Génmódosított kukorica és Roundup® gyomirtó: a hosszú távú állatkísérletek óvatosságra intenek

Írta fidusz , 2012. október 30. 09:41 , 6 hozzászólás

Címkék: egészség gyomirtó génmódosítás kukorica génpiszka Seralini Roundup Monsanto

A génmódosított élelmiszerek és a RoundUp biztonsága

A Seralini professzor és munkatársai által két éven át végzett hosszú távú állatkísérletek szerint a Monsanto által kifejlesztett NK603 génmódosított kukorica, valamint a vele együtt is alkalmazott RoundUp® totális gyomirtószer megrövidítette a patkányok élettartamát és elősegítette a tumorok, illetve máj és vesekárosodás kifejlődését. Seraliniék tanulmányát és annak fontosságát Dr. Bardócz Zsuzsanna, A genetikailag módosított élelmiszerek biztonsága c. könyv társszerzője mutatja be.

tumeur_15emois_5c_criigen.jpg

A kutatók vizsgálják a hosszú távú táplálási kísérletben részt vett egyik patkányt. (Fotó: CRIIGEN)


2012. szeptember 19-én igen fontos hír látott napvilágot a Food and Chemical Toxicology című szakfolyóiratban. Seralini professzor és munkatársai beszámoltak arról a 2 évig tartó kutatásról, amelyben a RoundUp® nevű totális gyomirtószer, és az erre rezisztens génmódosított kukorica hatását vizsgálták patkányokon.

Eredményeik több szempontból is fontosak. Elsősorban azért, mert felhívják a figyelmet azokra a hiányosságokra, amelyek a mezőgazdasági vegyszerek, valamint a génmódosított növények engedélyezése során előfordulnak, másodsorban pedig azért, mert egyértelműen kimutatták a RoundUp® nevű készítmény és az erre rezisztens NK603 nevű, az EU-ban táplálékként és takarmányként is engedélyezett génmódosított kukorica fogyasztásának lehetséges kockázatait.

Mielőtt a Seralini és munkatársai cikkében leírtakra sor kerülne, nézzük, hogyan folyik az EU-ban a mezőgazdaságban használt szintetikus vegyszerek engedélyezése. Az engedélyt mindig a készítmény generikus hatóanyagára vonatkozik, arra a vegyszerre, amely egy bizonyos hatás kiváltásáért felelős. Ennek a toxicitását vizsgálják, ezt a hatóanyagot engedélyezik, erre állapítanak meg szermaradék értéket, azaz erre az anyagra írják elő azt a maximális mennyiséget, amely a terményben, illetve a különféle táplálékban előfordulhat. Ezt a hatóanyagot a gyártók gyakran egyéb szerekkel keverik, hogy saját készítményüket előállítsák. A különböző cégek készítményei hatékonyságukat tekintve különbözhetnek egymástól.

A cikkben vizsgált generikus hatóanyag neve „glyphosate”, amelyet a Monsanto cég több más vegyülettel (úgynevezett adjuvánssal) kever, hogy a glyphosate hatékonyságát növelje. A glyphosate önmagában ugyanis nem valami hatékonyan szívódik fel a növénybe. Ezért van szükség olyan „segédanyagokra”, melyek a felszívódást, a tapadást, vagy valamely más tulajdonság hatékonyságát megnövelik. Ezek az adalékok felturbózzák a hatóanyagot. A kereskedelmi forgalomba kerülő készítményt, esetünkben a RoundUp-ot már nem kell további toxikológiai vizsgálatoknak alávetni, bármennyire is logikus lenne.

Ami a génmódosított növények biztonsági vizsgálatát illeti, az előállítás technológiáját semlegesnek tekintik, és csak a beépített gén biztonságát kell vizsgálni. Az OECD és az EU/EFSA előírásai alapján a 90 napos toxikológiai vizsgálatot csak akkor kell elvégezni az „egy” transzgént tartalmazó génmódosított növényekre, ha ezt az összetétel, vagy valami egyéb tulajdonság vagy változás indokolja. Egyébként a vizsgálat csak ajánlott. Az olyan génmódosított növényeket azonban, amely akár 8 transzgént is tartalmazhatnak, de ezeket hagyományos keresztezéssel hozták létre, és a keresztezésre használt génmódosított növények biztonságát már megvizsgálták (azaz ezek a génmódosított növények már esetleg átesett toxikológiai vizsgálaton), akkor az újabb génkombinációknál további toxikológiai vizsgálatokra már nincs szükség. Ha belegondolunk, ez a logika nagyon hasonlít a mezőgazdasági készítmények és a generikus hatóanyag vizsgálatának esetéhez.

