A történelem legveszélyesebb drogja

Írta MTVSZ_Alexa , 2011. január 13. 15:00 , 117 hozzászólás

Címkék: video fogyasztás aktivizálódj

Ez az anyag nagyobb pusztításra képes, mint az összes többi „drog” együttvéve, melyeket az emberiség valaha használt. Mégis ez az egyik legnépszerűbb tudatmódosító. A legkülönösebb, hogy csak közösen tudjuk visszaszorítani. Külön-külön nem lehet lejönni róla.

Ez a „drog” az erő és a hatalom illúzióját nyújtja. Közvetett mellékhatásaként a tudat beszűkül és képtelen a függés által kínált világon kívül gondolkodni. Extrém mértékű függőség alakul ki, melynek fenntartásában sokan érdekeltek. Az anyag és a köré épített ipar elfogadottsága oly mértékű, hogy a leszokás egyedül lehetetlen. Minden pénz, minden pillanat a szolgálatába áll, és ez felemészti a valódi életet. A manipuláció és az elvárások, valamint az elvonási tünetként fellépő folyamatos hidegrázás a legerősebbeket is visszarántja. Azok, akik kiléptek a függőségből, egyfajta különcként élik életüket. Ők legalább már tudják, hogy tiszták. De mi lesz a függőkkel, ha elfogy e pusztító anyag?

 

Miért pont most írunk a fosszilisenergia-függésről?
Télen mindenki jobban érzékeli a fosszilis erőforrásoktól (kőolaj, földgáz, kőszén) való függésünk súlyosságát. A hazai háztartások háromnegyede jövedelmének több, mint 10%-át az energiaszámláira költi, ami az általánosan elfogadott nemzetközi meghatározás szerint „energiaszegénységet” jelent. Ezen felül a lakosság 15%-a saját bevallása szerint nem képes a lakását megfelelően befűteni. Hazánkban a háztartások kb. ugyanennyi százaléka állandó jellegű közüzemi tartozást halmozott föl, ami Európában a legmagasabb érték.

A hazai függés
Magyarország energetikai importfüggősége az európai átlag felett van: a kőolaj 86%-át, a földgáz 82%-át és a szénfelhasználásunk 40%-át importból fedeztük. Hazai olajkészleteink három, gázkészleteink kilenc évre volnának elegendőek a jelenlegi fogyasztási szintünk fedezéséhez. A helyi megújuló erőforrások részesedése tekintetében nem érjük el az 5%-ot és ezen belül is manapság a környezeti-társadalmi szempontból legellentmondásosabbra, a biomassza felhasználásra alapoznak a döntéshozók.

A globalizált világ fosszilis energia függése
Az energiabiztonsági forgatókönyvek általában aggasztónak tartják, hogy a növekvő népesség növekvő igényei miatt az energiaforrásokért való nemzetközi verseny felerősödik. A kitermelési csúcsok közelsége rövid távon a kőolaj, közép távon a földgáz beszerezhetőségét fogja korlátozni. A német hadsereg szakértői tanulmánya szerint 2025 és 2040 között súlyos biztonságpolitikai következményekkel kell számolni, mivel olajfelhasználással történik jelenlegi termékeink (élelmiszer, használati tárgyak, stb.) előállításának 95%-a.

 

A megoldás a mihamarabbi felismerésben és szerkezetváltásban rejlik. Csökkentenünk kell jelenlegi túlfogyasztásunkat energiatakarékossággal és -hatékonysággal, a még rendelkezésre álló energiaforrásokat pedig a gazdaság szerkezetének átállítására kell fordítanunk. Minél később kezdjük el a változtatást, annál nehezebb helyzetből indulunk. A Magyar Természetvédők Szövetsége a klímatörvény kezdeményezésével  is azon dolgozik, hogy e szükséges szerkezetváltás időben és hatékonyan elinduljon.

 

Mit tehetsz most, hogy minél több ember felismerje e függőség problémáját és a hozzáállás megváltozzon?

1. Nézd meg a fenti kisfilmünket és küldd tovább ismerőseidnek, barátaidnak!

2. Írj hozzászólást erre a blogbejegyzésre arról, hogy miként vennéd rá pl. a szomszédodat: éljen energiatakarékosabban! A legfurfangosabb ötleteket, leghumorosabb megoldásokat és a leghatékonyabb módszereket „energiatakarékosan” díjazzuk. 

3. Hívd meg egy teára a szomszédot, és oszd meg vele az ötleted, vagy mások ötleteit – esetleg a szomszédnak is van egy jó ötlete a számodra?

A legkreatívabb hozzászólás beküldők között áramfogyasztás mérőt sorsolunk ki.

A hozzászólás-írások határideje: 2011. február 20. éjfél. Eredményhirdetés: 2011. február 22. A nyertest 22-én itt a MTVSZ blogon hirdetjük ki.

Kreatív ötletelést kívánunk!

A bejegyzés trackback címe:

http://mtvsz.blog.hu/api/trackback/id/tr362576686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ferocious 2011.01.14. 11:12:59

@ColT: Szar úgy dolgozni, hogy lila a kezed a hidegtől, márpedig az általad emlegetett, húsz fok alatt erre van esély.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.01.14. 11:14:50

@Ferocious: Hm, én nem mondtam, hogy 20 fok alá. De a 24 helyett 22 már jelentős energamegtakarítás, és nem fáznának nagyon.

előlény 2011.01.14. 11:15:00

Szegény németeknek nem jött be a világuralom, most a környezetvédelemben buzgálkodnak hasonló aktivitással, valahogy ők csinálják ezt a legirrtálóbban, utálom ahogy kioktatnak mindenkit a témában. Nagyon jó dolog az energiatakarékosság és fontos is, de sajnos nap és szélenergiával nem tudunk elegendő mennyiséget termelni, akkor se, 15 fok lenne csak a plázákban, meg mindenki egy izzót használna csak a lakásában. Sajnos a kerékpár gyártásához acél kell, meg alumínium, meg gumi, amit csak környezetszennyező módon lehet előállítani. A műanyagok többsége olajszármazékot igényel az előállításához stb. Az élelem előállítása is energiaigényes tevékenység, vízenergiát csak megfelelő adottságok mellett tudunk termelni. Marad az urán, a szén, a gáz, meg az olaj. A lakosság fogyasztása messze elmarad az ipar és mezőgazdaság igényei mellett, de nekik meg termelni kell, számítógép, tv, háztartási eszközök, ruházat, mind-mind energiát igényel az előállításhoz, vizet, áramot. Ha igazán csökkenteni akarnánk a környezet terhelést olyan dolgokról is le kellene mondani, ami a civilizáció szerves része, ez pedig nem fog menni. Nem elég a villanyt lekapcsolgatni, meg hidegebb lakásban élni, ez csak a felszín karcolgatása. Álszent képmutatása annak, hogy én mennyire művelt vagyok és mennyire átérzem az emberiség nagy problémáit.

Vu, de ja vu 2011.01.14. 11:15:38

Azt mondja egy külszíni fejtésen dolgozó ismerős, hogy tavaly még bővíteni akarták a kapcsolódó erőművet, mára az új kormány belengette a rövid időn belüli bezárást... mi lesz vele, fiatalon???

Fosszilis tüzelőanyagot használ az erőmű, nyilván nem tesz jót a CO2-kvóta-kereskedelmünknek, csakhogy van egy bibi: ez egy alaperőmű, bármennyire is idényerőműnek épület a '70-es években, bizony jól jött akkor, amikor Pakson fűtőelemeket 'görbítettek'...

Anno nem épült meg Bős-Nagymaros sem, amit én személy szerint különösebben nem bánok, a Mosoni-Duna partján tanultam, kajakoztam, kár lett volna azért a vidékért.

Viszont a '90-es évek elején beiskoláztak és olyan előadók tartottak elkőadást, mint az egykori nehézipari minisztérium államtitkára, aki elmondta, hogy a '80-as évek óta TERV szerint már el kellett volna dönteni, hogy milyen alaperőművet fogunk építeni, annál is inkább, mert egy erőmű nem egy családi ház, bármelyiket is választjuk, 10 évet lehet számolni, mire az áramot fog termelni.

Tudomásom szerint döntés a mai napig sem született, de egyik jelentős erőművünk, mondhatni stratégiai támaszunk végét a politika - szakmai érvelés nélkül - már meglengette.

Az akternatívák:

- Szélerőmű: földrajzilag nem számottevő
- Naperőművek: szakaszos üzemű, rosszabb mint a vizierőművek
- Fosszilis (szén, fa) erőmű: CO2-veszély és korszerűtlen és már bányáink, bányászaink sincsenek
- Gázüzemű erőmű: most volt kint OV Putyinnál... nem tudom mit mondhatott, de utána az orosz hírügynökség jelentette először, hogy a MOL eladja az orosz olajrészvényeit, majd a Lukoil leállt az üza-nagykerrel, most pedig a gázcsappal babrálnak...
- Atomerőmű: ha még a miénk a Mecseki uránbánya... ha még találunk benne elegendő hasadóanyagot... még mindig ott van az Aomenergia-ügynökség és a környező országok, akik nemigen szeretnének Európa szívében újabb atomerőművet, ráadásul mit csináljunk a kiégett fűtőelemekkel??? Az oroszoknak már nem kell... adjuk el Iránnak vagy Észak-Koreának???

A megoldást én sem tudom, csak azt hogy senki nem csinál semmit, miközben izomból tesznek keresztbe az energia-szektornak, ahol már az is jó, ha egyáltalán magyar kézben van...

Vagy: leépítjük az energiaszektort, Paksnak is hamarosan lejárnak a meghosszabbított engedélyei, aztán leszünk Európa "Észak-Koreája", se tévé, se internet, se villanyvilágítás, lényeg hogy a Nenyi és a vezér képe a falakon ki legyen függesztve:-(((

Meg lehet nézni, hogy környezetbarát és megújuló energiaforrások címszóval miket erőltetnek az emberekre, miközben olyan - jóval olcsóbb - technológiák léteznek, amelyek valódi reformokat jelentenének az energia-gazdálkodásban...

Google: "nanoszolar" illetve monokristályos, polikristályos szilícium napelem-rendszerek...

Miért az utóbbiakat nyomatják, amikor nemcsak drágább, de a megtérülése is kétséges???

