Egy Vásárosnamény melletti kis faluban, Jándon lakik. Mi, elkényelmesedett budapestiek azt gondoljuk: a világ vége után egy faluval. De egyáltalán nem! A tanár úr számára Bereg a világ közepe. Csodálatos természeti értékek veszik körül, ráadásul 50 kilométeren belül ott van Szlovákia, Ukrajna és Románia – sok baráti kapcsolattal. Toldi Zoltán a helyén van. 

Az interjút Gadó György készítette.

Mikor kezdtél természetvédelemmel foglalkozni?

Tanáraim már középiskolás koromban ebbe az irányba tereltek. Debrecenbe jártam egyetemre biológia-kémia szakra, ahol nagyon hamar bekerültem Jakucs Pál és Varga Zoltán professzor úr vonzásába. Nagyon sokat dolgoztam velük. Jó barátságot kötöttem Mester Zsolt hatvani évfolyamtársammal, és komolyan elköteleztük magunkat a természetvédelem iránt. 1984-ben kerültünk ki az egyetemről, és pályakezdő biológia-kémia szakos tanárként Zsolt is, én is szakkört hoztunk létre. Az én szakköröm az évek folyamán a Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Természetbarát Diákköre nevet kapta.

Az interneten  megtaláltam a nyomát, hogy Mester Zsolttal évtizedekkel az egyetem után is volt közös munkátok. Ez óriási dolog! Más tanárokkal is bátorítottátok egymást?

Igen, kezdettől fogva. Hála az égnek Tiszavasváriban élt – és ma is él – egy Dr. Legány András nevű tanár, aki a TOT, vagyis a Természetvédelmi és Ornitológia Táborok egyik kezdeményezője és szervezője volt abban az időben. Egy-egy TOT-ra 3-400-an gyűltünk össze az ország legkülönbözőbb részeiből. Jöttek családok, fiatalok és idősek. Évente egyszer láttuk egymást, de igazi barátok lettünk. Egyre több természetvédelmi akcióban vettünk részt.

Alig kezdtük el a beszélgetést, de már feltűnt, hogy milyen lelkesen beszélsz. Veled mindig csak jó dolgok történtek?

Na, azért nem! Még a táborozással kapcsolatban is van keserű emlékem. Írtunk egy pályázatot, ami a táboraink és a szakkörünk működtetéséről szólt. Az eredményhirdetés Salgótarján mellett, Somoskőn, egy nyári tábor keretében volt. Néhány okos ember ott értékelte, mondhatnám, hogy kivesézte a pályázatokat. Nem nyertünk, de kritikát azt kaptunk bőven! Persze ma is tudom az értékelők névsorát: Ilosvay György, Gyulai Iván, Schmuck Erzsébet és Csaba Attila. Nagyon el voltam keseredve, elhatároztam, hogy én ezt nem csinálom tovább. Magamba roskadva, egyedül vacsoráztam, mikor – mit ád ég? – odajöttek Gyulai Ivánék, és elkezdtünk beszélgetni. És a beszélgetés olyan jól sikerült, hogy úgy döntöttem, hogy azért se hagyom abba! Azért is borsot török az orrotok alá – gondoltam –, megmutatom nektek, hogy ott vidéken, Naményban is tudunk mi valamit.  Amúgy is, én szeretek kijárni a gyerekekkel terepre, sokszor nyakig sárosan bringázni, szakadó esőben kockásliliom felmérést csinálni. A gyerekek számítanak rám, miért hagynám abba?

Gondolom, hogy a felsorolt szigorú kritikusaiddal hamar megváltozott a viszonyod.

A táborok miatt jó barátságba keveredtem velük is, másokkal is, természetes volt, hogy 1989-ben én is ott voltam egy ünnepi alkalmon a Budai Várban. Az MTA épületében ott ült egy csodálatosan szép teremben nagyon sok ember, akik a környezet- és természetvédelemmel akartak foglalkozni. Tervekről folyt a vita, aztán volt aki felállt és elment, volt aki maradt, majd a végeredmény az volt, hogy megalakult a Magyar Természetvédők Szövetsége. Én is tag lettem. Lelkes voltam, de az egész világról nem sokat kapizsgáltam.

