TTIP: még nincs is megállapodás, de már pusztít

Írta fidusz , 2016. június 16. 07:42 , 3 hozzászólás

Címkék: endokrin szabadkereskedelem TTIP StopTTIP vegyianyagok

Még nincs is TTIP, de a tárgyalások már most károsítják a környezetvédelem és a kémiai biztonság jelenlegi szintjét ill. az előrelépés lehetőségét. A TTIP tárgyalások árnyékában az Európai Bizottság már három éve bojkottálja a hormonrendszert károsító vegyianyagok betiltását. Bár most végre a Bizottság benyújtotta az endokrin rendszert károsító anyagok meghatározására vonatkozó kritériumokat, de ezek alapján az eddig ismert hormonrendszert károsító anyagok közül lényegben egyet sem lehet betiltani.
edc.jpg


A magyar kormány a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmények kapcsán az elmúlt hónapokban azzal próbálta megnyugtatni a közvéleményt, hogy TTIP még nincs, CETA nincs, emiatt korai még az aggodalom. Ugyanakkor már a TTIP tárgyalások léte is negatív hatással van a környezet- és egészségvédelemmel élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos jogszabályainkra és azok alkalmazására. Miközben folynak a tárgyalások és a megállapodásokat sem fogadták még el, már látszanak a készülő egyezmények negatív hatásai. Az Európai Bizottság ugyanis mindenképpen tető alá szeretné a TTIP megállapodást az Egyesült Államokkal, s emiatt akár hajlandó lenne feláldozni az európai élelmiszerbiztonságot vagy akár az EU mezőgazdaságát is. Az amerikai fél és a géntechnológiai multik igényeinek engedve a Bizottság szeretné feloldani a zéró toleranciát az engedéllyel nem rendelkező génmódosított élelmiszerekre. Ezzel lényegében legalizálnák a GMO-szennyezést. Szintén az amerikai fél kérésének engedve a Bizottság tavaly decemberben napirendre akarta tűzni a hústermékek peroxi-ecetsavval történő átmosásának engedélyezését. A javaslat viszont akkora tiltakozáshullámot váltott ki, hogy a Bizottság végül jegelni kényszerült a kérdést.

ttip_klorozott_csirke_v1.jpg
De a legdurvább példa arra, hogy már a TTIP tárgyalások is károsítják a környezetvédelem és a kémiai biztonság jelenlegi szintjét ill. az előrelépés lehetőségét az, hogy az Európai Bizottság már három éve bojkottálja a hormonrendszert károsító vegyianyagok betiltását. Pedig EU-rendeletek már kimondják, hogy 2014-től tilos hormonhatású növényvédő szereket engedélyezni. A Bizottság viszont éveken akadályozta az endokrinrendszert károsító anyagok betiltását azzal, hogy nem alkotta meg azt a kritériumrendszert, amely alapján meg lehetne határozni ezen anyagokat, így azok piacról való kivonása sem kezdődhetett még meg. Emiatt Svédország be is perelte a Bizottságot, amely perhez később az Európai Tanács és az Európai Parlament is csatlakozott. Az Európai Bíróság tavaly decemberi határozata szerint a hormonrendszert károsító anyagokra vonatkozó kritériumrendszer megalkotásának elmulasztásával a Bizottság megsértette az uniós jogot. Ráadásul az egyik legproblémásabb hormonkárosító vegyület, a ftalát műanyagadalékként való további használatát a riasztó tudományos tények ellenére épp mostanában engedélyezte az Európai Bizottság.

Miért is baj ez? Hát azért, mert ezek a vegyületek összefüggésbe hozhatók az agykárosodás, meddőség, daganatos betegségek, elhízás cukorbetegség, gyermekkori intelligencia-csökkenés, autizmus, szív-és érrendszeri betegségek, figyelemhiányos hiperaktivitás zavar kialakulásával - szinte nincs olyan mai népbetegség, amiről ne mutatták volna még ki, hogy köze lehet a hormonrendszerünket károsító anyagokhoz.