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.01.14. 11:17:42

@Ferocious: Ja meg hadd ne mondjam, hogy a melóhelyemen a gyárcsarnokban elvileg állandó hőmérséklet&páratartalom kell, hogy legyen.
na most éjjelesben hideg van. De eléggé. Akkor lehet 20 fok körül, az előírt 23-25 helyett. (Nyáron persze a klímán spórolnak, bár akkor nem olyan gáz.)
Reggel 8-ra, mire a fejesek beérnek, jó meleg lesz (télen is).

movhu 2011.01.14. 11:22:35

Míg a szomszédaimat arra nem tudom rábírni, hogy a kiürült műanyag flakonokat vigyék el a 80 m-re lévő szelektív gyűjtőbe, ahelyett, hogy a kukába dobják rátekert kupakkal, addig nem sokban reménykedem.
A másik probléma ami tapasztalok, hogy mindenki addig és úgy zöld, amíg az nem zavarja az életvitelét. Tehát az autóval nem rendelkező jól tud háborogni a dugóban álló autósok miatt, de közben ő az, aki otthon 26 fokban ül a BKV-zás után, miközben a számítógépén ír a fórumba, és a világítást hagyományos izzók biztosítják neki. Sokakat meg pont azért nem érdekel a környezetvédelem, mert megtehetik, hogy pazaroljanak.

Ferocious 2011.01.14. 11:23:24

@ColT: Sajnos mindenkinek más a hőérzete, soha nem lehet megtalálni a megfelelő hőmérsékletet, ami mindenkinek megfelelő. Elég, ha csak a saját munkahelyemre gondolok, meg a nyári "használjuk-e a klímát a kocsiban" vérre menő veszekedésekre...

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2011.01.14. 11:26:09

1. Nincs klímaváltozás, "csak" időjárás változás, de ez a föld történetében, teljesen természetes. Voltak már jégkorszakok (több is) és meleg időszakok kb. 10-11. század (lásd Grönland nevét), vagy pl., hogy Skóciában szőlőt termesztettek.
2. Az 1. pontból nem következik, hogy ne kellene küzdeni, a környezetterhelés-,szennyezés ellen, és a föld kíméletlen "kizsákmányolása" ellen.
3. Ha az állam racionálisan gondolkodna (sajnos, politikus a nagy többsége), akkor a lakóházak, középületek, szigetelését, nyílászáró cseréjét pl. szja kedvezménnyel kellene támogatnia, ennek nyereségei:
- 2012-től csökkenne a fosszilis energia felhasználás,
- új munkahelyek jönnének létre
- csökkenne a fekete gazdaság, hisz az Szja-t csökkenteni csak számlával lehetne
- csökkenne a háztartások, energiára fordított költése, melyet egyéb energiatakarékos dolgokra fordíthatnának (pl. izzók cseréje) stb.

Jelenleg én is szigetelésben gondolkodom, de sajna nincs 300.000 Ft-on rá, pedig szép kis Szja-t fizetek (erre mondhatjátok, hogy bolond).
PEACE

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.14. 11:29:02

még mindig él bennem a remény, hogy a fosszilis energia elleni küzdelem során korrekt módon vesszük számításba a küzdelemre fordított fosszilis energiát is.

például: egy szélkerék valóban nem fogyaszt fosszilis energiát, miközben forog, de meglehetősen sokat fogyaszt el a szélkerék előállítása és üzemben helyezése, üzemben tartása, továbbá a szélkerékkel párhuzamos forgótartalék létrehozása és üzemben tartása.

a napelem működés közben nem fogyaszt fosszilis energiát, de a napelem előállítása valószínűleg több fosszilis energiát igényel, mint amennyit teljes élettartama során megspórolhat.

szóval érzésem szerint a megoldás nem a "zöld" illetve "megújuló" források felé mutat, hanem egy gondosan megtervezett fenntartható CSÖKKENÉS irányába, az élettempó lassúbbra vétele irányába. Néhány éve egy tematikus napon nagynevű pszichológusok, többek között Popper Péter beszélt erről "Gyors élet -- lassú halál" címmel. Megfontolandó megállapítások...

movhu 2011.01.14. 11:31:59

Végre valaki felszámolhatná a fűtés mindennemű támogatását, az mindenképpen jót tenne. Gondoljunk bele, hogy azt a pénzt, amit az állam eddig kiöntött az utcára ilyen jogcímen, most megkapnánk, akkor abból mit lehetne megcsinálni. Minden épületen csak korszerű nyílászárók lennének, és minden épület szigetelve lenne.

Vu, de ja vu 2011.01.14. 11:32:44

És azt meg tudja valaki mondani, hogy 1 db LED előállítási költsége mennyi?

Ha ebből fognak egy csokorra valót, mondjuk 20-60 db-ot és izzóformába rendezik, tényleg 2-8 eFt/db áron éri csak meg eladni a 3-10 W-os energiatakarékos izzót, és közben sorra be kell tiltani a 100, majd 60, végül az egyre kisebb teljesítményű, 30-60 Ft-ért kapható izzókat???

Nincs itt valami sumákság???

Egy LED-es izzó előállítása bonyolultabb és költségesebb mint egy USB-s DivX-es DVD-játékos gáz-planár kijelzővel???

Vagy nézzük a kompakt fénycsöveket: ha már csak azt tudom a garázsbejárhoz tenni, -15-20 fok környékén ki jön oda melengetni, hogy beinduljon a technika???

Miért nyomják folyamatosan az újabb és újabb környezetbarát termékek (autó, tévé stb) vásárlását, amikor a globális gyártási folyamatot tekintve ezek előállítása egyáltalán nem környezetbarát, főleg nem úgy, hogy 2-3-5 éves életciklus után külön feldolgozóipart igényel az ártalmatlanítás, újrafeldolgozásra alkalmassá tétel???

movhu 2011.01.14. 11:33:00

@Mészáros Laci: Ugyanígy érdemes utánaszámolni az bioetanol hosszútávú hatásainak is...

movhu 2011.01.14. 11:37:20

@Az átok visszaszáll!!!: A fénycső hidegben nem indul el, ellenben zárt lámpatestben beltéren elpusztul a márkás is igen gyorsan, és akkor sem pénzügyileg, sem környezetvédelem szempontjából nem volt jó.
Viszont a LED-es lámpák kínai ára nagyon bezuhantak, csak a kereskedők szeretnek sokat keresni.

VoLk&StRoY 2011.01.14. 11:41:36

Puszta, jurta, legeltetés, önellátás...kemény lesz! Vagy atomenergia, kapszulaformában akár gépkocsi üzemanyagként, de a sok műkörnyezetvédő ha az atom szót meghallja, akkor megvadul, azt hiszik, hogy majdan a napkollektorok és monstrum szélerőművek megsemmisítése nem fog még nagyobb kárt okozni, mint például a fosszilis emisszió?!

Szputya 2011.01.14. 11:58:43

Mellesleg az épületek díszkivilágítását is lehetne csökkenteni, főleg a hajnali órákban... az a madaraknak is jót tenne, mert tudnának pihenni... magas a fényszennyezés...

Zsola777 2011.01.14. 12:01:30

Az a baj ezzel a poszttal, hogy semmilyen alternatívát nem mutat arra, hogyan ne legyünk függőek. Így elég hiányos. A megoldás meg nem az, hogy teázgatunk a szomszéddal.
Egyébként hajrá!

AkarkiJ 2011.01.14. 12:24:27

@Will-O-The-Wisp: a legtöbb bevásárlóközpontot hűteni kell már ilyen "meleg" külső hőmérséklet esetén is, annyira felmelegítik a lámpák, a kajáldák, az emberek és a természetes fény

Martian (törölt) 2011.01.14. 12:26:00

@Bucsálódó Kismadár: Hihetetlenül rengeteg mennyiségű szén van a föld alatt.

Ja, meg pattintani való kő a föld felett... :) szeretnénk már végre valami igazi XXI. századi innovációt, paradigma váltást látni.

pistola 2011.01.14. 12:27:32

@Zsola777:

Igen igen, pontosan erre gondoltam én is! Én pl. mi a szart csináljak itt a Bükk hegység lábánál? Két lehetőségem van.
1. fizetem továbbra is a horribilis gázszámlát, 40 ezer körül / hó, úgy hogy közben még fagyoskodom is. Soha nincs 19,5 fok felett nálam a hőmérséklet fűtési szezonban.
2. (és gondolom ez tetszene a legkevésbé a MT Szövetségnek) azt csinálom, mint a többi helybeli, hogy fával tüzelek, részben lopottal, mert amúgy a fa sem olcsó. Hordják ám kifele a Bükki Nemzeti Parkból a cuccot, ahogy kell. És még csak nem is tudok annyira haragudni sokukra. Az egész régió, főleg a falusi lakosság tiszta csóringer.

Állítólag szinte egyedülálló termálvízkészleten csücsül az ország. Azt mikor kezdik már el felhasználni ilyen célokra??? Csak el kellene menni Izlandra és lemásolni, amit ők csinálnak. ( Bár ott azért gondolom még miénknél is sokkal könnyebb a megoldás, mert ők egy rakás hömpölygő láván csücsülnek.:) )

MTVSZ_Martina 2011.01.14. 12:41:50

@Zsola777: Az MTVSZ részletes javaslatait a klimatorveny.hu oldalon találjátok.

Huck 2011.01.14. 12:43:37

Nem hiszem, hogy bárki is rá tud beszélni engem arra, hogy 10 évre előre gondolkodjak, amikor a napi háztartási kiadásaim előteremtése is probléma. Nem fogom megvenni az energiatakarékos izzót 1000-ért, ha a normál 60 ft. Kb 450 óra használattal hozza be az árát... két és fél hónap minnimum (ha nem megy tönkre az idő alatt). És nyugodtan számolgathatnám a Milliós nagyságrendű szigetelés, vagy szélerőmű, vagy napelem, használatának megtérülését: 10-20 évek lennének! Várom a számításokat, amik megcáfolnak! Meg azt is, hogy ezek a beruházások a szegényeknek hogyan lenne elérhető adó visszatérítésból (SZJA). Először az olyan nagy fogyasztóknál kellene körülnézni, mint az erőművek, ipar, BKV... Röhej, de nekem nem éri meg bérletet venni, amennyit közlekedek olcsóbb a Matiz/Simson...

Bastiano 2011.01.14. 12:48:30

@pistola:
Azert Izland peldaja teljesen mas. Abban viszont igazad van, hogy Magyarorszagon is ki lehetne hasznalni futesre a termalvizet. Csak mint mindent ebben az orszagban, ezt is rossz oldalrol kozelitik meg, es inkabb villamosenergiat szeretnenek eloallitani. Amire viszont ostobasag ezt a vizet felhasznalni. Sot, legjobb tudomasom szerint nem is lehetseges, mert ahhoz nem eleg meleg. Furdok fenntartasara es futesre viszont hasznalhato. (elnezest az ekezetek hianyaert)

Martian (törölt) 2011.01.14. 12:50:04

@pistola: "Csak el kellene menni Izlandra és lemásolni, amit ők csinálnak."

