Egy hónap alatt három környezetvédő aktivistát öltek meg Indonéziában

Írta fidusz , 2019. november 11. 13:31 , Hozzászólsz?

A környezetpusztításban érdekelt beruházások sorra szedik áldozataikat Indonéziában. Golfrid Siregard, a Föld Barátai Indonézia (WAHLI) jogásza október elején hunyt el gyanús körülmények között (a WAHLI gyanúja szerint valójában egy motorbalesetnek álcázott gyilkosság volt). A Reuters tegnap híre szerint pedig 11 nappal ezelőtt újabb két újságíróból lett pálmaolaj-ellenes aktivistát gyilkoltak meg. Vessünk véget a jogsértéseknek és a nemzetek feletti vállalatok büntetlenségének! Mondj nemet Te is a pálmaolajra!

goldfrid-slide.jpg

Egy hónappal ezelőtt olvastuk a megrázó hírt a Föld Barátai egyik levelezőlistáján, hogy október 3-án éjjel 1 órakor Golfrid Siregart, a Föld Barátai Indonézia jogi csoportjának vezetőjét súlyos fejsérülésekkel, eszméletlen állapotban találták egy út mentén. Miközben súlyos fejsérüléseket szenvedett, más testrészei relatíve sérülés-mentesek voltak. Három napnyi kórházi kezelést követően állapota súlyosabbra fordult, és október 6-án Golfrid elhunyt.

Jóllehet a rendőrség megpróbálta közlekedési balesetnek beállítani az esetet, Golfrid halálának gyanús körülményei miatt a WAHLI munkatársai gyilkosságra gyanakszanak.

A Föld Barátai Indonézia szerint a rendőrség el akarta tussolni az ügyet:
– Azt állították, hogy közlekedési baleset volt, anélkül hogy kivizsgálták volna az ügyet. Miután átlátható vizsgálatot követeltünk, csináltak egy boncolást, de az orvost a rendőrség választotta ki. Ráadásul a helyszínből, ahol Golfrid testét megtalálták, nem találunk olyan útvonalat, amely megerősítené, hogy ez közlekedési baleset volt – hangsúlyozta Yuyun Harmono a WALHI szóvivője.

Ezért a Föld Barátai ázsia-csendes óceáni regionális szervezete arra szólította fel az indonéz kormányt, hogy indítson alapos vizsgálatot, hozzon létre egy független tényfeltáró csapatot, és tegyen meg mindent a környezet védelme érdekében fellépő aktivisták biztonságának biztosítására.

Golfrid jogi segítséget nyújtott a helyi közösségeknek, akik pálmaolaj-társaságokkal kerültek konfliktusba a földhasználat miatt. Halálának idején egy, Észak-Szumátra kormányával szemben indított perben vett részt. A pert azért indították, mert a kormány állítólag csalást követett vízerőmű-projekt engedélyezési eljárásában. A vízierőművel egy olyan helyszínen tervezték megépíteni, amely a fokozottan veszélyetetett tapanuli orángután (Pongo tapanuliensis) egyetlen ismert élőhelye. 

2007 óta az emberi jogi aktivisták minden csütörtökön békés megmozdulás keretében gyűlnek össze Dzsakartában, a kormányzati palota előtt, hogy megemlékezzenek a meggyilkolt környezetvédő és emberi jogi aktivistákra, és hogy felszólítsák a kormányt az emberi jogsértések felszámolására. Október 17-én a Föld Barátai Indonézia csatlakozott a 606. csütörtöki tüntetéshez, hogy kegyelettel adózzanak Golfrid halálának.

 

Néhány héttel Golfried halála után újabb két környezetvédő aktivista meggyilkolásának híre sokkolta a közvéleményt. 11 nappal ezelőtt Szumátra északi részén egy olajpálma-ültetvény közelében holtan találták az 55 éves Martua Parasian Siregart, valamint a 42 éves Maraden Sianipart. Mostanra kiderült, hogy a gyilkosságukat valószínűleg egy, a pálmaolajiparban érdekelt üzletember rendelte meg.

