Írta: Lechner Judit

Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan, hangoztatjuk egyre többször, de leginkább a „döntéshozókra” toljuk a cselekvés felelősségét, elvárjuk, hogy ők korlátozzák a kamionforgalmat, a műanyag csomagolóanyagok mennyiségét, a széndioxid kibocsátást. De mi az, amit mi magunk megtehetünk itt és most, Magyarországon, környezettudatos emberként ökológiai lábnyomunk csökkentéséért, az élhetőbb jövőért? Például, műveljük meg kertjeinket…

Lippay János, a kedves jezsuita már a XVIII. században, a pozsonyi érseki kert krónikásaként szenvedélyesen érvelt a kertészkedés mellett:  „…Ha ki pedig a kertnek hasznát akarná fontba vetni, és abbúl ítélné nem méltónak, hogy emberséges ember abban foglalná elméjét, s fáradságát töltené; mivel az igen csekély hasznot hajt: fölötte meg botlanék. Mert vallyon, mi lehet ez világon hasznossabb az embernek, mint maga életének hosszabbítása: egészségének oltalmazása: fáratt erejének meg-nyúgosztása: súlyos gondgyainak enyhítése: és minden tagjainak vigasztalása? Azt pedig sohúlt inkább föl nem talállya, mint az kerti mulatságban…”

Évszázadokkal ezelőtt is ilyen lenézett, lesajnált, rosszul fizetett volt a kerti munka, hogy ennyire kellett mentegetni azokat, akik kedvüket lelték benne? Pedig akkoriban még jóval közelebb volt egymáshoz a kert és a konyha! A szállítás körülményessége, a tartósítási eljárások kezdetlegessége miatt alapvetően helyi terméket, idényzöldséget, hazai gyümölcsöt fogyasztott szinte mindenki. Gépesítés híján jóval több ember dolgozott a mezőgazdaságban, de a mai kor mércéje szerint legtöbben csupán mélyszegénységben tengődtek az így megszolgált bérből.

Nem léphetünk vissza a múltba, a jelenlegi fogyasztásunk fenntarthatatlan, ezért a jövőnk kilátástalan… De mégis, mindig van lehetőségünk változtatni! A saját kertünkben megtermelt zöldség, gyümölcs frissessége, garantált vegyszermentessége mellett jóval kisebb terhet ró a környezetünkre is, mint a messziről szállított, nagy energiafelhasználással hajtatott, hűtőláncokon át megőrzött minőségű, agyoncsomagolt élelmiszer.

Ha az ember végigkíséri egy apró uborkamag igyekezetét, ahogy kicsírázik a szépen előkészített földben, megszenvedi a szárazságot, túléli a kisebb-nagyobb viharokat, jégesőt, de mégis virágokat nyit, megporzó rovarokkal kezd kölcsönös jutalomjátékba, és aztán sorra hozza üde, ropogós terméseit, végtelen bizalom ébred benne a teremtett világ bőkezűsége iránt! Ha nem szedjük le mindet apró, savanyításra való csemege-méretben, napok alatt kovászolni valóvá hízik. Kapor, csombor minden tisztességes veteményesben megnő vadon is, fokhagyma, só van egész évben, már csak jó minőségű, kovászos kenyér kell hozzá, hogy beindítsa az erjedés titokzatos folyamatát. Pár nap alatt elkészül, a júliusi melegben éppen azt kínálja a szervezetünknek, amire szüksége van a verejtékes kerti munka után, és még üdítő leve is valóságos csodaszer a bélflóra számára.

A cukkinit már csak a virágainak szépsége miatt is érdemes elvetni minden évben! És persze aki szereti párolva, sütve, megtöltve őket, igazán frissen jut hozzá a saját kertből az alapanyaghoz.

Különös, hogy a magyar flórában eredetileg alig képviselteti magát a tökfélék kiterjedt családja, de az uborka, a sokféle dinnye, a lopótök már évszázadokkal ezelőtt megérkezett Ázsiából, már Lippay is jól ismerte őket, részletesen leírja a termesztésüket.  Jóval később jött a sütőtök, a takarmánytök, a patisszon Amerikából, utoljára a cukkini Mexikóból, és szépen megbarátkoztak az itteni klímával, igaz, elvadulni nem képesek, hiszen még a magjuk is elfagy télen, teljesen a kertész gondoskodására szorulnak. De az évszázadok során hozzászoktak a talajhoz, az éghajlatunkhoz, és csodálatos tájfajták alakultak ki a hagyományos nemesítés teljes eszköztárát felhasználó kertészek munkája nyomán. A kiskertben azért is érdemes velük próbálkozni, mert a messzire indázó sütőtök még a komposztdomb árnyékolására is kiváló!

Érdekes, ahogy nő a forróság nyáron, bőségesen terem a hűsítő uborka, a lédús cukkini, aztán augusztusra megérnek a hazai görögdinnyék is. Kész csoda, hogy a forró, száraz földből hogy képes az óriási gyümölcs ennyi vizet, zamatos levet magába gyűjteni! Késő ősszel, hideg téli napokon pedig majd jól esik a sütőtök tápláló édessége, és felismerjük, hogy ezek a tökfélék éppen olyan sorrendben érnek, teremnek, ahogy szükségünk van rájuk.

Persze ez csak a hazai idényzöldségre, gyümölcsre igaz, télen a fűtött szobában, nyáron a légkondicionált lakásokban, autóban ülve észre sem vesszük a dolgoknak ezt a bölcs rendjét… Talán ezért is kívánunk meg mindig mindenfélét, amit csak meglátunk a nagyáruházak furfangosan megvilágított, ügyesen berendezett polcain.

De valóban a kereskedő felelőssége az energiapazarló hűtőláncok fenntartása, az egész világról összehordott termékek hatalmas környezetterhelése? Ferenc pápa elgondolkodtató kérdéseket tesz fel a LaudatoSi’ enciklika 190. pontjában: „… Vajon elvárható-e reálisan, hogy az, aki megszállottan törekszik a legnagyobb haszonra, majd megáll elgondolkodni azokról a környezeti hatásokról, amelyeket a következő nemzedékre hagy? A hozam keretein belül nincs hely arra, hogy az ember a természet ritmusaira, pusztulásának és helyreállításának időszakaira, valamint az ökoszisztémák bonyolultságára gondoljon, amelyeket az emberi beavatkozás súlyosan megváltoztat.”

Az egyes embernek azonban megmarad a választás lehetősége, szabadon elhagyhatja a gazdaságosság, az azonnali megtérülés, a pillanatnyi haszon kényszerpályáját, és dönthet a teremtett világ iránti méltányosságból a saját kert megművelése, a környezetkímélő gazdálkodás, a hazai termelői piac mellett. Ha nyár közepén rendre ott maradna az üzletben a polcokon a banán, télen a kényszerérett, hajtatott paradicsom, a kereskedő nagyon gyorsan lemondaná a következő rendelést, hiszen ő kizárólag a hozam, a megtérülés szempontjából kénytelen számolni. A valódi döntéshozók tehát valójában mi vagyunk, mindannyian, nincs kire tovább hárítani a felelősséget...