Nálunk állítólag az átlagnál vékonyabb a kéreglemez, még ha közvetlen vulkáni tevékenység nincs is.

Martian (törölt) 2011.01.14. 12:51:55

@huck: "Nem fogom megvenni az energiatakarékos izzót 1000-ért, ha a normál 60 ft."

Messze nincs ekkora különbség a kettő között, viszont az áram hosszú távon drágulhat.

Joindulat SC 2011.01.14. 13:13:51

@Bastiano:

"Furdok fenntartasara es futesre viszont hasznalhato."

Igazad van, de az valakiknek pénzkiesést jelentene. Különben is akkor mire fizetnéd a magas fűtés számlát ?

@huck:
Normál izzót még kapsz, de vegyél gyorsan annyit ,hogy elég legyen életed végéig ;)

Amúgy meg sokkal jobb hatásfokkal tud működni egy nem hagyományos (energiatakarékos) lámpa, még ha drágább is....

@pistola:
meg tudlak érteni! Sajnos ismerem a fatüzelés "előnyeit"
Én rönkben vagy méterre szoktam venni, mert akkor fel kell vágni... addig sem fázok.

krausz2 2011.01.14. 13:17:04

Már rég egy új atomerőművet kellet volna építeni és a sok segg-hülye zöldet meg télen 2 hétre camping -be az alföld közepére küldeni. Próblják ki milyen az amikor nem a központi fűtéses negyedikről sétálunk le a reggeli kifliért, amit az örökösen szidott kis teherautó szállított a sarki kis boltba.

grufftipunk (törölt) 2011.01.14. 13:20:12

Szerintem meg túl kényesek vagytok! 16-18 celsius fok tök elég télen egy embernek egy lakásban. És akkor nem is lenne akkora a fűtésszámla. Él a fejekben a proli-mentalitás, miszerint télen is egy darab boxerban szeretnek mászkálni a lakásban. Aztán meg panaszkodnak, hogy nagy a számla. Hát jó hülye itt mindenki.

Ezt az álszent dumát meg nehogy már bevegye valaki, hogy a csóró kisember tehet a globális felmelegedésről! Meg, hogy majd ha lecseréled az égőt, meg a többit, akkor visszaszorul a kibocsájtás. Hát nem! Kiszámolták, hogy ha az összes ember megtenné ezt a Földön, visszavinné a palackot, kevesebb energiát fogyasztana, etc, etc, AKKOR SEM CSÖKKENNE AZ ÜVEGHÁZHATÁS!!! Nem a kisember tehet erről, hanem az óriáskonszernek! Meg az, hogy ráerőltetik az emberekre a tömegfogyasztást. Mert ma már egy cipő nem húzza ki egy évig sem.. A sok felesleges élelmiszer, ami nem is egészséges. A teljesen lebutított, és szándékosan hátráltatott technológiai fejlődés, értem ez alatt azt, hogy ma megveszel egy monitort vagy egy tévét, akár egy videókártyát a számítógépedbe, és fél év múlva cserélheted le, mert az új már egy hangyatokányival többet tud.

Nem mi vagyunk a felelősek. Semmi közünk sajnos ahhoz, ami itt világszinten történik. A gonosz lelkek teszik tönkre ezt a világot. Olyan emberek akik egy aláírással több százezer ember életét megszüntethetik Gondolok itt a Coca-Colára, utána lehet nézni, hogy Afrikában, és elmaradottabb térségekben hány emberi élet szárad csak ennek az egy cégnek a lelkén. Vagy a Nestlé is ugyanolyan kategória. Ezekről a dolgokról miért nem beszélnek/beszéltek? Nincs kurázsi?

Saját kis életterünkben oda tudunk figyelni, hogy ne egy kis szemétdomb legyen az otthonunk, és esetleg fával oldjuk meg a fűtést, vagy pumpás kutat használjunk. Saját magunk termeljünk. De ehhez már túl elkényelmesedett a társadalom.

bőrmók 2011.01.14. 13:20:42

@ColT: Bocs, de olyanok vagytok ezzel a "ne fűtsenek a burzsuj bevásárlóközpontok" dumával, hogy az Állami Áruház c. filmet veletek kéne újraforgatni.
Mégis hogy nézne az ki, hogy egy bevásárlóközpontban 18 fok van? Esetleg legyen mindenütt neoncső, hogy ne fogyasszanak annyi áramot?

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.01.14. 13:23:06

@Takony_fősámán: Neon az már van, nézz már körül egy plázában.
Amúgy meg ki a f@szom beszélt 18 fokról? Komolyan mondom, tudtok szöveget értelmezni?

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.01.14. 13:25:08

@grufftipunk: Attól még megtehetjük, amit meg tudunk.
Amúgy nem csak az üvegházhatás miatt érdemes a szemétre odafigyelni. Főleg a veszélyes hulladékokra.

Egyébként abban gazad van, hogy a pénzhatalom a felelős nagyrészt.
Az megvan, hogy egy repülőgép-anyahajó üzemnapján többet repülnek, mint az egész magyar légierő egy hét alatt?
Na ez is rendesen szennyez.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2011.01.14. 13:32:21

@grufftipunk: "16-18 celsius fok tök elég télen egy embernek egy lakásban."

Persze. Végülis a barlangban is eléldegéltünk valahogy. Nem is értem, miért kellett egyáltalán házakat építeni, meg lemászni a fáról.

Uglee · http://nagydobraverem.blog.hu 2011.01.14. 13:33:41

Nem szabad demagóg módon lefitymálni az atomenergiát, bányászattal, szállítással együtt is kevésbé környezetszennyező, mint a szélenergia (per megawatt), és a rendelkezésre állása is 99,9999%, szemben a szélenergia "ha fúj a szél, van" típusú megbízhatóságával.
Vagy építeni kell egy vízerőművet. Jaaaaa, hogy Nagymarost nem engedték a környezetvédők megépíteni. Én kérek elnézést.
Én azt mondom, a hidegfúzió vagy egyéb más csoda létrejöttéig legyen atomenergia. Azt sem értem, miért kapcsolják össze az emberek az atomerőművet az atombombával, és félnek tőle. Sokkal többen haltak meg víz, mint az atomenergia bármilyen formája miatt, mégis minden embernek be van vezetve a lakásába.
A kimerült fűtőelemeket meg nem értem, miért nem lehet visszatenni az uránbánya egyik elhagyott szárnyába. Tényleg nem.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2011.01.14. 13:34:31

@grufftipunk: "ma megveszel egy monitort vagy egy tévét, akár egy videókártyát a számítógépedbe, és fél év múlva cserélheted le, mert az új már egy hangyatokányival többet tud."

Kötelez rá valaki?

Én tavaly megvettem a piacon létező legjobb okostelefont, egy Samsung Galaxy S-t. Valószínűleg úgy 4-5 évig minimum elleszek vele, ha nem lopják el. :) Senki nem erőltet rá senkire semmit.

MTVSZ_Alexa 2011.01.14. 13:38:29

@Bucsálódó Kismadár: Igen, 100 éve is ezt hitték. A legfrissebb tanulmányok szerint az olajkészletek felét már elégettük (ld. Leggett: A fele elfogyott - www.typotex.hu/konyv/A%20fele%20elfogyott), a másik fele pedig kisebb energiatartalmú, sokkal több energiabefektetéssel nyerhető ki (olajpala stb.). Hasonló a helyzet középtávon a földgázzal. Szénből ugyan még több maradt, de gondolom nem sírod vissza az 1800-as évek szénfüsttől, szmogtól fuldokló Angliáját. Mo. így is súlyosan importenergia-függő.

bőrmók 2011.01.14. 13:40:31

@ColT: Jó, a 18 fok túlzás, de arról beszélek, hogy kapitalizmus van, és a bevásárlóközpont az alapján fűt, hogy szerinte hogy érzik magukat kényelmesen az emberek. A fűtés meg csak a jéghegy csúcsa. Amennyi fosszilis energia elmegy a töménytelen áru előállítására és szállításra, amelett ez eltörpül, de lehet hogy tévedek.

bőrmók 2011.01.14. 13:42:07

Mondjuk abban van valami, hogy a túlfűtés az egyfajta drog, és ráadásul egészségteeln is

grufftipunk (törölt) 2011.01.14. 13:42:15

@ColT: Így van megtehetjük. Én meg is teszem ami tőlem telik, mert így érzem jobban magam. De nem azon meggyőződésből teszem, hogy ezzel én valamit is teszek a globális pusztulás ellen. Egyszerűen így érzem jobban magam, mert logikusabb tudatosan élni szerintem.

Katonaság, a NASA vezette übergagyi űrkutatás, gyémántfejtés, aranybányászat, szállodaipar, építőipar, élelmiszeripar - csak pár dolog a sokból, és hihetetlen energiazabáló tevékenységek, amelyeket ésszerűtlen alapokon, mohó módon folytatnak.

grufftipunk (törölt) 2011.01.14. 13:45:33

@Gery.Greyhound: Szerintem nem barlangi körülmény. Én teljesen elvagyok.
De jó akkor legyen a többségnek 18-20 celsius fok. Szerintem az már bárkinek vállalható!

A másik meg egyetértek abban, hogy vettél egy olyan telefont, amivel egy ideig biztos elleszel. Drágább volt mint a többi teló, de racionálisabban választottál hosszú távra. Itt kezdődik a logikus életvitel.

alte trottel 2011.01.14. 13:54:39

Ez kurvajó!
A legyek leszavazzák a kemotoxot!

MTVSZ_Alexa 2011.01.14. 13:57:39

@krausz2: Ki kell ábrándítsalak, de sok zöld tagszervezetünk van az Alföld közepén, nem vagyunk pesti vízfejek. Tisztában vagyunk a helyi különbségekkel, ld. mtvsz.hu/tagszervezetek

marand22 2011.01.14. 13:57:48

Évente 7 TWh áramot fogyaszt és 800000 tonna CO2 kibocsátását eredményezi az Egyesült Királyságban a háztartási készülékek (pl. TV, DVD lejátszó) készenléti üzemmódja (news.bbc.co.uk/2/hi/science/nature/4620350.stm). Létezik olyan üzemmód számítógép esetében (www.energystar.gov/index.cfm?c=power_mgt.pr_power_management), dugalj (www.energy-saving-electronics.info/standby-power.htm), ami lekapcsolja a nem használt készülék készenléti áramfogyasztását, és szükség szerint visszakapcsolja. Otthon én is használok ilyet (dugalj kb. 5000 FT, infravörös érzékelője van, ha a készüléket kikapcsolom, kb. 1/2 perc után elveszi az áramot, ha be akarom kapcsolna a készüléket, annyi a különbség, hogy 2x kell megnyomnom az infravörös távirányítót, először bekapcsolja a dugaljt, másodszorra a készüléket).