Egyéni tag voltál vagy a Diákkört képviselted?

A Diákkör lett tag, mint kis civil szervezet. Persze akkor még egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy csak bejegyzett civil szervezet lehet tag. Ezután még vagy 15 évig ezek a kis szervezetek is egyenrangú partnerek voltak, pályázati pénzekhez is hozzájutottak. A pénzkezelés feladatát például az iskolák látták el, vagy egy bejegyzett civil szervezet befogadta őket. Most tudom, hogy nagyot ugrunk, de el akarom mondani, hogy a Beregi Természet- és Környezetvédelmi Egyesület 2009-ben éppen azért alakult meg, mert akkorára tűntek el azok a lehetőségek, hogy bárkivel együtt pályázzunk egy program megvalósítására. Szerencsére addigra már nagyon sok tanítványom végzett, velük alakítottuk meg a Beregi Természet- és Környezetvédelmi Egyesületet. Ma is főleg volt diákjaim a tagok, közhasznúak vagyunk, és természetesen az MTVSZ tagjai. Mint ahogy a Diákkör is MTVSZ-tag maradt.

Nagyon más felnőttekkel dolgozni, mint gyerekekkel?

Én időközben rájöttem, hogy egy 14 éves az már sok szempontból nem gyerek. Fiatal felnőttként kezelem őket, de persze megtanítom őket beszélni, küzdeni, és megismertetem őket olyan dolgokkal, amiért érdemes küzdeni. Ami a legfontosabb, hogy közösségben vannak. Ez szerintem óriási dolog!

De hadd térjek vissza 1990-be. Ekkor kért fel minket a Hortobágyi Nemzeti Park egy komoly munkára. A Barabás község melletti Kaszonyi-hegyet akarták védetté nyilvánítani. A kérésük az volt, hogy ennek alátámasztására a hegy élővilágát mérjük fel. Akkor még nem volt digitális fényképezőgép, nekünk a diafilm is drága volt. A gyerekek herbáriumot, növénygyűjteményt készítettek, aztán az én segítségemmel botanikai mintavétel segítségével leírták a területet.  Így alakítottuk ki a gyerekekkel közösen az első Beregi Természetvédelmi Tábort, a BTT-t.

Úgy rémlik, hogy ezt a hegyet egy autópálya építési terv is veszélyeztette. Ez a felmérés is már evvel volt kapcsolatban?

Szerintem a Déli Autópálya tervére gondolsz, de az már két évvel később volt. Akkorra már igen keményen bekapcsolódtunk a környezetvédelmi és a civil munkába. A 80-as években, amikor az E-misszió Környezet- és Természetvédelmi Egyesület megalakult Nyíregyházán – én annak is alapítója voltam – akkor a nyíregyháziak és az MTVSZ is elkezdtek olyan munkákat végezni, ami nemcsak környezeti nevelés és nemcsak terepbiológia volt, de tömegeket próbáltak civil eszközökkel tájékoztatni, gondolkodásra késztetni. Én a Magyar Természetvédők Szövetségétől mindezt megtanultam. A táborpályázatokon egy kis vidéki szervezet, mint a miénk, jó programmal nyerni tudott.

Rendszeresen részt vettél az MTVSZ tagszervezeti találkozókon is?

Minden évben. Ugyanis 94-től vagy 95-től kezdve elnökségi tag is lettem. Sokszor elmondtam, hogy szerintem nem elég, hogy a környezetpolitikát megpróbáljuk jó irányba terelni. Jó, hogy megjelenünk a sajtóban, utcára megyünk, élünk a nyomásgyakorlás eszközeivel, de nem elég. Az is nagyon fontos, hogy olyan embereket neveljünk, akik majd környezettudatosan élnek. Magyarán szólva környezeti nevelésre van szükség. Az MTVSZ-nek alakulásakor nagyon sok kis csoportja volt. Lelkes emberek, lelkes pedagógusok voltak, akik végezték a maguk feladatát, de a fővárostól messze, el voltak zárva a világtól. Az MTVSZ nekik, nekünk információt, útmutatást és barátságot jelentett.

