Avagy valóban megvették Vallónia vezetőit?

Az EU és Kanada közt megkötött szabadkereskedelminek mondott megállapodásra gondolva sok embernek nem csak pár napja émelyeg a gyomra. Az elmúlt két hét politikai és mediális CETA-hullámvasútja azonban feltehetőleg még annak is heveny szédülési tüneteket okozott, aki eddig tudni vélte, hogy miről szól ez a történet és hol húzódnak a frontvonalak.

Paul Magnette, Vallónia miniszterelnöke pózol a transzparens előtt, amely azt üzeni, hogy milliók számítanak Vallónia kiállására a CETA ellen

Október közepén még úgy tűnt, a lelkiismeretes szociáldemokratát ideig-óráig megjátszó osztrák kancellártól a vízumukért aggódó románokon és bolgárokon keresztül a “szabadságharcos” Orbán Viktorig mindenkit sikerült a CETA oldalán hadrendbe állítani és már csak a német alkotmánybíróság fura feltételeit kell egy ügyes megoldással kiszolgálni. Ekkor robbant a vallon bomba, és kiderült, hogy a belga jóváhagyás hiányában borulhat az egész projekt.

Egészen csütörtök reggelig aztán úgy tudta a világ, hogy a vallon miniszterelnök Paul Magnette antiglobalizációs szabadsághősként fél kézzel fogja feltartani a neoliberális paktum gőzhengerét avagy agyafúrt belpolitikai csatát vív a belga szövetségi kormány ellen, amiben kapóra jött neki a CETA mint kitűnő zsarolási potenciál. Közben mindenki az Európai Unió nemzetközi cselekvőképességét temette. Csütörtök dél óta pedig azzal van tele a nemzetközi sajtó, hogy a vallonok végül mégis befeküdtek a gépezetnek és szombat reggelre az EU azt is bejelentette, hogy vasárnap mégis meglesz az elhalasztott aláírási ceremónia (meg is lett, bár a végén még Trudeau gépének műszaki problémája miatt is csúszott pár órát).

Ember legyen a talpán, aki mindezt követni tudja. Az alábbiakban megpróbálunk némi fényt deríteni arra, hogy miről szólt akkor valójában a belga régiók ellenállása, pontosan milyen feltételekkel voltak végül is mégis hajlandók zöld utat engedni a CETA-nak, miben különbözik az aláírásra váró csomag attól, amit az Európai Bizottság júniusban letett a Tanács asztalára és milyen akadályokat kell még vennie az egyezménynek ahhoz, hogy valaha is hatályba léphessen. Végezetül pedig megpróbáljuk azt is kicsit feszegetni, hogy mit jelent a CETA krízise az EU kereskedelmi politika jövője számára.

A legfőbb pontok röviden összefoglalva:

• A híresztelésekkel szemben a vallonok nem feküdtek le a CETA-nak, hanem komoly feltételeket támasztottak annak aláírásához és ratifikálásához, leginkább a befektetési bírósági rendszer, a mezőgazdaság védelmét és a génmódosított termékek importját illetőleg.
• Belgium az Európai Bírósághoz fordul, hogy az vizsgálja meg, összeegyeztethető-e az uniós joggal a CETA vitarendezési mechanizmusa. Ezzel a szerződést ellenzők – többek közt a magyarországi zöld civil szervezetek – régi követelését váltja valóra.
• A kritikákra reagálva a CETA eredeti szövegét az EU és Kanada egy sor tisztázó magyarázattal látta el, amihez az Európai Bizottság és egyes tagállamok további egyoldalú nyilatkozatokat is csatoltak. Mindezek jogi jelentősége erősen vitatott.
• A CETA a vasárnapi aláírással (ill. az annak előfeltételét jelentő EU-tanácsi döntéssel) csak az első akadályt veszi. A teljes hatályba lépéshez még szükség van az Európai Parlament hozzájárulásához és a tagállami ratifikációhoz. A 38 nemzeti és regionális parlament áldása egyáltalán nem vehető biztosra. Azonban amíg ez a folyamat nem zárult le – vagy bukott meg – addig a CETA azon részeit, amiben az EU-nak kizárólagos hatásköre van, már ideiglenesen hatályba lépnek (“előzetes alkalmazás”).
• A CETA gazdasági jelentősége előrejelzési modelltől függően valahol a marginális és a mérési hiba között mozog. Mind kritikusai, mind pártolói számára sokkal fontosabb a szerződés szimbolikus jelentősége és a külföldi befektetők “helyzetbe hozása” a helyi gazdaságot, fogyasztókat és környezetet védeni törekvő állami beavatkozási lehetőségekkel szemben. Létrehozásának és elfogadásának (vagy el-nem-fogadásának) folyamata azonban komoly kihívás az európai demokrácia számára és meghatározóan rányomja majd bélyegét az EU kereskedelmi politikájának további sorsára.