MTVSZ_Alexa 2011.01.14. 14:20:16

@Az átok visszaszáll!!!: Most fog kijönni a hazai Energia Stratégia 2030, ami meghatározza, milyen irányba akar elmenni Mo. a következő évtizedekben. Ha prioritás lenne az energiatakarékossági és megújuló energiás hazai innováció, hazai beruházás, arra menne a fejlesztés, olcsóbbak és hozzáférhetőbbek lehetnének. Ja és hazai munkahelyeket is teremtene.

Plusz a magyar EU Elnökség alatt jön ki az Energiahatékonysági Akcióterv és a 2050-es klíma-energia útiterv. Ezért kell ütni most a vasat, hogy e stratégiák alapján majd jusson elég eszköz, támogatás az energia takarékos, hatékony felhasználására és a megújulók elterjesztésére.

Ld. a MTVSz részletes klímatörvény koncepcióját, amiben a javasolt szerkezetváltó eszközökről is olvashatsz: www.klimatorveny.hu/ letölthető anyagok

szanalmas 2011.01.14. 14:23:09

"Írj hozzászólást erre a blogbejegyzésre arról, hogy miként vennéd rá pl. a szomszédodat: éljen energiatakarékosabban!"

Fegyverrel!

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2011.01.14. 14:32:41

@grufftipunk: Sajnos kényelmes típus vagyok, és szeretek melegbe hazaérni és melegben felébredni ebben az időben. Éjjel felőlem lehet mínusz 20 fok is az ágyban, de +20 alatt képtelen vagyok kimászni a takaró alól :)

Cserébe bringával járok. Szerintem nekem jár az a pár fok plusz :)

Void Bunkoid 2011.01.14. 14:36:27

Fúziós reaktor. Csak meg kellene valósítani egy gazdaságosan működőt. Szerintem lehetne is, csak nem kellene fosni az olajlobbitól.

Bucsálódó Kismadár 2011.01.14. 14:52:21

@Martian: A kő az nem rossz. Pl. lehet belőle házat építeni, szobrot pattintani.
Vagy szerinted csak a műanyag Barbi a művészet és az ósdi pattintott márványszobrokat ki kell dobni?

A cikk címe helyesen úgy hangzik:

A történelem legveszélyesebb drogja:
az EMBERI BUTASÁG

sipos 2011.01.14. 14:53:06

@grufftipunk:
Él a fejekben a proli-mentalitás, miszerint télen is egy darab boxerban szeretnek mászkálni a lakásban. Aztán meg panaszkodnak, hogy nagy a számla. Hát jó hülye itt mindenki.
Mekkora igazság. Én nyilván közpénzből kell finanszírozni (gázártámogatás stb.).

Bucsálódó Kismadár 2011.01.14. 14:56:09

@Void Bunkoid: Fúziós reaktor nincs, nem is volt, nem is lesz. Legalábbis mondjuk 50 éven belül.

Mr. Finger 2011.01.14. 14:56:31

Munkahelyemen télen túl melegre volt állítva a központi fűtés az irodaházban, így kénytelenek voltunk bekapcsolni a légkondit hogy jó hűvös legyen. Akkor éreztem hogy élek. :)

Bucsálódó Kismadár 2011.01.14. 14:59:11

@MTVSZ_Alexa:
Remélem környezetvédelem címén nem akarjátok nyírni a Magyarország számára legracionálisabb megoldást, az atomerőmű bővítését!

Bucsálódó Kismadár 2011.01.14. 15:00:39

@szanalmas:

Én jobbat tudok:
CO2 kvótával.

Persze azért közben ráfognám a fegyvert, biztos ami biztos!

Bucsálódó Kismadár 2011.01.14. 15:05:06

@szanalmas:
"Írj hozzászólást erre a blogbejegyzésre arról, hogy miként vennéd rá pl. a szomszédodat: éljen energiatakarékosabban!"

Fegyverrel!

Jobbat tudok:

CO2 kvótával. Persze azért rátartanám közben a fegyvert...

Zsola777 2011.01.14. 15:06:01

@MTVSZ_Martina: A valós alternatívák a nagy doksiban vannak benne, de ebből legalább egy összefoglaló megjelenhetett volna, ugyanis nem veszi mindenki a fáradtságot arra, hogy belenézzen.
A weboldalon lévő pdf-ek közül az összefoglaló pedig szintén ez, azaz a sokak számára semmitmondó kvótarendszerről szól.

Feltételezem, hogy a poszt a (vég)felhasználókat kívánja megszólítani, ezért felesleges a kvótarendszer törvényi szabályozásairól bemutatgatni, vagy a fenti "sokkoló" videóval villogni. Inkább arra kellene a népet rávezetni, hogy ne csak a kiadásai miatt takarékoskodjon. Hanem: vezessen hatékonyabban, ne fűtsön fölöslegesen, szigetelje a házat, kapcsolja le a villanyt, vegyen kisebb fogyasztású PC-t, stb. Mert ezekhez mind energia kell, és bár fűtésre sok megy el, mégsem az a legtöbb, ahol meg lehet takarítani. Itt kellene változtatni meglátásom szerint. A kvótázást meg bízzuk a szakemberekre.

Rive 2011.01.14. 15:07:25

Csaxólok, hogy a komfortérzet az nem csak a lakásbeli levegő hőmérsékletétől függ. Régi épitésű, alig hőszigetelt lakásokban (Mo. lakásállományának túlnyomó része)a falak hidegek: azonos (komfortos) hőérzethez ezt kompenzálandó magasabb léghőmérséklet kell. Rendesen szigetelt lakásban elég alacsonyabb is.

Prolizni könnyű.

Rive 2011.01.14. 15:09:04

@Zsola777: Ja, én is valami komoly doksit hiányolok: ami innen vagy a linkelt honlapról elérhető, az még vázlatnak is szűkös.

Vu, de ja vu 2011.01.14. 15:18:47

@MTVSZ_Alexa: Ez mind szép és jó, kedves Alexa, csakhogy az energiaipari koncepciót nem egy szövetségnek kellene ország-világ előtt képviselni, hanem szakembereknek, mégpedig olyanoknak, akik nemzetközi szinten elismertek, itthon pedig elég jó kapcsolatot ápolnak a hatalmon lévőknek ahhoz, hogy pénzt is kapjanak a tervek megvalósításához.

Őszintén szólva el sem olvastam a linkelt tervezetet, mert amíg Magyarország a CO-kvótáját nem az ipari termelés felfuttatására használja el, hanem más fejlődő és/vagy fejlett országok felé kereskedik vele (USA, Kína, Japán stb), illetve amíg a Kiotói-egyezmény csak papírra vetett frázisok egyvelege következmények nélkül, addig nemzetközi szinten nem sok egyeztetni való akad:-(((

Azt kellene eldönteni (kellett volna legalább 20 éve), hogy fejleszteni vagy visszafogni akarjuk az energiaigényes ágazatokat, visszacsináljuk-e nemzeti kézbe illetve állami kézbe azt ami odavaló (klf. bányászatok, ipar, mező- és erdőgazdaság stb, mindaz amit a privatizáció után csak lezülleszteni sikerült) és megpróbáljuk-e elérni azt, hogy az ország legalább annyira potens gazdasággal rendelkezzen, hogy amiből önellátásra képtelen, azt exportból meg tudja vásárolni...

A jelen helyzetben a világ egyik pénztelen piaca lettünk, semmilyen nemzeti erőforrás fölött nem rendelkezünk, amit csak tudnak, ideértve az élelmiszeripari és technológiai szemetet is, a nyakunkba öntik, olyan multik telepednek meg, amelyek környezetszennyező tevékenységét máshol nem tűrnék el, nálunk viszont a szakhatóságok a vállukat rángatják, de ha este 10 után megiszol egy sört a kisboltnál, könnyen megütheted a bokád a boltossal együtt... Viccország ez így:-(((

Void Bunkoid 2011.01.14. 15:21:15

@Bucsálódó Kismadár: ötven évig még kibírjuk olajjal. Igaz, hogy egyre drágábban, és egyre nagyobb balhék lesznek körülötte, de majd megvéd minket Max, az országúti harcos :)

MTVSZ_Alexa 2011.01.14. 15:52:45

@Zsola777:
Fontos a szemléletformálás az energiatakarékosságról, végezzük is több mint 20 éve. Valóban az a legelső, hogy a viselkedésünkön változtassunk és ne pazaroljuk feleslegesen az energiát. Ma az emberek inkább a pénztárcájukra tekintettel takarékoskodnak az energiával, de ez érthető. Ha azt is sikerül a fejükben elültetni, hogy emellett a takarékosság, tudatosság ez a környezetnek is jó, sőt abban segít, hogy a környezet továbbra is fenntarthassa a társadalmat, külön jó.

A komolyabb, pénzigényes beruházásoknál viszont mindig azt mondják az emberek, hogy miért nem támogatják jobban a döntéshozók, nem érhető el számukra. Azaz a gazdasági-fogyasztási szerkezeti kereteket is meg kell változtatni ahhoz, hogy az egyes emberek a saját házuk táján tudjanak beruházásokkal energiatakarékosan változtatni. Ilyen léptéknél pedig nem energiatipp, hanem törvény formára van szükség, ezért raktuk bele a kvótát és más közgazdasági eszköz javaslatainkat a klímatörvény koncepcióba. (Ez a fosszilis erőforrás-kvóta pedig NEM a botrányokkal terhelt szén-dioxid kvóta. )

A videó csak egy figyelemfelhívás, gondolatébresztés - a sok érdeklődőből ítélve célba ért.

Rive 2011.01.14. 16:01:06

@Zsola777: Köszönöm. Éppen csak belepislogtam itt-ott, de nekem kicsit elnagyoltnak tűnik, túl sok frázissal, feltételezéssel, kevés konkrétummal.
Majd este jobban átnézem.

