A Föld Barátai és magyar tagszervezete, a MTVSZ javaslatai a dohai klímacsúcshoz:

1. követelés: Több elkötelezettség 2020-ig  

A tudományos adatok azt mutatják, hogy a világ kritikus, 3-6 Celsius fokos globális felmelegedés elé néz, ha minden halad a régiben, ezért sürgős éghajlatvédelmi cselekvésre van szükség. Nem várhatunk 2020-ig, amikor már késő lesz!

A zajló dohai klímacsúcs kulcsfontosságú abban, hogy:

a) döntsön a Kiotói Jegyzőkönyv jövőjéről, amely az egyetlen nemzetközi, jogilag kötelező eszköz kibocsátáscsökkentési célszámokkal és ütemtervvel az iparosodott országok számára. A Jegyzőkönyv első kötelezettségvállalási időszaka 2012 végén lejár; az EU-nak és Jegyzőkönyv folytatását akaró országoknak lobbizniuk kell egy erős 2. időszak érdekében, és hogy az 2013. január 1-jén induljon.

Tehát Doha alapvető célja, hogy valóban elkészüljön a Kiotói Jegyzőkönyvet módosító szöveg, ami tartalmazza a 2013. utáni 2.időszakot és ezt el is fogadják hivatalosan a Csúcson a részes felek.

b) szüntesse meg az olyan veszélyes kiskapukat a rendszerben, mint a szén-dioxid kereskedelem és az offsetting. Egy friss ENSZ jelentés becslése szerint akár 13 milliárd tonna CO2 (fel nem használt AAU) kvóta lenne átvihető a következő kereskedési szakaszba, amely az EU éves kibocsátásának több mint háromszorosa, tehát gyakorlatilag bedöntené a valódi kibocsátáscsökkentés lehetőségét.

c) ambiciózusabb kibocsátáscsökkentési célokat tűzzenek ki az iparosodott országok. Az EU jelenlegi 20%-os vállalása (2020-ra a 1990-es szintekhez képest) teljességgel elégtelen; az első lépésként az EU-nak feltétel nélkül kellene hazai szintű, offsetting nélküli 30%-os csökkentést vállalni 2020-ig. Viszont ahhoz, hogy az EU az általa okozott eddigi kibocsátásaival és felelősségével arányosan vállaljon szerepet az éghajlatvédelemben, 40%-kal kellene csökkentenie kibocsátásait 2020-ra. Egy friss ENSZ jelentés szerint még 8 gigatonnányi szén-dioxidot kellene lefaragni a globális kibocsátásokból 2020-ig, hogy a kritikus 2 Celsius fokos globális felmelegedés alatt maradhassunk.

d) nyomást gyakoroljon olyan gazdag országokra, amelyek nem akarják kötelezően csökkenteni kibocsátásaikat 2020-ra, azaz a Kiotói Jegyzőkönyvön keresztül; ilyen pl. Új-Zéland, Egyesült Államok, Japán és Oroszország. Azaz e folyamat-blokkoló országok végre tegyenek kötelező vállalást 2020-ra. Ezután jöhet szóba, hogy a gyorsan fejlődő országok is kötelező, ellenőrizhető vállalást tegyenek.

e) átlátható és elegendő pénzügyi támogatást biztosítson az iparododott országoktól a fejlődő országok felé, technológia transzfer és az alkalmazkodás segítése célokra. 2013-ra még nem ajánlottak fel pénzt, és a 2010-2012 között beígért-jutattott ilyen ’climate finance’ pénzek 90%-a csak amúgy is a fejlődőknek már korábban elkülönített nemzetközi segélyek újracsomagolása volt. A Zöld Klímavédelmi Alapot fel kell tölteni - akár a fosszilis-támogatások megszüntetéséből származó pénzekből, vagy fosszilis/szén-dioxid adókból stb. - legalább a beígért évi 100 milliárd USD összeggel 2020-ig. Nem forrás, hanem prioritások kérdése.

Európán belül az EU Strukturális és Kohéziós Alapját át kell hangolni, hogy az energiatakarékosságot és a megújuló energiákat támogassa, amely révén csökkenthetők a kibocsátások, modernizálhatók az energiarendszerek és geopolitikai biztonság érhető el az új tagállamokban, így Magyarországon is.

2. követelés: Több elkötelezettség 2020 utánra.

A tavalyi dél-afrikai csúcson minden részes fél elkötelezte magát, hogy 2015-ig jogilag kötelező nemzetközi megállapodás születik a 2020 utáni globális éghajlatvédelemről. De a jelenlegi minimalista és időhúzó álláspontokkal e cselekvés elhalasztódhat évtizedekre, amikor már késő lesz cselekedni.

A zajló dohai klímacsúcs kulcsfontosságú abban, hogy:

a) megalapozza ezt a szükséges kötelező, fair megállapodást 2015-re azzal, hogy konkrét mérföldköveket, ütemtervet szab most hozzá (a csökkentési vállalások megosztása stb.).

b) az országok eddigi kibocsátásaival és felelősségével, lehetőségeivel arányos sorrendben írja elő az éghajlatvédelmi cselekvést, azaz az iparosodott országok felelőssége elsőként a cselekvés.

3. követelés: az éghajlati igazságosságnak most van az ideje.

A katasztrofális klímaváltozás elkerülése minden országtól cselekvést követel, kivéve a leginkább szegényeket. De az egyes országok felelőssége az éghajlatvédelmi cselekvésre attól függ, mekkora részük volt a probléma okozásában (azaz eddig mennyit bocsátottak ki), és milyen kapacitásuk van cselekedni. Azaz az EU és a többi gazdag ország, amelyek az éghajlatváltozás okozásáért leginkább felelősek, csökkentsék először erejükhöz mérten kibocsátásaikat. Az éghajlati igazságosságba az is beletartozik, hogy Európán belül is kezeljük a jól-léthez és energiához való hozzáférés egyenlőtlenségeit.

A gyorsan növő kibocsátású Kína, India, Dél-Afrika és Brazília így még mindig kevés üvegházgázt bocsátottak ki, nem használhatók kifogásként. Szorgalmazni kell, hogy kibocsátás-csökkentési vállalásokat tegyenek (lehetőleg kötelezőeket), de előbb az iparosodott országokon a sor.

A fenntartható energiatermelés- és fogyasztásba való átmenet – melyhez az eszközök már adottak, ld. energiahatékonyság, megújuló energiák stb. - új, zöld munkahelyek ezreit képes teremteni, miközben biztosítaná a tiszta, biztonságos energiához való megfelelő és elegendő hozzáférést.

.