1. “Horum omnium fortissimi sunt Belgae”

Visszatérve az elmúlt napok legfőbb izgalmát képező kérdéshez: Mi történt tehát Belgiumban? Tényleg sikerült a Bizottságnak megvenni kilóra a vallonok szavazatát?

Kezdjük talán ott, hogy az egycsapásra európai ismertségre szert tett Paul Magnette minden ellenkező híresztelés, rémálom vagy vágykép ellenére nem egy 21. századi Che Guevara. A vallon miniszterelnök egy EU jogban specializált egyetemi tanár és - nem csak névleg - szociáldemokrata politikus. Ha Európa egyéb kormányzati befolyással rendelkező szociáldemokrata vagy szocialista politikusai - itt elsősorban a francia elnökre és kormányának tagjaira, a német alkancellár és SPD-elnök Sigmar Gabrielre valamint az újdonsült osztrák kancellárra Christian Kern-re gondolunk - nem adják el politikai meggyőződésüket egy tál lencséért a neoliberális fősodornak, feltehetőleg senkinek sem tűnik fel, hogy Magnette komolyan veszi a baloldal fenntartásait CETA-ügyben.

A Vallóniában (meg a brüsszeli régióban és az ország három további nyelvi-kulturális kormányzatában) kormányzó baloldali és centrista pártok szövetségi szinten ellenzékben vannak. Ott a jobboldali koalícióban az egyetlen vallon párt a liberálisoké, akik nem csak az ország miniszterelnökét és külügyminiszterét adják, de nekik köszönhette Európa a CETA-t végigtárgyaló EU-biztost, Karel de Guchtot is. Márpedig a szövetségi kormány radikális megszorítási politikája igen nagy tüske a baloldal szemében, főleg mivel a strukturálisan elmaradottnak számító Vallóniát és a fővárosi terheket magas munkanélküliség mellett nyögő Brüsszelt a központi büdzsé visszavágása jóval érzékenyebben érinti.

Ezért lehet alapja azon véleményeknek, miszerint Magnette és társai partizánakcióját nem utolsósorban a belföldi politikai kontextus is motiválta. Pláne, hogy ha figyelembe vesszük, hogy hiába hatodik Belgium a Kanadába exportáló EU-országok sorában, ez szinte kizárólag Flandriából származik. Tehát míg az ország pénzügyi és informatikai szolgáltatásokra specializált északi felének liberális-jobboldali kormánya inkább az esélyeket látja a CETA-ban, addig a nehéziparának összeomlását még mindig sínylő délen a baloldali vezetés inkább a veszélyeket. Ezt azért is érdemes szem előtt tartani, mert ezek a strukturális különbségek az egész EU-ra kivetítve még sokkal élesebben érvényesek.