Tegnap viszont végre a Bizottság benyújtotta az endokrin rendszert károsító anyagok meghatározására vonatkozó kritériumokat, de ebből sem lesz semmi köszönet. A javaslat lényege, hogy csak akkor minősül egy anyag endorkinrendszert károsító vegyületnek, ha minden kétséget kizáróan bebizonyosodott egészségkárosító hatása. Pesticide Action Network Europe szerint a Bizottság által javasolt kritériumok alapján az eddig ismert hormonrendszert károsító anyagok közül lényegben egyet sem lehet betiltani. Például a Bizottság javaslata alapján Monsanto által kifejlesztett és a WHO által rákkeltőnek minősített glifozát gyomirtó is csupán lehetséges hormonkárosítónak minősülne, s emiatt nem is lehetne betiltani mint endokrinrendszert károsító anyagot.

glyphosate_and_cancer_300.jpg

 
Az európai fogyasztóvédelmi szervezet, a BEUC szerint a Bizottsáltal javasolt megközelítés szembe megy az elővigyázatosság elvével, és megerősíti az aggályainkat, hogy az Európai Bizottság fellazítja egy a hormonkárosító vegyianyagokra vonatkozó erős kritériumrendszer kidolgozását azért, nehogy aláássa TTIP tárgyalásokat. Ennek következtében várhatóan további éveken-évtizedeken át forgalomban maradhat és szedheti áldozatait számos endokrinrendszert károsító anyag, mire egyértelműen bebizonyosodik az egészségkárosító hatása és végre be lehet majd tiltani őket.

Ezek a példák is csak azt bizonyítják, hogy a TTIP egy "trójai egyezmény", és azonnal le kellene állítani a TTIP tárgyalásokat!

trojai_2069_1k.JPG


Ajánlott olvasmány:
- Magyar-amerikai összehangolt támadás a hormonrendszerünk ellen?
- Angolul tudóknak a GMwatch összeállítása: EU Commission throws public health to the wind in endocrine disruptors proposal

A bejegyzés trackback címe:

https://mtvsz.blog.hu/api/trackback/id/tr568813678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fidusz 2016.06.16. 15:51:24

Az endokrinológus szakértők véleménye:

European Commission’s Overreaching Decision Fails to Protect Public Health

Endocrine Society experts say narrow definition will prevent effective regulation of endocrine disruptors
newswise.com/articles/european-commission-s-overreaching-decision-fails-to-protect-public-health

rasztaszív 2016.06.16. 20:01:21

és ha az eu betiltja,akkor mi van?a k-othrint az eu-s szabályok szerint élővizek közelében alkalmazni tilos.na,vajon mivel irtják a szúnyogot a "magyar tenger" mellett...?

2016.06.16. 20:23:20

Ebből az írásból (meg hasonlókból) azt megértettem, hogy a poszter fanatikus de azt nem, hogy pontosan mitől kell félni. Így nem lesz ebből semmi értelmes, max egy lázadás ahol a NaCl-tól a H2O importőrökig mindenkit lámpavasra húzunk aki vegyi anyagokkal akar megmérgezni.

MTVSZ blog

A Magyar Természetvédõk Szövetsége (MTVSZ) blogbejegyzései.