A két áldozat korábban újságíróként dolgozott, és belekeveredett egy pálmaolaj-ültetvényt üzemeltető cég és a helyi lakosok közötti vitába. A rendőrség pénteken letartóztatta az Amelia pálmaolajcég vezetőjét, akit azzal gyanúsítanak, hogy 3000 dollárt (kb. 900 ezer forint) fizetett azért, hogy végezzenek a két aktivistával.

A rendőrség elmondása szerint a gyilkosság egy olyan ültetvény mellett történt, amit már 2018-ban bezártak azért, mert illegális fakivágásokat hajtott végre, hogy még több olajpálmát tudjon ültetni. Az újságírókból lett aktivisták pedig abban igyekeztek segíteni a helyieket, hogy vissza tudják szerezni az ültetvény fölötti rendelkezést. Az észak-szumátrai rendőrfőnök szerint az eset a földterülethez kapcsolódó konfliktussal köthető össze az eset.

Mivel Golfrid családi neve is Siregar, elképzelhetőnek tartom, hogy az ő meggyilkolása is kapcsolódik a pálmaolaj-ellenes tevénységéhez, és  Goldfrid október eleji gyanús körülmények közötti halála és a két pálmaolaj-ellenes aktivista 11 nappal ezelőtti meggyilkolása között van összefüggés.

A civil szervezetek számára ezek a gyilkosságok aláhúzzák, hogy a 60 millió dolláros globális pálmaolaj üzletben továbbra és gyakoriak a jogsértések, és gyakran megpróbálják megfélemlíteni azokat, akik az ilyen ügyeket ki akarják vizsgálni. Egyértelmű, hogy a pálmaolakhoz nemcsak környezetpusztítás, de vér és a helyi lakosság szenvedése tapad.


palm_oil_money_840px.jpeg

Bár az ilyen esetek egy része helyi közvetlenül pálmaolaj vállalatokhoz kapcsolódik, de azok a nagy globális, nemzetek feletti vállalatok az óriáscégek akik igazi hasznot húzzák a a pálmaolaj-bizniszből (pl Wilmar), továbbá azok a bankok és pénzintézetek, amelyek ezeket a tevékenységeket finanszírozzák elkerülik a felelősségre vonást. A Wilmar fő részvényesei és hitelezői:

  • BlackRock (Az OTP-ben is elég jelentősek a befektetéseik. Az Aegon forgalmazza hazánkban egyik
    befektetési alapjukat)
  • BNP Paribas (haznákban Cetelem Bank néven van jelen)
  • Citigroup (Citibank)
  • Deutsche Bank
  • ING (NN)

stopisds_hu.png

Hogy felszámoljuk végre a nemzetekfeletti óriáscégek büntetlenségét, írd alá a petíciónkat!

Az óriáscégeknek túl nagy hatalma van. Itt az ideje visszavenni tőlük!
Jogokat az embereknek, szabályokat a vállalatoknak! - Stop ISDS

Néhány hónappal ezelőtt a Tudatos Vásárlók Egyesülete, a Jane Goodall Intézet, a Humusz Szövetség, a Felelős Gasztrohős, a SzóKiMondóka és a Magyar Természetvédők Szövetsége kezdeményezte hazai áruházaknál pálmaolajmentes polcok felállítását. Ezt követően a Magyar Édességgyártók Szövetsége kiadott egy közleményt, amely szerint nincs alternatívája a pálmaolajnak, és ők a "fenntarthatóan termelt pálmaolajat" (RSPO standard) tartják a megoldásnak. Véleményünk szerint nincs olyan, hogy "fenntartható pálmaolaj", és az RSPO tanúsítvány csupán a zöldrefestést szolgálja. Azt, hogy tényleg fenntarthatatlan a pálmaolaj-termelés, még inkább aláhúzza az indonéz aktivisták meggyilkolása. Mondj nemet Te is a pálmaolajra!