Kandabula 2011.01.14. 16:11:48

Néhány megjegyzés:
- Valaki írta, hogy a bevásárlóközpontokban dolgozók kevésbé érzik a hideget, hiszen dolgoznak. Felhívom szíves figyelmét, hogy nem szenet lapátolnak, de árkot sem ásnak. A mai forgalmakat látva állnak egy helyben egész nap.
- Az energiaipari szomszédolás ötlete nem életszerű. Jóllehet néha felvetődik, hogy "mi a véleményetek az energiatakarékos izzóról, vagy nálatok milyen fűtés van", de bárkivel is beszélgettem ezekről a témákról az derül ki, hogy a családi házzal rendelkezők kivételével a városi (belvárosi) ember lehetőségei igen kötöttek. (A lehetőségek: hidegben ülni, izzókat cserélni, TV-t, rádiót főkapcsolóval kikapcsolni, télen kevesebbet szellőztetni, speciális edényekben sütni-főzni, ajtókat-ablakokat jobban szigetelni, de itt vigyázat: a lakás nem akvárium, légmozgásra szükség van!, szomszédokat, alattunk-felettünk lakókat megkérni, hogy jobban fűtsenek a falak miatt, akkor nekünk is kevesebbet kell... Villanybojlert éjszakai árammal üzemeltetni és ami a lényeg: hagyjuk otthon az autót!) A javaslatoknál figyelembe kell venni, hogy a megvalósítás egy része költséges, így rögtön felvetődik a "megéri?" kérdése. Szóval a dolog nem egyszerű.
- Sajnálattal hozakodok elő a Bős-Nagymarosi vízi-erőmű kérdésével. Ha megvalósult volna, már régen egy gyönyörű nemzeti parkkal büszkélkedhetnénk. (Gondoljuk csak el, hogy a turisták szerte a világban milyen lelkesen fotózgatják a vízi-erőműveket. És pénzt termelt volna, így csak vitte. Voltak fenntartások? Ha a politikát lehámozzuk, akkor azok simán megoldható mérnöki feladatok. (A világ vízi-erőmű építészete bonyolultabb dolgokat is megoldott.
- Legfontosabbnak azt tartanám, ha az állam dotálna bizonyos termékeket (Pl. az energiatakarékos izzókat), a TV-ben, rádiókban ismeretterjesztő műsorok lennének és Budapesten, ill. a megyeszékhelyeken bemutatótermek állnának rendelkezésre konkrét szaktanácsadással. (Németországban láttam egy bemutató "falut", ahol a nagy cégek vonatkozó termékeit mutatják be működés közben, különös tekintettel a napenergiára, a hőszivattyúkra, az egyedi eszközökre, de különösen a bioenergiára. Példa: hány lakos él a faluban? Mennyi bioszemét keletkezik havonta? ...Ennyi?... Akkor Önöknek ezt, meg ezt a kis bioerőművet javasoljuk. És így tovább.)
- Ennyi...

Macropus Rufus 2011.01.14. 16:20:08

namost a kérdés: ha a fent említett gondok megszünnének, akkor mi lenne?
Lenne egy másik konszern akinek az érdeke az lenne, hogy mindenki azt vegye és azt csinálja amit ő gyárt és akar.
Semmi nem változna, amíg ember van a Földön. Ilyenek vagyunk.

Kandabula 2011.01.14. 16:21:18

Van az a vicc: Gróf úr: - Jean, miért van itt ilyen hideg?
- Mert nem tudtam, hogy a gróf úr hazajön, ezért csak egy személyre fűtöttem be.

Macropus Rufus 2011.01.14. 16:21:49

ZPM kell aztán hadszóljon :))) mehet minden energia termelő a csába :))
csak ez olyan scifis...

MTVSZ_Alexa 2011.01.14. 16:22:39

@Az átok visszaszáll!!!: Mindig jókat mosolygok, amikor a zöldszervezeteket a műkedvelő utópista hobbikertészek kategóriájába sorolják. Sok szakember van, nálunk is, akik valami fura okból zöldszervezeteknél dolgoznak, mert úgy gondolják, a lakosság, ha úgy tetszik "köz" érdekeit szakmai szinten tudják és akarják képviselni a döntéshozók felé. Persze kisebb a befolyásunk, mint a fosszilisenergia lobbinak, de ez pont a jelenlegi gazdaságszerkezet eredménye (mutass egy szakember-csoportot, aminek nemzetközileg elismert módon nagyobb, mint a fosszilis lobbié :-) )
Az MTVSZ amúgy a Föld Barátai (Friends of the Earth International) magyar tagja, ami az egyik legnagyobb zöldszervezet www.foei.org/ - e révén részt tudunk venni az uniós és nemzetközi klíma- és energiapolitika formálásában. Igazad van, hogy a MTVSZ-énél még nagyobb nyomásgyakorló erő kell a klímatörvény-javaslat átviteléhez, ezért rendszeresen egyeztettünk, együttműködtünk az NFFT-vel, MTA szakértőkkel, közgazdászokkal, szociológusokkal, klíma-energia döntéshozókkal és más civilekkel. Támogatták is a koncepciót, segítettek finomítani. Persze mindig lehet erősíteni, fejleszteni.

Kandabula 2011.01.14. 16:23:35

@Macropus Rufus: mi a gondod? Adjanak mindent ingyen? Hogy jön ez ide?

Kandabula 2011.01.14. 16:37:12

Összességében a zöldek tevékenységét (eddig) károsnak értékelem. A társadalom lelkiismeretének felpiszkálása rendben, de a konkrét nagy akciók: Bős-Nagymaros, Paksi Atomerőmű, felelőtlenség. Rész vettem egy konferencián Németországban, ahol a zöld újságírók nekitámadtak a kutatásügyi miniszternek. A miniszter zárszava: - Egyetértek. Egyben kérem, hogy a konferenciát követően az urak ne üljenek be a gépkocsijukba, otthon kapcsolják ki elektromos berendezéseiket. Ha nem ezt teszik, javaslom, költözzenek Bangladesbe.

Kandabula 2011.01.14. 16:47:14

Egyébként tiszta mázli, hogy tönkrement az iparunk, különös tekintettel a nehéziparra, különben energiaigényünk a jelenleginél jóval nagyobb volna. De arra bazírozni, hogy mi már mindig egy piti gyarmat maradunk, legalább is érdekes. Ha meg mégse, tessék gondolkozni! Komplex gazdaságpolitikára van szükség, mert nem mindegy, hogy egy tonna nyersvasból egy tonna betonvasat, vagy egymillió svájci órát gyártunk.

Kandabula 2011.01.14. 16:53:00

@MTVSZ_Alexa: blabla... A lényeg a magyar érdek, tessék megtalálni ennek támogatási lehetőségeit!

Kandabula 2011.01.14. 16:58:43

@Macropus Rufus: Te meg aztán kellettél. Lényeglátásod lenyűgöz, problémafelvetésed időszerű. Van még?

Kandabula 2011.01.14. 17:45:24

Elvártam valamiféle reagálást...

MTVSZ_Alexa 2011.01.14. 19:51:39

@Kandabula: Egyetértek, hogy komplex gazdaságpolitikára van szükség. A tönkrement nehézipar miatt egyfelől kevesebb az energiaigény, könnyebben teljesítjük a kiotói kibocsátáscsökkentési vállalást, de a terheket a társadalom fizette meg, és konzerválódott egy rossz energiahatékonyságú rendszer (alacsony hatásfokú erőművek, rosszul szigetelt, szabályozhatatlan fűtésű épületek stb.). Ezért kellene normális gazdasági szerkezetváltás, hogy ne a mai elavult szerkezetet toldozzák-foldozzák Nabuccoval meg egyebekkel, hanem fokozatosan cseréljék le.
Ok, magyar érdek, egyelőre nem látom nyomát a klíma-energiapolitikában, hogy a hazai beruházásokat, innovációt teljes mellszélességgel hoznák helyzetbe. A klímatörvény-koncepciónk egyik eszköze, a 'zöldpiac' viszont éppen a hazai, alacsony energia- és anyagigényű termékeket, magas hozzáadott értékű szolgáltatásokat tenné hozzáférhetővé a lakosság számára.

Zöldpiacról stb.: összefoglaló az MTVSZ által javasolt, egymásra épülő eszközökről www.klimatorveny.hu/doksik/hogyan_segit.pdf és www.klimatorveny.hu/index.php/gyakori-kerdesek

Kandabula 2011.01.14. 22:46:56

@MTVSZ_Alexa: "A klímatörvény-koncepciónk egyik eszköze, a 'zöldpiac' viszont éppen a hazai, alacsony energia- és anyagigényű termékeket, magas hozzáadott értékű szolgáltatásokat tenné hozzáférhetővé a lakosság számára." Kérek példát a Rubik kockán kívül. Sima demagógia. Mi az, hogy "hozzáférhetővé tenni?" Már'hogy megvehető? Mi ez a süket szöveg? És mik azok a szolgáltatások? Szemétszállítás? Hólapátolás? Netán szállodai kiszolgálás? Ruhatisztítás? Szennyvíz-elvezetés? Légi irányítás? Földrengés-előrejelzés? Vagy árvalányhaj-begyűjtés? Esetleg állatidomári tanfolyamok szervezése? Még egyszer: példát! Példát! Miről van szó?! Mi az a magyar termék ami alacsony energiaigényű, egyben magas a hozzáadott értéke, és ráadásul olcsó is. Mit lenne érdemes futtatni a hazai és a világpiacon? Talán az eszünket. Ha még nem szállt el. De ennek semmi köze a "zöldpiachoz". A klímatörvénynek nálunk semmi köze a józan észhez. Ez a "nagyországok" biznisze, akik viszont leszarják. Kínunkban kereskedhetünk kvótákkal, legalább ennyi hasznunk van. Viszont: példát, példát! Egyébként védjük a bálnákat, panaszkodjunk a medúzák elszaporodása és az ausztrál és argentin szarvasmarhák fingadozása miatt. És pároljunk energiatakarékos pálinkát.

lajostanya · http://www.lajostanya.hu 2011.01.15. 08:43:10

Sziasztok!

