Védjük meg az ökológiai célterületeket a vegyszerektől és a műtrágyáktól!

Írta fidusz , 2014. február 24. 15:36 , Hozzászólsz?

Az elmúlt 2-3 évben sok szó esett az EU Közös Agárpolitikájának (KAP) "zöldítéséről". A KAP-reformról szóló tárgyalások előrehaladásával viszont a kezdetben ígéretesnek hangzó "zöldítés" az agrobiznisz agresszív nyomulásának hatására eléggé felhígult, s ebben sajnos a tagállamok is negatív szerepet játszottak. Végül annyi maradt az egészből, hogy a KAP keretében történő közvetlen agrártámogatások 30%-át ún. "ökológiai célterületek" fenntartásához kötik. De most az ökológiai célterületek is veszélybe kerültek, ugyanis a tagállamok azt szorgalmazzák, hogy az ökológiai célterületeken is lehessen mezőgazdasági tevékenységet végezni, ráadásul úgy, hogy a növényvédő szerek és a műtrágyák használatát sem zárnák ki.
Ezért most arra kérünk, írj Te is a vidékfejlesztési miniszternek, ne támogassa az ökológiai célterületek tönkretételét!

EFAs_arc2020.jpg

 
Két-három évvel ezelőtt még reménykedhettünk, hogy a 2014-től kezdődő időszakban a KAP-reform hatására egy zöldebb és igazságosabb európai agrárpolitika veszi kezdetét. Az első javaslatok ígéretesnek tűntek, azonban mire a végső 2013 novemberi megállapodás megszületett, a kezdeti ambíciók majdnem mindegyike elveszett. Lényegében minden maradt a régiben (business as usual).  
 
Volt mégis egy halvány reménysugár, hogy egyetlen fontos intézkedés túléli az agrobiznisz a lobbiját, a vég nélküli tanácskozás sorozatot és az Európai Parlament végszavazását: ez pedig az, amit ökológiai célterületeknek nevezünk.
 
Ez azt jelenti, hogy a gazdáknak juttatandó közvetlen támogatások 30%-ának kifizetési alapfeltétele az, hogy a szántóterületek 5%-át meghagyják ökológiai célterületeknek. Ezek ugaron hagyott területek, élő sövények, fák, puffer területek, téli takaró növényzettel borított területek lehetnek.  Az elképzelés lényege az, hogy  mentesítsük ezen  területeket az intenzív mezőgazdaságtól, a növényvédő szerektől és műtrágyáktól, ezáltal teret engedve olyan  életfolyamatoknak, mint a beporzás, talajképződés, természetes  vízháztartás, és tápanyag-körforgás. Ezek cserébe növelik a biológiai sokféleséget, ahogy az ökológiai célterületek állatok számára - beleértve a méheket, pillangókat, szitakötőket és gilisztákat, még a kisebb madarakat - kedvezőbb táplálkozási lehetőségeket és élőhelyet biztosítanak. Eképpen az ökológiai célterületek gazdagítják az adott gazdaság teljes ökoszisztémáját, beleértve a környező tájat, és végül de nem utolsó sorban ezáltal hozzájárulnak az élelmiszer-biztonsághoz is.  
 
Most viszont az ökológiai célterületek veszélybe kerültek! Ahogy az Európai Bizottság jogszabályba próbálja foglalni a KAP végső szövegét, számos kivétel és a kiskapu került napvilágra. Az egyik kispaku lehetővé tenné a szintetikus növényvédő szerek és műtrágyák használatát nitrogén-megkötő növények termesztése során az ökológiai célterületeken. Ez komoly aggodalommal tölt el minket, ugyanis ebben a fázisban már csupán a KAP-reform folyamat keretében a korábbi megállapodásokon elfogadott dolgok végrehajtási jogszabályaira kerülhetne sor.
 
