Standing Rock: a bíróság szerint jogsértő volt a Dakota Access olajvezeték engedélyezése

Írta fidusz , 2017. június 21. 15:34 , Hozzászólsz?

Címkék: Standing Rock fekete kígyó

Fontos jogi győzelmet aratott múlt héten az Álló Szikla sziú indián törzs: egy szövetségi bíró döntése alapján a rezervátumuk közelében, ősi földjeiken áthaladó Dakota Access olajvezeték építési engedélye több szempontból is törvénysértő.

flags0_lucas-zhao-800.jpg

Zászlók Oceti Sakowin tábor területén (A kép forrása: Lucas Zhao / CC BY-NC 2.0)

Miként arról már többször is beszámoltunk, több mint egy éve tiltakoznak az észak-dakotai őslakosok a Dakota Access nevű olajvezeték kiépítése ellen, amely a Standing Rock (Álló-szikla) Rezervátumban élő sziú indiánok szentföldjén haladna keresztül, érintve ősi temetkezési és kultikus helyeiket, mindeközben elszennyezné a vízbázisaikat is.  A beruházás elleni nemzetközi tiltakozás hatására Obama elnök decemberben leállíttatta az építkezést, és előírta, hogy környezeti hatásvizsgálatot kell végezni az ügyben. A kőolajvezeték megépítésében anyagilag is érdekelt új amerikai elnök, Donald Trump viszont a beiktatását követő első napokban zöld utat adott a beruházásnak. Bár február végén a helyi hatóságok kiüríttették kőolajvezeték elleni tiltakozás bázisát, az Oceti Sakowin tábort, a beruházás elleni küzdelem még nem ért véget.

A múlt héten például fontos jogi győzelmet aratott az Álló Szikla sziú indián törzs: a szövetségi bíróság ugyanis úgy döntött, hogy a Missouri folyót átszelő olajvezeték építésére a Trump-adminisztráció által sebtében kiadott engedély több szempontból is jogsértő. A döntés szerint a hatóságok nem vették megfelelően számításba egy esetleges olajkiömlés kockázatait az indiánok halászati, vadászati jogaira és a környezeti igazságosságra nézve. Arról, hogy a törvénysértő építési engedély miatt elrendeli-e a munkálatok felfüggesztését, a bíró további hatásvizsgálatokat rendelt el, és konzultációkat helyezett kilátásba.

Dave Archambault II, az Álló Szikla sziú közösség törzsfőnöke jelentős győzelemként üdvözölte a szövetségi bíró döntését és sürgette, hogy a bíróság azonnal állíttassa le az olajvezeték építési munkálatait.

Ez a döntés jelentős fordulópont az ügyben. Eddig ugyanis az Álló Szikla sziú törzs jogait teljes mértékben figyelmen kívül hagyták a Dakota Access kőolajvezeték építői, valamint a Trump-adminisztráció, s ez nem véletlenül váltott ki nemzetközi felzúdulást. A szövetségi bíróság egy olyan területen lépett közbe, ahol politikai rendszerünk eddig nem volt képes megvédeni az őslakos közösségek jogait - tette hozzá Jan Hasselman, a sziú törzs védelmét ellátó Earthjustice ügyvéde.

Forrás: Earthjustice

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mtvsz.blog.hu/api/trackback/id/tr9212611463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

MTVSZ blog

A Magyar Természetvédõk Szövetsége (MTVSZ) blogbejegyzései.

