Harc az igazságért a multikkal szemben - Igazságot Berta Cáceresnek!

Írta fidusz , 2019. március 06. 15:15 , 1 hozzászólás

Címkék: emberi jogok petíció vízierőmű aktivizálódj Föld Barátai Honduras UNtreaty Berta Cáceres StopISDS Agua Zarca

Három évvel ezelőtt brutálisan meggyilkolták a Goldman környezetvédelmi-díjas hondurasi aktivistát Berta Cácerest. Világszerte évente mintegy 200 környezetvédő aktivistát gyilkolnak meg, s ennél több jóval több embert fenyegetnek vagy támadnak meg. Ezek az emberi jogsértések gyakran a nemzetekfeletti vállalatokhoz köthetőek. Csak egy kötelező erejű nemzetközi egyezmény lenne képes véget vetni ennek az elképesztő mértékű igazságtalanságnak.

berta_montage.jpg

2016. március 2-án Berta Cácerest saját otthonában lőtték le, és barátjának, Gustavo Castro mexikói környezetvédő aktivistának a karjai között halt meg.

Bertát azért ölték meg, mert tiltakozott a Gualcarque folyón épülő vízierőmű ellen. A Gualcarque folyót a Berta által képviselt közösség, a lenca népcsoport szent folyónak tartotta. A Hondurasi Népi és Őslakos Szervezetek Tanácsával (COPINH) együtt a lenca népcsoport 2006 óta dacol az Agua Zarca vízierőmű építése ellen. Már Berta meggyilkolása előtt is számos alkalommal megfenyegették és megtámadták a tiltakozókat.

A közösség tagjainak véleményét senki sem kérdezte meg azt megelőzően, hogy földjükön megkezdődtek az építési munkálatok. Sem az erőszak, sem a földzsákmánylás - mindkettő az emberi jogok egyértelmű megsértése - nem tántorította el az Agua Zarca vízierőmű finanszírozásától a nemzetközi fejlesztési bankokat. A beruházást pénzelő két európai szervezet, a Holland Fejlesztésfinanszírozási Intézet (FMO) és a Finn Fejlesztésfinanszírozási Intézet (Finnfund) is csak akkor hátrált ki a beruházás mögül, amikor a COPIHN másik tagját, Nelson Garciát meggyilkolták néhány hónappal Berta megölését követően.

 Viszonylag hamar kiderült, hogy a támadások mögött a vízierőmű építéséért felelős hondurasi vállalat, a Desarrollos Energéticos S.A. (DESA) áll. A Berta meggyilkolása miatt elitélt hét ember közül ketten a DESA alkalmazottjai voltak. A bíróság elismerte, hogy a gyilkosságot a DESA vezetőinek jóváhagyásával tervelték ki és hajtották végre, és a hátterében az állt, hogy a tiltakozások miatt jelentősen késett a beruházás, s emiatt pénzügyi veszteség érte a vállalatot.

A gyilkosságokat követő években lefolytatott vizsgálatok a beruházást finanszírozó nemzetközi szervezetek felelősségét is kimutatták. A COPIHN többször is arra kérte az FMO-t, ne finanszírozza az Agua Zarca beruházást, rámutatva a DESA által elkövetett emberi jogsértésekre.

Egy nemzetközi szakértőkből álló tényfeltáró csoport, amelynek a feladata a gyilkosság független kivizsgálása volt, világos következtetésre jutott: "Mivel egyértelműen tudatában voltak a DESA képviseletében elkövetett tetteknek, amelynek során az vállalat embereinek tulajdonítható az emberi jogok elleni támadás miatti felelősség, a nemzetközi pénzügyi rendszer inkább félrenézett, és folytatva pénzelését valamint hagyva tevékenykekedését azoknak, akik ezeket a bűncselekményeket elkövették."

Bár mind az FMO mind a Finnfund magáévá tette az ENSZ irányelveit az üzlet és az emberi jogok viszonyáról (United Nations Guiding Principles on Business and Human Rights - UNGPs), de ez az eset világosan mutatja, hogy az önkéntes irányelvek a vállalatok felelősségre vonhatósága ügyében nem elegendőek. A DESA által elkövetett rendszeres erőszak felett szemhúnyás vezetett el Berta és a helyi közösség öt másik tagjának meggyilkolásához.