2. A belga megállapodás részletei

A renitens belga régiók követelései alapjában véve nem voltak nagyon forradalmiak - csupán a szabadkereskedelmi lobbi hevületének és az európai baloldal szégyenletes hallgatásának fényében tűnhettek annak. Legfőbb kritikájuk a multiknak extrajogokat biztosító vitarendezési mechanizmusra (ICS) irányult. Ezen a téren egyrészt ígéretet kaptak arra, hogy a bírák függetlenségének erősítésével ennek intézményei sokkal inkább fognak valódi bíróságokra mint magánítélőszékekre hasonlítani, másrészt beígérték, hogy ezek nélkül a változtatások nélkül nem fogják engedni, hogy Belgium ratifikálja a CETA-t, harmadrészt pedig elérték, hogy Belgium az Európai Bíróság véleményét fogja kikérni, hogy az ICS összeegyeztethető-e az EU jogrendszerével.

Ezen felül további tisztázó záradékokat kényszerítettek ki a szociális ellátórendszerek érinthetetlenségének, a CETA-ban megállapított mezőgazdasági kvóták betartásának és egyes közszolgáltatások - legfőképp az ivóvízellátás - állami kézben tartásának terén. Mint arra alább részletesebben is kitérünk, ezen csatolmányok jogi ereje vita tárgyát képezi, azaz nehéz pontosan megítélni, hogy valóban mennyit nyertek a vallonok a másfél hetes erőpróbán.

Az mindenesetre biztos, hogy nem hagyják magukat palira venni. Egyértelműsítették ugyanis - a többi tagállam és Kanada számára is érthetően - azt, a belga alkotmányos berendezkedésből fakadó jogukat, hogy elutasíthassák a CETA belga ratifikációját. Ha ez megtörténik, azt a belga szövetségi kormánynak legkésőbb egy éven belül jeleznie kell az EU felé, ami automatikusan a CETA bukását (ideértve az előzetes alkalmazást, ld. alább) vonná maga után.

3. CETA és feta: szerződés extrákkal

A nagy füstű belga belviszály arról is elvonta a figyelmet, hogy nem csak a vallonoknak vannak hasfájásaik.

A CETA kiegészítéseként az EU és Kanada egy 12 oldalnyi “közös értelmezési eszköz” fantázianevű PR-szöveget csatolt a szerződéshez, leginkább a szociáldemokrata kormányok és frakciók megnyugtatására. Ennek első változatára reagált úgy a Greenpeace, hogy a jogi ereje nagyjából egy utazási prospektusénak felel meg - nagy vonalakban ez feltehetőleg a végleges verzióra is igaz.

Független jogi szakértők jelezték, hogy hiába adják a felek ebben úttörő becsszavukat, hogy nem sérül a kormányok jogalkotási szuverenitása, a CETA nem veszélyezteti az európai fogyasztóvédelmet, környezetvédelmet avagy a munkavállalói jogokat - a vitarendező bírák első fokon mindig a CETA sok helyen homályos főszövege alapján fognak ítélni, adott esetben a most “megnyugtatott” kormányok kárára. Hiszen lehet azt mondani, hogy persze, Romániát senki nem korlátozza abban, hogy betiltsa a ciános bányászatot, a legtöbb ami történhet, hogy a kanadai Gabriel Resources az alsógatyájukat is lepereli róluk kártérítési igényként.

A közös értelmezési kiskáté mellé az EU és a tagállamok további 30 oldalnyi egyoldalú nyilatkozatot csatoltak, melynek egyik leghangsúlyosabb alkotóeleme a görögök aggodalma a fetasajt védelmének elégtelen szintje miatt, ill. a vallonok feltételeit tartalmazó nyilatkozat. Összességében a rengeteg, kétes értékű “magyarázom a bizonyítványom” műfajú kiegészítés tulajdonképpen csak egy dologra lesz biztosan jó: Nyilvánvalóvá teszi, hogy a CETA - az EU szerint “minden idők legjobb kereskedelmi egyezménye” - főszövege ugyancsak pontatlanra és homályosra sikeredett. Azaz csak azoknak nincs okuk aggódni, hogy erősen a multiknak lejt majd a szerződés által felvázolt pálya, akik amúgy is kezdettől fogva erre az eredményre hajtottak.