Hozzászólások

Címkék

1% (1) 7tévhit klímaváltozásról (1) adócsalás (2) adóelkerülés (1) adóigazságosság (2) adományozás (1) adóparadicsomok (2) Agent Orange (1) agroüzemanyagok (3) akció (3) akciónk (2) aktivizálódj (19) Álló szikla (1) aranybánya (2) atom (4) atomerőmű (5) Aurul (2) Ausztria (1) autóipar (1) autómentes nap (1) Bankfigyelő (4) bánya (4) bányaprojekt (3) bányászat (1) barátai (1) Belgium (2) Berlin (1) Berta Cáceres (1) BindingTreaty (3) biodiverzitás (2) biogazdálkodás (1) biokert (2) biomassza (1) borsod fejlesztéséért (2) börzsőny (1) büntetlenül (4) cancún (20) CETA (11) Chevron (1) chillout (1) cián (2) ciánszennyezés (2) Ciolos (1) cop16 (20) cop17 durban (5) cop18 doha (3) cop19 varsó (1) COP21 Párizs (8) cop21 Párizs (1) cop23 (1) corporate capture (1) croissant (1) csarna völgy (1) cselekedj (4) csernobil (2) cunami (1) demokrácia (1) dieselgate (1) divestment (1) dohányipar (1) EBRD (4) EFSA (1) egészség (1) éghajlatváltozás (40) éghajlatvédelem (4) EIB EBRD (1) élelmiszer-önrendelkezés (12) élelmiszer önrendelkezés (1) életmód (2) ellenállás (1) emberiség elleni bűntett (1) emberi jogok (2) endokrin (1) energia (25) energiaátmenet (3) energiabiztonság (5) energiahatékony (1) energiapolitika (1) energiatakarékosság (18) energiatudatosság (9) energia demokrácia (1) energia kutatás (1) ENSZ (3) erdő (2) eredményhirdetés (1) értékelés (6) esőerdők (1) EU (7) Európai Bíróság (3) Európai Bizottság (2) Európai Parlament (4) Európai Unió (3) eu elnökség (1) eu költségvetés (2) falusi önkormányzatok (1) fejlődő országok (1) fekete kígyó (3) felújítás (1) felvonulás (1) fenntarthatóság (3) fenntartható vidékfejlesztés (1) fesztivál (1) fiatal föld barátai (4) film (2) fogyasztás (10) föld (2) földhő (1) földrengés (2) földspekuláció (1) földszerzés (1) földtörvény (1) földzsákmánylás (5) Föld Barátai (9) föld barátai (27) föld napja (1) folyószabályozás (1) fotó (1) fukusima (2) fűszernövények (1) fűtés (1) Game over (1) gáz (2) gazdasági (1) gázvezeték (1) Genf (2) génmanipuláció (2) génmódosítás (4) génpiszka (15) glifozát (3) globális akciónap (1) globalizáció (7) GMO (2) GMO-Kerekasztal (1) gólya (1) Green-Go (1) gyógynövények (1) gyomirtó (3) hatásvizsgálat (1) háztartás (3) hellókarácsony (1) helyi hős (1) hitel (2) honlapajánló (2) hulladék (1) hülyeség kora (1) IARC (2) ICS (3) igazságosság (1) ingyenhitel (1) ISDS (8) itt az idő (1) japán (1) jelentés (3) jó példák (1) just transition (4) Kalifornia (1) katasztrófa (1) képek (4) késés (1) kiadvány (1) Kína (1) Kishantos (3) kitermelőipar (1) klíma (3) klímaper (1) klímapolitika (31) klíma igazságoság (5) költségek (4) konferencia (20) könyv (1) környezeti-társadalmi károk (1) közmeghallgatás (1) közösségépítés (7) közösségi energia (10) közösségi kert (1) kukorica (1) kutatás (2) land grab (5) Lechner Judit (1) lengyel (1) levél (1) lignit (1) lobbi (1) luxleaks (1) magvetés (2) Malmström (2) marco jelenti (19) Megnette (1) megújuló energia (9) Merkel (1) MFB (1) millenniumi celok (2) Miskolc (1) Mongólia (1) Monsanto (2) Monsanto Tibunal (1) MTVSZ (10) multik (2) NAFTA (2) napelem (1) naperőmű (1) Natura2000 (1) nemzetek feletti vállalatok (2) nemzeti parkok (1) nemzetközi egyezmény (3) Nemzetközi Energiaügynökség (1) no2ISDS (2) no gmo (1) nyári tábor (1) nyeleni europe forum (1) nyersanyagok (1) nyílt (1) offsetting (1) ökocídium (1) ökológiai lábnyom (1) ökolokalizmus (1) olajpálma (1) olajszennyezés (1) Olaszország (1) olkiluoto 3 (1) önkénteseink (2) önrendelkezés (1) Otthon Melege (1) Paks (1) palagáz (1) pályázat (6) Párizsi Megállapodás (1) pénz (3) PeoplesBudget (1) petíció (12) Philip Morris (1) polgármester (1) Pozsony (1) pro natura svájc (1) radioaktív (2) rákkeltő (2) reaktor (3) regionális fejleztés (2) rekultiváció (1) reménysugár (1) riadólánc (1) Rio+20 (1) romániai ősz (1) Roundup (2) Seattle (1) Seralini (1) shell (1) Shell (1) Sigmar Gabriel (2) sóder (1) Standing Rock (3) StopTTIP (19) Stop Corporate Impunity (2) strukturális alapok (2) sugárzás (2) szabadkereskedelem (24) szalmaépítészet (4) szavazás (1) szénerőmű (3) szénrégió (1) szökőár (1) tájfajták (2) talajpusztulás (1) tanulmányút (1) távhő (1) technológia (1) termelő-fogyasztó (1) természetvédelem (5) termőföld (7) tévutak (4) tilos rádió (1) tippek (5) tisza (1) toma jelenti (2) Trump (1) TTIP (22) TTIPkedd (1) TTIPleaks (1) TTIPtuesday (1) tüntetés (2) UBS (1) UNESCO (2) UNtreaty (1) USA (2) Vallónia (1) válság (1) védett fajok (2) vegyianyagok (2) Verespatak (3) vers (1) verseny (2) vetélkedő (1) vetőmagok (1) vetőmagszennyezés (1) videó (1) video (10) világbank (2) világörökség (2) víz (2) vízgazdálkodás (1) vízierőmű (1) víztúlfogyasztás (1) VWgate (1) WHO (2) WTO (1)

Közösség

Kövess minket a Facebookon!

Olvass minket a Twitteren!