Az agrobiznisz lobbistái viszont nem szeretnének kihagyni semmilyen lehetőséget, ezért tavaly ősszel rávették 23 tagállam - köztük Magyarország - minisztereit, hogy közös levélben forduljanak az Európai Bizottsághoz, azt javasolva, hogy a KAP végrehajtási szabályai tegyék lehetővé a mezőgazdasági termelést az ökológiai célterületeken anélkül, hogy a növényvédő szerek és a műtrágyák használatát kizárnák.
 
Az ügyben a végső döntés 2014 márciusában várható. Ezért a fent említett fejlemények miatt aggódva az ARC 2020, a Föld Barátai Európa, az IFOAM, a PAN, a Slow Food és Groupe de Bruges által kezdeményezett kampányhoz csatlakozva arra kérünk küldj levelet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek, amelyben kérd meg arra, hogy ne támogassa a növényvédő szerek és műtrágyák használatát az ökológiai célterületeken belül!
 
Mellékelünk egy sablonlevelet, amelyet elküldhetsz a miniszternek. Ha vannak külföldi ismerőseid, akkor nekik is szólhatsz, hogy írjanak saját országuk minisztereinek. Itt más nyelven is találtok sablonleveleket. 
 
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
 
Fazekas Sándor  
Vidékfejlesztési Miniszter részére  
email: miniszter@vm.gov.hu
másolatot kap: campaign@arc2020.eu  
 
Tisztelt Miniszter Úr!
 
Egy zöld közös agrárpolitika megvalósítása érdekében:
ne szavazzon a növényvédő szerek és műtrágyák használatára az ökológiai célterületeken belül
 
Egy zöldebb EU mezőgazdaság felé tett kis lépésként, az új KAP kötelezi a gazdákat, hogy a szántóföldek legalább 5%-át  ökológiai célterületek fenntartására szenteljék, ami a közvetlen támogatások 30%-a kifizetésének alapfeltétele.[1]  
 
Azonban, jelenleg több kivétel és kiskapu ássa alá az ökológiai célterületek eredeti célját. Egy kiskapu lehetővé tenné a szintetikus növényvédő szerek és műtrágyák használatát nitrogén-megkötő növények termesztése során az ökológiai célterületeken.[2]
 
Időközben különféle próbálkozások váltak ismertté, melyeknek célja az ökológiai célterületek hatékonyságának gyengítése. Egy 23 EU tagállam által aláírt levél szorgalmazza, hogy a Bizottság engedélyezze a mezőgazdasági termelést az ökológiai célterületeken belül, a KAP végrehajtási szabályok keretében, nem zárva ki a növényvédő szerek és műtrágyák használatát.[3] Arra kérjük Önt, hogy vizsgálja felül ezt az álláspontot még e szabályok 2014. márciusi jóváhagyása előtt.
 
A biodiverzitás védelme és ösztönzése érdekében az ökológiai célterületekben rejlő lehetőségek érvényesüléséhez megfelelő feltételekre van szükség. A szintetikus növényvédő szerek és műtrágyák biodiverzitásra gyakorolt negatív hatása szükségessé teszi betiltásukat ezeken a területeken. Az élelmiszer-biztonság megőrzésében alapvető szerepet betöltő beporzó és egyéb hasznos rovarok létfeltétele, hogy az  ökológiai célterületeken belül ne használjanak növényvédő szereket. Emellett, a túlzott mértékű tápanyagbevitel során jelentkező szennyeződés elkerülése érdekében a műtrágyák alkalmazását is kerülni kell. Ezen feltételek megvalósulása csökkenti a gazdák költségeit, emeli a terméshozamot, miközben hozzájárul a biológia sokféleség növekedéséhez.
 
Az  ökológiai célterületek jelentősége, hogy támogatnak olyan agroökológiai folyamatokat, mint a beporzás, talajképződés és javítják a víz- és tápanyag ciklusok szabályozását, mely előnyös egy gazdaság teljes agrár-ökoszisztémája számára, csakúgy mint a környező tájakra. Az  ökológiai célterületek tartalmaznak egyrészt parlagterületeket, sövényeket, fákat, védősávokat, erdős- és agrár-erdészeti területeket, továbbá  ökológiai célterületnek számít a köztes vetés és téli zöldtakarók létesítése. Megfelelően alkalmazva, az ökológiai célterületek hozzájárulnak az európai mezőgazdaság termékenységének és termelékenységének fennmaradásához és növeléséhez.
 
