Más házának felégetését a törvény bünteti. Miért ne lenne a közös élőhelyünk szándékos felégetése is büntetendő? Miközben a fosszilis energia vállalatok éppen ezt teszik, egyre több lakos vonja felelősségre őket; ha máshogy nem megy, jogi úton. Klímaperek áradata fosszilis cégek környezetromboló üzletpolitikája ellen. Sara Shaw és Bersch Freek New Internationalist-beli cikkének fordítása.
A Shell már ezelőtt húsz évvel látta a jövőt. Forgatókönyv-tervezés során előre jelezték az Egyesült Államok keleti partján, a klímaváltozás tragikus eredményeképp kialakuló heves viharok sorozatát. A viharokat követően a Jelmer Mommers újságíró által napvilágra hozott 1998-as Shell anyag forgatókönyve szerint „környezetvédelmi civilszervezetek koalíciója csoportos bírósági keresetet intéz az Egyesült Államok kormánya és fosszilis cégek ellen. Azon az alapon, hogy azok figyelmen kívül hagyták a független, sőt az általuk foglalkoztatott (kormányzati vagy céges) tudósok régóta hangoztatott álláspontját is: hogy tenni kell az éghajlatvédelem érdekében.
Az olaj- és gáz óriáscég jóslatai beigazolódtak. A társadalom egyre határozottabban fellép a fosszilis üzemanyagok leváltásáért. Elegük van abból, hogy a vállalatoknak mindig sikerül megúszniuk a büntetést és világszerte bírósági úton szállnak harcba a holland-angol cégóriással.
A Shell teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy tevékenységük növeli a szélsőséges időjárási események valószínűségét. Gondoljunk csak a tavalyi év során pusztító Irma, José, Maria vagy Harvey hurrikánokra. Az olajóriás az 1960-as évek óta tudatában van annak is, hogy a túlzott szén-dioxid kibocsátás a globális felmelegedés egyik okozója, és hogy e kibocsátásokat legfőképp a fosszilis üzemanyagok okozzák. A Shell tudhatta, hogy mi, az élhető bolygóért és környezetért tevő lakosok nem hátrálunk meg és a cég által folytatott környezetromboló tevékenységet nem fogjuk szó nélkül hagyni.
Emberek kontra Shell
A Shell tevékenysége és üzletpolitikája veszélybe sodorja az emberiség jövőjét. Áprilisban, a Föld Barátai Hollandia (Milieudefensie) hivatalos levelet írt az olajóriásnak, azzal érvelve, hogy a cég, jogi kötelezettségeit megszegve gondatlanságot követ el és aláássa a Párizsi Klímamegállapodást.. A levélben felszólítottuk a céget arra, hogy hangolja össze üzletpolitikáját a Megállapodás célkitűzéseivel; azaz csökkentse az olaj- és földgáz beruházásait és érje el, hogy 2050-re az általa kibocsátott üvegházhatású gázok mértéke nullára csökkenjen. A Shell elutasította követeléseinket válaszlevelében. Sőt, májusi éves közgyűlésén felszólította részvényeseit: ne támogassák a határozatot, amely kibocsátáscsökkentési célokat fogalmazott meg a vállalatnak, a Párizsi Megállapodással összhangban. A befektetők zöme a Shell tanácsa szerint járt el; így a határozatot elutasították.
Mivel a Shell elutasította jogos javaslatainkat, a holland bírósághoz fordultunk. A továbbiakban jogi úton akarjuk elérni, hogy a vállalat 2050-re nettó nullára csökkentse károsanyag-kibocsátását. Ez egyedi eset, hiszen a kártérítéstől eltekintünk. Ehelyett azonban elvárjuk, hogy a Shell vállalati politikáját a klímaváltozással kapcsolatos (jogilag kötelező) célkitűzésekhez igazítsa és hagyjon fel a fosszilis üzemanyagok újabb kitermelésével. 80 különböző országból több mint 25 ezer ember – köztük 12 ezer holland lakos is, mint társ-felperes – támogatja a Shell-lel szembeni perünket. Ha ügyünk sikerrel jár, az nagy áttörést jelentene, a Shell-nek jelentősen korlátoznia kell majd az olaj- és földgáz beruházásait.