Te is így éled meg, hogy a fővárostól távol sokkal nehezebb az életed?

Sokan végzik ezt a munkát a nagyvárosoktól távol. Ehhez kell egy bizonyos elkötelezettség. Hogyha szereted amit csinálsz, akkor ezt fogod csinálni. Ha vannak emberek, akikkel kapcsolatot tudsz teremteni – és itt nem csak rideg szakmai kapcsolatra, hanem barátságra is gondolok – akkor meglesznek azok az élményeid, amiket mindig tovább tudsz adni. 300 kilométerre vagyunk Budapesttől, iszonyúan fogy a népesség, borzasztóan nehezen élnek az emberek. De ez nem a világ vége!

A kistérségben élő jó emberekkel – sokszor politikusokkal is, bár én a politikusokat óvatosan kezelem – összefogtunk. Nagyon sokféle emberrel vagyok jó viszonyban, csak az számít, hogy mennyire lokálpatrióta és mennyire jó ember. Sok barátom van. Bereg, a szülőföldem csodálatos táj, csodálatos emberek születtek itt.

Szereted Bereget, mert ott születtél, és ott élsz. Ezt nem is kell megmagyaráznod. Mégis, milyen értékeket látsz benne?

Bereg igen alkalmas remek dolgokra. Én a legbüszkébb arra vagyok, hogy 4 országból van egy baráti körünk, amely sok éven át együtt dolgozott a környezeti nevelés témáján.

Mi még nem voltunk bejegyzett civil szervezet, amikor az MTVSZ anyagi és szakmai segítségével közös programokat indítottunk a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal, a beregszászi magyar gimnáziummal, és a Szlovákia legkeletibb végében található nagykaposi gimnáziummal. Az volt a címe, hogy 4 ország, 4 iskola, egy akarat.

Ez elég nagyszabású dolognak hangzik.

Az is, de nem egyedül csináltuk. Az MTVSZ-ben az a nagyszerű, hogy a kis szervezeteket éppen olyan egyenrangú partnernek tartja, mint bármelyik regionális szervezetet. Azt hiszem, mi bebizonyítottuk, hogy a kis szervezetek is tudnak hatékonyan cselekedni, csak ehhez nem elegendőek a lokálpatriótái, rajtuk kívül egy erős esernyőszervezet segítségére is szükség van.

Mégis, hogy fogtatok bele?

2000-ben, a nagybányai ciánszennyezés után minden addiginál nyilvánvalóbbá vált, hogy a Felső-Tisza ökorégióban a környezetszennyezés nem ismer határokat. Akkor jött az ötlet, hogy ebben a régióban, ahol 4 nyelven beszélnek az emberek, csináljunk egy négynyelvű vetélkedőt! Környezet-, természetvédelem és egymás kultúrájának megismerése volt a cél. 12 éven át tartó sorozat indult. Minden évben közel 300 iskolának küldtük ki a felhívásunkat, aminek hatására 60-70 iskolából 170-200 csapat nevezett. Ukrán, román, szlovák és magyar nyelvű csapatok.

Erről a vetélkedőről múlt időben beszélsz?

Sajnos igen, mert 2012 óta egy forintnyi támogatást sem sikerült erre a programra szereznünk.

Lehet, hogy azért, mert a mostani nemzetpolitika a magyar anyanyelvűek összetartozását tartja céljának, és nem a nyelvi sokszínűség megbecsülését, amit ez a verseny sugallt?

A magyar nemzet ereje nem abban van, hogy úgy tartunk össze, hogy másokat gyűlölünk, hanem összetartunk, őrizzük a nemzetünk kultúráját, úgy hogy elfogadjuk és tiszteljük másokét. Én nekem máig ez a meggyőződésem. Hidd el, gyönyörű élmények voltak a 12 év alatt. És további közös programok is indultak. Mikor Magyarország, Románia és Szlovákia is az Európai Unióba készült, Vásárosnamény, Szatmárnémeti és Nagykapos középiskoláiban kétnyelvű szóbeli környezetvédelmi vetélkedőt indítottunk. Fontos része volt, hogy az ellenségeskedés vitorlájából kifogjuk a szelet. Engem nem érdekel, hogy ki mit mond, egy 16 éves román kislány éppen olyan aranyos és bolondos tud lenni, mint egy 16 éves magyar kislány, mert mindkettő kamasz. Nem szabad, hogy később beléjük táplálják a gyűlöletet!