Pálmaolaj – a helyzet égető, ezért alternatívákra van szükség, nem a helyzet fenntartására

A bejegyzés trackback címe:

https://mtvsz.blog.hu/api/trackback/id/tr6615301236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

MTVSZ blog

A Magyar Természetvédõk Szövetsége (MTVSZ) blogbejegyzései.

Hozzászólások

Címkék

#10YearPhone (1) 1% (1) 7tévhit klímaváltozásról (1) Áder János (1) adócsalás (2) adóelkerülés (1) adóigazságosság (3) adományozás (1) adóparadicsomok (2) Ág (1) Agent Orange (1) agroökológia (12) agroüzemanyagok (3) Agua Zarca (1) airport (1) ajánló (1) akció (5) akciónk (2) aktivizálódj (38) aláírásgyűjtés (5) Álló szikla (1) alma (1) arany (1) aranybánya (2) atom (4) atomerőmű (5) Aurul (3) Ausztria (1) autóipar (2) autómentes nap (1) A fák titkos élete (1) A természet jelbeszéde (1) A természet rejtett hálózata (1) Bankfigyelő (5) bankok (3) bánya (9) bányaprojekt (3) bányászat (3) Baranya (1) barátai (1) Bayer (1) BAZ (1) Belgium (2) beporzók (18) Berlin (1) Berta Cáceres (2) BindingTreaty (8) biodiverzitás (5) biogazdálkodás (1) biokert (2) biológiaisokféleség (1) biomassza (3) bólintsrá (1) borsod fejlesztéséért (6) börzsőny (1) Budapest (1) büntetlenül (5) cambo (1) Cambridge (1) cancún (20) CAN LIFE (1) CDE EUKI (1) CETA (12) Chevron (1) chillout (1) cián (4) ciánszennyezés (4) Ciolos (1) ClimAct (1) cobenefits (1) cop16 (20) cop17 durban (5) cop18 doha (3) cop19 varsó (1) COP21 Párizs (8) cop21 Párizs (1) cop23 (1) COP24 (1) COP26 (3) corporate capture (1) croissant (1) csarna völgy (1) cseh (1) cselekedj (4) cseresznye (1) csernobil (2) cunami (1) DavidAttenborough (1) Davos (1) demokrácia (1) Derekegyház (1) dieselgate (1) dió (1) divestment (1) dohányipar (1) e-Figyelő (1) EBRD (4) eFigyelő (1) EFSA (1) egészség (2) égetés (1) éghajlat (4) éghajlatváltozás (50) éghajlatvédelem (12) éghajlatvédelmi törvémy (1) egyeztetés (1) EgyüttAMásfélfokért (1) EIB EBRD (2) élelmiszer-önrendelkezés (24) élelmiszerbiztonság (1) élelmiszer önrendelkezés (1) életigenlő (10) életigenlők (1) életigenlőkaláka (7) életmód (4) ellenállás (1) élménybeszámoló (1) elosztó (1) Elosztó (1) előválasztás (1) emberiség elleni bűntett (1) emberi jogok (3) endokrin (1) energia (49) energiaár (4) energiaátmenet (19) energiabiztonság (10) energiahatékony (1) energiahatékonyság (8) energiapolitika (6) energiaszegénység (7) energiatakarékosság (25) energiatudatosság (11) Energia CHarta (1) energia demokrácia (2) energia kutatás (1) ENSSER (1) ENSZ (5) épület (1) erdő (2) erdőkertek (1) eredményhirdetés (1) erkölcs (1) értékelés (6) értékrendszer (1) esőerdők (1) EU (11) európa (1) Európai Bíróság (3) Európai Bizottság (4) Európai Parlament (5) európai polgári kezdeményezés (3) Európai Unió (4) eu elnökség (1) eu költségvetés (3) fa (1) falusi