A holland jogrendszer segítségével igyekszünk megállítani az olaj- és gázóriást, mert annak éghajlatpolitikáját a holland bejegyzésű anyavállalat, a Royal Dutch Shell határozza meg. A holland törvények a vonatkozó gondossági kötelezettség előírásával összhangban, az emberi jogok tiszteletére és felelősségteljes fellépésre kötelezik a vállalatot. A gondossági kötelezettség egy olyan nyílt jogi norma, amelyet a szóban forgó ügy körülményei alapján indokolnak meg. Kiindulópontjául egyebek mellett tudományos megállapítások és szerződések vonatkozó rendelkezései szolgálnak (tehát pl. klímatudományos eredmények és klímaügyi kötelező megállapodások, szerződések). Évtizedekkel ezelőtt a Shell saját maga jelentette ki, hogy tevékenysége az Föld egészére hatással van, így nem hagyhatjuk, hogy szándékos gondatlanságával tovább rontsa az éghajlati viszonyokat.
Klímaperek viharfelhői gyülekeznek
A klímaperek futótűzként terjednek világszerte. Olyan ez, mint egyfajta mozgalom: az érintett lakosok a bíróságokhoz fordulnak, felelősségre vonva a szennyezést elkövető vállalatokat és a kormányokat, akik a védelmükre kelnek. Május végén kezdődött a People's Climate Case azaz a Lakosok Klímaügye az Európai Unió ellen, amelyben az alperes EU-t sürgetik a 2030-ra szóló éghajlatvédelmi célkitűzései erősítésére. 2015-ben volt az első, nemzeti kormány ellen indított sikeres per: az Urgenda Climate Case elnevezésű klímavédelmi per ítélete elrendelte, hogy a holland állam növelje a kibocsátáscsökkentési célkitűzéseit. Az ítéletet fellebbezés követte, így a végső döntés idén októberre várható.
Márciusban 21 fiatal pert indított az Egyesült Államok kormánya ellen annak éghajlatvédelmi mulasztásai miatt, és az ügy tárgyalásra kerül. Mindeközben, az Egyesült Királyságban a Plan B Earth nevű jogsegély szervezet 11 társ-felperesével együtt pert indított a brit kormány ellen, a nemzeti szén-dioxid-kibocsátás csökkentő célok erősítéséért. A New York-i önkormányzat januárban azt nyilatkozta, hogy szerintük az öt legnagyobb olajvállalat pénzügyileg felelős a várost az éghajlatváltozás hatásaitól védő, szükséges infrastruktúra biztosításáért. Az öt olajvállalat között a Shell neve is szerepel. Mostanra összesen 10 amerikai város és megye indított klímapert a cégóriás ellen. Közben a Fülöp-szigeteki emberi jogi bizottság nyomozást rendelt el az emberi jogok megsértésével kapcsolatban, mivel szerintük a Shell és további 46 fosszilis energia vállat jelentősen hozzájárult a klímaváltozás katasztrofálissá válásához.
A Shell holland központjának elnöke, Charles O. Holliday az éves közgyűlés alkalmával arra kérte a befektetőket, hogy bízzanak a vállalatban. Noha abban egyértelműen lehetetlen megbízni. El kell érnünk, hogy a Shell is betartsa a jogszabályokat. A cég azt állítja, hogy teljes mértékben követi a Párizsi Klímamegállapodásban kitűzött célokat, de közben az általa kibocsátott üvegházhatású gázok mértéke mégis a duplája Hollandia teljes kibocsátásának. Továbbra is újabb fúrásokat és újabb olaj- és földgázkitermelést tervez a következő évtizedekre.
A klímaperek mozgalma egyre inkább nyomást gyakorol a fosszilis energia vállalatokra; így egyre biztosabbak lehetünk abban, hogy a károkat, amiket az éghajlatban okoztak, nem lesznek képesek csak úgy, büntetlenül a szőnyeg alá söpörni.
Emberek vs. Shell petíció itt.
Sara Shaw a Föld Barátai nemzetközi szervezet éghajlati igazságosságért és energiaügyért felelős nemzetközi programjának koordinátora.
Freek Bersch a Föld Barátai holland szervezet (Milieudefensie) gazdasági igazságosságért folytatott kampányának vezetője.
A cikket fordította: Kenderes Noémi. Lektorálta: Botár Alexa, MTVSZ
Fotók: Föld Barátai, Föld Barátai Ausztrália, videó: Föld Barátai Hollandia (Milieudefensie)