A téveszme

E téveszme nagyjából így hangzik: "a nagyvállalatok változóban vannak; a megoldás részei kívánnak lenni; jelentős lépéseket tesznek a klímaváltozás megállítására. Értékelnünk kell ezt az igyekezetet és be kell vonnunk őket a döntéshozatalba". Néha még olyat is hallani, hogy valójában csak a nagyvállalatok képesek „megmenteni” minket, hiszen a nagypolitika bebizonyította tehetetlenségét vagy érdektelenségét. Újból és újból hallani ezt a lemezt, valahányszor az ENSZ éves klímakonferenciájára (COP) kerül sor. Rengeteget ismétlik ezt vállalati vezetők, lobbisták és a legtöbb politikus is.

Valójában:

1. A nagyvállalatok nincsenek „kirekesztve” a döntéshozatalból

Bár a nagyvállalatok minden fórumon a jelenleginél több beleszólási jogot követelnek, valójában egyáltalán nincsenek „kirekesztve”.

A nagyvállalatok erőteljes részvételére jó példa az ENSZ 2013-as, varsói klímakonferenciája, ahonnan a civil társadalom küldöttei kivonultak, tiltakozásul amiatt, hogy a legszennyezőbb vállalatok ott annyira erőteljes és kendőzetlen lobbitevékenységet folytattak.

A varsói konferencia színhelyén és az ott kihelyezett termékeken az ember lépten-nyomon a Föld legszennyezőbb vállalatai márkáinak a hirdetéseibe botlott. A tárgyalás főtitkára, Christiana Figueres pedig odáig ment, hogy egy időre otthagyta a tárgyalásokat, hogy felszólalhasson a világ széntermelőinek a konferenciáján.

Mind országos, mind regionális szinten vállalati lobbitevékenység igyekszik gyengíteni a klímával kapcsolatos politikai kezdeményezéseket. A fosszilis energiahordozókat feltáró és előállító nagyvállalatok már eddig is több millió eurót költöttek, hogy hiteltelenítsék az Európai Unió 2030-as klíma–energia javaslatcsomagját. Civil munkánk során számos olyan nagyvállalattal szembesültünk, amelyek azon igyekeztek, hogy hatástalanítsák a környezet és társadalom védelmét szolgáló törvényeket, jogszabályokat.

Az, hogy a nagyvállalatok állandóan arról panaszkodnak, hogy „kihagyják őket” – nem több ügyes propagandafogásnál, hiszen még erőteljesebb részvételt követelnek.

2. Tényleg a „demokrácia” forog-e kockán a nagyvállalatok bevonásán?

A nagyvállalatok nem tekinthetők demokratikusan működő intézményeknek. Vezetőiket nem a nép választja és céljuk nem a köz szolgálata – saját érdekeiket igyekszenek megvalósítani. Ez rendben van, amíg mindenki tisztában van ezzel - a probléma ott kezdődik, amikor a vállalatok a demokráciára hivatkozva akarnak beleszólni a klímacsúcs tárgyalásaiba.

Felvethető persze az érv, hogy mint "érdekképviseleti csoport", őket is megilleti a részvétel. Ha viszont meggondoljuk, hogy a nagyvállalatok sokkal gazdagabbak, mint a helyi közösségek, alulról építkező szervezetek, nonprofit egyesülések, tudományos társulatok stb., akkor önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy igazságos lenne-e az „egyenlő” képviselet? Hiszen az egyes szereplők képessége a döntések befolyásolására egyáltalán nem egyforma. Az éghajlat változásával érintett helyi közösségeknek nincsenek dollármillióik arra a célra, hogy nyomást gyakoroljanak a döntéshozókra, nemzetközi konferenciákat szponzoráljanak, vagy hogy törvényhozókat nyerjenek meg arra, hogy szigorúbb környezeti szabályozást hagyassanak jóvá.

Tehetünk-e úgy, mintha ezek az óriási egyenlőtlenségek nem is léteznének? A demokratikus elveket és a közérdeket éppen hogy a nagyvállalati befolyás csökkentésével – és nem növelésével – szolgálhatjuk jobban.

3. A fosszilisenergia-cégeknek felelősségük van a klímaváltozásban

Amikor a hangadó média az éghajlatváltozásról ír, gyakran hangsúlyozza az egyén lehetőségeit (cseréljük energiatakarékosra a villanykörtéinket, hasznosítsuk újra a hulladékot stb.). Nem csoda hát, ha nagyrészt figyelmen kívül marad nagyvállalatok döntő szerepe.

Ugyanakkor tény, hogy történelmi távlatban tekintve a nagyvállalatok felelőssé tehetők a éghajlatváltozásért. Kutatások alapján 90 nagyvállalathoz közvetlenül köthető az összes eddig károsanyag-kibocsátás több mint 60 százaléka.

Fosszilis energiahordozók, közlekedés és szállítás, cementipar, élelmiszer-termelés… A nagyvállalati szektornak meghatározó szerepe van abban, hogy napjaink rendszerének lényegét a Föld erőforrásainak mohó kirablása és a termelési eredmények túlhangsúlyozása adja.

4. A nagyvállalati érdekek ütköznek a közérdekkel

A nagyvállalatok fő célja a profit, és a fosszilisenergia-cégek minden idők legnyereségesebbjei. Ez részben az állami támogatásoknak köszönhető. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai azt mutatják, hogy a fosszilisenergia-ipar 550 milliárd dollárnyi állami támogatást kap évente – több mint négyszer annyit, mint a megújulók.