Szerintem a felvilágosítás mellett, a helyi piacokat, az önellátást kellene erősíteni, minél kevesebb import áru kellene, hogy legyen az üzletek polcain, illetve a hazai termelésnek is elsősorban a belpiacot kellene kiszolgálnia. Ne feledjük, Magyarország volt Európa éléskamrája, ma pedig zsebszerződésekkel kijátszott javainkat fogyasztja a nyugat. Cserébe kapunk zokni gyárat, gumi gyárat... amelyekben éhbérért dolgoztatják a munkanélkülivé vált helyieket urbanizálva a vidéket. Szépen lassan elfeledjük gyökereinket, tradícióinkat, az ősi szakmákat, és alkalmatlanná válunk az igazi életre! Helyi piacot kell teremteni, ahol a háztáji portéka gazdát cserél, nem pedig a Tesco-ban vásárolni a vegyszerrel érlelt spanyol paradicsomot! Alulról kell építkezni, nem pedig az okosokra várni, akik még mindig a gazdasági növekedést istenítik. Magunk kell, hogy alakítsuk a saját jövőnket, ne mások alakítsák helyettünk! Legyünk jobb emberek, megéri.

Vu, de ja vu 2011.01.15. 09:29:39

@MTVSZ_Alexa: Szerintem sok mosolyogni való nincs abban, ha a környezetvédelmi szakembereink egy szervezetben kénytelenek kamatoztatni tudásukat, persze hogy sosem fognak felnőni egy bármilyen más ellentétes érdekű lobbi eredményes támadásához:-(((

Az is hibás elképzelés, hogy a lakosság szemléletének megváltozásával elindul valami, arra sem mernék fogadni hogy a szennyezés mértékében számottevő csökkenés lenne észlelhető - persze leszámítva ha a gépjármű közlekedést betiltanák, csak akkor meg az lenne a gond, hogy vele együtt az élet egyéb területein is észrevehető leépülés következne be: tudomásul kell venni, hogy a személy- és árutranzit létkérdés, esetleg az már nem, hogy ehhez milyen járműveket veszünk igénybe.

Tehát nem az MTVSZ létével van bajom, hanem hogy pillanatnyilag ez tűnik Mo. egyetlen és legnagyobb környezetvédelmi szervezetének, amely ráadásul bevallottan nem képes a hatékony képviseletre!

NEM az MTVSZ feladata lenne a képviselet, max. a hazai lobbi szerepét kellene játszania egy ütőképes, KORMÁNYERŐ-képviselte szervezet mellett...

Oda kellenének a jó szakemberek zömmel, és akkor az összes zöld-szervezet őket bombázhatná a jobb-rosszabb ötleteivel, ugyanis több zöld-szervezet döntésével képtelen vagyok azonosulni, vagy nevetségesnek tartom: példaként hozom fel, hogy több tízezret költöttem már energia-takarékos izzók vásárlására, értem úgy hogy alkalmanként, de a vásárolt termék olyan mértékben silány, hogy sokszor a feltüntetett üzemóra 100-ad részét sem éri meg, egy hagyományos izzó árának százszorosáért... ez például egyáltalán nem környezetvédelem, hanem pazarlás, átverés, csalás... és itt senki ne jöjjön azzal hogy hát nem kell olcsó kínait venni: nem az én dolgom lenne azt ellenőrizni hogy mi kerül a boltok polcaira, mi kapja meg a forgalmazási engedélyt, tudomásom szerint van erre külön hatóságunk... ők arról semmit nem tudnak, hogy jó ha minden tizedik energia-takarékos izzó eléri az egy éves élettartamot???

Nem hiszem, hogy az lenne a megoldás, hogy ilyenkor veszek ki szabit vagy csúszót, beülök a benzintemetőmbe és ~2000 Ft-nyi üzemanyagért visszafurikázok egy ugyanolyan (netán tizedannyi) értékű izzót garanciális cserére, ahol jó esetben nem röhögnek hanyatt, mielőtt elhajtanak a vérbe:-(((

A környezettudatosság valahol itt kellene hogy elkezdődjön, mint mindig minden: a "fejétől" kell megszabadítani a jelenlegi struktúrát, azután majd lehet lefelé is terjeszteni az igét, nem pedig megvetetjük a haver cégével százszoros áron az energiatakarékos cuccot, rákényszerítjük a lakosságra hogy megvegye, azután felnyomjuk az energiahordozók árát annyira, hogy végül egy fillért se nyerjenek vele, de legalább öt évig nem unatkoztak, emezek meg megszedték magukat "környezetvédelmileg"...

Rosszul látom???

MTVSZ_Alexa 2011.01.15. 12:39:13

@Kandabula: Először ugyebár definiálni kell, h mi a zöldpiac, autána jönnek a példák, mert különben süketelés van. Tehát: olyan termékek, amelyek alacsony fosszilisenergia-felhasználással járnak teljes életciklusukra nézve és anyagtakarékosak (tartósak, minimális csomagolásúak stb.) A zöldpiac nyitott bárki számára, de a fenti (most nem részletezem tovább) kritériumrendszer alapján kerülhetnek bele a termékek és szolgáltatások - mint az ökocímke, csak tágabb körre. Azaz minősített termékek és szolgáltatások piaca, az élelmiszertől a napcserépig.
Ha az élelmiszer alacsony fossz energiafelhasználású, kevesett utaztatott hazai alapanyagokból, fossz. alapú vegyszerek nélkül készül, akkor megfelelhet a kritériumoknak, bekerülhet a zöldpiacba.
Ugyanígy ha a napcserép hatékonyan kiváltja a ház fossz energiafelhasználását (áram, fűtés terén), tartós és kevés utaztatással, itthon állítják elő, szintén megfelelhet a kritériumoknak, bekerülhet a zöldpiacba.
Ha követted a logikát, rájöhetsz, milyen szolgáltatások tartozhatnának a zöldpiacba: pl. termékek javítása, energiatakarékos és megújuló energiás termékek beszerelése, szervize, innovációs-tanácsadási szolgáltatások, stb.

Az, hogy hozzáférhető, természetesen nemcsak azt jelenti, hogy az emberek meg tudják fizetni, hanem azt is, hogy meg lehet venni, ki tudják elégíteni a keresletet.
Hogy ez így is legyen, az biztosítja, hogy a koncepciónk szerint zöldpiacon kvótapénzzel lehetne fizetni, és igényelhető rájuk a visszatérülő alap, ha valakinek nem elég rá a pénze. De ez már túlmutat a blogbejegyzésen: ha igazán érdekelnek a klímatörvény javasolt eszközeinek részletei, itt vannak: www.klimatorveny.hu / szakmai anyagok
Pl. www.klimatorveny.hu/doksik/hogyan_segit.pdf
www.klimatorveny.hu/index.php/gyakori-kerdesek
www.klimatorveny.hu/doksik/ea/Gyulai_Ivan_valaszok_MTA_MTVSz_2010_11_26.pdf
www.klimatorveny.hu/doksik/kerdezz_felelek_klimatorvenyrol.pdf

MTVSZ_Alexa 2011.01.15. 12:51:06

@lajostanya: Örülök a kommentnek és egyetértek, hogy a helyi tudást, helyi piacokat fenn kell tartani és lehetőség szerint bővíteni. Az előző, zöldpiacos válaszomból szerintem az is látható, hogy a fenntartáshoz-bővítéshez a zöldpiac is hozzájárulhat, ha beindul.

Az MTVSZ ezért is az egyik alapító tag a 2007 óta aktív Szövetség az Élelmiszer-önrendelkezésért nevű szerveződésben. Info a tevékenységekről, célokról stb. elelmiszeronrendelkezes.hu

MTVSZ_Alexa 2011.01.15. 13:49:36

@Az átok visszaszáll!!!: a szakik többsége önként, meggyőződésből választotta, hogy civil szervezetben kíván tevékenykedni. Persze lehetne egy erős zöld kormányszervezet (de valljuk be, erre kormányzattól függetlenül minimális az esély - egy zöldminisztérium vagy hasonló szerv a mostanában érvényes, csak a gazdasági növekedést kiszolgáló játékszabályok szerint nem lehetne befolyásosabb, nem lehetne hatékonyabb képviselet, mint egy gazdasági szerv). A legjobb mégis az lenne, ha a környezeti és kapcsolódó társadalmi érdekeket integrálnák és pl. az energiaügyi, mezőgazdasági, pénzügyi, fejlesztési anyagokban, stratégiában figyelembe vennék. Én lennék a legboldogabb, ha nem lenne szükség környezetvédőkre, mindenki a saját szintjén tudatosan érvényesítené a környezeti-társadalmi érdekeket, elégedettebben élnénk.

A lakossági, köz érdekeket jobban tudja képviselni egy alulról jövő, civil szerveződés, mint egy felülről szerveződő ld. szubszidiaritás, plusz a civilek egyfajta 'watchdog' szerepet is ellátnak, azaz ha környezeti-társadalmi szempontból aggályos döntéshozói döntés születik, felhívják a figyelmet. Többnyire erre megkapjuk, hogy a fejlődés (mármint gazdasági) kerékkötői vagyunk, de nem is a népszerűségért csináljuk. Valakinek ki kell mondania, ha @ került a palacsintába, és ez sohasem hálás feladat.

A személy- és áruszállítás a jelenlegi formájában NEM létkérdés - persze, szállításra szükség van, de NEM ahogy most zajlik. Az NEM normális, hogy több tízezer km-t (!) utazik össze- vissza az áruk zöme (alapanyag kitermelés, megy feldolgozásra, vissza összeszerelésre, el csomagolásra stb.) pl. jónéhány gyümölcsjoghurt 10 000 km-t is összeszed így, mire az asztalodra jut.
Persze, mert az, hogy mennyi fossz energiát elpazaroltunk erre, az nincs megfizettetve, illetve a környezeted meg a Te egészséged fizeti meg.
Az sem normális szerintem, hogy menyire autófüggő lett a lakosság- a kimutatások szerint a legtöbb autóutazás kevesebb, mint 3 km, azaz a rövidebb utakra is mindenhova autóval mennek az emberek (mert rossz a tömegközlekedés, mert a város másik végében laknak, mert bevásárolni kell a szupermarketben mert sietek aztán meg ülök a dugóban stb. mindig van oka).

Az áru- és személyszállítás visszásságainak gyökére a szerkezet - az ördög mindig a szerkezetben rejlik. Ahogy az eddig relatíve olcsó fosszilis energia egyre inkább szűkös/drága kezd lenni, már nem éri meg össze-vissza furikázni, valami ésszerűbb szerkezet felé kell elmozdulni pl. nem gagyi hanem tartósabb árukat előálítani, azt is helyben/közelebb előállítani-terjeszteni; jobb városszerkezetet kialakítani ahol nem alvóvárosokból ingáznak az emberek messze az irodaközpontokba ill. jobb tömegközlekedést kialakítani stb.
Persze ez fokozatosan megy végbe, de vegyük tudomásul, hogy az olcsó fosszilisenergia korszaka lejárt... az átmenetet próbáljuk segíteni.