4. További menetrend

A belga deal tehát elhárította az akadályt - pontosan mi elől is? A média számára könnyen fogyasztható szimbólum a hivatalos aláírási aktus, ahol az EU vezetői a karizmatikus kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau aurájában ünnepelhették sikerüket. Hogy ennek mennyi a valós relevanciája, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy Trudeau elődje, a jobboldali Stephen Harper már 2013 októberében és 2014 szeptemberében is járt Brüsszelben a CETA-t “aláírni”.

A pezsgőbontásnál lényegesebb politikai eredménye az elmúlt hétnek, hogy a Belga vétó visszavonásával elhárult a végső akadály azelől, hogy az EU Tanácsa egyhangúlag áldását adja a CETA-ra. Ezt aztán expressz gyorsasággal meg is tette, mielőtt még bárki másnak eszébe jutna az ebet a karóhoz kötni.

Ezzel hétfőtől a labda az Európai Parlament térfelén pattog, melynek kereskedelmi bizottsága szintén rekordgyorsasággal, december 5-én szeretne szavazni az egyezményről. Ennek érdekében az EP hozzászólását a témához egy igen-nem kérdésre tervezik redukálni, mindenféle politikai értékeléstől eltekintve. Ezután a plenáris ülés tán már decemberben vagy januárban szavazhat a CETA-ról.

Jelen állás szerint - főleg a szociáldemokrata frakció többségi jóindulatának köszönhetően - a támogatók vannak többségben, bár az ingadozó képviselők száma feltehetően még elég magas. Ha a parlament tavaly nyári TTIP-határozatát vesszük alapul, legalább 30 akkor igennel szavazó vagy tartózkodó képviselőnek (köztük például a Fidesz delegációjának) kéne most a CETA ellen szavaznia ahhoz, hogy az megbukjon.

5. CETA limbó: előzetes alkalmazás és ratifikáció

Amennyiben az EP-ben az igen szavazatok nyernek, úgy első következményként átmenetileg (ld. feljebb) megkezdődhet az “előzetes alkalmazás”, azaz a CETA kizárólagosan EU-kompetencia alá eső részeinek ideiglenes hatályba lépése. Hogy ezek pontosan mik, azzal most nem untatnánk az olvasót (itt lehet utánanézni), lényeges pont, hogy a befektetői különbíróságok nem tartoznak ide.

Ezután megkezdődhet a feltehetőleg 2-5 évig eltartó ratifikációs folyamat. Ez egyáltalán nem lefutott folyamat, hiszen ez idő alatt szinte minden tagországban legalább egyszer változhat a parlament összetétele.

A jelen állás alapján is több mint kétséges a ratifikáció a következő tagországokban:

• Belgiumban, ahol minden régió de facto vétójogot biztosított be magának;
• Németországban ahol egyrészt az alkotmánybíróság továbbra vizsgálja, hogy a CETA sérti-e a tagállami parlamentek demokratikus ellenőrzési jogait, ill. nem terjed-e ki olyan területekre, amiken a tagállamok nem mondtak le szuverenitásukról az EU javára. Ezen felül a német tartományok többségi szavazata szükséges a ratifikációhoz, márpedig a szövetségi felsőházban, a Bundesratban többségben vannak azok a tartományok, ahol a CETA-t elutasító Zöldek kormányon vannak.
• Hollandiában, ahol a választópolgárok népszavazás útján kényszeríthetik ki a ratifikáció elutasítását - az erre irányuló mozgalom már kb. egy éve készül erre és egy friss felmérés szerint a hollandok többsége egy referendumon a CETA szentesítése ellen szavazna.
• Ráadásul még a magyar Országgyűlés október elején elfogadott határozata is utal arra, hogy majd a ratifikálási fázisban alaposabban megvizsgálják a CETA-t. Tekintettel arra, hogy a Fideszen és a kormányon belül is komoly viták voltak a CETA aláírásáról, nem elképzelhetetlen, hogy ebben a fázisban a magyar Országgyűlésben elbukik majd az egyezmény.