Ráadásul a fosszilisenergia-cégeket anyagilag nem terhelik azok a környezeti okozott károk, amelyek hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz.

Ha komolyan tenni akarunk az éghajlatváltozás ellen, akkor a még a föld alatt található fosszilisenergia-kincs 80 százalékát ott is kellene hagynunk. Így látják ezt a tudósok és még a sokak által bírált Világbank is ilyen értelemben foglalt állást. A fosszilisenergia-cégek számára ez azt jelentené, hogy vagyonuk 80 százalékáról le kellene mondaniuk. De még ez a lépés is csak ahhoz lenne elegendő, hogy a földfelszín átlaghőmérséklete ne emelkedjen 2 Celsius foknál jobban – amely maga is egy gyakran bírált küszöbérték.

Vajon melyik üzletember vagy vállalatvezető fogadna el egy ilyen javaslatot? A nagyvállalati érdekek ezügyben homlokegyenest ellentétesek a közérdekkel. Sajnos nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is sokszor tapasztaljuk, hogy nagyvállalatok nem veszik komolyan az éghajlatváltozást:

• Az Exxon tudott az éghajlatváltozásról már az 1980-as évek elején is, de tudományosan megalapozott információit titokban tartotta, és azóta is pénzzel támogatja az éghajlatváltozást tagadókat,
• A Business Europe nevű lobbicég és a hasonló lobbicsoportok azon serénykednek, hogy az európai éghajlat-politika szekere minél lassabban döcögjön,
• Jelentős autógyártókról kiderült, hogy csaltak járműveik károsanyag-kibocsátási tesztjei során, hogy így rejtsék el járműveik valódi környezeti hatását,
• Egyes fosszilisenergia-cégek napjainkban is egészen kieső helyeken kutatnak új olajkitermelési helyszínek után (pl. az Északi-sarkvidéken és tengeri olajfúró tornyokkal), és csak olyankor szüneteltetik a nem hagyományos fosszilisenergia-források kitermelését, ha éppen csökken az olaj világpiaci ára.

Valahányszor egy-egy komolyabb politikai döntés valamely jelentős vállalati érdeket érint, a lobbisták nyomást gyakorolnak a döntéshozókra, hogy megvédjék a vállalati profitot és az adott vállalati modellt. Csak Brüsszelben nem kevesebb mint 30 000 lobbista dolgozik! A 2015-ös párizsi ENSZ klímakonferencia COP 21 szponzorai között ott látjuk az Air France-t és számos autógyártót – amelyek a világ legszennyezőbb cégei között vannak.

Éppen ilyen megfontolásból – nyilvánvaló összeférhetetlenségre hivatkozva – döntött úgy az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy eseményeit dohányipari cégek nem szponzorálhatják. Vajon nem kellene-e ugyanezt a politikát folytatni az éghajlatváltozásról szóló konferenciák szervezőinek is?

Az éghajlatváltozás árán gazdagodó cégeknek semmi sem drága, hogy meggyőzzék a közvéleményt, hogy ők aktívan tesznek az éghajlatváltozás ellen – pedig valójában az a céljuk, hogy a jelenlegi rendszer ne változzon. Az elmúlt 150 évben a szennyező iparágak számára a dolgok ilyetén állása rendkívül jövedelmezőnek bizonyult. Nyilván nem akarják, hogy ez megváltozzon!

Szerezzük vissza a demokráciánkat

A nagyvállalatok nem szorulnak védelmünkre. Nagyon is meg tudják magukat óvni, mint ahogyan marketingeseknek is megéri zöldrefesteni egyes vállalati beruházásokat. Nem közintézmények feladata, hogy gondoskodjanak a magánérdekek védelméről. Vajon politikusaink és a mértékadó média miért nem emeli fel szavát, amikor a nagyvállalatok „elfelejtik” bevonni a helyi lakosság képviselőit – avagy éppen az őslakosokat – egy-egy nagyobb beruházás hatástanulmányának megvitatásába? Nem azt bizonyítja-e ez, hogy a nagyvállalati befolyás messze túlnőtt a kívánatosnál és ideje lenne azt csökkenteni?

Nézzünk szembe őszintén a tényekkel. Egy igazságos energia-szerkezetváltásnak óhatatlanul lesznek nyertesei és vesztesei egyaránt. A fosszilisenergia-cégek pontosan tisztában vannak ezzel, és emiatt tesznek meg minden tőlük telhetőt, hogy változatlanul fenntartsák a jelenlegi helyzetet. A nagyvállalatok nem lehetnek alappillérei az éghajlatváltozási gondok megoldásának. Döntéshozóinknak az a kötelességük, hogy a lakosság érdekeit képviseljék és megvédjék a legkiszolgáltatottabbakat. Nem olyan politikusokra van szükségünk, akik a nagyvállalatok szócsövei. Olyan politikusok kellenek nekünk, akik a közérdekért állnak ki és készek korlátozni a vállalatok befolyását.

A cikk forrása: Fiatal Föld Barátai, http://www.foeeurope.org/yfoee  Fordította: Sellei Iván

Képek forrása: http://www.foeeurope.org/yfoee, 4. és 5. kép: www.boredpanda.com, nemzetközi művészek plakátkiállítása Párizsban (brandalism)

A cikk-sorozat 1. része itt:

http://mtvsz.blog.hu/2015/12/07/teveszmek_a_klimavaltozasrol_1_ez_az_egesz_csak_kina_es_india_hibaja