MTVSZ_Alexa 2011.01.15. 13:59:35

@Az átok visszaszáll!!!: Még egy adalék: aki látta a Hülyeség Kora c. filmet (az MTVSZ is szervezett vetítéseket több civillel együtt), az emlékezhet a gleccser-túravezető Alpok-beli bácsira, amint krumplit vet a kertjében. Mellette tömegével száguldoznak a kamionok az autópályán az X országbeli krumplival, amit mosni visznek Q országba aztán meg csomagolni viszik Y országba és Z meg W ország a végén importálja. De a többi filmbeli sztori is azt illusztrálja, hogy ideje kivennünk a fejünket a homokból (olajhomokból :-) )

Kandabula 2011.01.15. 23:31:14

@MTVSZ_Alexa: mégiscsak "kötözködnöm" kell. Valóban, az áruk egy része sokat utazik. De ennek nem az az oka, hogy az árakat mesterségesen feltornázzák, se nem azért, mert a folyamatban résztvevők nem értenek hozzá. A logisztika mára már komoly alkalmazott tudománnyá vált, amit egyetemeken tanítanak. De ha pl. a banán nem terem megy Svédországban, oda kell szállítani... Kizárt dolognak tartom, hogy az Ön által említett példa valós ("jónéhány gyümölcsjoghurt 10 000 km-t is összeszed így, mire az asztalodra jut") a cégek nem hülyék. Éppen azon mesterkednek, hogy minél olcsóbban termeljenek, vagy termeltessenek. Manapság az autók egy részét is alkatrészek formájában szállítják, hogy "köbmétert" és így költséget (energiát) spóroljanak. A nemzetközi kereskedelem - véleményem szerint - energetikai szempontból optimumra dolgozik, mert költséget AKAR megtakarítani. Ha vannak kivételek (biztos vannak), azok rendszeridegen megoldások. A nemzetközi technológia-transzfer lényege, hogy ne kelljen Dél-Amerikába gépkocsikat szállítani, gyártsák ott, ne kelljen kelljen Danone joghurtot Magyarországra szállítani, készítsék itt. Szóval az Önök tevékenységének nagy részét misztifikációnak tartom, de ha van felvétel, szívesen vállalok állást Önöknél. Akkor lehet, hogy megváltozik a véleményem.

Kandabula 2011.01.16. 00:13:31

@MTVSZ_Alexa: a "krupli-sztori" sem hiszem, hogy valós. Poénnak elfogadom. Viszont a nemzetközi árubörze produkál érdekes dogokat, Pl.: elindul egy kávészállítmány Brazíliából. Mire Európába ér, a hajón lévő árú akár tízszer is cserélhet tulajdonost, az ára kúszik felfelé, jóllehet a szállítási költség (energia) mindvégig azonos. A krumplit sem fogják ide-oda hurcolászni. Bekerül egy raktárba és lehet licitálni. Mint a virág, vagy halpiacon. Szóval kevesebb drága tanulmányt, annál több konkrétumot. Egyébként még "jön" a konkrét magyar példákal!

Kandabula 2011.01.16. 00:27:20

Egyébként amennyiben a gleccser-túravezető bácsi a krumpliját helyben el tudja adni, minden rendben. Ha nem, örülhet, hogy terményét valaki megvette és akár kamionok szállításával, de bekerült a piaci vérkeringésbe aminek a végén valaki megveszi. Ha lovaskocsin szállítanák, kevesebb pénzt kapna, mert a krumpli egy része a szállítás során tönkremenne. De most már abbahagyom. Várom jelentkezésüket.

Kandabula 2011.01.17. 01:47:07

Az Önök részéről: csend. Nem jól van ez így.

Kandabula 2011.01.17. 02:46:28

Pontosabban: nincs ez így jól.

Vu, de ja vu 2011.01.17. 08:08:09

Tegnap éjszaka - mikor máskor: "estevaestevakikinyugalomba'" - volt a "Kellemetlen igazság" c. Al Gore féle film.

Al Gore amúgy eléggé megosztja a közvéleményt a klímakatasztrófás jóslásaival, ám tekintve hogy ez egy öt éve készült film - legalábbis a felhasznált adatok szerint - módja volt kinek-kinek leszűrni azt, hogy az ott elhangzott környezeti hatások azóta melyik irányba alakultak: szerintem abba, ahol azoknak van igaza, akik rohamos felmelegedésről, fajok kipusztulásáról beszélnek.

Volt vázolva megoldás is, annak figyelembe vételével, hogy a technológiai igény, a XXI. századi konformizmus minimális csorbát szenvedjen.

Egyet látok, kedves MTVSZ Alexa: a globális felmelegedést nem fogja megállítani az ha én leteszem az autót (eddig is 500-1000 km-t ment egy hónapban), nem állítja meg ha 100-szoros áron vásárolok energia-takarékos égőket, azért ettől sokkal-sokkal nagyobb változtatásokra van szükség, amihez egy ember, de önmagában a lakosság is kevés:-(

A klíma-konferenciák számomra bábelőadások, ahol a tudósok nem azon vitáznak, hogyan kellene megállítani a folyamatot, hanem hogy ugyan mi okunk lenne pánikra, ez a Föld ciklusában már előfordult...

Elő, ez igaz, csak akkor természeti jelenségek okozták, nem pedig a földlakók... ettől függetlenül nem lennék boldog sem egy villámgyors lehűlésnek, sem egy mindent felperzselő felmelegedésnek, még akkor sem, ha ettől Magyarországnak netán megint lenne tengere, (Hollandiának meg nem lenne szárazföldje)...

Mondanám, hogy várom az ötleteket, de hát a passzátszelet nem ilyen kicsiny pontok fújdogálják, hanem egy izmos globalizmus, a kapitalizmus szeretetétől hajtva, ahol a haszon reményében azt is lesz.rják, hogy lesz-e holnap reggel napfelkelte vagy GAME OVER:-(((

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2011.01.17. 11:16:55

Ami a plázákat illeti, tavaly vagy tavalyelőtt egy téli napon az egyik nagy bevásárlóközpontban lévő elektronikus kütyüket árusító hatalmas üzletben megvásárlolható digitális hőmérők 25-26 fokot mutattak.

"Az egészséges szobahőmérséklet 18 és 20 °C között van 40-60%-os relatív páratartalom mellett. A kellemes otthoni klímához elegendő a háló- és gyerekszobában 20 °C, a konyhában 18 °C, a fürdőszobában 23 °C és a folyosón 15 °C"

Forrás: www.delkom.hu/index.php/tippek-jotanacsok

@Kandabula: Pedig elhiheted, hogy valós a "krumplisztori". És ugyanez van az epres joghurttal stb. Számos esettanulmány foglalkozott már ezzel.

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2011.01.17. 11:21:27

@Kandabula: A nemzetközi kereskedelem nem energiaminimumra törekszik, hanem profitmaximalizálásra. Amíg ilyen alacsony a természeti erőforrások (beleértve az energiát is) ára, alacosny a harmadik világbeli munkaerő költsége, és az "externális költségeket" rá tudják terhelni a társadalomra, addig a nyersanyagok és termékek körbeutaztatása a világon adja a legmagasabb hasznot. De nem lesz ez mindig így. A végtelenségig nem lehet növekedni...

MTVSZ_Alexa 2011.01.17. 17:51:18

@Kandabula: Magyar nyelven is van néhány info anyag, de érdemes az angol nyelvű anyagoknak is utánanézni - hiszen főleg nemzetközi szinten vizsgálták az élelmiszer-kilométerek kérdését; a 'krumpli-sztori' sajnos elég általános jelenség (a Google-ben vagy a Wikipédiában: Food miles -ra érdemes keresni). Anno 2006-ban, amikor egyre több magyar csomagolású kínai fokhagyma és más hasonló logisztikai gyöngyszem jelent meg a hazai polcokon, számos civil tájékoztató anyag ill. illusztratív célú webes karbon-kalkulátor készült, rákereshetők a neten.

MTVSZ_Alexa 2011.01.17. 18:20:59

@Az átok visszaszáll!!!: A két folyamat szerintem együtt többre viheti: 1. egyfelől ha én megteszem, ami tőlem telik (és még néhány millióan), csökkenthető a energiapazarlás, a fossz. energiahordozók felesleges égetése, 2. másfelől ha van kurázsim nyomást gyakorolni a döntéshozókra, hogy teremtsék meg a kereteket hogy energiatakarékos lehessek, azaz legyenek széles körben elérhetők-megfizethetők az energiatakarékos megoldások. Ha pl. a zöldipar stb. érdekcsoportok felismerik a fentiekben a gazdasági-társadalmi érdekeiket plusz sok-sokféle társadalmi csoport gyakorol nyomást (ezeken dolgozunk), előbb-utóbb megindul valami változás. Főleg ha egyre több minden sürgeti a változtatást (gazdasági és pénzügyi válság, egyre gyakoribb időjárási szélsőségek, stb.)

Vu, de ja vu 2011.01.17. 20:15:10

@MTVSZ_Alexa: Hát, ez nem gyengén utópisztikus... ilyet akkor fognak majd mondani, amikor már túl késő lesz:-(((

A napokban volt a hírekben, hogy több nagyvárosban is szmog van, köztük olyanokban is, ahol eleddig "nem szokott"...

Valami megszeppent helyi illetékes aztán váratlanul folytatva a szájába adott mondatot " a füstölgő autókról stb", azt találta mondani, hogy hát ugyi, a lakosság is szegény ám, nem tudja megfizetni a gázt, ezért fával, szénnel, meg egyéb éghető anyaggal próbálkoznak...

Én meg várom a reakciót: hátha az a baj, hogy a fűtés miatt van szmog, nosza: fel kell emelni a fa meg a szén árát is, aztán majd nem füstölnek annyit:-(((

Gondolod, hogy ezek a falusi-városi-megyei vezetők azért akartak polgármesterek-jegyzők-közgyűlési elnökök lenni, hogy előkészítsék Európa egyik legnagyobb napelemgyárának építését, vagy bármi más környezetbarát technológia bevezetését???

