Fukusima: egy új tanulmány szerint már a cunami előtt kiszabadult a radioaktiv sugárzás

Írta fidusz , 2011. október 28. 12:19 , 1 hozzászólás

Címkék: földrengés radioaktív atomerőmű csernobil cunami sugárzás reaktor fukusima

Egy nemzetközi tanulmány szerint közvetlenül a márciusi földrengést követően, még a cunami érkezte előtt jelentős mennyiségben jutottak ki radioaktív gázok a légkörbe Fukusimában. Az atomerőmű baleset következtében több radioaktív xenon szabadult ki, mint az emberiség történetében valaha - leszámítva a kísérleti atomrobbantásokat. A kutatók azt is kimutatták, hogy több mint kétszer annyi radioaktív cézium került ki a légkörbe, mint amennyit eddig a japán hatóságok beismertek. 

Noha az atomenergia hazai szószólói még mindig azzal igyekeznek megnyugtatni a közvéleményt, hogy a fukusimai reaktorok még a 9-es nagyságrendű földrengést is túlélték, s "csupán" a cunami tette tönkre a berendezést, egy tegnap közzétett tanulmány azt mutatja, hogy a reaktorok már a földrengés során megsérültek, és rögtön azután - még a cunami megérkezte előtt - jelentős mértékű radioaktív sugárzás került ki a levegőbe.

(A kép forrása: Wikipédia.)

Bár már hónapokkal ezelőtt is többen felvetették, hogy a fukusimai reaktorok már jóval a cunami előtt, közvetlenül a földrengést követően megsérültek, eddig elsősorban csak külföldi lapok számoltak be erről. Most viszont már egy az Atmospheric Chemistry and Physics Discussions tudományos folyóiratban megjelent, a fukusimai balesetet követően a légkörbe került radioaktív sugárzást elemző tanulmány is megerősíti mindezt. A Norvégiai Légkörkutató Intézet munkatársa, Andreas Stohl vezetésével, európai és amerikai kutatók bevonásával készült tanulmányban kimutatták, hogy erős bizonyítékok vannak arra, hogy rögtön a földrengést követően jelentős mennyiségű radioaktív xenon-133 gáz jutott ki a légkörbe.

A kutatók azt is megállapították, hogy a fukusimai baleset következtében 16,7 millió terabequerel xenon-133 került ki a légkörbe, ami az emberiség történetében valaha is bekövetkezett legnagyobb mértékű radioaktív nemesgáz kibocsátás - leszámítva kísérleti nukleáris robbantásokat.

A tanulmány arra is kitér, hogy a fukusimai katasztrófát követően 35 800 terabequerel radioaktív cézium-137 került ki a légkörbe, ami több mint kétszerese annak, amit a japán hatóságok eddig beismertek. Ez a Csernobilban kibocsátott cézium-137 mennyiség 42%-a. És hát ne feledjük, a fukusimai Daicsi atomerőmű reaktorai még mindig folyamatosan bocsátják ki a radioaktív sugárzást, s nem lehet tudni, mikor ér véget a történet. Mindenesetre, a japán kormány becslései szerint a Fukusima-környéki területek még legalább két évig lakhatatlanok lesznek.

(Noha az MTI - és annak nyomán több hazai internetes lap - is beszámol erről a tanulmányról, arról érdekes módon egyetlen szót sem ír a közszolgálati hírcentrum, hogy már a cunami előtt radioaktív sugárzás került a légkörben, és a xenon-133 kibocsátás mértékéről is hallgatnak.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mtvsz.blog.hu/api/trackback/id/tr763335984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Permian 2011.11.02. 15:57:10

Ha már ennyire szívügy a xenon-kibocsátás: akit érdekel, annak szívesen elmagyarázom, hogy miért brutális baromság az, hogy 16.7 millió TBq Xe-133 szabadult ki, és ez (meg még más dolgok is) miért kérdőjelezik meg a tanulmány következtetéseit. Én olvastam ezt a nemzetközi tanulmányt (szerintem a cikkíróval ellentétben): noha amúgy egy érdekes tudományos kérdést vizsgál, ennyire konkrét dolgok eldöntésére, hogy hány órakor olvadtak meg a reaktorok, _teljesen_ alkalmatlan a módszere. (Éppen az, hogy 16.7 millió TBq Xe-133-t kaptak eredményül, ami abszurd, kellene, hogy óvatosságra intse a tanulmány íróit.) Nincs talaj azok lába alatt, akik rájuk hivatkozva hőbörögnek. (Ez nem a tanulmány íróinak a hibája.)

Azt, hogy bármelyik fukusimai reaktor már a cunami előtt megsérülhetett, csak elég gyenge bizonyítékok sugallják. De ha így is történt, az atomenergia-ipar levonja ennek a balesetnek a tanulságait is, amivel az eddigi biztonsági szintet tovább növelheti.

MTVSZ blog

A Magyar Természetvédõk Szövetsége (MTVSZ) blogbejegyzései.

Hozzászólások

Címkék

#10YearPhone (1) 1% (1) 7tévhit klímaváltozásról (1) Áder János (1) adócsalás (2) adóelkerülés (1) adóigazságosság (3) adományozás (1) adóparadicsomok (2) Ág (1) Agent Orange (1) agroökológia (12) agroüzemanyagok (3) Agua Zarca (1) airport (1) ajánló (1) akció (5) akciónk (2) aktivizálódj (38) aláírásgyűjtés (5) Álló szikla (1) alma (1) arany (1) aranybánya (2) atom (4) atomerőmű (5) Aurul (3) Ausztria (1) autóipar (2) autómentes nap (1) A fák titkos élete (1) A természet jelbeszéde (1) A természet rejtett hálózata (1) Bankfigyelő (5) bankok (3) bánya (9) bányaprojekt (3) bányászat (3) Baranya (1) barátai (1) Bayer (1) BAZ (1) Belgium (2) beporzók (18) Berlin (1) Berta Cáceres (2) BindingTreaty (8) biodiverzitás (5) biogazdálkodás (1) biokert (2) biológiaisokféleség (1) biomassza (3) bólintsrá (1) borsod fejlesztéséért (6) börzsőny (1) Budapest (1) büntetlenül (5) cambo (1) Cambridge (1) cancún (20) CAN LIFE (1) CDE EUKI (1) CETA (12) Chevron (1) chillout (1) cián (4) ciánszennyezés (4) Ciolos (1) ClimAct (1) cobenefits (1) cop16 (20) cop17 durban (5) cop18 doha (3) cop19 varsó (1) cop21 Párizs (1) COP21 Párizs (8) cop23 (1) COP24 (1) COP26 (3) corporate capture (1) croissant (1) csarna völgy (1) cseh (1) cselekedj (4) cseresznye (1) csernobil (2) cunami (1) DavidAttenborough (1) Davos (1) demokrácia (1) Derekegyház (1) dieselgate (1) dió (1) divestment (1) dohányipar (1) e-Figyelő (1) EBRD (4) eFigyelő (1) EFSA (1) egészség (2) égetés (1) éghajlat (4) éghajlatváltozás (50) éghajlatvédelem (12) éghajlatvédelmi törvémy (1) egyeztetés (1) EgyüttAMásfélfokért (1) EIB EBRD (2) élelmiszer-önrendelkezés (24) élelmiszerbiztonság (1) élelmiszer önrendelkezés (1) életigenlő (10) életigenlők (1) életigenlőkaláka (7) életmód (4) ellenállás (1) élménybeszámoló (1) Elosztó (1) elosztó (1) előválasztás (1) emberiség elleni bűntett (1) emberi jogok (3) endokrin (1) energia (49) energiaár (4) energiaátmenet (19) energiabiztonság (10) energiahatékony (1) energiahatékonyság (8) energiapolitika (6) energiaszegénység (7) energiatakarékosság (25) energiatudatosság (11) Energia CHarta (1) energia demokrácia (2) energia kutatás (1) ENSSER (1) ENSZ (5) épület (1) erdő (2) erdőkertek (1) eredményhirdetés (1) erkölcs (1) értékelés (6) értékrendszer (1) esőerdők (1) EU (11) európa (1) Európai Bíróság (3) Európai Bizottság (4) Európai Parlament (5) európai polgári kezdeményezés (3) Európai Unió (4) eu elnökség (1) eu költségvetés (3) fa (1) falusi önkormányzatok (1) fejlesztés-finanszírozás (1) fejlődő országok (1) fekete kígyó (4) felmérés (1) felújítás (6) felvonulás (1) fenntarthatóság (7) fenntartható vidékfejlesztés (1) fesztivál (1) fiatal föld barátai (4) film (2) foe (2) foehu (1) fogyasztás (10) föld (2) földbarátai (1) földgáz (1) földhő (1) földrengés (2) földspekuláció (1) földszerzés (1) földtörvény (1) földzsákmánylás (7) Föld Barátai (14) föld barátai (27) föld napja (1) folyószabályozás (1) fórum (1) fotó (1) friendsoftheearth (1) Fukuoka (1) fukusima (2) fűszernövények (2) fűtés (6) Gaia könnycseppjei (1) GameOn (1) Game over (1) gáz (6) gazdasági (1) gázkivezetés (4) gázvezeték (4) Genf (3) génmanipuláció (3) génmódosítás (6) génpiszka (19) glasgow (3) glifozát (6) globális akciónap (1) globalizáció (13) GMO (4) GMO-Kerekasztal (1) gólya (1) gömörszőlős (1) Green-Go (1) greenrecovery (1) gyógyászat (1) gyógynövények (2) gyomirtó (5) gyulaiiván (2) gyümölcsészet (2) gyümölcsfa (1) hajtóerők (1) hatásvizsgálat (1) háztartás (6) hellókarácsony (1) helyi hős (1) helyreállítás (2) Heves (1) hitel (2) Hófehérke (1) Hollandia (1) Honduras (1) honlapajánló (2) hosszú élettartam (1) hulladék (2) hülyeség kora (1) IARC (2) ICS (3) ifjúsági program (1) igazságosátmenet (1) igazságosság (2) Impossible Burger (1) ingyenhitel (1) írd alá (13) ISDS (14) itt az idő (1) japán (1) járulékoshaszon (1) javíthatóság (1) jelentés (3) jó példák (1) just transition (10) kaláka (1) Kalifornia (1) kályha (2) Karácsony Gergely (1) karbonsemleges (3) Karl Bär (1) kártevő (1) katasztrófa (2) katonaság (1) Katowice (1) kazán (1) Ken Saro-Wiwa (1) képek (4) kert (3) kertészet (2) késés (1) kiadvány (1) kibocsátás (2) Kína (1) Kishantos (3) kiskert (3) kitermelőipar (1) klíma (9) Klímacsúcs (1) klímahét (5) klímaper (1) klímapolitika (36) klímasemlegesség (6) klímatörvény (5) klímavédelem (7) klíma igazságoság (6) klórozott csirke (1) költségek (4) konferencia (23) konyha (1) könyv (2) könyvajánló (1) konzultáció (1) kőolaj (3) környezeti-társadalmi károk (1) korrupció (1) közmeghallgatás (1) közösségépítés (10) közösségi energia (18) közösségi kert (1) kukorica (1) kutatás (2) lakosság (4) land grab (7) Lechner Judit (1) légszennyezés (3) lengyel (1) levegő (1) levegőminőség (1) levél (2) lignit (5) lobbi (1) luxleaks (1) magvetés (2) MakeICTfair (2) Malmström (2) marco jelenti (19) Mátrai Erőmű (1) Megnette (1) megújuló energia (14) méhek (18) méhlegelő (1) méltányosátállás (2) mérés (1) Merkel (1) mese (1) mező (1) mezőgazdaság (3) MFB (1) MIC (1) millenniumi celok (2) mintaprojekt (1) Miskolc (2) Mongólia (1) Monsanto (4) Monsanto Tibunal (1) MTVSZ (26) mtvsz (3) műhús (1) multik (3) NAFTA (2) napelem (4) naperőmű (2) Natura2000 (1) nemzetek feletti vállalatok (3) nemzeti parkok (1) nemzetközi egyezmény (4) Nemzetközi Energiaügynökség (1) Netflix (1) Nigéria (3) Nnimmo Bassey (1) no2ISDS (2) növények (1) növénytermesztés (3) növényvédőszerek (10) no gmo (1) nyári tábor (1) nyeleni europe forum (1) nyersanyagok (1) nyílt (1) offsetting (1) ogoni törzs (1) ökocídium (1) ökofilmklub (1) ökológiai lábnyom (1) ökológiai válság (1) ökolokalizmus (1) okostelefon (1) olajpálma (1) olajszennyezés (4) olajvezeték (3) Olaszország (1) olkiluoto 3 (1) OLP (1) olvasókör (1) önkénteseink (2) önrendelkezés (3) orgona (1) Otthon Melege (2) Paks (1) palagáz (2) pálmaolaj (1) pályázat (7) panasz (1) Párizsi Megállapodás (2) pénz (3) pénzmosás (1) PeoplesBudget (1) permakultúra (5) Peter Wohlleben (1) petíció (36) Philip Morris (1) PM (2) polgármester (1) pottyondyákos (1) Pozsony (1) program (1) programajánló (2) pro natura svájc (1) radioaktív (2) rákkeltő (2) reaktor (3) regionális fejleztés (2) rekultiváció (1) reménysugár (1) rendszerszintű változás (3) reptér (1) rezsicsökkentés (1) riadólánc (1) RightToRepair (1) Rio+20 (1) romániai ősz (1) Roundup (2) rovarok (1) Rovar Atlasz (1) Sandisk (1) SDG (1) Seattle (1) Seralini (1) Shell (4) shell (1) Sigmar Gabriel (2) SLAPP (1) Slow Food (1) sóder (1) Spark (1) SparkAChange (1) SSD (1) Standing Rock (4) StopISDS (2) StopTTIP (20) Stop Corporate Impunity (4) strukturális alapok (2) sugárzás (2) system change (2) szabadkereskedelem (26) szállópor (1) szalmaépítészet (4) szavazás (2) szelence (1) szén (1) szénerőmű (6) szénkivezetés (11) szénmentesítés (2) szennyezés (2) szénrégió (7) szilárdtüzelés (2) szmog (1) szociális (1) szója (1) szökőár (1) szólásszabadság (1) szolidáris (1) szörp (1) tájfajták (2) talaj (1) talajpusztulás (2) tanulmány (1) tanulmányút (1) távhő (1) technológia (1) termelő-fogyasztó (1) természetes (1) természetesgyümölcsészet (2) természetvédelem (6) termőföld (7) terv (2) tervezett elavulás (3) tévutak (4) tilos rádió (1) tippek (5) tisza (1) TogetherFor1point5 (1) toma jelenti (2) törpék (1) TrumDeal (1) Trump (4) TTIP (23) TTIPkedd (1) TTIPleaks (1) TTIPtrump (1) TTIPtuesday (1) tüntetés (4) tűzifa (3) UBS (1) Umweltinstitu München (1) UNESCO (2) uniósforrás (1) UNtreaty (2) USA (2) vadvirágok (1) vadvirágos rét (2) Vallónia (1) válság (2) Vandana Shiva (1) védett fajok (2) vegyianyagok (9) vélemény (1) vendégcikk (3) vér (1) Verespatak (6) vers (2) verseny (2) vetélkedő (1) vetőmagok (1) vetőmagszennyezés (1) videó (1) video (10) Viktor Frankl (1) világbank (2) világörökség (2) virág (2) virágbomba (1) virágok (1) víz (2) vízgazdálkodás (1) vízierőmű (2) víztúlfogyasztás (1) VWgate (1) Western Digital (1) WHO (2) WTO (1) zaj (1) zöldhelyreállítás (1) Zöld Kapcsolat Egyesület (2)

Közösség

Kövess minket a Facebookon!

Olvass minket a Twitteren!

süti beállítások módosítása