Mindkét engedélyezési eljárásban közös, hogy az engedélyezési eljárás során egyik esetben sem veszik figyelembe azt, hogy egyszerre több hatóanyag/transzgén kombinációjának esetén más hatások is előfordulhatnak, mint amit az egyéniek vizsgálatánál külön külön tapasztaltak. A hatások felerősödésének, csökkenésének vagy összeadódásának még a lehetőségét sem veszik figyelembe, annak ellenére, hogy a mezőgazdasági kereskedelmi készítmények, illetőleg a több transzgént tartalmazó génmódosított növények éppen ezzel a céllal kerülnek kereskedelmi forgalomba. Azt már említeni sem érdemes, hogy milyen hatásokat fejthet ki együtt a mezőgazdasági vegyszer és a génmódosított növény. Seraliniék cikkében ez a RoundUp® totális gyomirtó szer, és a hozzárendelt, annak ellenálló génmódosított növény, az NK603 kukorica.

A Sustainable Food Trust egy rövid videón keresztül is ismerteti Seraliniék kísérleteinek legfőbb eredményeit és fontosságát.

A kissé hosszú bevezetés után nézzük meg mit is jelentenek Seralini professzor és munkatársainak eredményei.

A kutatók két éven át különféle kezelésben részesülő 200 patkány sorsát követték nyomon, amelyeket a RoundUppal kezeltek, vagy az erre rezisztens kukoricával etettek. A tudományos szakirodalomban ez eddig a leghosszabb ideig végzett toxikológiai vizsgálat, amelyet referált folyóiratban egy gyomirtó szerről, és az arra rezisztens génmódosított növényről közöltek.

A különféle kezeléseknek minden esetben 10 hím és 10 nőstény patkányt vetettek alá. A következő kezelések voltak: kontrollként a patkányok tiszta ívóvizet kaptak és tápjuk a génmódosított kukoricához legjobban hasonlító, nem génmódosított kukoricából készült diéta volt. Ennek a diétának a hatását hasonlították olyan génmódosított kukoricából készült diéták etetésével, ahol a génmódosított kukoricát a RoundUp® totális gyomirtóval kezelték a termesztés során, és voltak olyan génmódosított kukoricából készített tápok, ahol a génmódosított kukoricát nem vegyszerezték RoundUppal. Mindkét esetben 3 különféle mennyiségű génmódosított kukoricát kevertek a tápba: 11, 22 vagy 33%-ot. Volt 3 olyan kezelés is, amelyben csak a RoundUp® totális gyomirtó szer hatását vizsgálták, ezek a patkányok nem génmódosított kontroll tápot ettek. Az állatok a gyomirtó szert különböző formában és mennyiségben kapták. A legalacsonyabb RoundUp® koncentrációt kapó patkányokat esetében a gyomirtót az ivóvizükbe tették, méghozzá olyan kis mennyiségben, amely az a csapvízben is előfordulhat, és a hatóságok szerint ez a mennyiség még nem minősül veszélyesnek. Az ennél magasabb gyomirtószer koncentráció a megengedett szermaradék értéknek (MRL) volt megfelelő, azaz ezek az állatok annyi RoundUpot kaptak, amennyi a génmódosított terményeken még előfordulhat, mert még az engedélyezett tartományba esik. A legmagasabbnak azt a gyomirtószerkoncentrációt választották, amely a permetezésre használt minimális RoundUp® koncentráció fele. Azaz, egyetlen a kísérletben használt koncentráció sem minősíthető veszélyesnek.

Seraliniék tudományos közleményükben arról számolnak be, hogy mi történt a patkányokkal, ha azok 2 éven át kapták a totális gyomirtó szert, a RoundUpot, vagy az ennek ellenálló NK603 génmódosított kukoricát, illetve, ha az állatokat mind a génmódosított kukorica mind a hozzá használt gyomirtó szer együttes hatásának kitették.