Azt se tudják, mi különbség van a CO meg a CO2 között, évről évre csodálkozik rá a katasztrófavédelem, a polgári védelem meg az árvízvédelem mint hatóság, hogy dik'má, hát megint árad??? Mint hatóság, akinek ez lenne a dolga, sok helyen egy kapavágást nem csinált önállóan, árvízkor egy lapát homokot vagy egy darab zsákot nem küldtek... márpedig mi másra vannak, ha nem arra hogy koordináljanak olyan munkákat, amikhez összefogás kell, mert Beregborzasztón a tanácselnök ahhoz kevés lesz, hogy egyszerre hozassa a védekezéshez a felszerelést, de tájékozódjon a román stb oldal felől is, hogy további áradás vagy apadás jön:-(((

Hát ezek fognak Neked/Nekünk környezetvédelmet csinálni??? Fognak, úgy hogy rommá adóztatnak mindent, az autónkat elviszi az adó, éhenpusztulunk, elárverezik a házunkat, nem lesz egyáltalán semmilyen izzónk és télen belefagyunk a sárkunyhónkba, végül lebomlunk csendesen és akkor nem szennyezünk tovább:-(((

Borzasztó pesszimista vagyok, mert sajnos jól ismerem azt a helyet, ahol élünk...

Nemzetközi viszonylatban: fújhatom én mindenféle törekvésemet, ha a távol-keleti feldolgozóüzemek 200 %-on 150 éves technológiával gyártják fillérekért a sok occószágot, szénerőművekkel, gigaszennyező monstrumokkal, hogy végül valami újrafeldolgozott permetszeres dobozból készült kabátban, kátrányszagú műcipőben lébecoljunk:-(((

Mit gondolsz, miután Kína "ráérzett" a gazdaság/gazdagság" ízére, ki fogja keretek közé szorítani és milyen eszközökkel???

Kandabula 2011.01.17. 20:26:03

@MTVSZ_Alexa: elbeszélünk egymás mellett, de könyörgöm: ha egyszer a kínai fokhagyma még a szállítási és átcsomagolási költségekkel együtt is olcsóbb a magyarnál, akkor miről beszélünk? Akkor az van, hogy a magyar fokhagymatermesztés drága. Ennek oka, hogy a hazai villamosenergia-termelés drága (ezek komplex dolgok, beleértendő a drága víz, a drága helyi szállítás, az üvegházak fenntartási költségei, stb.). A zöldek MINDEN ésszerűsítési megoldást megkérdőjeleztek. Jól emlékszem arra, amikor felléptek még az autópálya-építések ellen is, ezzel örök lemaradásra ítélve elmaradott térségeket. Szóval hagyjuk. Gyártsák csak sok pénzért a tanulmányokat. (Egyébként írja: "számos civil tájékoztató anyag ill. illusztratív célú webes karbon-kalkulátor készült, rákereshetők a neten." És? Mi a magyar megoldás? Mi a konkrét javaslat?

Kandabula 2011.01.17. 20:35:27

@Will-O-The-Wisp: Teljesen világos: Minél többe kerül egy árú, annál olcsóbb. Minél többet fizetek ki energiára, annál jobban tudom a versenytársakat legyűrni. Minél több időt töltenek termékeim a hűtőkonténerekben, annál hosszabb ideig tart a szavatosságuk. Hofi mondta: hiába volt rossz a válasz, mégsem fogadtuk el.

primulaimola 2011.01.18. 18:55:46

Hadd mondjam már végre érthetően: az én nick nevem nem Primulaimola!!!!!Ez egy blogom neve, vagy cime, és teljesen távol áll a természetvédelemtől. A félreértések végett akarom tisztázni e dolgokat! van egy másik blogom, ami természetvédő blog Ennek a neve, meg fog halni a föld?selyemmajom blogspot.com Tehát ne használjuk már felhasználóként a blogom nevét.Blogjaim mind így vannak aláírva Buba érthető vagyok? Ez mindenkinek szól!

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2011.01.19. 14:09:09

@Kandabula: Az az érzésem, hogy szövegértelmezési gondjaid vannak. És/vagy azzal se nagyon vagy tisztában, hogy mik azok az externális költségek. Sebaj, a lényeg, hogy lökhesd a sódert.

fidusz 2011.01.19. 15:25:56

Kapcsolódó írás a Financial Times blogjáról:

British lawmakers propose energy rationing

A group of MPs have suggested that the UK should introduce a system of energy rationing to deal with what they view as impending energy and climate crises.

Under the proposed system, a set number of tradeable energy quotas (TEQs) would be issued and used to purchase energy, whether through fuel or electricity.

Részletek:
blogs.ft.com/energy-source/2011/01/18/british-lawmakers-propose-energy-rationing/

Kandabula 2011.01.19. 20:09:56

@Will-O-The-Wisp: ja. További kellemes mindenjókat kívánok. Meg sok pénzet intravénás tanulmányokra.

Kihalni esélyes 2011.01.21. 22:27:37

Na ötletelünk vagy csak okoskodunk? Én kiraknám a szomszéd ajtajára reklám stílusban, hogy mit művel:
pl. A bejárati villany rendszeres égve felejtése (látszik a lépcsőházból) - 50 000 Ft/év
A lakás 22 C helyett 25 C-ra felfűtése - 100 000 Ft/év
Autóval menés a tömb kisboltjába - 60 000 Ft/év
Rájönni, hogy mindez mekkora hülyeség és pazarlás - felbecsülhetetlen.

Na?

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2011.01.28. 04:15:16

@Kihalni esélyes: Nekem tetszik.

(Tényleg évi 50 ezer Ft a bejárati villany égve felejtése vagy ezt csak úgy hasból írtad?)

MTVSZ blog

A Magyar Természetvédõk Szövetsége (MTVSZ) blogbejegyzései.

Hozzászólások

Címkék

1% (1) 7tévhit klímaváltozásról (1) adócsalás (2) adóelkerülés (1) adóigazságosság (1) adományozás (1) adóparadicsomok (2) Agent Orange (1) agroüzemanyagok (3) akció (2) akciónk (2) aktivizálódj (17) Álló szikla (1) aranybánya (2) atom (4) atomerőmű (5) Ausztria (1) autóipar (1) autómentes nap (1) Bankfigyelő (3) bányaprojekt (1) barátai (1) Belgium (1) Berlin (1) biodiverzitás (2) biogazdálkodás (1) biokert (2) börzsőny (1) cancún (20) CETA (9) chillout (1) cián (2) Ciolos (1) cop16 (20) cop17 durban (5) cop18 doha (3) cop19 varsó (1) cop21 Párizs (1) COP21 Párizs (8) csarna völgy (1) cselekedj (4) csernobil (2) cunami (1) demokrácia (1) dieselgate (1) divestment (1) dohányipar (1) EBRD (4) EFSA (1) egészség (1) éghajlatváltozás (37) éghajlatvédelem (1) EIB EBRD (1) élelmiszer-önrendelkezés (10) élelmiszer önrendelkezés (1) életmód (1) ellenállás (1) emberiség elleni bűntett (1) endokrin (1) energia (16) energiabiztonság (4) energiatakarékosság (17) energiatudatosság (6) energia kutatás (1) erdő (2) eredményhirdetés (1) értékelés (6) esőerdők (1) EU (4) Európai Bíróság (1) Európai Bizottság (1) Európai Parlament (4) eu elnökség (1) eu költségvetés (2) fejlődő országok (1) felvonulás (1) fenntarthatóság (1) fesztivál (1) fiatal föld barátai (4) film (2) fogyasztás (9) föld (2) földrengés (2) földspekuláció (1) földszerzés (1) földtörvény (1) földzsákmánylás (5) Föld Barátai (4) föld barátai (26) föld napja (1) folyószabályozás (1) fotó (1) fukusima (2) fűszernövények (1) Game over (1) gáz (2) gazdasági (1) gázvezeték (1) génmanipuláció (2) génmódosítás (4) génpiszka (14) glifozát (3) globális akciónap (1) globalizáció (5) GMO (2) GMO-Kerekasztal (1) gólya (1) Green-Go (1) gyógynövények (1) gyomirtó (3) háztartás (3) hellókarácsony (1) hitel (1) honlapajánló (2) hulladék (1) hülyeség kora (1) IARC (2) ICS (2) igazságosság (1) ISDS (5) japán (1) jelentés (2) jó példák (1) Kalifornia (1) katasztrófa (1) képek (4) késés (1) kiadvány (1) Kína (1) Kishantos (3) kitermelőipar (1) klíma (1) klímapolitika (26) klíma igazságoság (5) költségek (4) konferencia (20) könyv (1) környezeti-társadalmi károk (1) közösségépítés (5) közösségi energia (7) közösségi kert (1) kukorica (1) kutatás (2) land grab (5) Lechner Judit (1) levél (1) lobbi (1) luxleaks (1) magvetés (2) Malmström (2) marco jelenti (19) Megnette (1) megújuló energia (5) Merkel (1) MFB (1) millenniumi celok (2) Mongólia (1) Monsanto (2) Monsanto Tibunal (1) MTVSZ (6) NAFTA (2) nemzeti parkok (1) no2ISDS (2) no gmo (1) nyeleni europe forum (1) nyersanyagok (1) nyílt (1) offsetting (1) ökocídium (1) ökológiai lábnyom (1) olajpálma (1) olajszennyezés (1) olkiluoto 3 (1) önkénteseink (2) Otthon Melege (1) palagáz (1) pályázat (6) Párizsi Megállapodás (1) pénz (3) petíció (12) Philip Morris (1) Pozsony (1) pro natura svájc (1) radioaktív (2) rákkeltő (2) reaktor (3) regionális fejleztés (2) reménysugár (1) riadólánc (1) Rio+20 (1) romániai ősz (1) Roundup (2) Seattle (1) Seralini (1) shell (1) Sigmar Gabriel (2) Standing Rock (1) StopTTIP (19) strukturális alapok (2) sugárzás (2) szabadkereskedelem (20) szalmaépítészet (3) szavazás (1) szénerőmű (1) szökőár (1) tájfajták (2) talajpusztulás (1) technológia (1) természetvédelem (4) termőföld (6) tévutak (4) tilos rádió (1) tippek (5) tisza (1) toma jelenti (2) TTIP (21) TTIPkedd (1) TTIPleaks (1) TTIPtuesday (1) tüntetés (2) UNESCO (2) USA (1) Vallónia (1) válság (1) védett fajok (2) vegyianyagok (2) Verespatak (3) vers (1) verseny (2) vetélkedő (1) vetőmagok (1) vetőmagszennyezés (1) videó (1) video (10) világbank (2) világörökség (2) víz (2) vízgazdálkodás (1) vízierőmű (1) víztúlfogyasztás (1) VWgate (1) WHO (2) WTO (1)

Közösség

Kövess minket a Facebookon!

Olvass minket a Twitteren!