Határozottan ellenezzük a kiskapukat és kivételeket, melyek az EU adófizetők kifejezett akarata és érdekei ellen hatnak, hátrányos helyzetbe hozva azon gazdákat akik már alkalmazzák a fenntartható mezőgazdasági  módszereket. Kérjük, hogy vizsgálja felül kormánya álláspontját és ellenezze a növényvédő szerek és műtrágyák használatát az  ökológiai célterületeken belül!
 
Tisztelettel,
 
....
 
Jegyzetek:
[1] http://ec.europa.eu/agriculture/newsroom/155_en.htm  
[2] http://issuu.com/arc2020/docs/das_efas_131216  
[3] http://issuu.com/arc2020/docs/23_ms_letter_nov_2013 

A bejegyzés trackback címe:

https://mtvsz.blog.hu/api/trackback/id/tr195830881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

MTVSZ blog

A Magyar Természetvédõk Szövetsége (MTVSZ) blogbejegyzései.

Hozzászólások

Címkék

1% (1) 7tévhit klímaváltozásról (1) adócsalás (2) adóelkerülés (1) adóigazságosság (2) adományozás (1) adóparadicsomok (2) Agent Orange (1) agroüzemanyagok (3) akció (3) akciónk (2) aktivizálódj (19) Álló szikla (1) aranybánya (2) atom (4) atomerőmű (5) Aurul (2) Ausztria (1) autóipar (1) autómentes nap (1) Bankfigyelő (4) bánya (4) bányaprojekt (3) bányászat (1) barátai (1) Belgium (2) Berlin (1) Berta Cáceres (1) BindingTreaty (3) biodiverzitás (2) biogazdálkodás (1) biokert (2) biomassza (2) borsod fejlesztéséért (2) börzsőny (1) büntetlenül (4) cancún (20) CETA (11) Chevron (1) chillout (1) cián (2) ciánszennyezés (2) Ciolos (1) cop16 (20) cop17 durban (5) cop18 doha (3) cop19 varsó (1) COP21 Párizs (8) cop21 Párizs (1) cop23 (1) COP24 (1) corporate capture (1) croissant (1) csarna völgy (1) cselekedj (4) csernobil (2) cunami (1) demokrácia (1) Derekegyház (1) dieselgate (1) divestment (1) dohányipar (1) EBRD (4) EFSA (1) egészség (1) éghajlatváltozás (41) éghajlatvédelem (4) EIB EBRD (1) élelmiszer-önrendelkezés (12) élelmiszer önrendelkezés (1) életmód (2) ellenállás (1) emberiség elleni bűntett (1) emberi jogok (2) endokrin (1) energia (25) energiaátmenet (4) energiabiztonság (5) energiahatékony (1) energiapolitika (1) energiatakarékosság (18) energiatudatosság (10) energia demokrácia (1) energia kutatás (1) ENSZ (3) erdő (2) eredményhirdetés (1) értékelés (6) esőerdők (1) EU (7) Európai Bíróság (3) Európai Bizottság (2) Európai Parlament (4) Európai Unió (3) eu elnökség (1) eu költségvetés (2) falusi önkormányzatok (1) fejlődő országok (1) fekete kígyó (3) felújítás (2) felvonulás (1) fenntarthatóság (3) fenntartható vidékfejlesztés (1) fesztivál (1) fiatal föld barátai (4) film (2) fogyasztás (10) föld (2) földhő (1) földrengés (2) földspekuláció (1) földszerzés (1) földtörvény (1) földzsákmánylás (5) föld barátai (27) Föld Barátai (10) föld napja (1) folyószabályozás (1) fotó (1) fukusima (2) fűszernövények (1) fűtés (1) Game over (1) gáz (2) gazdasági (1) gázvezeték (1) Genf (2) génmanipuláció (2) génmódosítás (4) génpiszka (15) glifozát (3) globális akciónap (1) globalizáció (7) GMO (2) GMO-Kerekasztal (1) gólya (1) Green-Go (1) gyógynövények (1) gyomirtó (3) hatásvizsgálat (1) háztartás (3) hellókarácsony (1) helyi hős (1) hitel (2) honlapajánló (2) hulladék (1) hülyeség kora (1) IARC (2) ICS (3) igazságosság (1) ingyenhitel (1) ISDS (8) itt az idő (1) japán (1) jelentés (3) jó példák (1) just transition (4) Kalifornia (1) katasztrófa (1) Katowice (1) képek (4) késés (1) kiadvány (1) Kína (1) Kishantos (3) kitermelőipar (1) klíma (3) klímaper (1) klímapolitika (32) klíma igazságoság (6) költségek (4) konferencia (20) könyv (1) környezeti-társadalmi károk (1) közmeghallgatás (1) közösségépítés (8) közösségi energia (11) közösségi kert (1) kukorica (1) kutatás (2) land grab (5) Lechner Judit (1) lengyel (1) levél (1) lignit (1) lobbi (1) luxleaks (1) magvetés (2) Malmström (2) marco jelenti (19) Megnette (1) megújuló energia (9) Merkel (1) MFB (1) millenniumi celok (2) Miskolc (1) Mongólia (1) Monsanto (2) Monsanto Tibunal (1) MTVSZ (10) multik (2) NAFTA (2) napelem (2) naperőmű (1) Natura2000 (1) nemzetek feletti vállalatok (2) nemzeti parkok (1) nemzetközi egyezmény (3) Nemzetközi Energiaügynökség (1) no2ISDS (2) no gmo (1) nyári tábor (1) nyeleni europe forum (1) nyersanyagok (1) nyílt (1) offsetting (1) ökocídium (1) ökológiai lábnyom (1) ökolokalizmus (1) olajpálma (1) olajszennyezés (1) Olaszország (1) olkiluoto 3 (1) önkénteseink (2) önrendelkezés (2) Otthon Melege (1) Paks (1) palagáz (1) pályázat (7) Párizsi Megállapodás (2) pénz (3) PeoplesBudget (1) petíció (12) Philip Morris (1) polgármester (1) Pozsony (1) pro natura svájc (1) radioaktív (2) rákkeltő (2) reaktor (3) regionális fejleztés (2) rekultiváció (1) reménysugár (1) riadólánc (1) Rio+20 (1) romániai ősz (1) Roundup (2) Seattle (1) Seralini (1) Shell (1) shell (1) Sigmar Gabriel (2) sóder (1) Standing Rock (3) StopTTIP (19) Stop Corporate Impunity (2) strukturális alapok (2) sugárzás (2) szabadkereskedelem (24) szalmaépítészet (4) szavazás (1) szénerőmű (3) szénrégió (1) szökőár (1) tájfajták (2) talajpusztulás (1) tanulmányút (1) távhő (1) technológia (1) termelő-fogyasztó (1) természetvédelem (5) termőföld (7) tévutak (4) tilos rádió (1) tippek (5) tisza (1) toma jelenti (2) Trump (1) TTIP (22) TTIPkedd (1) TTIPleaks (1) TTIPtuesday (1) tüntetés (2) UBS (1) UNESCO (2) UNtreaty (1) USA (2) Vallónia (1) válság (1) védett fajok (2) vegyianyagok (2) Verespatak (3) vers (1) verseny (2) vetélkedő (1) vetőmagok (1) vetőmagszennyezés (1) videó (1) video (10) világbank (2) világörökség (2) víz (2) vízgazdálkodás (1) vízierőmű (1) víztúlfogyasztás (1) VWgate (1) WHO (2) WTO (1)

Közösség

Kövess minket a Facebookon!

Olvass minket a Twitteren!