A TTIP és a CETA sorsa eddig sok mindenben emlékeztet a pár évvel ezelőtt elbuktatott ACTA-éra (hamisítás elleni kereskedelmi egyezmény). Azt is már az aláírást követően, a ratifikálási fázisban sikerült megakadályozni a széleskörű tiltakozási hullámnak köszönhetően. Amennyiben bármelyik tagállam kormánya tudatja a Tanáccsal, hogy országuk nem ratifikál, úgy a CETA-hoz csatolt EU-s nyilatkozatok alapján a lehető leggyorsabban le kell állítani az előzetes alkalmazást is. Így tehát nem fordulhat elő az a szituáció, hogy a leszavazás ellenére a szerződés EU-s kompetenciába eső részei a végtelenségig “átmenetileg” hatályban maradnak.

Érdekes és nehezen felmérhető csavar egyébként, hogy Belgium, Lengyelország, Ausztria és Németország (ahol ezt az alkotmánybíróság az aláírás egyik feltételéül szabta) a CETA mellé csatolt nyilatkozatokban kihangsúlyozta, hogy az előzetes alkalmazást a CETA 30. cikkelye alapján bármely szerződő fél felmondhatja, ideértve minden egyes EU-tagországot is (ez a CETA “vegyes” jellege miatt van így). Azt viszont ma valószínűleg kevesen tudnák megválaszolni, hogy ennek pontosan mi is lenne a következménye - hiszen nehéz elképzelni, hogy az EU-s kompetencia alá eső fejezetek alkalmazását hogyan lehetne egy tagországban felfüggeszteni anélkül, hogy a közös piac mechanizmusai sérülnének. Másrészt viszont pont az EU kizárólagos jogköre miatt az előzetes alkalmazás teljes megfúrása egyetlen tagállam által szintén elég fura jogi helyzetet eredményezhetne.

6. Stratégiai értékelés

A befektetési bírósági rendszerrel (ICS) a CETA lényegében egy párhuzamos jogrendszert hozna létre Európában, és számos jogi szakértő szerint ez a vitarendezési mechanizmus ellentétes az európai joggal. Ezért került bele a csütörtöki megállapodásba, hogy Belgium az Európai Bíróságtól fog kérni értelmezést, hogy összhangban van-e a CETA részét képező befektetői bírósági rendszer az uniós joggal. Mivel az Európai Emberi Jogi Charta alapján létrehozni tervezett Európai Emberi Jogi Bíróság kapcsán már az Európai Bíróság egyszer kimondta, hogy az ilyen párhuzamos igazságszolgáltatási rendszer létrehozása ellentétes az európai joggal, ezért nem lenne meglepő, ha az Európai Bíróság az ICS kapcsán is hasonlóan vélekedne.

Ez pedig kihatással lesz a CETA ratifikálási folyamatára is. Ugyanis amíg fennáll a kockázata annak, hogy az Európai Bíróság elkaszálja az ICS-t, várhatóan nem sok ország fogja elsietni a CETA ratifikálását. Az mégis blamázs lenne, ha utólag az egyik legfontosabb eleméről kiderülne, hogy jogellenes.

Emiatt is nagyon fontos, hogy Belgium az Európai Bírósághoz fordul a CETA ügyében. Nem elképzelhetetlen, hogy más tagállamok – akár hazánk is - is csatlakoznak majd ebben az ügyben Belgiumhoz. Ezt a nyáron már Bencsik János fideszes képviselő is kezdeményezte, de akkor nem támogatta ezt az Országgyűlés. A hírek szerint most újra a parlament elé kerül egy erről szóló határozat-tervezet.