Csak egy kötelező erejű szabályrendszer, mint például a nemzetek feletti vállalatok és emberi jogok témakörben tervezett kötelező erejű egyezmény (UN Binding Treaty on Business and Human Rights) képes megelőzni az óriáscégk által elkövetett emberi jogsértéseket, és biztosítani az igazságszolgáltatáshoz való tisztes hozzáférést az áldozatok számára. A Magyar Természetvédők Szövetsége és európai partnerszervezeti ezért arra szólítja fel az Európai Uniót és tagállamait, hogy támogassák a a nemzetek feletti vállalatok és emberi jogok témakörben tervezett kötelező erejű egyezmény létrehozását, valamint kötelező erejű nemzeti szintű jogszabályok létrehozását, hogy végre felelősségre lehessen vonni a nemzetekfeletti vállalatokat, és véget vessünk büntetlenségüknek.

stopisds_hu.png

Kérjük, petíciónk aláírásával támogasd, hogy az emberi jogok és környezetünk védelme előnyt élvezzen az óriáscégek hatalmával szemben!

Stop ISDS - Jogokat az embereknek, szabályokat a vállalatoknak!

A bejegyzés trackback címe:

https://mtvsz.blog.hu/api/trackback/id/tr2914672005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fidusz 2019.03.07. 14:56:22

Az átláthatóság uniós értelmezése a nemzetekfeletti vállalatok megrendszabályozását célzó ENSZ egyezmény kapcsán :O
A Friends of the Earth Europe adatkérésre az EU Külügyi Szolgálata (EEAS) ilyen dokumentumot küldött. Vajon mit rejtegetnek?

twitter.com/IkeTeuling/status/1103594626773078017

MTVSZ blog

A Magyar Természetvédõk Szövetsége (MTVSZ) blogbejegyzései.

Hozzászólások

Címkék

1% (1) 7tévhit klímaváltozásról (1) adócsalás (2) adóelkerülés (1) adóigazságosság (2) adományozás (1) adóparadicsomok (2) Agent Orange (1) agroüzemanyagok (3) Agua Zarca (1) akció (3) akciónk (2) aktivizálódj (20) Álló szikla (1) aranybánya (2) atom (4) atomerőmű (5) Aurul (2) Ausztria (1) autóipar (1) autómentes nap (1) Bankfigyelő (4) bánya (5) bányaprojekt (3) bányászat (2) barátai (1) Belgium (2) Berlin (1) Berta Cáceres (2) BindingTreaty (3) biodiverzitás (2) biogazdálkodás (1) biokert (2) biomassza (2) borsod fejlesztéséért (3) börzsőny (1) büntetlenül (4) cancún (20) CETA (11) Chevron (1) chillout (1) cián (2) ciánszennyezés (2) Ciolos (1) cop16 (20) cop17 durban (5) cop18 doha (3) cop19 varsó (1) COP21 Párizs (8) cop21 Párizs (1) cop23 (1) COP24 (1) corporate capture (1) croissant (1) csarna völgy (1) cselekedj (4) csernobil (2) cunami (1) demokrácia (1) Derekegyház (1) dieselgate (1) divestment (1) dohányipar (1) EBRD (4) EFSA (1) egészség (1) éghajlatváltozás (41) éghajlatvédelem (4) EIB EBRD (1) élelmiszer-önrendelkezés (12) élelmiszer önrendelkezés (1) életmód (2) ellenállás (1) emberiség elleni bűntett (1) emberi jogok (3) endokrin (1) energia (25) energiaátmenet (4) energiabiztonság (5) energiahatékony (1) energiapolitika (1) energiatakarékosság (18) energiatudatosság (10) energia demokrácia (1) energia kutatás (1) ENSZ (3) erdő (2) eredményhirdetés (1) értékelés (6) esőerdők (1) EU (7) Európai Bíróság (3) Európai Bizottság (2) Európai Parlament (4) Európai Unió (3) eu elnökség (1) eu költségvetés (2) falusi önkormányzatok (1) fejlődő országok (1) fekete kígyó (3) felújítás (2) felvonulás (1) fenntarthatóság (3) fenntartható vidékfejlesztés (1) fesztivál (1) fiatal föld barátai (4) film (2) fogyasztás (10) föld (2) földhő (1) földrengés (2) földspekuláció (1) földszerzés (1) földtörvény (1) földzsákmánylás (5) Föld Barátai (11) föld barátai (27) föld napja (1) folyószabályozás (1) fotó (1) fukusima (2) fűszernövények (1) fűtés (2) Game over (1) gáz (2) gazdasági (1) gázvezeték (1) Genf (2) génmanipuláció (2) génmódosítás (4) génpiszka (15) glifozát (3) globális akciónap (1) globalizáció (7) GMO (2) GMO-Kerekasztal (1) gólya (1) Green-Go (1) gyógynövények (1) gyomirtó (3) hatásvizsgálat (1) háztartás (3) hellókarácsony (1) helyi hős (1) hitel (2) Honduras (1) honlapajánló (2) hulladék (1) hülyeség kora (1) IARC (2) ICS (3) igazságosság (1) ingyenhitel (1) ISDS (8) itt az idő (1) japán (1) jelentés (3) jó példák (1) just transition (5) Kalifornia (1) katasztrófa (1) Katowice (1) képek (4) késés (1) kiadvány (1) kibocsátás (1) Kína (1) Kishantos (3) kitermelőipar (1) klíma (3) klímaper (1) klímapolitika (32) klíma igazságoság (6) költségek (4) konferencia (20) könyv (1) környezeti-társadalmi károk (1) közmeghallgatás (1) közösségépítés (8) közösségi energia (11) közösségi kert (1) kukorica (1) kutatás (2) land grab (5) Lechner Judit (1) lengyel (1) levél (1) lignit (2) lobbi (1) luxleaks (1) magvetés (2) Malmström (2) marco jelenti (19) Megnette (1) megújuló energia (9) Merkel (1) MFB (1) millenniumi celok (2) Miskolc (1) Mongólia (1) Monsanto (2) Monsanto Tibunal (1) MTVSZ (11) multik (2) NAFTA (2) napelem (2) naperőmű (1) Natura2000 (1) nemzetek feletti vállalatok (2) nemzeti parkok (1) nemzetközi egyezmény (3) Nemzetközi Energiaügynökség (1) no2ISDS (2) no gmo (1) nyári tábor (1) nyeleni europe forum (1) nyersanyagok (1) nyílt (1) offsetting (1) ökocídium (1) ökológiai lábnyom (1) ökolokalizmus (1) olajpálma (1) olajszennyezés (1) Olaszország (1) olkiluoto 3 (1) önkénteseink (2) önrendelkezés (2) Otthon Melege (1) Paks (1) palagáz (1) pályázat (7) Párizsi Megállapodás (2) pénz (3) PeoplesBudget (1) petíció (13) Philip Morris (1) polgármester (1) Pozsony (1) pro natura svájc (1) radioaktív (2) rákkeltő (2) reaktor (3) regionális fejleztés (2) rekultiváció (1) reménysugár (1) riadólánc (1) Rio+20 (1) romániai ősz (1) Roundup (2) Seattle (1) Seralini (1) Shell (1) shell (1) Sigmar Gabriel (2) sóder (1) Standing Rock (3) StopISDS (1) StopTTIP (19) Stop Corporate Impunity (2) strukturális alapok (2) sugárzás (2) szabadkereskedelem (24) szállópor (1) szalmaépítészet (4) szavazás (1) szénerőmű (3) szennyezés (1) szénrégió (1) szökőár (1) tájfajták (2) talajpusztulás (1) tanulmányút (1) távhő (1) technológia (1) termelő-fogyasztó (1) természetvédelem (5) termőföld (7) tévutak (4) tilos rádió (1) tippek (5) tisza (1) toma jelenti (2) Trump (1) TTIP (22) TTIPkedd (1) TTIPleaks (1) TTIPtuesday (1) tüntetés (2) UBS (1) UNESCO (2) UNtreaty (2) USA (2) Vallónia (1) válság (1) védett fajok (2) vegyianyagok (2) Verespatak (3) vers (1) verseny (2) vetélkedő (1) vetőmagok (1) vetőmagszennyezés (1) videó (1) video (10) világbank (2) világörökség (2) víz (2) vízgazdálkodás (1) vízierőmű (2) víztúlfogyasztás (1) VWgate (1) WHO (2) WTO (1)

Közösség

Kövess minket a Facebookon!

Olvass minket a Twitteren!