A kutatók megállapították, hogy a kontroll állatok viselkedése és egészsége normális volt, nem különbözött a más kísérletekben megfigyelttől. Ezzel szemben mind a RoundUp® totális gyomirtószer, mind a génmódosított kukorica önmagában, és a génmódosított kukorica a RoundUppal kombinálva is megrövidítette a patkányok élettartamát és elősegítette a tumorok, illetve máj és vesekárosodás kifejlődését. Mindez annak ellenére történt, hogy az vizsgálatok a génmódosított és nem-génmódosított kukorica összetételében nem találtak különbséget, az állatok súlyában sem volt különbség. A génmódosított szervezetek engedélyezésének pedig éppen ez a feltétele.  

tumeur_15emois_4b_criigen.JPG

A génmódosított kukoricával ill. glyphosate-tal táplált patkányoknál hatalmas daganatok (tumorok) alakultak ki. (Fotó: CRIIGEN)


A káros hatás már a legkisebb gyomirtószer koncentráció és a legalacsonyabb koncentrációban génmódosított kukoricát tartalmazó tápnál is megfigyelhető volt függetlenül attól, hogy a génmódosított kukoricát kezelték-e a gyomirtószerrel vagy sem. Ugyanígy, már a legkisebb mennyiségű RoundUp is elegendő volt az élettartam megrövidítéséhez és a betegségek kialakulásához. A génmódosított kukoricával etetett hímek 50, a nőstények 70%-a halt meg a kontrollnál korábban.

A hatás másként jelentkezett a hímeken és nőstényeken. A nőstényeknél elsősorban emlő tumorok és az agyalapi mirigy rendellenességei voltak kimutathatóak, míg a hímeknél máj és vese rendellenességei, valamint bőr-tumorok voltak kimutathatóak.

    A kutatók a kísérlet minden mozzanatát filmen is rögzítették, és könyv terjedelmű beszámolót is készítettek a tapasztaltakról, arra számítva, hogy a biotechnológiai ipar mindent el fog követni annak érdekében, hogy az eredményeket cáfolja. Ez sajnos, meg is történt. Az ipar követte a korábban is már bevált módszert: kritizálta a kísérleti tervet, az állatok számát, a kísérlet kivitelezését, az alkalmazott statisztikai módszereket. (A Seraliniék ellen indított lejárató hadjárat akár egy külön írást is megérdemelne. Aki olvasta a Monsanto szerint a világ c. könyvet, az nem lepődik meg milyen eszközöket vetettek be Seralini ellen a géntechnológia terjedésében érdekelt vállalatok és az őket kiszolgáló PR cégek – szerk.)

Bár a kísérlet nem minden szempontból tökéletes (egyetlen kísérlet sem az), ez mit sem von le annak történelmi jelentőségéből, mert egyértelműen bebizonyította az engedélyezési eljárás hiányosságait és hibáit, elsősorban azt, hogy mennyire fontos lenne a génmódosított növény és az azzal használt gyomirtó szer együttes vizsgálata.

Dr. Bardócz Zsuzsanna

A bejegyzés trackback címe:

https://mtvsz.blog.hu/api/trackback/id/tr384878435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BZBE 2012.11.05. 08:29:55

Kedves Fidusz!
A Természetvédők Szövetsége sokkal komolyabb civil szervezet, semhogy egy ilyen tudománytalan botránykeltés visszhangzásával szabadna a saját hitelét is rontania.
Sok dologban soha nem fogunk egyetérteni, de abban talán igen, hogy a korrekt tudományos eredményeket tiszteletben kell tartani.

Seraliniék eredményei viszont nem azok. Ezt jól mutatják az elmúlt hat hét reakciói a tudományos közvéleményben: egyhangúan elutasító elemzések, kritikák vezető lapokban, világhírű kutatóktól, vagy épp hazánkban a Critical Biomass blogtól Darvas Béla nagyon visszafogott Népszabadság nyilatkozatáig (hogy egyesületünktől független forrásokat említsek). Ha már Bardócz Zsuzsa nem volt képes értően és viszonylag elfogulatlanul írni az esetről, legalább neked kellett volna, hogy legyen annyi kritikai érzéked, hogy ezt nem engeded a blogra kerülni.

fidusz 2012.11.07. 16:03:35

Kedves BZBE!