A belga tartományok ellenállásának egyik legfontosabb tanulsága, hogy megmutatta, megfelelő elszántság esetén igen is ellent lehet állni a „Brüsszel” felől érkező nyomásnak, és még egy ilyen nagyszabású egyezmény esetében is jelentős változásokat lehet elérni. Vallónia és a Brüsszeli Régió bebizonyította, hogy nem lehet ultimátumokkal rákényszeríteni még ilyen kis régiókra sem egy kereskedelmi egyezményt, s a demokratikus vitákra időt kell biztosítani.

De a legfontosabb az, hogy Vallónia ellenállása heteken át ráirányította a közvélemény figyelmét az addig alig ismert egyezményre és az azzal szemben felmerült kritikákra. A vallóniai miniszterelnök, Magnette szabadságharca úgy jelent meg a médiában, mint Asterixék küzdelme a római birodalom ellen. Nem véletlen, hogy a CETA-párti erők megpróbáltak a médián keresztül is nyomást gyakorolni rájuk, és azzal vádolni őket, hogy ha nem írják alá időben a CETA-t, azzal aláássák az EU kereskedelem-politikájának hitelességét.

7. Van jövője az EU kereskedelmi politikájának?

Visszatérve a Vallóniával szemben sok oldalról megfogalmazott vádpontra: Ki is ássa alá az EU kereskedelem-politikájának hitelességét?

Nem lehet, hogy nem a szimplán demokratikus jogaikkal élő és a választóik iránti kötelességtudatból cselekvő vallon politikusokat kéne hibáztatni a kialakult zsákutcás helyzetért? Hiszen ha az Európai Bizottság nem azt az eljárást tartja legjobbnak, hogy egy ilyen nagyívű egyezményről, ami messze túllép a hagyományos kereskedelmi politika keretein, zárt ajtók mögött tárgyaljon éveken át a nyilvánosság teljes kizárásával - ugyanakkor viszont a multinacionális cégek és lobbiszervezeteik intenzív bevonásával -, ha nem a választópolgárok milliónak tiltakozásának ellenére akarna a szabadkereskedelmi kartell lenyomni a közvélemény, a parlamentek és a kormányok torkán a már késznek nyilvánított egyezményt, akkor szinte biztos, hogy nem alakul ki ilyen ellenállás sem és a vitás kérdéseket is a tagállamokkal már egy sokkal korábbi fázisban is elsimíthatták volna.

A kereskedelmi egyezményekre az utóbbi hónapokban irányuló figyelem azonban kiváló lehetőség lehetne egy érdemi társadalmi párbeszéd elindítására arról, hogy az egyoldalúan deregulációpárti paktumok helyett milyen az a kereskedelem-poltika, ami a multikon túl az EU állampolgárainak széleskörű támogatását is élvezné.  

Először is érdemi, fenntarthatóság hatásvizsgálatokat kellene készíteni a CETA-ról, a TTIP-ről és a többi készülő, hasonló kereskedelmi egyezményről, és érdemi társadalmi vitát elindítani ezekben a kérdésekben. A CETA-t semmiféleképpen nem szabad ratifikálni jelen formájában, de a legrosszabb esetben is újra kéne tárgyalni az egyezmény leginkább vitatott részeit. Azonnal és véglegesen le kell állítani a TTIP és a szolgáltatások szabad áramlásáról szóló TiSA tárgyalásait.

A szabadrablásra, a multik kivételes jogokkal való felruházására alapuló kereskedelmi politika helyett végre érdemi lépéseket kellene tenni az adóparadicsomok felszámolása érdekében. Jelentős mértékben elő kéne segíteni a tisztességes kereskedelem (fair trade) térnyerését, és a külföldi befektetők kedvezményezése továbbá a klímacélok elérését is megkérdőjelező globális áruszállítás erőltetése helyett újra előtérbe kelleni helyezni a helyi gazdaságok erősítését szolgáló kezdeményezéseket, intézkedéseket.