önkormányzatok (1) fejlesztés-finanszírozás (1) fejlődő országok (1) fekete kígyó (4) felmérés (1) felújítás (6) felvonulás (1) fenntarthatóság (7) fenntartható vidékfejlesztés (1) fesztivál (1) fiatal föld barátai (4) film (2) foe (2) foehu (1) fogyasztás (10) föld (2) földbarátai (1) földgáz (1) földhő (1) földrengés (2) földspekuláció (1) földszerzés (1) földtörvény (1) földzsákmánylás (7) föld barátai (27) Föld Barátai (14) föld napja (1) folyószabályozás (1) fórum (1) fotó (1) friendsoftheearth (1) Fukuoka (1) fukusima (2) fűszernövények (2) fűtés (6) Gaia könnycseppjei (1) GameOn (1) Game over (1) gáz (6) gazdasági (1) gázkivezetés (4) gázvezeték (4) Genf (3) génmanipuláció (3) génmódosítás (6) génpiszka (19) glasgow (3) glifozát (6) globális akciónap (1) globalizáció (13) GMO (4) GMO-Kerekasztal (1) gólya (1) gömörszőlős (1) Green-Go (1) greenrecovery (1) gyógyászat (1) gyógynövények (2) gyomirtó (5) gyulaiiván (2) gyümölcsészet (2) gyümölcsfa (1) hajtóerők (1) hatásvizsgálat (1) háztartás (6) hellókarácsony (1) helyi hős (1) helyreállítás (2) Heves (1) hitel (2) Hófehérke (1) Hollandia (1) Honduras (1) honlapajánló (2) hosszú élettartam (1) hulladék (2) hülyeség kora (1) IARC (2) ICS (3) ifjúsági program (1) igazságosátmenet (1) igazságosság (2) Impossible Burger (1) ingyenhitel (1) írd alá (13) ISDS (14) itt az idő (1) japán (1) járulékoshaszon (1) javíthatóság (1) jelentés (3) jó példák (1) just transition (10) kaláka (1) Kalifornia (1) kályha (2) Karácsony Gergely (1) karbonsemleges (3) Karl Bär (1) kártevő (1) katasztrófa (2) katonaság (1) Katowice (1) kazán (1) Ken Saro-Wiwa (1) képek (4) kert (3) kertészet (2) késés (1) kiadvány (1) kibocsátás (2) Kína (1) Kishantos (3) kiskert (3) kitermelőipar (1) klíma (9) Klímacsúcs (1) klímahét (5) klímaper (1) klímapolitika (36) klímasemlegesség (6) klímatörvény (5) klímavédelem (7) klíma igazságoság (6) klórozott csirke (1) költségek (4) konferencia (23) konyha (1) könyv (2) könyvajánló (1) konzultáció (1) kőolaj (3) környezeti-társadalmi károk (1) korrupció (1) közmeghallgatás (1) közösségépítés (10) közösségi energia (18) közösségi kert (1) kukorica (1) kutatás (2) lakosság (4) land grab (7) Lechner Judit (1) légszennyezés (3) lengyel (1) levegő (1) levegőminőség (1) levél (2) lignit (5) lobbi (1) luxleaks (1) magvetés (2) MakeICTfair (2) Malmström (2) marco jelenti (19) Mátrai Erőmű (1) Megnette (1) megújuló energia (14) méhek (18) méhlegelő (1) méltányosátállás (2) mérés (1) Merkel (1) mese (1) mező (1) mezőgazdaság (3) MFB (1) MIC (1) millenniumi celok (2) mintaprojekt (1) Miskolc (2) Mongólia (1) Monsanto (4) Monsanto Tibunal (1) MTVSZ (26) mtvsz (3) műhús (1) multik (3) NAFTA (2) napelem (4) naperőmű (2) Natura2000 (1) nemzetek feletti vállalatok (3) nemzeti parkok (1) nemzetközi