Nagyon örülök, hogy Te is úgy véled, hogy tiszteletben kell tartani a korrekt tudományos eredményeket. Pont ezért - illetve a Monsanto és társai által Seralini ellen indított hadjárat által keltett hullámok miatt is - kértük meg Bardócz Zsuzsát, hogy ismertesse Seraliniék kutatási eredményét.
Erre a lejárató hadjáratra utaltam is a szerk. megjegyzésben. Attól, hogy Te ill. a Critical Biomass elutasítod Seralini kutatási eredményeit, az még nem lesz tudománytalan. Ezeket a módszereket már ismerjük régóta - például a Monsanto szerint a világ c. könyvből is, de talán elég, ha felidézzük a Pusztai professzor ellen indított lejárató hadjáratot is.
Egyébként az "egyhangú elutasító elemzések" is erős túlzás - főleg, ha eltekintünk a névtelen "kritikáktól"...

Most csak egy ellenpéldát emelek ki:

Seralini and Science: an Open Letter
independentsciencenews.org/health/seralini-and-science-nk603-rat-study-roundup/

üdv:

Fidusz

BZBE 2012.11.07. 17:38:13

@fidusz:
Sem a Monsantonak, sem másnak nem kellett lejáratókampányt indítania, nem is tudok ilyenről. Az állításodat csak önfelmentést adó összeeskövés-elméletnek tudom tekinteni. Seralininek pontosan az inkorrekt, néhol áltudományos tevékenységével sikerült lejáratnia magát, és az eredményeit. Amik egyszerűen nem korrektek. Sajnos nem az első eset, hogy ilyet művel.

Ezt nem tömegmédia által átvett felszínes hírek, hanem a tanulmány alapos átolvasása alapján állítom. És természetesen nem attól lesz tudománytalan, hogy én elutasítom, hanem azoktól a megengedhetetlen hibáktól, amik benne vannak. Jó lenne, ha te is vennéd a fáradtságot, és részleteiben is megismernéd az eredeti cikket, akkor láthatnád, hogy az egzakt tudományos eredményektől elvárt feltételeknek hány helyen nem felel meg. Ennek felismeréséhez még a szakterületet művelő embernek sem kell lenned, elég, ha a természettudományos kutatás, adatfeldolgozás alapvető szabályait érted.

A cikk a hibái miatt alkalmatlan arra, hogy az általa levont messzemenő következtetéseket alátámassza. (Ebből persze az ellenkezője sem következik.) Az összes médiacirkusz és előrevetített vádaskodás, gyanúsítás csak azt a célt szolgálta, hogy a tudományos vitát azonnal átterelje vallásháború jellegű globalizációellenes politikai vitává. Az áltudományos szélhámosok szokása ilyen próbálkozásokkal hitelteleníteni az őket érő kritikákat.

Kísérletezhetsz te is azzal, hogy minden kritizálót megpróbálsz Monsanto-függéssel és egyebekkel besározni, ezzel legfeljebb a burkolt, vagy nyílt rágalmazások sorát bővíted. De ez mit sem változtat azon, hogy Seralini rossz kísérleteket csinál, és a tudományosság látszatával próbál ideológiát alátámasztani.

Feleslegesen próbálsz ellenpéldát "kiemelni", pláne egy olyat, aminek ugyanez a Bardócz Zsuzsa az egyik szerzője.
(Ráadásul viták során győződtem már meg arról, hogy az általatok felkért szakértő nincs azon képességek birtokában, amik egy tanulmány használhatóságának objektív elbírálásához szükségesek. De ez mellékes, mivel ez a személyes véleményem.)

BZBE 2012.11.07. 17:44:33

Próbálj objektív elemzésre képes kutatót találni, aki nem tartozik a te szekértáborodhoz sem, és vele értékeltesd a cikket, ha magad nem vállalkozol rá!
Hallgasd meg a véleményét, hogy szabad-e 10 patkányos csoportokból bármi rákosodásra vonatkozó következtetést levonni akkor, ha 70%-ban spontán is rákosodnak életük végéig, és a kapott eredmények a véletlen szórás tartományán bőven belül vannak.

Üdv!
BZBE

fidusz 2013.08.01. 11:49:49

Kedves BZBE!

Ajánlom figyelmedbe az EFSA legújabb irányelveit, amelyek lényegében igazolják a Séralini által alkalmazott módszereket.

Bővebb info: gmwatch.org/index.php?option=com_content&view=article&id=15002:seralini-validated-by-new-efsa-guidelines-on-long-term-gmo-experiments

Karinthy-paradoxon · http://www.alltrials.net/ 2015.03.22. 17:32:35

friss WHO állásfoglalás:

"Roundup, the world’s most widely used weedkiller, “probably” causes cancer, the World Health Organisation (WHO) has said.
The International Agency for Research on Cancer (IARC) – WHO’s cancer agency – said that glyphosate, the active ingredient in the herbicide made by agriculture company Monsanto, was “classified as probably carcinogenic to humans”."

www.theguardian.com/environment/2015/mar/21/roundup-cancer-who-glyphosate-
www.iarc.fr/en/media-centre/iarcnews/pdf/MonographVolume112.pdf

MTVSZ blog

A Magyar Természetvédõk Szövetsége (MTVSZ) blogbejegyzései.

Hozzászólások

Címkék

1% (1) 7tévhit klímaváltozásról (1) adócsalás (2) adóelkerülés (1) adóigazságosság (3) adományozás (1) adóparadicsomok (2) Agent Orange (1) agroüzemanyagok (3) Agua Zarca (1) akció (4) akciónk (2) aktivizálódj (20) Álló szikla (1) aranybánya (2) atom (4) atomerőmű (5) Aurul (2) Ausztria (1) autóipar (1) autómentes nap (1) Bankfigyelő (4) bankok (1) bánya (8) bányaprojekt (3) bányászat (2) barátai (1) Belgium (2) Berlin (1) Berta Cáceres (2) BindingTreaty (5) biodiverzitás (2) biogazdálkodás (1) biokert (2) biomassza (2) borsod fejlesztéséért (6) börzsőny (1) büntetlenül (4) cancún (20) CETA (12) Chevron (1) chillout (1) cián (2) ciánszennyezés (2) Ciolos (1) cop16 (20) cop17 durban (5) cop18 doha (3) cop19 varsó (1) COP21 Párizs (8) cop21 Párizs (1) cop23 (1) COP24 (1) corporate capture (1) croissant (1) csarna völgy (1) cselekedj (4) csernobil (2) cunami (1) demokrácia (1) Derekegyház (1) dieselgate (1) divestment (1) dohányipar (1) EBRD (4) EFSA (1) egészség (2) éghajlat (1) éghajlatváltozás (49) éghajlatvédelem (7) éghajlatvédelmi törvémy (1) EIB EBRD (1) élelmiszer-önrendelkezés (12) élelmiszer önrendelkezés (1) életmód (2) ellenállás (1) emberiség elleni bűntett (1) emberi jogok (3) endokrin (1) energia (30) energiaátmenet (8) energiabiztonság (5) energiahatékony (1) energiapolitika (2) energiaszegénység (1) energiatakarékosság (18) energiatudatosság (10) Energia CHarta (1) energia demokrácia (2) energia kutatás (1) ENSZ (4) erdő (2) eredményhirdetés (1) erkölcs (1) értékelés (6) értékrendszer (1) esőerdők (1) EU (9) Európai Bíróság (3) Európai Bizottság (2) Európai Parlament (5) Európai Unió (3) eu elnökség (1) eu költségvetés (3) falusi önkormányzatok (1) fejlesztés-finanszírozás (1) fejlődő országok (1) fekete kígyó (3) felújítás (2) felvonulás (1) fenntarthatóság (4) fenntartható vidékfejlesztés (1) fesztivál (1) fiatal föld barátai (4) film (2) fogyasztás (10) föld (2) földhő (1) földrengés (2) földspekuláció (1) földszerzés (1) földtörvény (1) földzsákmánylás (5) föld barátai (27) Föld Barátai (12) föld napja (1) folyószabályozás (1) fórum (1) fotó (1) fukusima (2) fűszernövények (1) fűtés (2) Game over (1) gáz (2) gazdasági (1) gázvezeték (1) Genf (3) génmanipuláció (2) génmódosítás (5) génpiszka (16) glifozát (3) globális akciónap (1) globalizáció (11) GMO (3) GMO-Kerekasztal (1) gólya (1) Green-Go (1) gyógynövények (1) gyomirtó (4) hajtóerők (1) hatásvizsgálat (1) háztartás (3) hellókarácsony (1) helyi hős (1) hitel (2) Hollandia (1) Honduras (1) honlapajánló (2) hulladék (1) hülyeség kora (1) IARC (2) ICS (3) igazságosság (2) ingyenhitel (1) ISDS (11) itt az idő (1) japán (1) jelentés (3) jó példák (1) just transition (7) Kalifornia (1) katasztrófa (1) katonaság (1) Katowice (1) Ken Saro-Wiwa (1) képek (4) késés (1) kiadvány (1) kibocsátás (1) Kína (1) Kishantos (3) kitermelőipar (1) klíma (6) klímahét (5) klímaper (1) klímapolitika (34) klímatörvény (5) klímavédelem (3) klíma igazságoság (6) költségek (4) konferencia (21) könyv (1) kőolaj (2) környezeti-társadalmi károk (1) közmeghallgatás (1) közösségépítés (9) közösségi energia (12) közösségi kert (1) kukorica (1) kutatás (2) land grab (5) Lechner Judit (1) légszennyezés (2) lengyel (1) levél (1) lignit (4) lobbi (1) luxleaks (1) magvetés (2) Malmström (2) marco jelenti (19) Megnette (1) megújuló energia (11) Merkel (1) MFB (1) millenniumi celok (2) Miskolc (2) Mongólia (1) Monsanto (2) Monsanto Tibunal (1) MTVSZ (18) multik (3) NAFTA (2) napelem (3) naperőmű (1) Natura2000 (1) nemzetek feletti vállalatok (3) nemzeti parkok (1) nemzetközi egyezmény (4) Nemzetközi Energiaügynökség (1) Nigéria (2) Nnimmo Bassey (1) no2ISDS (2) no gmo (1) nyári tábor (1) nyeleni europe forum (1) nyersanyagok (1) nyílt (1) offsetting (1) ogoni törzs (1) ökocídium (1) ökológiai lábnyom (1) ökológiai válság (1) ökolokalizmus (1) olajpálma (1) olajszennyezés (2) Olaszország (1) olkiluoto 3 (1) önkénteseink (2) önrendelkezés (2) Otthon Melege (1) Paks (1) palagáz (1) pálmaolaj (1) pályázat (7) Párizsi Megállapodás (2) pénz (3) PeoplesBudget (1) petíció (16) Philip Morris (1) polgármester (1) Pozsony (1) pro natura svájc (1) radioaktív (2) rákkeltő (2) reaktor (3) regionális fejleztés (2) rekultiváció (1) reménysugár (1) rendszerszintű változás (3) riadólánc (1) Rio+20 (1) romániai ősz (1) Roundup (2) SDG (1) Seattle (1) Seralini (1) shell (1) Shell (3) Sigmar Gabriel (2) sóder (1) Standing Rock (3) StopISDS (2) StopTTIP (19) Stop Corporate Impunity (3) strukturális alapok (2) sugárzás (2) system change (2) szabadkereskedelem (25) szállópor (1) szalmaépítészet (4) szavazás (2) szénerőmű (5) szénkivezetés (3) szénmentesítés (2) szennyezés (1) szénrégió (4) szmog (1) szökőár (1) tájfajták (2) talajpusztulás (1) tanulmányút (1) távhő (1) technológia (1) termelő-fogyasztó (1) természetvédelem (5) termőföld (7) tévutak (4) tilos rádió (1) tippek (5) tisza (1) toma jelenti (2) Trump (1) TTIP (22) TTIPkedd (1) TTIPleaks (1) TTIPtuesday (1) tüntetés (2) UBS (1) UNESCO (2) UNtreaty (2) USA (2) Vallónia (1) válság (1) védett fajok (2) vegyianyagok (2) vér (1) Verespatak (4) vers (1) verseny (2) vetélkedő (1) vetőmagok (1) vetőmagszennyezés (1) videó (1) video (10) Viktor Frankl (1) világbank (2) világörökség (2) víz (2) vízgazdálkodás (1) vízierőmű (2) víztúlfogyasztás (1) VWgate (1) WHO (2) WTO (1) Zöld Kapcsolat Egyesület (2)

Közösség

Kövess minket a Facebookon!

Olvass minket a Twitteren!