Miközben a befektetésvédelmi egyezmények jogilag kikényszeríthető eszközöket biztosítanak a multik számára a kormányokkal szemben, a nemzetközi környezetvédelmi egyezmények érvényesítésére semmiféle jogi eszköz nincs. A multik privilégiumai helyett a környezetvédelem, élelmiszerbiztonság, emberi jogok, digitális jogok védelmére vonatkozó egyezményeket is fel kellene ruházni legalább hasonló szintű, jogi kényszerítő erővel bíró eszközökkel.

Mindezekkel párhuzamosan, a befektető-állam vitarendezési mechanizmusra (ISDS) vonatkozó negatív tapasztalatokra hivatkozva - követve Dél-Afrika kormányának példáját -, fel kellene mondani az összes olyan beruházásvédelmi egyezményt, amely tartalmazza az ISDS bármilyen formáját.

8. Átalakítja a CETA és a TTIP elleni küzdelem az európai demokráciát?

A kereskedelem- és gazdaságpolitikai szemléleten kívűl a CETA és TTIP ellen leggyakrabban felhozott érv a technokrata, lobbibarát eljárások térnyerése a demokratikus, ellenőrizhető és számonkérhető döntéshozatali procedúrák terhére. Érdekes azonban, hogy a neoliberális, deregulációs erők újabb kisérlete a parlamentek és a nyilvánosság befolyásának gyengítésére ezúttal minden jel szerint pont az ellenkezőjét eredményezte.

A TTIP és a CETA elleni tiltakozó mozgalmak az elmúlt kb. 2 év leforgása alatt szinte a semmiből egy minden eddiginél erősebb európai összefogást hoztak létre. Ennek ma már részei civil kezdeményezések, szakszervezetek, érdekvédelmi szervezetek, agrárkamarák, politikai pártok, független szakmai műhelyek és szakértők, valamint 2000-nél is több önkormányzat és regionális kormányzat. A “Stop TTIP” európai polgári kezdeményezés sikere, a több mint 3,5 millió aláírás is azt mutatja, hogy vannak olyan politikai témák, amik határokon átívelően képesek nagy tömegeket megmozgatni.

Az Európai Unió sokrétű kríziseiről beszélni manapság már a legelcsépeltebb közhelyek közé tartozik. A 2005, azaz az Alkotmányos Szerződés elhasalása óta tartó demokráciai legitimációs válság - aminek tünetei többek közt a baloldali görög kormány térdre kényszerítése, a Brexit és a szélsőjobboldali mozgalmak térnyerése - azonban akár esély is lehetne az unió új alapokra helyezésének egy olyan politikai projektként, aminek Portótól Tallinig, Dublintól Nicosiáig széleskörű támogatottsága van.

Ehhez azonban elengedhetetlen feltétel, hogy elinduljon egy közös vita Európa jövőjéről, amiben a véleményformálók és az állampolgárok nem nemzeti hovatartozás szerint, hanem világnézeti alapon, ill. az egyéni helyzetükből és érdekeikből kiindulva vesznek részt. Csak egy ilyen fajta nyilvánosság - ami nemzetállami szinten mindenhol (nyomokban még Belgiumban is) megtalálható - adhatja meg a megfelelő legitimációs alapot a közös európai döntésekhez. Lehet, hogy a TTIP és a CETA - létrehozóik szándékától függetlenül, sőt azzal talán szöges ellentétben - pont egy ilyen közös európai politikai szféra kibontakozását indították útjára.

Fehér Dániel, a Stop TTIP európai kezdeményezés koordinátora
Fidrich Róbert, a Magyar Természervédők Szövetségének programvezetője

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés