetben is fontos szerepet játszol, igaz?

Az igaz, hogy választmányi tag vagyok, de ott korántsem dolgozom annyit, mint néhány éve. Volt idő, mikor az MTVSZ-ben és a Környezeti Nevelési Egyesületben is elnökségi tag voltam, de az tényleg túlzás volt. Szerencsére az Egyesületben Saly Erika vezetésével nagyon jó dolgok történnek.

A „fenntarthatóságra nevelés” fogalma hozzád kapcsolódik? Meg most már miattad az MTVSZ-hez? Gondolom, mások nem nagyon használják.

Dehogynem! Most már ez a bevett szóhasználat. Szépen lassan egyre elterjedtebb lesz. Egyelőre mi sem írjuk át a nevünket meg az MKNE sem, de a fenntarthatóságra nevelés nevet egyre többet használjuk.

Hogy egyezteted össze magadban a külföldi útjaidat a zöld gondolkodással?

Nehezen. Zavar, hogy ahhoz, hogy létezni tudjunk, nemzetközi projektekben kell részt vennünk, ez pedig időnként elkerülhetetlenül utazással jár. Még repülőúttal is, mert különben rengeteg idő menne el. A nemzetközi partnereinktől pedig sokat tanulunk. Annyit próbálok tenni, hogy a nyaralás nekem leginkább hazai utazást jelent, főleg kéktúrázást. Év közben hol többet, hol kevesebbet túrázunk, de azt elhatároztuk, hogy ha már úgy hívnak minket, hogy Magosfa Alapítvány, akkor minden évben egyszer felmászunk a Börzsöny Magosfa nevű csúcsára. Egy 10 évvel ezelőtti Magosfa-túráról van is egy fényképem.

„Objektív, érzelmek nélküli” tudomány? Mítosz. Erre utalnak a tudós közösség által végrehajtott boszorkányüldözések is. Goldsmith példákkal mutatja be: nemhogy jelen vannak a tudományban az érzelmek, de azoknak jelentős szerepük is van. Az ökológiában (természetvédelemben) is szükség van az érzelmekre, sőt azok alapvető fontosságúak bolygónk védelme szempontjából. Nem tudjuk megvédeni bolygónkat tudatos, racionális, érzelmek nélküli döntések útján, egyfajta költség-haszon elemzésen alapuló ökológiai szerződéssel. Morális és érzelmi elkötelezettség szükséges.

Kivonat Edward Goldsmith: The WAY - An Ecological World View c. könyvének [1,2] "Az ökológia emocionális" című fejezetéből.

Az év elején a Magyar Természetvédők Szövetsége is csatlakozott a Mentsük meg a méheket és a gazdákat! európai polgári kezdeményezéshez. Eleinte a kinyomtatott aláírásgyűjtő íveken gyűjtöttük az aláírásokat, de most már elkészült a magyar nyelvű online aláírásgyűjtő űrlap is, most már online is lehet csatlakozni az európai polgári kezdeményezéshez. Írd alá Te is!

Tegyünk most az egészségesebb jövőért! Eljött az igazságos zöld átmenet ideje

A nyílt levél alább olvasható és letölthető innen.

Május 20-án az Európai Unió bemutatja új költségvetési javaslatát, benne a gazdasági helyreállítást érintő elemekkel. Ennek kapcsán az Energiaklub, a GreenDependent Intézet, a Greenpeace Magyarország, a Habitat for Humanity Magyarország, a Klímastratégia Intézet 2050, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország arra kérik a magyar kormányt, hogy a gazdaság helyreállítását célzó olyan intézkedéseket támogasson és fogadjon el, amelyek elősegítik az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) tervezetében megjelölt célokat, vagyis biztosítják a környezetbarát és igazságos átmenetet. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az uniós és hazai közpénzek tervezése és elköltése ebben a szellemben történjen.