Finn atomreaktor: további késés, még magasabb költségek

Írta fidusz , 2011. október 13. 11:44 , Hozzászólsz?

Címkék: atom késés költségek atomerőmű reaktor olkiluoto 3

További késések a Finnországban épülő első európai nyomottvizes reaktor (EPR), az Olkiluoto 3 építésében. A szerdai bejelentések szerint az eredetileg tervezett 2009 helyett legkorábban 2014-ben fog elindulni az új reaktor, s a költségek immár elérik a 6,6 milliárd eurót.

A finn áramszolgáltató Teollisuuden Voima (TVO) tegnap közölte, hogy az 1,6 GW-os Olkiluoto 3 reaktor építése még tovább húzódik, és legkorábban 2014-ben fog elindulni.

Az Olkiluoto 3 építése során már a kezdetek óta rengeteg probléma merült fel, egyre nagyobb a késés, és a költségek is bőven meghaladják az eredetileg tervezettet. A tervek szerint  2009-ben kellett volna, hogy megkezdje a működését a reaktor, s legutóbb tavaly módosította a TVO az indulás évét 2013-ra.

A késésért a TVO és a kivitelezést vállaló francia Areva egymást okolja, és a Nemzetközi Kereskedelmi Kamaránál (ICC) pert is indítottak egymás ellen.

Az erőmű építésének eredetileg tervezett költsége – a finn parlament döntésekor – kb. 2,5 milliárd euró volt, később az Areva 3 milliárd euróért vállalta, hogy kulcsrakészen szállítja a reaktort. A Reuters viszont tegnap már arról írt, hogy az Areva költségei már elérték a 6,6 milliárd eurót. (Korábban még 5,9 milliárd körüli költségekről szóltak a hírek.)

Ez a hír magyar vonatkozásból azért lehet érdekes, mert a kormány újabb atomreaktorok építésén gondolkodik, amely elképzelés szerepel a nemrég elfogadott energiastratégiában is. Amennyiben az Areva lenne egy esetleges új magyarországi reaktor kivitelezője, az Olkilouto-3 építése során felmerült több milliárd eurós veszteségeit feltehetően új beruházások során próbálná pótolni, megnövelve azok bekerülési költségeit.

A bejegyzés trackback címe:

http://mtvsz.blog.hu/api/trackback/id/tr493299582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

MTVSZ blog

A Magyar Természetvédõk Szövetsége (MTVSZ) blogbejegyzései.

Hozzászólások

Címkék

1% (1) 7tévhit klímaváltozásról (1) adócsalás (2) adóelkerülés (1) adóigazságosság (2) adományozás (1) adóparadicsomok (2) Agent Orange (1) agroüzemanyagok (3) akció (2) akciónk (2) aktivizálódj (19) Álló szikla (1) aranybánya (2) atom (4) atomerőmű (5) Ausztria (1) autóipar (1) autómentes nap (1) Bankfigyelő (3) bányaprojekt (1) barátai (1) Belgium (2) Berlin (1) biodiverzitás (2) biogazdálkodás (1) biokert (2) börzsőny (1) cancún (20) CETA (10) chillout (1) cián (2) Ciolos (1) cop16 (20) cop17 durban (5) cop18 doha (3) cop19 varsó (1) COP21 Párizs (8) cop21 Párizs (1) cop23 (1) csarna völgy (1) cselekedj (4) csernobil (2) cunami (1) demokrácia (1) dieselgate (1) divestment (1) dohányipar (1) EBRD (4) EFSA (1) egészség (1) éghajlatváltozás (39) éghajlatvédelem (3) EIB EBRD (1) élelmiszer-önrendelkezés (11) élelmiszer önrendelkezés (1) életmód (2) ellenállás (1) emberiség elleni bűntett (1) endokrin (1) energia (20) energiabiztonság (5) energiapolitika (1) energiatakarékosság (17) energiatudatosság (8) energia demokrácia (1) energia kutatás (1) erdő (2) eredményhirdetés (1) értékelés (6) esőerdők (1) EU (5) Európai Bíróság (2) Európai Bizottság (2) Európai Parlament (4) eu elnökség (1) eu költségvetés (2) fejlődő országok (1) fekete kígyó (3) felvonulás (1) fenntarthatóság (2) fesztivál (1) fiatal föld barátai (4) film (2) fogyasztás (9) föld (2) földrengés (2) földspekuláció (1) földszerzés (1) földtörvény (1) földzsákmánylás (5) föld barátai (27) Föld Barátai (5) föld napja (1) folyószabályozás (1) fotó (1) fukusima (2) fűszernövények (1) Game over (1) gáz (2) gazdasági (1) gázvezeték (1) génmanipuláció (2) génmódosítás (4) génpiszka (14) glifozát (3) globális akciónap (1) globalizáció (5) GMO (2) GMO-Kerekasztal (1) gólya (1) Green-Go (1) gyógynövények (1) gyomirtó (3) háztartás (3) hellókarácsony (1) hitel (1) honlapajánló (2) hulladék (1) hülyeség kora (1) IARC (2) ICS (2) igazságosság (1) ISDS (6) japán (1) jelentés (3) jó példák (1) Kalifornia (1) katasztrófa (1) képek (4) késés (1) kiadvány (1) Kína (1) Kishantos (3) kitermelőipar (1) klíma (3) klímapolitika (30) klíma igazságoság (5) költségek (4) konferencia (20) könyv (1) környezeti-társadalmi károk (1) közösségépítés (7) közösségi energia (10) közösségi kert (1) kukorica (1) kutatás (2) land grab (5) Lechner Judit (1) levél (1) lobbi (1) luxleaks (1) magvetés (2) Malmström (2) marco jelenti (19) Megnette (1) megújuló energia (7) Merkel (1) MFB (1) millenniumi celok (2) Mongólia (1) Monsanto (2) Monsanto Tibunal (1) MTVSZ (9) NAFTA (2) nemzeti parkok (1) Nemzetközi Energiaügynökség (1) no2ISDS (2) no gmo (1) nyári tábor (1) nyeleni europe forum (1) nyersanyagok (1) nyílt (1) offsetting (1) ökocídium (1) ökológiai lábnyom (1) olajpálma (1) olajszennyezés (1) olkiluoto 3 (1) önkénteseink (2) Otthon Melege (1) palagáz (1) pályázat (6) Párizsi Megállapodás (1) pénz (3) petíció (12) Philip Morris (1) Pozsony (1) pro natura svájc (1) radioaktív (2) rákkeltő (2) reaktor (3) regionális fejleztés (2) reménysugár (1) riadólánc (1) Rio+20 (1) romániai ősz (1) Roundup (2) Seattle (1) Seralini (1) shell (1) Sigmar Gabriel (2) Standing Rock (3) StopTTIP (19) strukturális alapok (2) sugárzás (2) szabadkereskedelem (21) szalmaépítészet (4) szavazás (1) szénerőmű (1) szökőár (1) tájfajták (2) talajpusztulás (1) technológia (1) természetvédelem (4) termőföld (7) tévutak (4) tilos rádió (1) tippek (5) tisza (1) toma jelenti (2) Trump (1) TTIP (22) TTIPkedd (1) TTIPleaks (1) TTIPtuesday (1) tüntetés (2) UNESCO (2) USA (2) Vallónia (1) válság (1) védett fajok (2) vegyianyagok (2) Verespatak (3) vers (1) verseny (2) vetélkedő (1) vetőmagok (1) vetőmagszennyezés (1) video (10) videó (1) világbank (2) világörökség (2) víz (2) vízgazdálkodás (1) vízierőmű (1) víztúlfogyasztás (1) VWgate (1) WHO (2) WTO (1)

Közösség

Kövess minket a Facebookon!

Olvass minket a Twitteren!