Hozzászólások

Címkék

#10YearPhone (1) 1% (1) 7tévhit klímaváltozásról (1) Áder János (1) adócsalás (2) adóelkerülés (1) adóigazságosság (3) adományozás (1) adóparadicsomok (2) Ág (1) Agent Orange (1) agroökológia (12) agroüzemanyagok (3) Agua Zarca (1) airport (1) ajánló (1) akció (5) akciónk (2) aktivizálódj (38) aláírásgyűjtés (5) Álló szikla (1) alma (1) arany (1) aranybánya (2) atom (4) atomerőmű (5) Aurul (3) Ausztria (1) autóipar (2) autómentes nap (1) A fák titkos élete (1) A természet jelbeszéde (1) A természet rejtett hálózata (1) Bankfigyelő (5) bankok (3) bánya (9) bányaprojekt (3) bányászat (3) Baranya (1) barátai (1) Bayer (1) BAZ (1) Belgium (2) beporzók (18) Berlin (1) Berta Cáceres (2) BindingTreaty (8) biodiverzitás (5) biogazdálkodás (1) biokert (2) biológiaisokféleség (1) biomassza (3) bólintsrá (1) borsod fejlesztéséért (6) börzsőny (1) Budapest (1) büntetlenül (5) cambo (1) Cambridge (1) cancún (20) CAN LIFE (1) CDE EUKI (1) CETA (12) Chevron (1) chillout (1) cián (4) ciánszennyezés (4) Ciolos (1) ClimAct (1) cobenefits (1) cop16 (20) cop17 durban (5) cop18 doha (3) cop19 varsó (1) COP21 Párizs (8) cop21 Párizs (1) cop23 (1) COP24 (1) COP26 (3) corporate capture (1) croissant (1) csarna völgy (1) cseh (1) cselekedj (4) cseresznye (1) csernobil (2) cunami (1) DavidAttenborough (1) Davos (1) demokrácia (1) Derekegyház (1) dieselgate (1) dió (1) divestment (1) dohányipar (1) e-Figyelő (1) EBRD (4) eFigyelő (1) EFSA (1) egészség (2) égetés (1) éghajlat (4) éghajlatváltozás (50) éghajlatvédelem (12) éghajlatvédelmi törvémy (1) egyeztetés (1) EgyüttAMásfélfokért (1) EIB EBRD (2) élelmiszer-önrendelkezés (24) élelmiszerbiztonság (1) élelmiszer önrendelkezés (1) életigenlő (10) életigenlők (1) életigenlőkaláka (7) életmód (4) ellenállás (1) élménybeszámoló (1) elosztó (1) Elosztó (1) előválasztás (1) emberiség elleni bűntett (1) emberi jogok (3) endokrin (1) energia (49) energiaár (4) energiaátmenet (19) energiabiztonság (10) energiahatékony (1) energiahatékonyság (8) energiapolitika (6) energiaszegénység (7) energiatakarékosság (25) energiatudatosság (11) Energia CHarta (1) energia demokrácia (2) energia kutatás (1) ENSSER (1) ENSZ (5) épület (1) erdő (2) erdőkertek (1) eredményhirdetés (1) erkölcs (1) értékelés (6) értékrendszer (1) esőerdők (1) EU (11) európa (1) Európai Bíróság (3) Európai Bizottság (4) Európai Parlament (5) európai polgári kezdeményezés (3) Európai Unió (4) eu elnökség (1) eu költségvetés (3) fa (1) falusi önkormányzatok (1) fejlesztés-finanszírozás (1) fejlődő országok (1) fekete kígyó (4) felmérés (1) felújítás (6) felvonulás (1) fenntarthatóság (7) fenntartható vidékfejlesztés (1) fesztivál (1) fiatal föld barátai (4) film (2) foe (2) foehu (1) fogyasztás (10) föld (2) földbarátai (1) földgáz (1) földhő (1) földrengés (2) földspekuláció (1) földszerzés (1) földtörvény (1) földzsákmánylás (7) Föld Barátai (14) föld barátai (27) föld napja (1) folyószabályozás (1) fórum (1) fotó (1) friendsoftheearth (1) Fukuoka (1) fukusima (2) fűszernövények (2) fűtés (6) Gaia könnycseppjei (1) GameOn (1) Game over (1) gáz (6) gazdasági (1) gázkivezetés (4) gázvezeték (4) Genf (3) génmanipuláció (3) génmódosítás (6) génpiszka (19) glasgow (3) glifozát (6) globális akciónap (1) globalizáció (13) GMO (4) GMO-Kerekasztal (1) gólya (1) gömörszőlős (1) Green-Go (1) greenrecovery (1) gyógyászat (1) gyógynövények (2) gyomirtó (5) gyulaiiván (2) gyümölcsészet (2) gyümölcsfa (1) hajtóerők (1) hatásvizsgálat (1) háztartás (6) hellókarácsony (1) helyi hős (1) helyreállítás (2) Heves (1) hitel (2) Hófehérke (1) Hollandia (1) Honduras (1) honlapajánló (2) hosszú élettartam (1) hulladék (2) hülyeség kora (1) IARC (2) ICS (3) ifjúsági program (1) igazságosátmenet (1) igazságosság (2) Impossible Burger (1) ingyenhitel (1) írd alá (13) ISDS (14) itt az idő (1) japán (1) járulékoshaszon (1) javíthatóság (1) jelentés (3) jó példák (1) just transition (10) kaláka (1) Kalifornia (1) kályha (2) Karácsony Gergely (1) karbonsemleges (3) Karl Bär (1) kártevő (1) katasztrófa (2) katonaság (1) Katowice (1) kazán (1) Ken Saro-Wiwa (1) képek (4) kert (3) kertészet (2) késés (1) kiadvány (1) kibocsátás (2) Kína (1) Kishantos (3) kiskert (3) kitermelőipar (1) klíma (9) Klímacsúcs (1) klímahét (5) klímaper (1) klímapolitika (36) klímasemlegesség (6) klímatörvény (5) klímavédelem (7) klíma igazságoság (6) klórozott csirke (1) költségek (4) konferencia (23) konyha (1) könyv (2) könyvajánló (1) konzultáció (1) kőolaj (3) környezeti-társadalmi károk (1) korrupció (1) közmeghallgatás (1) közösségépítés (10) közösségi energia (18) közösségi kert (1) kukorica (1) kutatás (2) lakosság (4) land grab (7) Lechner Judit (1) légszennyezés (3) lengyel (1) levegő (1) levegőminőség (1) levél (2) lignit (5) lobbi (1) luxleaks (1) magvetés (2) MakeICTfair (2) Malmström (2) marco jelenti (19) Mátrai Erőmű (1) Megnette (1) megújuló energia (14) méhek (18) méhlegelő (1) méltányosátállás (2) mérés (1) Merkel (1) mese (1) mező (1) mezőgazdaság (3) MFB (1) MIC (1) millenniumi celok (2) mintaprojekt (1) Miskolc (2) Mongólia (1) Monsanto (4) Monsanto Tibunal (1) MTVSZ (26) mtvsz (3) műhús (1) multik (3) NAFTA (2) napelem (4) naperőmű (2) Natura2000 (1) nemzetek feletti vállalatok (3) nemzeti parkok (1) nemzetközi egyezmény (4) Nemzetközi Energiaügynökség (1) Netflix (1) Nigéria (3) Nnimmo Bassey (1) no2ISDS (2) növények (1) növénytermesztés (3) növényvédőszerek (10) no gmo (1) nyári tábor (1) nyeleni europe forum (1) nyersanyagok (1) nyílt (1) offsetting (1) ogoni törzs (1) ökocídium (1) ökofilmklub (1) ökológiai lábnyom (1) ökológiai válság (1) ökolokalizmus (1) okostelefon (1) olajpálma (1) olajszennyezés (4) olajvezeték (3) Olaszország (1) olkiluoto 3 (1) OLP (1) olvasókör (1) önkénteseink (2) önrendelkezés (3) orgona (1) Otthon Melege (2) Paks (1) palagáz (2) pálmaolaj (1) pályázat (7) panasz (1) Párizsi Megállapodás (2) pénz (3) pénzmosás (1) PeoplesBudget (1) permakultúra (5) Peter Wohlleben (1) petíció (36) Philip Morris (1) PM (2) polgármester (1) pottyondyákos (1) Pozsony (1) program (1) programajánló (2) pro natura svájc (1) radioaktív (2) rákkeltő (2) reaktor (3) regionális fejleztés (2) rekultiváció (1) reménysugár (1) rendszerszintű változás (3) reptér (1) rezsicsökkentés (1) riadólánc (1) RightToRepair (1) Rio+20 (1) romániai ősz (1) Roundup (2) rovarok (1) Rovar Atlasz (1) Sandisk (1) SDG (1) Seattle (1) Seralini (1) shell (1) Shell (4) Sigmar Gabriel (2) SLAPP (1) Slow Food (1) sóder (1) Spark (1) SparkAChange (1) SSD (1) Standing Rock (4) StopISDS (2) StopTTIP (20) Stop Corporate Impunity (4) strukturális alapok (2) sugárzás (2) system change (2) szabadkereskedelem (26) szállópor (1) szalmaépítészet (4) szavazás (2) szelence (1) szén (1) szénerőmű (6) szénkivezetés (11) szénmentesítés (2) szennyezés (2) szénrégió (7) szilárdtüzelés (2) szmog (1) szociális (1) szója (1) szökőár (1) szólásszabadság (1) szolidáris (1) szörp (1) tájfajták (2) talaj (1) talajpusztulás (2) tanulmány (1) tanulmányút (1) távhő (1) technológia (1) termelő-fogyasztó (1) természetes (1) természetesgyümölcsészet (2) természetvédelem (6) termőföld (7) terv (2) tervezett elavulás (3) tévutak (4) tilos rádió (1) tippek (5) tisza (1) TogetherFor1point5 (1) toma jelenti (2) törpék (1) TrumDeal (1) Trump (4) TTIP (23) TTIPkedd (1) TTIPleaks (1) TTIPtrump (1) TTIPtuesday (1) tüntetés (4) tűzifa (3) UBS (1) Umweltinstitu München (1) UNESCO (2) uniósforrás (1) UNtreaty (2) USA (2) vadvirágok (1) vadvirágos rét (2) Vallónia (1) válság (2) Vandana Shiva (1) védett fajok (2) vegyianyagok (9) vélemény (1) vendégcikk (3) vér (1) Verespatak (6) vers (2) verseny (2) vetélkedő (1) vetőmagok (1) vetőmagszennyezés (1) video (10) videó (1) Viktor Frankl (1) világbank (2) világörökség (2) virág (2) virágbomba (1) virágok (1) víz (2) vízgazdálkodás (1) vízierőmű (2) víztúlfogyasztás (1) VWgate (1) Western Digital (1) WHO (2) WTO (1) zaj (1) zöldhelyreállítás (1) Zöld Kapcsolat Egyesület (2)

Közösség

Kövess minket a Facebookon!

Olvass minket a Twitteren!

süti beállítások módosítása