Ezek a többnyelvű környezetvédelmi vetélkedők neked nagyon fontosak voltak. Gondolom, hogy nagy csalódás volt, mikor nem folytathattátok.

Igen, de nem álltunk le. Az MTVSZ ahhoz tökéletes partner, hogy mindig új ötleteket hoz. Mindig előfordul, hogy kapuk záródnak be, falak nőnek, de mindig új utak nyílnak. Egyetlen nagy célom van. Szívvel-lélekkel tanítani a gyerekeket az iskolában és a fiatal felnőttekkel ugyanígy foglalkozni a Beregi Természet- és Környezetvédelmi Egyesületben. Mert akkor lesznek barátaim. Én nem lettem milliomos, de lettek igaz barátaim az egész országban és a határon túl is. Ez és a szép családom mindennél többet ér. Egy helyen dolgoztam végig 35 évet, és talán nem nagyképűség, ha azt mondom, hogy a Vásárosnaményi Gimnázium Természetbarát Diákkörének nevét országszerte ismerik.

Mindig vannak új élmények, új sikerek, amik továbblendítenek. Jó példa az Agri program, ami az Európai Unióban a helyi termékek, helyi piacok népszerűsítésével foglalkozik, de mi nem csak úgy általában akartunk foglalkozni a témával. Eszünkbe jutott egy nagyon erős helyi szál: Vásárosnamény neve. Pont tavaly volt 600 éve, hogy Zsigmond király a Lónyay családnak a Namény nevű birtokára megadta a vásárjogot. Nagyon örültünk az aktualitásnak. Megszerveztük a piacnapot, ahol megjelentek a helyi termelők. Felhívtuk a város lakosságának a figyelmét arra, hogy miért fontos a helyi termékek vásárlása.

Természetesen az MTVSZ szakmai segítségével is éltünk. Az akciónapunkon borzalmas hideg volt, de a gyerekek így is rendkívüli napot hoztak létre, amely elgondolkodtatta a helyieket. Azóta már 3 ilyen jellegű piaci napra került sor Vásárosnaményban.

Ha Beregről beszélsz, mindig magával ragad a hév.  Ha egy kicsit messzebbre nézel, mennyire vagy optimista?

Nem vagyok optimista. Vásárosnaményban is sok rossz dolgot látok. A gyerekek óriási hajtással készülnek a felvételire, alig van gyerekkoruk. Közben meg a reklámokból megtanulják, hogy mindenképpen új okostelefonra van szükségük. Ül a folyosón 100 gyerek, és közülük 85 nem egymással beszélget, hanem a vacak telefonján éppen lájkol.

Ez a fogyasztói világ Vásárosnaményban is jelen van?

Nálunk ugyanúgy, mint bárhol. Ezért is nagy dolog, hogy amikor kijönnek a gyerekek a természetbe, mert tisztelik a tanár urat, akkor jól érzik magukat. A városi helyi vásár nemcsak a gyerekeknek volt nagy élmény, hanem nekem is. 310 gyerek jár hozzánk gimibe, és 32 gyerek jött el pedig egynek se mondtam, hogy kötelező.  Ebben a nyavalyás hidegben, fagyban, ott játszottak, táncoltak, énekeltek, bolondoztak, kötekedtek, udvaroltak, csinálták, amit egy kamasznak csinálnia kell. Akkor azt gondoltam, hogy megérte a munkát! Lehet, hogy most a világ nagyon eltorzult, nagyon rossz irányba halad, lehet, hogy nagyon nehéz a civil szervezeteknek, de mikor egy-egy ilyen dolgot lát az ember, akkor mindig felgyullad a reménysugár!

Az interjút Gadó György készítette.