Írta: Galambos Eszter, energia programfelelős, MTVSZ
Az itt elérhető cikk 2. része.
2. Palagáz-lázálom Békésben: elhanyagolható hozam, súlyos kockázatok és ráfizetés
A kormány az energia(import)-függőség csökkentése érdekében célul tűzte ki a hazai földgáztermelés fokozását, másfélről 2 milliárd köbméterre (utóbbi időben 1,8-2 Mrd m3-ről kommunikált). A NEKT óvatosan fogalmaz a hazai kitermelést illetően, a kitermelések sikerességétől teszi függővé a magasabb célszám elérését.
Az MTVSZ már a 2010-es évek óta foglalkozik a palagáz témájával: https://mtvsz.hu/palagaz A hazai nem-hagyományos gázt (gyűjtőnéven: „palagáz”, főleg metánból áll) diffúzan, a kőzet kis zárványaiban tartalmazó palagázmezők itthon jellemzően 3-5-6 km mélyen találhatók (a sekélygázok 1,5-2 km mélyen). Ilyen mélyről csak drasztikus technológiával – környezetre és egészségre veszélyes vegyi anyagokat alkalmazó repesztőfolyadékos rétegrepesztéssel – hozható felszínre. A kitermelés rendkívül költséges, milliárd Ft-os nagyságrendű; egészen a fosszilis energiaválság magas földgázár-emelkedéséig elhaltak az erre vonatkozó próbálkozások (pl. Makó). 2022-ben Békésben elindult a palagáz-kitermelés fellendítését célzó 5 éves “kiemelten közérdekű” Corvinus-projekt, nagy reményekkel és ígéretekkel. Amikor azonban a földgáz ára ilyen alacsony vagy kiszámíthatatlanul hullámzó, jelentős a ráfizetés, amit az állam ill. ezzel az adófizetők nyelnek be.
A palagáz-kitermelés negatív gazdasági-társadalmi-környezeti hatásairól Tönkretett gazdák és földek, veszélyeztetett felszíni és felszín alatti vizek, csak minimális számú és alacsony hozzáadott értékű pl. biztonsági őr jellegű, átmeneti munkahelyek, a helyi és környéki lakosság kizsákmányolása, lég- és porszennyezés, egészségügyi kockázatok.
A kitermelt palagáz mennyisége egyelőre elhanyagolható: 1 év alatt 50-70 millió köbméter gázt hoztak felszínre (2024 nyarán jelentették be, hogy elérték a 100 millió köbmétert), ami a 10,6 milliárdról 8,3 milliárd köbméterre lecsökkent éves hazai földgázfogyasztásnak a rendkívül csekély 0,6%-1,2%-át teszi ki. Ne feledjük, hogy a fúrt palagázkutak néhány év alatt kimerülnek, állandó hozamra így aligha lehet számítani. Ezek alapján világossá válik azon kijelentések és várakozások képtelensége, hogy a békési palagázkitermelés érdemben hozzájárulna a földgázimport kiváltásához vagy az energiaszuverenitás érdemi erősítéséhez. Ennek ellenére 2024 tavaszán a repesztések tovább folytatódnak, újabb és újabb kutak fúrásával lyuggatják tovább a tájat, és próbálják fenntartani a stratégiai fontosság látszatát.
Újratervezés
Mint láttuk, az energiaátmenet sikerét kockáztatja a jelenlegi felemás edzésterv, újratervezésre van szükség.
Először is, a magyar kormánynak világos ütemtervet kellene meghatároznia a hazai szén- és gázkivezetésre, független és hiteles szakértők számításai alapján. Ütemesen csökkentendő az ország (import és hazai kitermelésű) fosszilis tüzelőanyagoktól való általános függősége. A földgázimport-függőség csökkentésében előre kell lépni, nem hátra: a NEKT-tervezetben a 80%-os kitettség helyett legalább a hatályos NEKT-vállalással összhangban legalább 70%-ra kellene azt mérsékelni.
A 2020-as évtized közepén már nem szabad új fosszilis infrastruktúrát felépíteni, amelynek megtérülési ideje több évtized - ha egyáltalán megtérül -, és fokozza az import és hazai földgázigényt. Az akut energiaválságra adott elkapkodott válaszok kockázata, hogy évtizedek múlva tudunk csak kilábalni az elhúzódó függőségből.
- Teljeskörű és átlátható környezeti és társadalmi hatásvizsgálatot kell végezni a teljes Corvinus-projektre - a CCGT-kre is ez kellene, akár a NEKT SKV apropóján - , a nyilvánosság és minden érdekelt fél megfelelő bevonásával, beleértve az érintett településeket, közösségeket, független szakértőket, valamint országos és helyi civil szervezeteket.
- A súlyos környezeti, társadalmi és gazdasági hatás kockázatú, pénzégető hazai palagázkitermelést és annak engedélyezését le kell állítani és energiatakarékossági és megújuló energiás, klímasemleges alternatívákba beruházni inkább a felszabaduló pénzzel és erőforrásokkal.
- A fosszilis beruházásokra szánt közpénzes (adófizetői) forrásokat át kell csoportosítani az átmenetet valóban segítő, klímasemleges beruházásokra.
- A NEKT mutasson be nulla és egy CCGT-t tartalmazó energiaátmeneti forgatókönyveket és hogy hogyan gyorsítja fel az energiaátmenetet 2030-ig. Csökkentenie kell a lakossági és ipari energiaigényt (keresletet), növelni az energiatakarékosságot, hatékonyságot. MTVSZ javaslatokat: https://mtvsz.hu/hirek/2024/05/az-mtvsz-valodi-zoldenergia-konzultacios-10-pontja-a-klimaterv-veglegesitesehez
Az MTVSZ Gázfüggőség-csökkentő programja: https://mtvsz.hu/gazkivezetes