egyezmény (4) Nemzetközi Energiaügynökség (1) Netflix (1) Nigéria (3) Nnimmo Bassey (1) no2ISDS (2) növények (1) növénytermesztés (3) növényvédőszerek (10) no gmo (1) nyári tábor (1) nyeleni europe forum (1) nyersanyagok (1) nyílt (1) offsetting (1) ogoni törzs (1) ökocídium (1) ökofilmklub (1) ökológiai lábnyom (1) ökológiai válság (1) ökolokalizmus (1) okostelefon (1) olajpálma (1) olajszennyezés (4) olajvezeték (3) Olaszország (1) olkiluoto 3 (1) OLP (1) olvasókör (1) önkénteseink (2) önrendelkezés (3) orgona (1) Otthon Melege (2) Paks (1) palagáz (2) pálmaolaj (1) pályázat (7) panasz (1) Párizsi Megállapodás (2) pénz (3) pénzmosás (1) PeoplesBudget (1) permakultúra (5) Peter Wohlleben (1) petíció (36) Philip Morris (1) PM (2) polgármester (1) pottyondyákos (1) Pozsony (1) program (1) programajánló (2) pro natura svájc (1) radioaktív (2) rákkeltő (2) reaktor (3) regionális fejleztés (2) rekultiváció (1) reménysugár (1) rendszerszintű változás (3) reptér (1) rezsicsökkentés (1) riadólánc (1) RightToRepair (1) Rio+20 (1) romániai ősz (1) Roundup (2) rovarok (1) Rovar Atlasz (1) Sandisk (1) SDG (1) Seattle (1) Seralini (1) shell (1) Shell (4) Sigmar Gabriel (2) SLAPP (1) Slow Food (1) sóder (1) Spark (1) SparkAChange (1) SSD (1) Standing Rock (4) StopISDS (2) StopTTIP (20) Stop Corporate Impunity (4) strukturális alapok (2) sugárzás (2) system change (2) szabadkereskedelem (26) szállópor (1) szalmaépítészet (4) szavazás (2) szelence (1) szén (1) szénerőmű (6) szénkivezetés (11) szénmentesítés (2) szennyezés (2) szénrégió (7) szilárdtüzelés (2) szmog (1) szociális (1) szója (1) szökőár (1) szólásszabadság (1) szolidáris (1) szörp (1) tájfajták (2) talaj (1) talajpusztulás (2) tanulmány (1) tanulmányút (1) távhő (1) technológia (1) termelő-fogyasztó (1) természetes (1) természetesgyümölcsészet (2) természetvédelem (6) termőföld (7) terv (2) tervezett elavulás (3) tévutak (4) tilos rádió (1) tippek (5) tisza (1) TogetherFor1point5 (1) toma jelenti (2) törpék (1) TrumDeal (1) Trump (4) TTIP (23) TTIPkedd (1) TTIPleaks (1) TTIPtrump (1) TTIPtuesday (1) tüntetés (4) tűzifa (3) UBS (1) Umweltinstitu München (1) UNESCO (2) uniósforrás (1) UNtreaty (2) USA (2) vadvirágok (1) vadvirágos rét (2) Vallónia (1) válság (2) Vandana Shiva (1) védett fajok (2) vegyianyagok (9) vélemény (1) vendégcikk (3) vér (1) Verespatak (6) vers (2) verseny (2) vetélkedő (1) vetőmagok (1) vetőmagszennyezés (1) video (10) videó (1) Viktor Frankl (1) világbank (2) világörökség (2) virág (2) virágbomba (1) virágok (1) víz (2) vízgazdálkodás (1) vízierőmű (2) víztúlfogyasztás (1) VWgate (1) Western Digital (1) WHO (2) WTO (1) zaj (1) zöldhelyreállítás (1) Zöld Kapcsolat Egyesület (2)

Közösség

Kövess minket a Facebookon!

Olvass minket a Twitteren!

süti beállítások módosítása